téveszmék

téveszmék

"A jótett mindig elnyeri jutalmát"

2021. február 17. - G. Nagy László

irena_sender.jpg

 

Nem tudom, hogy a széles közönség előtt mennyire ismert Irena Sendler neve. Gyanítom: semennyire. Bevallom, jómagam is mindössze pár napja találkoztam vele először. Pedig egy valódi hősről van szó, és a valódi hősök nevét illő volna ismernünk és megjegyeznünk.

 

Ez a lengyel nő a második világháború idején közel 2500 zsidó gyerek megmentésében vett részt, s tette ezt a szó szoros értelmében halált megvető bátorsággal. Szociális munkásként állandó bejárása volt a varsói gettóba, ahol - papíron - a tífusz jeleit kereste, a nácik ugyanis semmitől sem tartottak annyira, mint egy pusztító járvány kirobbanásától. Irena azonban ritkán távozott üres kézzel: zsákokban, bőröndökben, kézikocsikban, esetenként koporsóban, egy-egy hulla alá rejtve csempészte ki a kicsiket. A legnagyobb gondot a spontán felsíró csecsemők okozták, ezért sosem járt egyedül: jól idomított kutyája ugatással jelezte - s egyben elnyomta a sírás zaját -, ha egyenruhást észlelt a közelben. A megmentett gyerekek katolikus születési anyakönyvi kivonatot és hamis személyazonossági igazolványt kaptak, majd valamely Varsó környéki árvaházba, vagy zárdába kerültek. Irena minden egyes gyereknek feljegyezte az adatait, s csuprokba rejtve elásta azokat, hogy a háború végeztével szüleikkel egymásra találhassanak. Csalódnia kellett: szinte minden érintett felnőttet meggyilkoltak a treblinkai megsemmisítő táborban.

 

És hogy a jótett mindig elnyeri jutalmát? Aligha. Azon a legkevésbé sem lepődünk meg, hogy a Gestapo nem zárta a szívébe Irena Sendlert. 1943-ban letartóztatták, miután egy ideje már gyanakvással figyelték ténykedését. Brutálisan megkínozták, eltörték karját, lábát, s - mert nem volt hajlandó beszélni - végül halálra ítélték. A tervezett kivégzés híre eljutott a Zsidómentő Tanácshoz, s egy német fegyőr busás megvesztegetésével sikerült megszöktetni a lányt. Természetesen a háború végéig bujkálnia kellett. Az ember azt gondolná, hogy innentől, a nácik bukásától kezdve ünnepelt sztárrá vált, neve és fotói ellepték a lengyel sajtót és nemzeti hősként kezdték tisztelni. Nos, a legkevésbé sem. Mivel kapcsolatban állt az emigráns kormánnyal, a kommunista kabinet ugyanúgy ellenséget látott benne, s üldözte, akár a nácik. (Semmi sem mutatja szebben e két eszmerendszer mély rokonságát és elképesztő embertelenségét, mint Irena személyes sorsa. És persze az is világossá válik, hogy akiben egy cseppnyi morál is munkál - pláne, ha valaki igazi hős -, annak a legkisebb köze sem lehet egyik világpusztító ideológiához, illetve azok helytartóihoz sem.) A második világháború lezárását követően tehát további negyvenöt évnek kellett eltelnie, hogy a kommunista rezsim bukását követően Irena Sendlert végre saját hazájában is elismerjék. Mondhatnánk, hogy innentől - nyolcvanéves korától! - már diadalmenet az élete, ám ez sem volna maradéktalanul igaz. 2007-ben Nobel-békedíjra jelölték. A hír nagy sajtóvisszhangot kapott, s a legtöbben el is könyvelték biztos befutóként. A bizottság azonban végül Al Gore-nak, az USA korábbi, demokrata alelnökének ítélte az elismerést, az éghajlatváltozás elleni harcban betöltött szerepéért... Egy rossz vicc a világ. 

 

Manapság a tudatipar veszettül dolgozik mindannyiunk érzékenyítésén, hogy elfogadóbb, nyitottabb, empatikusabb lényekké váljunk. A cél nemes, az eszközök azonban gyakran használhatatlanok. Amikor a kultúrafogyasztó azt érzi, hogy hülyének nézik, hogy az agyát mossák, hogy ugyanazt a dogmatikus tananyagot kívánják sokadszorra is letolni a torkán, egy idő után megfeszül és ellenáll. Amikor csupán annyi az üzenet, hogy "mondj nemet a rasszizmusnak!", e szlogen a legtöbbünk számára üresen csengő frázis marad. Amikor arról értesülünk, hogy az Oscar-díj megítélését a továbbiakban faji kvótákhoz kötik, többségünk értetlenül fintorog. Amikor azt látjuk, hogy fehér emberek térdepelnek feketék előtt, vagy akár a cipőjüket csókolgatják - ez hitem szerint minden jóérzésű emberben visszatetszést kelt. Igazat kell adnom Puzsér Róbernek: a katarzis az egyetlen eszköz arra, hogy egy-egy művészi alkotást megtekintve egy kicsit más emberként hagyjuk el a színház-, vagy vetítőtermet. A katarzishoz pedig igazi hősökre van szükség, akik szembeszállnak a nyilvánvaló igazságtalanságokkal és győzedelmeskednek azok felett. Zöld könyv, A számolás joga, Életrevalók, Gran Torino... sorolhatnánk napestig azokat a pazar filmeket, melyek úgy formálják tudatunkat, hogy közben nem érezzük megerőszakolva magunkat. Valódi problémákat, valódi embertelenségeket mutatnak be, még véletlenül sem műhisztiket; s ezekre valódi megoldásokat is kínálnak. Teszik ezt a művészet kifinomult eszközeivel - egy percig sem kérdés, hogy nézőként könnyen és magától értetődő módon azonosulunk az elnyomottakkal, a megbántottakkal, az áldozatokkal. Hasonló a helyzet a holokauszttal is. Sokan - főképp akik semmilyen szempontból sem vagyunk érintettek - talán unjuk már a témát. Azonban az igazi hősök - és semmi kétség, hogy Irena Sendler közéjük tartozik - még számunkra, érdektelenek és megcsömörlöttek számára is képesek megteremteni a katarzist; hitem szerint abszolút érdemes odafigyelni rájuk. Általuk, s talán csakis általuk tudunk mi is egy kicsit jobb emberré válni.

 

Egyben biztos vagyok: akárhogy is alakult Irena sorsa, ez a nő egész életében azt tette, amit a szíve diktált. Időskori fotóit szemlélve az arcáról tükröződő, megkérdőjelezhetetlen boldogságot, tisztaságot és elégedettséget látjuk. Talán csak ennyi a jutalma. Talán nincs mennyország. Talán sosem kapta meg azt az elismerést, ami megillette volna. Ám az biztos, hogy amikor 2008-ban - 98 évesen - befejezte földi pályafutását, egy egészen rendkívüli, hihetetlen bátorsággal és önazonossággal végigküzdött, teljes értékű életet hagyhatott maga mögött. (Hiszem, hogy ez a recept a komplex létezéshez, kár, hogy negyedennyi merészség sem szorult belém...) Különösen megkapó, ahogyan utolsó éveiben a múltjáról nyilatkozott: "Minden megmentett gyermek segített abban, hogy igazolást nyerjek földi létemre." Ha megfeszülnék, sem tudnék ennél szebb és igazabb mondatot megfogalmazni.

 

irena.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr7816418718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2021.02.17. 11:59:42

Vajon megtapsolnák -é Lengyelországban, vagy bárhol, ma, egy abortusz melletti tüntetésen?

Igen, úgy látta volt értelme az életének, nyugodjon békében.
Vajon miért nincsenek ilyen emberek máshol is a világon, Afrikában, Ázsiában, lenne kiket megmenteni, sokkal nagyobb számban, de talán azokról a kutya se emlékezne meg, mint hősökről. Pláne, ha ez csak egy sima emberi kötelesség lenne, amúgy.

G. Nagy László 2021.02.17. 12:15:39

@6.Lenin:

"Pláne, ha ez csak egy sima emberi kötelesség lenne, amúgy."

Ezt hogy érted? Világos, hogy ha látsz egy fuldokló gyereket a folyóban, azonnal ugrasz ruhástul és kihozod. Ennyi irgalmasság minden úszni tudótól elvárható. De kimenteni a gyerkőcöket a nácik által felügyelt gettóból? Ez hőstett, jóval túl az emberi kötelességen. Nekem sosem lett volna ennyi bátorságom.

6.Lenin 2021.02.17. 13:26:53

@G. Nagy László:

Minden hőstett, amit esetleg a kényelmed rovására teszel? Én csak gondolom, hogy ez az említett hölgynek valszeg eszébe sem jutott. Nem hiszem , hogy azzal a szándékkal tette, hogy majd később hősként írjanak róla, mert, ha igen, az nagyon elszomorítana.

És mi van olyankor, hogy a megmentett gyerekek közül néhányan katonák, mondjuk pilóták lettek, vagy rakétákat indító katonák.

"Jó tett helyébe, jót várj"

www.google.hu/search?sxsrf=ALeKk03LmsfjqkAzFSr3fPwWk9NQWll96A%3A1613564502008&source=hp&ei=VQotYMvlOsuOlwTXw5vYCQ&iflsig=AINFCbYAAAAAYC0YZq-qeF3Lf01MasGkU6kP4sAFyLoL&q=Izraeli+l%C3%A9gier%C5%91+lebomb%C3%A1zott+egy+palesztin+iskol%C3%A1t&oq=Izraeli+l%C3%A9gier%C5%91+lebomb%C3%A1zott+egy+palesztin+iskol%C3%A1t&gs_lcp=Cgdnd3Mtd2l6EAMyBQgAEM0CMgUIABDNAjIFCAAQzQIyBQgAEM0COgQIIxAnOgYIIxAnEBM6CAgAELEDEIMBOgsIABCxAxDHARCjAjoCCAA6BQguELEDOgIILjoFCAAQsQM6CAguELEDEJMCOgYIABAWEB46BQghEKABOgcIIRAKEKABUOYYWLvBAWCQzgFoAHAAeACAAdMBiAHZLpIBBjUuNDMuMZgBAKABAaoBB2d3cy13aXo&sclient=gws-wiz&ved=0ahUKEwiL5NiX9PDuAhVLx4UKHdfhBpsQ4dUDCAY&uact=5

Ez az árnyéka a hőstetteknek.

szemet 2021.02.17. 15:12:51

> "Minden megmentett gyermek segített abban, hogy igazolást nyerjek földi létemre." Ha megfeszülnék, sem tudnék ennél szebb és igazabb mondatot megfogalmazni.

Ez ?talán? egyfajta jó megoldás nihilista egzisztenciális válságra. Bár kicsit olyan mint a papírpénz: azért fogadjuk el szívesen mert hiszünk abban , hogy más is elfogadja majd (a pék, a hentes, ...), és ők is pont ugyanazért fogadják el. Tehát a konszenzus, hogy a pénz érvényes cserealap adja a pénz fő értékét (de legalábbis szükséges feltétele az inter-szubjektív értékének, a másik szükséges feltétel természetesen, hogy legyen tényleges gazdasági output/termelés/tevékenység aminek kereskedelme során a pénz felhasználható), de ha ez a konszenzus vagy csak az erről való en.wikipedia.org/wiki/Common_knowledge_(logic) holnap reggel megszűnik, a pénzedet el is égetheted mert objektíven nézve attól kezdve ugyanannyit ér mint tetszőleges másik színes papírdarab, addig viszont magadat szívatod ha egymagad kiszállsz a konszenzusból az emberi szubjektumoktól független igazságokra hivatkozva (pl. nem fogadsz el pénzt mert az csak egy papír).

Ennek nyomán ha magad meg is vagy győződve, hogy a léted objektíven nézve pont ugyanannyit ér mint mondjuk mint egy darab színes papírfecni, ha megmentesz olyanokat a létnek akiknek feltehetően nincs egzisztenciális válsága - és a gyerekek erre természetes jelöltek, szemben mondjuk egy öngyilkosjelölttel (aki persze később még kilábalhat, de hát minek erre várni;), közvetve éppúgy értékesebbé teszi az életet, mint egy darab papírfecnit a konszenzusos becserélhetősége a közvetlenebbül hasznos javakra.

6.Lenin 2021.02.17. 15:23:30

@szemet:

"közvetve éppúgy értékesebbé teszi az életet, mint egy darab papírfecnit a konszenzusos becserélhetősége a közvetlenebbül hasznos javakra. "
Ismersz valakit, aki magával vitt a papírfecnikből, és fel is tudta a túlvilágon használni?

Mindenkinek az teszi "értékesebbé" az életét, amit ő értéknek tart.. Szerintem.

És itt nyilván igaza (?) van a poszt írójának, hogy nem akármilyen körülmények közt tette, hiszen lehetett volna közömbös is, mint sok millió másik ember.
Lehet olyan is, aki sok papírfecnit birtokol, és ezzel "értékes" embernek hiszi magát. Azt hiszi, hogy esetleg emberként is tisztelnék, papírfecnik nélkül is.

szemet 2021.02.17. 15:41:53

@6.Lenin: "Mindenkinek az teszi "értékesebbé" az életét, amit ő értéknek tart.. Szerintem."

Ez igaz. Szerintem mintegy definciószerűen: minden érték feltételez értékelőt (persze akik hisznek valamiféle abszolútban azok ezt tagadnák). De amit itt prezentálni akartam, az az hogy kimenetel szempontjából az egyéni értékelésed néha irreleváns a konszenzusos értékeléshez képest. Ha te rajzolsz egy fecnit, és azt gondolod az a világ legértékesebb fecnije, ha senki más nem ért egyet veled - éhenhalsz, ha azt mondod, hogy minden nemzeti valuta értéktelen ezért elhajítod - éhenhalsz. Ha elfogadod hogy a papírfecni valójában csak a többiek (hülyék) miatt képvisel értéket, akkor ugyanezen elven elfogadhatod, hogy a saját életed is hasonlóan értéket képvisel a megmentett gyerekek miatt.

Ha A csak B miatt él és küzd, B csak A miatt él és küzd - mindkettejük életének célt ad a fenti kölcsönös függőségi reláció, ez egy egyensúlyi állapot. Egy reggel persze rájöhetnének, hogy csak a fentiak miatt küzdenek annyit és közös öngyilkosságot követhetnek el - és ez is egy egyensúlyi állapot. Nem tudom világos-e ez. De ha B egy gyerek a fentire nem fog még "rájönni", mert a létezést természetesnek veszi, így a A élete is szükséges.

6.Lenin 2021.02.17. 15:46:58

-Üdvözöllek nálunk Béluci.
-Hát te meg ki az isten vagy?
-B+, ezt most eltaláltad. Én vagyok az Isten.
-Ne röhögtess, én ateista vagyok.
-OK! Béluci, de most itt vagy előttem. Lenne néhány kérdésem. Miben hitél ott lent?
-Abban hittem, hogy nekem értékes életem volt.
-Ne bassz, Béluci, lökjed, hogy mi volt az. Győzz meg, már úgyis régen nevettem egy jóízűt.
-Szóval, én megmentettem....
-Ne mond, tudod kik is lettek? Felsoroljam? Ezzel akarsz itt vagizni?
-Akkor Uram szerinted mi az élet értelme?
-Hát, B+, mióta várok arra, hogy egy ateista meggyőzzön róla. Iszol valamit? Idő van szarásig, beszélgessünk erről egy kicsit.
-Hát, izé.....

6.Lenin 2021.02.17. 16:01:45

@szemet:

A saját "értéked" értékelését rábízhatod másra/másokra, ha... vagy ebben is egyedül döntesz. És?
Vajon van az a pillanat, amikor feltehető a kérdések kérdése, ennyi volt? A válasz? Érdekelhet még valakit? Főleg téged?

Olyan jó benne hinni, akár egy ateistának is.
Valszeg ez az igazi "érték" az életünknek, hogy elhisszük, van értelme.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.02.17. 16:12:56

Pedig igen, a jó mindig elnyeri jutalmát, kivétel nélkül.

6.Lenin 2021.02.17. 16:13:58

Ezek után már csak egy kérdés lehet. Miért csak a jó tett nyeri el, a rossz miért nem? Ki dönt ebben? Mi a jó, kinek?
Az utókor?
És, ha.......
Életben maradt 2500 gyerek, szennyezni a környezetet. Nem lehet eléggé elítélni az ilyen személyeket, akik ennyi kárt képesek okozni. Gréta T hétfőre világra szóló tüntetést szervez az ilyenek ellen.

OK! Kicsit pihenek.

MEDVE1978 2021.02.17. 17:19:58

A legtöbb ember nem ilyen, neki tisztelet jár. Nem lep meg, hogy a szovjetek, meg lengyel kommunisták nem szerették. Raul Wallenberg is belehalt a baráti szovjetek ölelésébe.
Ez az igazi bátorság, ember bírt maradni, amikor mindenki félre nézett és befordult, ő cselekedett.

G. Nagy László 2021.02.17. 17:39:46

@szemet:

+Ennek nyomán ha magad meg is vagy győződve, hogy a léted objektíven nézve pont ugyanannyit ér mint mondjuk mint egy darab színes papírfecni, ha megmentesz olyanokat a létnek akiknek feltehetően nincs egzisztenciális válsága - és a gyerekek erre természetes jelöltek, szemben mondjuk egy öngyilkosjelölttel (aki persze később még kilábalhat, de hát minek erre várni;), közvetve éppúgy értékesebbé teszi az életet, mint egy darab papírfecnit a konszenzusos becserélhetősége a közvetlenebbül hasznos javakra. "

Én ezt egyáltalán nem így látom. A pénzt jól definiálod: attól értékes, mert mindenki elfogadja. Itt azonban egészen másról van szó. Sokszor kinyilvánítottad már, hogy erkölcsi realativista vagy - tőlem ez fényévnyi távolságra van, abszolút hiszek az objektív erkölcsben. Amit ez a csaj tett, az minden tisztességes kultúrában érték. És nem csak a társadalmi vélekedés a fontos, de az a belső meggyőződés is, hogy volt értelme megszületned, hogy nem ostobaságokkal és hiábavalóságokkal telt el az életed, hanem kihoztad a talentumaidból a maximumot. Jómagam 48 múltam, de a legkevésbé sem vagyok meggyőződve arról, hogy a bennem rejlő lehetőségekkel jól sáfárkodtam-e eleddig. Simán lehet, hogy olyan 40%-on égek, s a halálos ágyamon bánni fogom, hogy nem voltam aktívabb. Ennek a nőnek bizonyosan nem volt ilyen gondja: már élete első harmadában bőven elég jószolgálatot tett. Ebben azért van irigylésre méltó.

szemet 2021.02.17. 20:31:58

@G. Nagy László: ", hogy erkölcsi realativista vagy - tőlem ez fényévnyi távolságra van, abszolút hiszek az objektív erkölcsben. Amit ez a csaj tett, az minden tisztességes kultúrában érték. És nem csak a társadalmi vélekedés a fontos, de az a belső meggyőződés is, hogy volt értelme megszületned"

Ebben nincs vita köztünk. Az, hogy nincs objektív jó nem gátolja hogy pl. többre értékeljem aki az interszubjektív jót teszi mint aki az interszubjektív rosszat. (Vagy akár aki szűk csoportnak tesz csak általuk (tehát nem konszenzusosan) szubjektívnak tartott jót, anélkül hogy másoknak szubjektíve rosszat tenne.)

Azaz a tett értéke nem kisebb a szememben, hiszen az én értékelésemben is a maximumot tette ami elérhető: interszubjektíve nagy jót.

Lényegében ugyanazt gondoljuk.

Persze az egyikünk szükségszerűen metafizikai tévedésben él, de a jó hír h. pont az a metafizikai ellentét definíciószerű lényege, hogy nincs lényegi empirikus következménye ami kiböki a szemünk, különben már éppúgy eldőlt volna kérdés mint mondjuk a Newtoni/Einsteini fizika közti választás, hisz nem ma indult ez a vita.

6.Lenin 2021.02.18. 10:44:18

" Amit ez a csaj tett, az minden tisztességes kultúrában érték. "
Tévedés volt.

Akik ma ilyesmit állítanak minden lélegzetvételükkel óriási károkat okoznak a Természetben. Ráadásul idejemúlt hamis elképzelésekkel próbálnak még nagyobb kárt okozni.

Gondoljunk bele, hogy a megmentett 2500 gyermek milyen káros folyamatokat indított el, hány felesleges, sőt kárt okozó utódot nemzettek, mérhetetlen kárt okozva.

Megáll az ember esze, hogy ma még létezhetnek ilyen káros egyedek. Tegyünk ellene már végre valamit. A ne szülj már nem elég! A minden magzatot kikaparni se menő már. Az emberrel kéne már valami komolyabbat tenni, vagyis ellene. Rendkívül kártékony lény.

alöksz róz 2021.02.18. 11:32:22

"Amikor a kultúrafogyasztó azt érzi, hogy hülyének nézik, hogy az agyát mossák, hogy ugyanazt a dogmatikus tananyagot kívánják sokadszorra is letolni a torkán, egy idő után megfeszül és ellenáll." - csak sajnos nem nagyon hallatszik ki a hangja a bégetésből... és nagy erőkkel, "intézményesítve" támadják

szemet 2021.02.18. 11:45:29

@G. Nagy László: @6.Lenin:

Lenin szövege alapján jól ellehet gondolkozni az objektív erkölcs mibenlétén. (Trigger warning: Ez gondolatkísérlet, akinek meghaladja absztrakciós képességeit, hogy kövesse vagy elfogadja a keretrendszert az kérem ne válaszoljon! Mert az elég irritáló...;)

Tegyük fel, hogy Suzy egy irtás alatt álló esőerdőben élő orángután aki gyermekét gyászolja mert rádőlt egy fa. Továbbá egy különös mutáció folytán Suzy IQja 120 és épp a fenti kártevős beszédet (vagy valami hasonlót) gondol az emberiségről, akkor:

- Suzynak tényszerűen nincs igaza, objektíve hamisat gondol.

- Nem tény, hanem érték alapú kijelentés tett. Azonban a kiinduló érték amiből levezette: mondjuk hogy az "orángután élet ér (legalább) annyit mint egy ember" objektíve téves. Vagy legalább részben téves, mert az ő élete talán ér annyit de nem a butácska kismajmáé. ( azaz ez esetben az objektív tény itt, hogy: intelligensebb élet objektíve értékesebb)

- Érték alapú kijelentést tett aminek nincs igazságértéke és nincs objektív megalapozása. Saját szubjektív orángutánélettel kapcsolatos való értékítéleteiből vezette le, pont mint egy ember aki fordított okoskodást végez az orángutánéval ütköző ellentétes értékei mentén (mondjuk, hogy fontos hogy a nutellájába jusson elegendő pálmazsír, vagy valami hasonló...)

6.Lenin 2021.02.18. 13:17:59

-Suzy miért sírsz?
-Elpusztúlt a gyermekem.
-Na és, nem tesz kárt többé a természetben.
-Bunkó majom, hogy mondhatsz ilyent? Ha nem lesz utódunk, akkor kipusztulunk, megszegjük a természet törvényét.
-Ki nem tojja le. Nézd meg az embert, intelligens lény, talán a legintelligensebb az univerzumban.
-Nincs elég bajom, hogy elpusztult a gyermekem, még ilyen hülyeséggel szeretnél megetetni? Méghogy intelligens. mindjárt beszarok.
-Mi ebben a hülyeség. Nyilván ő a legintelligensebb.
-Ezt ki mondja? Nyilván csak ők, a marhái. Nézd meg mit csinált most is, kiirtotta az őserdőt.
-Na és?
-Mit naésezel te köcsög, ha nincs erdő, nincs oxigén vagy mi a lófasz. De nem csak az őserdőt irtja, irtja saját magát is.Nem olvastad? Meg akartak ölni 2500 gyereket a marhák. És tudod miért? Csak mert zsidók voltak.
-Mi az a zsidó?
-Egy másik rassz, olyan, mint itt a kígyó.
-Csak azért, mert kígyó? De hát ők is élőlények, a természetben szükség van rájuk is. Észnél vannak ezek?
-Mondtam, hogy marhák, de magukat igen csak intelligensnek tartják. Talán a legintelligensebbnek.
-Bassza meg, akkor én nem szeretnék emberré válni.
-Hát nekem se a legkedvesebb kívánságaim közé tartozik.

6.Lenin 2021.02.18. 16:31:19

Már itt is hamisítanak?

6.Lenin 2021.02.18. 19:00:26

@6.Lenin:

"-Bassza meg, akkor én nem szeretnék emberré válni."

Feleslegesen is ácsingózol rá, meg miért is. Te embernek tartod magad már most is, de tulajdonképpen rosszabb vagy az állatoknál. Azok nem csinálnak ilyesmit.
Te ezt szórakoztatónak tartod?

6.Lenin 2021.02.18. 19:19:15

@6.Lenin:

"Te ezt szórakoztatónak tartod? "

Miért lenne az? Ezzel szórakozni? Egy biztos, ilyesmivel csak ember szórakozik, állat nem.
Én ezért tartom nagyra az állatokat.

6.Lenin 2021.02.18. 19:28:09

@6.Lenin:

Te állat nem leszel soha, te ember maradsz, abból is a nyomorultabb fajta.
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy bosszant ez a játékod.

Évekkel ezelőtt a B1-en már eljátszotta ezt egy magát embernek valló. Egy állat talán ilyesmit soha nem tenne. Akkor is azt ajánlottam, hogy nézz tükörbe. Mit látsz? (nem kit)

6.Lenin 2021.02.18. 19:39:53

Magányos vagy? Játszhatunk ezzel még egy fél órát, ha ez megnyugtat.
Hogy őszinte legyek ez engem nem szórakoztat, de nem is bosszant. Pont ráérek, és még az sem érdekel, hogy téged ez miért is szórakoztat. Annyi őrült szaladgál a Földön, miért pont te lennél érdekes? Te nyilván tudod az okot, meg is tudnád magyarázni-magadnak-engem meg nem érdekel tulajdonképpen, annyi marhával találkoztam az életben, hogy te is csak egy fing lehetsz ebben a játékban, bosszanatónak tűnik, de elszáll, mert a fing mindig bosszantó, de elszáll idővel, ennyi az értéke, neked is.

Péter108 2021.02.18. 19:56:23

@6.Lenin: Vicces. Nyilván kimoderálták akivel vitatkozol. Ezért is fölösleges reagálni idiótaságokra.

6.Lenin 2021.02.18. 19:57:26

@6.Lenin:

Miért is szórakoztatna? Még 10 percig ráérek, minden hülye érdekel, igaz már annyival találkoztam, hogy nehéz is lenne felsorolni. ilyen is volt már a B1-en, ő unta meg hamarább.
Nekem még van 10 perc szabad, addig esetleg érdekes lehetsz, aztán elszállsz, mint egy fing.
Igaz ez nem jó hasonlat, mert a fing lehet bosszantó is.

6.Lenin 2021.02.18. 19:59:16

@Péter108:

Nekem még jön a gépemen, és még néhány percet ráérek.

Wildhunt 2021.02.19. 21:22:24

A jótett nem kér jutalmat, de mindig elveszi méltó büntetését (Szerb Antal)

6.Lenin 2021.02.20. 09:31:31

@Péter108:

Miért lenne (lett volna ) idiótaság?

A blog témái a téveszmék. Mi nem az? Ez meg engem izgat. Mindenkinek mást jelentenek.

"Minden megmentett gyermek segített abban, hogy igazolást nyerjek földi létemre." vallotta magáénak a hölgy. Nyilván hitt is benne.

Megmentett 2500 gyermeket. Gyönyörű tett? igen, gondolják sokan .De mi lett a sorsuk ezeknek a gyerekeknek?

Hányan lettek gyilkosok, tolvajok, gazemberek, családi erőszak elkövetői, elszenvedői stb? Mindjárt más a leányzó fekvése. Hányan lettek olyanok, akik megérdemelték, hogy tovább élhessenek (esetleg téveszmékkel)?

Itt vannak a politikusok, különböző eszmékkel, melyik a téves közülük? Neked az egyik, nekem a másik. És ilyenkor mi van?

Végre jött valaki, aki belekúrt a hozzászólásaimba, azt gondolván, hogy kicseszik velem. Miért is? Végre valóban érdekelt valami, mégpedig, hogy ezt miért is gondolhatja. Nyilván téveszmés a pacák. Neki valamiért nyilván örömet okoz ez a téveszméje, de nekem miért lenne bármilyen következménye azon kívül, hogy megismerhetnék egy téveszmét. Ő ugyanis-szerintem-a tudását téves célra -szerintem-használja.

Érdekelt volna az ő magyarázata. Sajnos most ott állok, hogy várnom kell egy másik, hasonló seggfejre (szerintem)

Érdekes téma lehetne a bloggazdának is (nekem főleg), miért gondolkodnak néhányan igy, mint aki átírta az én hozzászólásaimat (ráadásul, szarul- mondjuk ez meg az én téveszmém, talán).
Melyik eszme, gondolat, hit nem téves? Vagy ez mindenkinek az egyéni tévedése?

Tudom, hogy mások -te is-ezt másként gondolták, de engem érdekelt volna pacák válasza. Igaz, tényleg nem volt már rá sok időm tegnap.
Akik unták, azoktól elnézést kérek, de hát ez a kérdés a blog fő témája, én meg komolyan vettem (tévesen?)

G. Nagy László 2021.02.20. 12:07:15

@6.Lenin:

Nem látok bele az élethelyzetedbe, a fejedbe meg pláne. Viszont azt érzem hosszú hetek óta, hogy görcsösen igyekszel bizonyítani (valószínűleg elsősorban magadnak), hogy minden relatív, minden esetleges, nincs semmi biztos kapaszkodó az életben. Nem tudom, miért teszed. Olyan emberek szoktak így kommunikálni, akiknek súlyos vétkek nyomják a lelküket, s ily módon - összemosva erkölcsöset és erkölcstelent - próbálják meg bagatellizálni múltjuk dicstelen fejezeteit. Rólad nem feltételezek hasonlót, ezért is vagyok tanácstalan.

"Megmentett 2500 gyermeket. Gyönyörű tett? igen, gondolják sokan .De mi lett a sorsuk ezeknek a gyerekeknek?"

Semmi jelentősége, hogy mi lett a sorsuk. Tökéletesen mindegy.

"Hányan lettek gyilkosok, tolvajok, gazemberek, családi erőszak elkövetői, elszenvedői stb? Mindjárt más a leányzó fekvése. Hányan lettek olyanok, akik megérdemelték, hogy tovább élhessenek (esetleg téveszmékkel)?"

Ez már a teljes nihil. Ezzel a kifacsart gondolkodásmóddal Fél perc alatt eljutsz odáig, hogy nincs értelme a sikernek és a győzelemnek, mert a fejedbe szállhat; nincs értelme a szerelemnek, mert csalódás lehet a vége; s nincs értelme magának az életnek sem, mert egyszer úgyis meghalunk. Ez kibaszott beteg gondolkodásmód. Megmenteni egy ártatlan gyerek életét - ez minden esetben megkérdőjelezhetetlen érték. Hogy mit kezd majd ezzel az ajándékkal, az már az ő dolga. De ha egy későbbi tömeggyilkost ment is meg, az sem csökkenti a hőstett értékét. És ezt te pont ugyanolyan tisztán látod, mint én.

6.Lenin 2021.02.20. 13:47:40

@G. Nagy László:

Semmi nem nyomja a lelkem (bár tudnám mi az), csupán a kiváncsiság ami érdekes számomra, A "mivégre is" adott válaszok értelme.
Talán túl sok marhaságot olvastam, még gyerekként.
Most, hogy felhoztad, rájöttem, nem is tudnék rá határozottan válaszolni. Irigyellek is, ha tudod a konkrét választ az élet értelmére. Én nem.
Csak keresem, találgatok.
Arra rájöttem már, hogy mindenki mást tart annak, de vajon miért e szarint a program szerint működünk? Ki/kik írták ezt belénk?

De téged miért is érdekelnek a téveszmék? Azt hittem eddig, hogy komoly oka van.
Én nem vonom senkinek sem a jogát abban, hogy miben hisz, mit tart a maga számára elfogadhatónak, mit nem.

Igaz, hogy én ennyire nem vagyok billegő, mint néha te kezeled az emberek jogait, hitét a szabadságban.

Kiküldetésben voltunk, a szállást elszámolták (az állami cég) én intéztem, mert én ismertem a helyet. 3-an voltunk. Kértem számlát 3 db külön szobáról (lakosztály) és egy db 3 ágyas szobáról. Természetesen ennek az ügyintézőnél ára volt.
Utána elmentünk sörözni, meg elosztani a "nyereséget". Azt mondja a főnökünk, hogy a nyavalyás pacák meglopott minket, mert számlánként kérte a pénzt. Én erre azt válaszoltam a főnöknek- mit foglalkozik ezzel, mi meg most loptuk meg a céget (államot), vagyis mi is nyavalyásak vagyunk. 2 napig nem beszélt velem, ennyi kellett neki, hogy beismerje. Ilyenek vagyunk. Ha rólunk szól valami jogos, ha mások teszik, gazemberség.

Miért vagyunk annyifélék, ahányan vagyunk? Mindenkiben van egy program, amit örököl valakitől, és nem is tudunk rajta nagyon változtatni.
Engem ez a része érdekel. Miért lennének ezek beteg gondolatok? Vagy teljes nihil.
Vannak, akik másban "hisznek", nyilván a programjuk miatt

De felteszek egy kérdést, nyilván te is az ősrobbanásban hiszel, ráadásul az egyén szabadságában (?). Akkor mi a fene lehet az életnek az értelme, ha spontán keletkezett, és igen rövid időn belül vége? Senki eddig nem igazolta, a "mért is"-t .

Semmiféle takargatni szándékozottam nincs (több, mint sok milliárdnak). Elfogadtam azt a programot, amit belém (génjeimbe tápláltak). Csak érdekelnek a miértek, és tudok is mindent a helyén kezelni. Talán magamat is.

Talán segítettem ezeket a kérdéseket tisztázni, már amik ide tartoznak, talán.

G. Nagy László 2021.02.20. 15:34:49

@6.Lenin:

"Irigyellek is, ha tudod a konkrét választ az élet értelmére. Én nem."

Nyilván én sem, ahogyan senki sem. De sokaknak ez nem is kérdés. Lionel Messi nyilvánvalóan arra született, hogy focizzon, Federer meg hogy teniszezzen. A posztbéli lengyel lány is tudta, mi a küldetése. Nekünk ez nehezebb kérdés, de talán csak azért, mert nincs kiugró tehetségünk semmiben.

"De téged miért is érdekelnek a téveszmék? Azt hittem eddig, hogy komoly oka van."

Háromszáz posztot, meg több könyvet is írtam. Nyilván érdekelnek a világ igazságai.

"Igaz, hogy én ennyire nem vagyok billegő, mint néha te kezeled az emberek jogait, hitét a szabadságban."

Nem igazán értem, mire gondolsz. Elég következetesen írok, már-már unalomig ismételve ugyanazokat az alapgondolatokat. Mitől volnék billegő bármiben is, pláne szabadságjogok kérdésében?

6.Lenin 2021.02.20. 16:30:06

@G. Nagy László:

"Nyilván én sem, ahogyan senki sem. De sokaknak ez nem is kérdés. "
Ez csak hit kérdése, semmi köze az "igazsághoz", természetesen szinte mindenki előbb-utóbb bemagyarázza magának, hogy ő mit gondol erről.
Érdektelen.

Arra már régen rájöttem, hogy érdekelnek ilyen kérdések, nyilván ezért is írsz blogot.
Arra lusta vagyok, hogy összeollózzam, mikor, miként is értékeltél bizonyos jogokat, kötelességeket, korlátokat. Szerintem elég lazán kezeled, de ezzel semmi gond, szinte mindenki ezt teszi.
Másként ítéli az ember, ha róla van szó, és másként , ha másokról. ebben nincs semmi újdonság.

De ez miért így működik? El tudnánk fogadni bármit is, ha 1000%-ban meg lennénk győződve, hogy nincs értelme?
De a lényegesebb kérdés számomra, hogy ez a program miért így készült, mert nyilvánvaló a tudatosság (nem egy vén kaporszakállúra gondolok itt). Talán Einsteinek tulajdonították egy könyvben, hogy ő is azt mondta, nem lehet véletlen semmi, mert bármilyen pici eltérés is lehetetlenné tette volna az egészet. Szinte mindenben fellelhető a tudatos tervezése mindennek.
Lassan az ember is eljutott arra szintre, hogy egy egyszerű élő szervezetet eljuttat valahová az univerzumba, és időnként BEAVATKOZIK kívülről, ha rossz irányba menne az egyed fejlődés, vagy értelmetlenné válna tovább baszakodni vele.

6.Lenin 2021.02.20. 16:41:55

@G. Nagy László:

Még talán annyit, hogy a hibáinkat, ritkán mi magunk vesszük észre, azt inkább a kívülállók szokták a fejünkre olvasni. Ennek ez a hivatalosan elfogadott útja.
esetleg olyanokkal szokott az ember dicsekedni, hogy ü maga vette észre, és korrigálja, ami amúgy szart se jelent, de jó vele hivalkodni, mekkora fasza gyerek vagyok. Ami meg messziről ordít velem kapcsolatban, simán átlépek rajta. A program része, nem elgépelés.
Ja, és még mindig igen alacsony %-át használ(hat)juk az agyunknak. Fokozatosan nyílik a horizont, keveseknél, vagy néha szűkül inkább.

G. Nagy László 2021.02.20. 17:11:19

@6.Lenin:

"Szinte mindenben fellelhető a tudatos tervezése mindennek."

Így tűnik, de oly nagy az univerzum, hogy a nagy számok törvénye alapján össze kellett jönnie egy ilyen bolygónak.

"Arra lusta vagyok, hogy összeollózzam, mikor, miként is értékeltél bizonyos jogokat, kötelességeket, korlátokat. Szerintem elég lazán kezeled, de ezzel semmi gond, szinte mindenki ezt teszi. Másként ítéli az ember, ha róla van szó, és másként , ha másokról. ebben nincs semmi újdonság."

Alig hiszem, hogy nálam ez így volna. Kurvára méltatlan volnék arra, hogy nagyképű, néhol kioktató stílusú blogfolyamot írjak, ha másképp ítélném magam, mint másokat. Ami a kötelességeket illeti: szerintem ilyenek nem léteznek.

teveszmek.blog.hu/2018/07/11/_az_elet_kotelesseg

Morálról szoktam írni, de mindig PONTOSAN UGYANAZT: Non-agresszió elve. Ennyi. Semmi más korlátra nincs szükség. Soha nem beszéltem másról.

G. Nagy László 2021.02.20. 17:15:21

@6.Lenin:

"bármilyen pici eltérés is lehetetlenné tette volna az egészet."

Ebben a formában valóban. De ha pár kilométerrel távolabb keringene a Föld a Naptól, talán vastagabb lenne a bőrünk. És ha nem oxigént lélegeznénk, nem tüdőnk volna. A csoda ezerféleképpen megtörténhetett volna.

6.Lenin 2021.02.20. 17:47:16

@G. Nagy László:

Ok! Nem akkora dolog ez, sima emberi dolgok. Lépjünk túl rajta, nem akkora jelentőségű dolgokban "vétkeztél", kívülről könnyebb észrevenni.
Ha igaztalannak véled, vedd semmisnek, bocs.

Emberi dolgokról, embereknek vitázni amúgy is értelmetlen, hiszen mindenki , mindent másként lát, ítél.. Maradjunk ennyiben.

" A csoda ezerféleképpen megtörténhetett volna. "

De valamiért csak egyféleképpen történt. És ma még rengeteg megmagyarázhatatlan dolgok is történnek. Nem anyagi jellegűek.

Igen, van a tudomány, de amit megpróbál megmagyarázni, az már akkor is úgy volt, amikor még nem létezett az, aki megmagyarázta volna a miértjét.
Rövidebben, nem az ember miatt van úgy, kivéve a környezete agyatlan pusztítását.

Azért abban tök biztos vagyok, nem ember tervezte az egészet (szerencsére, vagy nem)

Te szerencsésebb vagy, mert a téveszmékkel szeretsz babrálni, abból meg az ember rengeteget gyártott. El leszel velük egy jó darabig.

De jó, hogy szóba hoztad a "volna"-t. Az evolúció tudatos volna?
Azonos körülmények közt, miért nem minden fajon belüli egyed egyforma?
Vagy amikor az eget festették, néhány vödört otthagytak a festők, és a madarak egy része,vagy a lepkék beleestek?
Ez pont az építkezésnél jutott eszembe. Kellett nekem egy lakás, de az istennek se kezdett magától kialakulni, pedig igen csak jó lett volna. Inkább én magam nekiláttam, megterveztem, megépítettem. Vagy lett volna időm kivárni? Tényleg nagyon akartam.

6.Lenin 2021.02.20. 18:08:25

Valahol, valamikor, még sötétedés előtt összeült az UMDB elnöksége ( a gyengébbek kedvéért
Univerzum Munkaügyi Döntő Bizottság)

-Ön Isten Lajos Teremtő beosztásban lévő munkatársunk?
-Igen, Tisztelt bizottság.
-Nos, Lajos Ön rendkívül hanyag volt-az időpontot most mellőzük.Elismeri?
-Igen, akkor kedden este kicsit tovább töprengtem és az ősatomot a konnektor közelében felejtettem, ami sajnos éjfél környékén felrobbant.
-Ezt igen lazán említi Isten Lajos, az igaz, hogy felrobbant, de mi lett utána? Tele az egész végtelen tér mindenféle biszbasszal, idő, tér, energia, anyag, szarásig. mi a fenét kezdjük ezzel a sok kacattal?
-Tudják az úgy volt...
-Na, jó, hagyjuk a süketelést. A Bizottság úgy döntött, hogy felügyelet alá helyezzük.
-Rendben elfogadom.
-Tehát bizonytalan ideig-ezt majd később még tisztázzuk- nem teremthet semmit, esetleg néhány garanciális javításban segédkezhet. A felügyelője Sátán Tihamér lesz a visszavonásig.
-Rendben, elfogadom a döntést Tisztelt bizottság.

Ha volna, így lett volna.

Péter108 2021.02.20. 21:13:38

@6.Lenin: Nos... A helyzet volt vicces: Vitatkoztál egy trollal, (csak sejtésem van, hogy ki lehetett) akinek a válaszait már nem lehetett látni. A szitu olyan volt, mintha magadat győzködnéd, magadban beszélnél. Vitatkozni, eszmét cserélni érdekes és hasznos dolog, ha nem bolond a vitapartnered, mert akkor fölösleges időpocsékolás.

6.Lenin 2021.02.21. 09:32:17

@Péter108:

Gondolom, hogy nektek vicces volt. engem viszont érdekelt, hogy miért csinál valaki ilyesmiket. Nyilván beteg az illető egy bizonyos szinten. Volt már hasonló a B1-en. Nyilván feltört valamit a gépemen (nincs semmi fontos dolog, meg nem is érdekel ez a része. kotorásszon a marhája)
A B1-en rövid idő alatt abbahagyta, kitörölt mindent. Ajánlottam neki, hogy nézzen a tükörbe, és írja meg nekem, mit lát, nem kit, mert az rá nem vonatkozik.
Kösz, hogy szóltál, de én élveztem, mert láttam, hogy kezd vergődni a pacák, érezte, hogy beteg amit csinál. Mind1, bocs.

dare 2021.02.22. 20:29:08

"Semmi sem mutatja szebben e két eszmerendszer mély rokonságát és elképesztő embertelenségét, mint Irena személyes sorsa."

Ahol tort ülnek a rosszak a jók felett, ott mindegy az ideológia színe, szaga, jellege, csak az számít, hogy mit lehet elkövetni az eszme zászlója alatt.
Székely Éva esete is tanulságos e téren: youtu.be/51z-52-rhio
süti beállítások módosítása