téveszmék

"A kemény munka meghozza gyümölcsét"

2020. július 13. - G. Nagy László

 barabasi.jpg

 

Vannak, akik az ősrégi dogmákban hisznek, s rendíthetetlenül mantrázzák: "csakis a kemény munka számít". Teszik ezt annak dacára is, ha évtizedek óta sehová sem jutottak. Mások semmiben sem hisznek. Szerintük minden relatív, minden esetleges, minden kiszámíthatatlan. S e két szélsőség között vannak páran, akik szeretnek belátni a kulisszák mögé, hogy ne homályos hitekre, hanem a tudományos meggyőződésre építhessék világlátásukat. Ilyen ember Barabási Albert-László hálózatkutató is, aki A képlet című könyvében - sokéves kutatómunkát összegezve - a siker törvényszerűségeit tárja fel a nagyközönség előtt.

 

A SIKER SOHA NEM RÓLAD SZÓL, DE MÉG CSAK NEM IS TELJESÍTMÉNYEDRŐL. A SIKER RÓLUNK SZÓL, ÉS ARRÓL, HOGYAN LÁTJUK A TELJESÍTMÉNYEDET.

 

Barabási ezzel a definícióval indít, mindjárt az elején leszögezve: a tudomány - és általában a külső szemlélő - képtelen mérni a belső elégedettség szintjét. A hálózatkutatás területe nem is alkalmas arra, hogy kiderítse, mennyire boldog egy szupersztár, s hozzá képest mit érez a szürke átlagpolgár. A siker kollektív természete ugyanakkor objektív módon mérhető - díjak, elismerések, dollárok, kattintások, eladások, hivatkozások stb. -, s a háttere is kutatható, feltérképezhető.

 

I. TÖRVÉNY: A TELJESÍTMÉNY VONZZA A SIKERT. DE HA A TELJESÍTMÉNY NEM MÉRHETŐ, A SIKERT A HÁLÓZATOK HATÁROZZÁK MEG.

 

A kemény munka néha valóban meghozza gyümölcsét. A tenisz világában folytatott kutatások arra az eredményre jutottak, hogy a teljesítmény erősen korrelál a sikerrel. Olyannyira, hogy a szerző kutatócsoportja ma már pontosan meg tudja jósolni, hogy egy napon belül hány ember fog rákattintani egy adott játékos Wikipédia-oldalára egy konkrét mérkőzés után. Igen ám, de a tenisz egy különlegesen steril terület. Egyéni sport, ez nagyban leegyszerűsíti a képletet, továbbá az eredmények magukért beszélnek. Életünk más színterein ugyanakkor a teljesítmények közel sem hasonlíthatók egymáshoz ilyen objektív módon. Barabási a festészetet hozza példaként, ahol ember legyen a talpán, aki a művészi értéket mérni képes. Rembrandt Aranysisakos férfi című festménye például a nyolcvanas évekig tömegeket vonzott a berlini Frigyes Császár Múzeumba. Amint kiderült, hogy a kép nem is Rembrandttól való, az érdeklődés azonnal alábbhagyott. Tudunk ellenpéldát is: a Mona Lisa egy bő évszázaddal ezelőttig csak egy volt a Louvre sok értékes festménye között, csak azután vált minden idők legismertebb alkotásává, hogy 1911-ben - fényes nappal! - ellopták a múzeumból, s két év hajtóvadászat kellett hozzá, hogy előkerüljön. Ami a modern képzőművészetet illeti, a szerző kutatócsapata félmillió festő közel hárommillió alkotásának kiállítási adatait vizsgálta 1980-tól 2016-ig; 14 ezer galériát és nyolcezer múzeumot érintően. Munkájuk eredményeképpen kirajzolódott egy térkép, mely pazarul feltárta a műalkotások útját a világban. Azt találták, hogy amelyik alkotónak sikerül kiállítania a meghatározó csomópontok valamelyikében, abból garantáltan szupersztár válik. Erre azonban csekély az esély, ugyanis a kisebb galériák csupán egymás közt utaztatják a festményeket, erről a szintről nemigen nyílik átjárás a meghatározó centrumokba. Andy Warhol már jóval korábban átlátta a lényeget: "Ahhoz, hogy valaki a képzőművészetben sikeres legyen, az kell, hogy műveit egy jó nevű galéria állítsa ki, méghozzá ugyanazon okból, amiért például Christian Dior soha nem árulta munkáit a Woolworth'sben."

 

II. TÖRVÉNY: A TELJESÍTMÉNY KORLÁTOS, A SIKER KORLÁTLAN

 

Míg a festők többségének egy teljes pályafutás sem elég ahhoz, hogy tíz kiállításig jussanak, addig vannak néhányan, akiknél ez a szám az ezret is eléri; Andy Warhol esetében pedig meghaladja a tízezret is. Vagy tekintsük a golf világát: Tiger Woods nevét egy világ ismeri, de vajon meg tudunk-e nevezni rajta kívül más golfjátékost? 2009-ben Woods lett az első profi sportoló, aki aktív évei során elérte az egymilliárd dolláros bevételt, miközben versenytársai átlagosan évi 100 ezer dollár körül keresnek. Pedig Tiger Woods - akármilyen kimagasló tehetség is - ennyivel nem jobb a mezőnynél. Ha nyer, csak kicsivel nyer; a mutatói nem sokkal jobbak, mint a többi versenyzőé. Az emberi teljesítmény igencsak korlátos, mi több, e korlátok kalkulálhatók. Filippo Radicchi - aki szintén a siker tudományát kutatja - 1896-ig visszamenően elemezte az újkori olimpiák adatait, s megállapította, hogy a rekordok megdöntésének eloszlása haranggörbét ír le. Ez alapján sikerült megjósolnia egy sor konkrét rekorddöntést - néhányat egészen megdöbbentő pontossággal. (Számításai szerint a 100 méteres síkfutás terén az elérhető legjobb eredmény 8,28 másodperc, úgyhogy van még mozgástér a jövő atlétái számára.) Az emberi teljesítménynek tehát nagyon is van felső határa, a sikernek azonban nincs; az a néhány szupersztár, aki kiemelkedik a mezőnyből, aránytalanul magas jutalmazásban részesül.

 

III. TÖRVÉNY: ALKALMASSÁG * KORÁBBI SIKER = JÖVŐBELI SIKER

 

A szerző több olyan kutatást is említ, amelyben totál kezdők sorsára fókuszáltak. Az egyik a Kickstarter oldalára feltöltött induló vállalkozásokat érinti. (Ez egy olyan amerikai portál, ahol kezdőtőkét igénylő ötletek jelennek meg, a látogatók pedig adományaikkal támogathatják a nekik tetszőket.) Véletlenszerűen kiválasztottak 200 olyan új projektet, melynek egyenlege nullát mutatott. Az egyik felét megtámogatták egy jelképes összeggel, a többit hagyták parlagon heverni. Az eredmény: az előbbiek kétszer akkora eséllyel részesültek további támogatásokban, mint a kontrollcsoport. Egy másik, erre rímelő kísérlet a MusicLab-hoz kötődik: 14 ezer fiatalt tereltek 9 virtuális szobába, 48 amatőr zenekar számait rangsorolandó. A jutalmuk az volt, hogy a nekik tetsző számokat szabadon letölthették. 8 szobában mindenki folyamatosan láthatta, hogy az adott csoport tagjai mely számokat töltötték le. Azt figyelték meg, hogy e 8 virtuális közösségben hamar megszülettek a favorit nóták, majd a résztvevők mindvégig ki is tartottak ezek mellett. Az igazán érdekes pedig elsősorban az, hogy az elkészült 8 lista semmiféle hasonlóságot nem mutatott; akadt olyan szám, amely az egyik csoportban toronymagasan vezetett, míg a másikban a hátsó szekcióban kullogott. Vagyis az esetek többségében nem a tényleges alkotói minőség döntött (már ha létezik ilyen egyáltalán), hanem a többiek értékítélete. A tanulság mindkét esetből: semmi sem olyan fontos, mint a kezdőlökés, hiszen a siker sikert szül. Aki és ami sikeresnek tűnik, az vonzza a további sikereket - Barabási ezt preferenciális kapcsolódásnak nevezi. Természetesen nincs új a Nap alatt - ezt a jelenséget az élet számtalan színterén megtapasztalhatjuk. Már az állatvilágban is működik; klasszikus kísérletnek számít, amikor a társtalan hím fajdkakas mellé egy kitömött nőstényt helyeznek, melynek hatására a hús-vér nőstények is megjelennek. (Az evolúciós biológia terminológiája ezt úgy nevezi: pre-selection.) Ugyanezt a látszat-kereslet képzést figyelhettük meg a kilencvenes évek aluljáróiban az "itt a piros, hol a piros" játék pitiáner csalóinál is. Nem létezett olyan stand, ahol pangó érdektelenséggel megállt volna az élet; mindig akadt 3-4 potenciális fogadó, akik állandó közönséget alkottak, hogy további érdeklődőket vonzzanak maguk közé. Érdekes módon ez a fogás még úgy is működött, hogy messze lerítt mindegyikükről, hogy egyazon banda - többnyire rettenetes színészi képességekkel megáldott - tagjai.

 

 IV. TÖRVÉNY: MÍG A CSAPAT SIKERE A SOKFÉLESÉGBEN ÉS AZ EGYENSÚLYBAN REJLIK, A BABÉROKAT MINDIG EGYVALAKI ARATJA LE

 

Csapatsportok, szerzőgárdák, kutatócsoportok... manapság kevés a magányos hős, a legtöbben team-munkában alkotnak. Igen ám, de egy Nobel-díjat például nem lehet százfelé vágni, márpedig sokszor olyan cikkek hozzák az elismerést, melyeket több tucat szerző jegyez. Barabásiék létrehoztak egy olyan algoritmust, mely képes üzembiztosan előrejelezni, ki kapja a díjat egy adott projekt szereplői közül. A megoldás kulcsa: az észlelés számít, nem a teljesítmény. Az algoritmus könnyedén leköveti a Nobel-bizottság gondolkodásmódját, s feltérképezi, hogy az adott tudományterületen az érintettek közül korábban ki mennyit publikált. Egy adott közösségből szinte kivétel nélkül az viszi a pálmát, aki a múltban a legtöbbet tette le az asztalra a szóban forgó szakterület kapcsán, tökéletesen függetlenül a díjazott felfedezésben való szerepvállalás mértékétől. 

 

V. TÖRVÉNY: HA KITARTUNK, A SIKER BÁRMIKOR BEÜTHET

 

Albert Einstein - aki 26 évesen megírta a speciális relativitáselméletről szóló cikkét - így nyilatkozott: "Aki 30 éves koráig nem alkot valami nagyot a tudományban, az már nem is fog." Barabási csapata ráállt a kérdésre, s csaknem két évig tartott, míg több tízezer kutató csaknem 40 millió publikációját megvizsgálva hasonló eredményre jutottak: a sikeres kutatásokra tipikusan a karrierek első két évtizedében lehet számítani. Az áttörés esélye a pályafutás 20. esztendeje után drámaian zuhanni kezd. Az elszomorító eredményt látva tovább folytatták vizsgálódásukat, és az találták: ugyanez igaz a produktivitásra is. Vagyis: úgy tűnik, nem az életkor az, ami számít, a kreativitásnak nincs szavatossági ideje. Egy tudós legnagyobb hatású munkája ugyanúgy lehet az első, ahogyan a kétszázadik is. Nem azért jön korán a siker, mert a fiatal agy frissebb, hanem a lendület miatt: a tudósok jellemzően nagyságrendekkel többet publikálnak ifjúkorukban, mint későbbi életszakaszaik során.

 

JÓKOR, JÓ HELYEN

 

Kivételesek című könyvében Malcolm Gladwell már 2009-ben rámutat arra, hogy a siker - túl az egyéni ambíción - sokszor elsősorban azon múlik, hogy jókor legyünk jó helyen. Kutatómunkájának első állomását egy ifjúsági jégkorong meccs jelentette, melynek játékosstatisztikáját böngészve döbbenten vette észre: a pályára lépő hokisok túlnyomó többsége januári, vagy februári születésű. Valahogy sejtette, hogy ez nem lehet a véletlen műve és azt is valószínűnek tartotta, hogy nem a Bakok és Vízöntők különleges tehetsége a kulcs. Kis utánajárással megtudta, hogy a fiatal játékosokat születésük naptári esztendeje szerint szerepeltetik az egyes kategóriákban, ami fizikai fejlettség tekintetében elképesztő előnyt jelent az első negyedév szülötteinek, s szinte ledolgozhatatlan hátrányt a novemberieknek és decemberieknek. Hasonló érdekességeket vett észre akkor is, amikor az informatika milliárdos nagyágyúit vette górcső alá. Vajon mi a közös Bill Gates és Steve Jobs életútjában? Elsősorban az, hogy - szakterületük sok más meghatározó alakjával együtt - 1955-ben születtek. Ez azt jelenti, hogy a hetvenes évek elején jártak középiskolába, pont amikor a számítástechnika tudománya még az első, ügyetlen lépéseit tette. Ha Gates és Jobs pár évvel korábban látja meg a napvilágot, már rég egyetemre jártak volna, s borítékolhatóan más karrierálmokat dédelgettek volna, amikor az első lyukkártyás gépek megjelentek. Ha pár évvel később születnek, simán lemaradnak mindenről. Barabási Albert-László nem fogalmaz meg külön törvényt e jelenség kapcsán, azonban könyvében lépten-nyomon megjelennek azok a megfigyelések, melyek a véletlen szerepére hívják fel a figyelmet.  Megemlíti például az Erzsébet Királynő Zenei Versenyt, melyet - a részrehajlás kiküszöbölése érdekében alkotott számos szabálya miatt - a legigazságosabb tehetségkutatónak tartanak. A 12 döntős ugyanazt a darabot adja elő, a zsűri naponta két versenyzőt hallgat meg. Csodák csodája: még sosem nyert olyan zenész, akit az első napra sorsoltak, ugyanakkor messze a legtöbbször az ötödik napon szereplő művészek közül került ki a győztes. Hasonló tendencia érvényesül az Eurovíziós Dalfesztiválokon, a műkorcsolyaversenyeken és számos más vizsgált eseményen, ahol zsűri, vagy vizsgabizottság dönt a jelöltek sorsa felett - abszolút meghatározó, hogy az érintettek a riválisokhoz viszonyítva mikor kerülnek sorra. A véletlen döntő szerepét legszemléletesebben Einstein példátlan ismertsége mutatja. Lássuk be: egyedülálló jelenség az, hogy egy tudós arcképét a világ minden pontján azonosítani tudják. S hogy honnan e népszerűség? Az 1921. április 3-án New Yorkba látogató tudóst húszezres sokadalom fogadta. A helyszínre érkező újságírók maguk is dobtak egy hátast a szokatlan csődület láttán. A másnapi sajtó lelkesen be is számolt róla, micsoda tömeg verődött össze a híres fizikus tiszteletére, s innentől nem volt megállj: akárhová is utazott, hasonló fogadtatásban részesült. A vicc csak az, hogy New Yorkban még véletlenül sem miatta jött össze az a sok ember. Einstein csupán egy cionista delegáció tagjaként érkezett, a tömeget pedig a helyi zsidó közösségek vezetői verbuválták. A legtöbben még csak nem is hallottak soha a relativitáselméletről... 

 

Barabási törvényei egyértelműen azt támasztják alá, hogy a siker rendszerint a legkevésbé sincs arányban a befektetett munkával. Ez persze nem jelenti azt, hogy az erőfeszítések megspórolhatóak, vagy hogy vacak teljesítménnyel is szupersztárrá válhat bárki. Sokkal inkább azt, hogy a számos kiváló versenyző közül nem feltétlenül a legkiválóbbak viszik a pálmát; s hogy a győztesek jutalma mindig aránytalanul magas. Mindez elsősorban az emberiség nyájszellemével áll összefüggésben: a legtöbben azt lájkoljuk, amit más is lájkol. S hogy milyen következtetéseket tudunk levonni mindebből? Alapvetően háromfélét; egy ostobát, s két bölcset. Kezdjük az előbbivel: a "Foglaljuk el a Wall Streetet" és más, hasonló mozgalmak nem képesek megemészteni, hogy siker sikert szül, s hogy a gazdagok még gazdagabbakká válnak. Az ilyenfajta gyermeteg, kommunista hőzöngés már csak azért is nevetséges, mert a szupersztárokat - legyenek festők, sportolók, zenészek, vagy épp brókerek - mi magunk emeljük fel, mindenféle kényszer nélkül. Ez maga a demokrácia - annak minden előnyével és hátrányával. Léteznek azonban megszívlelendő tanulságai is Barabásiék kutatómunkájának. Ha tudjuk, hogy a nyájszellem ilyen brutális mértékben formálja a sikert, úgy egyetlen másodpercig sem becsülhetjük le a tömegmarketing szerepét. Ez azonban csakis akkor érvényes, ha eladóként vagyunk jelen a piacon. Vevőként, fogyasztóként, választópolgárként sokszor érdemes pont szembemenni a tömeggel, vagy legalábbis szkeptikusan kezelni a bégető hangokat. Egészen biztosan az vezet a leggazdagabb és legkomplexebb élethez, ha képesek vagyunk az önálló értékítéletre, s van elég bátorságunk a magunk útját járni.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr3615992054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2020.07.13. 13:11:57

De hát nem az derül ki mindezekből, hogy ne lenne a befektetett munka és a siker között összefüggés, hanem az, hogy sok más tényezőtől is függ. A cikkben szereplő sikeres emberek mindegyike sokat le is tett az asztalra, hogy sikeres lehessen, hogy bekerüljenek abba a szűk körbe, akik közül aztán a legsikeresebbek kikerültek, de abban már sokkal kisebb súllyal játszott szerepet a (nem fizikai értelemben) kemény munka. Ahhoz is kellett a kemény munka, hogy valaki az első lépéseket megtegye, hogy aztán az első siker hozza a további sikert, ahhoz is, hogy korábban ő pulbikált többet a csapattársainál, ahhoz is, hogy kitartsunk, ahhoz is, hogy egyáltalán legyen esélyűnk jókor a jó helyen lenni, illetve ha ott vagyunk, tudjunk élni a lehetőséggel. Lehet, hogy több ezer olyan ember van, aki lehetett volna Bill Gates, de az emberek többsége nem lehetett volna pusztán a befektetett munka vagy a tehetség hiánya miatt, hiába került jókor jó helyre.

G. Nagy László 2020.07.13. 15:01:39

@Zabalint: Ez pontosan így van, ahogy írod.

A tehetség, vagy épp a jó minőség - egy szóval: az alkalmasság - a siker előszobája, alapfeltétele. Azonban az, hogy lesz-e belőle nagy durranás, már nem azon múlik, hogy az érintett edz-e még keményebben, képes-e egyre jobbakat festeni, vagy még precízebben zenélni. A díjazás mértéke ugyancsak nincs arányban a befektetett munkával.

Számomra ezek azért izgalmas kérdések, mert újra és újra visszaigazolják a marketing elemi szükségszerűségét, továbbá újabb szeget vernek a kommunista egyenlősdi eszme koporsójába. Rávilágítanak ugyanakkor arra is, amit te is szoktál hangoztatni: az esélyegyenlőség piszok fontos. És az is, hogy legyen olyan, aki felkarolja és elindítja az igazi tehetségeket. (Szerintem ez még egy kiaknázatlan biznisz idehaza.)

midnightcoder2 2020.07.13. 21:30:46

@Zabalint: Nézd, Pl. az élsport rengeteg ember gyerekkorát és végül életét teszi tönkre, de ezeknek csak elenyésző hányada ér el valódi eredményeket, Pl. olimpiai érmet. És lehet hogy Gipsz Jucika 2x annyit hajt mint mondjuk Hosszú Katinka tette, csak nem voltak annyira jók a génjei, vagy nem volt annyira ügyes az edzõje, stb. A lényeg, hogy Jucika hiába hajtott mint a fosókaszilva, hiába volt kemény mint a fagyott zokni, max. annyit ért el hogy tesitanár lett.

ArriMédesz 2020.07.13. 21:49:57

a legfőbb megállíapítások
---A teljesítmény szükséges de messze nem elég
---a legkiemelkedőbbek aránytalanul magas jutalmazásban részesülhetnek a tőlük alig gyengébbekhez képest
---aki kezdetben sikeresnek tűnik, vonzza a további sikereket, „akinek van annak adatik”
---csoporton belül is inkább a múltbeli teljesítmény számít azt illetően kit emelnek ki
---nagyon fontosa a véletlen is hogy jó időben legyél jó helyen

magyarán: tehetség és kemény munka nélkül ritkán van siker, bár lehet.
viszont ezek önmagukban ritkán elegek, kell hozzá esettől függően a szerencse, a kezdőlökés valamilyen kombója is, ill. egy idő után a siker inkább vonzza a további lehetőségeket, sikereket, ill. bizonyos területen a teljesítményhez képest irreális nyereséggel jár kellően sikeresnek lenni.

nincs1agy 2020.07.13. 22:31:46

Sors bona nihil aliud !

G. Nagy László 2020.07.13. 22:38:09

@ArriMédesz:

„akinek van annak adatik”

Pontosan így. Mondom én, hogy Jézus tudott valamit :)

Dan da Man 2020.07.13. 23:47:51

@G. Nagy László: És az is marad, mert ez az ország nem a tehetségben hisz, hanem a rövidtávú profitban, a húsosfazékban, és a mi kutyánk kölykeiben.
Az állítólagos tehetségkutatás pedig legtöbbször szintén nem a tehetségről szól, hanem a belőle kisajtolható instant profitról.
És ezért nem lesz Magyarország soha semmiben sem vezető szerepű. Miközben mindenki ujjal mutogat az elmúlt 50 évre (amiből 30 már egy új korszak volt elvileg), meg arra, hogy "merjünk kicsik lenni" (miközben nagy pofával arcoskodni a semmire és figyelmen kívül hagyni a hiányosságainkat sokkal nagyobb bűn).

De hát hogy is kereshetnénk tehetségeket, ha egyszer nem is tudjuk objektívan megítélni, hogy ki számít annak, hiszen a jelenlegi "tehetségeink" jelentős része is eleve kontraszelektált volt?

Mindenesetre köszi a cikket, érdekes volt...

Andy73 2020.07.14. 01:01:31

@G. Nagy László: Az összefoglaló jó, de a cím tényleg nem találó. A könyv a kiemelkedő sikereket kutatja, aminek sok összetevője van, nem csak a kemény munka. A kemény munka viszont általában meghozza a gyümölcsét, vagyis ha végzel az adott feladattal, megteszed, amit kell, akkor többnyire megkapod az érte járó jutalmat vagy fizetséget, vagyis sikert arathatsz, elerheted a kitűzött celt. A mondás, ami szerinted téveszme, nem a kiemelkedő sikerekről szól, és így nem is téveszme.

Andy73 2020.07.14. 01:16:12

@Andy73: magyarul a jó munkának többnyire megvan a maga jutalma, akkor is, ha nem te leszel a legsikeresebb az adott területen.

aefzuj 2020.07.14. 01:24:37

Annyi csak a probléma ezzel, hogy a bégető tömegek miatt végül sosem a szakma legjobbjához kerül az a bizonyos pálma, hanem valamely n+1-edik középszerű képviselőjéhez, akinél rendre dominánsabb a vakszerencse faktor a többinél. Emígyen pedig az átlag feletti, kimagasló teljesítmény nyújtása céltalan és értelmetlen, eredményre a statisztikai hibahatáron belül vezet csak, vagyis nem létező halmazt képez. És akkor a posztfeudális uram-bátyám hozzáállásról (aka. kapcsolati tőke) nem is esett még szó....

Ezt úgy szokás manapság mondani, hogy a fejlett demokráciákban a középszer uralkodik.

Ez akkor különösen bosszantó, amikor a teljesítményben hívők a végiggürizett élet után semmit (ismétlem: semmit!) nem kapnak vissza a közösségtől, nemhogy sikert vagy elismerést.

Különösen szomorú ez figyelembe véve, hogy milyen színvonalú és mértékű átlag feletti tudás és képesség megy emiatt a süllyesztőbe.

Na meg hogy hol tarthatna az emberi civilizáció, ha ezzel a kérdéssel nem profit oldalról, hanem hasznossági oldalról foglalkozna.

Mert ugye belső béke ide vagy oda, a siker egyetlen fokmérője jelenleg a pénz, semmi más. Abból meg valahogy mindig annak van temérdek, aki egyáltalán nem nyújtott cserébe megismételhetetlen és egyedi teljesítményt. Ellenben jókor volt jó helyen, és mellé még jó helyre is született, amellyel megfelelő kapcsolati tőkére tett szert már a születésekor. (Ennyit arról, hogy minden ember egyenlő esélyekkel indul az életben. Hát hogyne. Meg a lónak a micsodája. Ezt magyarázza majd el valaki az indiai nyomornegyedekbe, prostituált gyermekeként születő szerencsétleneknek).

Mondottam volt: szomorú történet ez, elpazarolt és elfecsérelt kompetenciák tömkelegével.

Nem mellesleg vica-versa működik a dolog. A tudás és a bölcsesség egy bizonyos szint felett tétlenségre ösztönzi a zseniket, mivel azon a szinten átlátható már, hogy semmi értelme se befektetni se fejleszteni a tudást ilyen "jutalmazó" rendszer közepette.
Nem véletlen, hogy a nagy keleti gondolkodók mind egy szálig a "semmittevésükről" ismertek. Elgondolkodtató.

G. Nagy László 2020.07.14. 01:46:48

@Andy73:

"A mondás, ami szerinted téveszme, nem a kiemelkedő sikerekről szól, és így nem is téveszme."

Nyilvánvaló, hogy szükséges és pozitív dolog, ha az ember erőfeszítéseket tesz. Ha másért nem legalább azért, hogy nyugodt lélekkel haljunk meg: mi legalább megpróbáltuk.

A kemény munka akkor sem gyümölcsöző, ha eleve rossz irányba evezünk.
Akkor sem, ha tökéletesen reménytelen a helyzetünk. (Ha már evezés: a Csendes-óceán közepén hiába kezdjük lapátolni a vizet.)
És igen, a kiemelkedő sikerekhez sem elég a kemény munka.

Érdemes megnézni, hogy hogy hány vállalkozás lesz sikeres és hány bukik el. Hány könyv, zeneszám és festmény lesz bestseller, topsláger, aukciós ínyencség, s hány merül a feledés homályába. A befektetett erőfeszítések elengedhetetlenek. De legalább annyiszor, vagy inkább jóval többször eredménytelenek, mint ahányszor (bármekkora) sikert szülnek. Ettől persze még újra és újra neki kell futni, nem vitás.

G. Nagy László 2020.07.14. 01:50:06

@aefzuj:

"Na meg hogy hol tarthatna az emberi civilizáció, ha ezzel a kérdéssel nem profit oldalról, hanem hasznossági oldalról foglalkozna."

Ezt miként valósítanád meg? Egyáltalán: mi az, ami hasznos, de nem profitábilis? Én el sem tudok képzelni ilyet.

Örömhernyó 2020.07.14. 04:45:11

@midnightcoder2: Aki tesitanár lesz, az a legritkább esetben edzett annyit, mint egy élsportoló. Legalábbis akiket ismerek. Tesitanár az lesz, aki minden máshoz buta és egy földrajz vagy biológia szakkal párosítva elevickél a közoktatásban. Ez is egy siker, számára.

Akik komolyan sportolnak gyerekként, azoknak a jó része pont úgy mérnök, közgazdász, pénzügyes jogász, orvos lesz, mint a többi ember. Legalábbis kiterjedt ismeretségi körömben ez a helyzet.
Az se mindegy, hogy milyen sportról beszélünk, mert vannak a hagyományos csapatsportok, atlétika és más olimpiai sportok, amiknek az űzéséhez fiatalnak kell lenni. Tehát eleve korlátozott a siker lehetősége az életkorban, huszonévesen érhet csúcsra, utána már a legtöbb esetben abbahagyja, elpocakosodik, mert értelme sincs versenyezni. Esetleg edző lesz később és ennyi.
Akik viszont valami olyan sportot űz, ahol eleve nincs olimpiai éremre esély, mert nem olyan sport, az általában nem áll le huszonévesen a sporttal. Muay thai, kyokushin karate, sziklamászás, teljesítménytúra, triatlon. Nem mindenaz olimpiai érem és ezt egyre többen felismerik és pont ezért kell lasszóval fogni a nézőket atlétikai versenyekre. Mert az emberek jó része ma már inkább olyan sportot űz, amit élvez, nem amiben olimpiai aranyban mérik a sikert.
Azt se feledd, hogy sok nem túl okos embernek az élsport nyitja meg a megélhetéshez vezető utat. Amerikában egyetemi ösztöndíjat ér, ha elég nagyra nő a gyerek és vállalja, hogy amerikai futballban versenyez. Ez sok tízmillió forintos tandíjat spórol a családjának. Már ez is siker.
Magyarországon tudtok olyan városról, ahol a helyi focicsapat tartalék kapusa sokkal jobban keresett, mint egy orvos. Ez is siker.
Tudok olyan atletizáló lányról, akit a sportteljesítménye miatt nyomtak be a rendőrséghez, lett tiszt, levelezőn, sok bukással, de elvégezte a jogi egyetemet, majd vezető pozícióban került. Mindezt azért, mert sportolt.
Kis sikerek ezek, de ezek az emberek amúgy Tesco-ban pakolhatnák a tejfölt, ha a szellemi képességeiken múlna a megélhetésük. Rengeteg ilyen bújtatott állás van még Magyarországon is, nem túl sikeres sportolóknak.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.14. 06:11:36

Gratulálok, nagyszerű antiliberális cikk.

A kemény munka szinte sose hoz anyagi sikert. Anyagi sikerhez nem dolgozni kell, hanem dolgoztatni másokat.

Zabalint 2020.07.14. 06:38:13

@midnightcoder2:
Egyrészt az élsport szélsőséges példa, hiszen nagyon kevesek érnek el széleskörben látható eredményt, amit pénzzel is díjaznak, megjegyzem amatőr sportágakban nem szoktak bánatosak lenni azok, akik az eliten belül alulra jutottak. A világ 10 ezredik legjobb programozója viszont nem valószínű, hogy bánatos a teljesítménye miatt, ha mégis bánatos, akkor ott más gondok vannak.

Másrészt nincs olyan, hogy 2-szer annyit dolgozik érte, mint Hosszú Katinka, mert a max. edzési kapacitás is véges, sőt az is tehetség függvénye. Valószínűleg aki kétszer annyit tudna edzeni, mint Hosszú Katinka, az jobb lenne, mint Hosszú Katinka, de a valóságban Hosszú Katinka terhelhetőbb a futottak még úszóknál.

Zabalint 2020.07.14. 07:41:14

@Örömhernyó:
Mondjuk az állam vagy a sportegyesületi kapcsolatokon élést nem nevezném sikernek. Ettől függetlenül sok volt sportoló a versenyszférában is sikeres tud lenni, de ők nem az a kategória, akik a Tescoban pakolnák a tejfölt.

Ad Dio 2020.07.14. 08:22:32

Ez is téveszme, legalábbis nem minden tudó bölcsesség, de sok van benne: "ha túl sokat dolgozok, nincs időm pénzt keresni".

Az igazi átütő, nagy siker mindig kicsit lutri. De azért szvsz a kemény munka meg némi tehetség korrelálni szokott.. vagy még inkább: előfeltevés szokott lenni... ha nem is tuti recept.

Harari 2020.07.14. 09:46:37

A posztoló látványos félreértésben van!! a blog elnevezéséhez illően téveszmét hirdet a konklúzióban: "...a siker rendszerint a legkevésbé sincs arányban a befektetett munkával..." mutatja, hogy nem képes értelmezni az arányosság fogalmát és összekeveri a lineárisan egyenesen arányost az arányossal (attól, hogy valamire nem igaz az első, még érvényes lehet rá a második), statisztikailag bizonyítható, hogy akik hosszú távon nem fejtenek ki értékelhető aktivitást, előbb-utóbb marginalizálódnak, ami praktikusan a sikertelenséget jelenti.

G. Nagy László 2020.07.14. 10:08:22

@Harari: Ha már szőrszálhasogatunk...

1. A posztoló kijelentése, mely szerint "...a siker rendszerint a legkevésbé sincs arányban a befektetett munkával..." valóban úgy lenne precíz, hogy "nincs EGYENES arányban". Csakhogy ez egy könnyed blogbejegyzés és nem egy szigorú, tudományos értekezés, így a lezserebb fogalmazás sokszor felülírja a szögletességet, a dekára kimért pontosságot.

2. Természetesen a kérdéses mondat ebben a formában is megállja a helyét, tekintve, hogy nem létezik olyan sztenderd függvény, mely leírná a siker és a befektetett munka mértékének összefüggését. De ha tudsz ilyet, bátran hozakodj elő vele! Még Barabási Albert-László is elégedetten csettint majd.

3. "statisztikailag bizonyítható, hogy akik hosszú távon nem fejtenek ki értékelhető aktivitást, előbb-utóbb marginalizálódnak, ami praktikusan a sikertelenséget jelenti." Ez abszolút igaz és egyetlen épeszű ember sem vitatja. De ebből még nem következik semmiféle kalkulálható arányosság.

Tisztességes Természettudomány 2020.07.14. 10:17:41

@MAXVAL bircaman közíró: A kemény munka mindig anyagi sikert hoz. Legtöbbször a tulajdonosnak, az esetek kisebb részében a dolgozónak is.

Tisztességes Természettudomány 2020.07.14. 10:22:01

"Vannak, akik az ősrégi dogmákban hisznek, s rendíthetetlenül mantrázzák: "csakis a kemény munka számít"."

Van olyan ősrégi írás, amely nem dogma, mégis hasonló éleslátással tárja elénk ugyanazt a képet, amire most Barabási rájött

Prédikátor könyve 9,13
"látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek."

Az "idő szerint" és "történetből" sántító magyar fordítás helyett egy angol változatban olvastam azt, hogy "jókor lenni jó helyen".

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.07.14. 10:33:10

@Tisztességes Természettudomány:

Erről van egy amerikai vicc.

A tulajdonos odamegy a dolgozkhoz, s kimutat az ablakon, egy Ferrárira parkolóban:
- Látjátok, az új Ferrárim, ma vettem át. Ha idén is keményen dolgoztok, mindent beleadva, akkor jövőre vehetek még egy Ferrárit.

nincs1agy 2020.07.14. 10:52:02

@G. Nagy László:

„ Aki kér, annak adatik, aki kitaszíttatott, befogadtatik..”

G. Nagy László 2020.07.14. 11:01:27

@Tisztességes Természettudomány:

"látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek."

Nagy köszönet ezért a finomságért. Mindig öröm látni, hogy az Ószövetség is tartalmaz néhol bölcsességet. Én igazi szarházi vagyok, mindig csak a téveszméket pécézem ki, s a Prédikátor könyvében aztán van ilyen bőven...

steery 2020.07.14. 12:02:45

Itt a sikert úgy definiálják, mint olyan dolog, amit mások elismernek, tisztelnek, méltatnak, felmagasztalnak, beszélnek róla és megfizetik. A hangsúly tehát a mások véleményén és reakcióin van, nem a saját véleményemen arról, hogy sikeresnek érzem-e magam, az életem, mert elértem azt, amit akartam, függetlenül attól, hogy mások erről mit gondolnak? Illetve utólag úgy érzem-e, hogy amit elterveztem, az jó ötlet volt és érdemes volt megcsinálni? Nem volt hiábavaló vagy tévedés?
A végeredmény az, hogy a világ tele van olyan emberekkel, akik mindent azért tesznek, hogy mások szemében sikeressé váljanak, miközben a lelkük mélyén egész mást csinálnának a legszívesebben. Aztán akár elérik a vágyott külvilági sikert akár nem, mind nagyon boldogtalanok lesznek, mert kívül sikert arattak, de belül kudarcot vallottak. Ezekből lesznek aztán az alkoholisták, depressziósok, elváltak, gyógyszerfüggők, házisárkányok, zsarnokok és csődtömeg emberek. A bolond társadalom tömegével termeli ki magából a futóbolondokat, akik mások elismerése után futnak, de folyton csak hasra esnek és összetörik magukat, meg másokat is. De erről persze nem nagyon írnak könyveket, mert manapság ez nem divat. Egy erről szóló könyv nem lenne sikeres.

Günther von Kastenfrosch 2020.07.14. 12:49:37

Az én viszonylagos sikerem a tudatosan (vagy egyéb lehetőség hiányában, illetve ösztönösen) megválaszott középszerű környezetben is keresendő: egy közepes gimnáziumba kerültem, ahol a jobbak közé tartoztam, jobb jegyekkel, ezért felvettek az egyetemre (akkor még volt jegyek alapján "automatikus bekerülés"). Ott választottam egy közepes szakot, amiben megint jó voltam, jó jegyeket kaptam, köztársasági ösztöndíjat, miegymást. Utána bekerültem egy nagy állami céghez, ami nem volt már akkor sem kifejezetten vonzó a munkaerőpiacon. Itt megint a jobbak közé tartoztam, elindultam a ranglétrán, 17 év múltán a felsővezetés része vagyok.

Ha valami menő sztárgimnáziumba kerülök, akkor az ott számomra elérhető hármas érettségimmel lehet, hogy tejfölt pakolnék a Tescoban...

Vakok közt félszemű a király :)

G. Nagy László 2020.07.14. 12:55:07

@steery: Sok igazság van abban, amit írsz. Egészen nyilvánvaló, hogy a megelégedettségnek belülről kell fakadnia, másképp nem megy. A társadalmilag elismert siker csupán hab a tortán. Viszont egy hálózatkutató csak az utóbbit képes vizsgálni és elemezni.

G. Nagy László 2020.07.14. 13:00:13

@Günther von Kastenfrosch:

Számomra ez nagyon szimpatikus stratégia. Bevallom, magam is hasonló utakat járok. A szerdai focink például kifejezetten kövér és megfáradt családapákra épít, közöttük nem nehéz hasítanom... :)

Ha egy lakatlan szigeten ragadnék 10 nő társaságában, akkor is pontosan tudnám, melyik haverjaimat vigyem magammal, hogy megtartsam az alfa státuszt :)

Zabalint 2020.07.14. 13:34:03

@Günther von Kastenfrosch:
Elvileg iskolaválasztásnál én is hasonló stratégiát folytattam egy gyenge gimiben tanultam, egyetemre pedig egy vidéki, szerintük jó, de szerintem nem jó egyetemen tanultam. De utólag nem tekintem jó stratégiának, mert középiskolában nem kaptam meg elsősorban matekból a megfelelő alapokat az egyetemhez, nem kaptam jó idegen nyelv oktatást, ezeket részben más úton pótoltam ugyan, de mivel az osztálytársaim középszerűek vagy inkább a középszerű alatt voltak, ezért 1-2 kivétellel, sőt talán inkább csak egyetlen kivétellel, aki máig jó barátom, nem segítette a környezet sem a fejlődésemet. Egyetemen meg én nem hogy köztársasági ösztöndíjas nem voltam, de szerintem relatív ahhoz az oktatási színvonalhoz, amit nyújtottak, erős volt a szivatás az oktatók részéről, nagy is a buktatási ráta, tehát valami olyasmi volt, hogy alacsony színvonalú oktatás, középszerű hallgatókkal, de BME szintű számonkéréssel. De ez még a kisebb baj volt, a nagyobb, hogy a fővárosi egyetemekkel szemben ennek az egyetemnek sem versenyszféra kapcsolatai, sem színvonalas kutatási projektjei, sem kiváló szakmai környezete nem volt, amivel megint csak buktam, hogy nem a BME-t vagy az ELTE-t választottam (felvettek volna).

Munkahelyen pedig ott éreztem legjobban magamat ezidáig legjobban, ahol magamnál okosabb emberekkel dolgoztam együtt, mert egyrészt tőlük tanulhattam, másrészt a Dunning-Krüger hatás az én területemen erősen érvényesül, ők pont nem gondolták magukat annyira okosnak :-)

AlexPotter 2020.07.14. 16:34:49

@G. Nagy László: Aki keres, az talál. Aki kér, annak adatik. Aki zörget, annak megnyittatik.
Az írás egyébként nagyszerű, szívesen olvasnám könyvben is, utánajárok:-)

G. Nagy László 2020.07.14. 16:45:53

@AlexPotter: Már ezért az egy kommentért is érdemes volt megírni a posztot.

nincs1agy 2020.07.14. 18:21:35

Azért a siker Gauss görbéjének két szélén vannak olyanok, akik nem a kemény munka tehetség kombóval lettek sikeresek.
Egyik szélen vannak azok tehetségtelenek, akik viszont nagyon szorgalmasak és jó kapcsolatépítők (Pl Koltay Gábor)
A másik szélen a tehetségesek, akik viszont nem mennek utána a dolgoknak, de a szerencsefaktor közbe szól.
Utóbbi kapcsán jut eszembe egy interjú Csuja Imrével, amelyben visszaemlékszik életére. Már jó pár éve színész volt, és elkönyvelte magát, hogy az egyik színház kis szerepeket játszó nem túl sikeres színésze lesz, aki szinkronnal egészíti ki szerény jövedelmét. Amit rábíztak eljátszotta, de már nem nagyon pedálozott. Nem járt meghallgatásokra stb.
Történt, hogy készült egy film Törőcsik Mari főszereplésével. Az egyik pár perces jelenetre egy lengyel színészt szerződtettek, aki a forgatás napjára nagyon belázasodott. Le volt foglalva a helyszín ott volt a cucc, a műszak, valaki kellett helyette. Egy hasonló karakter. Az egyik hangosító srácnak eszébe jutott Csuja a szinkronból, így hívták, hogy lenne egy öt perces jelenet Törőcsik Marival. :)
A film jól szerepelt a filmszemlén, Csuja felkerült a térképre, és Törőcsik is jó partnernek tartotta, ajánlgatta később. Hát így..:)