Hónapok óta hallgatom, ahogyan a kormánypárt és az ellenzék hívei cinkelik egymást; mindkét tábor szektásnak bélyegzi a másikat. Érdemes volna végre megnézni, mennyi valóságtartalmat találunk a csúfolódás mögött az egyik, illetve a másik oldalon.
Először is nem árt tisztázni, mik a szekták általános jellemzői:
- egyszemélyű vezetés,
- merev dogmatikusság,
- a külvilággal folytatott párbeszéd elutasítása,
- vallási fanatizmus,
- információs kontroll és személyes adatgyűjtés,
- intellektuális mélyrepülés.
Vajon ezek mennyire jellemzik a Tisza Pártot, s mennyire a Fideszt?
EGYSZEMÉLYŰ VEZETÉS
Való igaz: a Fideszen belül Orbán Viktor kiemelt szerepet tölt be. Ugyanakkor tisztán látjuk a párt második vonalát: Lázár Jánost, Szijjártó Pétert, Kocsis Mátét, Orbán Balázst, Gulyás Gergelyt - csak hogy a legtöbbet szereplőket említsem. A harmadik vonalban megtaláljuk a szakminisztereket, szakállamtitkárokat, s egy sor ismert politikust még, akik szintén önálló döntéseket hoznak, önálló nyilatkozatokat tesznek. A Tisza Pártból mindez teljességgel hiányzik. Se másodvonal, se szakemberek, sehol egy épkézláb figura a szektavezéren kívül. Magyar Péter onemanshowját figyelhetjük, rajta kívül senki sem nyilatkozhat - Kulja András gyászos vita-szereplése óta pláne. Az embernek az az érzése, mintha Németh Sándort és a Hit Gyülekezetét látná: mindig ugyanaz az ember prédikál, hisz rajta kívül nincs egyetlen más megvilágosodott sem.
MEREV DOGMATIKUSSÁG
A Tisza Párt teljes eszmeisége egyetlen gondolatkörben összegezhető: minden pocsék, amit a Fidesz-kabinet művel; Orbán maga az ördög; menniük kell. Tekintve, hogy ezen túlmenően a párt az égvilágon semmi mást nem képvisel, ehhez az alapdogmához tűzön-vízen át ragaszkodnak. Az egész egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a kormány bármit is jól csináljon. Ha ezt valaha is elismernék, bukna a fő tanítás. Ha a közéletben bárki bármilyen kérdésben egyetért a kormányzati állásponttal (Vasvári Vivien, Böde Dániel), vagy épp csak nem hajlandó beállni a Fideszt mocskolók közé (Tankcsapda), máris indul a tiszás büntetőexpedíció. Bírom azt is, ahogyan rárepülnek a kormánypárti poltikusok Facebook-bejegyzéseire. Megjelenik a vezérkommentelő, ír valami egetrengető ökörséget, mely mindig fikázó, sohasem az adott témához szól hozzá, sohasem szellemes és szinte kivétel nélkül tartalmaz helyesírási hibákat, de mindezek ellenére pillanatokon belül kap néhány ezer lájkot. A háttérben a szálakat mozgató igyekszik olyan hatást kelteni, mintha a fél ország ugyanezt gondolná. A legtöbbször túl is tolják. Esetenként e primitív kritika több lájkot számlál, mint maga a bejegyzés. Láttam már olyat is, ahol hatszor annyi reakció érkezett, mint ahányan az adott bejegyzést egyáltalán megtekintették... Természetesen a lájkolók jelentős része külföldi. Halvány fogalmam sincs, hogy álprofilokról van-e szó, avagy létező személyek automatikusan generált reakcióiról. De a központi irányítás aligha megkérdőjelezhető. Néha egy-egy magányos ellenzéki partizán is megkísérli ugyanezt a mutatványt, ám ha nem tagja a szektának, kommentje nem sok reakciót remélhet.
A KÜLVILÁGGAL FOLYTATOTT PÁRBESZÉD ELUTASÍTÁSA
Hír TV, Magyar Televízió, Tusványos, MCC Feszt, Tranzit... A Fidesz minden fórumon keresi a gondolatok ütköztetésének lehetőségét - a Tisza Pártban ilyen ambíciók nincsenek. Az EFOTT-on például a felsőoktatásról folyt szakpolitikai beszélgetés, melyen a kormányoldalt Hankó Balázs miniszter és Nacsa Lőrinc államtitkár képviselte; rajtuk kívül minden létező ellenzéki párttól megjelent egy-egy küldött - a DK, a Jobbik, a Mi Hazánk és a Kutyapárt színeiben -, a Tisza Párt részéről azonban senki. Teljes elzárkózás a világtól - már az előre letárgyalt MCC fesztiváli egészségügyi szakvitát is visszamondták. Én értem azt, hogy nincs semmi mondanivalójuk. Értem azt is, hogy nincs emberük, aki arcvesztés nélkül képviselhetné a pártot. És elfogadom azt is, hogy a politika nem az én személyes szórakoztatásomról szól, pedig még a pattogatott kukoricát is bekészíteném, ha Tarr Zoltánt, vagy Kollár Kingát láthatnám egy effajta megmérettetésben. Akárhogy is: mindezeket tapasztalva sokakban a szektás elzárkózás érzete alakul ki. Már az is csoda, hogy Magyar Péter a napokban - egy tiszás fórumon - szóba állt Nyerges Csengével, s a maga visszatetsző stílusában hajlandó volt válaszolni pár kérdésére. Talán elirigyelte a Lázár-infók hangulatát, ahol mindig bárki szabadon kérdezhet. "Ne menjenek el! Nehogy elmenjenek a tiszások! Jöjjenek vissza! Mi lesz maguk nélkül a fórumunkkal?" Így reagált a miniszter a minap, amikor a Tisza-kommandó menekülőre fogta...
VALLÁSI FANATIZMUS
Sokan azt gondolják, alaptalan a maró gúny, amikor Magyar Pétert messiásként emlegetjük. A valóság ezzel szemben az, hogy az ilyesmit nem a kisujjából szopja az ember. Érdemes pár pillantást vetni a mélyen hívő tiszások kommentjeire: "Az égiek küldték nekünk." Erre válaszolva egy másikuk: "Nosztradamus (sic!) is megírta!" Avagy: "A szeretet fénye ami körülveszi és ezt sugározza az emberek felé." Tényleg beszarás. Több százezren vagyunk, akik Orbánt immár évtizedek óta követjük, de vele kapcsolatban ilyet még nemigen tapasztalhattunk. Oké, nincs is rá szükség; a regnáló kormányfőt jól ismerjük - tetteit is, értékrendjét is, itt nincs helye a vakhitnek. MP kapcsán azonban bálványozóinak nincs is egyebük, mint a fanatikus, vallásos hitük - egyedül erre támaszkodhatnak.
INFORMÁCIÓS KONTROLL ÉS SZEMÉLYES ADATGYŰJTÉS
Adatvédelmi szakértők és sajtóhírek szerint a párt mélyinterjúkkal gyűjt személyes, gyakran kényes adatokat (pl. egészség, alkoholfogyasztási szokások, szexuális élet), amelyeket zsarolásra is alkalmasnak tartanak – a módszerek erősen hasonlítanak a szcientológiai egyház működési gyakorlatához. Természetesen a Fidesz is gyűjt adatokat a tagjairól és a szavazóiról, ám sosem megy ilyen mélyre; kizárólag az elérhetőséget célozza.
INTELLEKTUÁLIS MÉLYREPÜLÉS
Már az sokat elmond a párt híveinek szellemi színvonaláról, hogy képesek támogatni egy olyan politikai erőt, melynek semmi más üzenete nincs, mint hogy "mocskos Fidesz". Sokan abban az illúzióban ringatják magukat, hogy a jelenkor a nyolcvanas évek rendszerváltó hangulatát idézi. Hogy mennyire nem így van, azt leginkább e szektás sötétség mutatja. Annak idején akár az MDF-et, akár az SZDSZ-t, akár a Fideszt tekintjük, egy sor kiemelkedő intellektusra emlékezhetünk, valamint világos elképzelésekre a jövőt illetően. Ennek ma nyomát sem látni. Gondolatok, értékek, irányvonalak és jövőkép helyett csupán gyűlölködő indulattal találkozunk. A tiszás kommentek nívójáról már esett szó, ahogyan a Lázár-infóról menekülő tiszás különítményről is; már attól megrettentek, hogy egy értelmes kérdést önállóan megfogalmazzanak. A szakpolitikai vitákról való kihátrálás ugyancsak az alkalmatlanság beismerését jelenti. Érdemes ismételten felidézni a soproni asszonykórust is, amint a "hazudik a tévé" rigmussal védelmezték Kollár Kingát, nehogy megszólalhasson... Még hetekkel később is a fejemet fogom. A kedvencem mindenesetre az Tisza-hívő, aki az "egymillió lépés" túra során, szemmel láthatóan transzban, artikulálatlan kétségbeeséssel üvöltötte a kamerába: "Az emberek éhen fognak halni! Uram Jézus, segíts! Dicsőséges Isten, kérem, hogy Péter legyen!" Miután az operatőrök elárulták neki a messiás vezetéknevét, így folytatta: „Magyar Péter legyen a miniszterelnök, mert az emberek meghalnak éhen! Uram! Kérlek! Úr Jézus add, hogy Péter legyen a miniszterelnök, hogy mindent helyre tegyen!”
Kár tagadni: a Fidesz számos autoriter, kontrolláló és vezetőközpontú jellemzővel bír. Ugyanakkor politológiai és intézményi értelemben mind pártszervezete, mind működése messze esik attól, hogy egy szektához hasonlíthassuk. A Tisza Párt nem ilyen. Itt minden apró mozzanat egy klasszikus szekta hétköznapjait idézi. És akkor arról még nem is beszéltünk, milyen mértékben fejik meg a híveket. Senkit sem fog megtéveszteni, hogy az egyik közösségben (a Hit Gyülekezetében) tizednek, a másikban a "rendszerváltó tagság" díjának nevezik ugyanazt. Engem kifejezetten lelkesítene, hogy létezik prémium fokozat, sőt VIP-csomag is...