téveszmék

téveszmék

"A pártok csak négyévente mérhetik össze erejüket"

2025. február 27. - G. Nagy László

usa2.jpg

 

Egy normális világban magasról tennénk a politikára. Béke volna, jólét és kifogástalan közbiztonság. Senkit sem érdekelne, hogy ki a gazdasági miniszter, vagy hogy melyik bajszos fickó elnökli az országgyűlést. De nem abban élünk. Napjaink egyre átpolitizáltabbak, s a párthovatartozás lassan nagyobb szakadékot jelent ember és ember között, mint bármi egyéb. Mintha nem is ugyanabban a világban léteznénk. Ugyanazt az eseményt egész másként ítéli meg Amerikában egy demokrata és egy republikánus szavazó, illetve idehaza egy Orbán-fóbiás és egy kormánypárti. Sokszor azt érezzük: nem is kéne egy társadalmat alkotnunk, simán feloszthatnánk országainkat két, vagy több részre, hogy mindenki kapjon olyan kormányt, amilyet csak akar (és amilyet megérdemel).

 

A földrajzi alapú decentralizációt jól ismerjük. Az Egyesült Államokban saját kormányzattal rendelkezik minden tagállam, ahogyan Németországban is a szövetségi tartományok, illetve Svájcban az egyes kantonok. De miért csak területi alapú felosztás létezik? Legalább a fantáziálás szintjén eljátszhatnánk azzal a gondolattal, mi lenne, ha politikai alapon hasítanánk három-négyfelé egy országot? Így lehetőséget teremtenénk minden jelentős pártnak, hogy valós hatalommal bíró kormányt, kormányprogramot és költségvetést adjon. Képzeljük el, hogy az 50 milliós népességű Bergengócia ezt az utat kezdi járni! Meghatározó pártjai - a konzervatívok, a liberálisok és a szociáldemokraták - párhuzamosan felállítják a maguk adminisztrációját, s intézik azok ügyeit, akik rájuk szavaznak. Nem négyévente, hanem - mondjuk - évente. Az állampolgár, a vállalkozás, vagy épp a civil szervezet az ügyfélkapuján keresztül október 31-ig nyilatkozik, hogy a következő évben melyik kormányzat alá kíván tartozni. Az egyes kabineteknek két teljes hónap áll a rendelkezésükre, hogy a beérkezett adatok alapján elkészítsék költségvetéseiket.

 

Polgár Petra - ahogyan bárki más a hagyományos politikai szisztémákban - döntése meghozatalakor alapvetően két tényezőre támaszkodhat. Az első a szubjektív szempont. Talán Petra családja ükapjáig felmenően mindig is baloldali volt, így puszta hagyománytiszteletből a szociáldemokratákat választja. Ekkor a következő évben az általa befizetett adók és járulékok a szocdem államkasszába folynak, s a központi szolgáltatásokat is a szociáldemokrata üzemeltetésű kórházak, iskolák, szociális intézmények nyújtják számára. Talán Petra szívét a jóképű és ékesen szóló konzervatív miniszterelnök ragadja el, ezért voksát ide adja. De az is lehet, hogy magasról tesz a szubjektív elemekre, s kizárólag a haszonelvűség vezérli, így a liberálisokra voksol, mert ők ígérik a legalacsonyabb adóelvonásokat. Azután beköszönt az új esztendő, s Petra nap mint nap tesztelheti döntését. Világosan látja majd, hogy a választott párt betartja-e ígéreteit. Megtapasztalja azt is, milyen minőségű központi szolgáltatásokat kap, s kibeszélheti szomszédasszonyaival többek közt azt is, hogy a másik két szektorban mekkorák a kórházi várólisták. És hamar világossá válik, hogy a három struktúra közül melyik az, amely működőképes egyáltalán.

 

A szociáldemokraták progresszív adózást, magas minimálbéreket, átfogó segélyrendszert, talán még kisebbségi kvótákat és alapjövedelmet is ígérnének. A konzervatívok beruházásösztönző és családtámogató politikát folytatnának, míg a liberálisok a lehető legalacsonyabb adókban, s minimális központi szolgáltatásokban gondolkodnának. Borítékolható, hogy melyik kormány jelentene csődöt leghamarabb. Valószínűleg az ország összes lumpenproletárja a szocikhoz csapódna, míg az aktív réteg meghatározó tömege a másik két pártot választaná. Egy ilyen éles, párhuzamos megmérettetésben villámgyorsan kiderülne, mennyire működésképtelen a baloldali álom. Két választásuk maradna mindössze: vagy feloszlatják magukat, vagy markánsan irányt váltanak egy fenntartható működést célozva, számos baloldali programelemüknek búcsút intve. A harmadik, a történelmileg egyetlen sikeres eszközük, az állami erőszak alkalmazása nem jöhetne szóba, hiszen Bergengócia alkotmánya mondaná ki, hogy október 31-ig bárki szabadon leválthatja a maga kormányát, továbbá mindhárom kabinet rendelkezne saját rendőrséggel.

 

Tisztában vagyok vele, hogy a fenti elképzelés csupán nyers utópia. Egyfelől kidolgozatlan, hiszen egy ország közös dolgait - határvédelem, külügy stb. - valakinek mégiscsak intéznie kell. (Ez lehetne egy kormányok felett álló szerv, amelyben az egyes pártok a támogatottságuk arányában képviseltetik magukat.) Ám a vázolt elképzelés nem csupán kiegészítésre szorul, de jelen körülmények között egyenesen kivitelezhetetlennek is tűnik. A fő problémát az állami nyugdíjban látom; abban a sok millió szavazópolgárban, akik már jövedelemadót nem termelnek, viszont komoly államháztartási költséget jelentenek. Az ő szavazataikra senki sem hajtana, így érdekeiket sem képviselné senki. (Persze csodás világ lenne a miénk, ha ez az egy probléma volna az állami nyugdíjjal, de ez már egy másik kérdés.)

 

Ami azt illeti, én nagyon szívesen élnék egy ilyen - párhuzamos kormányokkal működő - világban. Mert simán lehet, hogy a politikusok itt is egymást köpdösnék és karaktergyilkolnák, azonban a mezei választópolgárok közt végre megszünhetnének az árkok. Egy ilyen világban senki sem szidhatná a másik tábor miniszterelnökét, vagy legalábbis nem sok értelme volna, hiszen mi köze hozzá? Világos, hogy ez egy sok sebből vérző, jelenleg megvalósíthatatlan modell, de azért nagyon kipróbálnám. Évszázados hazugságok lepleződnének le röpke hónapok alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr6018804276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2025.02.28. 13:26:26

Alapvetően ez egy illuzórikus gondolkodás. A világ egyre inkább globalizált, míg az ember lokalizált, így a véleménye, az igényei, a politikai akarata is lokalizált. Úgy az emberé, mint a kisebb embercsoportoké, pl: egy város vagy egy ország lakóié. A gazdasági, kulturális, tudományos stb. folyamatok globális szinten zajlanak, a történelem során tapasztaltaknál sokkal jobban befolyásolva a lokális szinteket.
A lokális mozgásteret pedig az erőforrás-ellátottság, kicsit szimplábban fogalmazva a pénz vagy rendelkezésre álló tőke adják. Lombikban nem tudsz sem gazdaságot, sem társadalmat nevelni, tehát egy hazai liberális kísérlet és egy hazai mondjuk szociáldemokrata kísérlet nagyon hasonló eredményre juthatna: egyszerűen azért, mert a külső, globális determinációk olyan erős mértékűek.

Érdekes, de sokszor a politikusokon is érzem ezeket a narratívákat, gondolkodásmódokat, amikor Széchenyi korabeli lehetőségeket és cselekvéseket vizionálnak, figyelembe nem véve, hogy a világ már mennyire más.

G. Nagy László 2025.02.28. 13:32:46

@Boldeone2:

"Be kellene már fejezni a gyermekvédelemre hivatkozott uszítást!"

Na ez az, amint pont a te oldalad kezdett a pedofidesz kampánnyal.

"Szerintem azoké, akik hatalmon vannak. Gesztusokat kellene tenni"

Szerintem annak az oldalnak kell gesztusokat tenni, amelyik egy-egy lényeges kérdés kapcsán a rossz álláspontra helyezkedik. Tekintve, hogy a kulcskérdésekben a kormánynál van az igazság, aligha abból kéne engedni. Szarabbá ne tegyük a világot a gesztusok kedvéért! Háború, migráció, gender, családtámogatás, adórendszer - a napnál is világosabb, hogy a kormányoldal képviseli azt, ami erkölcsileg helyes. Milyen gesztust vársz??? Itt csakis az ellenzék tehetne gesztusokat, de mivel Gyurcsánytól Magyar Péterig mindenki attól fél, hogy elvesztené a habzó szájú O1G tábor szimpátiáját, így egyre csak az indulatokat korbácsolják.

Nézd meg Vona Gábort! Tök kulturált. Teljesen vállalható álláspontokat képvisel. Gesztusokat tesz az igazság oltárán áldozva. És a kutya sem kíváncsi rá.

G. Nagy László 2025.02.28. 13:38:47

@MEDVE1978:

"a külső, globális determinációk olyan erős mértékűek."

Egyetértek. Ez is a modell gyengéi közé tartozik. Egy globalista világban a pocsékul kormányzó szociáldemokratákat is ki lehet segíteni, mondjuk a multik szavazatával, komoly lobbierővel. (Hozzátok csapódunk. Nektek fizetünk adót, amit alacsonyan hagytok, de tömegét tekintve még így is jelentős marad. Cserébe úgy basszátok szét az országotokat, ahogy akarjátok.) No de ez most is így megy sok helyen.

baalint1 2025.02.28. 14:01:00

@G. Nagy László:
Orbán ezzel fenyegetőzik, csak van róla véleményed, hogy be kellene tiltani vagy nem. De ha tegyük fel, nem értesz egyet a tiltósdival, akkor mennyire tartod korrektnek ilyennel fenyegetőzni?

baalint1 2025.02.28. 14:05:10

@G. Nagy László:
Esetleg elgondolkodhatnál, feltehetnéd a kérdést, hogy tényleg helyes-e amit a kormányoldal csinál. Lásd pl. háború kérdése, ahol kezdetektől fogva a háborús agresszort támogatjátok, aminél erkölcsileg még alantasabb, hogy közben békepártinak nevezitek magatokat. Ugyanaz a recept, mint a szocializmus alatt csináltátok, akkor is békepártinak adtátok magatokat elő a mocskos imperialistákkal szemben.

baalint1 2025.02.28. 14:07:03

De itt van, amire nem voltál hajlandó válaszolni. Erkölcsileg helyes azzal fenyegetőzni, hogy egy kisebbség gyülekezési jogát megvonják? Maradjunk csak ennél, szerinted ez rendben van?

lac1 2025.02.28. 14:10:47

@Boldeone2:

Aha, megvagy. Szóval azt hiszed, az elmúlt akárhány év miatt, te egy különleges, mindentmegmondó- és végszókijelentő státuszban leledzel? Hát nem.
Leírom megint, te egy pont olyan senkiházi vagy mint én, sőt, a korod miatt neked igyekezned kellene, hogy csak annyira legyél itt senkiházi, mint én.
A mentoráltaiddal együtt.

lac1 2025.02.28. 14:15:21

@baalint1:

A kisebbség az egy megélhetési kisebbség. olyanért kisebbség, amire amúgy SENKI nem kíváncsi, nem kérdezi senki, hanem csak előállnak a defektjükkel és követelőznek.

Érdekes módon azzal senki nem szokott tüntetni, hogy aznap hány méter kábelárkot ástak ki, vagy hány dolgozatot javítottak ki, csak azzal, hogy mennyire defektes, léhűtő, szarházi élősködők és nekik ez- meg az jár.

MEDVE1978 2025.02.28. 14:38:11

@Boldeone2:

" Csak van egy adott, több száz évre visszatekintő filosz hagyomány, amit te " baloldalinak" látsz; illetve vannak társadalmi folyamatok is mellette"
És mellette van egy alapvető morális, értékrendi hagyomány a zsidó, keresztény kultúrkörről és a vele összefüggő erkölcsről. A kettő együttes hatása tette lehetővé a nyugat "tündöklését".

"A felvilágosodás a nyugati világ alapja. " Az egyik alapja, a másik az értékrend és az ahhoz tartozó intézmények (akár egyházra és ahhoz kapcsolódó szokásokra, akár társadalmi intézményekre: család, házasság stb.) gondolok.

"Miért? Mert az emberek nagy többsége - a jelenkori elbutulást kivéve - mindig meghaladni szeretné a korábbi állapotokat, azaz: haladni akar"

A cigány hoz egy kehes, sánta, imbolygó lovat a vásárba. Odamegy hozzá a paraszt, azt mondja:
- Hej cigány, mennyit kérsz a lóért?
- Kezicccsókolom drága gazduram, ez nem csak ló, hanem egy igazi paripa. Úgy fut, mint a szél, keveset abrakol és jól húzza a szekeret is.
- Dehát sánta és kehes?
- Nem úgy van, az csak felkészül. 100 arany az ára.
A gazda elgondolkodik, majd hosszú alkudozás után eljutnak oda, hogy:
- Jól van, megveszem 10 aranyért.
- Áll az alku.
A gazda felpattan a lóra, ami nyögve megindul és nekimegy a szemben lévő ház falának.
A gazda felhorkan: - de hát cigány, ez a ló vak?????
- Nem vak az a ló drága gazduram, csak bátor.

Sokszor a progresszív irányzat is ilyen, nem vak, csak bátor, miközben nekimegy a falnak.

"A gond ott van, hogy az elvi barátaid nem jobbá-, nem emberibbé-, egyenlőbbé akarják tenni a világot; hanem felrúgnának minden olyan konszenzust, ami nem ritkán több évtizedre, száz évre tekint vissza"
Ez már önmagában anakronizmus, az előbb a nagy progresszívizmusban előre kell menni, most meg gáz, mert felrúgnak konszenzusokat.

Az emberi társadalmak döntő többsége az individualizmus, a hagyományok és az értékek elvesztése miatt kezdi elveszíteni a kohézióját. A lokális értékfogalmakat kikezdte a fejlődés és a globális hatások, eltűnőben vannak. Korábban voltak olyan fogalmak, hogy érték a házasság, a tisztességben megélt kor, a gyermek, a haza és a nemzeti paradigma. Ma ezeknek az értékeknek mind a devalválódását látjuk, viszont a helyükre nem lép semmi. Az a talmi, szirupos marhaság, ami az elmúlt 10-15 évben nyomtak nyugatról (az idegen szép, mindenki egy szép hópihe, a sértődéskultúra, a fehér bűntudat stb.) soha nem is fogja átvenni ezeknek az értékeknek a helyét.

A progresszív véleményvezérek / elit vakságát jelzi, hogy nem vették észre, hogy az embereknek mennyire hányingerük van ettől az egésztől. Ez hozta az Orbánokat, Trumpokat, Ficokat a nyakunkba.

MEDVE1978 2025.02.28. 14:50:16

@baalint1: A buziparádé betiltása egy tipikus gumicsont, más néven szimbolikus politika. És sokan rá is haraptak és vígan csócsálják. Viktor mesterien nyomja az ilyeneket. A rajongótábornak tetszik, mert nem szívlelik a homokosokat és egyéb deviánsokat. A jogvédők meg szemforgatva fetrengenek, a szent demokrácia megsérült. Őszintén szólva leszarom a buzikat, ha azon múlna, hogy az ország rendesen működik-e, hogy betiltják-e a felvonulgatásukat, akkor szimplán belemennék, hogy tiltsák be.

Régen az USA-ban az abortuszvita volt ilyen, illetve a hülye Kaczinsky Lengyelországban ezzel lőtte ki magát a hatalomból. Világos, hogy állami szinten költségek szempontjából keveset oszt / szoroz, hogy van-e abortusz vagy nincsen. Még akkor is, ha a demográfia egy fontos kérdés, az abortusz elmaradása csak minimális mértékben emelné a népszaporulatot (itt most a nem kívánt terhességek megszakítására gondolok, nem pedig az egészségügyileg indokolt abortuszra, amikor beteg a magzat vagy az anya élete forog veszélyben).

Mégis, egyébként ebben az esetben a konzervatív pártok az elmúlt 5 évben kétszer is voltak olyan idióták, hogy abortusztilalmat hirdettek: Lengyelországban, ahol a PIS ezért bukott meg lényegében a választásokon, illetve az USA-ban, ahol a 2022-es midterm választásokon tudtak visszajönni a demokraták a protestszavazatok miatt.

Pont ugyanilyen hülye ügy a melegparádé azzal a kiegészítéssel, hogy az abortusz a népesség 50%-át érinti, a melegek csak mondjuk 1-2%-ot.

grundigg 2025.02.28. 15:19:59

@MEDVE1978: "Őszintén szólva leszarom a buzikat, ha azon múlna, hogy az ország rendesen működik-e, hogy betiltják-e a felvonulgatásukat, akkor szimplán belemennék, hogy tiltsák be."

Vicces, hogy a kohézió hiánya miatt sírdogálsz, majd a következő kommentetben előadod, hogy simán leszarod, ha a honfitársaidat megfosztják alapvető jogaiktól.

Amúgy sem értem, hogy jött ez az abszurd gondolat, hogy attól működne rendesen egy ország, hogy embereket megfosztunk a jogaiktól. Ezt a komcsik gondolják meg a nácik.

Boldeone2 2025.02.28. 15:37:22

@MEDVE1978: hanem felrúgnának minden olyan konszenzust, ami nem ritkán több évtizedre, száz évre tekint vissza"
*Ez már önmagában anakronizmus, az előbb a nagy progresszívizmusban előre kell menni, most meg gáz, mert felrúgnak konszenzusokat*

- Nem érzek anakronizmust, hiszen minden társadalmi fejlődés, - ha van olyan, mert az is vita tárgya- a múltra épül!
Tehát maga a " progresszív " is, - ami valójában csak játék a szavakkal, lássuk be, mert kinek mit jekent ez a szó...
Lacinak a woke- ot, nekem meg a második vh utáni társadalmi politikai- rendszert, a szociális demokráciát.
Abba meg minden benne van: görög filosz, római jog, kereszténység, a klasszikus liberalizmus, de még a szocializmus is, valamennyire...
Egyfajta " ötvözet" - mindenből a jót próbálták beépíteni
A legtöbb filozófus elindult a marxizmusból, majd végül meg is tagadták azt, de az új társadalmi berendezkedés nem ignorálhatta az elmúlt 200 év osztályharcait, a forradalmakat; valahogy be kellett építeni a működésbe...

Azóta nyilván hosszú út eltelt, a szociális demokrácia is átalakult a külső globalizációs nyomásra, de valami azért mégis maradt belőle: a világ mai napig legélhetőbb államai leginkább ezen országok közt vannak, Nyugat- Eu- ban. Jólét+ szabadság együtt
Tulajdonképpen a plurális és autonóm társadalom ellen folyik a harc világszerte, illetve az már elfogadott normák ellen...
Nagyjából ezek a normák - ha úgy tetszik evidenciák - több évtizedig jól működtek....A múlt századi normákra - tekintélyelvű társadalom- nem lehet visszacserélni!

HypocritSlayer 2025.02.28. 15:47:17

@grundigg:
>>honfitársaidat megfosztják alapvető jogaiktól<<

Pávatollal a seggedben, mindenféle elfajzott korcsként, megbotránkoztatásból az utcán flangálni minden, csak épp nem "alapvető jog"

Én még mindig nem fogjátok fel, hogy ha túltoljátok a faszságot, akkor a pofátokba fog landolni előbb, vagy utóbb.

Ráadásul minden szemét amit kihánytatok magatokból az szépen visszahull a nyakatokba.
Bravó.

Boldeone2 2025.02.28. 15:52:19

@MEDVE1978: Az én értelmezésem szerint az " evidenciák " harca folyik. Tehát hogy milyen elfogadott alapértékek szerint működjön tovább a társadalom..

Pl adott a gyülekezés szabadsága, ami elég erőteljes alapjog. Orbán az evidenciákat akarja felülírni! Ezután BÁRKIRE rá lehet majd mutatni, hogy a "társadalom ellensége", utána pedig betiltani, ellehetetleníteni!
Orbán új, régi evidenciát ad az országnak...

50 éve pl szexy nők táncoltak disco zenére Teheránban, majd jött vallási forradalom, ma meg már teljesen más az evidencia...

Ezeket az uralkodó evidenciákat próbálja minden nap átírni a valóságtagadó, populista szélsőjobb. Pl a Trump adminisztráció azzal, hogy letörlik a minisztériumok homlapjáról a klímaváltozásra figyelmeztető anyagokat...

A klímaváltozásról - az antropogén, lényeges! - már 25 éve konszenzus volt a tudományos berkekben ( bár mindig volt pár ellenhuhogó)

Most ezek a politikai erők minden eddigi elfogadott evidenciát szétrúgnak...

Alöksz Róz Unbanned 2025.02.28. 15:55:33

@Boldeone2: "Gesztusokat kellene tenni" - és azokra nem olyan válaszoknak érkezni, hogy vicsorogva köpködve azt hörögni, hogy háááá látják megmondtuk, mindenbe is nekünk volt igazunk.
lássuk be.

Alöksz Róz Unbanned 2025.02.28. 16:00:49

@G. Nagy László: "Én az emberséghez vagyok hű." - hát azért az emberségtől elég messze áll a pl gyerekmunka meg a kasztrender meg az emberek kegyetlen kihasználása is, és mindegyik mellett képes voltál érvelni.
ilyenek is beletartoznak ugyanis.

Boldeone2 2025.02.28. 16:04:04

@Alöksz Róz Unbanned: A kérdés az, hogy ki cseszte el a közéletet? Laci szerint az ellenzék...
Szerintem a korszellem benne van, az USA- ban is romlott a helyzet. Ez első ütés 2009 gazd. vilàgválság, majd ingatlanválság kb 4-5 év, majd Covid, majd Putykó háborúja..

A kisember szopóágon van mindenhol...Miért? Hiába a galaktikus teremtett pénz, az a cantillon- elv szerint oszlik el...

Tehát: lehet 1 milliás minimálbér, ahhoz 250 milliós lakásárak jönnek...Egy réteg pokoli gazdag lesz...

HypocritSlayer 2025.02.28. 16:14:32

@Boldeone2:

>>Ezeket az uralkodó evidenciákat próbálja minden nap átírni a valóságtagadó, populista szélsőjobb. Pl a Trump adminisztráció azzal, hogy letörlik a minisztériumok homlapjáról a klímaváltozásra figyelmeztető anyagokat...>>

Mert össze lett "szarozva" a CO2 hisztivel, hogy az méreg és az okozza, miközben 0,00000000000000001 ezreléknyi köze van hozz, vagy még annyi sem.

>>A klímaváltozásról - az antropogén, lényeges! - már 25 éve konszenzus volt a tudományos berkekben ( bár mindig volt pár ellenhuhogó)<<

Attól hogy barmok megéllapodnak valamiben, attól az nem válik igazzá, mert "konszezus van".

Ahogy a 70 valahány degenerált LMBTQ "nem" sem létezik, hiába van "konszenzus", vagy egyeznek meg ebben progresszív- belterjes elbaszott woke genderbuzik.

De ugyanilyen a Cancel-Cuture, a Black Lives Matter és a hasonlóan túltolt faszságok......

Most ezek a politikai erők minden eddigi elfogadott evidenciát szétrúgnak...

HypocritSlayer 2025.02.28. 16:19:28

@Boldeone2:
>>A kérdés az, hogy ki cseszte el a közéletet<<

A válasz pedig jó eséllyel az, hogy az SZDSZ, mert nem tudtunk "felnőni" ahhoz a nagysághoz amit mára a woke szar képében "továbbfejlődött".......

Persze, akiknek "sikerült", azok meg nem értik, hogy miért vannak "kirekesztve" ............, de hát ez pont a sikeres "fejlődésüknek" az eredménye, s soha nem fogják megérteni, kérdés az, hogy ez szerencse, áldás, vagy átok?

Alöksz Róz Unbanned 2025.02.28. 16:24:34

@grundigg: te aztán tényleg jól megtanultál nácizni :D

"Vicces, hogy a kohézió hiánya miatt sírdogálsz, majd a következő kommentetben előadod, hogy simán leszarod, ha a honfitársaidat megfosztják alapvető jogaiktól." - ez nem alaptalan :-)
de azért nem a jogfosztottság tűrhetetlen foka, ha nem mehetnek ki szakállasbalerinának öltözve egy felvonulásra drogozni és másokat a világnézetük vagy vallásuk miatt gyalázni.

Alöksz Róz Unbanned 2025.02.28. 16:25:30

@Alöksz Róz Unbanned: nehogy már ez alapvető jognak számítson.

Alöksz Róz Unbanned 2025.02.28. 16:30:38

ja most nézem, már volt is :-)

G. Nagy László 2025.02.28. 16:41:24

@baalint1:

"mennyire tartod korrektnek ilyennel fenyegetőzni?"

Teljesen oké. Mint amikor azt mondod az asszonynak: "Ma éjjel ne várj, a szeretőmnél alszom." És figyeled a reakciót :)

Alöksz Róz Unbanned 2025.02.28. 16:41:33

@Boldeone2: "A kérdés az, hogy ki cseszte el a közéletet? Laci szerint az ellenzék..." - ez nyilván marhaság, tényleg az ellenségképzésre irányul a fidesz egész kommunikációja.
és olyan jól kondicionálta az embereket, hogy már csettintés nélkül maguktól is elkezdték utálni akiket "kell", már azelőtt, hogy a fidesz egyáltalán foglalkozni kezdett a dologgal.
durva.

Alöksz Róz Unbanned 2025.02.28. 16:42:21

@Boldeone2: "A kisember szopóágon van mindenhol...Miért? Hiába a galaktikus teremtett pénz, az a cantillon- elv szerint oszlik el...

Tehát: lehet 1 milliás minimálbér, ahhoz 250 milliós lakásárak jönnek...Egy réteg pokoli gazdag lesz..." - ezért kell korlátozni a vagyont.

GyMasa 2025.02.28. 17:06:09

@baalint1:
Te, anno mennyire tartottad korrektnek az egyszerű többséggel való alkotmányozással fenyegetőzést?

GyMasa 2025.02.28. 17:07:57

@baalint1:
Szerintem senkinek nem lett a gyülekezési joga megvonva.
Egy bizonyos eseményt akarnak betiltani.
A melegek bármikor kimehetnek tüntetni.

GyMasa 2025.02.28. 17:13:42

@grundigg:
A Pride betiltásával senkit nem fosztanak meg az alapvető jogaitól.
Nem vették el a gyülekezési jogot, csak egy bizonyos eseményt tiltottak be.
AMúgy, azt ugye tudod, hogy a töntetés annak ellenére, hogy alapjog, már évtizedek óta úgy van szabályotva jogilag, hogy előre be kell jelenteni, és a rendőrségnek MINDIG joga van ahhoz nem hozzájárulni?

GyMasa 2025.02.28. 17:15:06

@HypocritSlayer:
Az a súlyos, hogy a meleg ismerőseim mondják, hogy ők is mennyire undorodnak ettől a cirkusztól.
Meg, hogy legszívesebben kimennének és a kordonról kívülről dobálnák a "buzikat" rohadt paradicsommal.

GyMasa 2025.02.28. 17:16:30

@HypocritSlayer:
Pontosan!
500 éve még arról volt konszenzus, hogy a nap kering a Föld körül.
Kolumbusz előtt meg arról, hogya Föld lapos.

grundigg 2025.02.28. 17:25:42

@Alöksz Róz Unbanned:

Van itt egy kis zavar a fogalmakkal. Az alapvető jog a gyülekezésre és a véleménynyilvánításra vonatkozik. Ezen túl minden gyülekezésre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, ugyanazok a jogszerűség határai a pride, a békemenet, a fradi-újpest vagy a feltámadási körmenet esetében. De Orbán nem a drogozást és mások gyalázását ígéri betiltani, hanem a pride-ot.

Talán nem kellenek mély alkotmányjogi ismeretek annak felismeréséhez, hogy ha Orbánék az alaptörvény módosítását tervezik a betiltás érdekében, akkor az azt jelenti, hogy a hatályos alaptörvény alapján az nem betiltható, mert bizony alapvető jog. Nem Soros György összes műve, hanem a ner hatályos alaptörvénye szerint.

Amúgy én nem jártam még sosem pride-on, úgy látom, mások jobban tudják nálam, hogy mi történik ott: drogozás, gyalázkodás, seggbe dugott pávatollak, de azért élek a gyanúperrel, hogy nem ez a jellemző. Itt az index tavalyi beszámolója képekkel, mi az, ami oly nagyon bántja a hópihe lelkedet, hogy egy tiltást is megérne?

index.hu/belfold/2024/06/22/pride-felvonulas-kiallas-lmbtq-emberi-jogok-budapest

Gyanítom, hogy egy átlag focimeccsen több gyalázkodás van, mint a pride-on, de azért talán mégsem kéne betiltani a focit.

Boldeone2 2025.02.28. 17:27:24

@HypocritSlayer: Mert össze lett "szarozva" a CO2 hisztivel, hogy az méreg és az okozza, miközben 0,00000000000000001 ezreléknyi köze van hozz, vagy még annyi sem."

- Ez ember által kibocsátott üvegházgázok okozzák a recens és gyors melegedést, ez tudományos konszenzus kb 25 éve.

Attól hogy barmok megéllapodnak valamiben, attól az nem válik igazzá, mert "konszezus van".

- Az a tudomány! Gondolom, az orvosnak nem dumálsz vissza, ha felállit egy szimptómát

De ugyanilyen a Cancel-Cuture, a Black Lives Matter és a hasonlóan túltolt faszságok......"

- Az emberek 90%- a nálunk nem is hallott róla. Jobbos hisztéria

válasz pedig jó eséllyel az, hogy az SZDSZ, mert nem tudtunk "felnőni" ahhoz a nagysághoz amit mára a woke szar képében "továbbfejlődött"......."

-Az SZDSZ már qurva régen volt, 15 éve Orbán szabja meg az ország sorsát, ő tematizálja a közéletet!

A balos pártok csak a törpe minoritás, ti mondjátok! Akkor hogyan tudnának gyűlöletet gerjeszteni? Lényegében komoly médiájuk sincs.
A nem kormánypárti sajtó, nem ellenzéki

Wildhunt 2025.02.28. 18:02:30

@Alöksz Róz Unbanned: a szabott feletti részt pedig a köz javára fordítani... Csak szólok, hogy ez volt Mussolini gazdaságpolitikája. Mondjuk a németeknél ebből lett VW meg autobahn is.

Wildhunt 2025.02.28. 18:05:19

@Alöksz Róz Unbanned: ja, az NSzK is így működött a globalizáció előtt.

HypocritSlayer 2025.02.28. 18:06:34

@Boldeone2:
>>- Ez ember által kibocsátott üvegházgázok okozzák a recens és gyors melegedést, ez tudományos konszenzus kb 25 éve.<<

Baromság. kurvára nincs köze hozzá, nemhogy az emberi 0,001%-nyi CO2 kibocsátának, de még egyáltalán a CO2-nek sem.
Ezt a "konszenzust is feldughatjátok a seggetekbe, mint a többi hasonlót.

Ami tény, hogypár száz év, talán 600 amikor a felmelegedést KÖVETI a CO2 nagyobb mennyisége.

Külön vicc kategória, hogy télen, az északi féltekén és nem csak t, hanem minden évben! a CO2 ppm 600 fölött van, mert nagyrészt csak termelődik és nincs ami "felhasználja" és ez így volt évezredeken keresztül, miközben nyáron visszaesik 200 körülire, mert akkor minden növény nagy erővel építi be. Kb. így jön ki a 400-as átlag, miközben az 1888-as évben ha jól emlékszem pont 400 ppm-et mértek, nem véletlenül.

Ami többlet keletkezik, abból zöld massza lesz. Nem véletlenül "trágyáznak" CO2-vel (, nem különben ez magyar tallámány)-kukoricát, és a üvegházakhoz külön árulnak CO2 palackokat, hogy feldúsítva a CO2 mennyiségét, két-háromszoros termékátlagokat érjenek el.
Ja és kurvára nem főnek fel a növények az üvegházba.

>>- Az a tudomány! Gondolom, az orvosnak nem dumálsz vissza, ha felállit egy szimptómát<<

korcs bölcsészként neked tumonyány az anyád segge is, mert nincs se tudásod, se eszed, hogy minimális ellenőrzést elvégezz és hülye szektásként azt szopod be, amire kondicionáltak.

>>-Az SZDSZ már qurva régen volt, <<

Mégis, a fajtád viszi tovább a "lángját"....

>>A balos pártok csak a törpe minoritás, ti mondjátok! Akkor hogyan tudnának gyűlöletet gerjeszteni? Lényegében komoly médiájuk sincs.<<

Ha tényleg megszűnnek a külföldi apanázsok, na akkor majd kerül jó esetben "egyensúlyba", de ezt meg jó szokás szerint a mocsokkal pótolni fogjátok, aztán az is vissza fog hullani a nyakatokban, mint szokásos.....

Boldeone2 2025.02.28. 18:59:51

@HypocritSlayer: Baromság. kurvára nincs köze hozzá, nemhogy az emberi 0,001%-nyi CO2 kibocsátának, de még egyáltalán a CO2-nek sem.
Ezt a "konszenzust is feldughatjátok a seggetekbe, mint a többi hasonlót."

- Az osobák magabiztosságát hozod!

www.climate.gov/news-features/understanding-climate/climate-change-global-temperature

Human activities, principally through emissions of greenhouse gases, have unequivocally caused global warming, with global surface temperature reaching 1.1°C above 1850-1900 in 2011-2020."

Ha nem tudsz angolul, akkor nagyjából lefordítom: tehát EGYÉRTELMŰEN az emberi tevékenység okozza, az üvegházgázok emissziójával

Boldeone2 2025.02.28. 19:06:50

@HypocritSlayer: korcs bölcsészként neked tumonyány az anyád segge is, mert nincs se tudásod, se eszed, hogy minimális ellenőrzést elvégezz és hülye szektásként azt szopod be, amire kondicionáltak."

- Anyád volt a korcs, aki a világra ellett! Én a Debreceni Egyetemen végeztem, geográfusként, D. Kerényi Attila akadémikusnál, tájérzékenységből diplomáztam
Ő írta az általános környezervédelem tankönyvet, amely egyetemi tanköny
Alex és Masa látta anno a dilomámat, korábbi vitából adódóan, de még az indexemből is pár lapot

Boldeone2 2025.02.28. 19:10:18

Ha tényleg megszűnnek a külföldi apanázsok, na akkor majd kerül jó esetben "egyensúlyba"

- A lófaszt kerülnek egyensúlyba! A megafing egymaga ekkora költségvetéssel bír, plusz a KESMa, plusz a köztv!

hvg.hu/gazdasag/20240525_2-milliard-folott-jar-a-megafon-reklamkoltese-a-facebookon

Boldeone2 2025.02.28. 19:15:04

@HypocritSlayer: science.nasa.gov/climate-change/evidence/

Ez a TUDOMÁNYOS Konzenzus:
There is unequivocal evidence that Earth is warming at an unprecedented rate. Human activity is the principal cause.

Az utolsó mondat: principal cause!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2025.02.28. 23:21:26

@GyMasa: hahahahahahahaha, neked meleg ismerőseid! :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2025.02.28. 23:24:50

@Boldeone2: még mindig ezzel az idiótával szenvedsz?!
Mé' nem hagyod a kisebbségi komplexusos kényszerbeteg kurva anyjába!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2025.02.28. 23:27:19

@Boldeone2: mit győzködöd ezt a szektás hülye barmot?!
Hál istennek egyre kevesebben vannak.
De ez örök életére kommunista marad!

Boldeone2 2025.03.01. 11:03:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Lacinak akartam írni, hogy változtasson már a blogkommentelés szabályain. Pl aki elkezdi az obszcén szavak használatát, a személyeskedést, a gyalázkodást- azt moderálja ki...( mindenkire vonatkozzon)
De, nem fogja megtenni, ha valaki ugyanabba a politikai táborba tartozik mint ő, sőt...

lac1 2025.03.01. 11:52:55

@Boldeone2:

Komcsi-lippppsi-bolsi szokás, a nem tetsző vélemények kigyomlálása.

Boldeone2 2025.03.01. 11:59:49

@lac1: Csak a gyalázkodást, ahogy írtam. A fidesz épp erről akar törvényt beterjeszteni. Jó lenne, ha - végre - felfognál valamit...

lac1 2025.03.01. 12:02:02

@Boldeone2:

Visszakeressem, hogy pár hete te mit írtál nekem nyugger bácsi?

G. Nagy László 2025.03.01. 12:27:31

@Boldeone2:

"De, nem fogja megtenni, ha valaki ugyanabba a politikai táborba tartozik mint ő, sőt.."

Bevallom, hogy ez most szarul esik. Különösen annak fényében, hogy a napokban kiálltam melletted. Még meg is köszönted. Pont ugyanúgy kiállok mindenki más szólásszabadsága mellett. Ez nem Németország és nem Anglia, ahol szájkosarat lehet tenni az emberekre.

Eddig csak akkor töröltem kommentet, ha valaki szándékosan teleszemetelte a kommentmezőt tartalmatlan faszságok sokszorozásával, ellehetetlenítve a többiek eszmecseréjét (Tesz-vesz, Brendel Matyi). Az ő kitiltásuk is a szólásszabadságot szolgálta. Azokét, akiknek volt/van érdemi mondanivalójuk. Akiket kifogásolsz, azok egyike sem szemetel, mind értelmes és ráadásul igaz dolgokat ír.

Boldeone2 2025.03.01. 12:45:04

@G. Nagy László: Szerinted ez a szólásszabadság, Laci?

"korcs bölcsészként neked tumonyány az anyád segge is"

Nyilván ezután én még durvábban válaszoltam, amiért elnézést a blog olvasóitól, de valahol határt kellene már szabni ennek!

Persze, Bayer Zsolt is a "taknyán vérén" akarta kihúzni a másképp gondolkodókat...

Vajon kik miatt van ennyire megosztott társadalom?

Vizsgáljuk meg mondjuk a Pesti Srácok szókészletét: "Karácsony sivalkodott"...Hol látsz te ilyen megfogalmazást a HVG- n?

A komment szekció megint más dolog, ott mindig a legőrültebbek vannak...

Pl személy szerint én elítéltem a Muri Enikőt gyalázókat. Mindenki azzal fotózkodik, puszilkózik, akivel akar! Ha egy kis pénzt ezeh okból akad neki Orbánék, az sem zavar..
Pihál Tamás cikke a Bucsai mészárlásról nagyon zavar...

G. Nagy László 2025.03.01. 12:54:18

@Boldeone2:

"Karácsony sivalkodott"...Hol látsz te ilyen megfogalmazást a HVG- n?"

Erre egy komplett blogposztban válaszolok rövidesen.

A rövid válasz: ha ez az állami TV Híradójában hangzik el, az gáz. Ha egy újságíró véleménycikkében, az tök oké. Azért gazdag a magyar nyelv, hogy használjuk. A sivalkodás egy nagyon kifejező szó, gratula a tollforgatónak!

Boldeone2 2025.03.01. 12:58:05

@G. Nagy László: Ez régi vita: hol vannak a szólásszabadság korlátai, illetve, kellenek- e korlátok, vagy legyen minden teljesen szabad: köpdösés és karaktergyilkosság ?
Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg...

A legtöbb konfliktus kialakulásában nyelv rossz használata és az elhibázott metakommunikáció játszik szerepet ; lást Trump - Zelenszkij vita..
Trump kiabált, mutogatott, Zelenszkij meg beleállt...Így lehet elcseszni mindent...A felek már eleve befeszülve tárgyaltak...

"Minek veszekedni, ha verekedni is lehet"...:)

lac1 2025.03.01. 14:00:36

@Boldeone2:

Még az anyázás előtt te folyamatosan elköveted azt, hogy a fajtikáid módszerével lekezelően beszélsz, hülyének nézed a másikat.

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.01. 14:23:51

@grundigg: "Az alapvető jog a gyülekezésre és a véleménynyilvánításra vonatkozik." - a véleményüket elmondhatnák.
és a többi tüntikére is elmehetnének.
elég messze van ez a nácik által bevezetett jogfosztástól.

egyébként nem értek egyet a pride betiltásával, a medve nácizása/komcsizása ellen tiltakoztam.

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.01. 14:33:48

@Wildhunt: "a szabott feletti részt pedig a köz javára fordítani..." - ezzel egyetértek, ha fasiszta ha nem. de nem lenne kötelező. lehet elég ha nincs ekkora koncentráció és nagyobb arányban részesülnek a javakból az emberek.
szerintem így a verseny is biztosan nagyobb lenne.

"ja, az NSzK is így működött a globalizáció előtt." -

Wildhunt 2025.03.01. 17:09:33

@Alöksz Róz Unbanned: nincs ekkora koncentráció és nagyobb arányban részesülnek a javakból az emberek.

Ehhez csak a globalizációt kell megszüntetni - amit amúgy támogatok.

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.01. 19:52:48

@Wildhunt: na de mivel szünteted meg?
én összesen kettőt tudok, az egyik ez a vagyoni korlátozás.

(a másik természetesen a kereskedelmi korlátozás.)

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.01. 20:16:46

az egri csillagok újjobboldali értelmezése:
a szultán azért támadta meg eger várát, mert kénytelen volt, hiszen addig provokálták a keresztény magyarok azzal, hogy keresztények voltak és ráadásul nem akartak a szultán birodalmához csatlakozni sem. tehát jogos török önvédelem.
hegedűs hadnagy békepárti tragikus hős volt.
dobó meg egy gátlástalan tömeggyilkos diktátor, aki mindenáron háborúzni akart.

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.01. 20:20:07

@Wildhunt: "Ehhez csak a globalizációt kell megszüntetni" - ezt már hozta laci témaként, de globális elbutulás van.

ami amerikából indul.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2025.03.01. 20:31:34

@lac1: szeretem mikor hozzátok az egykori SZDSZ szintjét.

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.01. 20:37:58

@Alöksz Róz Unbanned: képzeljük el trumpot magyarországon, ezek lennének az emberei
- miniszerelnökhelyettes szaniszló ferenc
- egészségügyminiszter gödény györgy
- kultúráért felelős miniszter pataki attila
- gazdasági miniszer nagy márton

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.01. 20:40:07

@Alöksz Róz Unbanned:
- szociális ügyekért felelős miniszter g nagy lászló :D

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.01. 20:47:09

@Alöksz Róz Unbanned: nemzetbiztonsági főtanácsadó
nem tudom. budaházy? de mindegy, bárki jobb lenne a mostaninál, szergej lavrovnál

MEDVE1978 2025.03.02. 10:23:16

2@Boldeone2: A klímaváltozás egy eléggé összetett kérdés, ahogy a kezelése is. Az, amit úgy fogok hívni, hogy "globalista nyugati konszenzus" egy rettenetesen összefröcskölt és rossz megközelítése az egész témának. Márpedig ezt tette magáévá a nyugati mainstream 2010 óta.

Ezzel az a probléma, hogy rengeteg olyan elemet tartalmaz, amelyek kifejezetten károsak. Az emberiség egyetlen tudatosan elhárított klímakatasztrófája eddig az üvegházhatású gázok / ózonlyuk növekedésének elhárítása volt. Ezt nemzetközi összefogással sikerült elérni és a megoldás technológiai volt > olyan, ami nem akasztotta meg a világgazdaságot és egyszerű átmenetet tett lehetővé.

A mostani klímaváltozás is csak ilyen úton megállítható. Azonban a mainstream narratívában ez olyan dolgokkal keveredett, mint a szélsőséges önmegtartóztatás, a fogyasztás csökkentése, a termelés csökkentése, az erős jólétcsökkenéssel járó intézkedések.
Van egy olyan gondolatmenet, mondás, ami erősen antropogén: a csillagos ég éjjel gyönyörű, ahogy a szabad, szép természet is gyönyörű. Ha van ki gyönyörködjön benne, aki az ember. Az ember nélkül az egész értelmetlen.
Részben ennek az irreális megközelítésnek a terméke az egész ellenmozgalom, a klíma szkeptikusoké. Világos, hogy a mai technológiák még nem megfelelők a régiek kiváltásához, túl nagy áldozattal jár. Európa mai válsága jelentős részben a zöldeknek köszönhető. Főként a német zöldeknek, akik a 80-as és 90-es években az atomenergia ellenességben találták meg az identitásukat. Ez vezetett oda, hogy a szavazatokra hajtó Merkel végül betiltotta az atomerőműveket, ezzel gázfüggőségre kárhoztatva a német gazdaságot. Ami aztán ugye tönkretette az egészet az ukrán háborúval és az orosz források elapadásával.

G. Nagy László 2025.03.02. 10:47:59

@Alöksz Róz Unbanned:

" szociális ügyekért felelős miniszter g nagy lászló :D "

Megtisztelsz. Jó rövidek lennének a munkanapok... :)

Wildhunt 2025.03.02. 10:53:39

@MEDVE1978: meg azzal a pár megatonna co2-vel amit a ligniterőművek kipufogtak plusz a kivágott erdők nem nyeltek el.

Boldeone2 2025.03.02. 11:55:49

@MEDVE1978: A németek és az osztrákok gyűlölik az atomenergiát, mert rettegnek tőle

privatbankar.hu/cikkek/nemzetkozi/ausztria-paks-bovites-allami-tamogatasa-ellen.html?utm_source=rss&utm_medium=referral

Ez sem az állami támogatásról szól, ugyanúgy nem akarják, mint a Szlovák Mohi erőművet

Németország detto...Főleg Fukuyama után csak hiszterizálódott a közhangult, a zöldek összecsaptak a rendőrökkel, odaláncolták magukat a vasúti sínekre, azaz a politikának nem volt más választása...

Hozzáteszem, nálunk ha népszavazást rendeznek, akkor elbukik Paks, mert az emberek jelentős része fél az atomenergiától...

Visszatérve a németekre: atom helyett a gázerőművek jöttek vissza, vagyis nőtt az orosz gázfüggőség...

Szerintem ki lehet váltani minden, csak pénz kérdése. A társadalomnak el kell dönteni, hogy többet fizet, vagy kockáztat..

A vegyipart megviselte a megdrágult gáz, az autóipar válsága viszont egészen más. Emlékszünk, még 5-10 éve is a diesel autók futottak, gyors és takarékos...

Mondjuk én abszurdnak tartom, olyan szinten rákkeltő...

Most a Merz kormány ki akarja kerülni az adósságféket, és hatalmas hadiipari fejlesztések jönnek

A német közgazdászok kidolgoztak egy tervet, ami felpörgeti a német belső fogyasztást, így az összeurópait

Eddig Európát az elhibázott német, spórolós, smutzig politika fogta vissza

GyMasa 2025.03.02. 12:05:09

@Wildhunt:
A nagy német zöld hazugság az a 2000-es évek környékén történt.
Előtte ugye főként ligniterőművekkel állították itt elő az áramot.
Viszont nem volt rajtu pernyeszűrés, így az egész országban mindenhol állt a por, meg a hamu.
Na, ezen változtatott akkor a kormány azzal, hogy az összes erőművet kötelezték a pernyeleválasztás beépítésére.
Ez nagyon rövid idő alatt nagyon látványos eredményt hozott, hiszen megszűnt a szmog, meg a hamuréteg.
Persze, a CO2-t azt ugye nem "látod" a levegőben, így a németek elhitték, hogy mekkora nagy "előrelépés" történt klímavédelem ügyben!
(Pedig, valójában Klímavédelem ügyben semekkora nem történt.)
A német kormény a mai napig ebből a lépésből "él".
Az sem túl közismert tény, hogy miután végül csak leállították az atomerőműveket, suttyomban szépen visszaindították a ligniterőműveket is.
Sőt, mér egy újabb, 1000+ éves falut le is romboltak egy újabb lignitbánya megnyitásához.
Szóval, jah, büszkék lehetnek a zöldek mindarra, amit elértek. (nem)

HypocritSlayer 2025.03.02. 12:15:22

@Boldeone2: Ez a TUDOMÁNYOS Konzenzus:

Feldughatod a seggedbe ezt is, mert "geográfus diplomáddal" is csak mosogatsz, meg DW kommeenthuszárkodsz, de kurvára lövésed sincs a valóságról.

A konszenzus azt jelenti, hogy kurvára lövésük sincs, de EBBE EGYEZTEK MEG!

Ennyire "objektív" és "igaz".

Boldeone2 2025.03.02. 12:18:23

@MEDVE1978: Németországban létezik valóban az extrém progresszivizmus. Valahogy van egy réteg, akik mindig a világ előtt akarnak járni, altruizmusban, "felvilágosodottságban"

Ők azok, akik süteménnyel fogadták a migránsokat, akik képesek leautózni Bákóba 3 kóborkutyáért...

A németek mindig egy lépéssel a világ előtt akartak járni, és jártak is...Amikor az amerikai atléták megérkeztek a berlini olympiára elcsodálkoztak az ország fejlettségétől, a rendezettségtől
A náci Németországban korát több évtizeddel megelőző " progresszív " törvények is léteztek. ( nem elfedkezve a bűnökrők)
Tecnikailag is legjobbak voltak, Leica fényképező, a legjobb autók a világon, V2 fejkesztés

A második vh után hamarosan ott folytatták, ahol abbamaradt: jött a német példátlan gazdasági csoda, a legjobb minőségű termékek a világon...A made in Germany már elég volt bármit eladni

A német politikai, társadalmi és szociális rendszer szintén világmodell lett. A politikai rendszer ma is a világ egyik legjobbja. A két oldal koalíciójánal jobbat nehéz elképzelni és az arányos választásnál
Gondoljuk csak el, a CDU-CSU egy magyar rendszerben kb 62% - os eredményt ert volna el...

A fő kérdése most is az Európának, hogy mi lesz Németországban...Ha ott sikerül kilábalni a válságból, akkor beindul az európai gazdaság is, illetve Merz Európa élére áll

Boldeone2 2025.03.02. 12:22:20

@HypocritSlayer: Nyilván butaságokat beszélsz! A konszenzust szinte mindenki elfogadja

"A párizsi éghajlatvédelmi egyezmény, vagy pontos fordításban Párizsi Megállapodás (franciául: Accord de Paris) egy, az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye (UNFCCC) tagjai által kötött megállapodás, amely az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklésével, a globális felmelegedéshez történő alkalmazkodással"

Ezt szinte minden ország elfogadta és ratifikálta is többség, még Kina is

lac1 2025.03.02. 13:13:22

""Ami azt illeti, én nagyon szívesen élnék egy ilyen -xxx- világban.""

Megjegyezném, bizonyos szempontok alapján szemlélve, de már most is egy ilyen világban élsz. Vagyis megjelent az igény az ilyen világra.
www.youtube.com/watch?v=aUaEkc4NNZo
12:31-nél meg is szemlélheted.

lac1 2025.03.02. 13:20:26

@Boldeone2:

Hehe, trump kilépett, a németek bezárták visszafordíthatatlanul az atomerőművet és majd lignitre meg gázra térnek vissza, amúgy sincs elég energia ott és a fransziáktól vesznek, csak hát azok meg szartak a felújításra és már a franszia állampolgárok betétjét vennék el a felújításra...
Kell az írás/link, vagy elhiszed, hogy ez van?

:-D

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.02. 13:28:03

@Boldeone2: "A két oldal koalíciójánal jobbat nehéz elképzelni" - én azt nem értem, hogy mondjuk van két ellentétes álláspont, akkor mi a konszenzus, mi a kompromisszum?
hogy nem csinálnak semmit?

HypocritSlayer 2025.03.02. 15:58:55

@Boldeone2: hu.m.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1rizsi_%C3%A9ghajlatv%C3%A9delmi_egyezm%C3%A9ny

Többmilliárd légy nem tévedhet, úgyhogy edd még ezt a szart is nyugodtan,a muszlimmigráns, , ukrántetvek meg woke -genderbuzi szarok szopkodása mellett ez már csak ráadás hab azon a bizonyos tortán .......

lac1 2025.03.02. 16:48:11

@Boldeone2:

A tefajtád, miután elvágtuk magunkat a gáztól-kőolajtól, illetve függővé kellett válnunk mástól, beengedtük a sok nigger és arab agysebészt, finanszírozzuk más hábúját amiből lehetségesen többet loptak el, mint amit a háborúra felhasználtak, a haverkeid és a fajtikáid egy újabb csatatéren gondolják magunkat függővé tenni:

hvg.hu/zhvg/20220311_klimaharc_klimavaltozas_felmelegedes_optimalizalt_mezogazdasag

Ezt csak úgy nem olyan régről, mert keresem a cikket neked, hogy a szarházi csigazabálók hogyan akarják ellopni a bankbetétesek pénzét, hogy atomerőművekre költsék. De az is meglesz ne félj, csak hát a saját hibámból a katalogizálatlan cikkek között (több ezer, évtized óta) nehéz lesz megtalálni. De megvan, ne félj...
Addig majd még linkelek pár cikket, ami érdekes lehet a fajtádról, ha már eltűnt a világhálóról, akkor a mentettből idézek neked és a nagyérdeműnek.

lac1 2025.03.02. 16:57:03

Esetleg egy kis ízelítő, hogy az eu szerint ne vegyünk véres gázt az oroszoktól mert az rossz, de ha már vettünk, azt kötelezően osszuk szét azok között, akik jófejségből égeti a gázkazánjukat a gázból kicsapódó ukránnáci hohol vér?

hirado.hu/kulfold/cikk/2022/07/03/manfred-weber-igazsagosan-kell-elosztani-az-eu-ba-erkezo-gazt

infostart.hu/kulfold/2022/07/03/manfred-weber-elegem-van-abbol-hogy-orban-viktortol-fuggunk

lac1 2025.03.02. 17:06:57

Jaaaaaj, hát meg is van. Livret A

www.lefigaro.fr/conjoncture/le-gouvernement-pourrait-mobiliser-l-epargne-du-livret-a-pour-financer-le-nucleaire-20230208

375 milliárd euro pénzösszeg van 55 millió szarházi köcsög számláján, azt vinné a buzi, aki a saját, volt tanárnőjét kurogatja.
Aki mellesleg baszom nagy demokrataként a tavalyi választások előtt ELŐRE megmondta, akármi is lesz a választás eredménye (tudható volt előre azért), ő nem fog lemondani.
Hát, ezek a vénkurva kurogatók ezt nevezik demokráciát, és ezt kérik számon RAJTUNK.

Nyugger mentor, kell a cikk, ahol a makaróni közölte, hogy nem fog lemondani?

GyMasa 2025.03.02. 17:45:20

@MEDVE1978:
"A mostani klímaváltozás is csak ilyen úton megállítható."
Ezzel nem értek egyet. Simán át lehetne állni a megújuló alapú benzinre meg gázolajra.
A kémia adott, hosszú évtizedek óta ismert, és mára a technoilógia is ki lett fejlesztve.
Az AUDI és a Porsche fejlesztette ki a technológiát.
AZ utolsó adatok szerint kb. 2 EUR lenne 1 liter ilyen eFuel lőállítása.
Ami nem túl drága a mostani 1.75-2 EUR árhoz képest.
AZ eFuel azért is lenne jobb, mint az erőltetett akkus elektromos hajtás:
- Készen áll hozzá az ellátási lánc
- Az autóparkot nem kell lecserélni hozzá
- AZ első adag eDuel előállítása ténylegesen is csökkentené a levegő CO2 tartalmát
- Mivel az ellátási lánc adott, így az olajcégeket is érdekeltté lehetne tenni az átállásban, nem folyamat ellenségévé, mint, ahogy most van. (nekik csak az olajkutakat meg afinomítói kapacitást kellene lassacskán időjárásfüggőre cserélniük, és a teljes további elemek változatlanul felhasználhatóak lennének.
- Ez eFuel veszteségmentesen tárolható és szállítható
- Az átállás teljességgel a lehetőségekhez mérten ütemezhető. Nincs semmiféle egymásrautaltság az egyes lépések között
- Az eFuel megoldaná a villamosenergia CO2 mentessé tételének a gondját is.

lac1 2025.03.02. 19:09:38

@GyMasa:

nem kell ez sem, itt alant olvasható egy német hülye kurva, egy tehetetlen, lusta percember véleményét, hogy nem kell senkinek saját jármű, mindenki fusson meg biciklizzen.

katja-diehl.de/

A tempót már ismerjük, az efféle nyomoroncok megoldása mindenkire, csak rá és a fajtájukra nem vonatkozna, miképpen a bill geci is azt mondja, hogy mentsük meg a földet, de a magánrepülőgép neki megjár, mert ezzel dolgozik a föld megmentéséért, és különben is, már eddig is sokat dolgozott a saját repülőért. Így vélekedik a mi mentorunk is. Meg a fajtája. Amikor itthonról üvölti a fajtája, hogy segítsünk az ukrán náciknak, de persze ezt nem az ukrán lövészárokból teszi. Emlékeztetnék mindenkit, a ribanc potocskánéra is, aki szerint a magyar HONVÉD menjen harcolni, de az ő férje és gyerekei ne, mert nekik nem az a dolguk.

www.zoldpalya.hu/uton/bill-gates-maganrepulo-emisszio-322490.html

www.youtube.com/watch?v=i6oIJdbhMDo&t=55s

mandiner.hu/hirek/2022/03/potocskane-korosi-anita-magyar-katonak-orosz-ukran-haboru-baloldal

De mehetünk az Aspergeres thunberg és a terminátor svájcinéger fura kettősére, megmentik a földet, majd a szeánsz után a terminátor autóba ül.

img-9gag-fun.9cache.com/photo/aXjAdr2_460s.jpg

Kicsi, környezetbarát autóba.

lac1 2025.03.02. 19:31:02

menjünk könnyedebb témák felé:
www.heol.hu/hirek-orszag-vilag/2005/01/vita-sas-vegzettsegerol

Polecsek, azaz vagyis izé sas jóska irathamisítása, hogy igazgató lehessen.

Keressem meg zwack adócsalási ügyé a vermutjának j9övedéki adó besorolásának helytelen megállapításával, ahol érdekes módon az a csillag volt akkor a pénzügyminiszter, aki előtte a zwack felügyelőbizottságában ült?

HypocritSlayer 2025.03.02. 19:57:43

@lac1:
>>Emlékeztetnék mindenkit, a ribanc potocskánéra is, aki szerint a magyar HONVÉD menjen harcolni, de az ő férje és gyerekei ne, mert nekik nem az a dolguk.<<

Egy kis "színes", ebben a témában:

Abszurd Ukrán tüntetés az Eu-ban a háborúért...

www.youtube.com/watch?v=kRZ0C5toYXo

Boldeone2 2025.03.02. 20:14:20

@Alöksz Róz Unbanned: Össze kell egyeztetni a programokat. Ha több párt van egy koalícióban, akkor szélesebb társadalmi csoportok érdekeit lehet leképezni, mint a kiszorítósdi játékban

Nehezebb kormányt alakítani, az hátrány

A legrosszabbak a nagyon aránytalan, történelmi választási rendszerek

Arányos rendszerben olyan abszurd hatalmat, mint ami Orbánnak van, majdnem lehetetlen kiépíteni

Nálunk gyakorlatilag most képárti világ alakult ki. Valójában az összes kis párt - ha egyáltalán bejutnak- szinte nulla hatásuk lesz a parlamentben

Minden egyéniben dől el. Összefogni sem lehet, vagy koordinálni, a Lex Volner miatt...A körzethatárok "jól megrajzoltak" pl nagyvároshoz falvak hozzátoldva...

Ez a fidesznek egy hatalmi játék: hogy lehet úgy alakítani a rendszert, hogy lényegében esély sem legyen a hatalomváltásra

Olyan, mintha lenne egy játék ahol te írod a szabályokat, te rendezed, a bírót mindent te biztosítod...

Boldeone2 2025.03.02. 20:36:09

Az energiapolitikáról: Franciaország külön utat jár be. Macron 6 új nukleáris erőmű építést tervezi. Franciország így a világon az egyik legkisebb széndioxid kibocsátó, a megtermelt energiaegységre nézve

A németek viszont más úton járnak, elsődleges a megújuló energiatermelés, az atomkorszaknak ott vége
A németek tudnak áramot venni a franciáktól, win- win szituáció...

Az adott egységnyi GDP- re számított energiafelhasználás csökken, vagyis ezt az utat kell járni

A foszilis energiahordozók ideje lassan lejár. Ezt már Kína is tudja, rohamosan terjed az E- autózás

Erősíteni kell a diverzifikációt az energiatermeléseben, a beszerzésben

Kanada most bejelentkezett új partnernek, Argentínában is jelentősebb készleteket tártak fel újabban

lac1 2025.03.02. 20:40:34

@HypocritSlayer:

Ja, ezt láttam, és ott a lényeg, elmenekültek gyáván és hátrafelé pofázik a sok nyomoronc.

lac1 2025.03.02. 21:13:10

@Boldeone2:

Aha, és hol? Mert eszerint még nem annyira:

app.electricitymaps.com/zone/DK-DK1/72h/hourly

Amúgy a francia köcsögöket még az etiópok is megelőzik a zöldülésben. ma este bizonyosan.

HypocritSlayer 2025.03.02. 21:52:23

@Boldeone2:
>>Minden egyéniben dől el. Összefogni sem lehet, vagy koordinálni, a Lex Volner miatt...A körzethatárok "jól megrajzoltak" pl nagyvároshoz falvak hozzátoldva...<<

Felfogtad?:)

>>Ez a fidesznek egy hatalmi játék: hogy lehet úgy alakítani a rendszert, hogy lényegében esély sem legyen a hatalomváltásra<<

Pedig egyszerű, mennyiségi kérdés, ami nektek csak úgy jön össze, ha összefostok mindent és mindenkivel, "második fordulóban" , de mivel az kiesett, marad a puszta többség:)

>>Olyan, mintha lenne egy játék ahol te írod a szabályokat, te rendezed, a bírót mindent te biztosítod... <<

Legjobb példa erre Budapest, baszki, ebbe a szörnyű választási rendszerben csak ott van egyedül dekmokrácia:)DDDD, ott nem a Fidesz írja a szabályokat, nem ő rendez és abírót sem ő biztosítja........
Oh, Wait........

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.03. 07:55:08

@Boldeone2: pont csak a kérdésre nem sikerült válaszolnod... azt mondod, két ellentétes álláspont között az a kompromisszum, hogy össze kell egyeztetni :D

Boldeone2 2025.03.03. 09:51:12

@Alöksz Róz Unbanned: Úgy, ahogy most az orosz - ukrán béke létrejöhet: mindkét oldalnak engedni kell

Szerintem mérsékelt pártok között ez megoldható. Nyilván két politikai szélsőség nem egyezik meg, bár még lehet jobban, mint a szélsőség és a mérsékelt

A politkai skála nem lineáris, hanem inkább egy óra számlapjához hasonló Mondjuk 25-30 perc a szélsőbal, 30-35 perc a szélsőjobb
Előfordul az átugrás...

Orbán mondjuk hatalmasat tudott ugrani: a liberális internacionalé alelnöke volt... Szerintem a hatalomért is most is képes lenne bármire

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.03. 10:33:16

@Boldeone2: "mindkét oldalnak engedni kell" - de annak az eredője nulla, abból az jön ki, hogy nem csinálnak semmit :-)

Boldeone2 2025.03.03. 11:16:03

@Alöksz Róz Unbanned: Az a D' Alambert - elv!:) F - m×a = 0 ez meg a politika!:)

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.03. 12:11:59

@Boldeone2: na akkor ha ilyen okos vagy, mi a kompromisszum pl. a progresszív adózásban. vagy progresszív, vagy nem.
meg még sorolhatnám.

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.03. 12:14:38

@Boldeone2: vagy az atomerőmű bezárásában.
vagy bezárod vagy nem, nincs olyan hogy csak félig zárod be.

Boldeone2 2025.03.03. 12:41:11

@Alöksz Róz Unbanned: A progresszív adózásban lehet kompromisszum, pl úgy, hogy csak egy magasabb jövedelem, mondjuk az átlag négyszerese felett lesznek magasabb kulcsok, a többségnek egy alacsonyabb kulcs jut. Azt kell eldönteni, hogy milyen közteherviselést akarsz. Az állam költségei nem fognak csökkeni, a kérdés az, hogy kivel fizettetik ki... Amíg a felsőbb rétegek milliárdos közpént akvirálnak, addig ez gumicsontrágás

Az atomerőmű támogatása- tiltása ott nem. Ott kiírhatnának népszavazást, pl

Boldeone2 2025.03.03. 12:44:08

@Alöksz Róz Unbanned: Tehát valahogy úgy, hogy először társadalmi vitára bocsátani . Tv vita, közmeghallgatások, érvek ütköztetese pro- kontra és utána népszavazás

Alöksz Róz Unbanned 2025.03.03. 15:04:24

@Boldeone2: "A progresszív adózásban lehet kompromisszum, pl úgy, hogy csak egy magasabb jövedelem, mondjuk az átlag négyszerese felett lesznek magasabb kulcsok" - de ez nem kompromisszum, hanem a te javaslatotod. mi van ha a másik pont ezt nem akarja, hogy legyenek magasabb kulcsok.
jópár éve ilyen, a parlamenti választáson se volt zsákbamacska.
költségvetési kérdésről meg nem tudok róla hol lehet népszavazni. erre vannak a képviselők.

GyMasa 2025.03.04. 14:50:42

@lac1:
Én is találkoztam itt, Németországban egy ukrán kollégával.
Tőle megtudtam, hogy "MI" (azaz ŐK) győzni fognak.
A belső hangom meg csak annyit mondott, hogy "nem "TI" fogtok győzni, hanem "ŐK", akik ottmaradtak Ukrajnában.
TE nem vagy részese a háborúnak.
süti beállítások módosítása