Már a rendszerváltás idején eldőlt, hogy sportszerűen működő demokrácia jó ideig nem lesz Magyarországon. Az Antall József vezette kormány még csak alig pár hónapja működött, az SZDSZ máris felrúgott mindent, amit konstruktív ellenzékiségnek nevezhetünk. Annyira gyűlölték a népnemzeti kormányt, és annyira éhezték a hatalmat, hogy 1990. októberében azonnal a taxisblokád élére álltak, kockára téve a békés átmenet minden elemét. Azóta fel sem merül senkiben, hogy a mindenkori kormány és ellenzéke között bármiféle építő együttműködés létrejöhetne. Harmincöt éve figyeljük a habzó szájú baloldal gyűlölködőit és örjöngőit, most pedig Magyar Pétert, aki még az eddigieken is messze túltesz. Egy ilyen környezetben mindig üdítően hat, ha hallunk pár józan mondatot a másik oldalról. Ritka ajándék, amelyre érdemes odafigyelnünk - szemben a habzó szájúak üres és óvodás szintű csúfolódásaival.

Orbán Krisztián közgazdász végzettséggel bír, önmagát azonban inkább közgondolkodóként határozza meg. Társadalomfilozófiájában baloldali szemléletű, ennek ellenére nem őrült álmodozó, hanem kifejezetten a valóság talaján áll; alapvetőpen nem a hergelésben és provokálásban utazik, hanem igyekszik megérteni és másokkal is megértetni, mi történik a minket körülvevő világban. A héten a Szabad Európa Youtube-csatornája látta vendégül.

Az ellenzéki térfél nagy hőbörgői nem csupán a szimpla cinkelés, a megbélyegzés, avagy a megszégyenítés szándékával savazzák a kormánypárti szavazókat - ostobák, iskolázatlanok, vakok, patkányok, volt itt már minden -, de azért is, mert ők tényleg képtelenek megérteni, mi az, amiben a Fidesz többet nyújtott az óbaloldal minden pártjánál. Orbán Krisztián nagyon is vágja, és meg is osztja a nézőkkel: "Azt kell megértenünk, hogy az, ami létrejött a 90-es rendszerváltozással, az alapvetően egyfajta káoszt jelentett a magyar társadalom számára. Nem szabadságot." A poszkommunista kormányok szinte semmit sem tettek azért, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat, ezzel szemben a Fidesz a rendet kínálta fel alternatívaként. A riportalany négy pontban foglalja össze e rend lényegét:

• Az embereknek tudniuk kell, mi helyes és mi helytelen.
• Az állampolgárnak éreznie kell, hogy ha problémája van, arra lesz valamiféle visszajelzés.
• A rendszer látható, érzékelhető felemelkedési lehetőséget mutat.
• A rendszer identitást ad.

Orbán Krisztián nem teszi hozzá, de mi azért tegyük meg: rezsivédelem, családtámogatás, határvédelem, devizahitelek kezelése, békepártiság és gyermekvédelem. Bármennyire igyekekszik is az ellenzéki oldal besározni a pozitívumokat, a választópolgárok többsége pontosan tudja, hogy ezek mindegyike az egyes ember biztonságát szolgálta, szolgálja. Még a Fideszt gyűlölők is abban bíznak - reményeik meglehetősen haloványak -, hogy egy esetleges kormányváltást követően ezekből valami azért megmarad.

Orbán Krisztián további nagy erénye, hogy nem csak a népet, de a kormányzatot is érti. Pontosan tudja, mi a NER-attitűd gyökere. "1998 és 2002 között egy alapvetően nagyon jó kormányzás végén egy teljesen nemtelen kampány - a 23 millió romános kampány - nagy segítségével az MSZP, az utódpárt egy 3/2-es ember vezetésével megverte az egyébként jó kormányzati teljesítményt nyújtó Fideszt." Valóban, itt kezdődnek a bajok. S mi történt ezután? "Vegyük az államadóssággal kapcsolatos visszafogott megközelítését az 1998 és 2002 közötti Orbán-kormánynak! Ők rendesen leszorították az államadósságot 2002-re. És akkor jött egy gyakorlatilag csak bolondnak nevezhető gazdaságpolitika, amelyik néhány év alatt a korábbi évek tartalékaít így kiszórta. Teljesen agyatlanul, minden alap nélkül. És akkor joggal jut arra a következtetésre az abban a pozícióban lévő ember, hogy bármit csinálok, mindent szét tudnak verni. Úgyhogy a legfontosabb feladat az az, hogy meg kell őrizni a hatalmat." Pontosan így van. A baloldali pártok minden esetben brutális rombolást hagytak maguk mögött. Ha ez nem így lett volna; ha a posztkommunisták legalább közepes minőségű kormányzást produkáltak volna valaha is, úgy nem volna ekkora félelem sem a Fidesz vezetésében, sem a szavazótáborában, hogy mi lenne egy esetleges kormányvátást követően. Manapság különösen éles a helyzet, hiszen az EU vezetése gyakorlatilag minden stratégiai kérdésben - gazdaság, energiapolitika, migráció, háború, gender - önsorsrontó álláspontokat képvisel, mondhatni: még Medgyessynél is hülyébbek. És az ellenzék minden pártja látványosan ehhez az elithez dörgölőzik. Már 2002-ben is tragédiát hozott a Fidesz bukása, most ez lehetőség sokkalta ijesztőbb.

Orbán Krisztián dicséretet érdemel azért is, mert helyenként komoly sportszerűséget mutat. Amikor a riporternő felhozza, hogy a Fidesz-kormány semmit sem tett a német és az orosz kitettséggel szemben, kimenti a kabinetet, s ő maga kezdi sorolni azokat az útkereséseket, amelyek a nagyfokú gazdasági függések enyhítését, a több lábon állás politikáját célozták. Le a kalappal.

Ennyi dicséret után kijár némi kritika is. Orbán Krisztián nyíltan - és jogosan - bolondnak nevezi Medgyessy Pétert. Megteheti kockázatmentesen, hiszen a 3/2-es exkormányfő már rég eltűnt a köztudatból. (Kíváncsi lennék, ugyanígy beszélne-e róla, ha visszatért volna, s 82 esztendősen ott lenne a Tisza Párt élcsapatában...) Ám ugyanezt a kritikus hangvételt a legkevésbé sem engedi meg magának, amikor az európai elitről esik szó. Olyan képet fest, mintha a Fidesz rossz lóra tett volna, amikor elhagyta a Néppártot; amikor az orosz-ukrán háború kapcsán a béke oldalára állt; illetve amikor a tavalyi amerikai elnökválasztás során Trumpnak szurkolt. Nem beszél arról az őrületről, amely az amerikai Demokrata Pártot, vagy épp a brüsszeli vezetőket jellemzi. Nem teszi világossá, hogy Európa korrupt, önsorsrontó elárulóival és kivéreztetőivel megbocsáthatatlan és jóvátehetetlen bűn volna az együtt menetelés.

De van ennél lejjebb is: "Azzal, hogy a rend elcsúszott, onnantól kezdve egy rendszer már csak akkor maradhat fenn, hogyha valamifajta erőszakot alkalmaz, ellenkező esetben valamifajta versengő demokratikus dolgot kell itt megvalósítani, amire szemmel láthatóan nem olyan nagy a hajlandóság." Orbán Krisztián felemlíti annak a lehetőségét, hogy a Fidesz - felrúgva mindent, ami a 37 esztendős múltjában szent volt és állandó - valódi diktatúrába kezd. Amikor a riporternő visszakérdez, hogy lát-e esélyt erre, nem válaszol, csupán a 2026-os választás kimenetelének elvi lehetőségeit kezdi sorolni. E ponton lerombol mindent, amit eddig tisztességből és sportszerűségből felépített, mert a lehetőségek puszta felsorolása - köztük az, hogy a Fidesz elcsalja a választást, vagy vereség esetén nem adja át önként a hatalmat - azt sugallja, hogy minden forgatókönyv valódi, számottevő eséllyel bír. Miközben Orbán Krisztián pontosan tudja, hogy a kormánypárti szavazótábor másfélmilliós keménymagja abban a pillanatban intene búcsút Viktoréknak, ahogy valamiféle hasonlót cselekednének. Még ha volna is olyan őrült tanácsadó a Fideszen belül, aki ilyesmit javasolna, a pártvezetés pontosan tudná, hogy ez politikai öngyilkoság volna. Pont olyan, mint Fletó 2006-os ámokfutása, ami után soha többé nem tudott talpra állni. Nem véletlen, hogy az elmúlt 15 év megannyi tüntetése során soha nem láttunk rendőri túlkapást - ez elképesztően távol áll a hazai jobboldal szellemiségétől. Orbán Krisztián a riport során arról is beszél, hogy a magyar társadalom alapvetően individualista és borzasztó kényes az egyéni szabadságjogainak tiszteletben tartására. Magam sem gondolom másképp. És ezek után van képe arról hallucinálni, hogy a kormány esetleg erőszakhoz fog folyamodni??? Ez nem diplomatikus találgatás, hanem a lejáratás nyilvánvaló szándéka. Itt most egyedül az lett volna a tisztességes, ha hozzáteszi, amit valóban gondol: "Én ennek nagyon csekély esélyét látom." De nem tette hozzá.

A beszélgetés végén elhangzik a kérdés: NER15 után lesz-e NER20 is? Orbán Krisztián nemmel válaszol, szerinte jövőre a Fidesz elveszíti a választásokat. Jómagam nem így látom. Ülök a pókerteremben, várom az ászpárokat, s hallgatom a körülöttem zajló beszélgetéseket, melyek egyre gyakrabban csúsznak át politizálásba. Az ellenzéki hangok mindig harsányak, kihívóak és indulatosak - a legtöbbször primitívek és gyűlölettől fűtöttek. Azután körbenézek a teremben, s minden asztalnál látok három-négy olyan arcot, akik soha a büdös életben nem fognak se balra, se a Tiszára szavazni. Csak már unják ezt az állandó károgást, és fárasztja őket, hogy idiótákkal szemben kell megvédeniük a kormányt sokadjára is. Kíváncsi vagyok, hogy a Harcosok Klubja képes lesz-e felerősíteni a csendes többség hangját.