téveszmék

téveszmék

"A liberalizmus egy ideológia, a kapitalizmus ugyancsak"

2023. május 28. - G. Nagy László

freedom2.jpg

 

Sokan úgy beszélnek a liberalizmusról, mintha valami összetett eszmerendszer, valami elvont, megvalósíthatatlan utópia, vagy épp disztópia volna. Sokan úgy beszélnek a kapitalizmusról, mintha valami kőbe vésett szabályok szerint működő, igazságtalan és gyűlöletes világ lenne. Ezek az elképzelések hihetetlenül messze állanak a valóságtól. Igazából egyik sem más, mint egy üres, fehér lap, melyen csak annyi áll: szabadság. Ezen túlmenően mindenki azt ír rá, amit csak szeretne.

 

Ha egy társadalom a klasszikus liberalizmus elvei szerint működik, az mindössze annyit jelent, hogy fizikailag nem bántjuk egymást, és nem is büntetünk senkit semmiért, egészen addig, amíg fizikai agressziót nem kezdeményez. Valaki árulja már el nekem, hogy az a világ, amelyben ez az egy fő szabály érvényesül, mitől tűnik olyan rémesnek? Hiszen valójában ez a fajta szelídség az alapja minden létező civilizációnak. És nem vitás, hogy ez a liberális minimum ezerféleképpen feltölthető. Létrehozhatjuk a demokrácia számos formáját, csak épp a diktatórikus berendezkedéseket lehetetleníti el egy liberális szellemű alkotmány. Építhetünk kisebb, vagy nagyobb államot, ízlés szerint. A saját fejében, illetve kimondott, leírt szavaiban itt mindenki olyan ideológiát és vallást képviselhet, amilyet csak szeretne - elég, ha a tettei nélkülözik az erőszak minden formáját. Egy dolog viszont bizonyosan nem fér bele a liberális társadalom eszményképébe, mégpedig az, hogy a központi hatalom - önkormányzat, állam, államszövetség - bármiféle ideológiát képviseljen, propagáljon, erőltessen, elvárjon a társadalomtól. Nem tilthatja sem a náci, sem a kommunista, sem a katolikus, sem az iszlám jelképeket, könyveket, tanokat. Épp ezért a liberális társadalom egyik legfőbb lakmuszpapírja az, hogy működik-e a gondolat- és véleményszabadság.

 

Ha egy társadalom a kapitalizmus alapelvét tartja szem előtt, úgy nem tesz egyebet, mint hogy tiszteletben tartja a magántulajdont. Pont. Ezen túlmenően nem létezik semmiféle kőbevésett szabály. Ez tényleg annyira gyűlöletes volna? A termelés és a kereskedelem szabadsága megvalósítható a legkülönbözőbb technológiai szinteken; a legkülönbözőbb fizetőeszközökkel; a legkülönbözőbb társasági formákkal. Bárki lehet kapzsi s bárki lehet adakozó is; a profitorientált vállalkozások mellett akár ezernyi anarchista kávézó, jótékonysági egylet, nonprofit alapítvány is kinőhet a földből, nincs ami gátat szabhatna mindennek. Nyújthatunk fizetős, vagy épp ingyenes szolgáltatásokat. Bármely cég működhet merev hierarchiával, avagy lapos, demokratikus struktúrában. Tisztán emlékszem: a főiskolai előadásokon - közvetlenül a rendszerváltás után - gyakran szó esett a Munkavállalói Részvénytulajdonlási Programról, mint az állami üzemeket érintő privatizáció lehetséges formájáról - kár, hogy nem vált valódi divattá. A szélsőbalos rendező, Michael Moore a Kapitalizmus: Szeretem című filmjében bemutatásra kerül egy ipari robotokat gyártó cég, illetve egy kenyérüzem; mindkettőben a dolgozók a tulajdonosok is egyben, akik részt vesznek a társaság - demokratikusan megszülető - döntéseiben. Bevallom: imádom az ilyen pozitív példákat, csupán azon akadok ki, amikor a rendező új narrálja ezeket, mintha a kapitalizmuson túli világba csöppentünk volna. Szó sincs erről: ha akarunk, építhetünk ilyen világot a piacgazdaság szabad keretein belül is - illetve csakis itt, sehol máshol.

 

Azt kell észrevenni, hogy a SZABADSÁG, az ÉLET, és a VAGYON egymást feltételezik, külön-külön nem is létezhetnének. John Locke (a 17. században élt angol filozófus) e hármat - összefoglaló néven - TULAJDON-nak hívja. Ami miatt az emberek államokká egyesülnek, az nem más, mint a tulajdon megvédése. Az államban az ember feladja azon hatalmát, hogy önmaga és mások védelmében mindent megtehet, amit jónak lát, s ezt a hatalmát a törvényekre bízza, mint ahogy egyúttal a büntető hatalmáról is lemond. A törvényhozó hatalom mindazonáltal nem a tagoktól különböző erkölcsi entitás, és nem is áll abszolút és önkényes módon az egyének felett. A törvényhozónak a békét, a biztonságot és a közjót kell a szeme előtt tartania. A modern polgári államban így valójában minden a tulajdonról és az emberi szabadságjogokról szól. Locke szerint a természetes erkölcsi törvények - melyek az élet, a szabadság és a vagyon védelmére szólítanak -, nem metafizikailag fejtik ki hatásukat és nem ezen erő alapján egyetemesen érvényesek, hanem az emberi elme autonóm - de korántsem önkényes - konstrukciós tevékenysége révén. (Materialista lévén nem is mondhatna mást.) A jót és a rosszat gyönyör- és fájdalomérzetként határozza meg. Minden ember természet adta módon a boldogságra törekszik, s igyekszik kerülni a fájdalmat. Mindezekből fakadóan az erkölcsi jó és rossz általános és szükségszerű szabályai beláthatók, belátandók, matematikailag bizonyítható tudományt képeznek. A magam részéről mélységesen egyetértek e logikus és egyszerű természetjogi gondolatmenettel.

  

E ponton arra kérlek, kedves Olvasó, nézz a saját lelkedbe, s valld meg legalább önmagadnak, miként viszonyulsz a szabadsághoz! Ha idegenkedsz tőle; ha jobban vonzódsz a minden lélegzetvételt szigorúan szabályozó előírásrendszerekhez; esetleg a tekintélyelvű, ellentmondást nem ismerő vezetőkhöz, úgy nem sok további megbeszélnivalónk marad - magát az emberhez méltó létezést utasítod el. Ha azonban nem ez a helyzet; ha a szabadság eszméjét önmagában tetszetősnek találod, csupán a liberalizmus és a kapitalizmus fogalmaktól viszolyogsz, úgy korántsem menthetetlen a helyzet. Talán mást értesz liberalizmuson, mint amit kellene. Talán az újmarxista - migránssimogató, gendermegszállott, minden normalitást tagadó - woke-progresszióval azonosítod. Talán a kapitalizmust is összekevered a gyarmatosítással, a rablással, vagy épp a kormányokat tévutakra terelő lobbistákkal. Tégy rendet a fejedben: ezeknek semmi közük a liberalizmushoz, illetve a kapitalizmushoz. Pont azok lényegét tagadják, pont azok központi magját, a szabadságot tiporják páros lábbal.

 

John Locke szerint nem is volna szükség államra, ha az emberek ismernék és betartanák a természetjog törvényeit. A legendás filozófus mindazonáltal úgy látta: az átlagpolgárnak sem ideje, sem affinitása arra, hogy az egyetemes etikát kutassa, megismerje, felfogja. (Szomorú igazság, hogy e téren semmi sem változott az elmúlt 300 esztendőben.) Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. Azt a felemelő pillanatot, amikor - a Biblia szerint - a legkülönbözőbb nyelveket beszélők is megértették ugyanazt a beszédet, ugyanazt az igét. Talán szentimentális a gondolat, de hiszek abban, hogy eljő a pillanat, amikor az egyetemes erkölcs terén is egy nyelvet beszélünk majd. Hogy ehhez kell-e a Szentlélek, a Fiú, vagy akár az Atya eljövetele, azt nem tudhatom. De minden kétséget kizáróan ez lesz a földi mennyország legelső napja.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr3718133006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 17:54:03

@HypocritSlayer:

"Te sem vagy képes felfogni, hogy az ideák, elméletek és a elkpzelések mindig az emberi természet gyarlóságán buknak meg,"

Na ja, a szocializmus is olyan szép és jó volt - elméletben. Csak hát megbukott azon, hogy nem sikerült kitenyészteni a "szocialista embertípust". Na meg azok a fránya közlegelők.

Ha az ember olyan jó, hibátlan és tökéletes lenne, amilyet a vázolt liberális társadalom megkíván, akkor nem is lenne szükség a liberális társadalomra.

@G. Nagy László:

"Közvetlen demokrácia - a törvényjavaslatokról neten, ügyfélkapun keresztül döntünk. Talán ez a legjobb - itt az analfabéták és a többi idióta gyorsan lemorzsolódik."

Csodákat. Rögtön megjelennének azok a jótét lelkek, akik segítenének az "analfabétáknak és a többi idiótának" helyesen szavazni. Okostelefonjuk nekik is van, nem is akármilyen.

Boldeone2 2023.05.30. 18:28:51

@Androsz: Ti háborút akartok, majd amikor GYŐZTETEK, UTÁNA békét. Hagyd már abba ennek a békefaszságnak a szajkózását, mert sírva fakadok."

- A békegalamb szerepében Orbán tetszeleg, rajta kívül minden gondolkodó ember belátja, hogy béke úgy lehet, ha az agresszor abbahagyja a háborút és kivonul egy másik szuverén ország területéről!
Nézzetek már magatokba ember! Az összes civilizált, fejlett ország Ukrajnát támogatja! Vajon miért? A ti békétek a fegyverrel, erőszakkal írt diktátum, szemben a nemzetközi joggal
Ujrajnának joga van a segítséghez, ezt a nemzetközi jog is elismeri, hiszen védekeznek
Elég lenne csak annyi, ha Orbán befogná a pofáját, ebben a kritikus helyzetben! Orbánt már senki nem fogadja el, egy nihilista, erkölcstelen Putyin- báb bomlasztó!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.05.30. 18:33:03

@alöksz róz: "ez nem zárja ki, hogy »jól« szavaznak
50-50%"

Ez olyan, mint ha a villanyszerelőről azt mondanám be, hogy vagy a fázisra köti a villanykapcsolót, vagy a nullára, 50-50%. Az egyik jó, a másik potenciális áramütés. Neki vizsgáznia kell abból, hogy tudja, hogy kell.

@cvsvrs: "... szóval fideszesként addig örülj, amíg nincs semmilyen korlát."

Tudom, mondtam is. De ha egy jó elvet keresek, akkor nem engednék minden analfabétát szavazni.

"a magyarban a törvény éppen azt jelenti, onnan kapta a nevét, hogy a természet (állatias) jogrendjét megtöri"

:D Derekas próbálkozás volt, elismerem. De két etimológiai szótárat is megnéztem, a régi nagyot és az új közepeset, és egybehangzóan ismeretlen eredetről írnak, utalva emellett bizonytalan mongol és széleskörű türk hasonlóságokra.

@G. Nagy László: "érettségi kétszeres, diploma háromszoros szavazat. Ezzel az a baj, hogy azonnal fasizmust kiáltana a világ."

Már ott tartok, hogy úgyis mindegy, mit csinálunk, mi mindenképpen fasiszták vagyunk, akkor legalább tényleg csináljunk valamit.

"Közvetlen demokrácia - a törvényjavaslatokról neten, ügyfélkapun keresztül döntünk. Talán ez a legjobb - itt az analfabéták és a többi idióta gyorsan lemorzsolódik."

Le, de aki meg nem, az sem ért hozzá. Én is igyekszem jártasságot szerezni legalább az engem érintő törvényekben, de nem az igazi. Például a kapitalizmus pénzügyi szabályaihoz nem értek, ez tényleg csak egy példa a sok közül, hogyan dönthetnék hát a tőkefinanszírozásról, az árszabályozásról, a szociális támogatásról vagy a beruházásokról? De nem látom át az alapvető polgári jogot sem, így aztán észre sem venném, ha egy törvény ütközik valami alapvetőbb másik törvénnyel. Nem látok rá a gazdaságra, a külkereskedelemre, a külpolitikai helyzetre, nem látom az egészségügy problémáit, az oktatásügy lehetséges jövőit, a demográfiai mozgásokat, még a KRESZ-ről sem tudnám halálbiztosan eldönteni, hogy egy új szabály ront vagy javít valamin. Magabiztos véleménye mindezekről persze mindenkinek van, a magukat értelmiséginek érzők még kérkednek is vele, az arcunkba tolják a diplomás múltjukat, mint felsőbbrendű bizonyítékot, de ezekhez a dolgokhoz kevesen tudnak érdemben hozzászólni. Tisztázzuk, szerintem a képviselők sem. Olyan tömegű jogi anyaggal kellene folyamatosan lépést tartaniuk, amivel ember nem tud megküzdeni. A képviselői rendszert ezért, azóta, hogy az első "szabad" parlament bevezette a frakciófegyelmet és megszüntette a visszahívhatóság rendzserét, teljesen fölöslegesnek tartom. Ma már egyébként sem csinálnak mást, mint egymást ócsárolják, többnyire érdemleges magyarázat nélkül. Kénytelen vagyok hinni abban, hogy azok a sameszek, akik egy-egy jogszabályt előkészítenek a törvényhozásnak, látják a pályát, rálátnak arra, amiről szabályt fogalmaznak. Ez mindössze hit, egy reménykedés, de összesen ennyi jut nekünk.

"2. Liberalizmus - egészen addig vallásszabadságot hirdetsz, amíg az nem jár tettlegességgel."

Biztos, hogy a hites liberálisok erre esküsznek. Nem értik, hogy amikor (és nem "ha") ez csődöt mond, és sor kerül a tettlegességre, akkor már késő lesz kapkodni és békét prédikálni.

@ulpius66: "Vagy volt olyan javaslat is, hogy vegyük át az USA példáját, és regisztráltatnia kell magát, aki savazni akar"

Nem tudtam, hogy ott ez van. Azt kellene valahogy elérnünk, hogy egy nyugati ország átvegye ezt az igen ésszerű feltételt, és akkor mi is megcsinálhatnánk.

Sadist 2023.05.30. 18:34:55

@G. Nagy László: "4. Közvetlen demokrácia - a törvényjavaslatokról neten, ügyfélkapun keresztül döntünk. Talán ez a legjobb - itt az analfabéták és a többi idióta gyorsan lemorzsolódik."

Elméletben. Gyakorlatban viszont egy számjegyű lenne a százalékos részvétel, mert az embereknek a mindennapi életük mellett egyszerűen nincs arra idejük, hogy a törvényjavaslatokat egyáltalán csak átolvassák, úgy meg nem igazán lehet felelősségteljes döntést hozni. A törvényjavaslatokat még a képviselők se olvassák el és értelmezik, pedig nekik ez a munkájuk, egyszerűen csak kapják az ukázt a pártvezetéstől, hogy melyik gombot kell nyomniuk a szavazáskor.

" 3. Adófizetés mértékében súlyozott szavazatok."

Nem kell ezt túlbonyolítani, már az is több milliárd fényéves előrelépés lenne, ha csak azok kapnának szavazati jogot, akik az adott ciklusban nettó befizetők voltak. Abban a pillanatban lehetetlenné válna a szavazatvásárlás, mert akik nem állják a cechet, azoknak zéró befolyásuk lenne a választásokra. Persze a milliós nyugger réteg is elvesztené a szavazati jogát, azt meg semelyik politikus sem akarja, mert nagyon könnyen befolyásolható szavazóbázis.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.05.30. 18:40:43

@Boldeone2: "Az összes civilizált, fejlett ország Ukrajnát támogatja! Vajon miért?"

Eltekintve attól a csekélységtől, hogy te civilizáltnak mindössze az euroatlanti Nyugatot tartod, a kérdésed elég indokolatlan. Úgy csinálsz, mintha neked még senki sem említett volna legalábbis feltételezhető, erősen profitorientált mozgatóerőket és érdekköröket. Az összes civilizált, fejllett ország azon erőlködik, hogy a gyerekeknek drag queenek beszélhessenek a nemi identitásról. Vajon miért? Nincs rá tippem, de ettől még a jelenség megfigyelhető. Azt hittem, a máskor oly érzékeny szülők tombolva fogják követelni, hogy az ő csemetéjüknek senki ne beszélje tele a fejét. És a tombolás helyett csönd van. Miért? Fogalmam sincs. De hogy a dolog nem stimmel, abban teljesen biztos vagyok.

Nézd meg, kik keresnek a legjobban azon, hogy Európa undorító háborús lelkesedésben ég, persze a kockázat vállalása, sőt, felismerése nélkül. Hát ott vannak közöttük azok, akik magyarázatot tudnának adni rá.

Boldeone2 2023.05.30. 18:44:53

@Androsz: Én teljesen megértem őket, pár elborult, dühödt libsi viszont képtelen rá. Az nagyon szomorú, hogy az uniót most a dühödt libsik tudják arra terelni, amerre csak akarják. Minden birodalom megbukott"

Az EU nem birodalom, hanem államok ÖNKÉNTES érdekközössége, ahol a liberális, plurális demokratikus politikai rendszer "uralkodik"
Ennek a közösségnek az alapelveivel mond ellent az Orbán rezsim, hiszen:

- Pártpluralizmus helyett egypárti rezsim épül, Orbán leválthatlan
-A hatalommegosztás rendszere nem működik, nincs fékek és ellensúlyok rendszere
-A jogrend és az alaptörvény egy párt a Fidesz hatalomban tartasát szolgálja
- A közjogi " méltóságok" rezsimszolgák
- A bírókon politikai nyomás van, lopakadó precedensjog ( mindenről a Kúria dönt)
- A közmédia kizárólagos kormánykontrollja ( médiatanács )
- Egyetemek haveri, alapítványi kézbe adása
-Agymosó rezsim: kultúrgleichshaltung, történelemhamisítás, A Tudományos Akadémia autonómiájának felszamolása, stb
- Fasiszta gyűlöletkeltés programszintre emelése

Sokáig lehetne folytatni...

alöksz róz 2023.05.30. 18:46:01

@Sadist: nem is kell annyi törvényjavaslat

Boldeone2 2023.05.30. 18:53:42

@Androsz: Nézd meg, kik keresnek a legjobban azon, hogy Európa undorító háborús lelkesedésben ég, persze a kockázat vállalása, sőt, felismerése nélkül. Hát ott vannak közöttük azok, akik magyarázatot tudnának adni rá."

- Ez a háború mar régen túlmutat a pénzügyi érdekeken. Egyébként összességében MINDENKI veszít, az USA is, az inflaciós sokkok miatt
Itt most az kérdés, hogy egy militarista diktatúra terrorját elfogadja a szabad világ vagy sem. Egyértelmű, hogy nem lehet elfogadni! A pszichopata diktátort meg kell valahogy állítani és nem tétlenül nézni, megalkudni, nem tenni semmit

alöksz róz 2023.05.30. 19:12:19

@Boldeone2: "- Pártpluralizmus helyett egypárti rezsim épül, Orbán leválthatlan" - dehogy. csak nektek az. szavazók nélkül bárkit nehéz leváltani :-)))
"-A hatalommegosztás rendszere nem működik, nincs fékek és ellensúlyok rendszere" - dehogynem, van parlament, kormány, ügyészség, bíróság, alkotmánybíróság, közt. elnök
"-A jogrend és az alaptörvény egy párt a Fidesz hatalomban tartasát szolgálja" - dehogy. a demokráciát szolgálja, a népakarat érvényesülését
"- A közjogi " méltóságok" rezsimszolgák" - azok mind független és objektív szakemberek. polt például annyira független, hogy senki nem is tudja leváltani.
"- A bírókon politikai nyomás van, lopakadó precedensjog ( mindenről a Kúria dönt)" - nem politikai nyomás van rajtuk, hanem olyan teljesen jogos nyomás, hogy a törvényeket ne a törvényalkotói szándék teljes figyelmen kívül hagyásával értelmezzék a ballipsi bírók.
"- A közmédia kizárólagos kormánykontrollja ( médiatanács )" - független és objektív szakemberek vezetik a médiatanácsot a hiteles tájékoztatás érdekében
"- Egyetemek haveri, alapítványi kézbe adása" - az alapítvány jó dolog, sorosnak is van
"-Agymosó rezsim: kultúrgleichshaltung, történelemhamisítás, A Tudományos Akadémia autonómiájának felszamolása, stb" - ebben lehet valami a ti szemszögetekből
"- Fasiszta gyűlöletkeltés programszintre emelése" - épp ellenkezőleg, keményen fellépnek a fasiszta gyűlöletkeltés ellen.

csak a tényeket írom.

alöksz róz 2023.05.30. 19:23:25

@Boldeone2: "Itt most az kérdés, hogy egy militarista diktatúra terrorját elfogadja a szabad világ vagy sem." - így van, és egyre kevesebben fogadják el az usa terrorját

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.05.30. 19:29:14

@Boldeone2: Hát ennél azért többre tartottalak. Mi van, elővettél egy momentumos szórólapot, és bemásoltad róla a nagybetűs szöveget? Ennél ócskább propagandasódert elképzelni sem lehet. "A hatalommegosztás rendszere nem működik, nincs fékek és ellensúlyok rendszere" - ezt még Judith Sargentini sem mondhatta volna homályosabban. Semmit nem tudnál mondani, ami legalább hihetően igazolni próbálná ezt az ostoba, fellengzős és semmitmondó tézisedet. Illetve nem is a te tézised, hanem az egyik bálványodé. Kurva nagy égés volt.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.05.30. 19:31:06

@Boldeone2: "Itt most az kérdés, hogy egy militarista diktatúra terrorját elfogadja a szabad világ vagy sem. Egyértelmű, hogy nem lehet elfogadni!"

Világos. Csakhogy az oroszok nem fogják elszégyellni magukat és kivonulni Ukrajnából. Mi marad? Természetesen a háború. Értem én, csak nem mondd, hogy te a békét akarod.

alöksz róz 2023.05.30. 19:35:28

@cvsvrs: erre egy megoldás van, ne legyen semmilyen párt

Boldeone2 2023.05.30. 20:30:26

@Androsz: Mi van, elővettél egy momentumos szórólapot, és bemásoltad róla a nagybetűs szöveget?"

- Mi van, elővetted az ócska fideszes propaganda szöveget és bemásoltad a nagybetűs szöveget? Veddészre: kifogytál az érvekből, azért kezdtél a személyem támadásába a tartalom cáfolata helyett!

A tények azok - anno Orbán is beszélt róla anno, hogy nem nagyon szükséges a fékek és ellensúlyok rendszere - hogy ez egy egyhatalmi, egypárti rezsim. Orbán dönt a legfőbb közjogi méltóságok személyéről, akik pártemberek

Lehetne egy közjogi méltóságot mondjuk szélesebb körű parlamenti többséggel választani? Lehetne
Korábban ha lehetett elfogadhatóbb jelölteket választani, akkor most is lehetne, csak nincs meg a szándék!

A kérdés az, ( is ) hogy fideszes pártemberek hogyan lehetnek közjogi méltóságok, képviselhetik az egész ország érdekeit, lehet - e autonómiájuk, ha a pozíciójukat Orbán adja és veszi vissza? Nyilván nem

Egy bábszínház, ami itt megy, de a demokráciához semmi köze nincs !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 20:40:06

@Androsz:

"Ez olyan, mint ha a villanyszerelőről azt mondanám be, hogy vagy a fázisra köti a villanykapcsolót, vagy a nullára, 50-50%."

Ami simán nem jelentene problémát, ha csak kétáramkörös kapcsolókat lenne szabad árulni.

Boldeone2 2023.05.30. 20:41:26

@alöksz róz: az. szavazók nélkül bárkit nehéz leváltani :-)))"

-Éppen úgy, ahogy a többi elnyomó rezsimben, azokban sem lehet a rendszert leváltani. Putyin is azt mondja, meg Erdogán hogy "mögötte a többség"

dehogynem, van parlament, kormány, ügyészség, bíróság, alkotmánybíróság, közt. elnök"

- Rendeleti kormányzás van, a felsorolt szervezetek pedig az Orbán- rezsim kiszolgálója, az összes közjogi " méltóság" korábbi? pártemberek, Orbán személyes kinevezettjei ( Novák Katalin is )

olyan teljesen jogos nyomás, hogy a törvényeket ne a törvényalkotói szándék teljes figyelmen kívül hagyásával értelmezzék a ballipsi bírók."

- Magad igazolod, hogy csorbul a bírói függetlenség! Varga Zs- nek még bírói gyakorlata sem volt, úgy rakta Orbán a Kúria élére!

Boldeone2 2023.05.30. 20:46:47

@alöksz róz: független és objektív szakemberek vezetik a médiatanácsot a hiteles tájékoztatás érdekében"

- Ne viccelj már! Egyetlen független vagy ellenzéki sincs ott. Az MTVA volt szerkesztője BEISMERTE hogy politikai nyomásra készítették a műsorokat

az alapítvány jó dolog, sorosnak is van"

- Sorosnak is van, csakhogy Soros a saját pénzéből hozta létre, Orbán meg kilopta az állami vagyont : a tulajdonosi jogokat az alapítvány gyakorolja "

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.05.30. 20:51:02

@Boldeone2: A személyedet nem támadtam, a tartalmat viszont nem lehetett, mert nincs. Előhoztál pár nagyon elhasznált pártszólamot a "Fidesz bűneiről". Ez nem tartalom.

"Rendeleti kormányzás van"

Mondjál egy olyan rendeletet, amelyet az Országgyűlés megakadályozott volna, ha nincs rendeleti kormányzás. (Vagy egy olyat, amit a magadfajta meg tudott volna akadályozni az Országgyűlésben, ugye, az a makacs kétharmad.) Ez a hülye duma az oka annak a szégyellni való ostobaságnak, hogy az EP inkvizítorai meglepődtek, amikor megtudták, hogy az Országgyűlés a rendes módon ülésezik és dolgozik. Nekik azt mondták, hogy itthon Orbán átvette a hatalmat, és amilyen idióta barmok, még el is hitték. Na és amilyen mocskok, nem kértek elnézést a tájékozatlanságukért.

Boldeone2 2023.05.30. 21:01:59

@Androsz: Mondjál egy olyan rendeletet, amelyet az Országgyűlés megakadályozott volna, ha nincs rendeleti kormányzás. (Vagy egy olyat, amit a magadfajta meg tudott volna akadályozni az Országgyűlésben, ugye, az a makacs kétharmad"

Ember, gőzöd nincs a parlamenti demokráciáról, a törvényhozás normális működési szabályairól! Az ellenzék nem egyszer csak pár órával a törvény benyújtása előtt kapott meg több száz oldalas törvényjavaslatokat, így kellett volna érdemben valamit hozzászólni....Maguk a fideszes képviselők sem tudják miről szavaznak, csak egy elvtelen szavazógép a 2/3 ....Orbán autokrataként irányít, még mindig " vészhelyzeti kormányzás van "

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 21:02:28

@Androsz:

Mert ugye a háborúk jellemzően úgy érnek véget, hogy a támadó fél elszégyelli magát, és önként visszavonul a támadást megelőző határok mögé. Az oroszok ezt nem fogják megtenni - nem csak Putyin, de egy őt követő vezető sem.
Oroszországnak még rengeteg tartaléka van, hamarabb elfogynak az ukrán katonák.
Nincs az a nyugati segítség, amellyel le lehetne győzni Oroszországot. Végső esetben jön a taktikai atombomba, és ha addigra még marad kis józan ész a nyugati vezetőkben, akkor erre nem válaszolnak hasonlóval. Ukrajna nem ér meg egy világégést.

alöksz róz 2023.05.30. 21:03:19

@Androsz: a pártokra szavazás egyáltalán nem olyan, mint a villanyszerelés.

Boldeone2 2023.05.30. 21:06:45

@Androsz: Egyébként a verdict megszületett, a többség szavazott róla: Magyarország hibrid, választási autokrácia

hvg.hu/itthon/20220915_jogallamisag_szavazas_Europai_Parlament_Magyarorszag_hibrid_valasztasi_autokracia

Ti vagytok az irreális és irracionális kisebbség, azok, akik teljesen vakok, akik nem látják, hogy Orbán egy leválthatatlan egyedurali rendszert épített ki

alöksz róz 2023.05.30. 21:07:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: (a konnektorba pl elvileg tökmindegy hogy dugod be a dugót. de a komolyabb hifisták azért megnézik a fázishelyességet, állítólag jobb lesz a hang)

Boldeone2 2023.05.30. 21:12:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nincs az a nyugati segítség, amellyel le lehetne győzni Oroszországot. Végső esetben jön a taktikai atombomba, és ha addigra még marad kis józan ész a nyugati vezetőkben, akkor erre nem válaszolnak hasonlóval. Ukrajna nem ér meg egy világégést."

- Dehogynem! A nyugati szövetség tudja, hogy Oroszország fog veszíteni, csak időnkérdése. Ez az ország már nem a Föld második hatalma, jóval kisebb a katonai, humán és gazdasági potenciálja mint anno a CCCP - nek volt
Haborúzni nem mer a nyugattal, mert veszteni fog, atomot nem fog indítani ( azt Kína nem engedi ) meg akkor összeomlik a narrratíva

Én biztos vagyok Ukrajna - relatív- győzelmében

alöksz róz 2023.05.30. 21:13:48

@Boldeone2: "- Ne viccelj már! Egyetlen független vagy ellenzéki sincs ott" - csak független és objektív tagja van.
minek oda ellenzéki? rontani az objektivitást?

kérdezzünk meg egy független és pártatlan kommentezőt, melyikünknek van igaza a felsoroltak kérdésekben.

ulpiust javaslom, közismert az elfogulatlansága.

(sőt még lehet velem szemben elfogult, ismert dolog hogy nem vagyunk cimborák)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 21:15:03

@alöksz róz:

Az abszolút fázis még hihető és érthető, perdze csak a szubbasszusnál. De ez már ezotéria, misztikum, fasság. A trafó szekunder oldalán tökmindegy, hol van a fázis a primer oldalon.

A földhurok persze kerülendő, de ez alapszintű NYÁK-tervezési kérdés.

alöksz róz 2023.05.30. 21:20:04

@Boldeone2: ...mondja egy közismert propagandamagazin.

alöksz róz 2023.05.30. 21:23:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "De ez már ezotéria, misztikum, fasság." - vettem egy fasza elosztót nagy drágán, a fázishelyességet is jelezte.
a világon semmi különbséget nem hallottam.
lehet nem volt elég jó hozzá a rendszerem :-)))

alöksz róz 2023.05.30. 21:25:29

@cvsvrs: de minek a budapest párt?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.05.30. 21:30:49

@Boldeone2: Ahogy már írtam is, a parlament ebben a formájában fölösleges, a választás nem képviselőket választ, hanem mandátumokat ad a pártok kezébe. A képviselőket meg lehetne spórolni, úgyis csak azt nyomhatják, amit a frakcióvezető kiad. Ez így megy már harminc éve. Én nem fogok siránkozni azon, hogy a szavazási procedúra fel lett gyorsítva. A pofa kedvéért jó lenne, ha visszatérne a dolog a régi, sablonos útra, mert a magadfajtáknak baja van a "rendeleti kormányzással", ami egyébként nem rossz szó, a kormányzás mindig is rendeleti volt, itt csak a törvények vannak egyes esetekben (nem ismerem ezeket) rendeletre cserélve.

"Magyarország hibrid, választási autokrácia"

Ezt olyan büszként zengték a libsik, mintha lenne bármi fogalmuk arról, hogy ez a kreálmány történelmileg mi rosszat hozott eddig. Ilyen még sosem volt, ezt a szót még nem aggatták senkire, szerintem ez a kifejezés akár még dicséret is lehet, feltaláltunk valami újat.

Hibrid? És, szokott baj lenni a hibridekkel? Valakinek negatív élményei fűződnek a hibridekhez? A hibrid autók mostanában nagyon menők, akkor a hibrid autokrácia is egy kafa dolog lehet. Majomkodás. Te meg most már ne bombázz engem mások szólamaival, elég lenne, ha a saját gondolataidat elmondanád, ha vannak még.

"akik nem látják, hogy Orbán egy leválthatatlan egyedurali rendszert épített ki"

Nem is akarom leváltani. A szavazók többsége sem akarja leváltani. Egyelőre szükség van egy határozott kézre a kormányon, mert sok a kátyú. Egyébként az a véleményem, hogy ha majd lesz egy életképesnek tűnő alternatíva egy választáson, Orbánt is le lehet váltani. Tudom, nincs sajtószabadság, mindennap olvasom a sajtóban, már meg tudtam jegyezni, de mivel a Z generáció nem olvas újságot és nem néz tévét, fogalmam sincs, hogy ez kit érdekel itt.

"Én biztos vagyok Ukrajna - relatív- győzelmében"

Pompás. Drukkolok. De akkor mi is múlik azon, hogy mi adunk-e nekik fegyvereket? Harminc ország tömi őket fegyverrel és pénzzel, pont a templom egerének fegyverein fog múlni a diadal?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.05.30. 21:35:15

@alöksz róz: Az a Karácsonyt jelenti. Azt meg majd odacsapják valamelyik országos párthoz, akinek éppen hiányzik. Nagy vásárt csinálnak vele.

alöksz róz 2023.05.30. 21:37:02

@Androsz: "Nagy vásárt csinálnak vele." - még ez sincs kizárva, a pesti mamik szeretik

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.05.30. 21:43:05

@Boldeone2: Egyébként nem értem azokat, akiknek a legfontosabb dolguk a "választási autokrácia" miatti aggódás. A kutatók ámulnak azon, hogy itt bombabiztosan beállt a választói tábor mindkét oldalon. Egy év alatt történt egy csomó szar dolog, és nem mozdult semmit a népszerűségi arány. Itt legálisat nemigen lehet elképzelni, amivel megnyerhetné a választást a szélsőlib. Naponta emlékeztetnek rá bennünket a legszélesebb nyilvánosság előtt, Facebookon, mindenen, hogy háborúpártiak, buzipártiak, egy kicsikét még migránspártiak is, a külföld fizeti őket, valamint bevallottan a teljes Magyarország megtorpedózásán dolgoznak odakint. Most komolyan, ezt mivel akarnád te feledtetni egy "objektív" választáson? Szemben egy olyan rendszerrel, amely minden jelét háborítatlanul gyűjthette be annak, hogy törődik az országgal? Ne mondd már, hogy itt az ellenzék győzelemről álmodozhat. Csak puccs jöhet szóba, demokratikusan persze, csakis.

alöksz róz 2023.05.30. 21:48:40

@Boldeone2: "-Éppen úgy, ahogy a többi elnyomó rezsimben, azokban sem lehet a rendszert leváltani" - itt magyarországon demokrácia van, ezt tudtommal nem is akarja senki leváltani. a kormányt pedig le lehet váltani. persze szavazók nélkül tényleg nem lehet. ilyen a demokrácia, szavazók is kellenek.

"- Rendeleti kormányzás van, a felsorolt szervezetek pedig az Orbán- rezsim kiszolgálója, az összes közjogi " méltóság" korábbi? pártemberek, Orbán személyes kinevezettjei ( Novák Katalin is )" - mert mi a baj a rendelettel? 90 óta benne van az alkotmányban, hogy adott esetekben rendeleteket hoz a kormány.
a felsorolt szervezetek a kormánytól teljesen független szervezetek, ahogyan az benne van az alkotmányban.

"- Magad igazolod, hogy csorbul a bírói függetlenség" - dehogy igazolom. te nem tudod, mi a bírói függetlenség. a bírói függetlenség ugyanis nem azt jelenti, hogy a ballipsi bíró majd jól kitalálja magának hogy mi a törvény :D

alöksz róz 2023.05.30. 21:51:19

@Boldeone2: "az összes közjogi " méltóság" korábbi? pártemberek" - lehet hogy némelyik párttag volt korábban, de mára mindegyik független és pártatlan szakember. aki mást állít, az laposföldhívő.

ulpius66 2023.05.30. 22:00:13

Ott van pl. a német választási rendszer amiről a magyart "másolták" .... vegyes rendszer (egyéni és listás választás) 5% a bejutási küszöb, egyfordulós, kompenzálják a vesztett szavazatokat......

Aztán ottan van Bajorország a maga 14 millió lakosával meg a magyar GDP tízszeresével.....

...ÉS OTT IS VANNAK TARTOMÁNYI VÁLASZTÁSOK, SŐT, DEMOKRATIKUS VÁLASZTÁSOK!

ÉRDEKES MÓDON EGYETLEN EGY BAJOR HAZAFIT SEM ZAVAR, HOGY 1945 ÓTA A CSU VAN HATALMON!!!!!

HOL EGYEDÜL, HOL KOALÁBAN KORMÁNYOZ.....

AZÉRT, MERT 1945 ÓTA MINDIG A CSU KORMÁNYOZ, MÉG NINCS AUTORITER HIBRID REZSIM BAJORORSZÁGBAN....

ulpius66 2023.05.30. 22:03:52

Persze számos egyéb példa is van!

Azért, mert Svédországot 30 évig egyfolytában a szociáldemokraták kormányozták, még ők sem váltak fasiszta rezsimmé....

SOHA SENKI SEM VONTA KÉTSÉGBE A VÁLASZTÁSOK TISZTASÁGÁT SVÉDORSZÁGBAN, ÉS AZ OTTANI KONTERVATÍV ELLENZÉK NEM AZZAL TAKARÓZOTT, HOGY MILYEN SZAR A SVÉD VÁLASZTÁSI RENDSZER, MEG LEJT A PÁLYA ÉS HASONLÓ BAROMSÁGOK....

alöksz róz 2023.05.30. 22:05:37

@Androsz: "Csak puccs jöhet szóba, demokratikusan persze, csakis." - azt nem merik, mert tudják hogy ha megpróbálják, agyonveri őket a nép

ulpius66 2023.05.30. 22:08:18

... egy pár hónapja aztán tényleg győztek a konzervatívok!

ulpius66 2023.05.30. 22:11:01

@alöksz róz: ""Csak puccs jöhet szóba, demokratikusan persze, csakis." - azt nem merik, mert tudják hogy ha megpróbálják, agyonveri őket a nép..."

MEG PERSZE TÖBB BALLIBSI POSZTON "ELJÁTSZOTTAK" AZZAL A LEHETŐSÉGGEL IS, HOGY LIKVIDÁLNI KÉNE ORBÁN VIKTORT, AKKOR ÚGYIS SZÉTESNE A FIDESZ, ÉS AKKOR JÖHETNEK A BALLIBSIK.....

alöksz róz 2023.05.30. 22:11:15

@cvsvrs: azok pártoskodjanak otthon a négy fal közt

ulpius66 2023.05.30. 22:16:26

A legjobb, és legolcsóbb megoldás persze az lenne, ha választások nélkül kormányoznának a ballibsik!

ÚGYIS ŐK AZ OKOSABBAK, NÁLUK AZ ÉRTELEM....
(ha meg valamit nagyon elbasznának, akkor átadnák a kormányzást egy másik ballibsi csoportnak...)

Wildhunt 2023.05.30. 22:16:32

@alöksz róz: ha számítana, filléres tétel lenne fázisválasztót építeni az összes hangtechnikai eszközbe. Mivel ezt a normális gyártók nem csinálják, én elkönyveltem a mágneses fogyasztáscsökkentő mellé.
Persze nem lennék meglepve, ha egy élelmes kisiparos gyártani kezdené, majd hülyére keresné magát az audiosznobokon. A gravimágneses falszárítónak is lett piaca.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 22:20:06

@alöksz róz:

Miféle elosztót? 230V-os hálózatit? Ha igen, akkor ugyan miféle fázishelyességet jelez? Eleve értelmezhetetlen.

Ne dőlj be mindenféle parasztvakításnak. Emlékszem, sok-sok éve jártam Bpesten egy extraszuper hifi-szaküzletben, láttam horror áron D/A konvertert horror árú CD-játszókhoz. Nagy büszkén ki volt írva rá, hogy ANALÓG oszcillátor van benne, amitől "lágyabb" lesz a hangzása. Talán hőkompenzált LC-oszcillátor lehetett, nem tudom, mert az volt még kiírva, hogy ettől nem lesz olyan kemény, gépi a hangzása, mint kristályoszcillátorral.

Mintha bizony a D/A konverternek nem lenne mindegy, mi állítja elő a neki szükséges _négyszög_ órajelet. :DD Mert neki igen pontos és határozott élekre van szüksége, nem szinuszos jelre, amit egy komparátorral úgyis négyszögjellé alakítanak, csak az már jitteres lehet.

Máshol meg egy másik D/A konverternél épp azt írták előnynek, hogy stabil kristályoszcillátor adja az órajelet. Ami melleskeg műszakilag mindenképpen a jobb megoldás.

alöksz róz 2023.05.30. 22:21:54

@Wildhunt: "ha számítana, filléres tétel lenne fázisválasztót építeni az összes hangtechnikai eszközbe" - ez nem ilyen egyszerű, mert lehet az is lerontaná a hangot, mert mégiscsak egy plusz akadály :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.05.30. 22:23:28

@Androsz: és az a durva, hogy te régen még voltál valaki. Most meg az egész bandátok lement kutyába a gazdi meg annak a gazdája kedvéért.

Wildhunt 2023.05.30. 22:23:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: de csak aranyérintkezős hdmi kábellel.

Ezek abból élnek, hogy a zene pont olyan divat mint hülyének lenni a fizikához.

Wildhunt 2023.05.30. 22:25:01

@alöksz róz: az. Ez a világ megérett az EMP-re.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.05.30. 22:25:16

@Boldeone2: te meg még mindig rendesen küzdesz a propagandamajmokkal.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 22:25:41

@Wildhunt:

"A gravimágneses falszárítónak is lett piaca."

Ammegmi?
Én csak olyan falszárítóról tudok, hogy kis egyenfeszültséggel nem engedik a hajszálcsövesség révén felszivárogni a nedvességet. De ez működik is.

alöksz róz 2023.05.30. 22:27:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Ne dőlj be mindenféle parasztvakításnak." - abból már kinőttem, ezzel az említett esettel.

"Mintha bizony a D/A konverternek nem lenne mindegy, mi állítja elő a neki szükséges _négyszög_ órajelet. :DD" - meg kell hallgatni és kiderül :-)

alöksz róz 2023.05.30. 22:30:00

@Wildhunt: az arany csak azért kell, hogy megvédje a csatit a korróziótól

látjátok feleim szümtükkel 2023.05.30. 22:30:08

@ulpius66:

Látom még mindig jól fizetnek. Nem azt mondtam, hogy jobb volt a kádár rendszer, csak azt, hogy sok minden egyszerűbb, élhetőbb volt. Kérdezd meg azokat a fideszeseket, pl. Orbán nertársat / éltesse az istene sokáig és élvezzétek amíg bírjátok , akinek mintha "nagy" keresetű tanítónőként dolgozott volna az anyja, apja meg elvtárs volt , és kormányának idősebb tagjait, akik akkoriban szereztek ingyen diplomát, hogy most tudnának-e diplomát szerzeni a hatalmas tandíjak mellett. Ahhoz képest elég jól felküzdötték a diploma árát, és sokakat kizártak a továbbjutás lehetőségéből.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 22:37:35

@Wildhunt:

Az aranyozott érintkező speciel nem hülyeség. A számítástechnikában is kizárólag aranyozott csatlakozókat és csatlakozósávokat használnak, mert az aranyat nem támadja meg a légköri kén meg egyéb szarság, nem korrodálódik, nem keletkezik vékony oxixréteg a feldzínén, ezért stabil érintkezést biztosít.

Ezért van az, hogy a visszagyűjtött számítástechnikai hulladékból jó üzlet visszanyerni az aranyat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.05.30. 22:43:28

@látjátok feleim szümtükkel: az egyik leg agyhalottabb leg idiótább fideszkomcsinak magyarázol.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 22:46:36

Mostanában multiméter- és lakatfogóteszteket nézegetek a jútyúbon, mert van ugyan mindkettőből több is, de pár plusz funkcióra lenne dzükségem. A tesztek állandó része a folytonosság-teszt (continuity test). Itt nagyon kijön a sima és az aranyozott mérőhegyek közötti különbség.

G. Nagy László 2023.05.30. 23:47:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: NDK turmixgép, a kivehető ajtajú van még?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.30. 23:57:48

@G. Nagy László:

Kern &rás konyhájában talan még akad egy.

HypocritSlayer 2023.05.31. 07:37:57

@G. Nagy László:

>>1. Mini állam. Rendőrség, határőrség, jogvédelem. Egy ilyen struktúrában szinte mindegy is, ki vezetné az országot, így az sem számítana, ki megy el szavazni és ki nem.<<

Azért is egy elbaszott lózung, amiről beszélsz, mert olyan kvázi "éteri"/"tiszta" premisszákból indulsz ki, ami valójában nem létezik, ráadásul azzal párosítod, hogy az általad elképzelt víziót kvázi tökéletes, jézusi/buddhai személyek és személyiségek "irányítják".

A rendőrség "főnöke" objektíven sokkal nagyobb hatalommal rendelkezik, mint bárki más, ugyanígy a határőrség főnöke is, a jogvédelemé. no meg végül a "mini állam"-odé is.

Tetszik vagy sem, de ezek objektív tények, és mivel valamikor ezek egy személyben "testesültek meg", ami nem véletlen, hiszen az a "tiszta liberalizmus" amit vizionálsz, az valójában a gyarló emberek "kezében " nem más mint gyakorlatilag az anarchia.

Mivel valamikor egy személy testesítette meg ezeket, így általában az illető szemlye, személyisége, intelligenciája, jó és rossz tulajdonságai , illetve az út hatalomta emelők/megtartók és "kiszolgáló főurak" erőviszonya, ennek dinamikája alapján dőltek el a dolgok valójában, addig, amíg ezt hatalommal/erővel fenn bírták tartani.

Mindig is a "legkiválóbb harcos"-al kezdődöt, aztán mindig, kivétel nélkül, az utódok "elkorcsosultak", bürokratizálódtak, de az elit az mindig és minden korban elit, és extrém kis időszakoktól eltekintve, a kasztrendszer mindig kialakul és mindig biztosítja a "relatív békét" és mozgásteret amiben "lehet élni".....
Tetszik vagy sem, de ennek ilyen a természete, bármilyen lózungot is hazudjunk magunknak, vagy másoknak.

Még most is, bármilyen "erőszakállamban", vagy diktatúrában, ha a csőcselék "megvadul", akkor bizony baszhatja az aktuális hatalom, hát még akkor, amikor "mindent szabad , sőt még annak az ellenkezőjét is".........

Nem véletlen, hogy a cirkusz és kenyér biztosítása a mindenkori hatalom megtartásának a legjobb eszköze, amire aztán akármilyen jó, vagy rossz "propagandát" lehet "párosítani", de valójában a propaganda lófaszt nem ér "mögöttes tartalom" nélkül.

>>2. Tudás-alapú szelekció: ismeretekhez kötni a választójogot, avagy iskolázottsághoz. <<

Itt is "határok meghúzása" az első probléma, de ahogy ezt megtetted, abban a pillanatban kasztrendszert hoztál létre:), és bizony, kiderül, hogy vannak "egyenlőbbek" és a páriák:) , hiszen egy bizonyos IQ alatti az nem bizony kiszorul a "felső kasztból" és a liberalizmusodat pont most basztad szájba vele:), hiszen diszkriminálsz:)

>>Lehet súlyozott is a rendszer: érettségi kétszeres, diploma háromszoros szavazat. <<

És akkor még cizellálod is:), vagyis az elitet te nem az erő és hatalom mentén "választod ki", hanem jórészt intelligencia kapcsán:)

>>Ezzel az a baj, hogy azonnal fasizmust kiáltana a világ.<<

Valójában, amióta rájöttek, hogy nem számít, hogy ki és hogyan szavaz, amíg az elit a hatalmat egymás közt osztja fel és mindegy, hogy egy néger, vagy majom, vagy épp demens "vezeti" az országot, hiszen "túl nagy ahhoz, hogy elbukjon", és valójában determinált és szűk mozgástérrel rendelkezik.

Ezért is álságos a "putlerezés" meg hasonló faszságok, hiszen ő még csak nem is "király" és valójában azért van ő ott, mart ő képes pillanatnyilag a legjobban képviselni//reprezentálni,/beteljesíteni etc azt a szerepet és feladatot, amit pl. egy orosz vezetőnek meg kell tenni.
Ők még annyira "barbárok", hogy "még ez is számít", vagyis a többi "felvilágosult és nagyondemokratikus" országokkal szemben még azért a tökös férfi valahol "elvárás" a barbár néplélek által"......

>>3. Adófizetés mértékében súlyozott szavazatok.<<

És akkor most cizellálod:)
Eszembe jut a feudális korban lévő "választások", ahol a "nemesek" szavazhattak és a csórót épp úgy "megvették" akkor is, amint mostanában:)

A színdarab ugyanaz, csak a szereplők személye változik, és most a "közönség is be van vonva", de valújában nem számít:), mert ha számítana, nem engednék:)

>>4. Közvetlen demokrácia - a törvényjavaslatokról neten, ügyfélkapun keresztül döntünk. Talán ez a legjobb - itt az analfabéták és a többi idióta gyorsan lemorzsolódik. <<

Akkor már csak az a kérdés, hogy ki "üzemelteti az ügyfélkaput":) és az összes lázálmodat elfelejtheted:)

HypocritSlayer 2023.05.31. 08:18:05

@G. Nagy László:

>>"A vágyálmod egyenlő birkákat kíván meg"

Fogalmam sincs, hogy ezt honnan veszed. pont az a lényeg, hogy nem.<<

Biztos? hiszen te meritokráciáról papolsz és azon belül is a nem létező liberális "egyenlőségről"........
És valójában mindig visszajutunk oda, hogy a "pokolba vezető út (mindig?:) jó szándékkal van kikövezve......."

>>Háromféle megoldás létezik:
1. Diktatúra - alapból tiltod az iszlámot (nácizmust, kommunizmust, tetszés szerint), bezáratod a mecseteket, börtönbe zárod azt, akinél Koránt találsz.<<

Ez volt a korabeli Magyarországon a "megoldás", lásd a "böszörményeket"....., még annyival megfejelték, hogy vagy ez, vagy "unga- bunga halálig"....

Kb 2-3 generáció alatt megszűnt az iszlám csírája is Magyarországon akkoriban.

>>2. L-iberalizmus - egészen addig vallásszabadságot hirdetsz, amíg az nem jár tettlegességgel.<<

Csakhogy a liberalizmus az együtt jár a demokráciával, az ppedig mindig az (aktuális) többség "uralma" , amit ha egy "ilyen"(muszlim, kommunista, náci stb) "megszerez", akkor a "többség jogán" bármit megtehet, vagyis a "demokrácia" az addig létezik, amíg "nem olyan " többség kerül hatalomra, aki nem él vissza vele.......

Amelyik deklaráltan és nyilvánosan, kisebb ségben is azt hangoztatja, hogy márpedig ő megtenné, azt jó esetben nem "szavazzák meg", kivéve, ha mennyiségileg túlszaporodják a "demokratákat", vagy van olyan hatalom, erő, amelyik akár erőszakosan, de segíti, hogy egyszer megkaparintsák az irányítást.....akkor viszont reszeltek.....

>>3. Diktatúra - hagyod, hogy a sharia legyen az uralkodó törvény.<<

Ez nem opció, hiszen az már nem a te döntésed egy pont után, hanem a "többség" döntése.....

>>Én a középső megoldásra szavaznék, tudva, hogy ez mindig vékony palló.<<

Valójában mennyiségi kérdés, és ha hagyod, hogy saját maguk "kicsibe" megteremtsék a "saját világukat", lásd "NOGO zónák", akkor már csak idő kérdése, mert determinisztikus, hacsak erővel ki nem írtod őket, hiszen mindig felfalják, előbb vagy utóbb, a gazdatestet.....

>>"A jót és a rosszat gyönyör- és fájdalomérzetként határozza meg. - Ez önmagában véve is egy baromság"

Miért is? Minden valamirevaló filozófus ide jut.<<

Mert szubjektív faszság és és ahány ember, annyiféle "jó, gyönyör és fájdalomérzet" , még ikrek estén is vannak eltérések:)

Az összes "valamire való" filozófus is csak gyarló ember a saját elbaszott szubjektív nyomorából és a traumáiból látja és vezeti le a világot, a legjobb példa erre pont Buddha, akinek az anyja korán elpatkolt és az ebből fakadó traumája "hozat létre" azt az "univerzumot", amitől most a nyugati "elit" elájul....

>>Hozod a pszichopatákat, mintha ők lennének a társadalom meghatározó hányada, akikre figyelemmel kéne lenni. <<

A rossz hír az, hogy minden ember, aki nem tökéletes, az bizony, valamilyen szinten "pszichopata", mert gyarló, mert vágyai, ösztönei, késztetései vannak, amik arra predesztinálják, hogy kielégítse, amiket a társadalom, a keretek, a büntethetőség, és a hasonló "szörnyű és korlátozó kényszerek" kordában tartanak......

>>Kibaszottul nem érdekel a sorozatgyilkosok vágyvilága, ahogy a pedofiloké sem.<<

Értem én az "eltartott kisujjadat" , és őszintén, ezeket az extrém példákat provokatív céllal raktam bele, csakhogy a látens szar az bizony akkor is van, ha te úgy teszel, mintha ez nem lenne, és a gyarlóság csak azon múlik, hogy mennyire válik "transzparensé".

Nem véletlen pl. , hogy a papok, pedagógusok között sok a pedofil, ahogyan az erőszakszervezetek vonzzák azokat, akiknek "van gyomruk hozzá".....
Másik, örök példa, hogy a politika az opportunistákat gyűjti össze és paradox módon, de jobban működik velük, mint a nem opportunistákkal.....

>> Ha ezekre hivatkozol, semmivel sem vagy előrébb, mint a progresszív faszfejek. <<

Nem ezekre hivatkozom, csak ezek a legjobban "mellbevágó" példák, de egy értelmes ember pontosan tudja, hogy a "farkasok" mindig "köztünk járnak" és általában a "farkas vadászok" szintén farkasok, csak épp (azt hazudják maguknak, ) úgy tesznek, mintha a "jó oldalon" állnának....

Én az emberi gyarlóságról beszélek, persze, te kivétel vagy, ezért külön, tőled, elnézést kérnék.....

>>De valamiért bekattant nálad ez a hülye relativizálás, és folyton ezt erőlteted.<<

"Az vesse rá az első követ", csakhogy a "mesteredet" idézzem....

HypocritSlayer 2023.05.31. 08:18:36

@HypocritSlayer: folyt.

>> Az egész világlátásod kerül így futóhomokra, de ez már legyen a te bajod.<<

Hiszed, vagy sem, de annak szurkolok, hogy ne legyen igazam:), de sajnos "mindig pinákat rajzolsz":)

>>(Locke azért jó alap, mert nem vallásos.<<

Attól, hogy rájött a vallás faszságára, attól még a traumatikus nyomora nem szűnt meg:)

>> Ő úgy tud érvelni a természetjog mellett, hogy nem hivatkozik isteni tekintélyre. <<

Most ettől elájultam, de tényleg, miközben az "isteni tekintély" a legnagyobb faszságok egyike, és bocsásd meg, ha ezt nem tekintem "érvnek":)

>>Ő és a hozzá hasonlók jelenthetnék a hidat a jó érzésű, helyes értékvilágú emberek között. <<

Egy elbaszott, utód és nő nélküli szerencsétlen........, ahogy az életrajzát elolvastam.....

>>A faszom se érti, miért lököd el magadtól ezt a vonalat.) <<

Igazán őt is a helyén kezelem, a saját korlátaival együtt.....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.31. 08:40:11

@HypocritSlayer:

"a politika az opportunistákat gyűjti össze és paradox módon, de jobban működik velük, mint a nem opportunistákkal....."

Ha az opportunista szót lecseréled a lényegében azonos jelentésű, ám szebben hangzó kompromisszumkészre, akkor már nem is tűnik paradoxonnak. :D

HypocritSlayer 2023.05.31. 08:43:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
>>Ha az opportunista szót lecseréled a lényegében azonos jelentésű, ám szebben hangzó kompromisszumkészre, akkor már nem is tűnik paradoxonnak. :D <<

Inkább a "gátlástalan" az, ami a valóságot jobban "lefedi", de ez érvényes igazán minden vezetőre, hiszen 80%-uk nem az érdemei, hanem a gátlástalansága és a lojalitása miatt lett vezető......

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.31. 09:39:33

@HypocritSlayer:

Így már OK, de azért a politika általában a kompromisszumok "művészete" is. Még kétharmadnál is, csak ekkor a kompromisszumok kevésbé köttetnek a nyílt színen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.31. 09:53:04

@Wildhunt:

"Ez a világ megérett az EMP-re."

Na de akkor hogyan nyüstölnénk egymást balosok, jobbosok, libsik és illibsik? Fizikailag azért inkább mégsem lenne jó.

Még évekkel ezelőtt olvastam, hogy egy jópár farádos szuperkondenzátor-pakk és egy kellően méretezett tekercs is elég hatékony tud lenni, persze csak kis hatótávval. Nem is értem, ződ terroristák miért nem "robbantottak" még ilyet.

Bár ideiglenesen egy kva nagy napkitörés is megteszi.

Wildhunt 2023.05.31. 10:10:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: egy dolog a processzor lába, kettő a tulipán szirmai.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.31. 16:19:50

@Wildhunt:

"Az AQUAPOL készülékek a működéséhez szükséges energiát a Föld gravomágneses erőteréből nyeri, egy speciális antenna-rendszeren keresztül.
Kiegészítő energiaforrásként térenergiát használhatunk."

Naggyon komoj! Engem meggyőzött...

baalint1 2023.05.31. 17:03:26

Nagyon jó cikk, nyilván már helyén tudom kezelni a kötelező bolsevik propagandát is az utolsó előtti bekezdésben, mint mikor a Besúgóban egy rendszerkritikus beszéd után kötelezően elmondta a csávó, hogy mindent a szocializmusért, vagy valami ilyesmit, de a lényegi tartalom tényleg nagyon jó, régen írtál ilyen jót.

Egyébként szerintem még egy nagyon fontos dolog, hogy kapitalizmus nélkül nincs liberalizmus, mert ha a magántulajdonhoz való jogot akadályozza az állam, akkor azzal már az egyik legfontosabb jogot korlátozta, és minden más jog veszélybe kerül, hiszen az állampolgár kiszolgáltatottává válik az államnak.

Az egyébként nagyon jó gondolat, hogy egy liberális rendszer esetében az állam nem képviselhet ideológiát. Érdekes, hogy ennek ellenére a gyakorlatban egy olyan állam építésének tapsolsz, amely mindent ideológiai színezetben akar látni...

Wildhunt 2023.05.31. 17:39:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem csak téged. A 2000-es években ilyenekkel szárították a parlament alagsorát.

MEDVE1978 2023.05.31. 17:40:45

@Boldeone2: Alapvetően igen, a baj csak az, hogy nem nagyon működik a globális kapitalizmus keretrendszerében. Ugyanis a nemzetközi tőkeáramlás nagyjából kinyírja.

MEDVE1978 2023.05.31. 17:51:01

Még akartam írni a posztban az egyik hamis tételről, ami a szerző által pozitívnak tekintett részvételi kapitalizmus.

"Tisztán emlékszem: a főiskolai előadásokon - közvetlenül a rendszerváltás után - gyakran szó esett a Munkavállalói Részvénytulajdonlási Programról, mint az állami üzemeket érintő privatizáció lehetséges formájáról - kár, hogy nem vált valódi divattá. "

A részvételi kapitalizmus véleményem szerint szintén arra a hamis elvre alapoz, hogy az emberek racionális cselekvésre és tervezésre, előrelátásra képesek. A dolgozói tulajdonlás ugyanis gyakorlatilag azt jelentené, hogy az embereknek van akkora józansága, türelme, hogy rossz időkben is kivárják a menedzsment döntéseinek hatását, még ha az mondjuk többéves krízissel és jövedelemcsökkenéssel is jár, illetve jó időben sem adják el egy jó árért a tulajdonrészüket. Nem véletlen, hogy ez a tulajdonlási szerkezet legfeljebb KKV-kre jellemző, a pár haver által alapított szoftvercégre, kávézóra. Hány olyan történet van például a szilikonvölgyben, hogy összeálltak egy páran, bedobták a cégbe a pénzüket és igyekezték felfuttatni. Mind úgy végződnek, hogy egy-két alapító marad a cégben, a többiek realizálják a hasznot egy idő után, amikor már kockázatosabbnak tartják a folytatást és jó üzletnek tűnik az üzletrész eladása. Éppen ezért ez egy nem széles körben eltrejedt és nem tartós tulajdonlási forma.

Az oroszoknál ugye híres példa, hogy így próbálták meg a privatizációt. A hatása ugye az lett, hogy Szasa eladta két vodkáért a gyárban lévő tulajdonrészét a következő oligarchának.
Tehát a dolgozói tulajdonon alapuló cégekből nem lesznek megacégek és nagy méretben nem működik ez a modell.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.31. 17:57:59

@Wildhunt:

Már nem használják a parlamenti alagsorban? Örök garancia van rá pedig.

Arra gondoltam, hogy veszek ebből a forradalmi eszközből vagy 100 darabot, ha a bugyogóm is rámegy, és a Föld gravomágneses energiáját és a térenergiát kiaknázva ezzel fűtöm a házat.

alöksz róz 2023.05.31. 18:00:27

@Wildhunt: dehogy feleslegesen, az arany sokkal jobb vezető, mint a rézoxid :-)

Wildhunt 2023.05.31. 18:25:55

@alöksz róz: lásd fent. Van ahol van értelme, van ahol nincs. Árnyékolásnál meg digitális jelátvitelnél speciel nincs.

alöksz róz 2023.05.31. 18:37:24

@Wildhunt: :D

és mi van ha azt mondom, hogy a hdmi-kábelek közt van különbség a kapott képben? :-)

Wildhunt 2023.05.31. 19:37:41

@alöksz róz: felteszem te is olyan vagy, aki kizárólag flac-ot hallgat agybadugós fülesen?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.31. 19:37:45

@Wildhunt:

A kábel és az árnyékolás természetesen réz, hiszen az ezüst után a legjobb vezető. Az arany pedig nem a legjobb vezető. De a csatlakozók felületét éppen digitalis jelátvitelnél illik aranyozni. Az arany lágy fém, ezért többnyire ötvözetet használnak.

Éppen ezért a jobb gyártók azt is meg szokták adni, hány csatlakoztatásig garantálják a minőséget.

Megértem, higy gyanakvó vagy a sok átverés, humbug, áltudományos baromság láttán, de hidd el, a számítástechnikai gyártók nem szórakozasból használnak aranyozott csatlakozókat. Ha tehetnék, megspórolnák az aranyozás költségét.

alöksz róz 2023.05.31. 20:42:04

@Wildhunt: wav :-)
esetleg cd, tidal. ha letöltöm akkor flac, de nagyon vegyes a minősége, a letölthető mp3-ak pedig többnyire gyenge minőségűek.
van jó mp3, amit a cd-ről másoltam, jobb mint a letölthető flac-ek.
de ugyanarról a cd-ről másoltam flac-et és wav-ot is, jobbak mint az mp3.

nem fülessel zenélek, agybadugósból pedig szerintem nem is létezik olyan jó, még közel sem, mint a hagyományos fejhallgatókból. de ezt a birka jobban tudja, elég fasza kis fülese van.

na :-)

alöksz róz 2023.05.31. 20:50:05

@alöksz róz: "de ugyanarról a cd-ről másoltam flac-et és wav-ot is, jobbak mint az mp3." - jav: nem a flac, csak a wav volt egyértelműen hallhatóan jobb mint az mp3.
de ez már a forrástól is függ szerintem meg a rendszertől.

alöksz róz 2023.05.31. 20:54:08

@HypocritSlayer: "de ahogy ezt megtetted, abban a pillanatban kasztrendszert hoztál létre" - ja. de a 3. ponttal inkább.

alöksz róz 2023.05.31. 20:57:03

@Wildhunt: lehet. ennyire nem értek hozzá. mindenesetre rgb-vel nem tűnt fel h különbség lenne.

Wildhunt 2023.05.31. 21:53:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @alöksz róz:
Csak meglett a végeredmény. Tehát:
Ha gyakran széthúzod a csatlakozót, az aranyozás megvédi a kapcsolódási felületet. (Ugyanígy megvédi a krómozás is, de az maximum a jackeknél fog működni a rétegvastagság miatt.)
Nomost ha ezt megértettük, akkor belátható hogy ha a hdmi konnektorral összekötöm a PC-t meg a Tv-t kb az életük végéig, akkor többet ér ha a csatlakozókat befújom kontaktsprével, majd kvázi hermetikusan összedugom, mintha aranyozott drótot vettem volna.

Wildhunt 2023.05.31. 21:59:48

@alöksz róz: a különbséget a rézdrótok szálvastagsága és a sodrás minősége adja. Minél több minél véknyabban összesodort szálból áll a kábel, annál kisebb hatása lesz rá a saját nagyfrekvenciás jeleinek. Ez főleg 60Hz felett fog már előjönni a mindenféle interferenciák miatt.

alöksz róz 2023.05.31. 22:18:31

@Wildhunt: "Minél több minél véknyabban összesodort szálból áll a kábel" - szerintem az enyém ennek pont az ellenkezője :D

"Ez főleg 60Hz felett fog már előjönni a mindenféle interferenciák miatt." - ez melyik 60Hz, a képfrissítés?

G. Nagy László 2023.05.31. 22:32:58

@MEDVE1978:

"Hány olyan történet van például a szilikonvölgyben, hogy összeálltak egy páran, bedobták a cégbe a pénzüket és igyekezték felfuttatni. Mind úgy végződnek, hogy egy-két alapító marad a cégben, a többiek realizálják a hasznot egy idő után, amikor már kockázatosabbnak tartják a folytatást és jó üzletnek tűnik az üzletrész eladása."

Világos: én is kiszállnék a csúcson.

Pont úgy látom, mint te: helyi, kis, vagy közepes méretű üzemek tudnak így működni hatékonyan. Szerintem az tök jó modell, ha például egy kisvárosban a sörfőzde, a péküzem, a sajtgyár, a kocsma stb. ebben a struktúrában működik.

alöksz róz 2023.05.31. 22:59:40

@Wildhunt: "Nomost ha ezt megértettük, akkor belátható hogy ha a hdmi konnektorral összekötöm a PC-t meg a Tv-t kb az életük végéig, akkor többet ér ha a csatlakozókat befújom kontaktsprével, majd kvázi hermetikusan összedugom, mintha aranyozott drótot vettem volna." - ez igaz, a plusz réteg arany semmiképpen nem javít.
a hangfalkábel csatlakozásán se javít semmilyen high-end banándugó (kivéve ha olyan vastag a kábel h másképp nem fér be).
na de az ember szereti ki-be dugdosni :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.05.31. 23:24:46

@Wildhunt:

"Minél több minél véknyabban összesodort szálból áll a kábel, annál kisebb hatása lesz rá a saját nagyfrekvenciás jeleinek."

Pontosan. Még pontosabban az egyes erek vastagsága ne legyen nagyobb a max. frekvencián a szkinhatás miatti behatolási mélységnél. Persze minél vékonyabbak az erek, annál több kell belőlük. Ekkor a szkinhatás nem tud érvényesülni.

De az egyes erek legyenek szigetelve (Litze-huzal), ez tipikusan zománcszigetelést jelent, mert az igen vékony rétegű. E szigetelés nélkül a kábel egyetlen tömör vezetőként viselkedik, akkor meg ott a szkinhatás.

Emellett a Litze-huzalt sodorni is kell pontosan meghatározott módon, hogy kiküszöböljék a szkinhatással rokon közelhatást (proximity effect, nem ismerem rá a magyar szakszót).

tesz vesz II · http://kkbk.blog.hu/ 2023.06.02. 17:26:34

@alöksz róz: mi van Suhajdával? bírtam a fickót
és meg tudom érteni mindkét álláspontot is

kkbk.blog.hu/2015/11/15/eross_zsolt_halala_a_himalajan

látjátok feleim szümtükkel 2023.06.05. 09:46:22

@HypocritSlayer:

Lecserélhetjük akár a zsarolásra is, mert az nem kompromisszim, amit Orbán, és a fidesz csinál.

baalint1 2023.06.05. 14:36:09

@MEDVE1978:
Ami a szilikon völgyi startupokat illeti, a legtöbb csődbe megy, és ez teljesen normális, mert eleve olyan kockázati tőkére épülnek ezek a vállalkozások, ahol a befektetők kis eséllyel számolnak, hogy befut a vállalkozás, de ha igen, akkor gyorsan nagyra nőhet, emiatt az első években finanszírozzák a veszteségeiket. Aztán 1000-ből 1 tényleg be is fut.

Ha egy startup bocsát ki dolgozói részvényeket, akkor azt azért teszi, mert olyan alkalmazottakat keres, akik igazából üzlettársak is, és hajlandóak a kezdetekben kevesebbért dolgozni, cserébe később ők is részesedhetnek a cég nyereségéből, ha befut a cég. Szóval valójában ők is kockázati tőkésként viselkednek.

Teljesen más, mikor fejőstehén típusú cég ad részvényt, mint juttatást a munkavállalóinak, ez esetben ez egy olyan juttatás, amivel a cél az alkalmazottban kialakítani bizonyos szintű tulajdonosi szemléletet. Ennek sokféle formája van, a leggyakoriubb hogy csak a felsővezetés kap, ami egy fajta kezelése az ügynökproblémának, de ehhez az kell, hogy a juttatásaik jelentős részét tegye ki a részvény juttatás, és tartósan ne adhassák el a részvényeiket. De a lényeg, hogy bárki is kap részvény juttatást, ez nem valami megideologizált dolog, hanem üzleti érdekből teszik.

látjátok feleim szümtükkel 2023.06.06. 14:56:30

@baalint1:

Ez igaz, de mire a kis dolgozó készpénzre szeretné váltani a részvényét, akkorra a cég átalában csődbe megy, és a felszámoló semmit nem ad a részvényért. Jobbik eset, ha a vezetők szarért-húgyért felvásárolják a részvényeiket. Részvényesi jogokat meg gyakorlatban nem kapnak.

2023.06.09. 14:20:10

@alöksz róz:
Az aranyozas az átmeneti ellenállást is csökkenti amivel csökken az impedancia és a visszaverődés a csatlakozási pontokon.
Azért használnak aranyat mert nem oxidalodik annyira mint az ezüst vagy a réz, és a relatív puhasag egy bizonyos mértékig még csökkenti az átmeneti ellenállást is.
süti beállítások módosítása