téveszmék

téveszmék

"A Demokratikus Koalíció az ellenzék közepe"

2022. október 05. - G. Nagy László

partizan_gyurcsany.jpg

 

A Partizán az elmúlt héten Gyurcsány Ferencet látta vendégül, aki a nyolcvanperces interjú során világossá tette: nélküle - amíg világ a világ - nem létezhet hazai belpolitika.

 

"A Demokratikus Koalíció az ellenzék közepe" - szögezte le Fletó több ízben is, én azonban a legkevésbé sem értem, mire jó ez a béna modorosság. A beszélgetés során a fő téma mindvégig az, hogy a DK az egyetlen valamirevaló, önállóan is életképes párt a baloldalon. Miért nem lehet hát nyíltan kimondani, hogy "a Demokratikus Koalíció az ellenzék vezető ereje"? Semmi értelme e szégyenlősködésnek, már csak azért sem, mert e finomkodó pozicionálás abszolút hamis. Politikai értelemben a mérsékelt irányzatokat szoktuk középre sorolni. A DK azonban semmilyen szempontból sem mérsékelt. Gyurcsány pártja idehaza az egyetlen, amely nyíltan képviseli a nyugati progresszió minden őrületét, s mint ilyen, a lehető legszélsőségesebb.

 

Persze nem csak Fletó finomkodott, de - ahogyan Puzsérék is szóvá tették az Önkényes Mérvadóban -, Gulyás Marci is kerülte, hogy kínos kérdésekkel bombázza az egykori miniszterelnököt. Az egész interjú amolyan kedélyes csevegéssé silányult, melynek egyetlen küldetése, hogy a DK-t kormányzóképesnek, Gyurcsányt pedig emberarcú, szerethető politikusnak láttassa. Ez abszolút működött, néhol még én is - aki végigüvöltöztem 2006 őszét - azon kaptam magam, hogy már-már szimpatizálok ezzel az emberrel. Azt az egyet mindenképpen el kell ismerni, hogy Fletó ügyesen játssza a szerepét. A nyolcvan perc során több olyan kérdés is terítékre kerül, ahol elismeri (apró) tévedéseit. Ez még akkor is emberinek hat, ha a lényeges témákat - őszödi beszéd, rendőri brutalitás, majd ezek után is görcsös ragaszkodása a miniszterelnöki székhez - nem is érintik. Hitem szerint Orbánnak lenne mit tanulnia: az ő imidzsének is jót tenne, ha néha elismerné: ebben, meg ebben tévedett.

 

"Az árnyékkormánnyal, Klárával, szerintem egy nagyon szép dolgot csinálunk. A reményt teremtettük meg, hogy van választás." - áradozik Ferenc testvér, miközben mindannyian érezzük, hogy ez valami rossz vicc. Összeáll tizennyolc Gyurcsány-rajongó - részben ismeretlenek, részben ezerszer elkoptatottak -, akik majd elbábozzák, hogy ők is részt vesznek az ország vezetésében... Tényleg ők jelentik a reményt? Elég elkeseredett lehet, akinek igen. Fél évvel ezelőtt parlamenti választásokat tartottunk, amelyen az ellenzék csúfosan leszerepelt. Sokak számára vált világossá egyszer s mindenkorra, hogy Fletó olyan átok a baloldalon, akivel lehetetlen nyerni; aki még a legvadabb Orbán-gyűlölők egy részét is eltántorítja a kormányváltás gondolatától. Erre ő a saját szedett-vedett csapatát jelöli meg alternatívaként... tényleg szánalmas. Gyurcsány igazi álmodozó. Gulyás Marcinak kifejti: jelenleg egymillió szavazójuk van, s ez a szám tavaszra eléri a másfél milliót is. Már a kiinduló érték is totál alaptalan, nincs az a közvélemény-kutatás, mely csupán megközelítőleg is alátámasztaná.

 

"Ma elsősorban az a feladatunk, hogy egy erős állam jó minőségű szolgáltatást nyújtson egészségügyben, oktatásban, szociális helyzetben. (...) Bernie Sanders mondott egy szöveget két hónappal ezelőtt; azt mondja, hogy háromszázötvenszer annyit keresnek az amerikai cégek vezetői, mint az átlag munkások. El kell tőlük venni a pénzt!" Ez tiszta és egyenes beszéd. Ha valakinek bejön ez az erősen balos tempó, annak adekvát választás lehet a DK. No de azoknak, akik a szabadságban és a piaci működésben hisznek, vajon mitől jelent ez vonzóbb alternatívát a Fidesznél?

 

Gyurcsány beszél arról is, hogy mára kiszeretett Karácsony Gergőből, s már nem alapértelmezett, hogy a jövőben támogatni fogja főpolgármesteri törekvéseit. Ez persze érthető, hiszen az előválasztás során Karigeri volt az, aki - MZP javára visszalépve - kiütötte Dobrevet a nyeregből. A személyes bizalomvesztés elégséges érv, nem is értem, miért kell ilyeneket mondani: "A főpolgármester vezeti a szabadság városát az önkénnyel szemben. A főpolgármester ezt a politikai lehetőséget, hogy egy politikai közösséget megszervezzen az önkény kormányával szemben, jól használja, vagy sem. A főpolgármesternek az a dolga, hogy felújítsa a Blaha Lujza teret, és legyen biciklisáv az Üllői úton, vagy az a dolga, hogy megszervezi, a legszabadabb magyar város közösségét az önkénnyel szemben? Ez a dilemma." Bevallom, én évtizedek óta abban a tévedésben élek, hogy egy önkormányzat elsődleges feladata az adott település infrastruktúrájának, közlekedésének üzemeltetése,  menedzselése. Karácsonnyal is az a fő gondom, hogy mindezt elhanyagolja. Most kiderül, hogy nem is ez a dolga, sokkal inkább politikai feladatai volnának egy nagyváros élén??? Teljes szerepzavar. Arra mindenesetre választ kapunk, hogy miért válik élhetetlenné csaknem minden világváros, amelyet baloldali polgármester vezet.

 

Fletónak azért van stílusérzéke, így a legdemagógabb mondatait a végére hagyja: "Én azt gondolom, hogy a halálába rohan valójában az ország az Orbánékkal. Erre nincs út." Ennél üresebb és hamisabb frázist aligha mondhatna egy bukott kormányfő, miután ellenfele - válságból válságba csöppenve - immáron a negyedik kétharmadot könyvelhette el. "Én mit tudok ajánlani egy harmincéves vidéki könyvelőnek? Azt tudom ajánlani, hogy holnaptól nem lesz megbízása, ha kiderül, hogy a DK-ban politizál." Tényleg ilyen világban élnénk? Nem így látom. Volt olyan totál balos könyvelőm, akivel tíz éven át vitatkoztunk politikáról, miközben remekül dolgoztunk együtt. A mostani könyvelőm pártállásáról pedig fogalmam sincsen... "Egy ötvenéves művezető az meg van ijedve." Tényleg ilyen megfélemlítésben él az ország? Olyanról bőséggel hallottam már, hogy multinacionális vállalati környezetben ajánlatos pozitívan viszonyulni a progresszív ideológia különböző őrültségeihez. Olyat is, hogy az állami alkalmazott tanárok - minden félelem nélkül - sztrájkolnak, tüntetnek, s folyamatosan a kormány ellen hergelik a diákságot és a szülőket. De bevallom, ez nekem új, hogy a piaci szféra fizikai munkásai a kormánytól rettegnének. "Amit az Orbán csinál, az össze fog dőlni." Én pedig ezzel szemben azt gondolom, hogy éppen az a progresszív ideológia fog darabokra hullani, amelyet a nyugati baloldal és az őket majmoló DK képvisel. Majd meglátjuk, kinek lesz igaza. 

 

"Az a szörnyű, nézve a magyar ellenzéket, hogy ez a nagy varangy az ellenzék közepén egyre hízik; a DK egyre erősebb és erősebb lesz." - jegyzi meg Magyar Dávid az Önkényes Mérvadóban. Hogy ez a varangy meddig tud hízni, egyelőre még a jövő zenéje. Ami viszont bizonyos: sokat elárul a hazai ellenzék állapotáról, hogy a kormányváltást sürgetők - minden választási kudarc ellenére - még mindig a DK-t tartják a legkompetensebb csapatnak, s talán az egyetlen valódi alternatívának. Orbán tényleg hátradőlhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2217946126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2022.10.05. 12:55:28

Nem láttam az interjút, így csak a cikkhez tudok hozzászólni.
A magyar politika egyik fő jellemzője az volt, hogy a FIDESZ legkésőbb 2010-re kialakította a centrális erőteret, lényegében egy hatalmas monolittá vált. A választási szabályok megváltoztatásával ez a monolit képes volt elérni azt, hogy az erőtér továbbra is aktív maradjon és esélytelenné tegyen az egyedül induló kihívókat, "eltérítse" az egyedül nekimenő pártokat. A főpróbája ennek 2014 volt, ahol nagyon jól vizsgázott a modell. Sokan elfelejtik, de ha a 2022-es összefogás 2014-ben valósul meg, akkor a számok alapján az ellenzék nyerhetett volna. 2018-ban is működött a dolog, amikor a DK és az LMP külön indult, teljesen esélytelenek voltak. Az ellenzék érzékelte, hogy esélytelen összefogás nélkül és azt is, hogy az összefogásba az összes elégedetlen embert be kell vonni, tehát a szélsőjobboldali szavazóbázist is. Ez kudarcot vallott, azonban a kudarc okait nem vizsgálták meg részletesen. A kudarc egyik oka pedig maga Gyurcsány Ferenc és a kontinuitás, amit ő képvisel. A volt Jobbikos szavazók ezt érzékelték és egyszerűen átmentek a Mi Hazánkhoz.
Amíg GYF és a feleség marad a DK-ban, addig az ellenzék nem lesz egyesíthető. Ez azt jelenti, hogy semmi esély nem marad különindulás esetében a kormányváltásra, egy szövetséget pedig a 2022-esnél könnyebben fog legyőzni a FIDESZ. Egyszerűen azért, mert már tudjuk, hogy GYF nagyobb mértékben tilalomfa, mint amennyire a FIDESZ-el elégedetlenek a jobboldali szavazók. Az ellenzék relatíve kicsi mozgósító képessége, támogatottsága mellett extrém valószínűtlen egy olyan scenarió, amikor a FIDESZ népszerűsége annyira lehanyatlik, hogy a 10%-os DK (vagy ahogy GYF hazudja 15%-os, mert az az 1 millió ember) vagy a csonka (szélsőjobb nélküli) ellenzék le tudja győzni.

A demográfia még rosszabb üzenet a DK-nak, mert öreg a szavazóbázis. A DK elsősorban azért nem szerette az előválasztást, mert az nagy mértékben mozgósította a fiatalokat és így több helyen kiütett a DK-s jelölteket. Az előválasztás ugye arról szólt, hogy a DK a hagyományos (MSZP-től örökölt) hálózatot használva az elején jelentős előnyre tett szert. Ezt a hálózatot ugye nem használta a többi ellenzéki párt (Jobbik, LMP, Párbeszéd stb.). A Jobbiknak volt saját hálózata, de a városi liberális pártok elsősorban az interneten mozgósítottak és elsősorban a fiatalokat. Ők ütötték ki Dobrevet Budapesten is, behozva MZP-t. És itt van részben a kutya elásva, mivel MZP egy nem progresszív jelölt. Az ellenzéki összefogás tehát nem egy copy paste (értsd a nyugati baloldalt 100%-ban utánzó, a nézeteit átvevő) progresszívet választott, hanem egy konzervatívabb fickót.
A DK nagy problémája lehet az (amit nem vesznek tudomásul), hogy MZP ebben valószínűleg a népakarat megtestesítője volt, tehát a magyarok nem akarnak a nyugatihoz hasonló baloldalinak nevezett politikát (szerintem ez nem baloldali, csak annak hívják a jelenlegi politikában). Sajnos egyben ez azt is jelenti, hogy GYF az ellenzék hajóján a lék, egyszerűen olyan elutasítottsága van vezetőként, hogy elképzelhetetlen a megválasztása. A DK persze erről nem akar tudomást szerezni és hagyományos pártpolitikát játszik egy nem hagyományos helyzetben. Ennek maximum viszont tényleg az lesz a vége, hogy elérnek 15%-ot a következő választáson és ők lesznek a legnagyobb ellenzéki párt, de érdemi esélyük nem lesz.

G. Nagy László 2022.10.05. 13:35:56

@MEDVE1978:

Szinte mindennel egyetértek, amit írsz.

"A kudarc egyik oka pedig maga Gyurcsány Ferenc és a kontinuitás, amit ő képvisel."

Abszolút így van.

"A demográfia még rosszabb üzenet a DK-nak, mert öreg a szavazóbázis."

Pontosan.

Viszont:

"Ez azt jelenti, hogy semmi esély nem marad különindulás esetében a kormányváltásra."

Én ezzel nem értek egyet. Bár a Fidesz most - belpolitikai tekintetben - elég kényelmes helyzetben van, de semmi sincs kőbe vésve. Tegyük fel, hogy Orbánék támogatottsága lemegy 30% alá! A Mi hazánk hozhat ugyan 10%-ot, ahogy a DK is, azonban a többieknek - akik összeállhatnak - marad több mint 50%! A matek egyszerű. ha a nép elégedett a Fidesszel, úgy nem lesz kormányváltás. Ha picit elégedetlen, az még belefér. Ha nagyon elégedetlen, úgy Orbánék mennek. Nyilván nem egyszerű a feladvány, ha az ellenzék három külön pályán mozog. De ebből a háromból - elvileg - bármelyik felnőhet 50% fölé. Ha például a Momentum begyűjtené maga alá a kicsiket, és három éven át azt kommunikálná, hogy Gyurcsány nélkül fog nyerni (mert vele nem lehet), úgy még a DK-sok egy jelentős részél is elcsábíthatná.

Sadist 2022.10.05. 14:32:48

@G. Nagy László: "A matek egyszerű. ha a nép elégedett a Fidesszel, úgy nem lesz kormányváltás. Ha picit elégedetlen, az még belefér. Ha nagyon elégedetlen, úgy Orbánék mennek."

Ahhoz a baloldalnak először kellene valami identitás, mert a "mindegycsakneapatásorbán!!4" már négyszer elégtelennek bizonyult és ötödszörre is annak fog.

G. Nagy László 2022.10.05. 15:35:07

@Sadist: Abszolút egyetértek. És ez csak még egyet csavar a dolgokon. Ugyanis az ellenzék körében mindössze két olyan párt van, amelyiknek világos mondanivalója van: az egyik a Mi hazánk, a másik pedig a DK.

A többi mintha mindenben bizonytalan volna. Legyünk-e konstruktívak, vagy ellenkezzünk elvtelenül mindazzal, amit Orbán mond? Támogassuk-e a migrációt, a progresszív ideológiát és a háborút, ahogy a nyugati káoszteremtők, vagy nézzük inkább az ország érdekeit? Piacpártiak legyünk, vagy építsünk hatalmas, jóléti államot? mintha Mindenben valamiféle külső utasításra várnának. Ez így valóban nem fog menni.

totii 2022.10.05. 18:13:58

"elismeri (apró) tévedéseit" - Klára nem is olyan apró, mint amilyen Apró.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.05. 18:22:26

A DK liberális és europèer, a legjobban fejezi ki a ballib mentalitást. Szóval az ellenzèk közepe. Ezt kár tagadni.

Boldeone2 2022.10.05. 20:25:21

@MEDVE1978: Nagyrèszt egyetèrtek, de azért lenne kèt megjegyzèsem:

- Az egyik az, hogy teljes illúzió volt a jobbik szavazóival számolni az ellenzèki összefogásnak. Azok már règen átmigráltak a " Mi Hazánkhoz " meg talán a Fideszhez
Ha így tekintjük az ellenzèk választási eredmènyèt, nem is olyan rossz az a majdnem 2 millió ember , egy alapvetően szèlsőjobboldali társadalmi közegben , ahol szinte az összes ellenzèki párt vegetál ..
Az LmP , a Párbeszèd, MSZP jórèszt " szellempártok" èppen csak lèteznek: sem tagság , sem mèrhető támogatás nincs mögöttük
Marad kèt többè- kevèsbè (bal)liberális alternatíva: a DK, mondjuk úgy règi baloldali generáció, meg a fiatal liberális , mersèkelten konzervatív, progresszív fiatalok pártja ...
MZP a sötèt ló. Mert az ellenzèki pártoknak szerintem nincs annyi szavazója, amennyit MZP kapott összesen
Tehát , van az új alternatívákra igèny
Az ellenzèki összefogás sokáig vezette a közvèlemènykutatásokat , a háború kitörèse fordított meg mindent : Orbánból bèkegalambot csinált a propaganda, MZP ből mini Ferit , ami becsületsèrtès , plakáton hirdetve, de nem számít , ilyen a goebbelsi propaganda ..
A vègső karaktergyilkosság az volt , hogy "Márky- Zay háborúba viszi az országot" ....Meg anyósom is elhitte , hiába magyarázzam neki , hogy ez csak a propaganda...

A másik megjegyzèsem Gyurcsányról szól: szerintem túl van dimenzionálva a szerepe az ellenzèki oldalon, ez meg èppen jó a Fidesznek. Rèszben még most is rá èpítetttèk a kampányt : a Gyurcsány film vetítèse , " Mini Feri " stb...
Gyurcsány meg látva hogy mennyire nincs talentum az ellenzèki oldalon , vezèregyènisègkènt újra ès újra előrelèp ...
Majdhogynem szerencsètlenek vannak a többi ellenzèk vezetèsèben, aki egy kicsit fejlődött, mint Fegyőrt, azt ellehetetlenítettèk
Donáth Anna szülni ment, aki még kiváló vitakèszsèggel rendelkezik. Ungár Pèter okos, de nem Magyarországra való . Az MSZP ès a Jobbik nulla káder-ügyileg . Hadházy alkalmatlan , mert mindenkibe beleharap
Marad mèg MZP, aki mögött kitart a nyugat , úgy tűnik . Az amerikai nagykövet is meghívja ....Őt szemeltèk ki vezetőnek , nem Gyurcsányt ...
Most turbulens idők jönnek , könnyen lehet egy soha nem látott válság Magyarországon ...Az abszolút hatalom minden oldalról kapni fogja a kihívásokat ....Már csak KariGerit kell eltenni láb alól, ès megvalósul a majdnem tökèletes monolit hatalmi rendszer ..
Egy nyugatias szemlèletű országban , egy Karigeri legyőznè Orbánt, mert annak a tökèletes antitèzise

Boldeone2 2022.10.05. 20:43:37

hvg.hu/itthon/20221005_tanar_diak_tuntetes_pp

Most forró ősz jön , nehéz èvek állnak előttünk, az Orbán - rezsim , most lehet majd csak igazán bajban, mert szegèny az eklèzsia! Amíg tudták osztogatni , addig volt nèpszerűsèg ...
A megèlhetèsi válság valósága Itt dörömböl az ajtónkon ....
A magyar modell fenntarthatatlan , de ezt nem nagyon mondják a kisembernek ...
Most kellene egy nemzeti egysègpártnak felállni a rezsim ellen, Gyurcsány nèlkül . Orbánt a sok kis párt soha az èletben nem tudja legyőzni , egy egysègpártnak fel kellene állni, ha az Orbán - rezsim elbukik ,legyen alternatíva
Közben a Mi Hazánk is dolgozik : óriási a szegènysèg a falvakban , a kevèsbè kèpzett emberek között ..
Ebben a lègkörbe egy ultrajobboldali , már - már náci párt " arathat" ők viszont soha nem voltak a pesti " bibsi" pártok hívei ...

Előállhat a Horthy - rendszer politikai küzdelme: az ultrakonzervatív , fasizálódó, "arisztokrata" politikai elit - ami ma Fidesz, a Hungarista nèpmozgalom ellen , ami ma a Mi Hazánk ....

ulpius66 2022.10.05. 20:59:27

@Boldeone2:

Megnyugtatlak!

A kata-elleni ballibsi tüncike nagyobb, sokkal nagyobb volt......

MI LETT A KATA-VAL?????

ulpius66 2022.10.05. 21:03:20

Valamelyik előttem szóló is megjegyezte, hogy a DK "nem az ellenzék közepe" hanem az ellenzék nyugger tagozata.....

MÉG PÁR ÉV, ÉS KIHAL A SZAVAZÓBÁZISUK!!!!

ILYEN EZ A FRÁNYA BIOLÓGIA......

ulpius66 2022.10.05. 21:06:46

Ugyan bő kétéves a felmérés, de a helyzet nem sokat változott.....csak idősebbek lettünk két évvel......

mandiner.hu/cikk/20200722_kik_szavaznak_ma_gyurcsanyra

G. Nagy László 2022.10.05. 21:33:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A DK liberális és europèer, a legjobban fejezi ki a ballib mentalitást. Szóval az ellenzèk közepe. Ezt kár tagadni."

A DK társadalmi kérdésekben progresszív, gazdasági kérdésekben pedig erősen balos. Ha ők lennének az ellenzék közepe, az azt jelentené, hogy vannak szemmel látható politikai erők tőlük balra is.Tudsz ilyet? Én nem.

ulpius66 2022.10.05. 21:50:18

"A Nézőpont Intézet lapunk részére készített kutatásában a 2014-es, a 2018-as és a 2020 második negyedévében végzett adatfelvételek alapján vizsgálta a DK támogatói bázisának összetételét. Az eredmények szerint a DK megalakulása óta egyértelműen a legidősebb korosztályban erős, és az évek során ez még hangsúlyosabb lett. 2014-ben még csak a párt felét (48 százalék) tették ki a 60 éven felüliek, 2018-ban és idén már tízből hat DK-s elmúlt 60 éves (62 és 59 százalék). 2014-ben még a 18–29 és a 30–39 évesek közé is a tábor legalább 10 százaléka tartozott, napjainkra már alig találni fiatal DK-st (4, illetve 9 százalék a két csoportban). A párt átlagéletkorának növekedésével párhuzamosan az iskolai végzettség szintje is csökkent, 2014-ben még a DK-sok negyede volt felsőfokú végzettségű, idén már csak minden hetediknek van diplomája (15 százalék)."

Szóval a DK az iskolázatlan nyuggerek pártja......

G. Nagy László 2022.10.05. 21:51:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Bernie Sanders mondott egy szöveget két hónappal ezelőtt; azt mondja, hogy háromszázötvenszer annyit keresnek az amerikai cégek vezetői, mint az átlag munkások. El kell tőlük venni a pénzt!" - mondja Gyurcsány az interjúban.

Ez mennyire piacpárti attitűd?

G. Nagy László 2022.10.05. 21:54:41

@ulpius66: Elolvastam a cikket. Iskolázatlan, balos kisnyugdíjasok pártja. Pár év és eltemetik a szimpatizánsok felét...

ulpius66 2022.10.05. 22:05:17

Fordítva tegyük fel a kérdést!

SZERINTETEK KI AZ "ELLENZÉK KÖZEPE"?

Hogy válaszoljak is az általam feltett kérdésre: szerintem az ellenzék közepe az LMP!

Kellően balos, kellően liberális, kellően zöld, kellően kompromisszumkész!

SAJNA A VEZETŐI, KONKRÉTAN A KAMUGERI, A SZÉLL BERNI, A HADHÁZI, A SOKAN MÁSOK JÓL TÖNKRETETTÉK EZT A TÖBBRE HIVATOTT PÁRTOT!!!!! SZERINTEM KB. A SCHIFFER VEZETTE LMP LEHETNE AZ ELLENZÉK KÖZEPE.

ulpius66 2022.10.05. 22:12:01

gyurcsányi későn ébredt!!!!!!

Most akarja megcsinálni ugyanazt, amit Orbán 25 éve megcsinált!

EGY A TÁBOR, EGY A ZÁSZLÓ!

GYURCSÁNYI EGY SZEMÉLYBEN AKARJA VEZETNI AZ ELLENZÉKET!

Nem akar előválasztást, nem akar kompromisszumokat, nem akar tárgyalást!!!!

Azt akarja, mint Orbán!!!!!!

EGY SZEMÉLYBEN DÖNTENI MINDENRŐL.......

G. Nagy László 2022.10.05. 22:25:10

@ulpius66:

"SZERINTEM KB. A SCHIFFER VEZETTE LMP LEHETNE AZ ELLENZÉK KÖZEPE."

Abszolút egyetértek.

HypocritSlayer 2022.10.06. 06:59:26

@MEDVE1978:
>>A kudarc egyik oka pedig maga Gyurcsány Ferenc és a kontinuitás, amit ő képvisel. A volt Jobbikos szavazók ezt érzékelték és egyszerűen átmentek a Mi Hazánkhoz.

Azért ez nem ennyire "egyértelmű"

A jobbikos szavazók kb 20%-nyit tettek ki fénykorukban, a 6,5% -os mihaszna elég távol áll ettől.

Ma már Gyurcsány egyike csak azoknak a "zellenzéki" ikonoknak , akire mutogatni lehet.

Ha holnap eltűnne, akkor kiderülne, hogy vele, vagy nélküle a többi ellenzéki szereplő, "saját jogán" szintén alkalmatlan, mindenféle szempontból.

A valamikori jobbikosok gyomra kb 10%ának nem vette be a gyomra sem Gyurcsányt, sem a mihasznákat, és legalább felük a Fideszre szavazott, még akkor is, ha nem szeretik Orbánt, a másik oldalt méginkább rühellik.

>>Amíg GYF és a feleség marad a DK-ban, addig az ellenzék nem lesz egyesíthető.

Anélkül sem, mert nélkülük még DK sincs, csak elb@szott, a bohóc köpönyege mögül vicsorgó nímand-müllerek.

>>Ez azt jelenti, hogy semmi esély nem marad különindulás esetében a kormányváltásra, egy szövetséget pedig a 2022-esnél könnyebben fog legyőzni a FIDESZ.

Mert megint középre került, az ellenzékből elvisz legalább 6%-ot a mihasznák, 49-50%-ot a Fidesz, és a matek semmiylen összefosással nem fog kijönni.

A mihasznák léte és parlamenti résztvétele ezt bebetonozza.

>>Egyszerűen azért, mert már tudjuk, hogy GYF nagyobb mértékben tilalomfa, mint amennyire a FIDESZ-el elégedetlenek a jobboldali szavazók.

Nemcsak ő, MZP meg a többi szarszájú fröcskölődő szemét mind az.....

>>Az ellenzék relatíve kicsi mozgósító képessége, támogatottsága mellett extrém valószínűtlen egy olyan scenarió, amikor a FIDESZ népszerűsége annyira lehanyatlik, hogy a 10%-os DK (vagy ahogy GYF hazudja 15%-os, mert az az 1 millió ember) vagy a csonka (szélsőjobb nélküli) ellenzék le tudja győzni.

Amíg az alternatíva szarabb, addig lényegtelen, hogy mennyire csökken.

HypocritSlayer 2022.10.06. 07:26:14

@Boldeone2:
>>Tehát , van az új alternatívákra igèny

Viszont ugyanazon a kisebb tortaszeleten osztozkodnak....

>>Az ellenzèki összefogás sokáig vezette a közvèlemènykutatásokat , a háború kitörèse fordított meg mindent :

Nem igaz, csak "hangosabbak voltak", a ballibsi "kutatók" is látták, hogy "szar van a palacsintában" , de úgy gondolták, hogyha "fej-fej" mellettet hazudnak, akkor annyira mozgósítják az "otthon ülőket" , hogy szűken nyernek.
Fordítva sült el, ezért lett újabb kétharmad, amúgy sima többség lett volna, ha az Orbánt nem szerető, de az alternatívát még kevésbé kultiválók otthon maradnak.

Az ballibsi közvéleménykutatások ezeket az embereket aktivizálták.

>>Orbánból bèkegalambot csinált a propaganda, MZP ből mini Ferit , ami becsületsèrtès , plakáton hirdetve, de nem számít , ilyen a goebbelsi propaganda ..

Ezt mindig a "saját táboron belüli kontextusban értelmezhető", vagyis a másik tábopr szára lényegtelen, mert nem lehet "áttéríteni".

>>A vègső karaktergyilkosság az volt , hogy "Márky- Zay háborúba viszi az országot" ....Meg anyósom is elhitte , hiába magyarázzam neki , hogy ez csak a propaganda...

Ha nem hitte volna el, akkor sem szavaz rá, de mivel ő is buborékban él és a visszhangot keresi, ezért ez egy jó ürügy volt, ami megerősítette, ha nem ez lett volna, akkor talált volna mást.

Mindig a preferenciáink szerint keressük a megerősítést.

>>A másik megjegyzèsem Gyurcsányról szól: szerintem túl van dimenzionálva a szerepe az ellenzèki oldalon,

Egyetértünk.
Viszont "referenciapontként" jó a személye, akkor is, ha "háttérben van", mert minden ballibsit össze lehet vele "gyurcsányozni".

>>Gyurcsány meg látva hogy mennyire nincs talentum az ellenzèki oldalon , vezèregyènisègkènt újra ès újra előrelèp ...

Van egy kb 5%-nyi fanatikus szektája, és ehhez még a volt MSZP szavazókból maximum 10%-nyi és kifújt.

>>Majdhogynem szerencsètlenek vannak a többi ellenzèk vezetèsèben, aki egy kicsit fejlődött, mint Fegyőrt, azt ellehetetlenítettèk

Mert egy balfasz, ahogy az egész generációja, elpuhult, a pofázáson és jogkövetelésen, hisztin és tüntikézésen kívül semmire nem alkalmas, követeli, azzal a címszóval, hogy "mi jövünk", csak épp "érdemtelenek" rá.

>>Donáth Anna szülni ment, aki még kiváló vitakèszsèggel rendelkezik.

Ja, az egyik "botmixeres":), terhelt családi háttérrel, és paradox módon a neméből fakad, hogy tegyük fel, hogy most ő lenne a miniszterelnök és a legnagyobb feladat közben "elmegy szülni":)DDDD aztán mindenki oldja meg, úgy, ahogy tanulta:)

>> Ungár Pèter okos, de nem Magyarországra való .

Egy bevallottan buzi, amivel önmagában nincs probléma, csak épp disszonáns lenne, ha például családtámogatásról beszélne:)

>>Marad mèg MZP, aki mögött kitart a nyugat , úgy tűnik . Az amerikai nagykövet is meghívja ....Őt szemeltèk ki vezetőnek , nem Gyurcsányt ...

Semmirevaló, de nincs jobb, és nem azért, mert kvalitásban nem lehetne találni, hanem azért, mert bármilyen ellenzéki jelölt akad, mindegyiknek szembe kellene állni a Fidesszel, ami még ok, csakhogy a valóságot egy idő után szintén kénytelen lenne tagadni, ami már kiverné a biztosítékot.

G. Nagy felsorolta, hogy milyen témákban kellene állást foglalni, olyanokkal kellene opponálnia, amelyeknek több mint 50%-o a támogatottsága, eleve, halott ügy.
Még "békeidőben" is "kevesek" lennének.

>>Most turbulens idők jönnek , könnyen lehet egy soha nem látott válság Magyarországon ...Az abszolút hatalom minden oldalról kapni fogja a kihívásokat ....Már csak KariGerit kell eltenni láb alól, ès megvalósul a majdnem tökèletes monolit hatalmi rendszer ..

Nem kell, hiszen a zellenzék amortizálja saját magát.

>>Egy nyugatias szemlèletű országban , egy Karigeri legyőznè Orbánt, mert annak a tökèletes antitèzise

Igen, a lusta, a lózungok béna, hiperpasszív nagymestere , álszent, 10-kor kelő, jogosítványt nem képes megszerezni, nagyra nőtt balfasz.......és még a sort be sem fejeztük.....

HypocritSlayer 2022.10.06. 07:41:20

@Boldeone2:

>>Most forró ősz jön , nehéz èvek állnak előttünk, az Orbán - rezsim , most lehet majd csak igazán bajban, mert szegèny az eklèzsia!

És? A valóság változik? Van-lenne legalább olyan jó, vagy esetleg jobb alternatíva?
Miért szavazna az alternatívára bárki is?
Gyurcsibohóc kisebbségi kormányzásban húzta ki a 4 évet, és a 4. kétharmad azt is megmutatta, hogy "váltógazdaság" itthon nem pálya, ha az a nyomorult 2006-ban nem bassza ki a biztosítékot az "igazságbeszédével" és 2008-9-ben nem üt be a válság, még mindig gyurcsány éra lenne, paradox módon.....

>>Amíg tudták osztogatni , addig volt nèpszerűsèg ...

És, most, hirtelen az addigi szar alternatíva népszerűbb lesz, amelyik még osztogatni sem tud(na)? Milyen logika alapján?

Vagy ennyire "megvehető birkák" lennénk, ha igen, akkor csak (idegen) pénz kérdése lenne, de azért ennyire nem eszik forrón a kását...

>>A megèlhetèsi válság valósága Itt dörömböl az ajtónkon ....

Und, a másik oldal jobban menedzselné, hitelesebb?

>>A magyar modell fenntarthatatlan , de ezt nem nagyon mondják a kisembernek ...

Igen, már legalább 12 éve "fenntarthatatlan", meg "mindent ellopnak", meg diktatúra, sajtószabadság és napszámba verik itt a négereket, nagy az antiszemitizmus is, és még bele sem kezdtem....

>>Most kellene egy nemzeti egysègpártnak felállni a rezsim ellen, Gyurcsány nèlkül .

Édes álom, gondolom a mihasznákkal , akik kuncsorogva hisztiznek, hogy a "javaslataikból" valamit akceptáljon a kormány:)

>>Orbánt a sok kis párt soha az èletben nem tudja legyőzni , egy egysègpártnak fel kellene állni, ha az Orbán - rezsim elbukik ,legyen alternatíva

De az "egységpárt" is ugyanazokkal a bajokkal küzködne, mert ugyanaz a moslék lenne.
Kipróbálták, nem jött össze, de végül is, lehet erőltetni...., hátha...

>>Közben a Mi Hazánk is dolgozik : óriási a szegènysèg a falvakban , a kevèsbè kèpzett emberek között ..

Ja, itt már 12 éve 4 millió éhező van, akik mindig újraszavazzák a regnáló kormányt....

>>Ebben a lègkörbe egy ultrajobboldali , már - már náci párt " arathat" ők viszont soha nem voltak a pesti " bibsi" pártok hívei ...

:)DDDDDDDDDDDDDDD

>>Előállhat a Horthy - rendszer politikai küzdelme: az ultrakonzervatív , fasizálódó, "arisztokrata" politikai elit - ami ma Fidesz, a Hungarista nèpmozgalom ellen , ami ma a Mi Hazánk ....

Még a nedves álmok, álmainak álmaiban sem......

HypocritSlayer 2022.10.06. 07:43:57

@ulpius66:

>>SZERINTEM KB. A SCHIFFER VEZETTE LMP LEHETNE AZ ELLENZÉK KÖZEPE.

Mond jókat, de annak is megvan a saját "tikkje", és nem képes a saját árnyékán túllépni.....

G. Nagy László 2022.10.06. 08:14:35

@Boldeone2: Terveztem, hogy válaszolok, de @HypocritSlayer: megtette helyettem. Gyakorlatilag minden szavával egyetértek.

MEDVE1978 2022.10.06. 09:47:44

@G. Nagy László:
"Én ezzel nem értek egyet. Bár a Fidesz most - belpolitikai tekintetben - elég kényelmes helyzetben van, de semmi sincs kőbe vésve. Tegyük fel, hogy Orbánék támogatottsága lemegy 30% alá! A Mi hazánk hozhat ugyan 10%-ot, ahogy a DK is, azonban a többieknek - akik összeállhatnak - marad több mint 50%! A matek egyszerű. ha a nép elégedett a Fidesszel, úgy nem lesz kormányváltás. Ha picit elégedetlen, az még belefér. Ha nagyon elégedetlen, úgy Orbánék mennek. Nyilván nem egyszerű a feladvány, ha az ellenzék három külön pályán mozog. De ebből a háromból - elvileg - bármelyik felnőhet 50% fölé. Ha például a Momentum begyűjtené maga alá a kicsiket, és három éven át azt kommunikálná, hogy Gyurcsány nélkül fog nyerni (mert vele nem lehet), úgy még a DK-sok egy jelentős részél is elcsábíthatná."

Ezt több okból sem tartom valószínűnek. Az egyik nyilvánvaló Ferenc messianizmusa és a DK törzsközönség. A DK egy 5-10%-os párt a biztos választók körében és ahogy Ferenc, úgy a szavazói sem látják be, hogy Ferenc és Klára nélkül kellene továbbmenni. Tehát ők eleve elvesznek egy lehetséges DK nélküli összefogásnál. A másik a véleménybuborékok és a FIDESZ törzsbázis léte. A FIDESZ az utolsó két választáson 2,8 és 3 millió, 2014-ben 2,4 millió embert tudott mozgósítani. Ennek egy része betonbiztos törzsszavazó, mondjuk 1,2-1,5 millióra lehet tenni legalább. Viszont ők beton stabilak, nem nagyon látok olyan tényezőt, ami valaha kirobbanthatná őket. Ők párhuzamos valóságban élnek vagy eleve látják a FIDESZ-t morálisan negatívan és így választják. 2022-ben 6 millió ember szavazott, ennek 25%-a a FIDESZ törzsszavazói gárda. A Mi hazánnkkal együtt ez 30% (kritikus esetben OV nyitna feléjük). Ez a 30% most a megítélésem szerint annyira biztos, hogy ha OV holnap háborúba léptetné az országot, akkor is megmaradna. Namármost Viktornak ettől a 30%-tól csak 20%-ot kell bármikor nyernie, míg a kicsiknek valahogyan egyesíteniük kellene a már 12 éve széttagolt ellenzéket + bevonzani az esetlegesen csalódott FIDESZ szavazókat. Ha megnézed a 2022-es közvéleménykutatásokat, nem az látszik, hogy a FIDESZ-ből a rezsicsökkentés stb. miatt kiábrándultak az ellenzékhez csatlakoztak volna. Inkább "tartózkodók lettek".

Ha az egész nem lenne az ellenzék szempontjából elég reménytelen, erre még jön egy nemzetközi trend, ami a politikai erők szétforgácsolása felé mutat. Ez az ellenzékben jelenik meg: a szélsőjobboldali, a liberális, a baloldali, a zöldpárti saját képviseletet akar, saját párttal. Szinte esélytelen az, hogy mondjuk egy hagyományos értelemben vett liberális párt integrálja a többieket vagy valami csoda folytán bevonzza a volt jobboldaliakat.

Visszatérve a nemzetközi trendre, ha megnézed, akkor ma elsősorban karakterorientált politizálást látsz nagyon sok helyen. Macron pártjára Macron és a karaktere miatt szavaznak, nem azért, mert sok esetben neoliberális politikát képvisel. Németországban nem azért nyertek a szociáldemokraták, mert szocdemek, hanem mert a németek Olaf Scholzot láttak alkalmasnak az ország vezetésére. Meloni, de már Berlusconi is a karaktere és karizmája miatt tudott nyerni. Ahhoz, amit te mondasz, az ellenzéknek egy olyan karaktert kellene felépítenie, ami képes elhitetni az összes ellenzéki szavazóval + az összes kiábrándult kormánypárti szavazóval, hogy ő a legalkalmasabb. Mindezt úgy, hogy egyszerre támadná a kormánypárti médiagépezet és a DK is.

2022.10.06. 10:11:19

a fideszt legvalószínűbben a fidesz buktathatja meg. a kormány után nem a dk, vagy a momentum a legerősebb, hanem a fidesz másod, harmadvonala. a városi és a vidéki (megyei) önkormányzati tagozata. és a kormányban is ott van lázár, aki odarakná orbán nyakához a kést. és ott van navracsics, akit az eu támogadna. és egy orbán nélküli fidesz is megnyerne egy előrehozott választást. egy ilyen helyzetben valószínűleg a torockaié lenne a második legerősebb párt. és schiffer ha elindulna, akkor bejuthatna a parlamentbe (az lmp, részben párbeszéd és a momentum szavazóbázisát megszólítva).

aztán egy másik kérdés, hogy orbán ezt nyilván tudja. és ezt igyekszik elhárítani. mondván, hogy a gyurcsány jelenti a legnagyobb veszélyt.

2022.10.06. 10:19:21

@MEDVE1978:
a fideszt a fidesz is megbuktathatja. ezt a nyilvánvaló eshetőséget valahogy mindenki kihagyja a számításból. ki buktatta meg gyurcsányt? az mszp. ki buktatta meg kádárt? az mszmp.

MEDVE1978 2022.10.06. 10:43:00

@Boldeone2:
A kutya pont ott van elásva, hogy a magyar szavazóréteg nem progresszív / baloldali / liberális stb.

"Az egyik az, hogy teljes illúzió volt a jobbik szavazóival számolni az ellenzèki összefogásnak. Azok már règen átmigráltak a " Mi Hazánkhoz " meg talán a Fideszhez"

Ennek több megoldása van, a járható igazából az, hogy olyan politikát kell csinálni, ami nem progresszív / baloldali / liberális, mert erre van igény. Az a véleményem erről, hogy lehet ilyet csinálni, tehát van tisztességes konzervatív politika. A járhatatlan út az, hogy az emberek a hibásak, mert a FIDESZ-re szavaztak vagy azért, mert alapvetően egy konzervatívabb és nemzetibb meggyőződésük van mondjuk, mint a német / francia területeken.
Emiatt Gyurcsány örök kudarcra van ítélve, hiszen ő pontosan a copy paste nyugati "szocdem" politikát akarja csinálni, amire viszont nincs igény.
Ez még hozzájön ahhoz, hogy mennyire taszítja a közvéleményt a személye.

GYF-ről: a FIDESZ-nek ő a lottó ötös, egyszerűen kiszolgálja az összes 20 év alatt felépített sztereotípiát és a már közvéleménybe is beégett képet. A közvéleménybe beégett kép pedig nem csak a társadalom 20-40%-ba égett bele, hanem a 80%-ba. Ebből kiindulva alapvető hiba bármit is kezdeni Gyurcsánnyal.

MEDVE1978 2022.10.06. 11:27:19

@HypocritSlayer:

"A jobbikos szavazók kb 20%-nyit tettek ki fénykorukban, a 6,5% -os mihaszna elég távol áll ettől." Mivel a FIDESZ folyamatosan jobbra megy el már 2010 óta, főként rámenve a Jobbik cigányozós, migránsozós, homofób vonalára. Ezért nagy valószínűsége van, hogy a 6,5% mellett az egykori Jobbik szavazók egy része a FIDESZ-re szavazott.

"Ma már Gyurcsány egyike csak azoknak a "zellenzéki" ikonoknak , akire mutogatni lehet."
Ő a fő hálás célpont, ahogy talán Kocsis Máté mondta, a lottó ötös. Egy Karácsony Gergely támadásához jóval kevesebb muníció van és GYF bejáratott "márka" ebből a szempontból.

"Ha holnap eltűnne, akkor kiderülne, hogy vele, vagy nélküle a többi ellenzéki szereplő, "saját jogán" szintén alkalmatlan, mindenféle szempontból." Nem alkalmasságról van szó, hanem arról, hogy a bizonytalan szavazókat milyen mértékben taszítják. Gyurcsány nagyon.

2022.10.06. 11:31:26

@MEDVE1978:
van tisztességes polgári konzervatív politika. csak abban ellenérdekelt a főváros. azért, mert a neoliberalizmus nagyobb jólétet kínál, mint annak a feudális alapokon álló változata. tehát amikor a pénzpiac szabad és nem az árupiac (feudális árupénzzel).

ha gyügyén lenne a jegybank, meg úgy általában bank centerek, akkor a gyügyei parasztok is csak leütnék az entert és utána számolnák a pénzt. építenének egy várat abban lenne sztárséf. aki sütné a puderes macskát (az ilyen élesztős, porcukos sütemény) "újragondolva". és azon vitatkoznának, hogy ki kincs karcsi, a joó kari, vagy a bégány endre fia legyen a mini elnök, vagy esetleg a sályi cigánysorból valaki, és a barátai lennének a vezető újságírók. és az árutermelést hagynák a picsába. ők lennének a kapitalisták. csak a kapital nem gyügyén, hanem budapesten van. a főváros abban érdekelt, hogy ezt a rendszert fenntartsa. és amennyire csak lehet ebből a rendszerből a vidéket kirekessze.

a polgári konzervativizmus célja az, hogy a feudális árupiacot restaurálja. amiből jól megélnénk a gyügyei parasztok feltéve, hogy az almájuk nem tipikes, fuszikos mondván, hogy annál jobb pálinkának. a fosatós "nemtudomszilva" (ez a hivatalos neve a szamos mentén a vadszilvának, ami hungaricum) egy részét nemesítenék. de ebből vertikálisan integrált agrárvállalatok jönnének létre. és ez nem érdeke a fővárosnak. mert abban a parasztok maguk kereskedednek.

tisztességes polgári konzervatív párt ezért nem jöhet létre a fővárosban. csak gyarmatosító neoliberális, öngyarmatosító illiberális. egyszerűen azért, mert amíg globális kapitalista világrend van addig ez főváros elemi érdeke. amit te tisztességesnek nevezel az a neokonzervativizmus. ami gazdasági neoliberalizmus valójában csak kulturálisan nem alázza meg a "bőgatyás", "lábszagú" (jelzem a cigányok a lábszagúak, mert a lápban laknak) parasztokat. olyan, mint az szdsz, csak nem "mucsaiznak". olyanra egyszerűen nincs igény. róna péter, bod péter ákos, és a többi. még surányi györgy is ilyen akar lenni. "európai értelemben" vett (neo)konzervatív.

mondjuk van még "rabert", aki "neokón" jeruzsálemből. nem érti a nyugatot, szerződéseket aláírnak, értsék már meg az emberek, hogy azok csak papírok, a nyers erő számít elsősorban. ez is neokonzervativizmusnak van kikiáltva. az európai polgári konzervativizmus alapja az, hogy az államok ahogyan a polgáraik is szerződéseket kötnek. csak az államok felett nem áll semmi, ami ezeket a szerződéseket kikényszerítse. erről tart előadásokat "rabert". illetve dehogy nincs. a "nem létező világerő". bogár laci bácsi konzervativizmusa.

szóval sokféle konzervativizmus van, de a tisztességes polgári változata a feudális árupiacot restaurálja. az, hogy a parasztok leszerződnek izráellel. és tel aviv jafóból elhozzák a narancsot. elcserélik szatmári szilvára. és akkor nekik lesz jaffájuk, a zsidóknak סאטמאר szilvapálinkájuk. úgy, hogy maguk kereskedenek. ebben nem érdekelt a főváros.

MEDVE1978 2022.10.06. 11:37:03

@cvsvrs: A FIDESZ egy erősen hierarchizált párt, ahol Orbán Viktor az integrátor. Ez azt jelenti, hogy a fő szereplők mindannyian tudatában vannak annak, hogy a rendszer úgy működik, hogy OV dönt az elosztásról, legyen az feladat, teher vagy juttatás.
Eddig egyetlen egy ilyen kísérletet láttunk az elmúlt 20 évben, a Simicska féle lázadást, ami sikertelen volt. Bár nem látok természetesen ennyire bele a FIDESZ belső dinamikájába, de jelenleg én nem látok olyan erős aktorokat, akik függetlenedni tudnának a hierarchiától.

G. Nagy László 2022.10.06. 12:15:18

@MEDVE1978:

"Ezt több okból sem tartom valószínűnek. Az egyik nyilvánvaló Ferenc messianizmusa és a DK törzsközönség. A DK egy 5-10%-os párt a biztos választók körében és ahogy Ferenc, úgy a szavazói sem látják be, hogy Ferenc és Klára nélkül kellene továbbmenni."

Kétségkívül van a DK-nak egy szektás jellege, épp ezért mindig is dilemmát fog jelenteni számukra, hogy Fletót akarják jobban, vagy a kormányváltást. A kettő együtt nem fogy menni. Ha csupán a dékások fele képes pragmatikusan gondolkodni, már az is piszok nagy esély az ellenzéki oldalon.

"Ahhoz, amit te mondasz, az ellenzéknek egy olyan karaktert kellene felépítenie, ami képes elhitetni az összes ellenzéki szavazóval + az összes kiábrándult kormánypárti szavazóval, hogy ő a legalkalmasabb. Mindezt úgy, hogy egyszerre támadná a kormánypárti médiagépezet és a DK is."

Ugyanezt mondom már évek óta. És bevallom: nem is értem, hogy 16 éve - amikor Gyurcsány kiírta magát a szalonképes politikusok sorából, de legalább 12 éve, amióta a Fidesz kétharmada tart, hogy a büdös fenébe nem találtak egyetlen alkalmas jelöltet sem? Sem Mesterházy, sem Botka nem volt eléggé karizmatikus, de még így is nagyságrendekkel jobbak voltak, mint az előválasztás ötösfogatának szánalmas tagjai. Egyre gyengébb a felhozatal.

G. Nagy László 2022.10.06. 12:33:33

@MEDVE1978:

"Bár nem látok természetesen ennyire bele a FIDESZ belső dinamikájába, de jelenleg én nem látok olyan erős aktorokat, akik függetlenedni tudnának a hierarchiától. "

Én pedig nem látom, hogy erre miért is lenne szükség. Szijjártó, Varga Judit, Varga Misi, Dömötör Csaba, Kocsis Máté, Gulyás Gergő... mind elfogadják e hierarchiát, s ezen belül is önazonosak és még érvényesülni is tudnak. Szijjártó ma már nagyobb rocksztár, mint Orbán.

HypocritSlayer 2022.10.06. 13:23:52

@G. Nagy László:

>>Ha csupán a dékások fele képes pragmatikusan gondolkodni, már az is piszok nagy esély az ellenzéki oldalon.

A 2,5-6,5% az minden, csak nem "piszok sok", de lehet hogy mást értünk a sok fogalma alatt:)

>>És bevallom: nem is értem, hogy 16 éve - amikor Gyurcsány kiírta magát a szalonképes politikusok sorából, de legalább 12 éve, amióta a Fidesz kétharmada tart, hogy a büdös fenébe nem találtak egyetlen alkalmas jelöltet sem?

Azért mert hiába új a "főszereplő", ha "a darab nem változik"

Próbálták egyszerre a kettőt MZP-vel, aztán arról is kiderült, hogy a főszereplő is szar, meg a darab is ugyanaz, csak adott helyeken "gyomorforgatóbb"....

>>Sem Mesterházy, sem Botka nem volt eléggé karizmatikus, de még így is nagyságrendekkel jobbak voltak, mint az előválasztás ötösfogatának szánalmas tagjai. Egyre gyengébb a felhozatal.

Mert ha lenne , sem elég a karizma, ha ugyanazt a józan észt hülyíteni próbáló khrahácsot nyomják reggeltől estig , betűről betűre.......

MEDVE1978 2022.10.06. 17:13:19

@G. Nagy László: Amire válaszoltam, azt cvsvrs-nek az a mondása volt, hogy a FIDESZ is megbuktathatja a FIDESZ-t. Én ezt úgy interpretáltam (a későbbiből az derült ki, hogy nem feltétlenül jól), hogy a jelenlegi FIDESZ-esek között jöhetne esetleg egy erre vonatkozó impulzus, amit nem tartok valószínűnek.
Ettől független, hogy Szíjjártó meg a többi milyen politikus önmagában.

MEDVE1978 2022.10.06. 17:20:06

@ViCa: Navra ténykedését láttam pár ügyben. Navracsics önmagában egy visszafogottabb figura, esélytelen, hogy ő alternatívaként lépjen fel Viktorral szemben. Én az ő ténykedését úgy látom, hogy csinálta a belpolitikát, de megundorodott tőle. Ezért kiment Európába az úriemberek közé, ahol volt feladata, otthon érezte magát. Magyarországon is rögtön feladatot akart, amikor visszajött és ezért projektet kapott, nem a napi politikai húsdarálót. Nem feltétlenül azért undorítja a húsdaráló és az adok-kapok politika, mert nem ért sok mindenben egyet a FIDESZ-el, inkább azért, mert az Orbán féle egész pályás letámadás nem az ő stílusa, ő egy problémamegoldó, kompromisszumokra törekvő ember.
Ismerek ilyen embereket, nincs esélyük az agresszívabbakkal szemben. Egy FIDESZ-en belüli "párbajban" például mondjuk egy Németh Szilárd vagy egy Kocsis Máté ellen pillanatok alatt veszítene, mert nem menne olyan mélyre mint ők és nem akarja megsemmisíteni, lealázni az ellenfelet.

MEDVE1978 2022.10.06. 17:21:15

@cvsvrs: Én azt mondom, hogy ha nincs orosz gáz + nincs EU-s pénz, az tud akkora sokk lenni, hogy a FIDESZ kormány megbukjon a következő választáson. Külön-külön egyik sem elég, mert Orbán ki tudja mozogni.

G. Nagy László 2022.10.06. 17:38:35

@MEDVE1978: Abszolút érthető voltál és az is megvan, hogy cvsvrs felvetésére válaszoltál. Nem gondolom, hogy nagyon új fejezetet nyitottam volna, ezért meg is ismétlem: Orbánt nem belülről fogják megbuktatni. Mégpedig azért nem, mert még ha centralizált is a hatalma, attól még nem diktatórikus - bár ő a frontember, mellette mindenki bőven lejátszhatja a saját szólóját. És az is igaz, hogy a Fideszen belül mindenki önmaga lehet. Mivel a párt a normalitást képviseli, könnyű azonosulni a filozófiájával.

ViCa 2022.10.06. 19:49:30

@MEDVE1978: így van. És ez így nincs jól. Magyarországnak.

Sadist 2022.10.06. 20:20:04

@G. Nagy László: "Ugyanezt mondom már évek óta. És bevallom: nem is értem, hogy 16 éve - amikor Gyurcsány kiírta magát a szalonképes politikusok sorából, de legalább 12 éve, amióta a Fidesz kétharmada tart, hogy a büdös fenébe nem találtak egyetlen alkalmas jelöltet sem? Sem Mesterházy, sem Botka nem volt eléggé karizmatikus, de még így is nagyságrendekkel jobbak voltak, mint az előválasztás ötösfogatának szánalmas tagjai. Egyre gyengébb a felhozatal."

Hiába jönne egy nagyon karizmatikus figura, a baloldalnak akkor sem lenne hirtelen identitása vagy egyáltalán bármilyen értéke, amire az emberek olyan széles rétegének igénye van, hogy azzal választást lehessen nyerni.

Rubasov et. 2022.10.06. 21:34:06

@Boldeone2:

"Az ellenzèki összefogás sokáig vezette a közvèlemènykutatásokat , a háború kitörèse fordított meg mindent :..."

Nem vezettek még biciklit sem. A Jobbik-közeli Iránytű Intézet már 2021. decemberében jelezte, hogy nagy a baj. Már akkor az volt a konklúziójuk, hogyha az ellenzék nem táltosodik meg, akkor akár újabb 2/3 is lehet

". A másik megjegyzèsem Gyurcsányról szól: szerintem túl van dimenzionálva a szerepe az ellenzèki oldalon, ez meg èppen jó a Fidesznek."

Az vitán felül áll, hogy Fletó az 5. hadoszlop. Most sem bírtak csöndben maradni, szegény tanároknak úgy hiányzott Klára asszony nyilatkozata, mint üveges tótnak amaz hanyattvágódás. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a DK van a legjobban kitömve (vajon miért?) az ellenzéki oldalon plusz szervezetileg is ők a legerősebbek, továbbá minden 3. ellenzéki szavazó az ő szavazójuk. Ez garantálja, hogy az alternatívák hamar elvérezzenek.

A többiekről: Fegyőr egy nagy 0 volt és az is maradt, és NER-ifjúként (nézz utána a pedigréjének) még hiteltelen is. Egyedül Donáth Annában látok fantáziát, de ő egyrészt most szült, másrészt vacillál aközött, hogy feladja-e a kényelmes és biztos EU-s karriert az erősen kétséges kimenetelű belpolitikai ambíciókért.

Ungár Péter: a NER nagyasszonyának egyszem gyermekeként nem hiteles.

HypocritSlayer 2022.10.06. 21:48:19

@MEDVE1978:
>>Én azt mondom, hogy ha nincs orosz gáz + nincs EU-s pénz, az tud akkora sokk lenni, hogy a FIDESZ kormány megbukjon a következő választáson. Külön-külön egyik sem elég, mert Orbán ki tudja mozogni.

És ki jönne helyettük?
süti beállítások módosítása