téveszmék

téveszmék

"Tömegek őszinte hite élteti a progressziót"

2022. augusztus 18. - G. Nagy László

progresszio.jpg

Pár hete jókat mosolyogtunk a híren, mely szerint az ismert amerikai vonósnégyest, a DaPonte String Quartet tagjait az általuk létrehozott civil szervezet egyszerűen kirúgta. Az alapítvány egyetlen küldetése az volt, hogy a rajongói adományokat gyűjtse. Nagyon úgy néz ki, hogy a zenészek kecskére bízták a káposztát; a kuratórium ugyanis minden pénzt megtartott magának. Az indok pedig, amiért elbocsátották a muzsikusokat: az általuk játszott zene nem elég sokszínű, a szerzők között nem volt elég nő és színesbőrű...

 

Alig hiszem, hogy találnák bármit, ami jobban illusztrálná a mai korszellemet, mint e vidám kis bulvárhír. Gátlástalan szélhámosok garázdálkodnak mindenütt a progresszív ideológia égisze alatt. A woke vallás papjai éppen ugyanolyan cinikus módon rabolják ki a nyugati átlagpolgárt, ahogyan katolikus elődeik tették évszázadokon át; bűnszövetkezetben az érintett államokkal. Szinte nincs is már olyan közéleti történés, amely nem a jóemberkedésről szól a felszínen - és a szemérmetlen pénzhajhászásról a mélyben.

 

TÚLSÚLYOSAK ÉS KÖVÉREK

A huszadik század derekán, amikor még trendi dolognak számított a cigarettázás és egészségkárosító hatási még nem voltak bizonyítottak, az amerikai dohánygyártók orvosszakértőket alkalmaztak, akik újságcikkekben és tévéműsorokban érveltek amellett, hogy a tüdőráknak és a dohányzásnak semmi köze egymáshoz. Azután ahogy érkeztek a különböző tudományos kutatások eredményei, ez az álláspont egyre tarthatatlanabbá vált, végül le is került a kommunikációs palettáról. A 21. század azonban már nem a tudományról, hanem a vallásos ideológiáról szól. Manapság pontosan tudja mindenki, hogy az ÖSSZES NÉPBETEGSÉG szervesen következik a túlzott szénhidrátfogyasztásból és az elégtelen testmozgásból. Csakhogy a mai kor már nem harcol a tudománnyal, csupán zárójelbe teszi, kiradírozza, ignorálja azt. "Éljen a sokszínűség: a kövérség is ugyanolyan szép, mint a karcsúság. A többi nem érdekes." - Hirdeti a mainstream ideológia minden lehetséges eszközzel. Elég csak a mozi világára gondolnunk: Bridget Jones naplója, Hogyan legyünk szinglik? A szerelem gonosz,Túl szexi lány... Egyre több az olyan vígjáték, amely azt a hazugságot hirdeti, hogy kizárólag a belső értékek számítanak, a fizikai megjelenés mellékes. Ha bárki kiáll a klasszikus szépségideál mellett, kritikával illetve a túlsúly bármilyen formáját, arra azonnal ráolvassák a TESTSZÉGYENÍTÉS bűnét (mely valójában egy tökéletesen értelmetlen, művi kifejezés, hasonlóan a progresszív szótár összes hasztalan, semmitmondó fogalmához). S hogy mire jó mindez? Ha az emberek máról holnapra elkezdenének tudatosan és egészségesen táplálkozni, úgy a szupermarketek és a gyógyszertárak kínálatának háromnegyedét azonnal kukázni lehetne. Édességek, chipsek, cukros üdítők, fogyi tabletták, vérnyomáscsökkentők, savlekötők, puffadásgátlók... Egész iparágak mennének csődbe egy ilyen ébredés hatására. Égetően kell az ideológia mindazok számára, akik az emberiség folyamatos mérgezéséből élnek.

 

HÓPIHÉK

A progresszív vallás egyik legszánalmasabb hittétele az, mely szerint az egyetemi ifjúságot meg kell kímélni minden olyan benyomástól, élménytől, gondolattól, melyek felzaklathatják őket. Praktikusan ez cenzúrát, tudománytagadást, cancel culture-t eredményez; pszichológiai téren pedig visszamaradott, frusztrált, érzelmileg éretlen felnőtteket termel ki. Ők lesznek a pszichiáterek és terapeuták legfőbb célközönsége; potenciálisan ők a legjobb gyógyszerfogyasztók, a nyugtatók, altatók és a semmire sem jó antidepresszánsok igazi törzsvásárlói.

 

MIGRÁCIÓ

Sokszor és sokan leírták már: a korlátlan migráció elképesztő üzleti potenciált jelent a termelő, kereskedő és szolgáltató cégeknek. A tehetős nyugati középosztály fogyasztása korlátozott; a csökkenő gyermekvállalási kedv pedig tovább szűkíti a piacot. Valahogy ki kell venni a pénzt a polgárok zsebéből és eljuttatni a plázák kasszáiba. Az előbbire a magas adók jelentik a gyors megoldást, az utóbbi némi kreativitást igényel. Mivel az európai átlagmelós jól keres, belföldi nincstelenek már alig vannak, így érdemes kívülről importálni egy új, igazán ágrólszakadt réteget, amelyet alaposan ki lehet tömni - villámgyorsan elkölthető - segélyekkel. Ami a felszínen hangzatos emberbarátság, az sok esetben csupán szimpla üzleti érdek. Akinek pedig bármi kifogása van a rablás ezen módjával szemben, az nyilvánvalóan kirekesztő, idegengyűlölő és még iszlamofób is.

 

BLACK LIVES MATTER

Az Egyesült Államokban a fehér lakosság átlagos vagyona a többszöröse a feketékének. Ennek számos oka van: a magasabb iskolai végzettség; a több munkára fordított idő és mindenekelőtt a családi vagyonfelhalmozás; ötször nagyobb az esélye annak, hogy egy fehér amerikai jelentős vagyont örököl, mint hogy egy fekete. Hasonló a helyzet, mint amit a migráció esetében látunk: az afroamerikaiak jelentős kiaknázatlan fogyasztási potenciált képviselnek. A különbségek csökkentését célzó kvóták és diszkriminatív intézkedések hátterében jelentős üzleti érdekek állnak. Akinek pedig mindez nem tetszik, az fajgyűlölő, rasszista, náci. (Még akkor is, ha az igazság pont fordított; épp a színvakság elutasítása az, ami kiérdemli a rasszista jelzőt.)

 

TRANSZNEMŰEK

A nemátalakító hormonkezelések és műtétek egyik legnagyobb amerikai élharcosa az a dr. Johanna Olson-Kennedy, aki a Los Angelesi Gyermekkórház Transzfiatal Egészségügyi és Fejlődési Központjának vezetője. Kutatási programjuk jelentős állami támogatásban részesül. A német kormány koalíciós megállapodásában rögzítették: a transzneműek nemátalakító beavatkozásait teljes egészében a társadalombiztosítás fedezi majd. Anélkül, hogy kitérnénk a kérdés pszichikai, morális és egészségügyi kockázati szempontjaira, szögezzük le: igen összetett és drága műtétekről beszélünk, melyek tízmillió forintos alapárnál indulnak, ám ennek sokszorosába is kerülhetnek. Speciális üzletágról van szó, azonban megfelelő agymosással jócskán szélesíthető a potenciális célközönség. S ha ráadásul mindezt az adófizetők finanszírozzák, az már csak hab a tortán...

 

HÁBORÚ

A háború mindig is jó üzletnek számított. Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán nem csupán a fegyvergyártók és a kiegészítő hadi eszközök szállítói keresik hülyére magukat, de a szankciók következményeképpen számos egyéb iparág - elsősorban az energiaszektor - is szépen profitál. Arról már ne is beszéljünk, miféle gazdasági érdekeltségekkel bír Ukrajnában a Biden család, vagy épp Soros György. Ez is évezredes recept: a felszínen a cukormázas, hamis morál, a mélyben a legnyersebb pénzügyi szempontok. A valódi áldozatok senkit sem érdekelnek, ahogyan a kövérek, a hópihék, a migránsok, a feketék és a transzneműek esetében sem.

  

A magam részéről természetesen abszolút híve vagyok a szabad piacnak. Mindenki áruljon, s mindenki vásárolhasson bármit, amit csak akar. Egyfelől azért, mert mindenki úgy teszi tönkre az életét, ahogyan csak szeretné (lásd dohánytermékek, alkohol, egészségtelen élelmiszerek, indokolatlan műtéti beavatkozások, vallások stb.), másrészt azért, mert a legtöbb termék nem önmagában ártalmas, vagy hasznos, hanem a felhasználás módja teszi azzá (fegyverek, gyógyszerek, marihuána). Aminek nem vagyok híve, az a szélhámosság. Nem állítom, hogy nincsenek igazi őrültek, akik a progresszió elmeháborodott gondolatait hittel vallják. Egész biztosan akad pár ilyen. Hitem szerint azonban a többség csupán cinikus módon meglovagolja a woke-hullámokat, s igyekszik készpénzre váltani az ideológiát. Valójában ezzel sem volna semmi baj, ha nem hagynának borzalmas pusztítást maguk mögött. 

 

Voltak idők, amikor sámánok és varázslók szállították az őrületet. Az ő helyüket vette át a papság, miközben a törzsfőnökök helyére uralkodók léptek, holdudvaruk pedig széles arisztokrata réteggé terebélyesedett. Manapság a progresszió boszorkánykonyháiban forralják ki az újabb és újabb képtelenségeket, azonban továbbra is az elit az, amely profitál belőlük. A politikai elit hasznát a (kreált) áldozati csoportok szavazatai adják, a gazdasági elitét az ideológia által generált vagy megtámogatott pénzmozgások. Kéz kezet mos - így megy ez már vagy százezer esztendeje.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4517904593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2022.08.18. 11:50:42

@Wildhunt:
csak ugye a cancel culture, a migráció, a blm mozgalom, a transzneműek magyarországon és erdélyben nem létező társadalmi problémák. lehet a népet hülyíteni tusványoson, hogy elsődlegesen ezekkel kell megküzdeni a magyarságnak. ami egy orbitális faszság.

G. Nagy László 2022.08.18. 11:58:34

@cvsvrs: Én azért nem gondolnám, hogy mindegy, sőt!

Tegyük fel, hogy egy liberális demokráciában élsz! kitalálod, hogy kövér queer-nek lenni menő dolog. Nyitsz egy butikhálózatot kifejezetten kövér queer-ek számára gyártott divatholmikkal. Reklámozod, marketingeled. Mi ebben a gáz? Semmi.

Most képzeld el ugyanezt iszlám környezetben, ahol a vallás nevében üldözik a heterotól eltérő szexuális formákat!

Vagy ott a másik véglet, a nyugati progresszió, ahol törvényt hoznak rá, hogy nem jeleníthetsz meg nemi sztereotípiákat...

Az aszálytól, az árvíztől és a földrengéstől a társadalmi szabadság sem véd meg, de minden más szempontból ez ígéri a a legnagyobb jólétet.

Wildhunt 2022.08.18. 13:03:17

@cvsvrs: ebből legalább 2, de inkább 3 igenis létező probléma. Ha nem hiszed, nézz le a déli határra meg nézz be valamelyik multi hr mertingjére. Persze mint jó ballibbant, te tagadásban élsz.

2022.08.18. 14:01:24

@Wildhunt:
nincs vagy korlátozott az illegális migráció és lmbtq lobbi tevékenységét is korlátozták. ezekkel egyetértek. nem vagyok ballibant. a balliberális tábor azért létezik, mert orbán "lélegeztetőgépen tartja" őket. és budapesten úgy is megverik a fideszt. országosan nem. és ez kétharmadot eredményez. tehát ez egy működő rendszer politikai értelemben. nemzetgazdasági és szociokulturális értelemben aligha tartható. és elsősorban nem a buzik, vagy a migránsok miatt.

Wildhunt 2022.08.18. 14:53:24

@cvsvrs: vagyis létező társadalmi problémák. Köszönöm.

2022.08.18. 15:17:35

@Wildhunt:
a társadalmi probléma az, ami a társadalom egészét értinti, vagy amivel a társadalom döntő többsége nap mint nap találkozik. soroksáron erősödik a migrációs nyomás? nem soroksáron van buzi lobbi? nincs. soroksáron jelen van a blm mozgalom. nincs. erősödik cancel culture? nem.

baalint1 2022.08.18. 15:28:47

"A magam részéről természetesen abszolút híve vagyok a szabad piacnak."

Azért zárt térben óvatosan, hátha rád szakad a plafon...

"Aminek nem vagyok híve, az a szélhámosság"

Ehhez képest simán előadod az áltudományt a pszichológia terén, mint ha az emberek pszichológiai problémáit a hópiheség adná, mintha azok a problémák csak ál-problémák lennének, még véletlenül sem olyan problémák, amik mindig is jelen voltak, csak nem foglalkoztunk velük.

Az meg különösen vicces, hogy összemosod az elhízás, dohányzás problémáját olyan dolgokkal, mint a transzneműség, migráció, rasszizmus. Kurvára nem mindegy, hogy valaki az egészségtelen életmódját önigazolja, vagy pedig a született bőrszíne, szexuális identitása miatt diszkriminálják.

A háborút pedig továbbra is a te orosz elvtársaid indították, és nem a nyugat, és az oroszoknak voltak teljesíthetetlen követelései, nem nyugat és nem is Ukrajna nem akart értelmesen leülni tárgyalni. De az agyatlan egybites Sorosozás azért megy, jól felmondtad ismét a neobolsevik propagandát.

2022.08.18. 15:38:42

@Wildhunt:
magyarországon a nagy társadalmi problémák (véleményem szerint) a klímaváltozás. ezt érezheti mindenki. menjen ki a tűző napra. és másnapa a lezúduló esőbe. ehhez valamilyen módon alkalmazkodni kell.

debrecen kapott 4 új akkumulátor beruházást a kormánytól. elfelejtették megkérdezni erről a debrecenieket. ez súlyos környezetterhelés. és demokrácia deficit. nem össztársadalmi probléma. a fidesz a halál faszára küldi debrecent. és ezek után a polgárság ha megszerveződik, akkor halál faszára küldi a fideszt. vagy azt mondja, hogy szükség van kínai akkumulátor gyárakra. 10-15 ezer vendégmunkásra. a migráció sem egy össztársadalmi probléma. a demokrácia deficit sem. a fidesz sose mondta, hogy ők liberálisak lennének. azt sem, hogy polgáriak.

ami társadalmi probléma az a demográfia. a születések számában nincs lényeges emelkedés. és ez probléma. az lmbtq lobbi ellen való harccal ez aligha változik. egy átlagos fiatal pár számára egy átlagos magyar település nem nyújt biztos megélhetést. és ehhez nem tud 2-3 gyereket vállalni. de ebben nem a migránsok akadályozzák meg. és nem az lmbtq lobbi. és nem a demokrácia deficit. az, hogy orbán basáskodik. basáskodik, de ez nem egy össztársadalmi probléma.

hanem a versenyképességi probléma van. amivel összefügg a demográfiai probléma. és emiatt a mikroklímán se nagyon tud az ország változtatni. a versenyképesség hiánya viszont abból adódik, hogy a fidesz még ahhoz is hülye volt, hogy klientúrát építsen. nincs fideszes reálértelmiség. dékás sincs, momentumos se. vagy mihazánkos.

a központi probléma a versenyképesség hiánya. véleményem szerint.

2022.08.18. 15:46:03

mámint hogy a fidesz '10 nem liberális és nem polgári. mert ugye fidesz '89 liberális és a fidesz '94 polgári.

2022.08.18. 15:46:44

fidesz '98. talán érthető ez a mondóka.

Wildhunt 2022.08.18. 15:49:13

@cvsvrs: ez nem igaz. Ilyen alapon a hajléktalanság sem társadalmi probléma. Megint hazudsz, maszatolsz.

2022.08.18. 16:24:27

@Wildhunt:
magyarországon a hajléktalanság nem össztársadalmi probléma.

2022.08.18. 16:33:06

@Wildhunt:
éppen ez a baj, hogy olyan kérdések vannak össztársadalmi problémaként beállítva, amelyek a valóságban marginálisak. hajléktalanság tipikusan ilyen. roma integráció. ez nem egy össztársadalmi probléma. a cigány magyar együttélésban partikuláris bajok akadnak. de ez nem a társadalom egészét értintő probléma. a demokrácia deficit sem. mert a választók többsége tudatában vannak a fidesz működésének. az ellenzékiek ezeket tartják legfontosabbnak. ezek azonban nem össztársadalmi problémák.

ahogyan a gender ügye is magrinális, és a migráció kérdése a szónak a legszorosabb értelmében marginális kérdés. ami ellen a fidesz harcol.

magyarországon nem ezek a nagy társadalmi problémák.

2022.08.18. 17:41:05

@Wildhunt:
magyarországon egy medián méretű település 17.5 ezer főt számlál. abban az egy átlagos családban van egy 40 éves férfi, egy 45 éves nő, van valamilyen szakképzettségük, amivel alacsony technológiai szinten tudnak dolgozni, idegen nyelvet nem beszélnek, van 1 gyermekük. akiknek van egy érettségije, közepes technológiai fejlettségi szinten munkába állítani, idegen nyelven alapfokon beszél. és a családban van 2 krónikusan beteg szülő/nagyszülő.

versenyképességi probléma van elsődlegesen. kezdve onnan, hogy kevés a mondjuk a mesterember. nincs villanyszerelő. egészen odáig, hogy nincs lámpagyár, vagy akármicsoda. a helyiek kezében legalább is. és a demográfiai probléma is általános. nemcsak azért, mert a klímaváltozással is nap mint nap szembesülhet. hanem azért is, mert a termőföld, a vízbázis a legnagyobb természeti érték. és abból a szempontból lényeges.

és még egyszer magyar népesség nagyjából fele mezővárosokban, nagyközségekben, kis falvakban él. kiskőrös kisváros, nagykőrös nagyváros magyar viszonylatban. a medián méretű település a főváros cca. 1/100 része.

erre a fidesz válasza micsoda? semmi. helyette azt mondják, hogy migráció, gender, ngo-k. ahogyan persze az ellenzéknek sincs válasza. demokrácia deficit, mély szegénység, roma integráció, hajléktalanok. vagy globális tech cégek, facebook cenzorok, bigpharma, stb.

G. Nagy László 2022.08.18. 18:46:17

@baalint1:

"Ehhez képest simán előadod az áltudományt a pszichológia terén, mint ha az emberek pszichológiai problémáit a hópiheség adná, mintha azok a problémák csak ál-problémák lennének, még véletlenül sem olyan problémák, amik mindig is jelen voltak, csak nem foglalkoztunk velük."

Részben igazad van. A hópihék jelentős része mentálisan sérült, valós pszichikai problémával bír. Csakhogy a megoldás nem az, hogy simogatjuk a buksijukat és megkíméljük őket minden intellektuális és érzelmi kihívástól. Épp ellenkezőleg. Ismerlek annyira, hogy tudom, te sem értesz egyet a tények cenzúrázásával csak azért, hogy megkíméljük egyesek érzékenységét.

"Az meg különösen vicces, hogy összemosod az elhízás, dohányzás problémáját olyan dolgokkal, mint a transzneműség, migráció, rasszizmus. Kurvára nem mindegy, hogy valaki az egészségtelen életmódját önigazolja, vagy pedig a született bőrszíne, szexuális identitása miatt diszkriminálják."

Ebben is igazad van: teljesen különböző problémákról van szó. Viszont nem is mosom össze őket: látod külön bekezdésekben beszélek mindről. Éppen a progresszívek azok, akik egy füst alatt kezelik mindezeket, s a legkevésbé sem érdekli őket, hogy ki-ki mennyire tehet a maga szerencsétlen sorsáról. Egyetértek veled: nagyon is számít, hogy az áldozatoknak mekkora a felelőssége. Épp ezért mutatok fokozott érzékenységet a testi-értelmi fogyatékossággal élők kapcsán, s vagyok közömbös minden egyéb kapcsán.

"A háborút pedig továbbra is a te orosz elvtársaid indították, és nem a nyugat, és az oroszoknak voltak teljesíthetetlen követelései, nem nyugat és nem is Ukrajna nem akart értelmesen leülni tárgyalni. De az agyatlan egybites Sorosozás azért megy, jól felmondtad ismét a neobolsevik propagandát."

Amikor a német kancellár Putyinnál járt februárban, az orosz elnök világosan elmondta, hogy mik a követelései Ukrajna kapcsán (írásbeli garancia, hogy nem lesz NATO-tag). Ez nem tűnt teljesíthetetlen követelésnek.

G. Nagy László 2022.08.18. 18:52:37

@cvsvrs:

"versenyképességi probléma van elsődlegesen. kezdve onnan, hogy kevés a mondjuk a mesterember. nincs villanyszerelő. egészen odáig, hogy nincs lámpagyár"

Nos, ezek az igazán marginális problémák. Egész egyszerűen azért, mert ezeket a piac - idővel - egészen bizonyosan megoldja. A hajléktalanság, vagy épp a cigánykérdés sokkal inkább olyan, amely központi segítségért kiált.

A posztban felsoroltak pedig a nyugati civilizáció égető problémái. Ha Gyurcsányék vennék át a kormánykereket, hónapokon belül nálunk is valós problémává válna mind.

Wildhunt 2022.08.18. 19:38:02

@cvsvrs: nem te döntöd el, hogy melyik probléma marginális.

grundigg 2022.08.18. 19:40:28

@G. Nagy László: "Amikor a német kancellár Putyinnál járt februárban, az orosz elnök világosan elmondta, hogy mik a követelései Ukrajna kapcsán (írásbeli garancia, hogy nem lesz NATO-tag). Ez nem tűnt teljesíthetetlen követelésnek."

Ezen kívül volt még vagy féltucat, folyamatosan változó követelésük a NATO-val és Ukrajnával kapcsolatban, de volt itt szó oroszok elleni ukrán népirtásról meg nácitlanításról, és valójában ma sem tudni egyértelműen, mi a cél a háborúval. Amúgy február 24. előtt azt is tagadták, hogy egyáltalán háborút akarnának indítani. Aki ilyet jósolt a médiában, azon együtt röhögtek Bayer Zsolt elvtársaddal.

Szóval ha azt állítod, hogy a háborúnak az az oka, hogy a NATO nem zárta ki Ukrajna felvételét, akkor sajnálatos módon hazudsz. Ha már a pszichológiát emlegetitek, érdekes kérdés, hogy miért hazudik valaki egy átlátszót egy exkgb-s tömeggyilkos diktátor érdekében.

Wildhunt 2022.08.18. 19:56:49

@grundigg: a háború elsődleges oka a minszki egyezmények megszegése. Ukrán részről.

G. Nagy László 2022.08.18. 20:24:48

@grundigg:

"Szóval ha azt állítod, hogy a háborúnak az az oka, hogy a NATO nem zárta ki Ukrajna felvételét, akkor sajnálatos módon hazudsz."

Nem hiszem, hogy jó megfelelő ige az, hogy hazudok. Nyilván nem vagyok tökéletesen informált - kevesen azok. De azt írom, amiről tudomásom van. Tévedni tévedhetek, de szándékosan sosem mennék szembe az igazsággal.

Abban igazad van, hogy Putyin sunyított, nem volt ez egy tiszta meccs. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a nagyhatalmak simán megfékezhették volna, ha az lett volna a szándékuk.

2022.08.18. 20:39:16

@G. Nagy László:
a debreceni egyetemen a szociológusok az összes cigánytelepet bejárták. az összeset. az összes cigánytelepen az összes házat bejárták a helyi önkormányzati képviselővel. az összeset. és összeírták az összes cigányt. az összeset. egytől egyig mindet. na így lehet kezelni a problémát. minden egyes embert integrálni kell.

2022.08.18. 20:42:19

@G. Nagy László:
a debreceni cigánytelepen a városi karitász, és az önkormányzati képviselő bejárja az összes házat. és ismerik az összes cigány családot. az összeset. és így lehet a megoldani problémát. integrálnak minden egyes cigány családot. és ha kell, akkor abból kiemelik azt aki problémás. így megy az integráció. házról házra, családról családra járva kell integrálni.

G. Nagy László 2022.08.18. 21:13:32

@cvsvrs:

"a debreceni cigánytelepen a városi karitász, és az önkormányzati képviselő bejárja az összes házat. és ismerik az összes cigány családot. az összeset. és így lehet a megoldani problémát. integrálnak minden egyes cigány családot. és ha kell, akkor abból kiemelik azt aki problémás. így megy az integráció. házról házra, családról családra járva kell integrálni."

Helyes. Tiszteletre méltó lelkiismeretesség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.08.19. 14:27:57

Alapvetően csupa jó dolog ez, ami zajlik a liberálisoknál: saját magukat teszik egyre nevetségesebbé.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.19. 14:36:24

Sokkal többet érne a kritika, ha kevesebb hülyeséget kevernél bele.
A baj ott van, hogy mostanra már sokkal mániákusabb vagy, mint bármelyik progresszív, aki ellen harcolni szeretnél, de jó, ha tudod, hogy az ellenmánia is csak mánia.
Vegyük pl., hogy a szolgáltató cégek jól keresnek azon, hogy szarrá adóztatják őket és a tőlük elvett pénzből segélyeznek embereket, akik majd olcsó kínai termékeket vásárolnak az ő drága termékeik helyett. Öööö... Hogy is jön ez össze? Sehogy.
Érdemesebb lenne a sok marhaság indulatos felsorolása helyett kinézni egy-egy témát, és annak komolyan utánanézni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.08.19. 15:13:12

Nem olvastam végig de remélem nem hagytad ki Zelenszkijt valamiért hibáztatni. Ha igen akkor pótold kérlek!

G. Nagy László 2022.08.19. 15:28:23

@Lord_Valdez: Ne már! Ez tényleg egy olyan bejegyzés, amibe százféle módon bele lehet kötni, ne olyat vegyél elő, ami totál értelmetlen!

"Vegyük pl., hogy a szolgáltató cégek jól keresnek azon, hogy szarrá adóztatják őket és a tőlük elvett pénzből segélyeznek"

Ki a fene beszél a cégeket érintő adókról??? Pontosan tudod, hogy több tucatnyi adónem létezik, ezek egy része a cégeket, más része a magánembereket, harmadik része pedig mindkettőt érinti. Egészen nyilvánvaló, hogy a multik számára az az üdvös, ha ők kimaradnak minden adóemelésből, de a tehetős magánembereket mindeközben magas adókkal - ingatlanadó, luxusadó, progresszív SZJA, örökösödési illeték, vagyonszerzési illeték stb. sújtják.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.19. 16:23:54

@G. Nagy László:
Beleköthetek a többibe is, ha gondolod.

Úgy jönnek a képbe az adók, hogy a segélyeket valamiből fizetni kell. Az állam csak azt tudja odaadni, amit előbb valakitől elvett.
A cégeknek nincs szavazati joguk és a cégek is csak emberekből állnak. Olyan nincs, hogy a cég azt akarja, hogy adóztassák a gazdagokat, mert a cég vezetői azok.

G. Nagy László 2022.08.19. 16:44:16

@Lord_Valdez:

"Olyan nincs, hogy a cég azt akarja, hogy adóztassák a gazdagokat, mert a cég vezetői azok."

Értem. Tehát olyan nincs, hogy egy multicég tulajdonosa, vezérkara luxemburgi, vagy kajmán-szigeteki állampolgár és ott adózik? Mindenhol máshol érdeke a magas - magánszemélyekre kirótt - adó. Továbbmegyek: olyat nem hallottál, hogy milliárdosok minden vagyonukat különböző cégekben tartják? Semmi nincs a nevükön, csak a részvényeik - a jachtok, az ingatlanok, a kötvények és a további részvénycsomagok már az általuk tulajdonolt cégek tulajdonai.

Ennél kreatívabb szoktál lenni pénzügyi kérdésekben.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.19. 16:55:57

@G. Nagy László:
A multicégek tipikusan nyílt részvénytársasági formában üzemelnek. Nem kevés tulajdonosuk szokott lenni, hanem baromi sok. Ezek sokszor más cégek, befektetési alapok, illetve egy maréknyi amerikai, nyugat-európai és ázsiai üzletember, plusz egy hordányi kisrészvényes. Ezért a multicég tulajdonosa kifejezésnek kevés az értelme.
A nagy részvényesek nem szoktak kajmán-szigetekei állampolgárok lenni. Senki józan ember nem fog lemondani egy amerikai vagy egy német állampolgárságról ezért. Ezek az országok egész más célt szolgálnak: a társasági adó megspórolását, de ehhez nem állampolgárság kell, hanem székhely.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.19. 17:25:13

De elmondom a többit is.
Az elhízás, mint népbetegség nem új. Ez egy több évtizedes probléma, különösen az alsóbb társadalmi rétegekben. Ezek az emberek eddig mellőzve voltak, de a média az utóbbi másfél évtizedben felfedezte, hogy bennük biznisz van. Nem miattuk híznak el, csak kihasználják, hogy a valóságban az emberek igen kicsi hányada rendelkezik modellalkattal.
A pénz beszél, kutya ugat. Ennyi.

Sem a cenzúra, sem a tudománytagadás, sem a cancel culture nem új. Egy kicsit sem. Ezek velünk vannak, amióta világ a világ. Ha nem hiszed kérdezd Szokratészt, nem lehet, cancelelték.

Amióta írott civilizáció létezik minden generáció lenézte az utána jövő generációkat. Ha téged most megmutatnálak az ükapádnak, akkor ő is azt mondaná rád, hogy gyerekes vagy, felelőtlen, visszamaradott stb. Igen, igaz, hogy a mostani generáció sokkal érzékenyebb, mint mi voltunk, de mi is sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint nagyapáink voltak. Majd, ha lesz egy apokalipszis, akkor ismét sokkal érzéketlenebb emberek fogunk nevelni. Ha meg utópia, akkor még érzékenyebbeket.

Az antidepresszánsok bizonyítottan hatékonyak. Az más kérdés, hogy nem mindenhatóak.
A legtöbb nyugtatót és antidepresszánst egyébként a városi középkorú szegények fogyasztják, nem a "hópihék".

Az USA-ban a migrációs polémia nem az afroamerikaiakról szól, hanem a latinókról.

A transziság nem szélesíthető. Ez már az anyaméhben kialakul.

A háború mögött Vlagyimir Putyint keresd, ne üzletembereket. Nem feltétlenül az okoz egy jelenséget, aki hasznot húz belőle. Ezek az üzletemberek pont attól lettek gazdagok, hogy képesek voltak számos helyzetből hasznot húzni.

G. Nagy László 2022.08.19. 21:26:25

@Lord_Valdez:

"Ezek az országok egész más célt szolgálnak: a társasági adó megspórolását, de ehhez nem állampolgárság kell, hanem székhely."

Amikor pár éve Franciaországban kitalálták, hogy megadóztatják a legvagyonosabbakat, a dúsgazdagok többsége azonnal Svájcba költözött. Nagyjából mindegy, hogy magánszemélyként lakhelyről, vagy cégként székhelyről beszélünk. Adóparadicsomok léteznek, de ezek nem mindenki számára elérhetők. Egy jómódú - de nem dúsgazdag - francia állampolgár számára túl sok macera a lakhelyváltozás, inkább befizeti a luxusadót. A legvagyonosabbaknak racionálisabb döntés a címváltoztatás.

G. Nagy László 2022.08.19. 21:42:11

@Lord_Valdez:

"Ha téged most megmutatnálak az ükapádnak, akkor ő is azt mondaná rád, hogy gyerekes vagy, felelőtlen, visszamaradott stb. Igen, igaz, hogy a mostani generáció sokkal érzékenyebb, mint mi voltunk, de mi is sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint nagyapáink voltak."

Nem vitatkozom azzal, amit írsz. Valóban van ilyen trend. Ettől még igaz az, hogy az érzékenységnek van egy OBJEKTÍV OPTIMUMSZINTJE. Ez pedig az, ahol nem tűröd el a fizikai agressziót, ahol empatikus vagy az értelmi és a testi fogyatékosokkal szemben és úgy általában senkit nem kívánsz megbántani. Ugyanakkor kettős mércét alkalmazol: te magad nem sértődsz meg, nem akadsz ki semmi sértésen, vagy a tiéddel ellentétes állásponton. Ez kortól és földrajzi helyzettől függetlenül kívánatos attitűd.

"Az antidepresszánsok bizonyítottan hatékonyak."

Eddig minden ismert kutatás azt igazolta, hogy nulla hatásuk van.

"Az USA-ban a migrációs polémia nem az afroamerikaiakról szól, hanem a latinókról."

Stimmel. nem is írtam mást.

"A transziság nem szélesíthető. Ez már az anyaméhben kialakul."

Százszor belementünk, nem kezdem újra. Ezer adat bizonyítja, hogy az agymosás működik a fiataloknál. Igazad van. Tényleg nem lesznek transzneműek. Annál rosszabb, ha csak azt hiszik, és belemennek valami visszafordíthatatlan faszságba.

"A háború mögött Vlagyimir Putyint keresd, ne üzletembereket. Nem feltétlenül az okoz egy jelenséget, aki hasznot húz belőle. Ezek az üzletemberek pont attól lettek gazdagok, hogy képesek voltak számos helyzetből hasznot húzni. "

Ez végtelenül egyoldalú, szinte vallásos megközelítés. Már rég vége lenne az egész cirkusznak, ha nem a háborús biznisz diktálna. Sosem vitattam, hogy Putyin a fő felelős. De azért az vicc, hogy Davosban Kissinger az egyetlen békepárti, mindenki más a háborúnak tapsol.

Exploiter 2022.08.20. 08:51:57

Szerencse, hogy az ember teljes mértékben leszarhatja, mit gondol róla a csorda.
És még meg is gazdagodhat, ha van gusztusa kihasználni a 99% agyhalottat.

nemecsekerno_007 2022.08.20. 10:28:52

Az homoszexualitással kapcsolatban egy kérdésem van, aminek van egy A és B része. Ez megmutatja a progresszió nyers szekta jellegét.

A. Mit tegyünk/gondoljunk akkor ha az orvostudomány képes lesz ,,kezelni,, a homoszexualitást?

B. Finanszírozzunk-e ilyen irányú kutatásokat?

Nem kell azonnal válaszolni. Igen a homoszexualitás nem betegség, genetikailag meghatározott. (jelenleg ezt mondják)
A kicsi mellek sem betegség.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.20. 10:33:52

@G. Nagy László:
Az extrém vagyonadónak nincs köze a multikhoz. Kérdezd meg Depardieu-t.

Nincs objektív szint. A szint mindig a környező világ könyörtelensége által van meghatározva. Neked annyira kell érzéketlennek lenned, ami illeszkedik a környezeted érzéketlenségébe. Se jobban, se kevésbé.

Ennek a tények ellentmondanak. Pont azért van a placebokontroll, hogy ez ne legyen igaz.
Szerintem van a fejedben egy téves elképzelés arról, hogy az antidepresszánsok mire valók. Nem leszel tőle happy, csak funkcionális.

Ha tényleg ettől félsz, akkor megint rossz lóra tettél. Ezzel a "genderhisztivel" lehetetlenné teszed azt, hogy a helyzet normalizálódjon és kialakuljon egy általános gyakorlat.

Mondjuk inkább úgy, hogy Kissinger az egyetlen, aki Ukrajna feláldozása mellett van.
Az egésszel az a baj, hogy mivel az oroszok az ukrán nép felszámolását tűzték ki, Ukrajna nem teheti meg, hogy ne harcoljon. Putyin számára viszont még a status quo ante bellum is megalázó lenne, ezért nem teheti meg, hogy visszavonul. Egy visszavonulás Oroszország összes tekintélyének elvesztését jelentené.
Ukrajna addig nem fog nyugodni, amíg a Krímet vissza nem szerzi, viszont az oroszok már beleírták az alkotmányukba, hogy a Krím része az országnak.
Ebből csak egy befagyott konfliktust lehet kihozni, békét nem.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.20. 10:40:32

@nemecsekerno_007:
A kérdésben van egy tévedés. Nem attól betegség valami, hogy kezelhető-e.
A 60-as években volt egy nagy paradigmaváltás az orvostudományban. Régen mindent betegségnek tekintettek, ami eltért a megszokottól, beleértve a balkezességet is, ami ma már igen abszurdnak tűnik. Később már csak azt, ami a beteg életkilátásait, vagy életminőségét rontja.
A városi legendával ellentétben nem a buzilobbi fenyegetésére kezdték el nem betegségként kezelni, hanem mert rájöttek, hogy buziként te simán leélhetsz 90 boldog évet. Miféle betegség az ilyen?
Hasonlóan, a különféle BDSM-hez köthető dolgokat is kivettek a mentális betegségek közül a 2000-es években. Nem ezért, mert létezik BDSM-lobbi, hanem mert többet tudtak meg róla és rájöttek, hogy igazából ártalmatlan.

A helyes kérdés ekkor úgy hangzik, hogy
A: kezeljünk-e felesleges dolgokat
B: pocsékoljunk-e el pénzt feleslegesen kezelhető dolgok kutatására.

birkamenet 2022.08.20. 11:00:10

Elszaporodtak az agyahlott barmok társadalmai szerte a világban. A null IQ-jú csőcselék, amely képtelen felismerni, hogy bődületes fake baromsággal hergelik és ezt mind be is besz.opja. És aztán ki se akar mozdulni az agymosott állapotából. Mert a gazda megmagyarázza neki, hogy a te szellemi nyomorod MÁSNAK a bűne, ő húz le téged lúzernek! De én jövök és harcolok ezek ellen!

Igy szaporodtak el a tudatlan, agymódosított csőcselékek az elmúlt 10-15 évben és ezek növekedésével párhuzamban emelkedtek fel a csőcselékre bazírozó putyinok, trumpok, orbánok és egyéb moocskos gyűlöletpolitikusok. A csőcselékük meg az utolsó leheletükig kitart amellett, hogy 1+1 az 3. Mert a vezir aszongya. Oszt az agyhalál a csőcseléknél már annyira végstádiumos, hogy még fegyverrel is hajlandó ezért harcolni.

Ez a globális téveszme, amikor a csőcselék elhiszi magáról, hogy ő nem csőcselék, hanem értelmiégi. Ebben a blogban is hatalmasat lehet szörnyülködni ezeken az agymosott párákon.

nemecsekerno_007 2022.08.20. 11:00:45

@Lord_Valdez: Ezt nagyon félreértetted.

A. Az orvostudomány tud rajta változtatni
B. Finanszírozzunk-e ilyen kutatásokat?

Ne azon rúgózz, hogy betegség vagy nem.

birkamenet 2022.08.20. 11:03:47

@Lord_Valdez: "Mondjuk inkább úgy, hogy Kissinger az egyetlen, aki Ukrajna feláldozása mellett van."

Azért megkérdezném én ezt a vén szaros hülyét, hogy ha véget érne a ruszkik háborúja azzal, hogy megkapják Izralet cserébe hogy azzal elégitsék ki magukat, akkkor belemenne-e ez a Kiszindzser, hogy adja a világ oda Izraelt a ruszkiknak.

G. Nagy László 2022.08.20. 11:13:31

@nemecsekerno_007: @Lord_Valdez:

"Az orvostudomány tud rajta változtatni"

Ami a gender-ideológia erősen vallásos jellegéről leginkább árulkodik, az az, hogy naponta születnek új és új szexuális identitások (90-nél abbahagytam a számolást), bárki lehet bármi, féfiből nő, nőből férfi, heteróból biszexuális, vagy meleg - egyetlen út ami kizárt: hogy bárki a normalitás felé mozduljon. Egy progresszív számára a legotrombább szentséggyalázás az, ha egy transz rájön, hogy valójában nem is akarja átműtetni magát, vagy ha egy biszexuális visszatér a tisztán heteró vonalra. Ilyen nem létezhet. (Hiszen nem az a cél, hogy elégedett legyen az egyén, hanem hogy minél több legyen a nyomorult.)

midnight coder 2022.08.20. 11:23:29

"Manapság pontosan tudja mindenki, hogy az ÖSSZES NÉPBETEGSÉG szervesen következik a túlzott szénhidrátfogyasztásból és az elégtelen testmozgásból."

Ez megint olyan dolog, hogy ez a tudomány pillanatnyi állapota. Illetve inkább a tegnapi. És persze az erre épülő ipar.

A valóság ezzel szemben az, hogy izomerővel minimális mennyiségű kalóriát égetsz el - kivéve persze ha az izmozás tölti ki az életed. A hízás is egy sokváltozós egyenlet, vannak benne hormonok, van benne bélflóra, és sok-sok olyan folyamat amit ma kezdenek el felismerni. Messziről nézve egyszerű - ha nem viszel be kalóriát, pláne szénhidrátot akkor lefogysz. Közelről nézve már nem olyan egyszerű dolog a fogyás, pláne ha nem főállásban a testeddel foglalkozol, illetve a kövérség nem úgy alakult ki, hogy a 25 éves színész szándékosan szedett fel 30 kilót egy szerepért, aztán ügyesen leadta.

Ma már kezdik ezt kapizsgálni a dokik is, de erre az egész életmód dologra kb. akkora ipar van ráépülve mint a kábítószerkereskedelem. A felkent diatetikustól a rendőrből lett fitnesszguruig, a csodapiruláktól a félmilliós biciklikig. Ráadásul a betegségiparnak nagyon jól jön, ha a problémák megoldása helyett lehet áldozathibáztatni és emellett eladni a sok-sok gyógyszert.

midnight coder 2022.08.20. 11:27:16

@birkamenet: "Azért megkérdezném én ezt a vén szaros hülyét, hogy ha véget érne a ruszkik háborúja azzal, hogy megkapják Izralet cserébe hogy azzal elégitsék ki magukat, akkkor belemenne-e ez a Kiszindzser, hogy adja a világ oda Izraelt a ruszkiknak. "

Azért ez az ukrajna dolog eleve csak pár évtizede létezik. A probléma azzal kezdődött, hogy az ukránok az ukrán nemzetet az oroszok elnyomásával próbálták létrehozni. Amit mi is csináltunk, és ami aztán meg is hozta a "gyümölcseit" az osztrák-magyar monarchia bukása után. Hát most az ukránoknak hozta meg.

midnight coder 2022.08.20. 11:30:58

@Lord_Valdez: "Igen, igaz, hogy a mostani generáció sokkal érzékenyebb, mint mi voltunk, de mi is sokkal érzékenyebbek vagyunk, mint nagyapáink voltak."

Igen. Talán minden civilizáció így bukik el. Egy darabig felfelé megy a szekér, a nagy jólét viszont egyre életképtelenebb hülyéket termel ki. Aminek aztán elkerülhetetlenül bukás lesz a vége, és a dolog kezdődik előlről.

G. Nagy László 2022.08.20. 11:32:41

@Lord_Valdez:

"Ennek a tények ellentmondanak. Pont azért van a placebokontroll, hogy ez ne legyen igaz"

- Jitschak Storozum és munkatársa 1991
- Irving Kirsch és Guy Sapirstein 1998 Listening to Prozac, but hearing placebo (1500 vizsgálatot átfésülve)
- Eva Redei 2009

Irgalmatlan sok kutatás mutatja az antidepresszánsok tökéletes hatástalanságát. Az aktív placebokkal összevetve (amelyek ugyanolyan mellékhatásokat produkálnak, mint az adott gyógyszerek), semmi pluszhatást nem tapasztalni. Már a depresszió okát is bizonytalanság övezi - a szerotoninszint (melyre a legtöbb forgalomban lévő gyógyszer fókuszál) valószínűleg totál lényegtelen faktor.

midnight coder 2022.08.20. 11:34:55

@birkamenet: "Elszaporodtak az agyahlott barmok társadalmai szerte a világban. A null IQ-jú csőcselék, amely képtelen felismerni, hogy bődületes fake baromsággal hergelik és ezt mind be is besz.opja. "

Őket hívjuk röviden balliberálisoknak. De ide sorolhatod a zöldeket is, akik atomerőmű bezárással küzdenek a globális felmelegedés ellen. Igen, valóban médiavezérelt barmok. Amikor a kis médiájuk azt hirdeti, akkor éljen a globalizáció és milyen fasza hogy a nyugati ipart Kínába telepítjük, aztán amikor mást mond a média akkor vesszenek a kínaiak. Pedig a kicsi kínaiak pont annyira voltak angyalok akkor is amikor okoskáék odatelepítették az ipart.

Boldeone2 2022.08.20. 11:40:31

A tömegek őszinte hite èlteti a progressziót" - Ez valóban tèveszme, csak nem úgy a blogposzt írója gondolja ....

A jelenkor legnagyobb problèmája - eszerintem - hogy a tömegeknek közük nincs a progresszióhoz, sőt, inkább regresszióban van sok helyen a társadalom
Èppen ezért tudott felerősödni a szèlsőjobboldali populizmus. A tudománytagadás\ szekepticizmus , az erkölcs - ès èsszerűsèg- tagadás , a nihilizmus , az okkultizmus terjedèse a racionális gondolkodás helyett ...
A kisemberből nem lett nagyember , " emberfeletti ember " , túl szegény ès tanulatlan ahhoz, hanem a manipulált tömeg egy rèszelemèvè vált . A hamis ideológiával, a tèveszmèkkel szètszedtèk az agyat , majd elemenkènt összerakták, gondolkodói ember mívoltukból kiforgatva ....
A fent említett , saláta szerűen összeszedett jelensègeknek közük nincs a progresszióhoz
A migráció egy globális jelensèg, amióta "ember az ember " mindig is lètezett ès lètezni is fog . Maga a homo sapians is valamikor migrált Európába, ezt hogyan lehet összehozni a progresszív politikával?
Totális tèveszme, hogy aki progresszív az korlátlan migrációt szeretne...
A migrációt ès más globális jelensègeket is EGYEDÜL progresszív politikával lehetne kezelni, a befordulás, köldöknèzegetès nem visz előre. A szèlsőjobb populisták a migrációról is hazudnak az embereknek ...

A lènyeg : a progresszíven gondolkodók megpróbálnak a való világ realitásaira reflektálni, jól - rosszul , de haladni próbálnak , a konzervatívok pedig általában valamilyen idealizált múltbèli állapotot szeretnènek visszaállítani , ami nyilván soha nem lehet sikeres ...
A társadalomban vannak konzervatív szempontból riasztó jelensègek ( devianciák ) ezek azonban nem a " haladárok " találmányai - egy újabb közkeletű tèveszme - hanem globális trendek redmènyei ...

Boldeone2 2022.08.20. 11:49:55

@G. Nagy László: Irgalmatlan sok kutatás mutatja az antidepresszánsok tökéletes hatástalanságát. "

- Ilyen tudománytalanságot ne írjál ! Mert 1000 másik tanulmány meg èppen az ellenkezőjèt bizonyítja, illetve , MINDEN pszichiáter egy adott pszichès állapotban antidepresszáns szedèsèt fogja javasolni
Van az az állapot , ahol már semmi más nem segít, önkontroll , pszichológus sem
Amikor hosszú stresszes időszakos követően a limbikus rendszer megborul , csak mestersègsen a hormonrendszer regulálasával lehet visszaállítani , úgy pár hónap után van akinek èv , az amigdala regenerálódhat, majd lassan le lehet tenni , ha nem túl öreg a páciens, amikor már alig van szerotinin termelèse ès más agyhormon is hiányzik
Az antidepresszáns egy működő dolog , csak rengeteg ember rossz gyógyszert kap , rossz adagolásban így nem gyógyul meg

G. Nagy László 2022.08.20. 11:53:05

@Boldeone2: Először is abban kéne megállapodni, hogy mit értünk PROGRESSZIÓ alatt. Én azt, amit a többség: a WOKE-ideológiát, melynek szerves eleme mind, amit a posztban felsorolok.

Talán benned él egy romantikus, jóindulatú elgondolás annak kapcsán, hogy a PROGRESSZIÓ talán megtarthatja eredeti jelentését, s valóban a haladást szolgálja majd, nem az őrületet és a káoszt. Én ezt elengedném. A kifejezés - szerintem - végleg elveszítette eredeti tartalmát. A LIBERALIZMUS fogalomért még harcolok, de egyre reménytelenebb ez is.

Boldeone2 2022.08.20. 11:55:52

@midnight coder: De ide sorolhatod a zöldeket is, akik atomerőmű bezárással küzdenek a globális felmelegedés ellen"

- A zöldek minden országban a társadalom legkèpzettebb , diplomás rètegei. Sokkal veszèlyesebbek a különböző populista pártok nihilista , kèpzetlen szavazói. Nem minden zöld atomellenes, ez egy zöldek közt is vitás kèrdès

Igen, valóban médiavezérelt barmok. Amikor a kis médiájuk azt hirdeti, akkor éljen a globalizáció és milyen fasza hogy a nyugati ipart Kínába telepítjük, aztán amikor mást mond a média akkor vesszenek a kínaiak. "

- A globalizációnak vannak hasznos ès káros jelensègei. Te sem èlnèl meg globalizáció nèlkül , ahogy èn sem...
Kínát ki szereti? Biztos nem a "haladárok"! :)

G. Nagy László 2022.08.20. 11:59:21

@Boldeone2:

"amikor már alig van szerotinin termelèse"

Erről van szó. Nem sok köze van a szerotoninszintnek a depresszióhoz. Még akkor sem, ha ez a dogma jelenleg is tartja magát, a kutatások ellenében. Így volt ez Semmelweis esetén; így volt a skorbut kapcsán; és így volt az állapotos anyák röntgenezését illetően is. Ezek sokkal rosszabbak voltak: ezrek haltak meg a gőgös orvostársadalom hajthatatlansága miatt. A rosszul kezelt depresszió is szar, de legalább nem halálos...

Boldeone2 2022.08.20. 12:05:36

@G. Nagy László:
Talán benned él egy romantikus, jóindulatú elgondolás annak kapcsán, hogy a PROGRESSZIÓ talán megtarthatja eredeti jelentését, s valóban a haladást szolgálja majd, nem az őrületet és a káoszt. Én ezt elengedném."

- Èn azt gondolom , hogy ez az "őrület ès káosz " nem valamely politika , főleg nem a nem nagyon lètező progresszív politika etedmènye, hanem a korszellelemből fakad ...
Ha nem akarjuk , nem látjuk ...Èn egy LMBTQ- t sem látok , mert nem akarok ...Ha keresed magadnak , akkor megtalálod ..

A kifejezés - szerintem - végleg elveszítette eredeti tartalmát. A LIBERALIZMUS fogalomért még harcolok, de egyre reménytelenebb ez is."

- Ezzel egyetèrtek. A liberalizmus, a liberális gondolkodás mindenhol a felvilágosult elit jellemzője. Most pedig amikor egyre nőnek a globális diszkrepanciák , meg az adott társadalmon belüli is , előtérbe kerül a kollektív, törzsi szellem, az antiliberalizmus, a másik ember korlátozásának nagyobb igènye. Szabadon èlni sem akar nagyon mindenki , de kockáztatni meg főleg nem ...
Az állam mondjon meg mindent , szervezzen meg mindent, ossza el a jogokat a jövedelmeket stb...
A szabadság terhet nem vállalják az emberek , az autonómiához èretlenek , nem gondolkodnak önállóan ...

Boldeone2 2022.08.20. 12:12:41

@G. Nagy László: Erről van szó. Nem sok köze van a szerotoninszintnek a depresszióhoz."

- Az antidepresszánsok szèles körben alkalmazottak , a depresszió csak az egyik. Pl pánikbetegsèg , vagy generalizált szorongás
A lènyeg : általában olyan emberek esnek bele, akinek genetikai hajlamuk van rá , valamely agyhormon nem elég
A szorongasoldók soha nem gyógyítanak meg, a megfelelően választott antidepresszáns az meg tud gyógyítani
Több hónap , vagy egy- két èv, de helyre tudja állítani a felborult idegrendszer , ha mellette van rá az egyènnek törekvèse ès esze

nemecsekerno_007 2022.08.20. 13:57:02

@G. Nagy László: Kivetített Mündhausen szindróma. Ebben szenved a progresszív baloldal.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.20. 14:39:42

@nemecsekerno_007:
Te nem érted. Ha nem betegség, akkor miért akarna változtatni rajta és minek kutatná?

@G. Nagy László:
Csak, hogy tisztázzuk: Mivel a gender identitás kérdése, ezért önkényes. Egy kontinuumot, annyi kategóriára vágsz fel, amennyi jól esik. Ebben semmi vallás sincs.
Ha nem hiszed, akkor nézd meg, hogy a fukszia szín micsoda. Nevezhetnénk egyszerűen csak lilának is. Azt nem mond, hogy a színlátás is vallás.

Mindenki meggondolhatja magát, tehát ez hülyeség. Ez nem szentségtörés. Az más kérdés, hogy viszonylag kevessé valószínű.

"egy biszexuális visszatér a tisztán heteró vonalra. Ilyen nem létezhet"
Nem nem létezhet, hanem nem létezik. Ez ugyanis hülyeség.

A normális közbeszéd akadálya, hogy (mint a mellékelt ábra is mutatja) igen alacsony tudásszint van róla a közgondolkodásban.

Irgalmatlanul sok kutatás mutatja, hogy de igen.
Az, hogy néha napján valaki kihozza, hogy nem, valamelyik hatóanyag nem hozza, nem sokat jelent.
Zárójel Jitschak Storozum, ez az ember nem létezik, ilyen néven biztosan. Irving Kirsch pedig egy csóka, aki semmilyen bizonyítékot nem publikált a bombasztikus megállapításai mellé.
Ami a szerotonint illeti, ott a helyzet valóban komplexebb ennél.
Rédei meg pont az ellenkezőjét bizonyította.
pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/14593430/
A patkányok két fajta antidepresszánsra reagáltak, de a harmadikra nem.

csakférfi 2022.08.20. 16:27:02

Sajnálatos hogy a szerző ilyen "buborék" temákkal foglalkozik.... meg persze a "tömegek".
Itt ülök a pincében a központi fűtésem szerelése közben.... drága a gáz... benzin.. szén... kenyér.... infláció....
stb.
Azt gondolom még egy ilyen aszályos év... vagy kettő és a fentebb említett témák vajmi kevés jelentőségű lesz.
Remélhetőleg a klíma hdlyrehozza az észjárásunkat... mi fontos és mi nem.

MEDVE1978 2022.08.20. 23:34:41

A woke ideológia vagy kultúra lényegében egy valláspótlék. Ez minden kiterjedt ideológiára igaz lehet, de a woke-ságnak nagyon erős párhuzamai vannak a keresztény vallással.

A keresztény vallás egyik tana ugyanis az eredendő bűn. Eredendő bűnben születünk, ebből vált meg bennünket Jézus Krisztus, hogy ha beengedjük őt a szívünkbe és hiszünk benne.
Ehhez azonban a tanítások szerint előbb 1) be kell ismerned, hogy bűnös vagy 2) Be kell látnod, hogy bűnös vagy, tehát ezt egy morálisan elítélendő cselekedetnek kell nyilvánítanod és be is kell látnod, hogy ez rossz út 3) változtatnod kell a rossz úton, el kell kerülnöd a bűnt a jövőben (ha tudod).

A woke részirányzatok döntő része ugyanerre van felhúzva és míg a kereszténység esetében az egyház, itt mondjuk az internetes közösség ad feloldozást. Ezen a mintán végigmenve:
1. Valamiért nem értesz egyet a feketék reprezentációjával az amerikai kultúrában (mondjuk sokallod), netán rossz tapasztalatod van velük, úgy gondold, hogy többet bűnöznek stb. > Ismerd el, hogy ez bűn és morálisan rossz. 2. Tegyél ellene, szavazz olyan pártokra, amelyek ezt támogatják.
2. Ugyanígy rassz alapon: nem értesz egyet azzal, hogy a fehérek elnyomják a feketéket egyfajta szisztematikus elnyomás formájában, aminek a megszüntetése érdekében szisztematikusan pozitívan diszkriminálni kell a feketéket. Vagy nem értesz egyet azzal, hogy az egykori gyarmatok nem csak rossz dolgokat kaptak a gyarmatosítástól.
3. Van nyugaton egy ún. white privilege (fehér előny). A woke-ság teoretikusai ma már odáig mentek, hogy a fehér előny mindenképpen megvan, ahogy egy fehér ember sohasem fogja azt se tudni, hogy milyen feketének lenni, hiába próbálkozik empatikus lenni vagy mondja azt, hogy nem diszkriminál, diszkriminálni fog. Ez még jobban az eredendő bűn logikájára emlékeztet.
4. Nem rassz vonalon, ugyanezek a panelek vannak szexualitás, gender, környezetvédelem témakörben is.

Ez az egész egyáltalán nem új hatásmechanizmus, az államszocialista-kommunista próbálkozás során pontosan ehhez hasonló mechanizmusok működtek:
1. Úttörők / kisdobosok 12 pontja > 10 parancsolat;
2. Cancel culture > Maoék kulturális forradalma;
3. Bűn / tévút beismerése > önkritika gyakorlása a pártlapban / középkorban tanok visszavonása.

Szóval a mechanizmus valóban nem új, a különbség az, hogy ezt jelenleg sokan nem tartják elítélendőnek, míg az előképeit (Mao kulturális forradalma, inkvizíció) ma a történelem borzalmai között tartjuk nyilván.

G. Nagy László 2022.08.21. 08:48:21

@MEDVE1978: Minden szavaddal egyetértek. A németek eredendő bűne a nácizmus. Mindegy, hogy egyetlen náci háborús bűnös se él már. Ugyanígy: az amerikaiak eredendő bűne a rabszolgatartás. Mindegy, hogy generációk nőttel fel azóta. Mindegy, hogy a feketéket sok esetben más feketék tettek rabszolgává. A lényeg: létezik eredendő bűn, mely kollektív. A progresszív vallás pontosan ugyanúgy tagadja az újszülött egyén ártatlanságát, mint a kereszténység. Ez erkölcsi tekintetben védhetetlen - ez maga a beteg vallásosság.

Ahogy írod is: a kommunisták és a progresszívek szinte mindent a keresztény vallásból vettek át. A nyilvános gyónás intézménye ma erősen dívik nyugaton: ha bárki rossz kifejezést használ - megbántva ezzel bármely kisebbséget, mely megbántódni akar - annak kanosszát kell járnia. Vagy ott van a focisták térdepeltetése - tipikus templomi gesztus. És persze a lényeg: ha a hitük bármiben ellenkezik a tudománnyal, a valósággal, úgy természetesen a dogmatikus hit a nyerő, a tények felejtők...

"a különbség az, hogy ezt jelenleg sokan nem tartják elítélendőnek, míg az előképeit (Mao kulturális forradalma, inkvizíció) ma a történelem borzalmai között tartjuk nyilván."

Elképesztően ostoba az emberiség. Gondolj bele: Sztálin már milliókat küldött a halálba, de sokan még akkor sem látták a világban, mekkora szörnyeteg. Ceausescut számos nyugati egyetem a díszdoktorává avatta. A kegyetlen Rákosit megmagyarázhatatlan személyi kultusz övezte egészen sokáig. Az agymosás működik, és a progresszió egyelőre még csak bomlaszt, káoszt teremt, meghurcol, de közvetlenül nem ont vért. Amíg ez így marad, a többség nem is fogja veszélyesnek tartani. (Maradjon is így...)

nemecsekerno_007 2022.08.21. 12:38:26

@Lord_Valdez: Nem sikerült megértened a kérdést.
A kicsi mellek se betegség.

grundigg 2022.08.21. 13:35:41

@G. Nagy László: "A németek eredendő bűne a nácizmus. Mindegy, hogy egyetlen náci háborús bűnös se él már. Ugyanígy: az amerikaiak eredendő bűne a rabszolgatartás. Mindegy, hogy generációk nőttel fel azóta."

Úgy tűnik, nekünk ilyen woke jobboldal jutott, mert ha egy német azt mondja, hogy nem kéne teljesen leépíteni a jogállamot vagy ellopni minden uniós pénzt, akkor valami fideszes tótumfaktum azzal fog előjönni, hogy a németek fogják be, mert nácik voltak. A britek és az amerikaiak is fogják be, mert azoknak gyarmataik voltak, és rabszolgákat tartottak, és persze a franciák is fogják be, mert Trianon.

G. Nagy László 2022.08.21. 14:44:54

@grundigg: :) mondanám, hogy jogos, de én nem ezt tapasztalom. A jobboldal részéről sokkal inkább azt az álláspontot hallom rendszeresen, melyet magam is képviselek: "rasszizmus, idegengyűlölet, kisebbségekkel való bánásmód kapcsán ne ők oktassanak minket, a múltjuk alapján különösen ne!"

Ez így vállalható, két szempontból is:

1. Mi sem mondjuk meg nekik, hogyan éljenek. Akár maradhatnak rasszisták is, mint amilyenek gyarmattartó és náci időszakaikban voltak.
2. Nem mondjuk, hogy szégyellniük kéne magukat dédapáik bűneiért. Csakis a maguk tetteiért felelősek.

Sadist 2022.08.21. 17:25:51

@: Szélsőbaléknak mindig ez a taktikájuk, hogy azt mondják, ez ide nem fog eljutni, ez nálunk soha nem lesz probléma.
De. Kurvára probléma lesz. A kultúrháború frontja nem fog csak úgy megállni az országhatárnál, mert a youtube, netflix, disney, facebook sem áll meg ott.

Sadist 2022.08.21. 17:28:22

@: HAHAHAH, vicces, ahogy pakolgatod a kapufát.

Sadist 2022.08.21. 17:40:37

@Lord_Valdez: "A legtöbb nyugtatót és antidepresszánst egyébként a városi középkorú szegények fogyasztják, nem a "hópihék"."

Rosszul tudod, csávó. A legnagyobb antidepresszáns-fogyasztó réteg a 40-es, liberális, gyermektelen, nagyvárosi nők, akik elég tetemes átfedést mutatnak a hópihékkel és karenekkel.

"A transziság nem szélesíthető. Ez már az anyaméhben kialakul."

Az utóbbi pár évben a magukat transzneműnek valló kisgyerekek száma sokszorosára nőtt.

Egyébként meg szélsőbalosék kitalálhatnának már valami következetesebb narratívát, mert az, hogy a nemek csupán társadalmi konstrukciók és az, hogy a transziság, buziság, egyéb LGHDTVQWERTY identitás már az anyaméhben kialakul és genetikailag meghatározott, egymással homlokegyenest ellentétesek.

Sadist 2022.08.21. 17:43:14

@Boldeone2: "A lènyeg : a progresszíven gondolkodók megpróbálnak a való világ realitásaira reflektálni, jól - rosszul , de haladni próbálnak , a konzervatívok pedig általában valamilyen idealizált múltbèli állapotot szeretnènek visszaállítani , ami nyilván soha nem lehet sikeres ..."

Neked is teljes tévképzeted van a konzervativizmusról...

Sadist 2022.08.21. 17:50:28

@Boldeone2: "A zöldek minden országban a társadalom legkèpzettebb , diplomás rètegei."

AHAHAHAHAHAHAHAHAH :D:D:D:D:D:D:D:D:D
Egyrészt a képzettség, diploma egyáltalán nem jelenti azt, hogy az illető valóban át is látja a környezetvédelemmel kapcsolatos dolgokat, másrészt meg a Phd fokozat és a kurva magas IQ se garancia arra, hogy a delikvens egy-egy kérdésről ne törzsi ősember szintjén gondolkodjon. Lásd Sam Harris pár nappal ezelőtti interjúját, amiben kb. egy perc alatt képes volt az abszolút erkölcsi nulláig ásni magát.

Sadist 2022.08.21. 17:58:10

@MEDVE1978: Érdekes teória, csak ott van bukón, hogy a woke mob egyáltalán nem ismeri a bűnbocsánat fogalmát. Vagy te tudsz akár csak egyetlen olyan esetről, hogy a meghurcolt bűnös elismerte bűnét, bocsánatot kért, esetleg valamilyen kárpótlást eszközölt, megígérte, hogy soha többé nem fog ilyen előfordulni, a woke mob pedig megbocsátott neki és keblére ölelte? Mert én nem.

Sadist 2022.08.21. 18:04:57

@G. Nagy László: "Ez végtelenül egyoldalú, szinte vallásos megközelítés. Már rég vége lenne az egész cirkusznak, ha nem a háborús biznisz diktálna. Sosem vitattam, hogy Putyin a fő felelős. De azért az vicc, hogy Davosban Kissinger az egyetlen békepárti, mindenki más a háborúnak tapsol."

www.youtube.com/watch?v=qwDgIYXR2v4&t=2433s
:)

2022.08.21. 20:29:21

@MEDVE1978:
a különbséga kereszténység legalapvetőbb tanítása. az, hogy az általános emberség nem evilági bölcseletre van alapozva.

Máté 22:36-40
36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
37 Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és teljes elmédbõl.
38 Ez az elsõ és nagy parancsolat.
39 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.

MEDVE1978 2022.08.21. 20:29:39

@Sadist: Vannak rá példák, Matt Damon jutott eszembe rögtön.
A mee too hisztériája ment ezerrel, amikor Damont egyszer megkérdezték, hogy mi a véleménye róla. És ő azt mondta, amit minden őszinte férfi valószínűleg hisz magában: nehogy már egyszintre hozzuk a brutál megerőszakolást és azt, hogy valaki utánafüttyent egy nőnek vagy rácsap a fenekére, esetleg netán szexista megjegyzést tesz rá. Ezért a sajtó keresztre feszítette, a twitteres csürhe már kezdte volna bojkottálni a filmjeit, mire bocsánatot kért, bűnbánatot gyakorolt. Ezt követően kínosan ügyelt a woke megszólalásokra, cserébe elfeljetette a csőcselék.

2022.08.21. 20:43:37

@MEDVE1978:
a keresztény tanítás, hogy az általános emberségnek nem evilági alapja van. és az az univerzalizmus. minden egyéb partikularitás. a szocializmus, vagy liberalizmus, vagy akármicsoda. a globalizáció, vagy akár a keresztény ökumené is partikuláris akkor, ha a mindenség a mérce.

G. Nagy László 2022.08.21. 22:00:04

@Sadist:

"Egyébként meg szélsőbalosék kitalálhatnának már valami következetesebb narratívát, mert az, hogy a nemek csupán társadalmi konstrukciók és az, hogy a transziság, buziság, egyéb LGHDTVQWERTY identitás már az anyaméhben kialakul és genetikailag meghatározott, egymással homlokegyenest ellentétesek."

Pontosan ezt mondom én is. Világos, hogy a balosokat sosem zavarja a következetlenség, de ez azért eléggé szemet szúró. Hogy nem tűnik fel oly sokaknak??

Wildhunt 2022.08.21. 23:55:59

@Sadist: mondjuk ezen nincs mit csodálkozni, a nők szervezete a gyerekszülésre van finomhangolva. Ha az kimarad, a teljes működés felborul. Lehet küzdeni a biológiával, de úgyis a biológia győz.

grundigg 2022.08.22. 01:31:56

@G. Nagy László:

"mondanám, hogy jogos, de én nem ezt tapasztalom"

Majd olvass Schmidt Máriát, Deutsch Tamást vagy Orbán Viktort, akkor tapasztalni fogod.

"Mi sem mondjuk meg nekik, hogyan éljenek."

Dícséretes ez a visszafogottság a részünkről, pedig nyilván megtehetnénk. :)

Ha viszont mi valóban nem akarjuk megmondani nekik, hogyan éljenek, akkor miért foglalkozunk éjjel-nappal a nyugat problémáival? Akkor miért nem hagyjuk rájuk? Migráció, woke, blm, lmbtq stb. - egytől egyig a nyugat problémái, a fideszes propaganda mégis többet foglalkozik ezekkel, mint a magyar gyerekek oktatásával vagy a magyar emberek egészségügyi ellátásával, vagy egyáltalán bármivel, ami magyar probléma.

Keress rá a fideszes médiában (vagy a te blogodban), hogy hány írást találsz a hazai tanárhiányról és hányat arról, hogy miért térdepelnek az angol focisták! Miközben mi nem akarjuk megmondani, ők hogyan éljenek! Mi lenne, ha még akarnánk is?

"Nem mondjuk, hogy szégyellniük kéne magukat dédapáik bűneiért."

De. Mondjuk. Te is észrevennéd, ha tájékozódnál, és legalább annyit foglalkoznál a hazáddal, mint a haldokló nyugattal.

Sadist 2022.08.22. 01:51:20

@grundigg: "Migráció, woke, blm, lmbtq stb. - egytől egyig a nyugat problémái"

Neked is mondom, hogy nem, ezek nem fognak megállni az országhatárnál, és igenis foglalkozni kell velük.

grundigg 2022.08.22. 02:06:57

@Sadist: "nem fognak"

Szóval egyetértünk, hogy ezek nem a jelen magyar problémái, csak te még jósolsz is egyet, és azt mondod, hogy a jelen valósága helyett foglalkozzunk az elképzelt jövő elképzelt problémáival.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.22. 07:47:14

@Sadist:
A szennyvízadatok nem hazudnak.

"a magukat transzneműnek valló"
Ami nem összetévesztendő a transzneműséggel.
Egyébként az a bizonyos 1500-as növekedés, amivel rémisztgetnek is így jött ki. Összenéztek két különböző számot és megállapították, hogy egyik sokkal nagyobb, mint a másik. Annyi agyuk nem volt, hogy felismerjék, hogy a két mutató egész mást mér.

Nem a narratíva következetlenségével van a baj, hanem azzal, hogy a legádázabb ellenfeleik tökéletesen fogalmatlanok. Mert itt most tudatlanságról beszélünk. Ezért is nem lehet konzervatívokkal vitázni, mert nem vitázni kell, hanem előtte korrepetálni. Vitázni csak azután lehet, ha már megértették, azt amiről vitatkozni szeretnének.
Létezik kromoszomális nem, gonadiális nem, hormonális nem, másodlagos nemi jellegek.
És létezik pszichológiai nem, társadalmi nem és jogi nem.
Az agy még az anyaméhben fejlődik ki és szorosan összefügg az ottani hormonális hatásokkal. Az itt kialakult agynak lesz komoly hatása a pszichológiai nemre nézve. A transziság egy pszichológiai nem kérdés.
Ami társadalmi konstrukció az a társadalmi nem. Ez az, amit egy adott társadalom, egy adott korban egy nemről gondol. Viszont baromi könnyű belátni, hogy társadalmi konstrukció, mert elmész Thaiföldre és keresel egy kathoey-t, aztán látni fogod, hogy ezek a ladyboy-kat nem tekintik sem férfinak, sem nőnek. Egy harmadik nemként kezeli a thai társadalom.

G. Nagy László 2022.08.22. 08:09:39

@grundigg:

Az a legnagyobb gáz, hogy gőzöd nincs, mit jelent a liberális gondolkodásmód. Egyszerűen nem érzed a zsigereidben. Egy dologhoz igazodsz, hogy Orbán 1 geci, és ez határozza meg a teljes világképedet. Lépj eggyel hátra, és próbáld intelligensen, nagyobb látószögből tekinteni a világot! Ha el tudod engedni az Orbán-gyűlöletedet, egy-két dolgot tisztábban látsz majd. (Én is utálom Jakab Pétert és Gyurcsányt, de nem hozzájuk mérem a világot. Simán lehet, hogy néha még igazuk is van, bár ritka az ilyen...)

"Majd olvass Schmidt Máriát, Deutsch Tamást vagy Orbán Viktort, akkor tapasztalni fogod."

Az utóbbi kettőnél soha nem tapasztaltam ilyet. Schmidt Máriának nem ismerem minden rezdülését.

"Dícséretes ez a visszafogottság a részünkről, pedig nyilván megtehetnénk. :)"

Abszolút alaptalan e szarkazmus. Ha a Nyugat tűzzel-vassal ránk akarja kényszeríteni a faszságait, ehhez képest a magyar álláspont messzemenően liberális: mi nem erőltetünk senkire semmit.

"Ha viszont mi valóban nem akarjuk megmondani nekik, hogyan éljenek, akkor miért foglalkozunk éjjel-nappal a nyugat problémáival?"

Ezek azok a kérdések, ahol kibukik belőled az illiberális. baszki, ha elmondom, hogy a dohányzás egészségtelen, az pont ugyanaz, mintha kitekerném a kezedből a cigit? Vedd már észre az Istenért, hogy egy szabad világban ez az egyetlen lehetséges eszköz: elmondani százszor, vagy ezerszer. Nincs más.

"Akkor miért nem hagyjuk rájuk? Migráció, woke, blm, lmbtq stb. - egytől egyig a nyugat problémái"

Ha a Fidesz bukik, a miénk is lesz vastagon.

"Keress rá a fideszes médiában (vagy a te blogodban), hogy hány írást találsz a hazai tanárhiányról és hányat arról, hogy miért térdepelnek az angol focisták!"

Ki a faszomat érdekel a tanárhiány? Liberális vagyok, a piacban hiszek. Szarok rá, ha kevés a pék, az árufeltöltő, vagy a hidegburkoló. Ez kurvára nem erkölcsfilozófiai kérdés, hanem tisztán piaci (illetve annak kéne lennie).

"De. Mondjuk. Te is észrevennéd, ha tájékozódnál, és legalább annyit foglalkoznál a hazáddal, mint a haldokló nyugattal."

Mutass csak egyetlen olyan írást komoly jobbos politikustól, aki ilyet ír!

grundigg 2022.08.22. 10:51:29

@G. Nagy László: "Az a legnagyobb gáz, hogy gőzöd nincs, mit jelent a liberális gondolkodásmód."

Igyekszem tanulni. Liberális tehát az, aki a valóság helyett álproblémákkal foglalkozik.

"Egy dologhoz igazodsz, hogy Orbán 1 geci, és ez határozza meg a teljes világképedet."

Halvány fingod sincs az én teljes világképemről. A leghalványabb se. Annyit tudsz rólam, hogy néha idejövök, és elmondom, hogy a folyamatosan a fideszpropaganda - Magyarországon mindenképpen - álproblémáit csócsáló blogod minden, csak nem liberális. Ha azt hiszed, ebből megfejtetted a teljes világképem, hát inkább nem minősítelek.

"Én is utálom Jakab Pétert és Gyurcsányt, de nem hozzájuk mérem a világot."

Van egy egészen pindurka különbség az említett politikusok és Orbán között. Meg tudod fejteni, vagy áruljam el? Meg tudod fogalmazni, miért nem azon kattogsz, mi történik Zimbabwében?

"Ki a faszomat érdekel a tanárhiány? [...] Ez kurvára nem erkölcsfilozófiai kérdés, hanem tisztán piaci (illetve annak kéne lennie)."

Persze, hogyne. Az oktatásban nincsenek erkölcsfilozófiai kérdések. Azok csak abban vannak, hogy ki nyeri az Eurovíziót vagy fürdenek-e a németek. Az illiberális Orbán heti három olyan intézkedést hoz, amit liberális alapon kritizálhatnál, de te inkább a blm-mel foglalkozol.

"Ezek azok a kérdések, ahol kibukik belőled az illiberális."

:)))))) Legalább kapok néhány rajongó posztot tőled. Ha gondolod, küldök grundiggos hűtőmágnest is.

Amúgy nem nagyon értem, hogy jön ide az erőszak kérdése. Az volt az állításod, hogy "Mi sem mondjuk meg nekik, hogyan éljenek.". Miközben más témánk sincs, mint hogy ők hogyan élnek és hogyan kellene élniük (hogy ennek tartalmában amúgy mennyi a hazugság, abba bele se menjünk). Naponta nyolcszor elmondod az asszonynak, hogy "A szomszéd oda dugja a farkát, ahova akarja, de azért mégis csak felháborító, hogy ide dugja meg oda dugja, mert amoda kéne neki." Közben meg hallgatsz arról, te hova dugod. Ez megy itt: terelés, hazudozás, képmutatás, csak ezt te valamiért kényszeresen liberalizmusnak nevezed.

"Mutass csak egyetlen olyan írást komoly jobbos politikustól, aki ilyet ír!"

Az általam említett három ember pl. már mind mondta azt (nem szó szerint), hogy a németek fogják be, mert a nagyszüleik nácik voltak. De ezek visszatérő toposzok a fideszes médiában. Ha te erről még nem hallottál, ismerkedj meg alapfokon a magyar közélettel.

G. Nagy László 2022.08.22. 13:07:37

@grundigg: Egyetlen észrevételedre érdemes reagálnom:

"Amúgy nem nagyon értem, hogy jön ide az erőszak kérdése."

Úgy, baszki, hogy ez a lényeg. Ha Semjén Zsolt szerint mindenkinek templomba kéne mennie vaságnap - ez egy szimpla vélemény, ez belefér a liberalizmusba. Ha Semjén javaslatára a kormány bezáratja a plázákat vasárnapra, az durva hatósági erőszak, így nem fér bele a liberalizmusba.

Mi ezen a bonyolult?

MEDVE1978 2022.08.22. 13:39:51

@grundigg:

"Ha viszont mi valóban nem akarjuk megmondani nekik, hogyan éljenek, akkor miért foglalkozunk éjjel-nappal a nyugat problémáival? "

Alapvetően ez szükséges, mert a mai világ hálózatokból áll és sokkal inkább összekapcsolt egymással (interconnected), mint valaha a történelem során. Ezt két tényező teszik lehetővé: az egyik, az adott országokban (tehát esetünkben nálunk) lévő társadalmi rend (az, hogy hagyják, hogy külföldről sok minden bejöjjön - áru, munkaerő, információ stb. és innen sok minden kimenjen)., a másik pedig maga a technológia főként az internet, a world wide web.

Migráció: a migráció az EU egészét befolyásolja. Az EU úgy alakult ki, mint egy klub. A fő hivatásának először a békés gazdasági kooperációt, így egy újabb háború megakadályozását tekintette, aztán ez szépen átment egy hatékony gazdasági régióba, végül pedig egy vágyba, hogy ez valamennyire politikai unió is legyen.

A woke kontextusban a migráció egy magától értetődő és természetes folyamat, amit emberiességi (humánus) alapon meg kell engedni, legalábbis nem szabad úgy akadályozni, hogy a bevándorolni akaró személy sérüljön. Aki már látott határvédelmet, az tudja, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen, tehát így a bevándorlás megengedése mellett teszik le a woke-ok a garast. Ugyanígy a humanista alapokból következik, hogy a bevándorló ugyanolyan értékes, mint a saját lakos vagy az EU másik tagjában élő lakos és hogy szinte ugyanolyan jogai kell, hogy legyenek. A dolog itt válik magyar üggyé is. Látni kell, hogy a szegénységi migráció (tehát nem a kvalifikált elmék bevándorlása, hanem a lélekvesztőre jegyet vásárló százezreké) ártalmas az EU-ra nézve. Ennek az okai egyszerűek: bár az EU vállalkozói nyilván örömmel fogadják a megjelenő ezreket, mivel így lesz elég munkás + alacsony bérért lehet foglalkoztatni őket, addig a népesség nem. Ez rendkívül sok okból van így, de önmagában már a munkaerőpiacon is kiszorító hatással vannak ezek az emberek, tehát ahová korábban ment a román idényszedő munkás, mostantól szír lesz. Másrészt az eltérő életfelfogásuk, kulturájuk miatt nehezen befogadhatók, nem illeszkednek jól be, ahol sokan vannak enklávét képeznek.Miért fontos ez Magyarországnak? Ideológiai, világnézeti okokból is. Ez egy vita arról, hogy a modern társadalom hogyan nézzen ki. Legyen egy fogyó társadalom, amit egyre vadabb és egyre nehezebben beilleszthető, eltérő kultúrájú emberek duzzasztanak fel és pótolják benne a kieső munkaerőt. Vagy próbáljuk meg átfordítani a dolgot és a saját lakosságot szaporítani? Viszont tény, hogy Magyarországra viszonylag kevés, negatív hatással van az egész. A nyugati államok pénzt költenek erre, ahelyett, hogy értelmes dologra, ezek között a mi felzárkozásunkra költenék. Átjáróállamként funkcionálhatunk, ami miatt az osztrákok még ma is ellenőrizhetik a határaikat. Senkinek ne legyen illúziója arról, hogy ha 2016-ban tovább megy a nyitott határok biztosítása, akkor előbb-utóbb az osztrákok-németek zárják le a határaikat és nálunk vagy a láncban "lejjebb" marad az adott migráns. A nyugat a korábban említett befogadómintát akarja ránkerőltetni.

A többi woke elem nagy mértékben jelen van Magyarországon. A fiatalság nem az M1-ről tájékozódik, hanem a filmekből, a szociális médiából, az internetről. Az pedig annyira a nemzetközi rendszer része, hogy nem hat rá az, ha néhány szabályozó vagy államilag pénzelt hírcsatorna mást mond. Azt is mondhatnám, hogy a woke látásmód a fiatalok körében jelentős mértékben eltrejdt Magyarországon. Mivel ez egy káros eszmerendszer, ezért érdemes beszélni róla, korlátozni a terjedését.

Ebből a szempontból a woke-ság egy jelentős probléma, amit nálunk a másik probléma (a NER) tart abszurd módon kicsit távolabb a társadalomtól. Paradox módon így a NER-nek köszönhetjük, hogy nincs még minden ötödik méteren bűnös fehérséggel, az idegen széppel vagy a mi magyarok is nácik voltunk a második világháborúban felkiáltással önostorozás.

A közoktatás helyzete, az egészségügy helyzete, az energiaárak ugyanígy jelentős vagy még jelentősebb problémák.

2022.08.22. 19:23:25

@MEDVE1978:
magyarország sose volt nyugatos. sose volt része az atlanti-transzatlanti világnak. középeurópainak hirdette magát. budapesti kultúra nem olyan szabados, mint berlin. (szélsőbal és szélsőjobbos időkben sem volt extrém mértékben szabados). ugyanakkor a korlátozások nem olyan szigorúak, mint mondjuk kijev vagy moszkva esetében. és ugyanez éjszak-dél irányban is létezik. a magyar társadalom nem olyan szolidáris, mint mondjuk helsinki. ugyanakkor nem olyan antiszociális, mint a róma, a vatikán. ahol a pápa megmossa egy hajléktalan lábát. nem effektíve, mert az büdös. hanem képletesen. és ezek után a szent szék 0 hajléktalant fogad be. és ezt hívják szolidairtásnak, humanitásnak. ennél a magyar társadalom azért befogadóbb a kivert kutyákat illetően is. és megengedőbb, mint bizánc, isztambul.

magyarország számára általában a nyugat múltja volt az érdekes. régi nszk a minta. jó lenne ha egy új ndk nem épülne ki. nem az operatív törzs volt a hülye, hogy a reggeli, vagy legkésőbb a déli meteorológiai jelentés alapján akarta eldönteni, hogy lesz-e vihar este. hanem a meteorológiai intézetben ülnek a hülyék.

2022.08.22. 19:34:51

ugye a balatonnál működik egy viharjelző rendszer. és olyan nincs, hogy reggel 9-kor, vagy délben, vagy 13:30-kor jelzik, hogy senki se menjen ki este 9-kor, mert az előrejelzések szerint vihar lesz. és most se az számít, hogy akkor legyen valami protokoll, ami alapján az átlagos háztartás, vállalakozás, vagy önkormányzat, el tudja dönteni, hogy mikor lehet megtartani, vagy leállítani egy rendezvényt.

és ugye ennek az értelmes felvetése se lehetséges. jobb lenne az országnak ha székesfehérvár lenne a főváros. vagy olyan település, ahol a polgári réteg szélesebb, mint budapesten.

grundigg 2022.08.22. 23:08:48

@G. Nagy László:

Ezen semmi nem bonyolult, csak semmi köze ahhoz, amiről beszéltünk.

grundigg 2022.08.22. 23:57:45

@MEDVE1978:

Migráció: Magyarország az EU tagja és a schengeni övezet része. Az uniós és a magyar jogszabályok alapján, ha akarná, holnap ide költözhetne egész Párizs, Berlin, Brüsszel, Malmö és a többi kevert fajú, hogy jól összekeveredjen a mi keveretlen fajunkkal. Ez mégsem történik meg, mert ami ellen Orbán hősiesen védekezik, arra egyszerűen nincs igény. A 2015-ben érkezettek sem akartak maradni, és úgy tűnik, még az Ukrajnából érkező nem kevert fajúak sem a velünk való keveredésről álmodoztak.

"Ez egy vita arról, hogy a modern társadalom hogyan nézzen ki. Legyen egy fogyó társadalom, amit egyre vadabb és egyre nehezebben beilleszthető, eltérő kultúrájú emberek duzzasztanak fel és pótolják benne a kieső munkaerőt. Vagy próbáljuk meg átfordítani a dolgot és a saját lakosságot szaporítani?"

Magyarországon nem ez a dilemma. Magyarország népessége ugyanis folyamatosan és masszívan csökken, és ez nem fog változni a következő évtizedekben sem. Aki azt hiszi, majd az Orbán Viktor a csokkal felszaporítja a magyarságot, az a mesékben hisz. Hát nézzünk már meg egy népesség-előrejelzést a ksh-nál! A magyar kormány valós programja vagy a bevándorlásé vagy a népességcsökkenésé. Bármelyik vállalható tisztességgel, csak szembe kéne nézni a tényekkel.

"Ebből a szempontból a woke-ság egy jelentős probléma, amit nálunk a másik probléma (a NER) tart abszurd módon kicsit távolabb a társadalomtól."

Én ezt éppen fordítva látom. Egyetlen ismert közéleti embert, politikust, képviselőt nem tudnék megnevezni, aki woke-ságokat terjeszt Magyarországon, de a fidesz teljes politikai gárdája, médiája és hátországa ezzel harcol. Nem a Momentum kezdeményez népszavazást a nemátalakításról, hanem a fidesz. Ők plakátolják tele az országot és öntik ránk a reklámfilmet a kislányról, akinek azt mondták a suliban, hogy a fiúk lehetnek lányok, a lányok meg fiúk.

Ahogy a régi vicc szól: "nálunk nincs antiszemitizmus, de igény, az volna rá". Ugyanez a helyzet az ilyen woke-ságokkal: a fidesz felismerte, hogy egy ilyen vita és politikai harc számukra kedvező lenne, ezért megvívják akkor is, ha nincs kivel. Ők tartják napirenden az összes ilyen témát, ők figyelik folyamatosan, hogy az USA 120. számú egyetemén nem mondott-e valami baromságot egy tanársegéd, és zúdítják rá rögtön az emberekre. A problémát tehát éppen nem távol tartják, hanem komoly energiabefektetéssel importálják.

G. Nagy László 2022.08.23. 08:02:36

@grundigg:

"Ezen semmi nem bonyolult, csak semmi köze ahhoz, amiről beszéltünk."

Valami elképesztő türelmem van hozzád. De kell is, mert a baloldaliság csakis az ilyen elmékben szökken szárba, mint a tiéd. Egy kicsit analitikusabb, intellektuálisabb gondolkodásmóddal rögtön elfelejtenéd a gyermeteg neomarxizmusodat.

Baszki, eddig azon papmpogtál, hogy miért akarjuk megmondani a nyugati elmebetegeknek, hogy miként éljenek. Én elmagyarázom tízszer, hogy más az, amikor valaki VÉLEMÉNYT MOND, és megint más, amikor egy magatartásformát ERŐVEL KIKÉNYSZERÍT. A kettő közt a különbség az ERŐSZAK.

Erre te, mint egy aranyhal, akinek két másodpercig tart a memóriája: "hogy jön ide az erőszak?" "Semmi köze ahhoz, amiről beszéltünk."

Ha élőben is ilyen beteg módon kommunikálsz, nem sok barátod lehet. Hogy viseli ezt a szűk környezeted?

G. Nagy László 2022.08.23. 08:15:25

@grundigg:

"Migráció: Magyarország az EU tagja és a schengeni övezet része. Az uniós és a magyar jogszabályok alapján, ha akarná, holnap ide költözhetne egész Párizs, Berlin, Brüsszel, Malmö és a többi kevert fajú, hogy jól összekeveredjen a mi keveretlen fajunkkal. Ez mégsem történik meg, mert ami ellen Orbán hősiesen védekezik, arra egyszerűen nincs igény. A 2015-ben érkezettek sem akartak maradni, és úgy tűnik, még az Ukrajnából érkező nem kevert fajúak sem a velünk való keveredésről álmodoztak."

Értem. Tehát ha a szomszédban pedofil erőszaktevők molesztálják a kislányokat, akkor mi azért aludjunk nyugodtan, hisz a mi gyermekünk csúnyácska, egyelőre őt békén hagyják... Ez valami kibaszott felelőtlen álláspont. Afrikában több száz millió potenciális migráns él. Elég, ha ennek egy piciny töredéke elindul, s megtelik Magyarország is. Ugyanis előbb-utóbb Svédország, Németország és Franciaország is megtelik e földönfutókkal. Érthető ez???

"Magyarországon nem ez a dilemma. Magyarország népessége ugyanis folyamatosan és masszívan csökken, és ez nem fog változni a következő évtizedekben sem. Aki azt hiszi, majd az Orbán Viktor a csokkal felszaporítja a magyarságot, az a mesékben hisz. Hát nézzünk már meg egy népesség-előrejelzést a ksh-nál! A magyar kormány valós programja vagy a bevándorlásé vagy a népességcsökkenésé. Bármelyik vállalható tisztességgel, csak szembe kéne nézni a tényekkel."

Pont az Orbán-kormány az első, amely szembe mer nézni a tényekkel és tesz is a változásért. És kurvára nincs igazad: nem a bevándorlás és a népességcsökkenés közt kell választani, hanem a radikális és az enyhe népcsökkenés között. Semmi gáz azzal, ha kevesebben leszünk, de végünk van, ha áttérünk mi is az iszlámra.

"Én ezt éppen fordítva látom. Egyetlen ismert közéleti embert, politikust, képviselőt nem tudnék megnevezni, aki woke-ságokat terjeszt Magyarországon,"

Gyurcsány - ahogyan te is - nyíltan kampányolt a korlátlan bevándorlás mellett.

Niedermüller Péter: "Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem-magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heretoszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük." - ez mi a faszom, ha nem színtiszta woke-őrület?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.23. 08:38:49

@G. Nagy László:
"Pont az Orbán-kormány az első, amely szembe mer nézni a tényekkel és tesz is a változásért."
Ezért költ tízmilliárdokat arra, hogy munkaerőt telepítsen be. Bizony. Magyarországnak van bevándorlás-ösztönző programja. Persze, közel sem kap akkora nyilvánosságot, ami a bevándorlást ellenző. Ez azért van, mert ebből az egyik a hétköznapi problémáknak szól, a másik az együgyű választóknak. Meg valószínűleg azért is, mert nem túl sikeres. Az importált ukránok szinte teljes egészében továbbálltak. Egyedül a mongolokat és pakisztániakat sikerült megtartani, de ők meg nincsenek annyian.

Ha áttérnénk az iszlámra, akkor nem lenne végünk, hanem mohamedánként élnénk tovább. Mint ahogy akkor se lett végünk, amikor a kereszténységre tértünk át. Az emberek ritkán halnak bele a megtérésbe. Mondhatni az egész hittérítés értelmét venné el, ha a frissen megtért belehalna.
Viszont vigasztaljon a tudat, hogy Magyarországon kevesebb, mint 10 ezer muzulmán él, azaz nem, hogy a 100%-tól, de még az parlamenti küszöbtől is igen messze vannak, ha esetleg pártot akarnának alapítani.

Niedermüller egy barom, de arra akar utalni, hogy az identitárius gondolkodás mindenkit kirekeszt, aki nem fér bele egy szűkre szabott standardba.

grundigg 2022.08.23. 08:48:29

@G. Nagy László:

Nevetséges vagy G. Nagy. Azt állítottad, hogy mi nem akarjuk megmondani nekik, mit csináljanak. Én rámutattam arra, hogy nagyon úgy tűnik, mégis meg akarjuk mondani, hisz másról sem pofázunk (te is), minthogy nekik (az "elmebetegeknek") mit kéne csinálniuk.

Erre előjössz az erőszakkal, holott most te magad üvöltöd, hogy más dolog valamit mondani és más az erőszak. Érted már a problémát???

Mondasz valamit, aztán mikor kiderül, hogy ostobaság, akkor mondasz valami mást. És közben te ajánlasz analitikus gondolkodást! :) Be kéne venni a Cavintont, G. Nagy.

És persze a szokásos érvelési hibádat is bedobtad: amikor kiderül, hogy a szöveged ellentmondó vagy csak simán nem igaz, akkor ahelyett, hogy azt védenéd (vagy belátnád, hogy védhetetlen) tartasz egy leereszkedő kiselőadást a liberalizmusról. Hogy az mit mond az erőszakról. Csakhogy ennek rohadtul semmi köze ahhoz az állításodhoz, hogy mi nem akarjuk megmondani az "elmebetegeknek", hogy mit csináljanak. Ez ugyanis egy egyszerű ténykérdés.

Te nem a liberalozmus vagy, a kommentjeid sem azonosak a liberalizmussal. Neked nem a liberalizmust kellene megvédened, hanem a saját zagyvaságaidat. Nekem nem a liberlizmussal van bajom, hanem veled. Aki egyrészt össze-vissza beszél, másrészt liberálisnak hazudja magát, miközben azt ünnepli, hogy egy illiberális gazember a seggét törli a liberalizmus maradékával.

Az meg, hogy én baloldali, sőt neomarxista !!! lennék, az konkrétan az elmebaj határa. Semmit nem tudsz idézni tőlem, ami ezt alátámasztaná. De ha elfogynak az érvek, ez marad: a vitapartnered neomarxista, a nyugatiak meg elmebetegek. Szánalom. Előadod szerényen, hogy te itten kérem morálfilozófiával !!!! foglalkozol, miközben egy átlag alkesz kocsmai színvonalán böfögsz.

grundigg 2022.08.23. 09:09:09

@G. Nagy László: "Gyurcsány - ahogyan te is - nyíltan kampányolt a korlátlan bevándorlás mellett."

Hogy Gyurcsány mit csinál, azt nem tudom, de hogy én nem kampányolok a korlátlan bevándorlás mellett az tény. Szóval hazudsz, G. Nagy. Legalább ennyit megtanulhattál volna a ferencesektől (ha már otthon nem sikerült), hogy nem szép dolog hazudni.

G. Nagy László 2022.08.23. 09:19:04

@grundigg:
"
Erre előjössz az erőszakkal, holott most te magad üvöltöd, hogy más dolog valamit mondani és más az erőszak. Érted már a problémát???"

Nem. Nagyon nem. Elmagyaráznád?

MEDVE1978 2022.08.23. 12:53:54

@grundigg:

Migráció: nem írtam, hogy mindenki ide akarna költözni, ez messze nem így van. Kicsit bővebben kifejtve én ezt egy olyan komplex problémakörként látom, amit a politikusok félnek megközelíteni, mert tabukba ütközik és ezeknek a tabuknak egy jelentős része humanista tabu. Mik ezek a tabuk?

1. Az emberek "hasznossága". A bevándorlás egyértelműen tud egy csökkenő lélekszámú társadalomban hasznos lenni. Viszont ehhez hasznos bevándorlókat kell importálni. Ezen az alapon a szép néger, dél-ázsiai, arab stb. lány, aki jól bírja a monoton munkát és a hozott kulturája miatt várhatóan sok gyereket szül az európai férfinak egy hasznos import. Ahogy hasznos egy orvos is, aki mondjuk Lyonban tanult és kenyai. Viszont a humanista, woke megközelítés tiltja azt, hogy ez alapján döntsünk bevándorlók beengedéséről. Az USA ebben sokkal pragmatikusabb, ott leszarják ezeket a dolgokat és zöldkártyával beengedik a hasznos bevándorlókat (de például nemenkénti megközelítésbe ők sem mennek bele).
2. Női szerep és annak hatása a társadalom lélekszámának fenntarthatóságára. A nyugati társadalmak természetes szaporodása lényegében a női egyenjogúság miatt csökkent a fenntartható érték alá. Ez azért fontos, mert ha a nyugati és ebben közös a probléma a magyarral társadalmak természetes szaporodási mutatója 2,1 lenne, akkor senki sem beszélne bevándorlásról, simán el lehetne utasítani a bevándorlókat egy megtelt táblával.
A tapasztalat mégiscsak azt mutatja, hogy olyan államokban, ahol a nők egyenjogúak lettek, a természetes szaporodás történelmi mértékben gyorsan csökken. Ennek az oka viszonylag egyszerű, a gyerekvállalás teher, az öröm mellett, feladattal anyagi és természetbeni áldozattal, fáradtsággal jár. Úgy tűnik, hogy a nők nem választják ezt, ha tehetik. Nem gondolom, hogy ez a viselkedés ebben a szituációban illogikus vagy természetellenes lenne, mégis nagyon rossz hír a fejlett társadalmaknak. A nyugati társadalmak teljes tabuja az, hogy erről a helyzetről és a megoldásairól beszélgessen, akár arról, hogy kell-e több pénzt fordítani a gyermekvállalás ösztönzésére a bevándorlás helyett (a bevándorlók befogadása vagy be nem fogadása,, integrálásáa ugyanis szintén jelentős összegeket emészt fel).
3. Asszimiláció vagy integráció avagy kulturális minimum. Ez szintén egy tabutéma. A németeknél volt erről egy társadalmi vita anno a 2000-es évek környékén (Leitkultur), azóta ez elhalt. Sajnos a tapasztalatok miatt úgy tűnik, hogy az asszimiláció lenne a jó út, mert így enklávék alakulnak ki.
4. "A magyar kormány valós programja vagy a bevándorlásé vagy a népességcsökkenésé." A helyzet sajnos nagyon szomorú. Erősen úgy tűnik, hogy nem lehet reprodukálni a 2-es szaporodási mutatót, boldogok lehetünk, ha 1,5-1,7-et elérünk hosszú távon. Míg egyébként a népességcsökkenés kisebb gond, jóval nagyobb a strukturális borulás, a népesség elöregedése. Ezt így nagyon leszűkített gondolkodásnak érzem. Magyarországon szükség van a bevándorlásra, de az asszimilációs hatású kell, hogy legyen. A bevándorlóknak be kellene olvadniuk a társadalomba. Kérdéses, hogy az EU elvrendszere mellett ez hogyan valósítható meg, illetve jelenleg nem tudunk olyan bevándorlókat nagy számban vonzani, akiket érdemes lenne. Akiket viszont az EU ide akar osztani kötelező kulcsokkal, azokra meg nincs szükségünk.

"Egyetlen ismert közéleti embert, politikust, képviselőt nem tudnék megnevezni, aki woke-ságokat terjeszt Magyarországon"

Á, dehogynem. Odarakhatod az összes médiacelebet. A woke irányzatot elsősorban a média terjeszti, így a médiamunkások vagy celebek egyértelműen érintettek benne. Az igaz, hogy a magyar baloldali, zöld, liberális ellenzéki pártoknak (DK, Momentum, MSZP, PM, LMP) nincsen saját álláspontja ebben a kérdésben, ezért copy paste-elik a nyugati mintát. Ott volt az Orbán beszéd a faji baromságokról. (Az én véleményem szerint egy a szélsőjobbot megszólítani kívánó beszéd, de biztos, hogy kulturális felsőbbrendűségre irányzott, nem pedig rasszista). A nyugati sajtó, politika és a hazai ellenzék egyszerre visította, hogy rassziszmus. A hazai ellenzék döntően érzékeli azt, hogy a magyar nyilvánosságban egyes témák nem vagy kevésbé támogatottak (pl: LMBTQ, rasszizmus fetisizáció, fehér bűntudat, migránsok befogadása stb.), ezért célzottan kevésbé tolják ezeket a témákat. Kormányon viszont az EU mintát vennék át ezekben a kérdésekben, ami maga a woke-ság. (2002 és 2010 között sem volt másképpen ez).

A FIDESZ persze használja ezt "ideológiai fegyverként" és hálas témaként, elsősorban azért, mert nem kerül pénzbe és eltereli a figyelmet a hazai problémákról. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ez a problémakör Magyarországon nem létezik.

G. Nagy László 2022.08.23. 13:04:45

@MEDVE1978: Szeretem ezt a higgadt és tárgyilagos hangnemet. Csaknem mindenben egyetértek veled, egyet nem: A DK-nak nagyon is van woke-arculata. Egyedül ők azok, akik ki mernek állni a progresszív vallás mellett, a többiek valóban totál elvtelenek.

G. Nagy László 2022.08.23. 15:55:30

@cvsvrs: Ez pontosan így van. És - hála Istennek - keresztény őrület, iszlám őrület és kommunista őrület sincs idehaza. Szíves engedelmetekkel azért mindezen vallásokat igyekszem továbbra is kritikával illetni, Tudom én, hogy az aszály is nagy gond, de az időjárással sem kívánok perlekedni, és a mezőgazdaság technikai részletkérdései sem érdekelnek. Maradnak az ostoba vallások, mint az emberiség legjelentősebb és legártalmasabb téveszméi.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.24. 07:29:07

@MEDVE1978:
2. Nagyon szép teória, de a tények azt mutatják, hogy a termékenység még a női jogok által elkerült helyeken is visszaesett pl. Irán, Szaúd-Arábia.
Illetve az is tény, hogy egy országon belül is a szegényebb rétegek szaporodnak jobban és ez az összefüggés már az ipari forradalom előtt is időkben is igaz volt.
A termékenység egy dologgal mutat jól kimutatható összefüggést, ez pedig az életszínvonal.

4. Ahhoz, hogy Magyarország képes legyen asszimilálni kellene, hogy létezzen magyar kultúra és ez alatt nem a zászlólengetést értem, hanem hogy legyen egy közös élmény magyarnak lenni.
Zárójel: az EU a hivatali munkát akarta szétosztani. A betelepítés az EU-n belül úgyis értelmezhetetlen dolog, lévén, hogy szabad lakhelyválasztás van.

MEDVE1978 2022.08.24. 16:36:03

@Lord_Valdez: 2. Nyilván van egy egyértelmű korreláció is a jóléttel, életszínvonallal, de ettől függetlenül még nem láttam olyan példát, ahol a nők egyenjogúsága magas szintre ért, ugyanakkor az ország magas természetes szaporodással bír. Tehát ez egy üreshalmaz és az összefüggés egyértelműen szignifikáns. Ha tudsz ilyen példát, légyszi nevezd meg.

Vannak olyan visszaesések is, amelyeket nem magyaráz a női egyenjogúság pl: az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia vagy Irán (megjegyzem utóbbi 2-ben a természetes szaporodás mind 2 felett van, tehát biztosított). Irán talán annyira nem jó példa, mert az egy kevertebb társadalom, amit megérintett a modernitás szele (az iráni nőknek több joguk van, mint a muzulmán átlag).

4. Magyar kultúra nyilvánvalóan létezik, de természetesen nem bír jó reklámértékkel.
A kötelező kvóta a politikusok játékszere, ami azonban veszélyes vizekre visz. Csak meg kell gondolni a nyugati politikusok helyzetét: jön be a sok arab, a választók egy része boldogan lengeti a zászlócskát és önkénteskedik, de a másik része hisztizik, hogy mi a fenének jönnek ezek, miért fogadjuk be őket. Mindkettő szavazó, utóbbit is meg kell szólítani. Jön tehát viszonylag gyorsan az, hogy oké, mi szolidárisak vagyunk, de ez itt az unió, legyen szolidáris a másik is. Erre lett kitalálva a teljes mértékben megvalósíthatatlan kvóta. Emlékszem egy litván példára, amikor 30 "menekültet" elhelyeztek Litvániába és fél éven belül mind elhúzott Németországba. Tehát a rendszer egyértelműen nem működik, de mondjuk mindenki beleáll és csinálja. A hatás egyértelmű, nyugati politikusunknak mondania kell valamit a választóknak. Oké, a rendszer nem működik, de miénk a teher nagy része. És akkor az a duma fog jönni, hogy akkor kompenzáljuk az egészet, mi tartjuk el a bevándorlókat, akkor kevesebbet adunk a közösbe / többet veszünk ki belőle. Vagy az, hogy kössük röghöz a bevándorlókat, akik ezt követően már csak az adott országban lesznek jogosultak bármire.

Sadist 2022.08.24. 17:57:22

@MEDVE1978: "A tapasztalat mégiscsak azt mutatja, hogy olyan államokban, ahol a nők egyenjogúak lettek, a természetes szaporodás történelmi mértékben gyorsan csökken. Ennek az oka viszonylag egyszerű, a gyerekvállalás teher, az öröm mellett, feladattal anyagi és természetbeni áldozattal, fáradtsággal jár. Úgy tűnik, hogy a nők nem választják ezt, ha tehetik."

Pont, hogy nagyon is választanák, csak nem tehetik, mert az emancipunciskodásnak lett egy olyan következménye, hogy a nők munkába állásával beszakadtak a bérek és az átlag férfinek már esélye sincs, hogy egyedül eltartsa a családját. A kétkeresős családmodell lehetőségből kényszerré vált, csak a legfelső társadalmi réteg engedheti meg magának, hogy apu dolgozzon, anyu meg gondozza a gyerekeket.
Ennek tetejébe jön még a nők szabadjára engedett hipergámiája, ami miatt nem választanak olyat, aki tanulatlanabb, kevesebbet keres, alacsonyabb társadalmi státuszú, mint önmaguk. Duplán beszopatták magukat.
Meg persze ott van az is, hogy a feminizmusnak sikerült velük megetetni azt a hazugságot, hogy ha 60 éves korukig húzzák az igát valami multinál és a vállalati hierarchia csúcsára küzdik magukat, akkor lesznek igazán boldogok, nem attól, ha azt a 40+ évet a saját családjukra fordítják.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.08.25. 07:27:56

@MEDVE1978:
2. A fejlett világban sehol se magas, viszont azok közt a legmagasabb mégis Franciaország és Svédország, illetve az USA. Olyan országok, ahol az egyenjogúság kimondottan magas.

4. Meglátásom szerint Magyarországon kétfajta kultúra van. Az egyik létezik, de nem él. Értem ez alatt Petőfit, a Himnuszt, a Szent Koronát stb. Akár hónapok is eltelhetnek anélkül, hogy egy hétköznapi ember egyetlen gondolatot is szentelne nekik.
A másik él, de nem létezik. Gondolok itt az olyan dolgokra, amik részei az életünknek, pl. utalások a Tanúra, Macskafogóra, vagy valami kortársabb, viszont rövidebb életű mémekre. Viszont ezek inkább köthetőek szubkultúrákhoz, mint az egész magyarsághoz.
Nálunk nincs meg az a kultusz, ami mondjuk Franciaországban a köztársasági hagyományokat övezi.

A kvóta nem a betelepítést célozta, hanem a menekültügyi eljárásokkal járó tetemes munka elosztását. Ilyetén módon nem csak megvalósítható volt, hanem többé kevésbé meg is lett valósítva. Aztán az egy másik kérdés, hogy a menekültstátusz feljogosít a szabad mozgásra a schengeni övezeten belül. Erre találták ki, hogy a szociális ellátás csak abban az országban járjon automatikusan, ahol a státuszt megkapta. Valljuk be, hogy az a havi 22 ezer forint nem nagy visszatartó erő.
süti beállítások módosítása