téveszmék

"Sok a játékos, de csak egyé a nyereség"

2017. november 26. - G. Nagy László

 

 negreanu_winner_shot.JPG

 

Azt mondják, mindig az ezüstérmes a legszomorúbb. Aki látta Lionel Messi arcát a 2014-es VB-döntő után, az pontosan érzékelte, mit jelent másodiknak lenni. Egy sor olyan játékot, tornát, vetélkedőt ismerünk, ahol - a versenykiírás értelmében - csupán egyetlen díjazottal számolunk. Ő az, aki mindent visz. Az élet nevű játék azonban egyáltalán nem ilyen. A legkevésbé sem.

 

A címbéli közmondás legnagyobb bűne, hogy a népléleknek azt a jól kitapintható szegmensét mutatja, melyből a marxista gyűlöletkeltés mindig is építkezett. "Sok a játékos, de csak egyé a nyereség." Kit kell hát gyűlölni? Természetesen a győztest, hiszen minden az övé, s mi szerencsétlenek itt állunk nincstelenül. Ezt a velejéig romlott gondolkodásmódot persze csak a velejéig romlott lelkek képesek magukévá tenni. Egy sportember, aki tudja, hogy mit jelent a belefektetett edzésmunka, a küzdelem és a teljesítmény, sohasem fog neheztelni a győztesre, már csak azért sem, mert legközelebb talán ő áll majd a dobogó tetején. A gyűlölködés mindig azoknak a sajátja, akik eleve részt sem vesznek a megmérettetésen, mert idegenkednek mindenféle edzésmunkától. Az orrát lógató Messi sem az aranyérmes németekre haragudott, hanem értelemszerűen csakis saját magukra.

 

A történelem során bőven akadtak olyan időszakok, amikor a közmondás szelleme nagyon is igaznak bizonyult. Nemhogy egyvalaki vitte a nyereséget, de ráadásul mindig ugyanaz. Akár a rabszolgatartó világra gondolunk, akár a feudális középkorra, akár a 20. századi diktatúrákra, mindet a merev társadalmi struktúra jellemezte: aki messze volt a tűztől az messze is maradt. Egy szabad társadalom ezzel szemben egészen más logikára épül. Ahol minden emberi interakció önkéntes, ott valójában csupa nyerteseket látunk. Nyertes a vevő és nyertes az eladó; nyertes az alkalmazott és nyertes a munkaadó; nyertes a művész és nyertes a műkedvelő. Nem is lehet másképp: senki nem köt olyan üzletet, amiről nem hiszi, hogy gazdagodna általa. Csakis akkor vesszük meg azt a gyönyörű, búzavirágkék Bugatti zakót, ha úgy ítéljük meg, hogy többet ér számunkra, mint az árcímkéjén szereplő 85.000 forintos összeg. Ugyanígy: Rómeó is csak akkor hívja randira Júliát, ha úgy gondolja, hogy a vacsorameghívás, a taxi, valamint a ráfordított két és fél óra megtérülő befektetést jelent. Természetesen Júlia is csak akkor fog igent mondani, ha lát Rómeóban annyi fantáziát, amiért érdemes beáldoznia a péntek estéjét.

 

Amikor a jól sikerült randi második félidejében Rómeó az eksztatikus örömig juttatja Júliát, akkor olyan szolgálatot tesz, mely egyidejűleg okoz gyönyörűséget mindkét fél számára. Valami hasonló történik, amikor Tátrai Tibusz belecsap a Fekete madár című sláger gitárszólójába, s a közönség behunyt szemmel élvezi a varázslatot. Amikor a Bugatti divattervezői megálmodják, majd az üzemben legyártják azt a bizonyos búzavirágkék zakót, olyankor éppen az én igényeimet szolgálják, pár száz sorstársaméval együtt. Jézus kifejezetten erről beszél: "Ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája." Egy szabad világ pontosan így működik. Nem előírásokkal, szigorú szabályozással, korlátozással, kvótákkal és büntetésekkel. Önkéntes szolgálattal. Minél több emberi igényt tudunk kielégíteni, minél magasabb színvonalon, annál többet teszünk a világért, miközben mi magunk is gazdagszunk; anyagiakban, sikerélményekben, elégedettségben egyaránt. És az a legszebb az egészben, hogy tetteinket nem kell hamis, altruista mázzal tálalni. Szó sincs önmegtagadásról, lemondásról, másokért élésről. Mindenki csupán teszi a dolgát, amihez ért, amit szeret, amiben kiváló. Bármilyen eksztázist is élünk át a Fekete madár zseniális gitárszólója során, az a kanyarban sem lesz ahhoz képest, amit Tibusz érez a színpadon.

 

A kommunisták, a radikális feministák, a nemzetiszocialisták, az iszlám hívők, az ortodox katolikusok és mindenki más, aki a szabadság esküdt ellensége, ott mennek tévútra, amikor tagadni kezdik az önkéntes emberi együttműködés win-win jellegét. Ők minden olyan mozzanatot, amin nem tartják rajta a kezüket, egy győztes és egy vesztes, egy bűnös és egy áldozat interakciójának hazudnak. "Egynek nyeresége, másnak vesztesége" - vallják, csak hogy még egy, megegyező szellemiségű, hamis közmondást idézzünk. A munkaadó kizsákmányolja az alkalmazottait; a marketinggel megtámogatott ipar szükségtelen bóvlikkal tömi az ostoba fogyasztókat; a férfi kihasználja a szegény, védtelen nőt; az élvezetek tönkreteszik a lelket. Természetesen előfordul olyan, hogy valaki nem elégedett a munkahelyével, egy vásárolt termékkel, vagy épp a randevúpartnerével. Ám ez az égvilágon semmit sem változtat a jézusi alapeszmén. A szabadság velejárója az, hogy tévedhetünk, hibázhatunk, csalódhatunk. De ha vagyunk olyan szánalmasan ostobák, hogy az államot, a vallást, vagy bármiféle külső hatalmat bízunk meg azzal, hogy megvédjen minket a saját döntéseinktől, úgy meg is érdemeljük, ha a címbéli közmondás igazzá válik. A sok játékos közül sosem lesz miénk a nyereség.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr3813366103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.