Hosszú évszázadok óta folyik a vita akörül, hogy erkölcsi törvényeink isteni eredetűek, avagy nagyon is emberi kreálmányok. Igazságot aligha tehet bárki is ez ügyben, eltűnődni ettől még nem árt a kérdés felett.
A vallásos konzervatívok a felvilágosodás óta méltatlankodnak már a felvetésen is, hogy világi etika egyáltalán létezhet. Álláspontjuk szerint hatalmas a baj, ha kivesszük a képletből a transzcendens bázist, hiszen ha egyedül az ember formál mindent, az egyenes utat jelent a totális erkölcsi relativizmus felé. (Látva a 20. század történelmét és pláne a jelenkort, muszáj elismerni, hogy ez az aggály egyáltalán nem alaptalan.) Az ellentábor ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy elképesztően sok visszaélésre ad lehetőséget az a dogmatikus merevség, amellyel minden apró előírást Istentől származtatunk. Ebben is bőven van igazság: az elnyomás mindig megtalálja azt az "isteni" ideológiát, amelyre embertelen világát alapozhatja.
A legkülönbözőbb ideológiák élharcosai abban az egyben bizonyosan hasonlók egymáshoz, hogy lételemük a káoszteremtés. Enélkül ugyanis egyetlen álságos eszmeiség sem létezhet - egy letisztult struktúrában a jól látható önellentmondások hamar lebuktatják a hamisságot. Éppen ezért lényeges, hogy e transzparenciára törekedve minden lehetséges esetben szétszálazzuk a zűrzavart; külön kosarakba rendezve az egymástól oly idegen, önkényesen összekevert alkotórészeket.
KÖTELEZŐ ELEMEK - A büntetőjog felségterületén járunk. Nincs a világon egyetlen olyan komolyan vehető vallási etika, vagy világi törvénygyűjtemény sem, amely ne tartalmazná a "ne ölj!" és a "ne lopj!" - általánosan megfogalmazva: "ne kezdeményezz erőszakot!" - parancsolatokat. Számtalan kutatás és néprajzi megfigyelés igazolja, hogy ősi, génjeinkbe kódolt normáról van szó, még akkor is, ha a történelem során ezerszer fordultunk szembe békés alaptermészetünkkel. Az agressziómentesség alapelvét akár nevezhetnénk Istentől származó erkölcsnek is, azonban praktikusan ennek nem sok jelentősége volna, hiszen a civilizált világ - vallástól és hittől függetlenül - egységesen ezt vallja.
AJÁNLOTT ELEMEK - Léteznek olyan eszményi kívánalmak, melyek bizonyosan jobb hellyé formálnák e bolygót - mértékletesség, szeretet, előzékenység, tolerancia, jó modor, tapintat, adakozás stb. - azonban ezek aligha megkövetelhetők. Még sosem volt példa rá a világtörténelem évezredei során, hogy bárkiből erővel préselték volna ki a jóságot, a megértést, vagy az őszinte elfogadást. Mindez sokkal inkább a pszichológia terepe; a rosszindulat, a gyűlölködés és a frusztráltság mindenkinek alapjoga, az ember csupán önmagának árt mindezekkel.
FORMÁLIS ELEMEK - Elérkeztünk a vallások dimenziójába. Az ortodox zsidóság öltözködési előírásai; a muszlimok napi ötszöri imája; a keresztények vasárnapi miselátogatása; a focisták térdepeltetése - mind-mind abszolút formális elem; nem jók, nem rosszak, csupán tökéletesen értelmetlenek és megmosolyogtatóak a kívülálló szemével nézve.
KÁROS, AGRESSZÍV ELEMEK - Inkvizíció, térítő háborúk, eretneküldözés, boszorkányégetés, becsületgyilkosság, terrorcselekmények, cenzúra, a szexuális elhajlások büntetése, a blaszfémia tiltása stb. - igen hosszú az embertelenségek listája, melyet a különböző felekezetek - köztük a kommunizmus, a nácizmus és a progresszív vallás - nevében napjainkig elkövettek.
A valódi, általános érvényű - védhető, filozófiai alappal bíró, megkérdőjelezhetetlen érvekkel alátámasztható - morál ott kezdődik, ahol a kötelező elemeket mindenkitől megkövetelik; az agresszív elemeket elvetik; az ajánlott és a formális elemeket ugyanakkor teljes egészében az egyén belátására bízzák.
Nem kérdés, hogy Istenre hivatkozni frankó dolog: számos mocsokságot lehet legitimálni e módon. A Teremtő akarata, hogy adót fizessünk, hogy életünket és vérünket adjuk a hazáért, hogy permanens bűntudatban éljünk, hogy számos esetben érdekeinkkel és meggyőződéseinkkel szemben cselekedjünk. (Látjuk: az isteni törvények tárháza korlátlanul bővíthető.) Az ókor és a középkor uralkodói mind az Úr kegyelméből foglalták el pozícióikat, mi több, némelyikük kifejezetten isteni származást és minőséget tulajdonított önmagának. Ilyen háttérrel egy népvezér azt tesz, amit csak akar - e motivációt nagyon is értjük. Mit mondhatunk ugyanakkor az önkényes - néhol elnyomó, néhol csupán értelmetlen - törvényeket szervilisen elfogadó, mi több, egymást sandán leső és számonkérő kisemberek kapcsán? Honnan e képmutató mentalitás, mely a szuronyoknál és kínzókamráknál is erősebb támasza minden diktatórikus rendszernek? Honnan e gyűlöletes farizeusság, melyet Jézus számos példabeszédében ostoroz? Ha létezik egyértelmű jel, amely egy adott társadalom súlyos betegségéről árulkodik, úgy az egymást árgus tekintettel figyelők duzzadó létszáma bizonyosan ilyen. Ha ugyanis egy törvény tisztességes, illeszkedik az egyetemes morálhoz, ezáltal könnyű bensőségesíteni, úgy aligha fogja bárki is arra fecsérelni az energiáját, hogy önkéntes rendőrt játsszon. Akár egy jó edzésen: magasról teszünk rá, hogy a többiek milyen elánnal végzik a munkát, legyen ez az ő gondjuk, legfeljebb nem kerülnek be a kezdőcsapatba - mi biztosan beleadunk apait-anyait. Az egymást méregetők, besúgók, feljelentők világa azt jelzi, hogy egy kellően korrupt vezetés rátalált a maga kellően aljas köznépére. Ez az a közeg, amelyben a jelentéktelen kisember lubickolhat az egyenlőség illúziójában, hiszen a súlyos béklyót jelentő előírások mindenkire vonatkoznak, kitörni lehetetlen. Aki szorgalma vagy tehetsége híján eleve esélytelennek számított, azt az ilyen világ a vaskos kárörömmel jutalmazza, arról nem is beszélve, hogy életfogytig játszhatja a mások életében vájkáló csendőr szánalmasan szomorú szerepét.
Erkölcs, morál, etika... a kedvencem az, amikor e három fogalmat - melyeket nyugodt szívvel használhatunk egymás szinonimájaként - elkezdik különböző jelentéstartalmakkal feltölteni, mintha a belső, az ember szívébe írt, génjeibe kódolt, lelkiismereti alapú norma, illetve a külső, koronként és kultúránként változó szabályrendszerek egyaránt erkölcsi bázisként funkcionálhatnának. A szavakkal való ilyetén játszadozás is csupán arra jó, hogy dagassza a káoszt. A valóság ezzel szemben az, hogy az egyetemes etika egyszerűen és precízen definiálható, ráadásul időn, földrajzi helyeken átívelő, objektív, konstans igazság. A pszichopaták és a barbár környezetben szocializáltak belső világa ugyanúgy mutathat beteg torzulásokat, mint a külső - katolikus, muszlim, náci, kommunista, vagy progresszív - elvárásrendszerek. Amikor azzal a gondolattal találkozunk, hogy a moralitás Istentől származik, az vagy nem jelent semmit (ha a szóban forgó vallás etikai kódexe megegyezik az egyetemes erkölccsel), vagy pedig kifejezetten káros, hiszen ártalmas, vagy felesleges tételekkel terheli a társadalmat. Morális kérdések terén az isteni tekintélyt érvként felhozni épp oly önkényes és semmitmondó, mint amikor a "kommunista erkölcs" szószólói a forradalom eszmeiségére; vagy a progresszió megszállottjai a jogállamisági elvárásokra hivatkoznak. Üresen kongó, tartalmatlan szavak csupán, fényévekre minden valódi morális megfontolástól.
