Ismerjük a kezdeteket. A Pride mozgalom gyökerei 1969-re nyúlnak vissza, amikor a Stonewall-lázadások zajlottak New Yorkban. A Stonewall Inn nevű bárban, ahol akkoriban az LMBTQ közösség tagjai gyűltek össze, a rendőrség razziát tartott, ami végül heves ellenállásba torkollott. Ezután, június 28-ától kezdődően több napon keresztül tartó demonstrációk indultak, amelyek a melegek jogaiért és egyenlőségéért folytatott küzdelmet hirdették. Az első Pride felvonulásokat az ezt követő években tartották meg, először 1970-ben New Yorkban, a Stonewall-lázadás évfordulóján. Később más városok is követni kezdték a példát. Ekkortájt még csupán a jogegyenlőség kiharcolását célozták, melyhez minden jóérzésű ember szívesen csatlakozik. Ma már azonban ezen rég túl vagyunk. A civilizált országokban - hazánkban is - mindenki azt szeret, akit csak akar, senki sem büntethető a másságáért. Ám a baloldali mozgalmak közös jellemzője, hogy sosem képesek leállni, miután elérték céljaikat. Ahogy a szociáldemokrácia megvalósult, másnap már a kommunizmust erőltették. Ahogy a nők egyenjogúakká váltak, rögtön meghirdették a férfiak kiherélését. Ahogy a feketék felszabadultak a rabszolgaságból, azonnal kvótákért kezdtek kiáltani. És ugyanígy: ahogy a melegek szabadon szerethettek, aktivistáik pillanatokon belül már azt követelték, hogy életmódjukra normalitásként, sőt ünnepelendőként tekintsen a világ. 

Látjuk, mi történik a vallásokkal. Jézus három éven keresztül tanította az övéit; példabeszédeit, gondolatait le is jegyezte, meg is őrizte a világ. Csak magasról tesz rá. Létrejön egy vallás, annak ezernyi rituáléjával - s egy idő után már senki sem foglalkozik azzal, mi is volt az alap, amire az egész épült. Jézus arca, neve és keresztfája minden hívő elméjében élénken él, ám a tanítása kiüresedik, feledésbe merül, vagy rosszabb esetben eltorzul a vallási vezetők közvetítése által. Pontosan ugyanezt látjuk a woke-progresszióval, s annak ünnepi eseményével, a Pride-dal is. A különbség csupán annyi, hogy az előbbi évezredek óta formálódik, míg az utóbbinak elég volt pár évtized, hogy tökéletesen kiforduljon önmagából.

Ahogyan a különböző vallások közönsége is több, viszonylag jól elkülöníthető csoportra tagolódik, pontosan ugyanezeket a szekciókat látjuk a Pride-on vonulók között is.

 VAKHITŰEK

A vallások attól válnak vallássá, hogy irracionális, megkérdőjelezhető, sok esetben egymással élesen szemben álló értékeket és dogmákat képviselnek. (Ami nem ilyen; ami racionális, megkérdőjelezhetetlen és konzisztens, azt tudományos igazságnak nevezzük.) Ahhoz, hogy valaki egy ilyen következetlen és zavaros mémkomplexet csont nélkül benyeljen, muszáj vakhitűnek lennie. Például annak, aki rokonszenvez Jézus tanításaival, aligha könnyű elfogadnia az Ószövetség sokszor primitív és barbár világlátását. Hasonló a helyzet a woke-progresszió kapcsán is, elég, ha csak az LMBTQ és az iszlám együttes dédelgetését említjük. Rendre kiátkozás a sorsa azoknak a józan melegeknek és leszbikusoknak, akik felhívják a figyelmet a szexuális kisebbségekkel szemben tanúsított gyilkos türelmetlenségére a radikális muszlimok részéről. Maga a Pride sem számít biztonságos eseménynek; Londonban, Kölnben és Jeruzsálemben is előfordult már muzulmánok és felvonulók közti komoly incidens.

ELMEBETEGEK

Látjuk a különböző riportvideókat és TikTok felvételeket a Pride-ról, az egyéb balos politikai megmozdulásokról, tüntetésekről, valamint a legutóbbi amerikai elnökválasztás utóéletéről. Egy közös karakter minden rövidfilmben megjelenik: az ideggyenge, visító, ordító, hisztiző fiatal. Egészen döbbenetes, hogy mennyien vannak. Vasárnapi műsorában Bayer Zsolt felidézi nagyszüleink és szüleink kálváriáit, a 20. század összes borzalmát. Hozzájuk képest már a mi életünk is könnyű sétagalopp, pláne a mai fiatal generációé. "Életében nem fázott. Nem éhezett. Nem élt diktatúrában. Fogalma nincs semmiről. Nincs emberhez méltó gondja. És ahogy itt ordít, na ez az, amiben tényleg minden benne van. Az égadta világon minden. És szerencsétlen, mert se agya, se lelke, tényleg meg van győződve arról, hogy ő viseli a vállán a világ minden gondját." Tökéletes látlelet, kár is hozzátenni bármit. Persze a Pride közönségét nem csupán az ideggyenge hópihék adják, látunk számos egyéb pszichológiai esetet is. Átmeneti nemi identitászavar - így nevezik azt a rém szerencsétlen állapotot, amely számos tinédzsert jellemez, akiknek többsége idővel kinövi a kamaszkori elmebajt. Hormonális változások, önértékelési és beilleszkedési zavarok, társadalmi elvárások - ezernyi oka lehet az ifjúkor nyomorának. Még emlékszünk rá, nem volt olyan régen. Persze a legtöbben mindig is pontosan tudtuk, hogy melyik csapatban focizunk, ám úgy tűnik, ez nem mindenkinél ilyen egyértelmű. A lényeg az, hogy a legtöbben kinövik, és a felnőttkorba már a biológiai nemüknek megfelelő identitással lépnek. Addig is: a vallás elégséges biztonságérzetet adhat a gyengéknek, neuraszténiásoknak, bizonytalanoknak. Jómagam elég sok keresztény közösségben megfordultam, a többsége tele volt az effajta lúzerekkel. Természetesen az új vallás is bejelentkezett értük.

FARIZEUSOK 

Léteznek nem kevesen, akik számára a vallás nem több, mint üres formalitás; kínos, vélt kötelesség. Mint a kényelmetlen szmoking, amit az operabálon viselnek. Megjelennek karácsonykor az éjféli misén, húsvétkor a körmeneten, hogy mindenki lássa, milyen tisztességes emberek valójában. De ennyi. A 21. században már a woke-progresszió is azzá a vallássá vált, amelynek táborában vastagon megjelennek a képmutatók, a jóemberkedők. A Pride-on vonuló nagyvállalati vezetők, politikusok és egyéb közéleti szereplők számára egyetlen dolog számít. Megmutatni magukat, hogy mindenki jól lássa: ők is a mainstream felekezet hívei. Megvan a fotó, jól látszanak, ki lehet posztolni, ezzel le is tudták kínos kötelességüket. Innentől nem szólhat senki egy szót sem, idén is megúszták a kiátkozást. A hozzám hasonló naiv lelkek szívesen elmagyaráznák nekik, hogy az effajta vallásosságnak nem sok értelme van; nem tesznek jót vele sem a lelküknek, sem a világnak. De felesleges volna. Hiszen ők csupán a feneküket próbálják védeni.

CINIKUS VALLÁSFORMÁLÓK

És végül elérkeztünk a boszorkánykonyhába. Ismerjük a kereszténység történetét. Tudjuk, hogy amennyiben Jézus tanítását tartjuk szem előtt, annak lelki-szellemi-erkölcsi-pszichikai gyógyulás a vége. "Legyetek tökéletesek!" - erre buzdít a Názáreti. Márpedig aki elindul a gyógyulás, a tökéletesedés útján, annak előbb-utóbb nem lesz szüksége külső segítségre, egyházra, vallási vezetőkre, sőt vallásra sem. Ez pedig végzetes forgatókönyv azokra nézve, akiket a hatalom éltet; akik uralkodni kívánnak a hívek lelkén és pénztárcáján. Nekik sohasem lesz céljuk a gyógyítás, ezért oly módon torzítják az eredeti tanítást, hogy a hangsúlyt eltereljék a lényegi fejezetekről. Így lett a kereszténység központi eleme a bűn (amely egyetemes), illetve a szenvedés (amely megúszhatatlan, s már-már üdvös is). Ha a hívek állandó bűntudatban és szenvedésben élnek, az gyakorlatilag bebetonozza a felekezeti vezetők pozícióját. Hasonló a helyzet a woke-progresszió pátriárkáival is. Ők sem abban érdekeltek, hogy a melegek békésen belesimuljanak a társadalom szövetébe. Számukra katasztrófa volna, ha véget érne a permanens forradalom, ha a homoszexuálisok többé nem éreznék áldozatnak magukat, s nem kívánnák görcsösen elhitetni a világgal, hogy ennél szuperebb létforma nem is létezik. Nekik konfliktus kell, káosz kell, áldozatok kellenek. Felkorbácsolt indulatok, provokáció, polgárpukkasztás. Ha a Pride egy szimpla, csendes, jellegtelen vonulás volna - amely jól szimbolizálná a meleg többségét: nem is látni rajtuk -, a kutyát sem érdekelné és villámgyorsan elhalna a mozgalom.

Húsvétkor az egyház kilép a templomok falai közül és egy-egy helyi körmenettel megmutatja magát a világnak. Egy hatalmas világünnep ősrégi rituáléját látjuk. Senki sem beszél arról, hogy a keresztények a jogaikért küzdenek - idehaza ennek nem sok értelme volna. Viszont mindenki szabadon eldöntheti, miként vélekedik e jelenségről: magáénak érzi, avagy valláskárosultak uncsi hagyományának látja. Mindkettő legitim álláspont, ahogyan a közbülső, semleges, közönyös ítéletek és vélemények is. A Pride ugyancsak egy vallási ünnep. Tiltani biztosan nem kéne. Még akkor sem, ha a hozzám hasonló hidegfejű liberálisok kiüresedett, eltorzult, az eredeti célját és jelentését rég maga mögött hagyó, provokatív bohóckodásnak látják.