téveszmék

téveszmék

"Véteknek büntetés a zsoldja"

2019. február 25. - G. Nagy László

buntetes.jpg

 

Az ókor és különösen a középkor átlagembere - látva a történelmet - kifejezetten perverz lehetett. Kerékbetörés, karóba húzás, élve elégetés, keresztre feszítés - csakhogy néhány népszerű, európai kivégzési módot említsek. A távol-keletiek sem voltak fantáziátlanok: Kínában a lassú szeletelésnek, az elítélt apránként történő, fokozatos megcsonkításának, Japánban - sok egyéb kifinomult kegyetlenség mellett - az élve eltemetésnek volt nagy divatja. Ami ma már csupán a Gyilkos elmék c. sorozat pszichopata bűnözőinek fejében fordul meg, mindaz a borzalom évszázadokon át maga volt a törvényi szintre emelt valóság. Döbbenetes és érthetetlen, hogy miért akart az emberiség valaha is ilyen keretek közt létezni. Döbbenetes és érthetetlen, hogy sehol sem akadt három-négy olyan arc a tömegben, aki azt mondta volna: "Srácok, ez fájdalmat okoz, ezt ne tegyük!"

 

Manapság egy csipetnyit más a helyzet, sokak szerint a civilizált világban méltatlanul enyhék a büntetések. A norvég Anders Behring Breivik például valódi tömeggyilkos, 2011-ben 77 embert ölt meg, amiért 21 év börtönt kapott. A szélsőjobbos ámokfutó azóta folyamatosan panaszokat nyújt be, mi több, pereli a norvég kormányt fogvatartásának "cudar" körülményei miatt. A börtön vezetésének címzett egyik levelében kifogásolta, hogy cellája szegényesen dekorált, nem jó a kilátás, a felszolgált kávé hideg és még testápolót sem kap... A legtöbb embernek ilyenkor kinyílik a bicska a zsebében és arra gondol: örüljön ez a szörnyszülött, hogy egyáltalán életben maradhat, nemhogy követelései legyenek... A valóság ugyanakkor az, hogy pont ebből a könyörtelenül büntetni vágyó attitűdből fakad az örök békétlenség. Teljesen természetes, mondhatni, ősi ösztönből táplálkozó az az igazságérzet, mely szerint a véteknek büntetés a zsoldja, s a bűnösnek bűnhődnie kell. Különösen áll ez azokra, akik erőszakos bűncselekményt szenvedtek el, s még hónapokkal később is beleremegnek, ha felidézik a történteket. Viszont egy bizonyos tudati szint felett már nem zsigerből cselekszünk, hanem sokkal inkább az értelmünk vezet. (Ha egy bombacsaj láttán nem tudjuk fékezni magunkat, s rávetjük magunkat a Teréz körút közepén, azt a legtöbben állatias megoldásnak tartjuk. Amikor zsigerből büntetünk, az pontosan ugyanennek a tudati szintnek a megnyilvánulása.) Ha egy brutális szadista felett ítélkezünk, kívánjuk-e, hogy átélje ugyanazokat a kínokat, amelyeket áldozatainak el kellett szenvedniük? Sokan még ma is kapásból vágják rá, hogy igen, megérdemli. Csakhogy ez a gondolkodásmód egyenesen visszaterel bennünket a középkorba. A büntetésnek minimum négyféle értelmes célja lehet, ám ezek között még véletlenül sem szerepel az elégtételre szomjazó, barbár lelkület kielégítése. Az erőszakos bűncselekményeket elkövetők múltját szinte kivétel nélkül agresszív, bántalmazó szülői háttér jellemzi. Ha van értelme annak, hogy közösségben élünk és államot tartunk fenn, annak többek között abban kell megnyilvánulnia, hogy a társadalom hivatalosan is a pozitív mintákat támogatja, s nem a primitív, az erőszakot folyton újratermelő attitűdöket igyekszik konzerválni. 

 

A büntetés első és legfontosabb célja a közösség önvédelme. Mindazok távoltartása a társadalomtól, akik arra valós veszélyt jelentenek. A második szempont a kártalanítás. Vagyon elleni bűncselekmények esetén nem is jelent nagy kihívást a büntetés számszerűsítése. Erőszakos tettek kapcsán már nem ilyen egyszerű a matek, még akkor sem, ha a középkor erre is szolgált megfelelő példával: még a gyilkosságnak is megvolt a maga tarifája, ezt nevezték annak idején vérdíjnak. A magam részéről nemigen hiszem, hogy egy emberi élet értéke kifejezhető volna pénzben, ám ezzel a gyakorlattal nem is ez a legnagyobb baj. Sokkal komolyabb problémának látom, hogy a másvilágra küldött áldozat kártalanítása nem tűnik egyszerű mutatványnak. A családi gyász talán enyhíthető valamelyest, ám érezzük, hogy maga az érintett ezzel nincs igazán kisegítve. A büntetés harmadik célja az elkövető átnevelése, helyes útra terelése; a negyedik pedig az elrettentés. Ha végigfutunk e rövidke listán, azt látjuk, hogy kizárólag az utolsó pont az, amely indokolhatná a szigorú szankciókat. A kriminológiai kutatások ugyanakkor arról árulkodnak, hogy a potenciális bűnelkövetőket nem elsősorban a várható büntetés mértéke, sokkal inkább a lebukás kockázata tartja vissza vétkes cselekedeteiktől. Magyarországon például a rendszerváltás évében eltörlésre került a halálbüntetés, és a legkisebb jele sincs annak, hogy ennek hatására az erőszakos bűncselekmények megsokasodtak volna. Mindent egybevetve: semmilyen gyakorlati érv nem szól amellett, hogy a véteknek brutálisan szigorú büntetés legyen a zsoldja.

 

Azt látjuk tehát, hogy sem a pszichológiai, sem az egyéb praktikus szempontok nem támasztják alá a kemény megtorlás szükségességét. De mi a helyzet a morállal? Ezen a téren, ha lehet, még vaskosabb falakba ütközünk. Ha létezik olyan ítélet, amelyhez sohasem lesz erkölcsi alapunk, akkor a visszafordíthatatlan következményekkel járó tettek különösen ilyenek. A halálbüntetés, a kézlevágás és az egyéb testcsonkítások - nyelvkitépés, megvakítás, orrlevágás melyek az Árpád-házi uralkodók idején teljesen hétköznapinak számítottak, s egyes társadalmakban mind a mai napig jelen vannak - mindenfajta morális megfontolás szerint megengedhetetlenek. A justizmord már csak "hab a tortán"; ha a bírói ítélet - későbbi bizonyítékok alapján - tévesnek bizonyul, a hiba orvoslása a villamosszéket követően már aligha lehetséges.

 

Újra és újra azon kapom magam, hogy amint erkölcsi kérdésekről kezdek merengeni, azonnal bevillan a krisztusi tanítás, mely a taglalt téma kapcsán különösen megkerülhetetlen. Számomra az evangéliumok másról sem szólnak, mint két, merőben eltérő dimenzió találkozásáról: egy merev, tekintélyelvű, büntető-szabályozó, farizeusi törvényvallás és egy tökéletesen humanisztikus világlátás egymásnak feszüléséről. "Tedd vissza hüvelyébe kardod! Aki kardot ragad kard által vész el." Másutt: "Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek." És nem utolsósorban: "Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket!" Az éretlen ember azt hinné, hogy ez valami béna, felelőtlen, woodstocki lebegés pár laza spangli után, pedig szó sincs erről. Jézus nagyon is tudatos, pszichológiailag és morálisan megalapozott filozófiát hirdet, mely hitem és tapasztalataim szerint a leghatékonyabb út, amennyiben az általános emberi szenvedés csökkentése a cél. A búza és a konkoly példázata egészen direkt módon arról szól, hogy nem az ember dolga az ítélkezés. Már csak ezért sem, mert hajlamosak vagyunk a fatális tévedésekre, sőt a hatalommal való visszaélésre is.

 

Nem állítom, hogy egyszerű korban élünk. Azt sem, hogy a humánus szellemmel soha, senki nem élt még vissza. Olyat is láttunk már nem egyszer, amikor az elkövető emberi jogai fajsúlyosabbnak bizonyultak az áldozat jogainál. Ám alig hiszem, hogy ezen felháborító esetek alapján kellene ítéletet mondanunk jelen világunkról. A magam részéről végtelen hálát érzek, hogy nem ötszáz, száz, vagy akár ötven évvel korábban születtem. Akármilyen groteszknek is hat a norvég tömeggyilkos nyavalygása, ezzel együtt is boldog az a kor, amelyben a legnagyobb gondot az jelenti, hogy egy pszichopata börtöntöltelék cellája nem a festői tengerpartra néz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr3514630050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2019.02.25. 14:27:56

Majdnem mindennel egyetértek, egyetlen egy dologgal nem. Szerinted a szigorú büntetés a racionális célok közül csak a negyediket szolgálhatja, az elrettentést. Nos, szerintem adott esetben a bűnöző távoltartását is szolgálhatja, amennyiben a nevelése reménytelen (halott bűnöző nem bűnöző, a több év börtön pedig több év távoltartást jelent). Egyébként a norvégoknál is van lehetőség ezen célból a büntetése után nem kiengedni azt, aki a szakvélemények alapján továbbra is veszélyt jelent, nem csodálkoznék, ha Breivik esetében is így döntenek majd.

Breivik egyébként nem csak kegyetlen pszichopata gyilkos, hanem egyben troll is. Azt kívánja bizonyítani, hogy nem jó ez a norvég rendszer, mert nem tud mit kezdeni egy tömeggyilkos terroristával. Nos, egyébként magasan a norvégoknál a legalacsonyabb a szabadulás utáni visszaesés aránya, mert ott bizony működik a társadalomba történő visszaintegrálás.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.02.25. 14:53:58

Máglya, karó, pallos, bitó,
Egy sem élethosszabbító.

RHalacska 2019.02.25. 15:38:58

Szerintem azért van egy társadalmi igény arra, hogy megvédjük magunkat a beilleszkedni nem akaró egyénektől, akik a gyengébbek elleni erőszak által érvényesülnek, dolgozni sosem dolgoztak, de jól élnek. Vannak alapvető élet és vagyon elleni bűncselekmények, amelyek száma drámaian megugrott bizonyos területeken. A mostani büntetések nem alkalmasak az elrettentésre. Mondjuk szerintem a börtön és egyeben bizonyos esetekben semmit nem érnek, csak akkor, ha végleg kivonjuk az illetőt a társadalomból. Őszintén szólva viszont nem szívesen tartom el.

midnightcoder2 2019.02.25. 15:59:27

"A kriminológiai kutatások ugyanakkor arról árulkodnak, hogy a potenciális bűnelkövetőket nem elsősorban a várható büntetés mértéke, sokkal inkább a lebukás kockázata tartja vissza vétkes cselekedeteiktől. "

Ha valaki megúszhatja dolgot egy ejnye-bejnyével, akkor miért érdekelné a lebukás kockázata ?

Én inkább költség/haszon arányra tippelnék, azaz egyrészt arra, hogy az illetõnek mibe kerül az adott bûncselekmény elkövetése (amiben benne van a büntetés mértéke és a lebukás kockázata is), illetve az adott cselekménnyel megszerezhetõ dolog értékére, illetve az illetõnek a lehetõségére hogy ezt a dolgot bûncselekmény nélkül is megszerezze. Persze ez csak normális emberekre igaz, egy elmebeteg sorozatgyilkos más téma.

midnightcoder2 2019.02.25. 16:04:02

"Ha létezik olyan ítélet, amelyhez sohasem lesz erkölcsi alapunk, akkor a visszafordíthatatlan következményekkel járó tettek különösen ilyenek."

Nincs visszafordítható büntetés. Ha 30 évesen bezárnak 40 évre és a végén kiderül hogy ártatlan vagy, szerinted ezt a 40 évet vissza lehet adni ? Másrészt, ha a bûnözõt kiengeded és néhány hét múlva megint megöl valakit, akkor az áldozat halála valahol nem ugyanúgy a társadalomra hull vissza mint ha az illetõt ártatlanuk végzik ki ?

G. Nagy László 2019.02.25. 17:10:31

@midnightcoder2: "Nincs visszafordítható büntetés"

Természetesen igazad van. Ha 10 napra csuknak le, azt a 10 napot sem adja vissza neked senki. De érezzük a különbséget a csonkítás és az ideiglenes szabadságvesztés között.

G. Nagy László 2019.02.25. 17:14:24

@RHalacska:

"Szerintem azért van egy társadalmi igény arra, hogy megvédjük magunkat a beilleszkedni nem akaró egyénektől, akik a gyengébbek elleni erőszak által érvényesülnek"

Nyilvánvalóan van. Alapjogunk.

"Őszintén szólva viszont nem szívesen tartom el."

Én sem. Egyikünk sem. Még azok az álszebt balok sem, akik azt hirdetik, hogy ez volna a kötelességünk.

"A mostani büntetések nem alkalmasak az elrettentésre. "

Pont arról szól a blog, hogy a szigorúbbak sem.

2019.02.25. 20:43:33

@Zabalint: Ha Breivik ezt az Egyesült Államokban, a Közel vagy Távol-Keleti országokban követte volna el kapásból halálbüntetés vagy élete végéig lévő börtönbüntetés lett volna a jutalma. Ezeken a helyeken kevesebbért is végeztek már ki, de az általa megölt emberek száma túltesz mindenen főleg úgy, hogy az előre megfontolt szándék is belejátszott, ami súlyosbítja a büntetési tételt.
süti beállítások módosítása