téveszmék

"A húsvéti locsolás a férfiasság próbája"

2019. április 22. - G. Nagy László

locsolkodas.jpg

 

Bedő Imre A húsvéti locsolás a Férfiasság próbája? című, a Férfiak Klubja honlapján megjelent írásával ma délelőtt találkoztam. Mint minden húsvéthétfőn, ezúttal is egy kerti partin vettünk részt, melyen - a sztenderd forgatókönyv szerint - a gyerekek bokrok tövébe rejtett csokitojásokat kerestek, a férfiak boroztak, a nők pedig visítva rohantak a szódásszifon elől. Szokásomhoz híven ezúttal is szóvá tettem, mennyire idegenkedem az olyan béna néphagyományoktól, mint amilyen a locsolkodás. Ezen a ponton nyomták a kezembe a szóban forgó cikket.

 

"Jó az, ha már kora gyermekkorukban puhaságra és tunyaságra neveljük fiainkat? Mert mi más lenne az, hogy húsvét másodnapján, hétfőn, amikor a locsolás napja van, a lusta apák és a kényeskedő anyák meggátolják önmagukat és gyermekeiket abban, hogy erőt merítsenek egy olyan néphagyományból, amelyik a férfiasság megnyilvánulásáról és a nőiesség dicséretéről, a férfiak nőkért tett erőfeszítésének demonstrálásáról szól." - kezdi a szerző. Már e felütésnél éreztem, hogy valami nagyon idegen földre tévedtem. Tényleg az a férfiasság legjellemzőbb és legkívánatosabb megnyilvánulása, ha ketten lefognak egy nőt, a harmadik pedig megküldi egy vödör vízzel? Nem mondom, hogy nem jó móka. Ha valakinek ez bejön, lehet rajta röhögni. De mitől férfias ez? És miként demonstrálja a nőkért tett erőfeszítést? A leghalványabb elképzelésem sincs. Tudom, hogy velem van a baj. Színtisztán urbánus lelkem nem érti a vidéki romantikát. Biztosan léteznek olyan tájegységek, ahol a csajok a mai napig bírják azt, ha az ünneplőbe bújt legények csapatostul rájuk rontanak. Van abban népi báj, ahogyan a szanaszét áztatott leány - hálája jeléül - pálinkával, süteménnyel és festett tojással kínálja a férfiasság próbájának hőseit. Valójában még visszafogott is a szódásszifon-szertartás, hiszen annak idején az ivóvályúba is befektették a csajokat, mondván, hogy egész esztendőben illatosak maradjanak. (Ezért hívták e napot vízbevető hétfőnek.) A baj csupán az, hogy ma már a civilizált világ nagyobb hányada városokban él, ahol e vidéki rituálé egyetlen eleme sem működik. A nyalka legények helyett tántorgó rokonok érkeznek; tiszta víz helyett a legpusztítóbb kölnikkel támadnak, ráadásul a csajok is hamar ráébrednek, hogy ebből az egész bohóckodásból az égvilágon semmit sem élveznek. "És szóljunk az anyákról is. A kényeskedő, 'jaj már megint büdös leszek' siránkozásról. A ’nem fogok egész nap haptákban állni’ fanyalgásról. Arról, hogy mit üzennek azzal lányaiknak és fiaiknak, hogy bujkálással töltik az év egyetlen olyan napját, amelyik férfi és nő kölcsönös tiszteletének ünnepe?" - Bedő Imre is pontosan érzékeli, amit jómagam is már több mint negyven éve: a csajok jelentős része húsvéthétfőn lelép otthonról. Számomra ez azt jelenti, hogy a locsolkodás hagyományával van gond. A cikk szerzője szerint a csajokkal. Érdekes.

 

"Húsvétkor megtanulunk bánni a férfiasságunkkal és a nőiességünkkel. Gyakorolhatjuk ezt! A férfi szívdobogva verset mond a nőnek, a nő meg fogadva azt, fürdik a feléje irányuló figyelmességben. Jó alkalom a férfiaknak arra, hogy egyértelműen ők kezdeményezzenek, ők táplálják férfi és nő összefonódó energetikai csodáját. Mert mi másról szólna a locsolóversikékből ismert virágokat ápoló kiskertész fiúk és a virágszál lányok szimbólumának megélése." Ha van valami, amitől igazán hülyét kapok, azok a locsolóversikék. Akárhányszor hallok ilyet, minden alkalommal felsír bennem a kultúrember. Ha a komplett tradíció kapcsán nagyítóval keresnénk olyan elemet, amelyben a férfiasság megmutatkozhat, úgy az alkotói véna megnyilvánulása ilyen lehetne. Tényleg annyira magasra tette a néphagyomány a lécet a "zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam..." kezdetű lírai csodával, hogy azt lehetetlen megugrani? Tényleg van olyan felnőtt férfiember, aki az ilyen és ehhez hasonló elcsépelt vackokat pironkodás nélkül elő tudja adni? S ha nincs ilyen, akkor a kisiskolás fiainkat miért szívatjuk ezekkel? A húsvéthétfő egyetlen kiemelkedően kreatív lehetősége, hogy tollat ragadjunk, s valami önálló szellemességet fabrikáljunk, kukába hajítva az olyan frázisokat, mint a zöld erdő, a piros tojás, nem is beszélve a virágszál lányokról. Persze, a valóság az, hogy alig akad olyan, aki veszi a fáradságot az alkotásra. És mondani sem kell: az így születő versikék többsége sem ébreszt mást a hallgatóságban, csupán szekunder szégyent. (Tisztelet a kivételnek, Norbikám!)

 

A húsvét a tavasz eljövetelének ünnepe. A keresztény egyház ilyenkor Krisztus feltámadására emlékezik, ám jól tudjuk, eredete ennél jóval messzebbre nyúlik vissza. Az életet, a termékenységet ünnepeljük, s a hétfői locsolkodás is e szimbólumot viszi tovább. Még csak szemérmes balladai homályról sem beszélhetünk, nem hogy túlságosan elvont költői képről; mindenki számára egyértelmű, hogy mit takar az, ha egy fiú meglocsol egy lányt. A kérdés csak az, hogy ez mitől válik közösségi élménnyé? Mit szimbolizál és mitől válik a férfiasság próbájává, ha falkában rontunk a csajokra, lefogjuk őket és kíméletlenül ellátjuk a baját mindegyiknek? "Ez az ünnep egy közösségi ünnep. A közösség összetartozásának, mélységi gyökereinek ápolásáról szól. Az ereje természetesen a férfitól indul(na). A férfi az, aki erőt véve magán, szándékosan feláll a foteljéből, ünneplőbe öltözik és elindul tiszteletét tenni a nőknél." Az az igazság, hogy tényleg nem vagyok semmi jónak az elrontója. Az égvilágon semmi gondom azzal, ha kilépünk a monogámia szégyenlős világából és a szerelmet közösségi élménnyé tesszük. A megerőszakolósdi is kifejezetten kedvelt szexuális játék, s nemigen találunk kivetnivalót benne, ha minden érintett élvezettel bólint rá. A legtöbben jólesően emlékezünk vissza azokra az éjszakai, balatoni fürdőzésekre, amikor a gátlásosabb lányokról fél tucat fiú tépte le bugyit... Ezeknek a pillanatoknak megvan a maga varázsa, de aligha nevezném bármelyiket a férfiasság próbájának.

  

"Az apák szégyene ez. Mert gyermekkorban ez az apákról szól. Hogyan is vághatna bele egy kisiskolás az autós távolságra lakó osztálytársnője meglocsolásába? A férfi erő kiáramlásának, megmutatásának, próbára tételének lehetőségét az apák kell biztosítsák, akkor, amikor még ezt a gyökeret táplálni érdemes: gyermekkorban!" Nincs vitám azzal, hogy apaként érdemes példát mutatnunk fiainknak. Messze a legjobb, ha tőlünk tanulják meg, hogy mit jelent a férfi erő, a határozottság, a dominancia és nőkkel való helyes bánásmód. De alig hiszem, hogy a húsvéti locsolkodás ehhez bármit is hozzátenne.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr8414780152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2019.04.23. 16:30:05

@bölcsbagoly: Példa fogalma megvan? Na, abból mondtam kettőt.

Megint össze-vissza beszélsz. Most akkor számít, hogy valami zeneileg objektíve mennyire volt eredeti, újító, hatással a világra, vagy csak az számít, hogy neked mennyire tetszik? Mert kábé ott tartunk, hogy az utóbbi, ami neked tetszik, az az örök sláger józene, minden mással meg törölje ki a seggét a kedves szerzője.
Hát, ez is egy álláspont, ugye, csak érveket találni mellé nemigen fog menni. Küzdesz is vele mint malac a jégen...

Bobby Newmark 2019.04.23. 16:35:00

@bölcsbagoly: A kor nem érdem.
Továbbá lehet, hogy az ötven évvel ezelőtti zenei életet ismered, de hogy a maihoz a leghalványabb lila fingod nincs, az is 100%.

Egyébként megmagyarázom, hogy miért van az, hogy a tegnap csápolók beülnek ma a retróra: mert végtelenül szélesebb a zenei érdeklődésük, mint neked valaha volt.

Hogy miért van az, hogy a régi zenéket dúdolgatja mindenki az újakat meg nem? Azért, mert a hozzád hasonló vén faszok be vannak gyöpösödve, és nem hallgatnak új zenét, mert ugye az csak szar lehet.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.23. 16:38:10

@Zabalint:

Aki meleg szívű, jó lány, az sose retteg a kisemberek szócsövétől, hisz tudja nem ártó szándékkal szemléli a női szépséget.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.23. 16:40:39

@Ianas:

A szépség a korlátlan javak egyike, megosztásával nem csökken a meglévő mennyiség.

Zabalint 2019.04.23. 16:40:39

@bölcsbagoly:
A bárzenekar saját szerzeményéből a legritkább esetben lesz "örök sláger". Q Beatles vagy a Rollig Stones viszont már a zeneiparnak köszönhetően lettek világhírűek, de már sokkal korábban is így volt.

Bobby Newmark 2019.04.23. 16:40:57

@bölcsbagoly: De, bazdmeg, ezt jelenti. Elképesztő, ott tartunk, hogy szavak jelentésébe kötsz bele, beszarok. Fogj egy kibaszott értelmező kéziszótárt, azt' nézd meg mit jelent a szó, ha már használod, barom!

Egyébként meg az, hogy valami divatos, abban már benne van az, hogy közismert is. Anélkül ugyanis kurvanehéz divatosnak lenni, ami ugye azt jelenti, hogy közismert+népszerű.

Szerintem én itt befejeztem, szavak jelentését magyarázni kibaszottul nincs türelmem. Maradj hülye, igazából nekem mindegy. Öreg is vagy, úgyhogy a probléma hamarosan megoldja magát úgyis.

bölcsbagoly 2019.04.23. 16:41:53

@Bobby Newmark: persze, de előny, mert bölcsességgel és tapasztalattal jár! Ja, mert az én rádiómból, tv-émből csak az 50 éves zenék szólnak. Normális vagy te? A hozzád hasonló fiatal faszok meg örökké infantilisek maradnak , mert sohasem jön meg a józan eszük! Ez jobb?

bölcsbagoly 2019.04.23. 16:46:19

@Zabalint: cseszd már meg, magyar zenei élet nem volt/nincs is, csak folyvást a szar nyugatival példálóztok? Kozmopolita marhák vagytok, nektek csak a dekadencia kell mindenben (Madonna és társai...), hasra vagytok esve, ha a Szigetre, Sopronba vagy a Balatonra eljön valamelyik divatzenekar/énekes egy jókora gázsiért.....

Nerevaryne 2019.04.23. 16:47:25

@G. Nagy László: Ez elég gyenge magyarázat. A csúsztatás óriási, nulla logikai kapcsolat van a locsolkodás és a nemi erőszak között, és semmi esetre sem megegyeztethető még a csoportos zaklatással sem, amire még konkrét (remélem nem személyes, vagy ha igen akkor remélem leülte) eseményt is felhoz, egy balatonparti szexuális zaklatás esetét. Szimbolikáról szó sincs, a környéken sem, egy egyenlőségjel van a két cselekvés között, a közös elem pedig annyi, hogy mindkét esetben vannak jelen mindkét nemből, és mindkét esetben többen vannak a fiúk mint a lányok. Így lett csoportos locsolásból csoportos nemi erőszak.

Azért örülök, hogy arra nem sikerült reagálni, hogy az érvelésének a gyökere egy borzasztóan torz húsvétképzet, és hogy ezt sikerült rávetíteni az egész országra, nulla utánajárással, valami beteges fantáziaszülemény eredményeképpen úgy, hogy az eredeti szokásrend még ráadásul korcsabb, mint az a valami amit arrafelé locsolkodásnak neveznek.

A férfiasság próbája sem a vödrös locsolkodás, hanem (wow!) az erőpróba, ami a locsolkodáskor szokott megtörténni. Vagy ha az nem, akkor a konkrét versek szavalása. De sokaknak már az is erőpróba, hogy apuka nélkül egyedül eljussanak a lányokhoz, hogy ott egyedül bemenjenek az ajtón és egyedül álljanak helyt egy idegen család előtt. Tényleg nem kellett volna sok, csak egy kicsi utánajárás. Saját elhatározásból kiveszi az erőpróbát a húsvétolásból, majd számonkéri, hogy hol van, és ahelyett, hogy megkérdezné valakitől aki rendesen ünnepel, marhaságokat talál ki, hogy aztán azokat tényként kezelve, majd jól el is túlozva kigúnyolja az ünneplőket.

Ha lenne tartása elnézést kérne a "vödörrel erőszakoló barbároktól".

Zabalint 2019.04.23. 16:51:15

@bölcsbagoly:
Halvány lila gőzöd nincs, milyen zenét szeretek, de máris tudni véled. Ami a magyar zenei életet illeti, ott még az elvtársaidnak is bőven volt ráhatása, de a lényeg ott is ugyanaz. Akiket most is ismernek, azok futottak be, hasonlóan mint a maiak, és nem feltétlenül voltak jobbak, mint amelyikek nem kapták meg a rivaldafényt.

bölcsbagoly 2019.04.23. 16:52:59

@Bobby Newmark: bocsi, de én nem vagyok egy mazochista marha, aki csak azért szenvedi végig valaki virnyákolását mert az egy felkapott senkiházi! Az eszek ami tetszik és ízlik, azt hallgatom ami élvezetet okoz/elandalít s nem azt amitől megbolondulok s összetaposom a szomszédaimat....Tudtommal egy magyar könnyűzenei koncerten - pláne népzenein vagy komolyzenein - még sohasem tapostak össze valakit, egy kivétellel, amit a Karthago együttes anno meg is énekelt.

Bobby Newmark 2019.04.23. 16:56:50

@bölcsbagoly: HA jár. Nálad nem igazán jött ez össze. A bölcsesség illúziója viszont nagyon veszélyes, látod, veled is mit művelt...

Fogalmam sincs, mi szól a rádiódból meg a tévédből. Spotify-ról, Bandcamp-ről hallottál-e már?

Egyébként nem vagyok mai fiatal, mielőtt még nagyon belelovallod magad. Viszont ha a 'józan ész megjövése' azt jelenti mint nálad, begyöpösödést, nagy arcot semmire, és elharapózó Dunning-Krueger effektust, akkor remélem, hogy soha nem is fog velem megtörténni.

bölcsbagoly 2019.04.23. 16:57:58

@Zabalint: te észlény, nem arról van szó, hogy kik s hogyan futottak be, hanem hogy mennyire maradandó az amit letettek az asztaléra! Marhára önérzetesek vagytok, de akkor tanuljatok már egy kis vitakultúrát is, mert abból részetekről csak az örök tagadás, a nihilizmus árad!
lehetelne, hogy a több tíz beírásom közül eggyel sem tudnátok egyetérteni! De azért se, mindent elleneztek, fikáztok, támadtok, mint egy vörös rongyot maga előtt látó vérmes bika!

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:03:58

@Bobby Newmark: mint említettem, aki fiatalon nem szabadul meg az infantilizmustól, az középkorúan is az marad....te is jó példa vagy rá....
Amúgy, veled ellentétben sohasem a szerző/énekes/zenekar nevéből, híréből indulok ki, s alapozok rá: vagy tetszik egy zene vagy sem! Nem érdekel semmi más mint maga az illető zeneszám! S így vagyok az irodalommal, a képzőművészetekkel és a színművészettel is. A hús a fontos nem a köret! S az étel s nem a terítés. Capisci?

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:09:11

@Nerevaryne: Ugyan ennek a belterjes belpesti bandának minden jó ürügy arra, hogy belerúgjon valamilyen magyar népszokásba, hagyományba! S csatlakoznak a kényes úri lánykák, akik bár egész évben kilóra mázolják magukra a kencéket,... húsvét hétfőn allergiát kapnak egy kis pacsulitól, pláne a hideg víztől!

Bobby Newmark 2019.04.23. 17:15:07

@bölcsbagoly: Na, tehát akkor ott tartunk, hogy valójában fogalmad sincs, valójában milyen az, amiről beszélsz, de szar. Hát... oké! :D Szerintem meg te büdös vagy és sárgák a fogaid.

Az, hogy te mikor taposod össze a szomszédaidat, az az elmeállapotod következménye, nem külső hatásoké. És lassan meg is történik, az elmeállapotodat elnézve... ha még egyáltalán jövő időben kell beszélni a dologról. Isten óvja az esetleges új, fiatal szomszédaidat!

És az mire bizonyíték, hogy nem tapostak össze senkit? Hogy nem annyira jók, hogy tömeg legyen rájuk kíváncsi, ahol előfordulhat ilyen baleset? :P

Bobby Newmark 2019.04.23. 17:23:58

@bölcsbagoly: Mármint az a szerző és zeneszám, amit nem hallgatsz meg, mert biztos szar? Mint ahogy az előbb kifejtetted?

Jó neked sorozatosan hülyét csinálni magadból?

Zabalint 2019.04.23. 17:25:41

@bölcsbagoly:
Maradandó csak azok közül kerülhet ki, amelyik befutott.

Nihilizmus? Én inkább nálad látom ezt, eddig pozitív értéket pont te nem tudtál felhozni, csak fikázni mindent ami nem a te ízlésed, vélrményed.

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:25:58

@Bobby Newmark: arra bizonyíték, hogy nem bedrogozott/bepiált taknyosok törnek zúznak, üvöltöznek, hanem szépen ülnek a nézők a helyükön, világító szerkentyükkel, néha együtt énekelnek a szereplőkkel, magyarul VISELKEDNEK! Attól mert jó a műsor, a nézők nem kell begőzöljenek és vadállatian viselkedjenek, nemde?

Bobby Newmark 2019.04.23. 17:27:19

@bölcsbagoly: Na elmész te a véres faszba!

Van pofád EHHEZ? Hogy BÁRKINEK a vitakultúráját becsméreld a béka segge alól?
Eddig a vita részedről annyiból állt, hogy sulykoltad a véleményed egyetlen szájbabaszott érv nélkül, ami gondolatot meg kiszültél magadból alátámasztásképp, arról folyamatosan derül ki, hogy önellentmondás, vagy köze nincs a valósághoz. Ha meg szembesítelek ezzel, akkor meg jön a tényleg legalja, a szavak jelentésének vitatása.
Plusz ahol nem álltam beléd, bár kurvára megérdemelnéd, a mintaszerű szalmabáb-érvelés politikai témában.

Ember, te vagy a vitakultúra legeslegalja, nézz már tükörbe, az isten szerelmére!

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:28:06

@Zabalint: cseréld le az szemüvegedet, nem a valóságot látod, de ez legyen a te bajod.

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:30:14

@Bobby Newmark: na né, kibujt belőled az OPNI-s ápolt lényed? Na ennyi a ti vitakultúrátok, szar libsi banda! S ez a halandzsa is jellemző rátok!

Zabalint 2019.04.23. 17:30:21

@bölcsbagoly:
Esetleg nem gondolkodtál el azon, hogy ha vehemensen állítod, hogy mások ezzel szemben azokat a zenéket hallgatják, amelyek divatosak vagy amelyektől többnek érezhetik magukat, és nem tudod elfogadni, hogy másnak simán 180 fokban ellentétes lehet a zenei ízlése, és ami neked nyekergés, az neki szép, illetve fordítva, akkor épp nálad merül fel a gyanú, hogy címke alapján választasz zenét? Nem, nem állítom, hogy így lenne. Esetleg leírhatnál pár példát, miket szeretsz hallgatni, ígérem nem fogom fikázni, mert nem is azért kérdezem, sőt mint hangsúlyoztam, számomra teljesen elfogadható, ha más olyat hallgat, ami nekem nem tetszik, hiszen sokfélék vagyunk.

Zabalint 2019.04.23. 17:32:04

@bölcsbagoly:
Esetleg valami érv a folytonos személyeskedés helyett?

Zabalint 2019.04.23. 17:33:34

@bölcsbagoly:
Vedd már észre, hogy a te személyeskedésed volt az oka, hogy egy komment erejéig lesűlyedt a szintedre.

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:36:22

@Zabalint: s miért fut be, mert mindenki énekli, dúdolja, kéri! Akinek több lemezét, kazettáját, CD-jét vette meg a jónép, senki által sem kényszerítve! Ez a valódi tetszésindex!

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:38:13

@Zabalint: észre vettem, hogy képtelenek vagytok érvelni, társalogni, vitázni, mivel bunkók vagytok! Ezt szoktátok meg, ezt adjátok, másra képtelenek vagytok.

Ianas 2019.04.23. 17:41:58

@MAXVAL bircaman közíró: A szépség nem erőforrás. A szépség egy szubjektív érzet, és a női szépség különösen kötődik dolgokhoz, amik egy nő számára személyesek. Pl., hogy a teste csak és kizárólag az ő tulajdona. Vagyis annak mutatja, akinek ő akarja. Ennek megfelelően semmi értelme "jav"-ként hivatkozni rá, mivel nem elidegeníthető.

szepipiktor 2019.04.23. 17:42:42

Na locsolok egy kis higítót a tűzre...
Szerintem meg nem férfi az, aki ilyen posztot ír!
Gondolom a busójárást az állatvédők fogják betiltatni, mert a szarvakról azt hiszik,azok szarvasmarhák. Karácsony meg a grínpisz, az erdőirtások miatt.
Szerintem meg a normális nők lincselnék meg ezeket a szektásokat, ha nem lenne locsolás...

Hagrid 2019.04.23. 17:49:07

Jó írás. Egy kis átérzéssel mindig én éreztem kényelmetlennek a csajok meglocsolását. Amikor láttam a szülőket, hogy "vajon ez mennyibe fog kerülni", mindig örültek, hogy csokitojással "beértem". Nettó szégyen lett volna lehúzás városban és vidéken is. Most apaként már át is érzem. Van locsolás, megbeszélve, családon belül, visszafogottan, kis kölnivel, míg idegenek a faluból kizárva és nincs is nagy igény rá a helybeliektől szerencsére.

Zabalint 2019.04.23. 17:50:03

@bölcsbagoly:
Nézz magadba, az én lelkiismeretem tiszta, az utolsó kommentjeimig kizárólag a véleményeddel foglalkoztam, te a személyemmel, emellett dutván sértő a csoportba sorolásod is, én egyedül kommentelek, és azokkal sem vállalok közösséget, akik épp egyetértenek valamiben velem. Mostantól nem foglalkozok veled, hacsak nem kész bocsánatot, mert ha vannak még értékeid, akkor azt gondolom megteszed.

Bobby Newmark 2019.04.23. 17:51:11

@bölcsbagoly: Nem, csak felismerjük a bunkót, és olyan környezetet teremtünk neked, hogy otthonosan érezd magad. Amíg vitának tűnt a dolog, úgy is viszonyultunk hozzád. Amint kiderült, hogy csak ömlik belőled a fos és érveid nincsenek, hát igazítottuk a hozzáállást.

Bobby Newmark 2019.04.23. 17:52:16

@bölcsbagoly: Ja, hogy nem is érted amit írok! Bazdmeg... Miért nem ezt mondod? Melyik szót nem érted?

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:56:26

@Zabalint: jóember! Ismered ezt a szót, hogy közízlés? Vagyis az amit az adott társadalom többsége magáénak tart. Mióta emberi társadalom van, azóta ezen az elven működik. Nem az excentrikusságok adják meg a jellegét, hanem a többség ízlésvilága. Kínában az a kívülálló aki nem eszi meg a pörkölt cserebogarat a pálcikára felszúrogatva, nálunk meg az aki megeszi.
Ha nem vetted volna észre infantilis elvbarátoddal együtt, én mindvégig a magyar izlésvílágról írtam a zene kapcsán, ti meg az idegen zenével jöttetek érvelésként. DE a népzene, a nóta, a mulatós, a z operett, a magyar könnyűzene tömegízlést elégit ki, míg az opera, komolyzene és a nyugati könnyűzene meg rétegízlést! A sznob attól az ami, mert lenézi a tömegízlést.
Ahogy nem ízlik a pörkölt cserebogár s társai, ugyanúgy jogom van kijelenteni, hogyha valami nem ízlik a rétegzenéből. S ez minden művészeti ágra érvényes.
A baj az veletek, hogy lenézitek a tömegízlést (pont azzal a gondolatmenetel amivel a tavaly április vereségüket magyarázgatták az ellenzékiek: a vidékiek buták, iskolázatlanok s a közmédiából tájékozódnak!), s helyette a saját izlésvilágotokat akarjátok ráerőltetni mindenkire, aki nem tapsol ennek, meg annak hogy nincsenek migránsok, meg nincs kvóta, de léteznek senki által sem definiált általános emberi jogok, jogállamiság és európai értékek, az elmaradott, hülye, náci, rasszista, xenofob... ugyebár?

Zabalint 2019.04.23. 17:56:33

@szepipiktor:
"Szerintem meg nem férfi az, aki ilyen posztot ír!"

Meg tudod indokolni, miért?

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:57:40

@Bobby Newmark: tipikus bunkó belpesti reakció! nem fáj libsikék, hogy lassan mindenki utál benneteket?

bölcsbagoly 2019.04.23. 17:58:32

@Zabalint: mit hogy kérjek, mimózácska?

Zabalint 2019.04.23. 18:02:54

@bölcsbagoly:
Sehol nem láthatod, hogy én a magyar közízlés ellen szóltam volna. Te fikázod az operát és a nyugati popzenét, ezeket sem vettem különösen védelmembe, csak annyiban, hogy minden ízlés kérdése, és inkortekt ha automatikusan sznobnak nevezed, ha valaki azokat szereti.

Ha nem csak trollkodtál volna, hanem értő módon olvasol, én amit írtam, azzal a posztoló véleményének is nekimentem, hiszen ő meglenézően beszélt a locsolkodásról és a mulatós zenéről is. De nem, te olyan primitív vagy, hogy csak úgy tudsz vitatkozni, hogy minden veled egyet nem értőt egy skatulyába teszel. És akkor van még képed azt előadni, hogy mindenki nihilista, mert semmivel nem értenek egyet, amit írsz, meg hogy milyen a vitakultúra. Vedd már észre, hogy a nagyképű, kioktató, lenéző stílusodra idővel hasonló reakciókat kapsz.

Zabalint 2019.04.23. 18:06:21

@bölcsbagoly:
A te reakcióid meg annyira kultúráltak, ugye? Érdekes, mennyire zavar, ha ugyanabban a stílusban ír vissza neked, ahogyan te szóltál hozzá. Csak adni szeretsz, kapni nem?

Zabalint 2019.04.23. 18:07:31

@bölcsbagoly:
Sehol nem neveztelek se rasszistának, se nacinak, se xenofóbnak, te viszont már sokmindennek, és most mêgis te adod elő a nagyhalált, hogy mi mindennek neveznek téged a szemét "linsik". Milyen érdekes, ugye?

G. Nagy László 2019.04.23. 18:09:12

@szepipiktor: "Szerintem meg nem férfi az, aki ilyen posztot ír!
Gondolom a busójárást az állatvédők fogják betiltatni, mert a szarvakról azt hiszik,azok szarvasmarhák. Karácsony meg a grínpisz, az erdőirtások miatt."

Annyira tipikus már a szóhasználat is: betiltani... ki a fene kívánna bármilyen népszokást betiltani? A hagyományokban pont az a jó, hogy addig tartanak, amíg van rájuk igény, azután csendben elhalnak. Busójárás is addig lesz, amíg jókedvvel csinálják, a túristák pedig hajlandóak odalátogatni. Szerintem még sokáig, mert egyedi, jópofa, nem erőltetett és nem képmutató. A locsolkodás ezzel szemben tele van kínos elemekkel, ezért csökken rohamosan a népszerűsége. Ha látunk benne értéket, úgy pont az lehetne egy helyes irány, ha nem az elkorcsosult, kényszeredett elemeket erőltetnénk, hanem azt, ami őszinte és örömteli.

Zabalint 2019.04.23. 18:09:17

@bölcsbagoly:
"A sznob attól az ami, mert lenézi a tömegízlést."

Akkor sznob vagy, hiszen a nyugati popzene is tömegízlést szolgál ki te meg lenézed.

midnight coder 2019.04.23. 18:11:54

@bölcsbagoly: Mert a mai magyar zenészek olyan hű de nagyon jók...

bölcsbagoly 2019.04.23. 18:15:03

@midnight coder: miért. állítottam valahol, hogy maradandót alkotnak? Eltudnál dúdolni akár egyetlen dalukat is az utóbbi évtizedből?

bölcsbagoly 2019.04.23. 18:19:52

@Zabalint: nem nézem le, de nem tartom a magaménak! A dallamot igen, sokszor, de a szöveg nem számomra szól! S nem azért, mert pl. nem tudnék angolul....Amúgy, náluk sem a mai dallamok a nyerők a tömegízlést illetően! Ives Montand, Moricone, a country zene, az ABBA, a Beatles, s társaik ma is tarolnak....

LZolta 2019.04.23. 18:20:16

@Ianas: Most komolyan! Bárki veszi a fáradtságot, hogy 2 klikkelés erejéig utána nézzen mi is ez a népszokás? Mindenki csak nyomja az elfuserált torzképét magáról és a világról.

bölcsbagoly 2019.04.23. 18:23:30

@Zabalint: Nem fikázom, de nem szeretem ha rétegzenét a magyar tömegízlés ócsárlásával próbálják meg feldicsérni! De gustibus..... de mint írtam, azért még nem kérek a csótány pörköltből, mert Kínában millióan kedvelik!

G. Nagy László 2019.04.23. 18:23:57

@Nerevaryne: Kedvesem, úgy tűnik, nem Kegyeddel fogok mélyen szántó eszmecserét folytatni sziimbólumokról, metaforákról és költői képekről...

De ha már felhozta: a férfiasság valódi próbái (a teljesség igénye nélkül):

- Megszólítani egy idegen nőt
- Randira hívni, megcsókolni, ágyba vinni
- Odafigyelni az igényeire, pazar szeretőként funkcionálni
- Megfelelő egzisztenciális hátteret teremteni a családalapításhoz
- Egy kapcsolat során mindvégig megőrizni a dominanciát, miközben figyelmesek is maradunk
- Egyetlen percre sem megalázkodni, megfutamodni

A népi hagyományok számos lehetőséget teremtenek arra, hogy a srácok megmutassák, ki az igazi legény a gáton. Ennek bitang fontos szerepe van a párválasztásnál. Valójában az egész életünk erről szól: reklámozzuk a génjeinket a csajoknak. Szavakkal, versekkel, gitárszólókkal, tánccal, bombagólokkal és fizikai erőpróbákkal. A locsolkodásban nemigen találni ilyen elemet.

A zaklatás témába nem mennék bele különösebben. Valószínűleg még mindig szűz lennék, ha nem volnék ötször rámenősebb, mint az átlag. De még sosem kértem meg senkit, hogy fogják le a lányt, ha locsolni szeretnék...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.04.23. 18:49:18

@bölcsbagoly: "mig a mai fiatalok is tapsolnak, élvezik az örök slágereket" tudnál mondani egy "örök slágert" ami osztatlan lelkesedést vált ki mindenkiből 2-102 év között?

bölcsbagoly 2019.04.23. 19:01:12

@eßemfaßom meg áll: mindenkiből nem, mert a rétegzenék hívei minden mást elutasítanak, pláne az u.n. "könnyű zenét"! Amúgy, meg csak azokból válthat ki akik ismerik, nemde? Miből gondolod, hogy egy inuit ismer pl. egy Moricone számot vagy az Ave Mariát ?

G. Nagy László 2019.04.23. 19:14:04

@MAXVAL bircaman közíró: "a szépség hatalmas erőforrás"

Fura, de már megint egyetértünk :)

Bobby Newmark 2019.04.23. 19:41:31

@bölcsbagoly: Aztán az szerinted mit számít, hogy te magyarokról beszéltél, ha így is, úgy is hülyeség? Nyilván egyébként nemzetközi hatású magyar bandát nem tudtam mondani egyébként, mert az utolsó az Liszt Ferenc. Az aranyos, hogy a kétszer lesamplerezett Gyöngyhajú Lányból ilyen helyre kis vallást rittyentettél magadnak, de az ilyesmi egyrészt mindennapos, főleg a hip-hop esetében, másrészt meg nem segít a dolgon, hogy szerintem az alapanyag is, meg a két végeredmény is szar lett.

Az külön aranyos, ahogy elképzeled, hogy a te ízlésed a közízlés. Meg hogy egyáltalán még van olyan.

Azért meg ha kocsmában, sör mellett folyna ez a beszélgetés, még pofán is basználak, hogy:
"A baj az veletek, hogy lenézitek a tömegízlést, s helyette a saját izlésvilágotokat akarjátok ráerőltetni mindenkire, aki nem tapsol ennek, az elmaradott, hülye, ugyebár"
vs
"Milyen dallam van egy rapp zenében? Kántálás, s mitől zene ez? Attól mer sokaknak tetszik még nem lesz az, a hülye divatok is sokaknak tetszenek pl. öltözködésben, frizurában, stb."

Tehát lenézed a tömegízlést, a saját ízlésvilágodat akarod ráerőltetni mindenkire, aki meg nem tapsol ennek, az "bunkó belpesti", "libsike", " libsi nikkel bolha", "fiatal fasz".

Matt.

midnight coder 2019.04.23. 19:42:27

@G. Nagy László: Szerintem az eredeti verziójában a locsolkodásnak szintén a génekről volt szó, csak ott a csajokéról. Mert hogy akit egy ilyen meglocsolás nem zavart, az nem csak szép volt, hanem egészséges is. És egy olyan korban, ahol az orvostudomány mint olyan nem igazán létezett, elég fontos lehetett.

Bobby Newmark 2019.04.23. 19:45:31

@midnight coder: Azért most így elképzeltem, ahogy meglocsolták egy vödör hideg vízzel szegény tüdőbajos Klárikát is az ágyában, csak hogy ne maradjon ki a buliból... :P

midnight coder 2019.04.23. 19:48:13

@Bobby Newmark: Azért maga a rap műfaj leginkább azért jött létre, mert a kiadók rájöttek, hogy egy gettópatkány olcsóbb portéka mint egy olyan sztár aki hellyel-közzel még zenélni is tud. Márpedig az olcsóbb, cserélhető sztár = nagyobb profit. Már persze, ahogy azt a Móriczka elképzelte. Mert aztán kiderült, hogy egyrészt a gettópatkány is elég sokat el tud kérni ha befut, másrészt mára kb. olyan tempóban jön létre az új "zene" hogy torrent sem bírja el, nem hogy valaki végighallgassa, pláne hogy fizessen érte. Anno egy Beatles, Rolling Stones, de akár Edda lemezért simán fizetett a nép. Egy mai rapceleb számaiért szerintem elég kevesen fizetnének.

bölcsbagoly 2019.04.23. 19:48:39

@Bobby Newmark: nem kellene felkeresned a kezelő pszichiátered? Nehogy késő legyen....s mattold magad!

G. Nagy László 2019.04.23. 19:54:48

@midnight coder: Ebben lehet valami. És nem csupán a fizikai állóképességről érdemes beszélni, hanem az érzelmi intelligenciáról is. Sokat elárul egy lányról, hogy mennyire állja a sarat egy ilyen helyzetben.

Mindazonáltal a húspiacon elsősorban a fiúknak kell produkálniuk magukat. És tény, hogy egy nagy közös locsolkodás is alkalmat teremt arra, hogy a lányok kiszúrják, hogy melyik srác a hangadó, a falkavezér, s kik azok, akik csak csendben kullognak az alfák mögött. A vicc az, hogy itt is a társas összejövetelen van a hangsúly. Akár strandröplabdázhatnának, vagy activityt is játszhatnának a locsolkodás helyett.

Bobby Newmark 2019.04.23. 20:03:26

@midnight coder: Az a fura, hogy fizetnek. Én ezt a részét nem értem a dolognak. Egy 10 perces videóból meg lehet tanulni, hogy hogyan töltesz le streameket. Első ingyen hallgatással megvan a zene letöltve. Át kell nevezni, el kell rakni könyvtárba. Aztán MÉGIS fizetnek érte havidíjakat, meg számonként, meg faszomtudja. Még ha lenne a fizetősnél minőségbeli különbség... de nem, mert pontosan azt a streamet hallgatják akár sokadjára is fizetve érte, mint amit két mozdulattal meg lehet szerezni. WTF. Elvileg ezek a digitális bennszülöttek, vagy mi a pöcsöm, és ennyire hülyék hozzá? Vagy lusták, vagy túl sok a pénz?

Én teljesen támogatom az előadókat, ha erre járnak koncertezni, elmegyek. Veszek merchet. Legutóbb még lemezt is vettem, dedikáltatni, azóta sem volt lejátszóban mert megvan.
De ez a támogatásom eddig terjed, a zenét neten nem fizetem ki, ha basszus _ott_van_, csak odébb kell másolni hogy meglegyen 'örökre'.

Főleg amit mondasz, hogy mennyi van belőle. Én egy roppant szűk rétegből hallgatok zenét, de még azt is megválogatom rendesen. Vannak neten ilyen szent őrültek, akik blogban vagy youtube csatornán ezeket a megjelenéseket hírül adják, abból válogatok, viszonylag kevésből, hamar el tudom dönteni, ha valami nem tetszik, és még így sem bírom a tempót.

Ja. és éljen a locsolkodás->zeneipar derail.

Bobby Newmark 2019.04.23. 20:05:10

@bölcsbagoly: Figyelj, barátom, az imént bizonyítottad, mekkora képmutató szarember vagy, telibe levered a saját magad által feltett lécet.

Nem akarod kibaszottul elszégyellni magad, és kushadva eltakarodni a gecibe?

bölcsbagoly 2019.04.23. 20:11:48

@Bobby Newmark: barátod neked a sátán kutyája!

Bobby Newmark 2019.04.23. 20:32:47

@bölcsbagoly: Úgy is nevezhetlek, ha szeretnéd.

Ad Dio 2019.04.23. 20:39:10

@Magán?Véleményem?:

+1

Leírtál mindent, csak egyetérteni tudok.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.04.23. 20:48:01

@bölcsbagoly: Szóval nem létezik az Örök Sláger amit mindenki szeret (értelemszerűen csak azokat kell számításba venni akik ismerik/ismerhetik, szóval kár itt inuitokkal megpróbálni kibújni a beégés alól)

MEDVE1978 2019.04.23. 20:52:51

Nos, adott egy pogány alapokon (termékenységi rítus) alapuló népszokás a locsolás. Ez évszázadokon át divat a falusi közösségekben, mellé a tojásfestéssel, ami ugye a nők felkészülése, díszítgetés és szép. Aztán jön a XIX. század és a városiasodás. A városokba tóduló tömegek is nyilván hordozzák a szokást, de tevékenyen át is alakítják. Itt lesz az egyszerű vödörrel leöntésből rózsavízzel locsolás, tréfás vagy tiszteletteljes vagy éppen perverz versikével körítve.
Aztán a XX. században ez a szokás tovább módosul, immár nem csak a poénért vagy a piros tojásért locsolnak, hanem pénzért is.
Ma veszőben a hagyomány, hiszen a tere (falu) is veszőben van. Immár nem divat az, hogy a férfiak több házat végigjárva locsolgatnak, legfejlebb a városban a házban a szomszédokat, esetleg a rokonokat.
Még amikor a munkahelyemen kezdtem, 20 éve, szokás volt a locsolás húsvét után, szinte mindenki részt vett benne. Ma összesen ketten tartjuk ezt a szokást a kb. 20 férfiból a cégnél. Holott a nők általában szívesen fogadják, örülnek neki vagy udvariasan visszautasítják.
A locsolóverset sem idióta versikének tartják, hanem örülnek neki, hogy a férfi megjegyezte, figyelt arra és udvariasan rájuk irányítja a figyelmét, megtiszteli őket ezzel. Én is az adott nő tiszteleteként gondolok erre az egészre, mert - bár lehet, hogy rituális szex volt az eredeti cél - most már sokkal inkább szól az egész hagyománytiszteletről és a meglocsolt nők tiszteletéről, akik készülnek a dologra és ha a boltban vett 10 Ft-os csokival, ha egy festett, ha egy puszival, de akár egy szimpla köszönömmel is megköszönik ezt a figyelmet, tiszteletet.

Az pedig nem nagyon zavar, hogy az eredeti rituális cél szex volt, rengeteg dologgal van így az életünkbe. Gondolom a nagyon emancipált poszter sem gondolta sem a bújj, bújj zöldágnál, sem a boci, boci tarkánál, hogy az a szexről, illetve a hej jancsikánál, hogy az a péniszméretről szól, illetve amikor kislányként énekelte, akkor nem zavarta ez.

goodjohnwin 2019.04.23. 20:58:32

Férfi vagyok, és gyerekkorom óta zavar a locsolás primitív népszokása.
Eleinte a körbejárkálás, idióta versikemondás, pénzkuncsorgás része miatt, később az egyértelműen meghaladt szexista, motívumaiban a lányok megerőszakolását jelképező mozzanatai miatt.
Nem omlik össze egy társadalom, nem szűnik meg a nemzettudat, ha elhagyunk egy olyan tradíciót, ami napjainkban vállalhatatlan. A "húsvét" néven futó kulturális-kommersz katyvasznak még így is maradnak olyan motívumai, amelyekkel gyönyörűen lehet ünnepelni a tavaszt.

G. Nagy László 2019.04.23. 21:23:42

@MEDVE1978: Hej Jancsika, Jancsika, nőttél volna nagyobbra... Parádé. Frankón nem sejtettem a buja szálat... Már ezért érdemes volt megírni a posztot, köszönöm.

Almandin 2019.04.23. 21:50:52

@midnight coder: Nem volt egészséges, mert a tavaszi, gyakran hűvös időben a lányokat jéghideg vödörnyi kútvízzel öntötték le. Akik átöltözni se tudtak. Gyakran tüdőgyulladás lett a vége, sajnos bele is haltak néhányan.
Mai formájában megszelídült, kedves hagyomány.

G. Nagy László 2019.04.23. 22:32:25

@MEDVE1978: Basszus, még a Boci boci tarka is...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.04.23. 22:36:31

@G. Nagy László:

"A locsolkodással az a baj, hogy egyenlőtlen az élvezeti értéke."

A szexnek is egyenlőtlen az élvezeti értéke. Míg a férfi egyszer elélvez, a nő 5-6-szor is el tud menni. Ez mégsem kárpótlás azért a sok szenvedésért, amit a nőnek a szex következtében beálló terhesség és szülés során el kell viselnie.

@Almandin:

"Mai formájában megszelídült, kedves hagyomány."

Akkor mi a baj vele?,

G. Nagy László 2019.04.23. 22:48:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azért én érzek különbséget az elég jó vs. nagyon jó, illetve a nagyon kínos vs. nagyon jó között. Ha a férfiak annyira élveznék a szexet, mint ahogy a mai nők a locsolkodást, már kihalt volna az emberiség...

bölcsbagoly 2019.04.23. 23:00:38

@goodjohnwin: miért, kötelező volt csinálni? Ti mind ilyen hülyék vagytok?

2019.04.24. 01:57:29

Divat lett már mindenért húzni a szánkat. Minden SZHAAAR!!! A húsvét is SZHAAAR!!! Locsolkodás SZHAAAR!!! Olvasva a kommenteket, megint csak oda jutok, hogy kishazánk identitásválságban szenvedő népe nyélgázon robog a vesztébe: mindent akkurátusan és szisztematikusan kiírt maga körül ami érték, konzervatív, hagyományos, nemzeti, közösségépítő, neadjisten még mulatságos is. Csak a baromságra, meg az agyzsibbasztó faszságokra van fogékonyság, igény. A vallást már rég elvesztettük, ez látszik a mindennapokban, erkölcs, és igazságérzet sehol. Lehet, hogy a húsvéti locsolkodás béna szokás, nekem sem tartozott sosem a kedvenceim közé, ráadásul mivel vallás és hagyomány gyakorló emberből is egyre kevesebb van kis hazánkban, még azzal is egyet tudok valahol érteni, hogy nem kell képet mutatni hozzá. Karácsony is csak egy öncélú vásárlási őrületté silányult, vallási töltete legutoljára nagyanyáink korában volt. Aztán megtorpanok. Azért mégiscsak maradt ezeknek a szokásoknak, hagyományoknak, ünnepeknek fontos tulajdonságuk, ami miatt mégsem kéne veszni hagyni, sőt, talán fontosabb mint valaha: egy-egy ilyen alkalom, még mindig össze tudja rántani a szűkebb tágabb rokonságot, ismerősöket, szomszédokat, barátokat. Akiket a szürke hétköznapokon, mindig van ok és ideológia magasról leszarni. Persze ehhez le kellene cuppanni a wifiről, meg a közösségi oldalról, és kimozdulni az áporodott szagú odúból, elhagyva az AP hatósugarát, egy kis társadalmi életet élni, gépelés helyett beszélgetni. De szar! Vizesek lesznek a lányok, meg kölniszagúak, JAJ! Jó hogy nem minősítjük már ezt is nemi erőszaknak, és irányozunk elő 20 év letöltendőt hozzá, baszki. A fingós hányós szaros tartalmakat nagykanállal zabálónak profán műfaj lett a locsolkodás. Mintha tömegesen halnának bele emberek. Nem hiszem, hogy egy évben egyszer nem fér bele egy ilyen társadalmi esemény, még akkor is, ha kopottas, molyrágta szokássá vált. Vagy ezt is tudjuk le egy szmájlival a fotelből?

2019.04.24. 03:01:00

@G. Nagy László: "A locsolkodás ezzel szemben tele van kínos elemekkel, ezért csökken rohamosan a népszerűsége."

Háááát ja, tényleg nagyon kínos odaállni egy csaj elé és a szemébe nézni, oszt löttyinteni egy kis kölnit. Egyszerű ok-okozati összefüggés, bizonyos dolgok azért válnak kínossá, mert nem gyakoroljuk őket. A társadalmi kohézió megszűnőfélben, az emberek egyre jobban elszigetelődnek és antiszociálisak lesznek egymással. 30 éve tök természetes volt, hogy az emberek beszélgettek a tömegközlekedési eszközökön, ma próbálj valakivel szóba elegyedni, reménytelen, de lehet még hülyének is néznek. Inkább a telefonjával él mindenki nemi életet egy virtuális világban, ahol átlag 3800 ismerős közül hárommal ha találkozott valaha. Ha beszélni kell, jön a kínlódás, feszengés, ez már kikerült a komfortzónából. 20 év múlva majd erről fogunk beszélni, ugyanitt. Tanulmányok szólnak már arról, hogy minden idők legmagányosabb nemzedéke lesz a mai, és ez szerintem nagyon durva.

Bobby Newmark 2019.04.24. 07:31:28

@Jankove: Mert ez a locsolkodósdi mit csinál, ami kiemeli az agyzsibbasztó faszságok közül? Nekem EZ az agyzsibbasztó faszság. A tojással, nyúllal faszkodással, meg a másik irányból a felszögelték a keresztre, de lejött sztorival. Hát a véreres faszomat mindkettőbe,

És azzal meg végképp fordítva ülsz a lovon, hogy ez rántaná össze a családokat. Azok a családok, amik összetartanak, annak ez is egy ugyanolyan kamu ürügy, mint egy születésnap vagy névnap, amelyik családban meg rühellik egymást, ott meg a húsvét is elmehet a picsába.

Bobby Newmark 2019.04.24. 07:46:20

@Jankove: Egyébként meg nem "a locsolkodás" szhaar, hanem megpróbálni egy max ezer fős közösségre kitalált szokást bekényszeríteni egy városba. Gondolom te is megőrülnél a picsába, ha egy nap alatt a kisváros kétezerötszáz fiúgyermeke mind bekopogna hozzád, hogy meglocsolja a lányod.

Továbbá a falusi vödrös verzió lehet, hogy jó buli, de a kölnis-versikés-feszengős borzalom az minden, csak nem az. Amikor addig torzítunk egy hagyományt, míg felismerhetetlenné válik, akkor annak mi a fasz értelme van őrizni, azt hadd kérdezzem már meg?
Meg egyébként ez a magyar búvalbaszottság tipikus esete? Hogy csak sikerült így kb 100 év alatt egy alapvetően jó bulinak tűnő hagyományt olyanná mutálni, hogy abból mindenféle vidámság és minden, ami miatt jó poén volt, kisorvadjon belőle. Nemzeti ünnepeink is gyászmenetek sora. Máshol ténlyeg ünnep, buliznak az emberek. Mi meg temetőbe járunk koszorúzni. Meg tönkrebasszuk a locsolkodást.

G. Nagy László 2019.04.24. 08:00:18

@Jankove: Baszki, egy csomó dolgot nagyon hasonlóan látunk. Úgy is mondhatnám: a problémát mindketten érzékeljük. Elmagányosodás, telefonnyomkodás, virtuális valóság. A 21. századi drog. Igenám, de a megoldásra már nem ugyanaz a javaslatunk. Azt kéne felismerned, hogy a történelem során még SOHA nem működött az, hogy egy pusztulóban lévő hagyományt - változatlan formában - sikeresen újjáélesztettek volna. A társadalmi evolúció pont úgy működik, mint a biológiai: az életképes mutációk fennmaradnak, a többi megy a kukába, vagy a múzeumba.

Azt kéne világosan elkülöníteni, hogy egy hagyományban, rituáléban mely alkotóelemek értékesek, s melyek értéktelenek. Az előbbit csak úgy tudod megmenteni, ha megtisztítod az utóbbitól. Ti konzervatívok hajlamosak vagytok árukapcsolásban gondolkodni, ahol a megváltáshoz mindig át kell esni némi szenvedésen is. Nos, ez az igazán agyzsibbasztó. Ez az igazi téveszme. A locsolkodásban érték a közösség, a vidámság, a csajokkal való kapcsolat, az udvarlás, a párválasztás bizsergő izgalma. Értéktelen ugyanakkor a teljes körítés, melynek hagyományos formája városi környezetben nem működik, elkorcsosult formája - kölni, versike, részeg szomszéd - meg eleve SZHAR.

G. Nagy László 2019.04.24. 08:08:30

@Jankove:

"Háááát ja, tényleg nagyon kínos odaállni egy csaj elé és a szemébe nézni, oszt löttyinteni egy kis kölnit."

Valóban az. Kábé olyan, mintha úgy csajoznál egy bárban, hogy "édes virágszálam, leszel-e a hú mátkám?" Azt vedd észre, hogy érték a képesség, mellyel odaállsz a nő elé, a szemébe nézel és megszólítod. De nem kéne régimódi faszságokat mondani neki. Pláne kölnivel locsolni. A SZHAR rituáléval le is rombolsz mindent, amit a jó fellépéseddel felépítettél.

"Egyszerű ok-okozati összefüggés, bizonyos dolgok azért válnak kínossá, mert nem gyakoroljuk őket."

Világos, de ne archaikus módon tegyük. Találjunk hozzá ma is működő formát!

"30 éve tök természetes volt, hogy az emberek beszélgettek a tömegközlekedési eszközökön, ma próbálj valakivel szóba elegyedni, reménytelen, de lehet még hülyének is néznek."

Bár ritlán tömegközlekedem, de olyankor egyszer-egyszer megtörténik, hogy szóba elegyedek idegenekkel. Szerntem még senki sem nézett hülyének miatta. Inkább csak fesztelennek.

czinimini 2019.04.24. 08:49:45

@Jankove: Egyetértek.
Szerintem az idézett cikk és ez az írás a két véglet.
Én csak "városi" locsolkodásban vettem részt, de szeretem. A nőnapot sokkal kínosabbnak érzem.
A nemi erőszakkal való párhuzam túlzás és butaság. Egyszerűen csak változnak a szokások, ahogy a régi filmeken menő volt a cigaretta, most meg ciki.

Zabalint 2019.04.24. 14:44:43

@Jankove:
Bocs, de az úgynevezett "konzervatív" értékrendet a magukat konzervatívnak nevezők verték szét azzal, hogy bort ittak, vizet prédikáltak.

2019.04.24. 23:32:32

@Bobby Newmark: „max ezer fős közösségre kitalált szokást bekényszeríteni egy városba”

De miért, kit kényszerítetek pisztollyal az ünneplésre? Az a jó ebben a demokráciának csúfolt panel-proletárdiktatúrában, hogy teljes egészében az egyénre van bízva egy csomó minden: pl; szuverén döntésed, hogy ünnepled-e a húsvétot, vagy sem, és ha ünnepled, akkor piros tojással kölnivel, vagy kiteszed a ne zavarj táblát, és elküldöd az összes locsolót a náthás pitsába.

„Továbbá a falusi vödrös verzió lehet, hogy jó buli, de a kölnis-versikés-feszengős borzalom az minden, csak nem az.”

Szerintem sem az igazi így, de nyilván történelme van ennek, miért alakult így. Sok nyávogás-nyafogás lehetett az oka, meg gondolom adaptálták a 21. századi urbánus létre is a szokást, hogy a telefonnyomkodó panelproli is megélhesse, feltéve ha érdekli egyáltalán. Azért gondolom eléggé felmenne a vérnyomásod, ha nappalidba locsolkodás címén beburítanának három teli vödör vizet, amiből kapna a család új lapostévéje, meg a perzsaszőnyeg is. Viszont egy jófajta krasznaja moszkva kölni ideális kompromisszum megoldás lehet erre a célra.

„Nemzeti ünnepeink is gyászmenetek sora.”

Ebben egyetértünk, lehetne lazábbra venni.

2019.04.25. 00:22:25

@G. Nagy László: „édes virágszálam, leszel-e a hú mátkám?”

Inkább „Teccő geci, kő kóla?” hmm? :)

„Értéktelen ugyanakkor a teljes körítés”

Hát nézd, hogyha hagynánk a húsvétot spontán alakulni, és azt mondanánk, legyen amilyennek lennie kell, váljon 21.századivá, akkor rövidesen ez is el lenne intézve egy húsvét hétfőn automatikusan elküldött locsolkodós emotikonnal, vagy virtuális kölnivel. Ugyanis erről szól a 21. század. Ha nincs „körítés”, akkor az emberek nagyon nem törekednek, hogy meglátogassák a másikat „csak úgy”, ez már önmagában egy ókonzervatív viselkedési forma. Inkább kifogást keresnek, és nyomkodnak. Így kényelmes, ez lett a komfortzóna. Ilyen idióta, debil, mármár dedós infantilis társadalomban élünk. Tragikomikus az egész, és nem is értem a jelenséget.

G. Nagy László 2019.04.25. 00:34:55

@Jankove:

"Ha nincs „körítés”, akkor az emberek nagyon nem törekednek, hogy meglátogassák a másikat „csak úgy”, ez már önmagában egy ókonzervatív viselkedési forma. Inkább kifogást keresnek, és nyomkodnak. "

Az elmúlt húsz évben - már a mobiltelefonok és az internet világában járunk! - körülbelül kétezer baráti összejövetelt szerveztem. Volt köztük póker, foci, házibuli, kocsmázás, koncert, társasjáték, vetélkedő - amit el tudsz képzelni. Ha olyan programot tudsz kínálni a saját közösségednek, ami vonzóbb, mint az otthoni semmittevés, akkor meg fognak mozdulni. Kell a körítés, igazad van, csak vonzó körítés legyen.

Bobby Newmark 2019.04.25. 07:42:22

@Jankove: Itt néhányan nagyon népnevelősdit próbálnak játszani.
Én is azt mondom, hogy erőltetni kár, ha kihal a picsába, akkor kihal a picsába, ezvan. Mások meg verik itt az asztalt, hogyde ez hagyomány, és ha nem lesz, akkor eljön a világvége, felfalnak a migráncsok.

Bobby Newmark 2019.04.25. 07:50:05

@Jankove: Na de érted, a vödör volt/lehetett az egészben a buli. Nem tudom, mert én csak a kölnis verziót láttam csak. Azt sok mindennek lehet nevezni, csak szórakozásnak nem.

Meg azzal, hogy összenőtt a rokonlátogatással, a csapatban bandázós locsolkodásnak is reszeltek. Ha be kell pattanni az autóba 10kor, hogy leérjünk a nagyihoz Bivalybasznádra ebédre, akkor kurvára nincs idő keresztbe mászkálni a városon a haverokkal. Fater mesélte, hogy falun náluk ez úgy ment, hogy összeverődtek vagy hatan, körbejárták sorra mindenkinek a rokonait, meg a csajokat. Csak mondjuk ezzel le is fedték a falu 90%-át, meg nem kellett egyszerre párszáz méternél többet sétálniuk.

Zabalint 2019.04.25. 08:20:23

@Bobby Newmark:
"Nemzeti ünnepeink is gyászmenetek sora. "

OFF:
Én sokat gondolkodtam ezen, hogy hogyan lehetne ezen változtatni. Nyilván úgy, hogy pozitív eseményeket is beletennénk a nemzeti ünnepeink közé. Ott kezdődik a probléma, hogy mit. A legtöbb pozitív eseménnyel vagy az a gond, hogy egy negatív eseménnyel társult, vagy a vége eleve negatív, vagy csak a társadalom egy része tekinti pozitívnak, vagy olyan régen volt, hogy nem érzi igazán magáénak a lakosság (az államalapítás például ilyen). Pl. sok más ország ünnepli a függetlenedését. De mi nem tehetjük, mert a török hódoltságot Habsburg hódoltság követte, a Kiegyezés által létrejött Monarchia belebukott a világháborúba, a háború után ugyan teljesen függetlenek lettünk de ott volt ugye Trianon, a második világháború után német megszállasból szovjet megszállás lett, a rendszerváltást meg a lakosság egy része pokolba kívánja, a kormányunk meg a vívmányainak jó részét csinálja épp vissza. Persze az a helyzet, hogy még a legrosszabb rendszerekben is voltak pozitív dolgok, de nem lehet őszintén ünnepelni ezeket, ha emellett embertelen rendszerek voltak.

Vagy ünnepeljünk nem politikai jelentőségű dolgokat? Az a baj, hogy ezekben is ugyanaz van, ha a Nobel díjasainkról beszélünk, abban is benne van, hogy többségük nem itt tevékenykedett, meg a kényszeredettség is, hogy mivel történelmi jelentőségű pozitív eseményeket nem tudunk felmutatni, ezért keresünk kisebbeket.

2019.04.25. 11:50:01

@Bobby Newmark: „Meg azzal, hogy összenőtt a rokonlátogatással, a csapatban bandázós locsolkodásnak is reszeltek.”

Városi kölökként mi lejártuk családilag reggel-délelőtt a közelebbi távolabbi rokonokat, kora délutánra rendszerint végeztünk, aztán jöhetett a „sallang”: Környéken lakó ismerős csajok, szomszédok, társasház öreglányai, ill. aki még számított. Emlékszem volt egy néni a házunkban, akire évente max egyszer nyitották rá az ajtót a gyerekei, akkor is csak azért, hogy csekkolják hátha meghalt már, na őrajta lehetett érezni, hogy kifejezetten hálás azért a hülye gyerekhadért, aki ilyenkor végiglocsolta. Én magát az eseményt bénácskának tartottam, de azért annyira nem, hogy tűzzel vassal küzdjek a beszüntetése mellett. Itt van a Halloween, meg a Valentin nap, amit jómagyar szokáshoz híven sikerült lemajmolni a nagy ámerikáról, ahol még a szarnak is rózsaillata van. (bár nem echte amerikai szokásokról beszélünk) Nekem meg ettől áll meg az eszem. Ha összességében nézem legalább ugyanolyan bugyuta, béna elemeket tartalmaznak mint a húsvét, de mégis trendi, a titka pedig csak egy van: nem hagyományos, nincs magyar vonatkozása. Ami hagyományos, különösen ha magyar az mindig rettentően ciki. Mint az egyszeri magyar vakációzó, aki lemegy balatonra, és hetekig puffog és ki van bukva, ha meglát a szálláson egy kósza csótányt. „SZHAAAAR!” Ugyanez az ember, amikor mittomén görögbe megy, teljesen jól érzi magát az apartmanban, ahol hemzsegnek a patkányok.

„Mások meg verik itt az asztalt, hogyde ez hagyomány, és ha nem lesz, akkor eljön a világvége, felfalnak a migráncsok.”

Van ebben is valami, bár nyilván nem a húsvét de facto megszüntetéséből fog egyenesen következni az, hogy ellepnek a migránsok, én inkább egy koporsószögnek gondolom ezt. Amikor egy hagyományos dolgot beáldozol, azzal mindig feladsz egy kis darabot az identitásból, és közelebb lépsz a nemzetközi ember (gyökértelen kozmopolita?) felé, aminek az a tulajdonsága, hogy nincs tulajdonsága. Lehet ezt az önfeladást csinálni, szép lassan hagyni veszni az autentikus dolgokat, csak ez azzal jár, hogy egy idő után majd sorra kerülnek azok is, amelyeket már neked is fontosak lennének, amiket nem szívesen engednél el. Csak addigra már nem lesz kontroll az események felett. Utána jöhet a „nem ilyen lovat akartam” duma.

Bobby Newmark 2019.04.25. 12:06:29

@Zabalint: Nekem sincs tippem, mi a megoldás. Gondolom azért ünneplünk névnapot, az ellensúlyozza. Az meg ilyen alulról jövő kezdeményezés.

De egyébként így gondolkozva a dolgon, kezdek rájönni, hogy alapvetően az a probléma, hogy közösség nincs, azért nem működnek ezek a dolgok. Mert így a semmiből a közösségépítés az kurvára nem megy, azzal, hogy én itt Pesten elmegyek bármifesztiválozni, abból nem lesz közösség. A népszokásokból sem, az sem megteremti, csak max fenntartja a falusi közösségeket (mert a városiakat ugye nem, azt megbeszéltük).

Szal szerintem városi életmód mellé marad a szórakozás-központú szerveződés, a sport, hobbi, szülőség, vallás, beleértve ezoteria meg összeesküvéselméletesdi (csak hogy a legnépszerűbbeket említsem) köré épülő közösségesdi.

2019.04.25. 12:08:15

@Zabalint: "történelmi jelentőségű pozitív eseményeket nem tudunk felmutatni, ezért keresünk kisebbeket"

Tele van a történelmünk pozitív eseményekkel, sőt győztes csatákkal, csak ha overall nézzük, akkor tűnik minden trének. Annyi de annyi jó filmet lehetne forgatni, de mindig rendre elbasszák. Nézd meg a Dunkirk c. mozit, tudvalévő hogy az angolok itt lényegében nagyot égtek. Mégis már majdhogynem dicsőséges győzelemnek mutatja be azt a hanyatt homlok menekülést. Lehet így is forgatni, attól függ mit akarsz kihozni belőle. Sajnos magyarországon valamiért nagyon erős, hogy állandóan örök vesztesnek mutassanak be, és folyton éreztetik is, nehogy büszke legyél valamire, inkább szégyelld magad. Én úgy gondolom ez is egy stratégia része, az eredményt láthatod, mindenki buzgón igyekszik megszabadulni mindentől, ami magyar.

2019.04.25. 12:38:58

@G. Nagy László: Ügyes szervező vagy. Én az elmúlt 10 évben csak arra emlékszem, hogyha olyan eseményt kellett megszerveznem, ahol háromnál több embernek kellett térben és időben találkozni, (legyen az egy szimpla sörözés az ex-kollégákkal) az mindig hetekig hónapokig tartó egyeztetés után volt lehetséges, de volt hogy a leszervezett időpont előtt pár órával is közbejött valami "fontos".

Bobby Newmark 2019.04.25. 12:51:42

@Jankove: Szerintem senki nem harcol tűzzel-vassal a beszüntetése ellen, hanem a magasról leszarás esete áll fenn. Nem az van, hogy ellenzem, hanem hogy csinálja akinek jólesik, de nekem kurvára nem esik jól, nyűg. Legyen belőle csak családi banzáj, azt meg tőlem senki ne várja már el, hogy locsolkodjak. Ennyi részemről.

Halloween egyébként angolszászoknál tényleg nagyon hasonlít a locsolkodásra, csak az megmaradt bulinak, amit szívesen csinálnak a gyerekek. Mi meg elmutáltuk a szokást olyanná, hogy minden érintett szívből rühellje, csak csinálja, mert szokás.
Plusz ott megvan az az előny is, hogy kizárólag gyerekeknek szól, felnőttként ciki meg elhajtanak, úgyhogy nincs részegszomszéd effektus.
Na meg a városszerkezet is kicsit segít a dolgon, a nyugis lakóövezeti külvárosi részek inkább a mi faluinkra hasonlítanak, és ott él a városi lakosság nagy része. Gondolom a zsúfolt nigger gettókban a halloweenozás is kissé visszább esik, mint ahogy a locsolkodás nálunk (fegyverekkel súlyosbítva a helyzetet).

G. Nagy László 2019.04.25. 12:51:53

@Jankove: Köszönöm. Szerintem az a gond, hogy túl kicsi merítésből dolgozol. Én e percekben a holnap esti focit szervezem, ahová 14 ember szükséges. Ezt egy 40-50 fős keretből tudom összehozni, de így sem mindig könnyű. És persze itt is előfordul, hogy valaki az utolsó pillanatban mondja le, de már nem ejtek könnyet senkiért, bele van kalkulálva. A megbízhatatlanokat legközelebb nem hívom.

Zabalint 2019.04.25. 13:00:57

@Jankove:
A Nándorfehérvári diadalról láttam egy egészen jó animaciós filmet, valamelyik Total War játék motorjával készült.

Az a baj, hogy régmúlt csaták megnyerése kevés. Az angolok azért tudnak vesztes csatából is büszkeséget csinálni, mert a háborút végül megnyerték. Mi megnyertük pl. az isaszegi és a pákozdi csatát, de a szabadságharcot elveszítettük. Igaz, azt jobban lehetne hangsúlyozni ünnepségeken, hogy a forradalom jópár vívmánya ennek ellenére tartós maradt. De mit ünnepeljünk a 2. világháborún, ahol a nácik csatlósai voltunk, buktuk a háborút, miközben halálba küldtünk egy rakás magyart, és ebbe beleértem mind a Don-kanyarban elesett katonáingkat, mind az elhurcolt magyar zsidókat.

Ezzel együtt mint mondtam, én még a Horthy és a Kádár-renszerekben is látok pozitívumokat, csakhogy nem azok voltak túlnyomó többségben. Talán egyes törekvéseket ünnepelhetnénk.

Bobby Newmark 2019.04.25. 13:15:47

@Jankove: Az a gond csak, hogy a "minden szar ami magyar" hozzáállás sajnos közelebb van a realitáshoz, mint a "szar is finom, ha nemzetiszín masnit kötünk rá". Nem azért szar minden ami magyar, MERT magyar, hanem mert ezt vagyunk képesek kifosni magunkból, és hát sajnos objektíve szar a végeredmény.
Én meg nem fogok valami szarnak tapsolni, CSAK azért mert magyar. A magyarkodóknak meg ez az elsődleges szempont, és őket meg nem zavarja, ha valami szar. Aztán néhány áttét után ebből jön a "szíriuszi magyarok" agyhalál.

Az sem segít, hogy a magyarkodás jellemzően annak lételeme, aki saját eredményt képtelen önmaga felmutatni. Aztán az ilyen emberek turbózódnak ebben a témában, aminek egyenes következménye, hogy az eredmény jó esetben csak giccs, rossz esetben meg szánalmas és kínos.

Zabalint 2019.04.25. 13:22:25

@Jankove:
Bár nem vagyok jó szervező, és kis létszámú a baráti társaságom is, nem gondolom, hogy sok köze lenne a telefon nyomkodásnak meg hasonlóknak ahhoz, hogy nehéz összehozni személyes talalkozókat. Az ok nagyon egyszerű: ahány ember, annyi felé költözött, belföldön vagy külföldön, mindegy. Ez az ami alapvetően változtatta meg a világot, és ezen keretekben az elektronikus eszközök pont nem súlyosbítják, hanem inkább enyhén, de javítják a helyzetet. Pl. van egy társaságom, akikkel 10 éve nem vagyunk fizikai közelségben, és pont egy Facebook csoporton keresztül kommunikálunk, és szervezzük le a kevés fizikai találkozót. Ja, és a szülővárosomba most megyek hétvégén, és épp írok néhány havernak, akik ütközhetnénk. Ha egyetlen emberrel jön csak össze, az se baj.