téveszmék

"A szabadság csupán ideológiai érték"

2020. szeptember 03. - G. Nagy László

kalitka-nagy-orangutan_2.jpg

 

Atyaég, hányszor hallgattam már végig, hogy a szabadság csupán valami megfoghatatlan, ködös fogalom, és hogy sokkal fontosabb értékeink is vannak - igaz, ilyet még soha senki sem tudott megnevezni. Manapság ott tartunk, hogy divattá vált a nagy francia forradalom egészét a jakobinus vérengzéssel azonosítani, csak azért, hogy a szabadság eszméje szóba se kerüljön. Persze, lehet úgy is beszélni róla, mint Petőfiék kamaszos ábrándjáról, melyet idővel kinő az ember. Esetleg ásítozva, mint egy agyonjátszott lemez hallatán - hiszen ezen rég túl vagyunk, a huszadik század rémségeit követően ez ma már maga a valóságos Kánaán...  Az igazság az, hogy a szabadság a legkevésbé sem elvont, pláne nem divatjamúlt, vagy meghaladott fogalom. Nagyon is konkrét, nagyon is aktuális és a hétköznapjaink minden mozzanatát átjáró értékről beszélünk.

 

Csak hogy a legelcsépeltebb közhellyel kezdjük: a pénz maga is csupán addig jelent bármit, amíg személyes szabadságunkat fokozni képes. Csórónak lenni - a legtöbbünk számára maga a rabság. De ugyanígy börtön az is, ha valaki képtelen kiszállni a mókuskerékből, s még akkor is a vagyont hajszolja, amikor már a leendő dédunokáinak is vastagon kipárnázta a jövőjét. Ami engem illet: kevés dolog képes annyira emelni az életminőségemet, mint az, hogy nem vekker hangjára kelek; hogy magam osztom be az időmet; hogy nem kell dugóban ülnöm, sorban állnom, másokhoz alkalmazkodnom; hogy mindenki csak felkér és senki sem utasít; s hogy nincs az a földi hatalom, mely a szőnyeg szélére állíthatna. Bizonyára léteznek olyan állások, amelyekben érzékelhetően többet keresnék, ám ez az előny azonnal köddé válna, ha fel kéne adnom önrendelkezésem féltett mozaikdarabkáit. 

 

Az anyagiakon és a szabadidőn túl is minden erőforrás és talentum - egészség, értelem, szociális intelligencia, iskolázottság, jó megjelenés stb. - egyetlen közös küldetése a személyes szabadság kiterjesztése. A betegség ágyhoz köt, mi több, manapság már a gyanúja is karanténba kényszerít. A sérülések megfosztanak a sportolás, a szabad mozgás lehetőségétől. Az alacsony képzettség határt szab a karrierálmoknak. Az elhanyagolt külső és a rossz modor ugyanúgy béklyót jelentenek: sok esetben méltatlan kapcsolat fogságába, avagy a magány börtönébe száműzve az érintetteket.

 

Oly sokszor hallottuk már azt is, hogy nem létezik szabad akarat, s hogy mindannyian kényszerpályán mozgunk. Kevés ennyire pusztító gondolatot ismerek. A valóság az, hogy bőséges mozgástérrel rendelkezünk: személyes szabadságunkat minimum négyféle módon tágíthatjuk.

  • Ha semmi mást nem teszünk, csupán ledobjuk a bennünk megbúvó, felesleges bűntudatot, gátlásokat és szégyenérzetet, már azzal is hatalmasat lépünk egy igazán szabad létezés felé. (Érdemes megnézni az alábbi videót: Beth Hart produkciója maga a tökéletes szabadság.)

 

 

  • A következő, legkézenfekvőbb út az önfejlesztésé. Ez a jézusi vonal, a talentumok gyarapításának útja. Nem igényel komolyabb bizonyítást, hogy a tudásba, az egészségbe és a külsőbe érdemes invesztálni - mindhárom befektetés egyre szélesebbre tárja előttünk a világot.
  • A harmadik út az optimalizálásé. Amikor már nem tudunk, vagy nem kívánunk több energiát mozgósítani, akkor jön el az újragondolás, az átszervezés, a racionalizálás ideje. Az erőforrások ugyanis átválthatók: a munkából szerzett bevétel szabadidőre, a luxusvilla kényelme megtakarításokra, a lakberendezési tárgyak orgiája pedig szellős terekre cserélhető - vagy akár fordítva.
  • A negyedik út Buddháé. A szabadság ezen szegmenséhez a belső ösvények vezetnek. Ez a meddő vágyak rabláncának lerázása; az elengedés, a rövidke bakancslista szabadsága. A pillanat, amikor ráébredünk, hogy ezernyi sikertelenségünk és kudarcunk dacára mégiscsak sugárzóan boldogok lehetünk. Ebben a létállapotban nem érzünk mást, csak végtelen hálát, hogy élhetünk - körülményeinktől függetlenül mesésen gazdagon.

 

A szabadság persze nincs ingyen. Minimum annyi az ára, hogy nekünk is tiszteletben kell tartanunk a másik ember szabadságát. A magam részéről ez nem tűnik és nem is tűnt soha komoly tehertételnek, s csupán pár nappal ezelőtt, Táborszky Bálint A kábítószer-tilalom áldozatai, támogatói és eltűrői című, zseniális cikkét olvasva döbbentem rá, hogy sokaknak ez nagyon is drága mulatság lehet. Hogy miért is? A magamfajta gátlástalan, nagyképű, pesti értelmiségi nem igazán méri magát másokhoz. Ám aki a saját önértékelését, identitását a többiek pozíciójából vezeti le, annak úgy kellenek a lenézettek és elnyomottak, mint egy falat kenyér. Emlékezzünk csak az ószövetségi zsidóságra! Meg voltak győződve róla, hogy ők a kiválasztott nép, ebből fakadóan mindenki másnál különbek. Izrael fiai közül a legaljasabb is felsőrendűnek gondolhatta magát, hiszen a szamaritánusokat így is, úgy is überelte. Ugyanezt láttuk Indiában is. Egy magasabb kasztbéli boldogan tapsolt az alacsonyabb sorban lévők jogfosztásához, hiszen ebből az önkényes megkülönböztetésből származtatta saját személyének értékét. A középkori keresztények az eretnekeket; nácik a zsidókat; a kommunisták a burzsoáziát és a kulákságot; a muzulmánok a hitetleneket, a homofóbok a melegeket, az ukránok napjainkban a magyar, a román, az orosz és a lengyel kisebbséget kiáltották ki bűnösnek, alantasnak, esetenként kifoszthatónak és elpusztíthatónak. (Ha létezik igazán jelképértékű megnyilvánulása a kicsinyesen aljas emberi léleknek, úgy a megkövezés közel-keleti gyakorlata feltétlenül ide sorolható. Már a nyilvános boszorkányégetések és az egyéb brutális, középkori kivégzések esetén is jókora tömeg asszisztált az értelmetlen kegyetlenkedéshez, a megkövezésben azonban tevőlegesen is részt vállal mindenki, így megkérdőjelezhetetlen a kollektív felelősség.) Szabadnak lenni annyit tesz: nincs szükségem arra, hogy másokat vétkesnek lássak, csak azért, hogy magammal szemben elnéző lehessek. Szabadnak lenni annyit tesz: nem találok örömöt a másik ember üldöztetésében és meghurcolásában. Nem győzöm hangsúlyozni a különböző vallások és más, mérgező ideológiák szerepét és felelősségét. Ezek termelik ki a melldöngető farizeusokat, akik - legyenek bármilyen szívtelenek, bűntudattal teltek, s ebből fakadóan öngyűlölők -, még mindig a teremtés csodájának érezhetik magukat, feltéve, hogy kijelölünk számukra (akár véletlenszerűen) egy csoportot, melyet páriának bélyegzünk.

 

Amikor egy-egy társadalom jólétét vizsgáljuk, az első adat, amelyre ránézünk, rendszerint az egy főre eső GDP. Persze tisztában vagyunk vele, hogy ez az érték - bár igen beszédes - nem árul el mindent a vizsgált közösségről. A közgazdászok ezért számos új mutatót alkotnak, melyekben egészségügyi adatokat, várható élettartamokat és egyéb szempontokat is figyelembe vesznek, ilyen például a HDI (Human Development Index / Emberi Fejlődés Mutatója), vagy épp a HPI (Happy Planet Index / Boldog Bolygó Index). Még ezekkel is nehéz pontos képet kapni egy összetett társadalom jólétét illetően, ám valójában akkor sincs könnyű dolgunk, amikor leszűkítjük a kört az egyes emberekre, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy mindenkinek más és más a maga boldogságkosara. A közös nevező azonban mindenkinél egy és ugyanaz, ez pedig a megélt szabadság mértéke. Minden út ide vezet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr10016183734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Glokta 2020.09.07. 18:45:36

Hogy őszinte legyek, én már azt sem értem, miért a "nagy francia forradalom" eszményeit azonosítják a szabadsággal és főképp a liberalizmussal.

Szerintem konzervatív nézőpontból az angol bársonyos forradalom és az azt követő "organikus" fejlődés, liberális nézőpontból amerikai alapeszmény (ami az első 10 amendmentben jelenik meg) sokkal jobb jelképe lehetne a szabadságnak, mint a "nagy francia forradalom", aminek persze vívmánya volt a jog előtti egyenlőség, de magával hozta a túlcentralizált nemzetállamot és a pusztító nacionalizmust, valamint a forradalmi terrort is.

A liberalizmus legfontosabb, védendő értékeinek (persze csak az én véleményem szerint) sokkal jobb összefoglalása az "élet, szabadság, tulajdon" hármasság (amit Locke írt le először), mint a "szabadság, egyenlőség, testvériség", amiből a másodikat könnyedén ki lehet fordítani eredeti értelmezéséből (jog előtti egyenlőség) és baloldali ideológiák alapjává tenni, a , a harmadikból ("testvériség") pedig könnyen következhet a kirekesztés, az erőszakos nacionalizmus és mindenféle tribalizmus.
Az "élet, szabadság, tulajdon" hármasságot viszont nem lehetne így felhasználni alapként hasonló erőszakos ideológiáknak,, mert ezek jelentése sokkal egyértelműbb.

Glokta 2020.09.07. 18:59:42

@Glokta: Gykran szokás egy jelkép (mert a "szabadság, egyenlőség, testvériség" hármas is egyfajta jelkép, akár a horogkereszt vagy a vörös csillag) esetén megemlíteni, hogy kik használták, és hogyan született.
Na és a szóban forgó hármasság éppenséggel a jakobinusok jelmondata volt, egy kis kiegészítéssel, ami igencsak árulkodó: Liberté, égalité, fraternité, ou la mort! vagyis azokra, akik ezeket az elveket nem akarják elfogadni, azoknak halál jár. Kérdés az, hogy miért a jakobinusok kedvenc mondatát vesszük át.

G. Nagy László 2020.09.08. 07:35:56

@Glokta:

Ugyanígy látom. A magyarázat az, hogy a nagy francia forradalmat már általános iskolában is tanítják, vagyis a lakosság közel 100%-a hallott már róla, míg Locke neve a nagy többség számára tökéletesen ismeretlen.

A "szabadság, egyenlőség, testvériség" mondás attól futott be nagy karriert, hogy mindenkinek adott valamit. A liberálisoknak a szabadságot, a balosoknak - ahogy írod is - a túlzásba vihető egyenlőséget, a jobbosoknak a nemzeti összetartozásra is értelmezhető testvériséget.

Ami törvény előtti egyenlőséget illeti, természetesen ez is elengedhetetlen a liberalizmushoz, valójában ez az alapja a szabadságnak.Manapság annyira groteszk világot élünk, hogy mintha már ez sem érdekelne senkit. A baloldal évtizedek óta keresi azokat a kisebbségeket, amelyek BÁRMIN megsértődhetnek, hogy aztán felkarolhassa őket, akár többletjogokat is biztosítva. A jobboldal sem rest, ők pedig kezdenek visszatáncolni a felvilágosodás előtti korba. Talán nem csak nekem tűnik fel, de Bayer Zsolt például az utóbbi időszakban nagy előszeretettel beszél emberek közti hierarchiáról, ezt korábban sosem tette. Fura, hogy még sosem kérdezett rá senki, mit is ért ez alatt.