téveszmék

téveszmék

"A popkultúra trendjei kiszámíthatóak"

2022. április 19. - G. Nagy László

  legutobb_frissitve6.jpg

 

Immáron csaknem hetven éve annak, hogy popzenéről beszélhetünk. (Egyesek szerint van az száz is, jómagam azonban a Rock around the Clock című kultikus sláger megjelenését, 1954. május 20-át tekintem startpontnak.) A mögöttünk hagyott évtizedekre visszatekintve azt kell mondanunk, hogy bizonyos trendjelenségek egyértelműen felfedezhetők. Először is: a különböző műfajok gyakran egymásra épülnek. Sosem születik meg a rock and roll, ha nem találkozik egymással a nyugat-afrikai gyökerű blues és az amerikai fehér farmerek zenéje, a country. Heavy metalról sem beszélhetnénk, ha a hatvanas évek végén nem indul világhódító útjára a hard rock. Másodszor: a könnyűzene világát a kezdetektől a mai napig az angolszász - a brit és az amerikai - dominancia jellemzi, szinte mindenki más ezekből merít. Világlátásunkat természetesen szubjektív elemek is formálják. Nem mindegy, hogy milyen műfajokat kedvelünk, és az sem, hogy mikor voltunk tinédzserek, amikor a legintenzívebben szívtuk magunkba ezt a kultúrát. Mindezek alapján azt várnánk, hogy a könnyűzenei slágergyártás hullámhegyeit és -völgyeit képesek legyünk megvilágító erejű magyarázatokkal ellátni. Semmi sem áll ilyen messze a valóságtól.

 

Kezdjük a nemzetközi piaccal! Lehet isteníteni a hatvanas évek beat-, a hetvenes évek rock-, vagy épp a nyolcvanas évek szintipop világát. Lehet rajongani az új évezred sztárjaiért is. Ám aligha elvitatható, hogy minden idők leggazdagabb poptermését a rendszerváltás idején - 1987 és 1993 között - szüreteltük. Sem azelőtt, sem azután nem volt ehhez hasonlóan pezsgő időszak. Ekkor születnek a Queen és a Dire Straits utolsó, zseniálisan jó lemezei. A U2 a csúcson: három legjelentősebb albumát ekkor adja ki. A Nirvana és a Guns 'N Roses klasszikus felállása pontosan ezekre az évekre korlátozódik. Az Aerosmith ugyan már a hetvenes évek derekától nyomja a rock and rollt, ám egyértelműen itt futnak be igazán; a Permanent Vacation (1987), a Pump (1989) és a Get a Grip (1993) slágereit minden korosztály ismeri. Az INXS, az REM, a Faith No More, a Tears For Fears, a Level 42, a Cure és a Bon Jovi szárnyal, továbbá Prince is ekkor készíti legjobb lemezét. Mike Oldfield öt kiváló albumot is piacra dob e rövid időintervallumban, köztük a Heaven's Open (1991) és a Tubular Bells II (1992) című remekművekkel. Gary Moore élete legjobb produktumait szállítja: Still Got the Blues (1990) és After Hours (1992). A Metallica 1991-ben, ötödik - legendás, fekete borítójú, 30 milliós példényszámú - albumával megérkezik a rádióbarát zenekarok közé, hihetetlenül kiszélesítve rajongótáborát. Ugyanígy a Red Hot Chili Peppers is felér a csúcsra: a Blood Sugar Sex Magic (1991) - melyből 15 millió példányt adnak el és harmadik a Billboard 200-on - meghozza számukra a rég áhított világhírt. Billy Idol, Chris Rea, Bryan Adams, Peter Gabriel, Lenny Kravitz... mind parádés nótákat gyártanak ez idő tájt. Stingről nem is beszélve; több mint negyvenéves, mindvégig kiváló színvonalú alkotói pályafutása talán legkiemelkedőbb szakaszát látjuk. De ne feledkezzünk el a régi nagyokról sem! George Harrison élete nagy formáját futja mind szólóban, mind a Travelling Wilburys tagjaként. Paul McCartney is kifejezetten aktív és termékeny. Eric Clapton fantasztikus dolgokat produkál, 1992-es Uplugged lemeze különösen nagyot szól. Tina Turner csaknem minden jelentős slágere ekkor születik. A Yes és a Genesis parádés albumokat adnak ki; illetve megjelenik a Pink Floyd A Momentary Lapse of Reason (1987) című stúdiómunkája is, mely az Egyesült Államokban négyszeres platinalemezzé érik. Az AC/DC 1990-ben kiadja a The Razors Edge című albumát, mely hatalmas siker, többszörös platinalemez és olyan meghatározó nótákat tartalmaz, mint a Thunderstruck, vagy épp a Moneytalks. Ugyanebben az évben a ZZ Top hasonlóan parádés nagylemezt készít; az erről kimásolt Doubleback című nóta a Vissza a jövőbe harmadik részének fő betétdala. (S ha ez nem lenne elég: az együttes tagjai a nagy sikerű filmben is feltűnnek.) A Deep Purple hosszú szünet után újra összeáll; a Bee Gees, a Beach Boys, Elton John és Rod Stewart is hallat magáról. Bár a Rolling Stonesnak nem ez a legjobb időszaka, azért a Steel Wheels című albummal ők is bejelentkeznek. És akkor még a könnyedebb műfajok képviselőiről nem is ejtettünk szót. Michael Jackson kiadja a Bad (1987), majd a Dangerous (1991) című albumát - ezek csaknem minden felvétele világsláger. Elindul George Michael szólókarrierje, rögtön két jelentős nagylemezzel. A Depeche Mode, a Duran Duran, az A-HA, a Pet Shop Boys, a Roxette, Whitney Houston és Madonna is a topformában. Feltűnik a színen a Bros, a Fine Young Cannibals, Enya és Tanita Tikaram. Dübörög a rap: a Run DMC, a Beastie Boys és Mc Hammer is sikereinek csúcsán jár. Nem mellékes, hogy a következő évtizedek hangzásvilága is ebben az időszakban gyökerezik. Ekkor jön divatba a britpop és az acid jazz; ekkortájt alakul az Oasis, a Blur, a Crowded House és a Jamiroquai is. Sorolhatnánk napestig. Így utólag visszatekintve valami egészen parádés találkozását látjuk a réginek és az újnak; a rocknak és a könnyedebb irányzatoknak. A poptörténelem rövid, de kivételes időszaka tárul elénk: sohasem ragyogott egyszerre ennyi fénylő csillag.

 

Most evezzünk át hazai vizekre! Itthon ugyanúgy megtaláljuk ezt a semmihez sem foghatóan gazdag periódust, ám - érdekes módon, megmagyarázni is lehetetlen - tíz esztendővel korábban! 1977 és 1983 között olyan elképesztő pezsgést látunk a magyar könnyűzenei életben, amilyenre a következő negyven évben sem volt példa. "Az enyém is volt, és még néhány arcé, azok az évek nyolcvan körül..." - énekelte pár évvel később Pataky Attila, és valóban: a fő csapásvonalat ebben az időszakban a magyar rockzene megszületése jelentette. Edda, Karthago, Piramis, Beatrice, P. Mobil, P. Box, Dinamit, Skorpió, V'Moto Rock, Korál, Hobo Blues Band...  Mindeközben még dübörögnek a hatvanas évek sztárjai: Szörényiék a Fonográffal remek lemezekkel jelentkeznek; az Omega a népszerűsége és alkotókedve csúcsán jár; az LGT zseniálisabb, mint valaha, Zorán pedig hosszú csend után visszatér, s első négy szólóalbuma összehasonlíthatatlanul jobb, mint amit a Metró együttessel bármikor is produkált. Kovács Kati, Katona Klári, Máté Péter, Komár László és a Neoton Família is topformában, miközben Fenyő Miklós páros lábbal rúgja be az ajtót a Hungária új, legnagyobb sikert hozó formációjával. Ebből a társaságból jön létre az R-GO és a Dolly Roll, mindkettő 1983-ban debütál. 1982-ben megalakul az Első Emelet és a KFT együttes is kiadja legelső nagylemezét - itt már a nyolcvanas évek újhullámának születését látjuk. Az ember csak kapkodja a fejét, pedig a Generálról, a Miniről, a Bojtorjánról, a 100 Folk Celsiusról, az Európa Kiadóról, a Rolls Frakcióról vagy épp a Kontroll Csoportról még nem is szóltunk.

 

Amikor kultúráról esik szó, az ítéletalkotás minden esetben egyéni világlátásunkat tükrözi, s nehéz is objektív kapaszkodókat találni. Építhetnénk a lemezeladásokra is, mint mérhető adatra, ez azonban igazságtalan volna az új évezred üdvöskéivel szemben, hiszen ma már alig-alig vásárolunk cédét, vagy bakelitkorongot. (Az elmúlt húsz évben Adele, Eminem és a Linkin Park volt képes húszmillió feletti lemezeladást produkálni, más nemigen.) Mondhatnánk, hogy Elvisnek és a Beatlesnek könnyű dolga volt, hiszen jóval kevesebb konkurenssel kellett megküzdeniük, mint a maiaknak, ám azt aligha magyarázza bármi, hogy miért születik összehasonlíthatatlanul kevesebb sláger manapság, amikor már boldog-boldogtalan zenét gyárt, mint a múlt évezredben bármikor. A nyolcvanas-kilencvenes években hetente gazdagodtunk olyan meghatározó nótákkal, melyek azóta valóságos örökzöldekké váltak, napjainkban jó, ha évente találkozunk ilyennel. Persze, ilyenkor azonnal érkezik a kérdés: mitől nevezzük slágernek a slágert? Attól, hogy a suszterinasok is fütyörészik? Ha igen, úgy biztosan karcsúbb a mai felhozatal (és nem csak azért, mert suszterinasok sem léteznek már). Vagy attól, hogy játsszák a rádiók? Mindig lesznek olyan adók, amelyek az aktualitásokra specializálják magukat (még akkor is, ha számunkra hallgathatatlanok). Vagy mondhatjuk azt, hogy sláger az, ami személy szerint nekünk bejön? Mert ha ennél a végtelenül szubjektív álláspontnál maradunk, úgy feltétlenül számolnunk kell az ízlésbefagyás (taste freeze) jelenségével. A kutatások szerint az emberek általában 33 éves koruktól kezdenek idegenkedni és elfordulni a modern popzenétől, s ez összefüggésben áll az agy különböző fejlődési fázisaival, a memória alakulásával és egyéb neurológiai folyamatokkal. Egyre több zenét ismerünk meg, egyre több viszonyítási pontot alakítunk ki, amelyekhez a friss muzsikákat mérhetjük. Az átlagos poprajongó egy idő után megcsömörlik attól, hogy folyton ugyanazt a négy akkordot, ugyanazokat a refrén-kuplé-verze kombókat hallja. Az ízlésünk kifinomodásával egyre közömbösebbé válunk a kommersz újdonságok iránt. (Természetesen az sem mellékes, hogy idővel családot alapítunk, s többé már nem a rock and roll áll létezésünk fókuszában.) A Spotify statisztikái meggyőzően igazolják e jelenséget, a magam részéről mégis óvatos maradnék. Egyszerűen azért, mert ez egy fiatal műfaj, mindössze két generáció nőtt fel Bill Haley feltűnése óta. Simán lehet, hogy a mai popzenék egyszerűen pocsékabbak, mint a múlt századból származók. Manapság is értékelni tudjuk az olyan nagyágyúkat, mint Lady Gaga, Bruno Mars, az Imagine Dragons, a Coldplay, a Maroon5, a Muse, vagy épp Dua Lipa - valóban üde színfoltok a 21. századi szürkeségben. De hol van ez a felhozatal a fent bemutatott popkánaánhoz képest?

 

Az elmúlt harminc évben sok minden változott. A beat, a rock, a punk mind-mind maga volt a lázadás - ma már aligha van miért lázadni, sokkal inkább ellenforradalomban utaznánk. A popzene azelőtt az egyik legfontosabb identitáselemnek számított - poszterek, kitűzők, pólók jelezték a hovatartozást, mi több: gyakoriak voltak az összetűzések a különböző rajongótáborok között -  ma már mindez elképzelhetetlen. A nyugati ember már szinte minden identitását elveszítette - miért pont ez maradt volna meg? A popzene mindig is jó üzletnek számított, ám a 21. század ebben is más; már nem az a trend, hogy a legjobbak kiemelkednek, hanem sokkal inkább az, hogy tudatosan gyártják azt, amit az algoritmus fogyaszthatónak ítél. Bede Márton találóan fogalmaz: "Nagyon úgy néz ki, hogy a fogyasztók ízléséről rendelkezésre álló adatok tömkelegének és a zene előállítási költségeinek zuhanásának köszönhetően a popzenének az a része, amiből igazán nagy pénzt lehet csinálni (mondjuk így: a mainstream pop), ma már hajszálpontosan úgy működik, mint bármilyen fogyasztási cikk gyártása. Ennek az eredménye az, hogy ma Ed Sheeran lehet korunk legnagyobb popsztárja, ami körülbelül olyan, mintha a nyolcvanas évek nem Madonnáról vagy Michael Jacksonról, hanem Nik Kershawról szólt volna."

 

1987-ben a tizenötödik évemet tapostam. Ekkortájt ébredt fel bennem a lelkes zenerajongó, mely ma sem szunnyad, ám kétségkívül sokat veszített kezdeti éberségéből. Amikor azt állítom, hogy a világ poptermése 1987 és 1993 között a legbőségesebb, abban valóban vastagon benne lehet szubjektív világom is. Igaz ugyan, hogy a mai napig igyekszem képben maradni, és az is, hogy egyidejűleg a régmúlttal is próbálok barátkozni - mindezekkel együtt is kamaszkorom zenei világa meghatározó marad számomra. Érdekes módon a hazai popkultúra terén nem ez a helyzet. Pál Utcai Fiúkon, Kispálon, Bonanzán, Tankcsapdán és Bikinin nőttem fel. Amikor a Piramis első nagylemeze megjelent, amikor az Omega a Csillagok útján járt; amikor az LGT arról énekelt, hogy Mindenki másképp csinálja, én még az óvodában kergettem a csajokat. Mindezeket utólag kellett bepótolnom, így aligha érhet az a vád, hogy kamaszkorom szubjektív élményvilágát emelem hamis piedesztálra. (Aradszky László, Németh Lehel és az Apostol együttes produktumaival szintén csak felnőtt fejjel találkoztam, ám ezek valahogy nem tudtak elvarázsolni...)

 

Szóval: az égvilágon semmit sem értek. Hogy lehet az, hogy az angolszász popzene kapcsán - ahogy sokaknál -  a késő tinédzseréveim a meghatározóak, míg a magyarock esetén egészen más a helyzet? S ha már elcsúsznak ezek a hullámhegyek, hogyan lehetséges az, hogy a hazai időben megelőzi a nemzetközit? Továbbá: mi az oka annak, hogy az ötvenes évek rock and roll őrületét követően 8-10 évente mindig érkezett valami földcsuszamlásszerű változás - beat, pszichedelikus rock, funky, diszkó, punk, rap -, azonban az új évezredben már semmi hasonlót nem tapasztalunk? És végül miért van az, hogy idehaza manapság is viszonylag pezsgő és kreatív popkultúrát találunk - Majka, Wellhello, Punnany Massif, Follow The Flow, Carbonfools, Honeybeast, Ákos, Kiscsillag, Hiperkarma, Kaukázus, Magashegyi Underground, Elefánt, Carson Coma és a többiek - míg a nemzetközi zenei tér maga az ásító dögunalom? Isten látja lelkem: én valóban igyekszem megadni az esélyt a jelennek, oly módon is, hogy Sebestyén Balázsék reggeli műsorát követően általában elfelejtek adót váltani, s egy rövid ideig maradok még a Rádió1-en. Ám hiába igyekszem nyitott és befogadó attitűdöt magamra erőltetni; hiába próbálom megtalálni az értéket az újdonságokban - pár perc múlva már nyüszítek fájdalmamban. Tényleg nem tudom eldönteni: a popvilág kezd ennyire elkorcsosulni, avagy velem van nagy baj?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2617808567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2022.04.20. 12:05:00

YouTube - iTunes algoritmusok? Olvastam egy cikket pár éve, hogy ördögi körbe kényszerítették a zeneipart. (így, múlt időben)

G. Nagy László 2022.04.20. 12:53:35

@Wildhunt: Ez nyilván lényeges szempont, de nem csak ezen múlik. Tekerd vissza az időt bő hatvan évvel, és képzeld el, hogy te vagy John Lennon! Miért veszel gitárt a kezedbe? Egyetlen igazi motivációd van csupán: zenélni szeretnél. Mindennél jobban. Aztán vagy lesz siker, vagy nem - ez már nem rajtad múlik. Ma sem gátol senkit a zeneipar, hogy elképesztően jó dolgokat alkosson. Mi több: a Youtube még segíti is, hogy minél többen megismerjék a jövő nagy reménységeit.

alöksz róz 2022.04.20. 17:02:03

"Manapság is értékelni tudjuk az olyan nagyágyúkat, mint Lady Gaga, Bruno Mars, az Imagine Dragons, a Coldplay, a Maroon5, a Muse, vagy épp Dua Lipa" - ezekből a lady gagáról már hallottam.
két számát is ismerem, a pokerface-t meg a másikat :-)

G. Nagy László 2022.04.20. 20:48:20

@alöksz róz: Mindig mondtam, hogy művelt vagy :) Azért nyugtass meg, hogy a régieket ismered!

különvélemény 2022.04.21. 05:23:35

Számítógépek szerint is a 80-as évek vége volt a csúcs, ami a 70-es évek végén kezdett emelkedni, és a 90-es évek végére már erősen lejtett. Vizsgálták a zene és a szövegek bonyolultságát is, a hangszerek / hangok számát, stb.
Tehát van empirikus bizonyíték, ami történetesen egybeesik azzal, ahogy mindenki emlékszik, aki élt már akkor.
Ma is vannak érdekes zenék, de eltűnnek a háttérzajban, az egész piacot átvette a pénzgyártó gépezet, de ez alól a filmek sem kivételek, ott ugyanez lezajlott. Magas a piacra lépési küszöb, hiába tud bárki streamelni manapság, és mesterségesen az.
Billie Eilish sem vitte volna el az összes Grammy-t, ha a bátyus nem ismeri belülről a popszakmát. A 80-as években nem lett volna ekkora durranás, de ma olyan kevés az eredet előadó, aki önerőből be tud kerülni a mainstreambe, hogy ez is csodaszámba megy, mert kiadók szóba sem álltak volna vele, ha csak bead egy demót.
Ed Sheeran meg azért lett sztár, mert ezt a romantikus limonádé műfajt annyira elhanyagolták mostanában, hogy nagyon ki volt rá éhezve a közönség.

különvélemény 2022.04.21. 05:56:38

"És végül miért van az, hogy idehaza manapság is viszonylag pezsgő és kreatív popkultúrát találunk"

Mert itthon nem biznisz a popzene, túl kicsi ország vagyunk.
Ez is mutatja, hogy nem az emberek lettek tehetségtelenebbek, hanem a "gépezet" nyom el mindenkit, már ahol érdemes üzemeltetni a gépezetet. Nálunk nem érdemes.

G. Nagy László 2022.04.21. 07:48:29

@különvélemény: Ezekkel a megállapításokkal aligha tudnék vitatkozni. Abszolút igazad lehet.

De azért szomorú is a dolog. Én magam abszolút piacpárti vagyok. A legkevésbé sem bánom, hogy a tömegízlés formálja a ruháinkat, az autóinkat, a bútorainkat. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy a kommersz termékek minősége is folyamatosan javul, másrészt a csúcsminőség sem tűnik el, csupán az egy másik ligát (más üzleteket és más vevőket) jelent. A popzenében viszont szinte csak az létezik, ami a reflektorfénybe kerül, s borzasztó szomorú, ha a mi ízlésünk korcsosítja el ennyire ezt a szakmát.

metata 2022.04.21. 08:59:48

"És akkor még a könnyedebb műfajok képviselőiről nem is ejtettünk szót.... A Depeche Mode..." na, ezzel vitatkoznék, bármennyire népszerű is lett a Depeche Mode, zeneileg nem sorolnám a könnyű műfajba, de ennek megértéséhez túl kell lépni az Enjoy the silence és a Personal Jesus világán és végig kell hallgatni pl. az A broken frame vagy az Ultra lemezeket.
"idehaza manapság is viszonylag pezsgő és kreatív popkultúrát találunk" és itt jön egy felsorolás, de hiányzik a mai magyar zene legigényesebb, legkreatívabb szereplője, a Vad Fruttik, szerintem az utóbbi 50 év felhozatalához viszonyítva is párját ritkítja!
A 60-as 70-es évek olyan volt a könnyű(?)zenében, mint a céhes korszak az iparban, aztán a 80-as, 90-es évek már manufaktúra volt, azóta pedig sajnos az automatizált gyártósorok uralják ezt az ágazatot is.

beta wilson 2022.04.21. 09:03:35

Tényleg meg lehet írni egy popkultúráról szóló cikket David Bowie említése nélkül?

midnight coder 2022.04.21. 09:05:10

@G. Nagy László: Nem a mi ízlésünk, hanem az az ízlés, amivé a tömegmédia cárjai alakítják a közízlést. Ez kb. a 80-as évek végéig volt többé-kevésbé önjáró. Aztán a 90-es években a mogulok tettek egy nagy felfedezést: a szófosó gettópatkányt némi ideológiai szószba merítve pont úgy el lehet adni az istenadta népnek mint egy Rolling Stones-t vagy egy Micahel Jacksont. Viszont míg az előzőek sok év tanulásának és iszonyú nagy tehetségnek és sok-sok munkának a produktumai, gettópatkány minden sarkon van, és ha netán a konkurens drogdíler esetleg le is lő egyet-egyet, akkor is bármikor be lehet újítani egy másikat. Csak aztán ezzel meg az lett a baj, hogy az istenadta nép ugyan meghallagatta ezek számait, de fizetni már nem volt hajlandó érte, inkább ment a fájlmegosztás. De aztán jött a streaming ami megoldotta ezt is.

G. Nagy László 2022.04.21. 09:06:37

@beta wilson: Igazad van és elnézést érte :) Tényleg kimaradt, és tényleg megbocsáthatatlan.

G. Nagy László 2022.04.21. 09:11:58

@metata: Igazából nincs vitám azzal, amit írsz. Még akkor sincs, ha a Depeche Mode legjobb a lemeze - szerintem - az 1990-es Vilator. A Vad Fruttiknak valóban van pár jó nótájuk - a Lehetek én is nagy kedvenc - de a legtöbb daluk számomra hallgathatatlan. Óriási a minőségbeli szórás saját termésen belül.

G. Nagy László 2022.04.21. 09:13:40

@midnight coder: Még ebben is találni ideológiát? Erre az egyre biztosan nem gondoltam...

beta wilson 2022.04.21. 09:30:46

@G. Nagy László:

nem megbocsáthatatlan, de súlyos hiba.

G. Nagy László 2022.04.21. 12:21:29

@beta wilson: Bowie kapcsán még annyit, hogy mintha átaludta volna ezt a csúcsidőszakot. 1987-ben kiad egy lemezt, azután hat évig csend. (Miközben előtte húsz évig meg sem áll.) Szóval: neki egészen biztosan nem 90' táján találjuk a topformáját.

G. Nagy László 2022.04.21. 12:27:29

@metáncsávó: A Simple Minds valóban kiemelkedő csapat, és a U2-val való összevetés a hangzás miatt is adekvát volna. Mindenesetre szerintem - bár elég kommersz az ízlésem - a legjobb lemezük az 1995-ös. A She's a River, a Hypnotised és a Seven Deadly Sin minden idők legjobb Simple Minds nótái nálam.

Wildhunt 2022.04.21. 12:55:54

@G. Nagy László: Ray Charlesra nem építhetsz blmet, snoopdogra meg igen.

alöksz róz 2022.04.21. 16:23:16

@G. Nagy László: ja, azokat igen. de nem mindet.

szerintem nagyban befolyásolja az ítéletet, hogy milyen a korösszetétele a csoportnak. sok ki fog kopni ezek közül 15-20 év múlva, amikor már kevés olyan ember lesz, akinek fiatalabb korában ez volt a zene.

alöksz róz 2022.04.21. 16:25:21

@alöksz róz: most is látok olyan best of listákat, amikről az emberek nagy része már azt se tudja, hogy az mi az

G. Nagy László 2022.04.21. 17:01:25

@alöksz róz: Ebben van igazság bőven. A péntek esti fociderbire többen elhozzák a nagy kamasz fiaikat is. A múltkor az öltözőben beszélgettünk, s kiderült, hogy a 17 éves srácok még a U2-ról sem hallottak soha...

Ezzel együtt: létezik egy sor olyan zenei nagyság, akiknek a neve SOHA nem fog feledésbe menni, amíg él olyan ember a Földön, aki emlékszik a popzenére. A posztban említettek zöme ilyen.

alöksz róz 2022.04.21. 20:59:26

@G. Nagy László: "létezik egy sor olyan zenei nagyság, akiknek a neve SOHA nem fog feledésbe menni, amíg él olyan ember a Földön, aki emlékszik a popzenére." - amíg él valaki, akinek a korában (vagy max a szülei korában) nagy zenének számított

2022.04.22. 18:20:12

egyszer egy komment folyamban olvastam egy beszélgetést. egy pakisztáni kédezte, hogy ki mit tud arról, hogy ez a marlene dietrich eléggé híres-e. mert hogy neki tetszenek a dalai és a filmrészletek, de ezek elég régiek. és az iskolában feladat, hogy egy híres európait mutassanak be.

és egy német beírta, hogy nekik nem tanítják az iskolában. valószínűleg nem híres. és több európai, hogy nem ismeri. volt aki szerint híres, de náci volt. és talán egy írta azt, hogy bassza meg, nagyon híres és nem volt náci. ti tényleg nem tudjátok, hogy ki volt marlene dietrich? és azt mondták, hogy ez egy troll.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.04.22. 22:37:11

Tudom, hogy nagyon OFF vagyok, de ehhez mit szóltok?

youtu.be/ZUDTBDc0wNA

Hallgassátok végig, megéri.

@G. Nagy László:

"létezik egy sor olyan zenei nagyság, akiknek a neve SOHA nem fog feledésbe menni"

Pl. amit fentebb belinkeltem. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.04.22. 22:39:57

@alöksz róz:

Én lédi gagának is csak a nevét hallottam, a többinek még a nevét sem. Mondjuk 92 évesen talán nem is csoda.

G. Nagy László 2022.04.23. 10:17:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Frankón 92 éves vagy? Hát sosem gondoltam volna. Annyira friss és fiatalos a gondolkodásod... Beszarás. (Maradjon ilyen friss és fiatal még sokáig...)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2022.04.23. 11:17:35

@G. Nagy László:

Ugyan dehogy, csak ezt szoktam írni, ha valamiben nagyon régimódinak tűnök. Na meg az emailcímem alapján tényleg 94 éves lennék, de ha jól tudom, te ezt látod is. Más kérdés, hogy csak a regisztrációhoz használtam, nem szoktam olvasni.

A zenében valóban régimódi vagyok, bár sokan inkább sznobnak mondanának. Nálunk a családban magyarnóta, operett meg táncdal ment. Aztán kb. 12 évesen összeraktam az első egytranzisztoros rádiómat (korábban galenitkristályos detektoros volt), s az első este a Kossuth rádión három Mozart-szimfóniát hallgattam: a "Nagy" g-mollt, a Jupitert és a harmadikra nem emlékszem, talán a "Linzi" vagy a "Prágai' volt. Tudom, sablonosnak és fellengzősnek hangzik, de egy új és csodálatos világ nyílt meg előttem. Onnantól nem érdekelt a popzene, az operett és a magyarnóta (e két utóbbitól ma is rosszul leszek), a szűkös komolyzenei kínálatot figyeltem a rádióban. Falun ugye nem volt más.

Gimnáziumban én sem vontam ki magam az igényesebb rock és társai alól, bár a musical csatlakozott az operetthez. :) Aztán az egyetemen, már Budapesten egy kedves csoporttársnőm vett nekem három LP-t: Mozart c-moll miséjét, Mahler első szimfóniáját és egy Bach orgonalemezt Lehotkával. Különösen Mahler fogott meg, Mozartot és Bachot már kicsit, nagyon kicsit ismertem.

Az opera és a jazz igazából a torrent megjelenésével indult be nálam, a torrent révén váltak számomra elérhetővé.

Újra bocsánat az offolásért, abbahagyom

ViCa 2022.04.23. 22:16:29

Én a magam részéről úgy gondolom, hogy a saját lustaságom és még inkább az érdektelenségem (mert hardrock és metál az, ami jobban én vagyok) hogy nem tudok egy " Michael Jacksont" felhozni...de ha igazán érdekelne a mai külföldi pop, akkor blogokat és zenei magazinokat néznék (mint most is rock vonalon) és nem a rádiót hallgattnám :). Nincs már egyensláger, talán régen sem volt csak így utólag és eroltetve tűnik úgy...a mai hazaiak közül a Quimby ami kimaradt nagyon. És ha egy együttesnek/írónak/költőnek/rendezonek/stb nem azonos színvonalú is minden műve , ha van legalább egy igazan jó, akkor már "színesíti a palettát ".. .ilyen most pl a 30Y éhezők jóllakottak száma.
süti beállítások módosítása