
Augusztus végére eldőlt, hogy Unger Anna lesz majd, aki az új ÁVH élére áll. A hajrában két jelölt maradt még rajta kívül. Az egyik Sárvári Nicholas, akit elsősorban a Tisza parlamenti frakciója támogatott. Nem sok minden szólt mellette: kanadai-magyar kettős állampolgár; egy brit kockázatkezelési cég vezetője; a Magyar-Kanadai Kereskedelmi Kamara elnöke; vagyis számos összeférhetetlenségi és nemzetbiztonsági aggály merült fel jelölése kapcsán. Ráadásul sokan a szakmai alkalmasságát is megkérdőjelezték. A másik Ligeti Miklós, akit a legerősebb és legalkalmasabb jelöltnek tartottak. A magam részéről nem bánom, hogy nem ő lett a befutó, hiszen jó érzésű magyar honpolgár nem ad ekkora hatalmat egy Soros-figura kezébe. Magyar Péternek meg az nem tetszett, hogy Ligeti korábban olyan ügyekben is vizsgálta, kritizálta a Diákhitel Központ működését, amelyek a miniszterelnök korábbi vezetői tevékenységéhez kapcsolódtak... Kínos, amikor az embernek vaj van a fején.
A Tisza-szekta keménymagja mindenesetre rendesen kiakadt. A Polgár Judit körüli balhé után ez volt a második, immár igen erős repedés a szektavezér és a hívek közti feltétlen bizalom betonfalán; néhányan még tüntetést is szerveztek. Unger Anna kapcsán nem is az volt a legfőbb gondjuk, hogy nem rendelkezik jogi diplomával (ami azért nem ártana, ha valaki olyan szervezet vezetésére készül, amely ügyészségi, bírósági, rendőrségi és adóhatosági területekre is merészkedik), sokkal inkább az, hogy nem ígért gyors sikereket. Azt ugyan kilátásba helyezte, hogy megbizatásának hat éve alatt hivatala feltár minden szóba jövő ügyet, ám arra nem vállalt - nem is vállalhat - garanciát, hogy ezek mindegyike jogerős ítélettel is végződik ennyi idő alatt. Unger kihangsúlyozta: hisz a jogállamban. A vért szomjazó tiszás jakobinusokat persze hidegen hagyja a jog. Ők csak egyetlen egyre vágynak: kéjesen vigyorogni a bilincsbe vert nagykutyák láttán. Magasról tesznek a törvényességre, a tisztességre, a civilizált eljárásrendre. Még véletlenül sem azt a kérdést tették fel, hogy miként lehetne felgyorsítani a bíróságok munkáját. Dehogy. Hanem hogy miért nem olyan ember került a hivatal élére, aki - hozzájuk, a legsuttyóbb prolikhoz hasonlóan - tojik a jogállamiságra. Még Puzsér Róbert is úgy fogalmazott, hogy ennyi türelme neki sincsen, s a Tisza-kormány bele fog bukni, ha nem mutat fel gyors eredményeket e téren. Radnai Márk már augusztus közepén közzétett egy Bilincs-bilincs, rács-rács, de mikor? című Facebook-posztot, melyben türelemre intette a híveket, kihangsúlyozva, hogy jogállami eljárások várhatók és nem bosszúhadjárat. Kommentelői úgy reagáltak, mint akik el sem olvasták sorait: "Személy szerint rosszul vagyok már, ha meglátom Orbánt, a parlamentben a pökhendi ellenzéket! Meddig, meddig kell még mindig nézni??!!" - írja egy szombathelyi nő, tökéletesen bemutatva a tipikus Tisza-szavazó lelkületét. Ha neki nem tetszik valaki, azt a hatalom távolítsa el! Döbbenetes, hiszen ez a civilizáció előtti, barbár népek logikája. Az ország másik fele nem volt rosszul Szabó Tímea visításától és Hadházy Ákos őrültségeitől? De sosem hallottunk olyat egyetlen fideszestől sem, hogy ki kéne rakni ezeknek az elviselhetetlen ellenzékieknek a szűrét. "És nem csak a kis halakat szeretnénk börtönben látni, hanem Orbánt, Rogánt, Mészárost, Lázárt, Tiborczot, Matolcsyt, Szijjártót, Rákayt." Szegény Philip... hát ő is megy a böribe? Eszküszöm, mint az óvodában. Rámutatunk arra, aki szerintünk rossz ember, s elvárjuk az óvónénitől, hogy a sarokba állítsa mindet... Ide vezet az a szisztematikus gyűlöletkeltés, amelyet Magyar Péter két esztendőn át folytatott. "Nincs helye finomkodásnak, és hagyni, hogy magyarázkodjanak, tovább hazudozzanak!!!!" - írja egy harmadik bolsevik. Hát persze, hogy is jönne ahhoz egy megvádolt fideszes, hogy bármiféle magyarázattal rukkoljon elő? Főbe lőni mindet, kérdés nélkül! Lehetne szépíteni a dolgot, hogy van azért visszafogott, kulturált, a jogot tisztelő tiszás is, és nagy ritkán valóban találkozunk is ilyenekkel. Ám az biztos, hogy a kommentszekciót a tömény bosszúvágy hajtja, semmi egyéb. Magyar Péter hozta létre ezt a szörny-társadalmat, s most ennek kénytelen megfelelni.
Érdekes az is, ahogyan Unger Anna a visszaszerzendő vagyonról nyilatkozik. 20 és 60 ezer milliárd forint közé saccolja az eltűnt közvagyont, de elzárkózik attól, hogy célösszeget jelöljön ki. Ez alapvetően két dolgot jelent: egyfelől halvány fogalma sincs, hogy mennyi pénzt keresnek; másrészt a legkevésbé sem hisz benne, hogy jelentős tételek kerülnek majd elő. Már az is érdekes, hogy honnan jönnek e rendkívül megalapozott számok. A 20 ezer milliárd Magyar Péter hasraütésszerű becslése. Ezzel kampányolt, ez az összeg került be a Tisza Párt programjába is. A 60 ezer milliárdos érték pedig Biró Ferenctől (Integritás Hatóság) származik, aki ugyan előrukkolt egy homályos kalkulációval, azonban abba még olyan tételeket is beleszőtt, mint a hosszabb távú gazdasági, növekedési kár; elmaradt GDP. Ez nem csupán azért komolytalan, mert nem több, mint közgazdasági fikció, de azért is, mert ami nem képződött meg, az nem is visszaszerezhető, így a gyakorlat szintjén teljes mértékben figyelmen kívül hagyható. Mit tudunk tehát? Egyedül annyit, hogy a nemzetközi (EU) tapasztalatok szerint 2% az az arány, amit a bizonyítottan korrupt módon szerzett vagyonból vissza lehet szerezni. Csak fogalma sincs senkinek, hogy ezt a 2%-ot milyen összegre vetítse. A kormányváltás után felálló minisztériumok legfontosabb feladata az volt, hogy sarasnak tűnő ügyeket találjanak, s azonnal feljelentéseket tegyenek. Kilenc minisztérium összesen 22 feljelentést tett, összesen 2.128 milliárd forint közpénzt érintően. A szóban forgó ügyek: Észak-macedón államhitel, egyiptomi vasúti projekt, afrikai útépítés, Sofitel-hitel, lélegeztetőgép-beszerzés a covid idején, M6-os autópálya-koncesszió, gondosóra program, mentőautó beszerzések, Fradiváros, nyuszimotorok...
Pontosan tudjuk, hogy a politikai kommunikáció szinte minden esetben a legprimitívebb szavazót célozza. Lopás, rablás, maffia - ezeket a kifejezéseket még a legiskolázatlanabbak is értik; a korrupció fogalma kapcsán pedig ködös sejtéseik lehetnek. Csakhogy a közpénzek sorsa ennél sokkal bonyolultabb; az új ÁVH legalább tucatnyi, egymáshoz a legkevésbé sem hasonló ügytípust vizsgál majd - ezek aligha írhatók le ugyanazzal a kifejezéssel. A gyűlölködő kisembernek minden egyszerűen csak lopás, hiszen ezt verték a fejébe, így hergelték éveken keresztül. Ám ha minden jól megy, idővel kapunk egy valós, átfogó képet a NER működéséről - Unger Anna legalábbis ezt ígérte. Azt ugyanakkor már most is pontosan tudhatjuk, hogy léteznek visszaszerezhetetlen, nehezen visszaszerezhető és viszonylag könnyen viszaszerezhető vagyonelemek.
Az elköltött közpénzek jelentős hányada valamiféle építőipari beruházáshoz köthető. Utak, hidak, középületek jönnek létre. Ha van is bármiféle túlárazás, politikai mutyi, összejátszás, az akkor sem a teljes projektet, csupán annak töredékét érinti. A források oroszlánrésze megvan: betonba öntve áll. Vegyük például a Lánchíd felújításának esetét! Tarlós 21,8 milliárd forintos ajánlatot kapott és fogadott el. Majd jött Karácsony és a megismételt tenderen ugyanaz a vállalkozó már 5 milliárddal drágább ajánlatot tett; a megvalósítás is ennek megfelelően történt. Gyanús? Felettébb. Látjuk majd Karigerit bilincsben? Visszaszerzi majd az új ÁVH az 5 millárdos túlfizetést? Aligha. A büntetőügyhöz bizonyítani kellene az összejátszást és a visszacsorgó pénzeket. Vizsgálni kellene a pontos műszaki tartalmakat, az esetleges eltéréseket, valamint az építőipari inflációt a két ajánlat közt eltelt rövid időintervallum során. De mindenek előtt elő kéne venni magát az ügyet, ami pedig politikai öngyilkosság volna, hiszen a Tisza szavazótáborának kétharmada szerelmes Karigeribe, akár korrupt a főpolgármester, akár nem.
Elvileg a legkönnyebben visszaszerezhető források a fiktív számlázásból, fiktív tevékenységből eredő tételek. Karácsony Gergely például tucatnál is több külső tanácsadót pénzel. Városdiplomáciai főtanácsadó, szociális és lakásügyi főtanácsadó, stratégiai tanácsadó és egyéb fincsi pozíciók egész sorát látjuk. Az új ÁVH - elvileg - ezeket is megkapargathatja, bár ezek csupán milliós tételek havonta. Az egyösszegű, százmillió feletti tanácsadói dijak az igazán pikánsak - ilyen is akad Karigeri közelmúltjában. Ezeknél nem könnyű igazolni, hogy történt-e valós teljesítés, s ha igen, az arányban áll-e a kifizetett ellenértékkel. Természetesen telefonhívásokat, e-maileket, dokomuntált megbeszéléseket elő lehet keresni, ráadásul eléggé nyilvánvaló, hogy egy meghallgatáson minden érintett ugyanazt fogja vallani. Mindez azt vetíti előre, hogy még a legegyszerűbbnek látszó ügyek, a legkönnyebben visszaszerezhető pénzek is elképesztő nyomozati munkát és csaknem lehetetlen bizonyítási terhet jelentenek.
Minden jel arra mutat, hogy a KEKVA-vagyon visszaállamosítása lesz a legnagyobb szelet az új ÁVH tortájában. Egyetemi és egyéb ingatlanvagyon, intézményi infrastruktúra. Ez önmagában a költségvetés számára sem jelent likvid pénzt, továbbá - amennyiben nincs jelentős vagyonvesztés - büntetőügyeket sem feltétlenül von maga után. Ügyes kormányzati kommunikációval lehet majd ezt is sikersztoriként tálalni, de a vérszomjas szektát az ilyen ügyletek aligha elégítik ki. A NER-cégeket és magánszemélyeket érintő vagyonelkobzások várhatóan alig-alig hoznak majd a konyhára - már néhány száz milliárd forint is túlzott várakozásnak tűnik.
Sokan azt mondják: az új ÁVH lényege nem is a múlt feltárása és a köddé vált közvagyon visszaszerzése, hiszen ez önmagában is csupán illúzió. (Vagy azért, mert nagyrészt mese, hogy köddé vált, hiszen kitapintható módon ott van az elkészült projektekben; vagy pedig azért, mert ami tényleg eltűnt, annak csak bottal üthetik a nyomát.) Szerintük Unger Anna hivatala sokkal inkább a jövőről szól és tisztán a megfélemlítést szolgálja. A hazai vállalkozóknak látniuk kell, miféle meghurcolás vár mindazokra, akik EU-s források és állami megrendelések közelébe merészkednek. A legjobb, ha el is felejtik ezeket, s hagyják, hogy a kormány minden vonalon a nyugat-európai - elsősorban német - cégeket preferálja. Ez pont a szöges ellentéte az eddigi orbáni politikának, és a fene se érti, hogy a Tisza szavazóit ez miért fogja boldoggá tenni. Ugyanis a világ nem úgy fest, hogy léteznek a gonosz NER-es vállalkozások, akik most eltűnnek, s mellettük ott sorakoznak a további tőkeerős magyar cégek, akiket a Fidesz nem szeretett, de most eljő számukra is a kánaán. Muszáj látni, hogy a megfélemlítés a teljes magyar - üzleti és civil - társadalmat érinti. Ha lesz is olyan bátor hazai társaság, amely a továbbiakban közpénzre pályázik majd, az egészen biztosan beépíti majd a vállalkozói díjába az esetleges jövőbeli vegzálás kockázati prémiumát. Mert semmi sem olyan drága egy cégvezető számára, mint amikor hosszú évekkel az adott projekt lezárását követően kihallgatásokra kell járnia, rég elfeledett iratokat kell visszakeresnie, arról nem is beszélve, hogy kérdés nélkül feldúlhatják az irodáját, befagyaszthatják a bankszámláit. A vicc az, hogy a Tisza egy tisztábban, gazdaságosabban és emberségesen működő magyar államot ígért. Az igen széles jogkörrel bíró új ÁVH felállítása már önmagában is azt vetíti előre, hogy erősen szűkülni fog a piac, az ajánlati árak pedig határozottan emelkednek majd. Pontosan az ellenkezőjét érik el, mint amit meghirdettek.
Az az igazság, hogy nem irigylem Magyar Pétert. Már jó ideje virtuóz kötéltáncra kényszerül kormányzás és influenszerkedés, költségvetési realitás és választási ígéretek, jogállami működés és totális önkény, hazai és brüsszeli érdekek továbbá a legkülönbözőbb választói elvárások között. És mindezeken túl itt van még az elszámoltatás kérdése is, amiből sehogyan sem tud jól kijönni. Ha puha lesz és egyetlen fideszes nagykutya sem akad horogra (én ezt tippelem), az a biztos bukását jelenti, hiszen a gátlástalan hóhér szerepén kívül nem sok egyéb szól mellette. Ha viszont beváltja ígéretét és véres kézzel kaszabol majd a régi elit tagjai közt, azzal a saját sorsát is megpecsételi. A világ ugyanis nem felejt, s neki is épp elég vaj van a fején ahhoz, hogy hosszú éveket töltsön rács mögött, ha már nem védi majd semmiféle hatalom. Könnyet azért nem ejtek érte: magának építette ezt a gyűlölet-országot.









