Beindult az idei koncertszezon. Csütörtökön a Budapest Parkban jártunk, ahol az Ivan & The Parazol zenekar lépett színpadra. Brutális csalódás volt.

Muszáj tisztázni: ez egy kiváló együttes. Fellépésükre nem véletlenül váltottunk jegyet jó előre, már februárban. Nem véletlenül látogattunk el az összes jelentős bulijukra az elmúlt pár évben, a Kobuci Kerttől a Műegyetem Rakparton át a Várkert Bazárig. Nem véletlen, hogy életkor tekintetében széles a hallgatótáburuk: húsztól hetvenig mindenféle korosztállyal találkozhatunk a közönség soraiban. Ez utóbbinak fő oka, hogy a hetvenes évek rock and roll feelingjét hozzák, rendszerint hatalmas átéléssel. Igazi extázis részesei lehetünk, hiszen - nem mellékesen - még zenélni is tudnak valamennyien. Ez nekünk, véneknek is bejön, mi több: ez a hangulat, ez az életérzés igazából a mi világunkhoz áll közelebb, mintsem a tinédzserekéhez. Azonban múlt hét csütörtökön nem ezt az oldalukat domborították ki. Ezúttal mindent átjárt a politika. Mellbevágó volt, hiszen Ivánék eleddig - a szörnyű diktatúra sanyarú éveiben - soha nem folytattak direkt politizálást a koncerteken. 

Muszáj tisztázni: minden művész arról beszél, amiről csak akar. Akár a dalszövegekben, akár a koncerteken két szám között, akár a zenén túli megnyilvánulásaiban. Ivánéknak most is minden joguk megvolt a kendőzetlen közéleti véleményformáláshoz. Ettől még visszatetsző és hányingert keltő volt, számos okból:

• Végig azt a hamis képet erőltették, mintha Magyarország valami sötét diktatúrában szenvedett volna az elmúlt 16 esztendőben. A kivetítőn néhány szám alatt - fekete-fehérben - Orbán, Rogán és Bayer képe is feltűnt, mint a hősiesen megdöntött önkényuralom meghatározó, gyűlölt arcai. Miközben épp most tartottunk választásokat. Épp most vált világossá, hogy minden, amit a diktatúra kapcsán állítottak - nem lesz választás; csalások lesznek; ebben a választási rendszerben Orbán leválthatatlan; ha buknak is, nem fogja átdni a hatalmat - beteg fantáziálás, mocskos hazugságcunami volt csupán. Magyarország demokrácia, ahol néha az egyik oldal győz, néha a másik. Ennyi.
• Vitáris Iván az egyik szám előtt gúnyosan megjegyezte: "Nem közpénzből..." Valószínűleg igaza van: a kormánynak egyetlen zenészt sem kéne támogatnia. De arról már nagyvonalúan elfelejtett szólni - és a közönsége se nagyon fog utánanézni -, hogy az Ivan & The Parazol zenekar 41 (!!!) alkalommal szerepel a Nemzeti Kulturális Alap honlapján az elmúlt évek során odaítélt támogatások listáján. Pár millió videóklip készítésre, megint pár millió külföldi turnéra, további milliók külföldi karrierjük építésére, sőt még olyat is látni, hogy "új szerzemények létrehozására..." Baszki, az nem úgy van, hogy leülsz egy gitárral a nappalidban, s rögzíted, ha beugrott valami izgalmas ötlet? Már ez is csak támogatással megy? Ezeket a srácokat nem hogy nem bántotta senki a mocskos idők szörnyű elnyomásában, hanem 13 éve tömik őket pénzzel. Oké, nem milliárdokkal, de azért jól látható összegekkel. Beszarás, tényleg.
• Amint már a bevezetőben írtam: ezek a fiúk eddig magukban tartották meggyőződésüket. Van annak bármi értelme, hogy most kezdik el rugdosni a vesztest? Ha az elmúlt egy évben csinálták volna ugyanezt, abban láttam volna rációt, hiszen folyt a kampány. De éppen most, amikor már semmi tétje sincs???
• A zenekar rajongótáborát nem elsősorban a tinédzserek adják. A közönség átlagéletkora - ez így volt most csütörtökön és máskor is ez a jellemző - negyven körül lehet. Feltételezhető, hogy e nagyon vegyes táborban akad Fidesz-szimpatizáns is szép számmal. Mi is megvettük a jegyet (megismétlem: még februárban!), mi is egy jó bulira készültünk. Még fél óra sem telt el, máris dermedten álltunk, s tudtuk: nincs az az italmennyiség, amely jókedvre hangolhatna minket. Brutális gyomros, még akkor is, ha a nézőtér csupán 10-15 százalékát érintette így. Figyeltem az arcokat, nem csak mi voltunk kiborulva.

Az Ivan & The Parazol csütörtökön a legkevésbé sem viselkedett elegánsan, sportszerűen, de még csak okosan sem. Pedig megtehették volna. Számos pozitív példát látok arra, miként kommunikál egy-egy intelligensebb előadó:

• CARSON COMA - Szeptember 4-én játszanak a Parkban. Ők már eleve a "rendszerváltás megünnepléseként" harangozták be az eseményt. Ez tökéletesen korrekt, az odalátogatók előre tudhatják, mire számíthatnak. Nyilvánvalóan a magamfajta távol marad, azzal együtt, hogy kifejezetten kedvelem a zenekart. Számos koncertjükön jártam már, mindig igazi zenei élmény. Pár éve Barnival, a dobossal beszélgettem a Fishing on Orfűn, neki is elmondtam: olyan, mintha az LGT-t hallgatnám. Ami a politikai meggyőződésüket illeti: pontosan tudható volt eddig is, mit gondolnak a világról, ezzel együtt soha nem voltak bántóak. 
• ÁKOS - Ákosról is mindenki tudja, hová tartozik. Vannak barátaink, akik a másik politikai oldalhoz húznak, ugyanakkor lelkes rajongók és jönnek velünk a nagyobb koncertekre. Tőlük is és mindenki mástól is megkapjuk, hogy Ákos milyen nyíltan és bántóan politizál... Na persze. Több mint harminc éve látogatom a fellépéseit, és soha semmiféle direkt politikai utalást nem hallottam még tőle. Talán a legmarkánsabb mondatai a decemberi Aréna-bulin hangzottak el: "Kapok olyan üzeneteket, hogy mikor tűntök már el végre. Testvérek, határozottan és szelíden mondjuk ki: nem fogunk eltűnni! Mi itt leszünk, egy hazában fogunk élni. Ez a kis haza elég tágas kell legyen ahhoz, hogy sokféle vélemény, sokféle világlátás, sokféle nézet elférjen benne. Teljesen fölösleges örökké hadakozni ez ellen. Ez mindig így volt, most is így van és soha nem lesz másképp. Sokfélék vagyunk, próbáljuk meg szeretni egymást, nem lesz könnyű." Árulja már el valaki végre, mi ebben annyira bántó??
• KISPÁL ÉS A BORZ - A szombat este azért némi gyógyírt jelentett a csütörtöki mocsokságra. Lovasi András elég intelligens ahhoz, hogy ne folytasson nyílt politizálást. Tudjuk, hová tartozik. Ismerjük a dalszövegeit. A kilencvenes évek eleje óta járok a koncertjeikre; zenéltek az MDF, az MSZP és a Fidesz kormányzása alatt is. Megszámlálni sem tudom, hány bulijukon vettem részt, azonban hármat külön kiemelnék. 1991-ben fertőződtem meg zenéjükkel; a Francia Intézet melletti aprócska téren játszottak. Alig pár százan alkottuk a közönséget, de végigpogóztuk az egész estét... 2010. augusztusa a következő dátum: a Kispál közel 50 ezer néző előtt tartja búcsúbuliját a Sziget Fesztiválon. Háromórás, felejthetetlen élmény. Újabb ugrás: 2026. május 9. Egészen felemelő volt, ahogyan tízezren együtt énekeltük a mára már kultikussá érett nótákat. A zenészek pazarul játszottak, a technika hibátlanul szólt és Lovasi se tette tönkre a bulit megosztó politizálással. Pontosan tudja: a közönség magja az ő korosztályába tartozik, jócskán túl az ötvenen. 
• KISCSILLAG - Vasárnap este, Óbuda Napja. Könnyed sörök, felhőtlen mulatság. Lecsó és Lovasi együtt - önfeledt rock and roll minden egyes alkalom. Már ők is húsz éve nyomják ebben a formációban. Ezúttal nulla politika, csak a zene van...

Fogalmam sincs, mit hoz a holnap. Fogalmam sincs, lesz-e bármikor is társadalmi megbékélés Magyarországon. Ám az biztos, hogy ehhez nem a hergelés és a feszültségkeltés a megfelelő út. Túl vagyunk egy drámai választáson, megyünk tovább. De az Ivan & The Parazol nem kísér tovább az utamon - ez volt az utolsó koncertjük, amelyre jegyet váltottam. Megírtam nekik a Facebook-oldalukon - udvariasan válaszoltak is, megköszönve az elmúlt évek koncertlátogatásait. Remélik, hogy rajtam kívül nem veszítenek el más rajongót - én is ezt kívánom nekik. Túl jó banda ahhoz, hogy egy ilyen ostobaság miatt látványosan zuhanjon a népszerűségük. Talán tanulnak az esetből.