Ülök a pókerasztalnál, jóleső kényelemben, még a kis büféasztalom is lazán elfér mellettem. A harmadik vakszint táján azonban hirtelen megszűnik e komfort: hatalmas, százhúsz kilós srácot ültetnek be mellém. A fickó nem kövér, csak amolyan tagbaszakadt, tenyeres-talpas. Innentől ádáz harcot vívok, hogy legalább az asztal box-beosztása szerint engem megillető helyet megtartsam. Emberünk szemmel láthatóan hozzá van szokva, hogy sehol sem fér el rendesen - nem igazán zavarja a számomra már feszélyező, intim közelség. Oldottságához a futószalagon érkező sörök is nagyban hozzájárulnak. Összeveszett a menyasszonyával - meséli - ezért most 200 kilométert utazva Pestre jött, s ő bizony ad az italozásnak. Kérdem, min kaptak össze, s nem is kell nagyon nógatni a válaszért: a lánynak mindenféle pasik írogatnak, ezért ő látni akarja a telefonját. A barátnőjének ez persze nem tetszik. "Teljes mértékben igaza van a lánynak" - közlöm vele, persze ezzel nem okozok különösebb örömöt számára. "Örülj neki, hogy szép csajod van!" - fűzöm hozzá, miután fotót is mutat - "Talán jobb lenne, ha egy bányarémmel kavarnál, aki a kutyának sem kell? Ez a legjobb, ami történhet veled..." Nehéz megemésztenie a hallottakat. A többi játékoshoz fordulva megkérdi: "Ti mit tennétek a helyemben?" A válasz egyhangú: mindenki azonnal elvágná a torkát az összes többi hódítónak. Ismét egymagam maradtam az igazammal - nem először, s valószínűleg nem is utoljára.

Az állatvilágra és a barbár népekre jellemző ösztönös létforma (megyünk a szívünk után, semmi más nem számít) és a tudatos tétezés közti első lépcsőfokot az jelenti, ha képesek vagyunk megkülönböztetni egymástól a pszichológia és a morál felségterületeit. A második lépés az, hogy a nagyvilág és a saját mikrokörnyezetünk történéseit helyesen pakoljuk be egyik vagy másik kosárba. Újdonsült, vidéki játszótársam meg volt győződve róla, hogy a másik telefonját ellenőrizgetni erkölcsileg nem kifogásolható, a barátnőjére írogatni ugyanakkor főbenjáró bűn. A valóság ennek pont a fordítottja. Az exvőlegények és az újdonsült jelöltek semmi rosszat nem tesznek, amikor próbálkoznak - a lány nem tulajdona senkinek, a férfinak meg az a dolga, hogy vadásszon. Ezzel szemben a társunk telefonjában való illetéktelen kutakodás megbocsáthatatlan, a másik magánszférájának durva megsértése. A szóban forgó konfliktus háromféle módon is megoldható. A legbetegebb az, ha a leányzó lesüllyed a fiú szintjére és a jövőben legitim rálátást enged az üzenetváltásaira. A legegészségesebb az, ha a srác képes felemelni a lelkét, és pszichikai problémájával megküzdve, férfi módjára viselni, hogy léteznek kihívói. A legreálisabb pedig az, ha hagyják az egész kapcsolatot a fenébe és különköltöznek.

A pszichológia és a morál szegmensei mindenesetre igen gyakran összemosódnak, nem csupán az egyén elméjében, de sokszor intézményesített formában is. A különböző vallások, ideológiák és társadalomfilozófiai elképzelések mind oly módon keletkeznek, hogy egyes kreatív ötletelők önkényes módon elkezdik oda-vissza pakolgatni e kosarak tartalmát. Így jönnek létre a különböző szubkultúrák és eltorzult csoportnormák. Ha megpróbálunk rendet tenni e téren, muszáj azzal kezdeni, hogy meghatározzuk a különbséget az érintett területek között.

• A VIZSGÁLAT TÁRGYA - A pszichológia a FORRÁS szakterülete, a lélektani folyamatokat analizálja. Nem lényegtelen, hogy ezekből születik-e szó, avagy tett, ám szinte másodlagos. A morál fókuszpontjában a TORKOLAT, a cselekedet áll, hiszen puszta gondolattal vagy érzéssel lehetetlen bűnt elkövetni. Erkölcsi tekintetben majdhogynem irreleváns, hogy egy adott bűntett hátterében miféle trauma, bosszúvágy, felindultság, vagy egyéb pszichikai mozgatórugó áll.
• TUDATI SZINT - A pszichológiai folyamatok ösztönösek, ezzel szemben a morál a tudatosság szintjén működik. Az érzéseinkkel, az indulatainkkal, a feltétlen reflexeinkkel aligha tudunk bármit is kezdeni. Ám az már teljes egészében a mi döntésünk, hogy ezeket mivé transzformáljuk, s hogy ezt miért tesszük.
• SZEREPLŐK - Az erkölcs kizárólag azt vizsgálja, amit a másik emberrel teszünk. Mindaz, amit önmagunknak okozunk, soha nem lehet morális kérdés, kizárólag pszichológiai.
• OBJEKTIVITÁS - A morál fennhatósága alá tartozó cselekmények mérhető, kimutatható ártalmakkal, károkkal, sérülésekkel járnak. Ahol nincs ilyen, ott nem léptünk ki a pszichológiai dimenzióból.
• ÉRVÉNYESSÉG - Az egyetemes morál törvényei kötelezőek és minden élő emberre vonatkoznak. A pszichológia ezzel szemben legfeljebb ajánlásokat tehet, melyeket érdemes megfogadni, elsősorban személyes jólétünk növelése érdekében.

Mindezek után talán érdemes néhány további példával megvilágítani, miként viszonyulnak egymáshoz e dimenziók hétköznapjaink különböző fejezeteiben.

• SEGÍTSÉGNYÚJTÁS, ADAKOZÁS - Ha jót teszünk, azzal elsősorban magunkat jutalmazzuk, a saját lelkünket, tudatunkat és énképünket építjük. Nyilvánvalóan senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy jóságos legyen, így ez a terület tökéletesen kívül esik a kötelező érvényű morálon; abszolút a pszichológia felségterülete. Erkölcsi vetületről kizárólag akkor beszélhetünk, ha az említett kényszer felüti a fejét. A német gazdák tüntetése érthető; kormányuk számára semmi sem drága, ha a bevándorlók és az ukránok finanszírozásáról van szó, ám egyre húsba vágóbb, hogy az adófizetőket kell megnyúzni mindezért.
• HAZUGSÁG - Amennyiben ez szerződésszegést jelent, az adott szó meg nem tartását, szándékos csalást, szélhámosságot, ez esetekben értelemszerűen morális kérdésről beszélünk. Ha csupán gyermeteg nagyzolást, vetítést, jelentéktelen sztorik ártatlan kiszínezését, úgy nincs áldozat, vagyis bűntett sincsen.
• RASSZIZMUS, HOMOFÓBIA - Amíg nincs tettlegesség, addig a kérdés pusztán pszichológiai természetű: önmagát mérgezi mindenki, aki a szívében gyűlöletet táplál. Amikor a tettlegesség megjelenik - akár a gyűlölködő részéről, akár vele szemben a hatóság, vagy bárki más részéről - onnantól kap a jelenség morális töltetet.
• SZEXUALITÁS - Szinte minden vallás korlátozza valamiféle módon, holott egyéni elfoglaltságként - pornófogyasztás, önkielégítés - értelmezhetetlen a morális máz; csoportfoglalkozásként pedig az önkéntesség biztosítja az erkölcsi zöld kártyát. Nem vitás, hogy a pszichológia síkján bőven tehetünk megalapozott állításokat és ajánlásokat akár az érzelemmentes testiség, akár pornófüggőség káros hatásait illetően. Ám felnőtt embereknek aligha tilthatunk meg bármit.
• VÉLEMÉNYSZABADSÁG - Ha az építőmunkások fényes nappal, mindenféle fenyegető szándék nélkül füttyögnek az arra járó bombázóknak, abban keresve sem találunk morális szálat. Hogy mit kezdenek a nők e primitív bókkal, az már csakis az ő dolguk. Igazán beteg pszichére vall, ha valakit az ilyesmi megvisel.
• SZAGÁRTALOM - A dohányfüst és a mosdatlanság bűze valós, érzékelhető, az egy légtérben tartózkodók számára megkerülhetetlen. Ebből fakadóan ezek korlátozása közintézményekben, megállókban, illetve a tömegközlekedés járatain a józan morál része.
• ZAJÁRTALOM - A közösségi szabályozás e téren sem ördögtől való, hiszen valódi ártalomról beszélünk, s egy bizonyos decibel felett mindenütt utoléri az embert.
• SPECIÁLIS ESETEK - Korábban sosem jutott eszembe, hogy a biztonsági öv használata morális kérdés lehet. Csak magammal tolok ki, ha ütközéskor nincs bekapcsolva - gondoltam naivan. Aztán egy barátom felhívta a figyelmemet arra, hogy súlyos közlekedési balesetnél az autóból kirepülő, magatehetetlen test további, másokat veszélyeztető gondot okozhat. Azonnal meg voltam győzve.

"Jól csak a szíveddel látsz" - énekli Mester Tamás A kis hercegből ollózott frázist az Altass el című kiváló slágerében. Ám rögtön a következő sorban felcsendül a megkérdőjelezhetetlen igazság: "De néha még a szív is téved." Naná. Kiegyensúlyozottan csak akkor működhetünk, ha a szív ösztöne és a morál tudatossága tökéletes harmóniát képez bennünk. Ami pedig a politikát illeti, a jó vezetők felismerik, hogy mely csatákat mely hadszíntereken kell megvívni. Mindenkit meg kell védeni az erőszakos bűnözőktől - ezt diktálja az általános erkölcs. Ugyanakkor senkit sem kell megvédeni önmagától - ez az egyéni psziché játéktere. A jó világ ott kezdődik, ahol legalább az elit érzékeli a különbséget.