téveszmék

téveszmék

"Magyar Péter baloldali politikus"

2024. május 06. - G. Nagy László

magyar-puzser_1.jpg

 

Szerintem komoly hibát követ el a Fidesz. A politikai marketing, a propaganda ugyanis csakis akkor lehet ütős, ha a választópolgár elhiszi, hogy van benne igazság. Hogy Karácsony mögött Gyurcsány áll - ezzel senki sem vitatkozik. Hogy MZP is a dollárbaloldal része - a napnál is világosabb. Hogy Brüsszel egy ócska sóhivatal - ez is messziről látszik. Viszont Magyar Pétert baloldali politikusnak beállítani, és a többi szánalmas ellenzéki bohóccal egy platformra helyezni - ezt nem érzem sem reálisnak, sem kommunikációs tekintetben hatásosnak. 2024 májusának elején halvány fogalmam sincs, mit ér el a Tisza Párt a közelgő EP-választáson. (Már csak azért sem, mert minden közvélemény-kutató mást és mást mér.) Azt pláne nem tudom, hogy mivé fejlődik mozgalma 2026-ig, s hogy mely politikai erőkkel kíván majd együttműködni. Sejtésem sincs, ki áll mögötte, ki szervezi, ki finanszírozza megmozdulásait, nagygyűléseit. Egyben azonban biztos vagyok: más, mint az eddigi messiás-jelöltek.

 

Magyar Pétert négy dolog különbözteti meg az ellenzék eddigi, tiszavirág-életű reményhozóitól. Az első és legfontosabb: a választópolgárokra tett hatása, mozgósító ereje. Egészen bizonyos, hogy jó pillanatban lépett színre, mert a semmiből jött, s most tömegek figyelmét élvezi. A Rhema Konferenciaközpontba szervezett vitaestre például már annak meghirdetésekor, egy hónapja elfogytak a 3.900 forintba kerülő jegyek, miközben a terem ezer főt is képes befogadni. A második különbség, hogy Magyar Péter kifejezetten intelligens. Ilyen figurát az ellenzéki oldalon az elmúlt 14 esztendő során nemigen láttunk, így most fáklyaként világít az eddigi ostoba jelöltek között. Szónokként a színpadon állva kissé színtelennek és gépiesnek hatott, de a pódiumbeszélgetés abszolút az ő terepe; ügyesen, felkészülten, talpraesetten kommunikál. Képes hozzászólni olyan társadalomfilozófiai, morált érintő, avagy külpolitikai kérdésekhez, melyek kapcsán a momentumos, DK-s, jobbikos politikusoknak lövésük sincsen. Még némi humora is van - ha egy kicsit dolgoznak rajta, akár karizmatikus vezető is válhat belőle. A harmadik, igen feltűnő eltérés, hogy ezúttal elsősorban az ellenzéki pártok vannak beszarva; Dobrevék különösen tartanak attól, hogy ők lesznek a legnagyobb vesztesei Magyar Péter színre lépésének. És végül a negyedik: az eddigi messiás-jelöltek mind kínos merevséggel adták elő a mainstream brüsszeli narratívát, függetlenül attól, hogy mit gondol a magyar választópolgár. Ezúttal gyökeresen más a helyzet. Egy Orbán 2.0 született, aki szinte egy az egyben a miniszterelnök gondolatait és programját képviseli - számomra ez az, ami igazán lényeges.

 

BRÜSSZEL

 

"Rengeteg olyan példát lehetne mondani a tagállamokban, amelyek nagyon durva jogállamisági sérelmet okoznak." Magyar Péter beszél Hollandiáról, ahol megszüntették a népszavazás intézményét, mert kétszer is olyan eredmény jött ki, amely nem tetszett a regnáló hatalomnak; Spanyolországról, ahol egyeseket politikai alapon zárnak börtönbe; Szlovákiáról, ahol brutális a korrupció, illetve azokról az országokról, ahol még alkotmánybíróság sincs. Tökéletesen ugyanazt vallja, mint a Fidesz, vagy mint jómagam: a jogállamiság kérdését nem kéne politikai furkósbotként használni, különösen úgy, hogy nyilvánvaló a kettős mérce: közel sem mindenkinek mernek nekimenni. "Én nem akarom ezt a garnitúrát védeni, csak azt mondom, hogy nem ez az Európai Uniónak a szerepe. És ahelyett, hogy a versenyképességével törődne (...), saját magát folyamatosan lábon lövi és mondvacsinált problémákkal foglalkozik. Ezért nem érdekel nagyjából senkit az Európai Unió."

 

SZUVERENITÁS

 

"Mi van akkor, ha az, aki ad kalácsot, az nem ad tanácsot? Tehát: gurulnak a dollárok, de nem tartozik a dollárokhoz semmilyen elvárás, semmilyen utasítás." Puzsér a magyar politikai ellenzék külföldi finanszírozására próbál elvi, ám igen gyermeteg javaslatot tenni, de Magyar Péter pontosan úgy válaszol, ahogyan erre kell: "Szerintem nem vagy annyira naiv, hogy bárki egy dollárt is ad bárhol a világon a két szép szemedért, hogy legyél nagy demokrata. Én nem hiszek az ilyenekben. Én nem hiszek az amerikai filantrópokban. Nem jöhet Magyarországra pártfinanszírozásra pénz." Bevallom: a beszélgetés ezen szakaszában kicsit megsajnáltam Puzsért, aki csaknem három órán át szerelmesen csüggött Magyar Péter minden szaván, és olyan elégedett egyetértéssel bólogatott mindvégig, hogy ilyet tőle az elmúlt húsz évben még sosem láttam. Korábban, amikor az EU jövőjéről volt szó, már kapott egy visszautasítást: az új messiás - vele szemben - nem hisz az Európai Egyesült Államokban, hanem pont ugyanúgy, mint Orbán, vagy mint e sorok gépelője a független nemzetek gazdasági együttműködését élteti. És most még a guruló dollárokra is nemet mond...

 

HÁBORÚ, MIGRÁCIÓ

 

"Robi, legalább magadat ne ringasd ebbe az álomképbe! Miért rosszabb Oroszország, mint Kinshasában, ahol nincs áram, és ahol a belgák és a franciák fegyvereket adnak el, és folyamatosan háborús bűncselekmények történnek? Miért?" Magyar Péter nyíltan beszél a nyugati országok mérhetetlen képmutatásáról, gyarmati politikájukról, kegyetlenkedéseikről. Leszögezi azt is, hogy az orosz-ukrán konfliktus kapcsán a béke pártján áll és ellenzi a korlátlan migrációt. Minden mondata, amit a külpolitika terén megfogalmaz, abszolút megállja a helyét, nyoma sincs bennük annak a szervilis seggnyalásnak, amit Donáth Annától Márki-Zay Péterig minden ellenzéki figuránál megfigyelhettünk.

 

SZÁNDÉKOS FÉLREÉRTÉS

 

A beszélgetés vége felé Puzsér bedob egy érdekes témát: a politikai kommunikáció legaljasabb húzását, az ellenfél szavainak kiforgatását. Az iskolapélda természetesen Kövér László abszolút ártalmatlan "köteles beszéde", melyre Gyurcsány épített tökéletesen alaptalan és hazug kampányt, majd ezzel büszkén el is dicsekedett később. Puzsér kérdése - mely szerint Magyar Péter él-e hasonló eszközökkel - természetesen költői, annál izgalmasabbak a közelmúltból felhozott példái. Az első: MZP Partizán-interjúja, ahol a következőket mondta: "Magyarország a NATO tagjaként minden módon, amit a NATO eldönt, a szövetség keretein belül minden segítséget és támogatást megadhat Ukrajnának. (...) Ha a NATO úgy dönt, akár katonait is." Ez egy nagyon lényeges kérdés, már csak aktualitása miatt is. Puzsér természetesen brutális tévedésben van: itt szó sincs szándékos félreértésről. Csakis annyi a kérdés, hogy a magyar kormány szervilisen részt vesz-e a NATO minden akciójában, avagy képes-e nemet mondani, ha az érdekei úgy kívánják. (Védelmi szövetségről van szó, szerződéses kötelezettségünk kizárólag akkor áll fenn, ha a szövetség egy tagját megtámadják. Ilyen fel sem merült, ahogy a beszélgetés során sem.) Magyar Péternek ez egy kiváló lehetőség lett volna, hogy kifejtse álláspontját, azonban diplomatikusan csendben maradt - nyilván nem akar balos szavazókat veszíteni. A második példa ugyancsak MZP-hez kötődik, ezúttal ő ültette körhintába Pálffy Istvánt egy televíziós interjú során. Itt Puzsérnak és Pálffynak tökéletesen igaza van: a pedofil hajlam egy átok, egy nehéz kereszt, de ha nem jár tettlegességgel, úgy nincs miről beszélni. Magyar Péter ebbe sem megy bele mélyen - a téma sikamlós, a nyílt állásfoglalás szavazatokat aligha hoz, inkább csak vihet...

 

***

 

Jómagam számos kérdés kapcsán pontosan ugyanúgy látom a világot, ahogyan Magyar Péter. Én is liberálisnak tartom magam. Lényegesnek tartom az öngondoskodó attitűdöt. Támogatom az egykulcsos adózást. Hiszek abban, hogy mind az oktatás, mind az egészségügy terén számos előrelépés lehetséges akár újabb milliárdok nélkül, puszta odafigyeléssel, szervezéssel, szemléletváltással. Mindezekkel együtt sem tudok bízni egy olyan emberben, aki megfélemlíti a feleségét; rögzíti és felhasználja magánbeszélgetéseiket; illetve minden gátlás nélkül szembefordul a saját politikai közösségével, csak mert személyes ambíciói ott nem kaptak elegendő teret. Ha Rákosinak, Kádárnak vagy Gyurcsánynak lenne a kihívója, némi fintorgással tudnék rá szavazni. Orbánnal szemben azonban kizárt.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr618396261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.17. 09:24:08

@Reactor:

"Azzal, hogy betiltod a fegyvereket, kést, akármit, csak azzal kúrsz ki jó alaposan, akinek esze ágában se lett volna embereket ölni vele, de megvédeni meg tudta volna magát."

Én is a szabad fegyvertartás híve vagyok, de a dolog azért nem olyan egyszerű, mint ahogy írod. Pl. elkerülhetetlenül rengeteg olyan ember is legálisan fegyvert szerezhet, akinek nem kellene. Nincs az a pszichológiai vizsgálat, amely ex has 80%-nál nagyobb biztonsággal kiszűrné a nem alkalmas személyeket. Ezért a pszichológus vagy indokolatlanul túl szigorú lesz, vagy óhatatlanul átenged sok alkalmatlant is.

Mentálisan stabil emberek is erős felindulásból használhatják a fegyvert.

Hiába van önvédelmi fegyvered, ha a támadó eleve fegyvert fog rád. Sőt ilyen esetben nagyobb valószínűséggel fog rád lőni, mint ha nem lenne fegyvered.

És még lehetne sorolni a dilemmákat, de ez külön topicot kívánna.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.17. 09:59:36

"Kárpátalján a határőrök agyonlőttek egy férfit, aki illegálisan próbált elmenekülni Ukrajna területéről – számolt be a Sztrana.

Szerdán este 21:00 órakor a Rahói járásban található Lukij falu melletti erdőben a határőrök különítménye nem messze az államhatártól egy ismeretlen férfit vett észre. Az elkövető elfogása érdekében a határőrök több figyelmeztető lövést adtak le. Később, a helyszín átvizsgálása során a férfit lőtt fejsérüléssel találták meg. Kiderült, hogy egy 1983-as születésű dnyipropetrovszki lakosról van szó."

Milyen érdekes. Én úgy tudom, figyelmeztető lövést nem célzottan kell leadni, hanem magasan felfelé a levegőbe.

Európában legutóbb az NDK-ban dívott a szökevények agyonlövése. Ilyen országot akarnak az EU idiótái felvenni?

Boldeone2 2024.05.17. 10:15:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ne zavarjon, hogy a legrégebbi újkori demokráciában, Nagy-Britanniában is csúnyán aránytalan a választási rendszer. A példaképedben, az USA-ban szintén. Lehet, hogy valamit tudnak ezek az országok?"

- Azok westminsteri - történelmi rendszerek - " okoska " Az USA- ban pl van félidei választás, a szenátusnak és kongesszusnak más feladatai vannak, más a forgási sebességük, ráadásul az elnök max 2 termint tölthet ki
Ezek sokkal magasabb szinten álló demokráciák, mint a magyar

Mivel mi " új" demokrácia vagyunk, a pártverseny és pluralizmus miatt minél arányosabb rendszer lenne szükseges

Boldeone2 2024.05.17. 10:20:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Magyarország 2006-ban, Feri bá' alatt állt legközelebb a polgárháborúhoz, de az a "legközelebb" is fényévekre volt tőle."

- Az akkri polgárháborús állapotokat a felhergelt, többek közt az orbán által felhergelt szélsőjobb adta az országnak, a szellemi polgárháború viszont azóta csak fokozódott, köszönhetően az államrezsim kiépülésének a demokrácia csökkenésének
A továbbiakat majd meglátjuk...

Serény Vélemény 2024.05.17. 10:33:58

@Boldeone2: "Az akkri polgárháborús állapotokat a felhergelt, többek közt az orbán által felhergelt szélsőjobb adta az országnak,"

Kettős mérce reload.

HA akkor ez volt a felállás, akkor most cia- soros hálózat által támogatott balliberális média által felhergelt csürhe okozza a belső feszültséget.

HA akkoriban a szélsőjobb által _is_ fűtött, de egyébként _teljesen_ _jogos_ társadalmi elégedetlenség csúcsosodott ki zavargás közeli helyzet(ek)ben, akkor MA is lehet széles társadalmi rétegeket érintő elégedetlenségről beszélni.

(Egyébként nem: van ugyan elégedetlenség, de nem olyan szintű, ami a kormány leváltását okozhatná egy parlamenti választásokon. Mindenesetre az EP választások eredménye pontos jelzést fog adni a Magyar társadalom belső, tényleges véleményéről. Előre szólok, akár tetsző, akár nem tetsző eredmény lesz. (Én egyébként Ungár Péterrel értek egyet, ahogyan azt már ki is fejtettem: ez a választás nem arról szól, hogy a fidesz kormányt a jelenlegi, vagy a felhájpolt ellenzék leváltja.)

Boldeone2 2024.05.17. 10:34:36

@Reactor: Kik is állítják ezt? Mert ha kormányszervek, akkor kezeld annak, ami: egy nagy büdös kamunak.
Én konkrétan a Zsaru magazinból informálódok (2004 óta veszem), és az alapján bizony durván sokat romlott a közbiztonság"

- Hagyjuk már a hülyeséget! A gyilkosságokat, vagy a súlyos testi sértést nem lehet eltagadni, lényegében összeszámolható minden. A szociális média is azonnal hozza

A kormányszervek - ezt most 100% - ban ellenzékiként mondom- nem akarnak és tudnak ilyet elhazudni, meg nincs is rá lehetőség

Most sokkal nyugodtabb világ van, mint 20-30 éve, sokkal. Bűncselekmények mindig lesznek, kirívóak is, de folyamatosan csökkennek

Az emberek életszínvonala mindenhol nő, már a Csereháti aprófalvakban is, korábban közmunka volt, majd az építőipar felfutása, most az újraiparosítás, vagy csak elmennek a romák Németországba lomizni

Én egy az ország második legnagyobb városában élek, abszolút belvárosi társasházban. Minden este/éjszaka - beleértve a szombatot sétálok, vagy időnként be is térünk valahová. Semmi nem történik, semmi

Amikor huszonéves voltam, az éjszaka tele volt elképzelhetlenül brutális verekedésekkel. Mára minden sokkal jobb

A feleségem mátészalkai. Ott sincs nagyon semmi komoly ügy. Lényegében a piti lopások is lecsökkentek, pedig ott van roma etnikum, jócskán

Serény Vélemény 2024.05.17. 10:37:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 2 külön dolgoról beszélünk,
1) fegyvertartás,
2) fegyverviselés.

Az 1)-est én is támogatnám, a 2) okozhatna nagy zűrzavart is, és amíg nincs a fegyvertartásnak normális kultúrája, szerintem nem életszerű.

(Fegyvertartás: amikor otthon, a jogszabályoknak megfelelően tárolhatsz éles lőfegyvert és lőszert, természetesen elkülönítve, külön zárható széfben, fegyverszekrényben, fegyverviselés, amikor engedélyezett fegyvert tarthatsz magadnál lőszerrel együtt.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.17. 10:40:44

@Boldeone2:

"Az emberek életszínvonala mindenhol nő, már a Csereháti aprófalvakban is..."

Hm. Nem lehet, hogy a Fidesz-kormány mégis valamit jól csinál???

Boldeone2 2024.05.17. 10:44:21

@Serény Vélemény: HA akkor ez volt a felállás, akkor most cia- soros hálózat által támogatott balliberális média által felhergelt csürhe okozza a belső feszültséget....(....)...
HA akkoriban a szélsőjobb által _is_ fűtött, de egyébként _teljesen_ _jogos_ társadalmi elégedetlenség csúcsosodott ki zavargás közeli helyzet(ek)ben, akkor MA is lehet széles társadalmi rétegeket érintő elégedetlenségről beszélni."

- Nézd meg a "balliberális csürhe" tüntetését egyszer!

Én legutóbb a tanártüntetésen voltam tavaly...Ilyen jó arcú és intelligens embereket még sehol nem láttam. A Magyar Péteren bem voltam, de ott normál, kispolgári emberek voltak, ahogy az összeállításokat néztem

2006- ban, viszont Molotov- koktélt dobáltak a rendőrőkre, meg botokkal vasgolyókkal támadtak. Egyik ismerősöm készenlèti rendőr volt es elmondta
A fő gond az, hogy a jobbolon akkor ott voltak a szélsőjobb szurkolók, börtönből szabadult embertek, stb...

Pont azért nincs erőszak Magyarországon tünetésen, mert a mai fiatal progresszív liberálisok-elöprő többségben - elit emberek

A társadalom krémje, akik diplomások, nem ritkan Belbudáról, vagy a debreceni Nagyerdőről jönnek

Az antifa nem része a magyar baloldalnak ( külföldiek, főleg)

Boldeone2 2024.05.17. 10:47:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem lehet, hogy a Fidesz-kormány mégis valamit jól csinál???"

- A közmunka lehetősége igen, ez volt szerintem a Fidesz egyik sikeres projectje. A másik meg a falusi CsOk - ha a cigányok szemponjából nézem

Több sikeres project nem sok volt, talán a határontúli politikát lehetne még mondani

Serény Vélemény 2024.05.17. 11:04:00

@Boldeone2: Az alapján, amit te is megengedsz magadnak a hozzászólásaidban, - a másik ember dehumanizálásától kezdve - vagy amit a baloldali média megenged magának, vagy a szélsőségesen kormányellenes törpe kisebbség megenged magának a kommentmezőkben - gyakorlatilag egyáltalán nem igaz, amit írtál ebben a hozzászólásban.

Boldeone2 2024.05.17. 11:21:42

@Serény Vélemény: vagy a szélsőségesen kormányellenes törpe kisebbség megenged magának a kommentmezőkben - gyakorlatilag egyáltalán nem igaz, amit írtál ebben a hozzászólásban."

- Mié

Boldeone2 2024.05.17. 11:24:12

- Miért nem igaz?

Várjuk ki a végét! A kisebbségből lesz mindig a többség - úgy hogy győz az addigi kisebbségi narratíva!

Orbán már abszolút értelemben kisebbségben lehet, tehát többen akarnak már más politikát

baalint1 2024.05.17. 11:24:19

Nem tudom Magyar Pétert hová tenni,nmert lénegi kérdésekben még nem mondott semmit, ráadásul kérdésesek a szándékai is,illetve a megbízhatósága, nyilván 10+ év a NER-ben elég sok olyan döntést is feltételez, amivelcelőbb nem ártana elszámolnia. Aztán persze leht, hogy pozitívan csalódok benne.

"Lényegesnek tartom az öngondoskodó attitűdöt. "

Legalább ekkorákat ne hazudnál, ez durvább mint mikor liberálisnak vallod magad. Egy olyan pátnak vagy a szavazója, amely államosította a magánnyugdíj vagyont, ezzel a fejekben évtizedekre kigyilkolva az öngondoskodásra való hajlam magvait is a lakosságból.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.17. 11:36:23

@Serény Vélemény:

Tudom, mi a különbség. Amit írtam, az már a tartásra is vonatkozik, a viselésre meg pláne. Gondolj arra, hogy aki nem alkalmas a viselésre, az a tartásra is alkalmatlan, mert ugyan ki akadályozza meg abban, hogy viselje is. Vagy csak otthon kinyírja anyucit meg a lurkókat.

Csak a tartásnak nincs is sok értelme. TFH jön a betörő, nem biztos, hogy udvariasan megvárja, amígy az egyik széfből kiveszed a fegyvert, a másikból a lőszert, és betárazol.

Ami a fegyvertartás hiányzó kultúráját illeti, amíg ilyen szigorú tiltás van érvényben, nem is alakulhat ki. A tyúk meg a tojás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.17. 11:41:47

@Boldeone2:

Figyelj csak, miket írsz, mert hamarosan a sarokban fogsz térdepelni kukoricán. Az efftársaid nem tűrik az efféle renegát megnyilvánulásokat! Még hogy a Fidesz valamit jól csinált?

Észnél vagy te, efftárs? Tudod, mi jár az árulóknak?

Serény Vélemény 2024.05.17. 12:37:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amint a mellékelt ábra (a Fico merénylet) mutatja, hogy még a profi testőrök is bénák voltak, amikor helyzet lett. A fegyverviselésnek csak nagyon sok gyakorlással egybekötve van értelme. Olyan országokban, pl. mint Izrael, ahol mindenki két-három évet katonáskodott, és nagyon megtanították lőni, meg a fegyvert biztonságosan kezelni.
Ezért ott nem meglepetés, ha bárki egy terrortámadás esetén azonnal előkap egy uzit, és visszalő. Beleértve akár a kibuc rabbiját.
De egyébként Európának vége van, ha nem tesz lépéseket a fegyvertartás- és viselés - széles körű elterjesztése érdekében.
(Franciaországban nemrég három börtönőrt lelőttek,egy snassz drogbáró felfegyverzett bűnözők általi kiszabadítása során. Ez további, brutális vérengzésekkel egybekötött drogleszámolások, és terrorakciók rémképét vetíti előre.)

Boldeone2 2024.05.17. 12:54:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Figyelj csak, miket írsz, mert hamarosan a sarokban fogsz térdepelni kukoricán. Az efftársaid nem tűrik az efféle renegát megnyilvánulásokat"

-Elvtársak a fideszes oldalon vannak, soknak talán még a kommunista pártag tagkönyve is megvan...Te is kommunista voltál, ugye?
Az ellenzéki oldalon véleménypluralizmus van

A Fidesz egy állampárt, már vagy 15 éve semmilyen elő alternatíva nincs, csak amit a főnök prépog, az lehet igaz...

Boldeone2 2024.05.17. 12:58:18

@Serény Vélemény: De egyébként Európának vége van, ha nem tesz lépéseket a fegyvertartás- és viselés - széles körű elterjesztése érdekében."

-Miért kellene? Hogy a kocsmában pofánvágás helyett halomra lőjék egymást az emberek?

A Fico - ügy nem volt elég intő példa?

GyMasa 2024.05.17. 14:54:09

@atomic power 1986DucaDuca:
Szerintem azon kellene elgondolkoznia, hogy vajon Meddig létezne Mexikó, ha teszem azt, a Kínaiak elkezdenének Tijuana környékére légibázisokat, a Yukatán félszigetre meg katonai kikötőket építgetni....
Úgy törölné le a térképről az USA AZONNAL őket, hogy pislantani sem lenne idekük.

GyMasa 2024.05.17. 15:07:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Hát, azért, most a Fico merénylet engem megijesztett.
Nekem úgy tűnik, a CIA levette a kesztyűt.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 15:17:30

@Wildhunt:

persze a népirtás fogalmát még mindig nem értitek, hiába mondtam hogy nézzétek át, TUDATOSAN a CIVILEKet irtják, nemcsak BUcsa, de a lakóházak célzott lövése is lehet az ha passzióból teszik

de kiderült miért nincs neked időd az összetett mondatokra:

elkaptak ? vagy ez ulpius?

444.hu/2024/05/17/elkaptak-a-75-eves-ferfit-aki-tobb-mint-10-eve-firkalja-tele-gyulolettel-budapestet

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 15:31:49

@Serény Vélemény:

és szerinted a lakosság 50-60%-a ott vásárolgat a plázákban ahol midnen van?

menjen már le a srác vidékre is, te is meglátogathatod a magyar falvakat.

ezu a baranyai balázs valami fanatikus orosz félpropagandista lehet, még a hitgyüli is megszólaltatja.

www.consilium.europa.eu/hu/infographics/impact-sanctions-russian-economy/

még a félfideszes, néha normális portfolió is ezt írja:
www.portfolio.hu/unios-forrasok/20230707/kiderult-az-igazsag-a-szankciok-valodi-hatasarol-626813

baalint1 2024.05.17. 15:43:21

Amúgy az itteni Fideszes elvtársak mit szólnak ahhoz, hogy miután egy szélsőjobbos merényő meglőtt egy balos miniszterelnököt, a kormánymédia de maga Orbán is a merénylőt balosnak hazudva, a baloldalt felelőssé téve nyomja a nyilvánvalóan hazug propagandát. Mit gondoltok, mennyire etikus ennyire könnyen ellenőrízhetően nyílt hazugsággal kampányolni, ráadásul egy gyilkossági kísérlet kapcsán.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 15:43:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

én miért vagyok balliberált? mikor halálbüntetés párti vagyok, és a hazaárulóknak is kiosztanám. pl az olyan hazug hitvány propapgandistáknak is mint te. ha pénzért csinálod.

de ha már itt vagyun, gondatlanságból elkövetett hazaárulóként te miért vagy olyan k nagy magyar nemzeti hazafi?

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 15:49:36

@atomic power 1986DucaDuca:

nem sokat értesz meg te általában a beszélgetésekből, ugye? amerika amúgy se demokrácia, plutokrácia, kvázi jogállammal, és néhol demokratikussággal

akik megölik a CIVIL újságírókat tudósokat, orvosokat ölnek stb, népirtást rendeznek azt a rezsimet értelmes ember nem támogathatja, csak a csőcselék. egy félelemre épülő birodalom nem tud sokáig fennmaradni, amellett hogy barbár és agyhalott ami alapból taaszítja az értelmes lényeket. k unalmas kifejteni. hadd ne kelljen, bár te úgyse értesz semmit.,

én amúgy különösen sajnálom hogy putyin ennyire ostoba primitív népirtó, hogy beleállt ukrajnába, mert a többpólusú világ nagyon fontos lett volna, most meg kinullázták magukat .
minden propaganda ellenére megszűntek birodalomként, nagyhatalomként létezni az olaszország mérető gazdaságukkal. ami már nem is olas méretű

kína vazallusaként kétpólusú lett a világ. minden propaganda ellenére a ruszkik lenullázták a birodalmi státuszukat.

telex.hu/belfold/2024/05/17/mitch-mccnonell-magyaroroszag-kina-baratsag-nato-kritika

trump haverjai mást gondolnak.

www.spectator.co.uk/article/hungary-has-become-chinas-useful-idiot/

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 15:58:09

@Boldeone2:

mennyivel másabb lenne ma oroszország, ha nem irtják ki az állatok a cári családot.

Reactor 2024.05.17. 16:10:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nos, ahogy írtam, mint mindennek, a szabadságnak is van ára. Aki ezt nem hajlandó megfizetni, megérdemli az urait.
Igen, biztosan lennének ilyenek is, sőt vannak, és el is érik a céljukat - lőfegyver helyett késsel, baltával, méreggel stb. Ezekre hivatkozva akkor most be lehetne tiltani sorban minden szerszámot, minden veszélyes vegyianyagot, az összes küzdősportot/harcművészetet...életszerű, igen. Miért nem lehetne az idiótákat betiltani esetleg? Csak mert a lakosságszám visszaesne pár ezerre? Még ezzel együtt is megérné.

@Boldeone2: Értem, tehát amit a rendőrség tulajdon lapja állít X éven keresztül, az hülyeség. Bezzeg a kormány mindig megmondja tiszta szívéből az őszinteséget! Te pedig hiszel nekik, mert hinni szeretnél. Nnnna, PONTOSAN ezért ül a felcsúti csüngőhasú tizensok éve a nyakunkon a sleppjével.
Eltagadni, elmismásolni pedig bármit lehet, bizonyos ideig még a gyilkosságot is (nem veszik fel jegyzőkönyvbe, alapból be se jelentik stb.). Apropó gyilkosság! A napilapban, amit járatunk már uszkve 1999 óta, anno hetente volt 1-2 gyilkosság leközölve. Most naponta van minimum 1, de az is előfordul, hogy több. És ez csak a megyei napilap, nem az országos!
De mivel a szűkebb környezetedben nem történik semmi ilyesmi, inkább tudomást se veszel róla. A füledet befogod, a szemeidet becsukod, és "lálálálálááááá nemfigyelekodaaaa". Ettől a tény sajnos még tény marad, és nem téged igazol.
Mindegy, hát felőlem annak hiszel, akinek akarsz, valahogy össze kell jönnie annak a kétharmadnak, a Fidesznek pedig mindig is jól ment az alternatív világok kreálása, Stephen King futhat ám a pénze után. És különben is, mit érdekli a Viktátort a közbiztonság: az ötszázezer fős testőrgárdája nélkül a klotyóra se mer kimenni...

Serény Vélemény 2024.05.17. 16:11:02

@baalint1: "hogy miután egy szélsőjobbos merényő meglőtt egy balos miniszterelnököt,"

Hát ja, amint azt említettem is valahol, ez is egy narratíva. A valóság az meg nem ez, de mindenki olyan hülyeségben hisz, amiben csak akar.

És a valóság már lényegtelenné is vált, csak a narratíva számít.

(A merénylő szélsőjobbtól a szélsőbalig csapongott a politikai pártállását tekintve, a valóság kb az lehet, hogy egy abszolút nem komplett egyéniség.)

„Tök véletlen, hogy megnyitva hagytam a többek közt Juraj Cintula által alapított, lévai Dúha (Szivárvány) nevű irodalmi klub oldalát, ahol egy feminista kiáltványnak is beillő bejegyzésben tesz hitet a Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett, mivel így tudtam screenshotot készíteni. Az oldalt ugyanis törölték” – írta Hont András Facebook-bejegyzésében.

"„Az is roppant érdekes, hogy a kormánykritikus médiában szinte alig van híradás arról, hogy a szlovák és nemzetközi médiában és közösségi médiában egy videó köröz, amelyen állítólag a merénylő kiabálja azt, hogy »Éljen Ukrajna!«” – fűzte tovább bejegyzését Hont.

„Értem, hogy összezavarja mindez a végtelenül leegyszerűsített világképeket, és azt, hogy valaki oroszbarát kommandóval cimborál, majd az oroszpártiak ellen tüntet, nehéz fölfogni – főleg Magyarországon, főleg ellenzéki körökben, de megpróbálom megvilágítani. Olyan ez, mintha valaki éveken keresztül gárdamellényben masírozott volna cigánytelepeken át, majd felvilágosult, baloldali, toleráns pártokkal összefogva indulna a választáson a jogállam és a demokrácia helyreállításáért. Vagy éppen Wass Albert-idézetekkel küzdenek az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért” – vélekedett a HVG korábbi munkatársa."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.17. 16:14:06

@GyMasa:

1962-ben már történt hasonló Kubánál. A kiváltó ok kísértetiesen hasonló volt a mai Ukrajna-konfliktushoz. Az eseményeket mindenki ismeri, fölösleges részletezni.

Talán csak annyit, hogy az elterjedt nyugati narratíva szerint a válságot az robbantotta ki, hogy a szovjetek rakétákat akartak telepíteni Kubaban. Azt már nemigen hangsúlyozzak, hogy ez a szovjetek valasza volt arra, hogy az USA atomrakétákat telepített Olaszországban és Törökorszagban, vagyis szinte a szovjetek szájában.

Most meg Ukrajna NATO-sítása nem tetszett az oroszoknak - nagyon is érthető módon. Csak most Oroszorszag sokkal gyengébb, mint volt 1962-ben, ezért az USA nem siet a tárgyalásos megegyezéssel.

Serény Vélemény 2024.05.17. 16:21:47

@Tesz vesz XX.: "ezu a baranyai balázs valami fanatikus orosz félpropagandista lehet, még a hitgyüli is megszólaltatja."

Ha valaki nem azt mondja, amit a mainstream, akkor az már automatikusan propagandista.

(Egyébként a kedvencem az "Eli from russia" című vlog a youtubon, a másik meg egy távol keleti késgyáros csávó nagyrészt főzős vlogja, na, ő pl a naaagy csóróságban olyan élelmiszereket eszik, amilyen minőséget te soha nem fogsz tudni megfizetni. És az első falatot mindig a kutyájának adja.)

A Baranyairól meg annyit, hogy a csávó valszeg a legnagyobb zsenik egyike, mert klasszikus, meg modern balettkoreográfiát tanít az oroszoknak. (Na most az oroszok találták fel a balettot, tehát ha valakik tudnak a témában, azok pont ők.) Ez kicsit olyan, mint amikor valaki Szaud-Arábiának tud eladni homokot...

Serény Vélemény 2024.05.17. 16:24:44

@Tesz vesz XX.: De azt ugye tudod, hogy szankciók oda, vagy szankciók ide, még mindig az USA a legnagyobb importőre az orosz uránnak?

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 16:25:35

@alöksz róz:

mit nevetsz csöpike? nincs különbség azerbajdzsán meg finnország között?

ha szerinted nincs akkor elmebeteg vagy. jelzem

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.17. 16:26:23

@GyMasa:

Elsőre persze külföldi, értsd amerikai kézre gyanakszik az ember. Én nem is kételkedem abban, hogy a CIA Szlovákiában is aktív, ám azt gyanítom, hogy a Fico elleni merényletben az USA nem volt benne.

Nem azért, mintha ennyire nem lennének gatlastalanok, hanem mert Fico meggyilkolása kontraproduktív lenne (a szocik még mindig a kisebbik rossz az USA számára), plusz Szlovákiaban elég ingatag a helyzet, finomabb módszerekkel is el lehetne érni egy kormányváltást.

Harmadik ok sztem az, hogy Szlovákia túl jelentéktelen ahhoz, hogy megkockáztassanak egy ilyen durva akciót.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 16:29:59

@Serény Vélemény:

legnagyobb?

a propaganda lapok szerint mindenképp. most kezdenek ezzel is foglalkozni:

Washington betiltja az orosz urán importját

Joe Biden amerikai elnök hétfőn aláírta az orosz nukleáris fűtőanyag importjának tilalmáról szóló, a parlament mindkét háza által megszavazott törvényt – közölte a washingtoni Fehér Ház. Az atomerőművek számára szükséges dúsított urán importtilalma mintegy 90 nap múlva lép életbe, bár 2027-ig lehetővé teszi, hogy az energiaügyi minisztérium felmentést adjon ellátási problémák esetén.

hvg.hu/kkv/20240515_elkezdodott-amitol-az-orban-kormany-felhet-washington-betiltja-az-orosz-uran-importjat
Az amerikai atomerőművek által használt urán közel negyede Oroszországból származik.

hvg.hu/kkv/20240515_elkezdodott-amitol-az-orban-kormany-felhet-washington-betiltja-az-orosz-uran-importjat

alöksz róz 2024.05.17. 16:31:11

@Serény Vélemény: az már meg van magyarázva... azért veszik, hogy az oroszoknak kevesebb atomfegyverbe valójuk legyen :-)))

GyMasa 2024.05.17. 17:02:16

@Serény Vélemény:
Ezt én is megkerestem, és nekem is az jött le, hogy sem szélsőbalos, sem szélsőjobbos nem volt, illetve minde a kettő.
És, én is hajlok arra a vélaményre, hogy egy kattant emberrel van dolgunk.
MOstmár csak az a kérdés, hogy vajon mennyi CIA befolyás van a dologban.
(Bár, ő az ideális CIA ügynok, hiszen, ezzel a (terhelt) múlttal bármit is fog állítani, a szabad, független média majd mindent le fog "konteózni")

GyMasa 2024.05.17. 17:03:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Igen, csak akkor az oroszok "engedtek" és nem tört ki a 3. VH.
MOst az USA-nak esze ágában sincs "engedni", csak locsolja folyamatosan az olajat a tűzre...

GyMasa 2024.05.17. 17:06:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Elsőre persze külföldi, értsd amerikai kézre gyanakszik az ember. Én nem is kételkedem abban, hogy a CIA Szlovákiában is aktív, ám azt gyanítom, hogy a Fico elleni merényletben az USA nem volt benne."
Nem kellett sokat tenniük... Elég lett volna csak az elmúlt hónapban sokat elvinni lőtérre.
(Meg, most így jobban megismerve a csávót, azért nem teljesen 100-as a csávó, szóval nem lehetett nehéz "Hatni rá" vagy "befolyásolni"...)

"Nem azért, mintha ennyire nem lennének gatlastalanok, hanem mert Fico meggyilkolása kontraproduktív lenne (a szocik még mindig a kisebbik rossz az USA számára), plusz Szlovákiaban elég ingatag a helyzet, finomabb módszerekkel is el lehetne érni egy kormányváltást."
És, akkor mi van, ha összevonva a 3. pontoddal, ez mondjuk egy "üzenet" volt Orbánnak?

"Harmadik ok sztem az, hogy Szlovákia túl jelentéktelen ahhoz, hogy megkockáztassanak egy ilyen durva akciót. "

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 17:25:37

@Serény Vélemény:

baranyai egy buta táncos, ráadásul elég buzisak a balettáncosok. nem mást mond PONT, hanem UGYANAZT mondja mint a moszkoviták, hiszen csak az nézi gondolom
az orosz szegénységről nem csinál videót ugye? valamiért nem érdekli

mikor megkérdezi a hitgyülis műsorvezető tud e rosszat mondani oroszországról, azt mondja, hogy nem szervezettek a magánéletben! nem az a baja hogy lakóházakat rakétáznak, meg civiliket ölnek, meg öngyilkosok lesznek a fronton az orosz katonák, meg lelövik a visszavonulókat, nem, nem elég rendezettek a programszervezésben a babazsúrjánál. ez egy idióta.

hvg.hu/gazdasag/20170406_Putyin_Oroszorszagaban_csaknem_20_millio_ember_nyomorog

"olyan élelmiszereket eszik, amilyen minőséget te soha nem fogsz tudni megfizetni. "

mert te meg tudod fizetni csöpi? az oroszok fele meg tudja fizetni? attól még hogy tele a bolt, még nem jelenti azt hogy meg tudják venni a lakosok.

Bolditól kérd el azt a videót az orosz csajról, aki a valós árakról beszél

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 17:27:57

@Wildhunt:

biztos jobb mint putyint szopkodni, nem? erről te tudnál mesélni, meg orbán

amúgy vitáztam én már brendelmatyikával, elég hitvány alak

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 17:32:16

@G. Nagy László:

"1. Ha a Fidesz-kormány bármiféle módon korlátozni készülne a szólásszabadságot, én volnék az első, aki kiakadnék rajta és azonnal posztolnék is.

hát akkor hajrá b+, most volt itt a micimackó!

hol van a magomedes posztod? a kirúgott emberekről szóló posztok? meteorlógus? Ádám zoltán? a vízügyi igazgató, a humoristák? Tarr zoltán?

milyen elveid vannak neked? semmiféle elveket nem látok, csak gátlástalan hazudozásokat.

százezrével jönnek a migránsok te hazug idióta.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 17:36:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

nem tudod mit hagysz ki, mucika.
sose lesz olyan fejlett az agyad, hogy megértsd. pech

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 17:38:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

de remélem azért a termálvíznek utánanéztél és összevetetted a carnot-tétellel. te retardált hülye k.

elképesztően buta vagy.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.17. 17:42:20

@Reactor:

columbine-i iskolában akkor miért nem volt a gyerekeknél fegyver? hát meg tudta magát védeni a kisgyerek!

hát persze!

most néztem a las vegasi mészárlást is! ott is minden nézőnek kellett volna gépkarabély!
téglával ölt volna a bolond, akkor téglával is meg tudták volna védeni magukat.
de mennyit ölt volna téglávalé csöpike?

alöksz róz 2024.05.17. 18:43:12

@GyMasa: "És, akkor mi van, ha összevonva a 3. pontoddal, ez mondjuk egy "üzenet" volt Orbánnak?" - :DDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.05.17. 20:01:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
@GyMasa:
Nektek kommunistáknak mániátok ez a szijjájé meg az efbéegy! :))

GyMasa 2024.05.17. 22:03:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
FIgyi csak!
Nem mániánk, hanem a CIA vallotta be videon, hogy Orbán megbuktatásán dologznak.
De, javaslom, hogy keresgélj a YOutube-on, mondjukl VIctoria Nuland nevére.
Aztán ő is érdekeseket tud nyilatkozni, pl. Ukrajnával kapcsolatban.
Nem hiszem, hogy a legszaftosabb videok még fenn vannak, de, amit találsz majd, az is eléggé érdekes lesz.
Kissé árnyalja a túlegyszerűsített, kis csecsemő világképedet.

Reactor 2024.05.17. 22:04:24

@baalint1: Nem "vok" Fideszes - sőt, semmilyenes - de kifejezetten örülök neki. Mindegyik politikusnak kijárna egy névre szóló golyó a fejbe. Mindegyiknek, nincs kivétel.

@Tesz vesz XX.: Erről kérdezd az ottani biztonsági szolgálatot. Illetve hogy a policájok miért fánkzabálással foglalkoztak, amikor már minimum egy héttel korábban tudni lehetett, hogy mit tervez a két srác, mivel mindent kiposztoltak az internetre. Olyat meg sehol nem írtam, hogy mindenkinek állig fegyverben kéne mászkálnia, de azért üssed-üssed csak ezt a szalmabábot, jól szórakozom :D
Jaaaaa, mellesleg a top ten sorozatgyilkos/tömeggyilkos vagy puszta kézzel, vagy szúró-vágó eszközökkel követte el idáig a legtöbb áldozatot követelő bűncselekményt! De tényleg, a lőfegyver a csúnyarossz, a gonosz!

G. Nagy László 2024.05.17. 22:17:28

@baalint1:

"Amúgy az itteni Fideszes elvtársak mit szólnak ahhoz, hogy miután egy szélsőjobbos merényő meglőtt egy balos miniszterelnököt, a kormánymédia de maga Orbán is a merénylőt balosnak hazudva, a baloldalt felelőssé téve nyomja a nyilvánvalóan hazug propagandát. Mit gondoltok, mennyire etikus ennyire könnyen ellenőrízhetően nyílt hazugsággal kampányolni, ráadásul egy gyilkossági kísérlet kapcsán."

Abszolút faszság baloldalinak mondani az illetőt. Szélsőjobbos, ukrán-barát, háborúpárti elmeháborodott az illető. Teljesen vállalhatatlan - az egyetlen pozitívuma, hogy nem balos (bár a szélsőjobb se szimpatikusabb).

alöksz róz 2024.05.17. 22:37:53

@Reactor: "Olyat meg sehol nem írtam, hogy mindenkinek állig fegyverben kéne mászkálnia, de azért üssed-üssed csak ezt a szalmabábot, jól szórakozom" - hát mit írtál szerinted?

(csak mert pont emellett érveltél, ha nem tűnt volna fel...)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.05.17. 22:40:11

@GyMasa: neked lehet vagy 300-as IQ - d!
Ja nem.
:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.05.17. 22:41:54

@GyMasa: 50-es években nagyapád üldözte így a reakciósokat. :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.05.17. 22:43:20

@GyMasa: És ez a rafinált szijjájé rá ette még Putyint is a támadásra.
Hiába. Nagyon ügyesek ezek.
Úgyhogy éberség elvtársak!

Reactor 2024.05.17. 22:49:39

@alöksz róz: Frászt. Azt írtam, hogy önvédelmi célra lehessen fegyvert vásárolni és viselni. Olyat is írtam, hogy kártevőirtási célzattal én magam osztogatnám ingyen, lőszerrel együtt. Olyat meg nem, hogy álljon mindenki tökig fegyverben. A kettőnek annyi köze van egymáshoz kb. mint a vizigótoknak a vízhez...

alöksz róz 2024.05.18. 07:36:20

@Reactor: "Olyat is írtam, hogy kártevőirtási célzattal én magam osztogatnám ingyen, lőszerrel együtt. Olyat meg nem, hogy álljon mindenki tökig fegyverben." - ugyanazt írtad más szavakkal.

Wildhunt 2024.05.18. 08:41:25

@GyMasa: Vagy csak idegesek, mert fogy az idő.

atomic power 1986DucaDuca 2024.05.18. 10:05:53

@Boldeone2:

"A nemzetközi jog csak az alapelveket írja le, a többi viszont már a nemzetközi közösség dolga, hogy megítélje az adott helyzetet"

A te felfogásod szerint tehát a nemzetközi jog gumiszabályok gyűjteménye, amit a nemzetközi közösség (USA befolyás alatt álló része) mindig az édekei (USA érdekei) szerint értelmez.

"Lehet választani: fejlett , demokratikus vilátrend, vagy a lator állakok közt: Oroszország, Észak-Koreak, Irán, Kína"

Lehet választani az együttmüködés, békés egymás mellett élés, vagy a totális szembenállás, a másik megsemmisítésének igyekezete között.

"Én megvetem ezeket a diktatúrákat, de az ezeket pártolókat is Magyarországról , szintén"

Ez rendben van, ehhez jogod van, de ez még nem indokolja, hogy az igazságot ne tárjuk fel annak teljességében, mert így tisztességes.

"Éppen az a nagy baj, hogy az USA keveset avatkozik be a világon! Tehetnének többet!"

Egyre kevesebbet tud tenni! Az USA fokoatosan elveszti globális hegemón szerepét, mivel a világ legfontosabb gazdasági régiójában, a délkelet-ázsiai térségben nem rendelkezik katonai fölénnyel. Ennek következtében az USA beavatkozása a regionális konfliktusokba egyre kockázatosabbá válik.

"- Hagyjuk már a hülyeséget! A SZU vagy Oroszország hányszor avatkozott be??? 1939 Balti államok, 1956 Magyarország, 1968 Csehszlovákia, Grúzia már orosz színekben, Szíriában az elnyomó Aszad - rezsim mellett, stb..Akkor miről beszélünk?"

Ezzel azt akarod mondani, hogy egyik kutya, másik eb?

alöksz róz 2024.05.18. 12:54:32

@atomic power 1986DucaDuca: a háború borzalmas.
és ráadásul azért drága minden.
stop magyar péter és gyurcsány ferenc, stop the war.

GyMasa 2024.05.18. 14:55:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Az IQ_nak ehhez semmi köze!
Tájékozódni kell, meghallgatni mindegyik oldal szempontjait, és utána SAJÁT véleményt kialakítani.
Te nemcsak, hogy képtelen vagy rá, de, ahogy látom teljeséggel mentes vagy annak igényétől is.
Ez elég szomorú.

GyMasa 2024.05.18. 14:56:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Azt nem teljesen értem, hogy:
- Ezt most mire válaszoltad?
- Mire alapozol bármit is a nagyapámmal kapcsolatban, annak ellenére, hogy lófaszt sem tudsz róla?
- Miért teszel az egész után mág egy smile-t is?

GyMasa 2024.05.18. 15:00:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Nem, az NEM a CIA volt, hanem az USA külügyminisztériuma.
És, nem egy perc műve volt az egész, hanem hossszú évtizedeké.
Az USA a Szovjetunió szétesése óta, folyamatosan építette fel ezt a helyzetet.
2024 február vége volt az a pont, amikor az oroszoknak támadnia KELLETT, ha nem akartak egy orosz népírtást Ukrajnában.
Csak, te ezt vagy nem érted, vagy direkt tartod a fejedet a seggedben.
Mind a kettőhöz jogod van!

GyMasa 2024.05.18. 15:01:43

@Wildhunt:
Az lehet. Szerintem most az EU választásokon nagyon durva jobbra tolódás fog lezajlani az EU vezetésben.
Legalábbis, én ezt érzem.
NYilván, maradhat minden úgy, mint eddig, de akkor, a balosok nem fognak finomkodni, és be fog indulni egy olyan folyamat, amit meg fog az EU emlegetni örökre.

Reactor 2024.05.18. 15:51:53

@alöksz róz: Kötve hiszem, hogy mindenki, kivétel nélkül bevállalná a dolgot. De tegyük fel, mégis így van: ha mindenki elmenne politikust, bankárt és más egyéb kártékony állatfajtát irtani az ingyen fegyver ígéretére, az ékesen jelzi, a lakosság mennyire nem komázza őket...
Hozzátenném: kiemelten csak rájuk lőhetnének, NEM egymásra - ők nem nagy veszteség.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.05.18. 16:40:13

@GyMasa: arról, hogy kinek a feje van valakinek a seggében vitatkozhatnánk!
Ja nem.

GyMasa 2024.05.18. 16:59:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Amúgy lesz olyan is, hogy fog a hozzászólásod valami érdemit is tartalmazni, vagy csak eggyel több lesz?

atomic power 1986DucaDuca 2024.05.18. 18:08:58

@Boldeone2:

"A világ első 30 országából 27 liberális demokrácia, meg 3 spec helyzetű városállam"

Ez igaz, de ha a lakosság számot nézzük, akkor a liberális demokrácia vsszaszorulóban van

"A nyugati liberális demokrácia a felsőbbrendű politikai rendszer, a lehető legjobb választás a társadalomnak"

Mégis csökken az aránya a Föld lakosságán belül:

ourworldindata.org/grapher/countries-that-are-democratizing-and-autocratizing?time=latest

The world has recently become less democratic.

Míg 1992-ben a Föld lakosságának 39,66% élt liberális demokráciában, addig 2023-ban 10,06%.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.05.18. 19:00:55

@GyMasa: Természetesen 14 év orbán után mindenért a Gyurcsány a felelős, a hibás.
Kezdhetnek megteszi?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.05.18. 19:04:40

@GyMasa: Mert szegény önzetlen Putyin papa mindent csak a népéért és Oroszország anyácskáért csinál. Mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet, várjál!
Meg az orosz demokrácia terjesztéséért.
Látjuk mit csinál az ellenfeleivel.
Bár mostanában azért a barátjának lenni sem könnyű.

GyMasa 2024.05.18. 19:09:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ezeket soha nem állítottam!
Ellenben pl. az USA sokkal erőszakosabb "demokráciaexportja" miatt nem nagyon vagy felháborodva, ugye?

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.23. 10:17:21

@atomic power 1986DucaDuca:

"de ha a lakosság számot nézzük, akkor a liberális demokrácia vsszaszorulóban van"

és ezzel mit akarsz közölni? te se tudod?
demokratikus népigények miatt van visszaszorlóban a demokrácia?
demokratikusan érvelnél a demokrácia ellen? b+, téged se az eszedért lopnak el.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.23. 13:35:54

@Reactor: " Olyat meg sehol nem írtam, hogy mindenkinek állig fegyverben kéne mászkálnia, de azért üssed-üssed csak ezt a szalmabábot"

akkora szalmababáb, hogy csak a vita lényege hogy korlátozni, vagy engedélyezni kell a fegyverhasználatot.
nézd, amíg nem vagy hajlandó megérteni a gyermekmunkász rész a másik "vitában", addig korlátozottan tudlak csak emberszámba venni. az hogy MIDEGYIK politikust fejbe lövetnél az se mutatja ám azt hogy beszámítható lennél. na.

sokkal több lenne svájcban is a kattantak mészárlása, ha nem 8 millióan lennének, hanem 400 millióan, hiába van rend a fejekben, és hiába jóléti állam.
nem sikerült megértened miért írtam korábban az usa népességét.

"top ten sorozatgyilkos/tömeggyilkos vagy puszta kézzel, vagy szúró-vágó eszközökkel követte el idáig a legtöbb áldozatot követelő bűncselekményt! De tényleg, a lőfegyver a csúnyarossz, a gonosz!"

a las vegasi mészárlásnál is többet? a columbine-nál is többet? végülis ha vannak sorozatgyilkosok késsel akik 20-40 év alatt ölnek 10-20 embert, akkor nem baj, ha elmebetegek is pluszba még mészárolnak GÉPFEGYVEREKKEL és 30-60 emberre lőnek rá egy bekattanáskor. nincs itt semmi probléma a gépfegyverekkel, hisz nem a fegyver öl! hanem az örült! autóval is ölnek, tiltsuk be az autókat? :D

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.23. 14:37:07

@GyMasa:
hol vallotta be a CIA videón, hogy orbán megbuktatásán dolgoznal? dolgozhatnának jobban, annyira sz*pja a gazdád putyin meg a micimackó f***t, hogy nyomorba dönti a magyarságot, de sebaj, gyülöljük a jenkiket meg brüsszelt, mert rosszabbak mint moszkva meg peking? tényleg muszáj minden fideszesnek elmebetegnek lennie? rosszabbak vagytok mint bébigyurcsány!

2014: a fideszes külügyminisztérium:

"A magyar Külügyminisztérium illegitimnek és jogellenesnek tartja a március 16-án a Krími Autonóm Köztársaságban megtartott, Ukrajna alkotmányát sértő népszavazást és annak eredményét. A tárca közleményében azt írta, a népszavazás nem lehet alap a Krím státuszának megváltoztatásához."

vö.: kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

itt van VIctoria Nuland :

kkbk.blog.hu/2014/08/27/usa_nulan-pyatt_jatekban_vagyunk_ukrajnaban

10 éve még én is oroszbarátabb voltam, nagy hiba volt.

semmi lényegeset nem mond 10 év távlatából. azt bizonyítja hogy az eu demokratikusabb mint az usa. fent írtam hogy az usa nem igazán demokrácia, hanem plutokrácia, demokratikus elemekkel meg relatíve jogállammal.
hasonlítsd össze a népirtó putyinnal, amikor snowdent nem ölette meg senki. és az oroszok újságírókat, civileket, orvosokat ölnek.

tudod mit felejtetek el mindig igazi söpredékként: hogy az ukrán nép döntése hogy nyugathoz akarnak tartozni, nem keletre, míg a fideszesek nem is tudnak dönteni, és arra mennek, amerre a gazdájuk viszi őket, keletre, a türk tanácsba.
lassan már itt is egy Majdan kell, mint az ukránoknál, ha le akarjuk váltani viktort, és ha sikerül, akkor orbán is menekülhet moszkvába, janukovics mellé. idióta fideszesek.

Reactor 2024.05.24. 21:54:42

@Tesz vesz XX.: "Engedélyezni a fegyverhasználatot" ≠ "Mászkáljon mindenki nehéztüzérséggel"
Ez még magában Ámérikában sincs így, még a gated community-ban sem.

A "gyermekmunkász" résszel pedig továbbra is jézuskát keversz géppuskával. A rabszolgaság és a bérmunka két teljesen külön dolog. Azt pedig már megszoktam, hogy senkit nem veszel emberszámba, aki nem igazol vissza téged 100%-osan. Javaslom, kezdj háziállatot tartani...
Így van, minden politikust leöletnék, kivétel nélkül, mert szemmel láthatóan ez az egyetlen módja, hogy elkerüljük a Nérók, Caligulák, Domitianusok felszaporodását. Vagy te tudsz jobbat? Nosza, hadd halljuk!

Ezt meg csak így itt hagyom. Kérlek, listázd ki mindazon elmebetegeket név szerint, akik gépfegyverrel soroztak. Nyugodtan szánd rá az időt, nem sietek sehová.
en.wikipedia.org/wiki/List_of_serial_killers_by_number_of_victims

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.05.25. 14:04:49

@Reactor: hány száz lövöldözés volt az USA - ban csak tavaly?

Wildhunt 2024.05.25. 14:22:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: És majdnem mind gunfree zone-ban, erre varrjál gombot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.25. 16:22:53

@Reactor:

"Javaslom, kezdj háziállatot tartani..."

Kutya, macska, papagáj elmenekülnének tőle. A csótányokkal viszont jól kijönne.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.27. 16:29:58

@Reactor: bálintot és Boldit is emberszámba veszem, hiába hisztizik előbbi a kognitív disszonanciájával és hibáztat engem, hogy ő nem képes felfogni valamit, és hogy én nem vagyok buta neoliberális. grundigg kommentjeit meg mindig érdemes elolvasni. úgyhogy ne hazudj, tévelyegni se illik nagy pofával.

rólad volt szó, hogy még mindig nem érted.
szét vagy esve a drogoktól vagy figyelemzavaros vagy, de akkor miért ilyen nagy a pofád hogy engem szidsz utána? de még az értelmi fogyatékosság is szóba jöhet, melyiket választod? az egy olyan óvodás szint volt, és még azt se érted. nagyon gáz, de te tudod.

ha engedélyezed a gébkarabélyokat is a civileknek, néha fegyverrel fognak mászkálni és nagyobb eséllyel és könnyebben mészárolnak, mint késsel, tetszik érteni?

" elkerüljük a Nérók, Caligulák, Domitianusok felszaporodását."

vagy épp trump hatalomra kerülését? ja Nobel is ilyen naiv volt hogy a dinamit feltalálást pont emiatt a demokrácia ünnepének tartotta, mert fel lehet robbantani a zsarnokot, aztán kideülr, hogy csak az elmebetegek vállalkoznak ilyenre, amiből nem sok van. Ez az író se tudom milyen szellemi állapotban van, a többség birkaként tűri orbán hatalmát is.

Reactor 2024.05.27. 22:03:36

@Tesz vesz XX.: Aham...na ne lökd itt nekem a sódert, picipajti: velük is pontosan ugyanolyan tahó pronyó stílusban kommunikáltál itt X témakörön keresztül. Az "aktivitás" fül alatt pontosan nyomon lehet követni, kivel milyen stílusban kommunikáltál, évekre visszamenőleg is akár, úgyhogy ne mosdasd a szerecsent, jó? Ha már szarvihart támasztasz, legyen benned annyi minimális gerinc, hogy esernyő nélkül sétálsz bele.

Megint a "drogos elmebeteg utcaseprő" haknizás. Ennyi van a vágólapodon, slussz? Hisztizve toporzékolsz mint a nyalókavesztett kisgyerek, és akkor te hívsz másokat óvodásnak. Hát ez nagyon whehehehehe.
No, John. YOU ARE the demonz!!!

Az, hogy az ember tartási, esetleg engedélyt kaphasson akár gépkarabélyra is, nem jelenti azt, hogy boldog-boldogtalannak osztogassák, oszt mindenki egy rakat fegyverrel mászkáljon az utcákon. Lehet ez hihetetlen lesz számodra, NEM az fog nagyobb eséllyel vagy könnyebben mészárolni, akinél lőfegyver van, hanem akinek eleve ez a szándéka. És ezeket te NEM fogod megállítani háromszoros tiltással, ötszörös életfogytiglannal, semmivel se, mert a bűnöző tudod épp attól bűnöző, hogy leszarja a törvényeket: ha fegyvert akar szerezni, ő megszerzi. Az emberölés büntetési tétele alsó hangon is 15 év, de ő majd biztos halálra rémül attól a plusz három évtől amit az illegális csúzliért kap :D az majd tutkómutkó visszatartja őt! :DDD
És a poén hogy te ezt hót komolyan is gondolod...

Így van: vagy épp Cockface Trump hatalomra kerülését. Nagyon jól mondod, szóról szóra. Nobel pedig nem terrorcselekmény céljára találta fel a dinamitot, ahogy az arzént se azért "találták fel", hogy fél Tiszazugot kiirtsák vele. A merénylők többsége pedig teljesen épelméjű és színjózan volt, az utólag költött bugyuta mesékről mindig kiderült, hogy konfabulációk, semmi közük a valósághoz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.28. 00:55:29

@Reactor:

A fegyvertartási vagy viselési engedélyt én az alábbi feltételekhez kötném:

1) Büntetlen előélet. Az se kaphasson engedélyt, aki bármilyen okból mentesült a büntetett előélet következményei alól, vagy törölték a priuszát. Ahogy az se, akit bármikor bírságoltak akár csak könnyű testi sértésért (ami nem számít büntett előéletnek).

2) Középiskolai vagy legalább szakmunkásképző végzettség. Ez a magyar és barna cigányok túlnyomó részét eleve kizárja.

3) Pszichológiai alkalmasság. Ez nem sokat ér, de a nagyon gázos alakokat azért valszeg kiszűri.

4) Legalább 25 éves életkor.

5) Jó lenne valahogy kiszűrni a drogosokat és az alkoholistákat, ne vajon hogyan?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.28. 01:02:55

@Reactor:

Mindez persze nem fogja megállítani azt, aki mindenképpen ölni akar, ahogy te is írod. De azokat semmi nem tudja megállítani, mert feketén szereznek fegyvert, vagy lőfegyver helyett késsel ölnek.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.28. 12:33:24

@Reactor:
"velük is pontosan ugyanolyan tahó pronyó stílusban kommunikáltál itt X témakörön keresztül"

tudnál akkor idézni? véletlenül kimaradt az érv és a lényeg a kommentedből, ebben lacikára hasonlítasz. de te tudod.

"Az "aktivitás" fül alatt pontosan nyomon lehet követni, kivel milyen stílusban kommunikáltál, évekre visszamenőleg is akár, "

akkor hajrá, igazold a hazug állításod vagy kérj bocsánatot. kicsit olyan mintha elmebeteg lennél, ahogy így hazudozol, tévelyegsz b*szod teljes magabiztossággal, ez nálam elmebetegség, nem vagy beszámítható.
k-ra szalonképtelen vagy.
lassan már kezdesz elviselhetetlen lenni, de ha ez megnyugtat, bálint is úgy néz rám ahogy én rád, csak bálintnak k-ra nincs igaza, és képtelen felfogni a kognitív disszonanciáját a svéd-modell kapcsán.

"nem jelenti azt, hogy boldog-boldogtalannak osztogassák"

nem osztogatják csöpi, személyivel pénzért lehet venni.
ha tiltott nehezebb hozzájutni, mondd már el hogy szerezhetük akkor most gépfegyver magyarorszgáon, tudod akik bekattannak azok nem bűnözök csöpike, nem a maffia tagjai, hanem bolondok és tinik.

sikerült demokratikussabbá tenni akkor a fegyverekkel az usát? akkor már nem plutokrácia? vagy éppen csak annyi hatás van a civil hétköznapokban hogy a rendőr sokkal erőszakosabb. mivel bárkinél lehet fegyver ő is jobban félti az életét, és könnyebben jár el a keze a ravaszon, jó reggelt.

"Nobel pedig nem terrorcselekmény céljára találta fel a dinamitot"

terrorista vagy szabadságharcos. Nobel azt mondta amit leírtem, olvasd újra, mert nem érted. már az se érdekel milyen merénylőkről beszélsz.

Reactor 2024.05.28. 21:38:03

@Tesz vesz XX.: Ezen ne múljon, boldogan idézlek. Igaz, végig kell túrnom minden zoknibáb-fiókodat a kezdetektől hozzá, mert a javát ugye nem ezen a néven írtad, de meglesznek azok. Kíváncsi leszek, mivel próbálod majd kimagyarázni őket, olcsó szappanoperáknál is az a kedvenc részem, amikor a rajtakapott házasfél "drágám, ez nem az, aminek látszik" szövegeléssel próbálja menteni a veszett fejsze nyelét :D Merthogy TE bocsánatot kérni nem fogsz, az egészen biztos, még kevésbé beismerni, ha kamuztál és elhasaltál. Helyette majd nyomod szokásos módon az autista bolhacirkuszodat.

Édesapa, rajtad kívül szerintem mindenki tudja és értelmezte, hogy nem ingyen "osztogatnák". Ingyen a levegő van. A gépkarabély is pénzbe kerül. A lőszer is. Az engedély is, természetesen, csak nem mindegy, hogy feltételekkel kapod meg, vagy bemész a TESZKÓba, és "kérek negyven deka engedélyt gépfegyverre, húsz deka engedélyt pedig raksivetőre, upsz, véletlenül harminc lett, maradhat". Na ILYET sehol nem írtam, hogy bárki megvehesse aki beesett az utcáról a gyűlt fejével. Vagy igen? Idézd kérlek, csúsztatások nélkül.

Szóval szerinted nehezebb hozzájutni, ha tiltott. Ó a kis naiv, olyan cukeeeeee, egyemmeg! :$$$$$ Mondjam el, hol szerezhetsz lőfegyvert? Örömmel.
- Már írtam ugyan korábban, de mivel kicsit szenilis vagy, leírom újra: elmész Szlovákiába, Svájcba például.
- Létezik internet is a világon: vagyis online is vásárolhatsz, rendelhetsz. Blokkolják a weboldalt? Felteszed a leggagyibb VPN-t, átállítod a gépedet amerikai IP-címre, oszt csapathatod, senki nem fog megállítani.
- Bolhapiac. Négy Tigris, Bakancsos úti, Zsarnai stb. stb. Ha kicsit is ügyes vagy, pult alól akár még piszkosbombát is vehetsz.
- Darkweb
- Gyűjtőtől veszel egy hatástalanítottat és visszaélesíted

Nyugodjál bele, szépségem, hogy ma csak az nem vásárol éles lőfegyvert, aki nem akar.
Ha jól emlékszem, belinkeltem a legtöbb áldozatot szedett gyilkosok listáját neked, azzal a céllal, hogy gyűjtsd ki nekem azokat, akik lőfegyverrel öltek. Azóta is mélyen kussolsz, levél se rezdül az ügyben. Most adok neked egy másik feladatot: gyűjtsd ki róla a tiniket, és a bizonyítottan bolondokat! Ha legalább 51%-ban ilyenek szerepelnek a listán, akkor neked van igazad. Ha nem, akkor megint beszoptad :))) ez ilyen egyszerű!
Na, úgyhogy ne sokat vartyogjál, ugorj neki az érdemi munkának, egykettőre kisül, kit is igazolnak a tények.

A demokráciának és a fegyvertartásnak vajmi kevés köze van egymáshoz. Igen, az amerikai rendőr ilyen, mert az elkövetőnél bármi is lehet. Oké, és az orosz rendőr miért olyan mint az amerikai, ha ott sokkal szigorúbb a fegyvertartás? Náluk mi indokolja az ugyanolyan, vagy akár még sokkal nagyobb agresszivitást? Biztos a nagy orosz demokrácia :D

Ja, hogy téged nem érdekel, kiről-miről beszélek :D Ezt szeretem az ilyen failtrollokban: amikor belátják azzal, hogy se így, se úgy nem lesz igazuk, bedobják, hogy őket igazából nem is érdekli amit a másik állít. Idáig hallom a tolatóradarod hangját...píííp-píííp-píííp!
Kutyaszar, jelentem, átlépve! :DDDDDDD

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Rendben van, es stimmt für mich, így simán mehetne a dolog, "kűfődön" se kaphat akárki engedélyt, a bűnöző pedig pont nem is fog kérni. Amikor bevonultam katonáékhoz, ott se poénból volt a szűrés. A Zrínyis baltás gyilkos pedig pont hogy nem lőfegyverrel, hanem...na mivel...ölte le az örmény szakasztársát...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.29. 00:19:10

@Reactor:

Azért gondolom Szlovákiában sem a teszkó árulja, na meg kell az engedély, amit csak szlovák állampolgárként kapsz meg.

Szerbiában sztem nagyobb eséllyel vehetsz akár géppisztolyt - oppardon: gépkarabélyt - is. Persze feketén, de az is lehet, hogy simán átvernek.

A háború után Ukrajna lesz a legmenőbb beszerzési forrás, akár tankot is vehetsz, ha át tudod csempészni a határon.

Esetleg Bödőcs ötlete nyomán babamentő inkubátornak álcázva.

Reactor 2024.05.29. 00:49:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, ahogy Ámérikában se kapni raksivetőt minden utcasarkon.
Természetesen, kockázat, rizikó mindig van ha az ember tilosban jár. Ez minden dzseki alatti cumónál így van: a petárda lehet hogy fűrészporral kitömött utánzat, a narkó lehet hogy mosópor vagy patkányméreg, a puska is lehet játékpuska. De aki ilyenben utazik, az vállalja ezt a kockázatot.
Íjat, nyilat, nyílpuskát, szigonypuskát stb. szakboltban ma is vehet az ember. Patronos szöglövőt szintén - ráadásul mivel az szerszám, oda viszi ahová akarja, akár megtöltve is. Amennyire én tudom, löketpuskára vagy foton ágyúra sincs semmiféle törvény, vagy tiltás: ezeket bárki összerakhatja otthon és viheti ahova akarja.
Jaaaa...szóval itt a tökéletes világbékéhez mindenkinek kéz- és lábbilincsben kéne kuporognia egész álló nap. Ami nyilván nem plauzibilis megoldás.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.05.29. 00:59:56

@Reactor:

"Jaaaa...szóval itt a tökéletes világbékéhez mindenkinek kéz- és lábbilincsben kéne kuporognia egész álló nap."

A világbéke egyetlen akadálya az ember maga. Az ember eliminálásával automatikusan megvalósul a tökéletes világbéke.

A temetőkben már ma is csend és béke honol.

Wildhunt 2024.05.30. 20:29:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ) Jó lenne valahogy kiszűrni a drogosokat és az alkoholistákat, ne vajon hogyan?

Alapvető orvosi vizsgálattal. A rendszeres alkohol vagy drogfogyasztásnak elég nyilvánvaló jelei vannak. Még a mariskának is.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.31. 13:06:25

800 venezuelai menekült szerepel az I. kerület választói jegyzékében, egy 77 férőhelyes idősek otthonába vannak bejelentve

rtl.hu/hirado/2024/05/29/venezuelai-menekultek-onkormanyzati-valasztas-i-kerulet-budapest-valasztoi-nevjegyzek-idosek-otthona?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR0RlM_oiFTcF-XdVZ3PuGyMLw7fapi_Zp8G-ITDN-H4JPmVbVGWK1oLG0k_aem_AYYps882Q6pcOdQGPCfkMhoH_o0HZfr4F62iaZMVc57DlNYBg-pq3oI5JbMad4EBsV-sodQfvbJdTkmNB4K7cPQc

mennyi ilyen lehet még? már korábban is "játszották" ezt a fideszesek az ukrán bejelentésekkel.

Serény Vélemény 2024.05.31. 13:36:28

@Tesz vesz XX.: Honnan tudod, hogy a fideszesek? Szerintem az előző önkormányzati választáson pont a zellenzék játszott ilyet.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.05.31. 13:44:50

@Serény Vélemény:

és miért nincsenek börtönben? mert nem igaz?
sak a fidesz csinálhat ilyet büntetlenül, nem?

Wildhunt 2024.06.01. 12:03:13

@Tesz vesz XX.: és miért nincsenek börtönben? mert nem igaz?

pontosan. Hazudozol, maszatolsz, csúsztatsz mint a teljes libbacs bandád.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.06.03. 15:55:26

@Wildhunt:

ha igaz akkor miért nincsenek börtönben csöpike?
mit hazudozok?

te nem hazudtál amikor bucsát szerinted az ukránok követték el, és még mindig adós vagy a forrással

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.06.03. 16:27:22

@Wildhunt:

és ha már itt tartunk, én miért vagyok libbancs, és hazaárulóként te miért gondolsz magadra nemzetiként, vagy annyira elvtelen vagy hogy még magyarnak se tartod magad?

Wildhunt 2024.06.03. 17:45:46

@Tesz vesz XX.: cvsvrs hozta a bizonyítékot. Az, hogy nem tudsz olvasni, huszadszorra sem az én problémám.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.06.04. 16:16:39

@Wildhunt: és ez a bizonyíték most itt van veled a szobában?

mit olvassak? oroszul írták, magyarul, vagy angolul?

minek írsz le ilyet?: "Az, hogy nem tudsz olvasni, huszadszorra sem az én problémám."

nem szégyelled magad?

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.06.04. 16:17:45

@Reactor: megtaláltad? sikerült boldogan idézni? vagy esetleg bocsánatot kérsz mert rágalmazod ALÁTÁMASZTÁS NÉLKÜL! tényállítás nélkül.

tényleg állj le a drogokkal, vag az agyad nem fejlődött ki rendesen?

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.06.04. 16:19:04

@Wildhunt:

volt ám egy ilyen kérdés is:

ha igaz akkor miért nincsenek börtönben csöpike?
mit hazudozok?

és te írod nekem hogy én nem tudok olvasni?
nem szégyelled magad? tip. fideszes agyhalott lehetsz. a pedofil birca is ilyen, kap 3 kérdést, és abból egyet se ért.

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.06.04. 18:05:10

MP sajtótájékoztató:

az utolsó félóra nagyon jó, tényleg államférfi lehet belőle.

www.youtube.com/watch?v=s86WA-OXqWI&list=TLPQMDQwNjIwMjS1xryp5jIMNA&index=3

Tesz vesz XX. · www.kkbk.blog.hu 2024.06.05. 16:22:51

@Wildhunt: szóval volt ám egy ilyen kérdés is:

ha igaz akkor miért nincsenek börtönben csöpike?
mit hazudozok?

és te írod nekem hogy én nem tudok olvasni?
nem szégyelled magad? tip. fideszes agyhalott lehetsz. a pedofil birca is ilyen, kap 3 kérdést, és abból egyet se ért.
süti beállítások módosítása