téveszmék

téveszmék

"Életünk végéig szerepeket játszunk"

2024. április 14. - G. Nagy László

babfejek.JPG

 

Szappanos százados mélyen a szemembe nézett, s együttérző komolysággal tájékoztatott a döntésről. Tette ezt olyan arckifejezéssel, mintha egy közeli hozzátartozóm halálhírét közölné: "László, önt alkalmatlannak találtuk a sorkatonai szolgálatra..." Legszívesebben felugrottam volna a levegőbe bokszolva: "Igen, igen, igen!!!" De nem így cselekedtem. Magam is rém szomorú képet vágtam, s elcsukló hangon közöltem: tudomásul vettem. Lassú-lomha mozgással, megtört testtartással hagytam el az épületet, hogy aztán odakint szabadjára engedjem az ünneplést...

 

Így megy ez. A százados is tökéletesen tisztában volt vele: mindent elkövettem, hogy megússzam ezt a hónapokon át tartó, teljesen felesleges és értelmetlen szopást. Ő volt az, akinek fél órával korábban - a sorozóbizottság előtt állva - a kezébe adtam orvosi leleteimet tartalmazó borítékjaimat. (Legalább ennyi haszna legyen a pollenallergiámnak...) Ennek ellenére eljátszotta a kötelező szerepet, ahogyan jómagam is.

 

Ha szeretnénk egyszerűnek látni a világot, azt mondhatjuk: valójában kétféle módon kapcsolódhatunk embertársainkkal. Az egyik az effajta színészkedés, a másik pedig a totális őszinteség, amikor teljes egészében, minden gátlástól mentesen önmagunkat adhatjuk. Hitem szerint az egészséges földlakók kivétel nélkül arra vágynak, hogy életükben az utóbbi legyen a meghatározó. Ami engem illet: az utóbbi húsz-harminc évben csak elvétve akadt olyan pillanat, amikor képmutató módon szerepet kellett volna játszanom. Ez a pszichikai jólét alapja. A kérdés ezek után már csak az: miért hozunk létre olyan világot akár a saját mikroszféránkban, akár a tágabb, társadalmi környezetünkben, amelyben effajta szerepjátszásokra kényszerülünk? A sorozás szertartása jól bemutatja, milyen az, amikor a józan állampolgár életében megjelenik a hatalmi kényszer, melynek nem kíván engedelmeskedni. Minden érintett elbábozza a maga szerepét, de mennyivel egyszerűbb volna, ha nem kéne erre a rossz színházra fecsérelni az energiáinkat! Manapság, amikor a katonai szolgálat önkéntes, ilyen jelenet elképzelhetetlen. Aki egyenruhát ölt, az szabad akaratából teszi. Sokan vannak, akiktől nem idegen ez a létforma. A Magyar Honvédség vonatkozó oldala például konkrétan megadta magát pár nappal ezelőtt, amikor elstartolt a jelentkezés a gyerekeknek szóló nyári táborokba. Megy ez önkéntes alapon is, teljesen felesleges a kényszer. Így kéne berendeznünk életünk minden területét.

 

"Hazudni tanít, aki tiltással nevel." Itt kezdődik minden. Mi két kamasz gyereket nevelünk; a fiam 17, a lányom 15 lesz idén. A legtöbb család életében ez nehéz időszaknak számít - nálunk a legkevésbé sem az. Nagyon meg volnék lepődve, ha kiderülne, hogy leszármazottaink valaha is hazudtak volna nekünk. Sohasem tiltottunk nekik szinte semmit. Sohasem kaptak büntetést. Még véletlenül sem emeltünk kezet rájuk sohasem. Nincs mitől tartaniuk. Könnyedén és lazán lehetnek őszinték bármiben. Szomorú látni azt, amikor egy gyerek már az anyatejjel is a kamuzást, az állandó színészkedést szívja magába, mert ez a túlélésének egyetlen receptje. Az is katasztrófa, ha a házasfelek kényszerítik egymást gyermeteg játszmázásra. "Nem drágám, nem ittam semmit" - darálja gépiesen oly sok hazatérő férj, vöröslő fejjel, olyan lehelettel, hogy sokan már attól berúgnánk. A közös kassza is rém felesleges és ostoba béklyó, amely csak arra jó, hogy folyamatosan a másik kijátszására ösztökéljen. Mi szükség ezekre? De az is rém elkeserítő, ha a tágabb famíliában játszunk ostoba szerepeket; a visszafogottat, a konfliktuskerülőt; az önfeladót - csak nehogy após vagy anyós megsértődjön...

 

Ugyanez a helyzet az üzleti életben is. "Hogyne, minden a terv szerint halad, az előirányzott fejlesztések 90%-a elkészült, a cég honlapján mindez csak azért nem érzékelhető, mert egyszerre élesítjük az egész új rendszert..." Tudja megrendelő is, hogy kamu az egész, még hozzá se fogtak. Tudja a vállalkozó is, hogy a megrendelő sejti ezt. De azért megy a kamuzás... Minek? Nem volna egyszerűbb őszintének lenni? Létezik olyan e Földön, aki szívesebben dolgozik együtt kényszeres hazudozókkal, mintsem olyanokkal, akik felelősséget vállalnak a hibáikért és hiányosságaikért? Ahogyan az intim magánéletnek, úgy az üzleti életnek is a legelemibb kelléke az őszinteség és az arra épülő bizalom. Az állandó színészkedés lélekölő, fárasztó, rengeteg energiát elvisz, amelyet sokkal hatékonyabban is fel lehetne használni.

  

Most képzeljük el mindezt nagyban, egy ország szintjén, ahol valamiféle tekintélyelvű, diktatórikus berendezkedés folytán mindig mindenki színészkedni kényszerül! Mennyire egészséges és mennyire hatékony egy ilyen világ? A hatalom az erőforrásai meghatározó részét arra fordítja, hogy a polgárokat ellenőrizze, megfigyelje, lehallgassa, cenzúrázza. Az egyén energiáinak nagy része arra megy el, hogy a felszínen elszínészkedje a törvénytisztelő alattvalót, miközben azon dolgozik, hogy kijátssza az ostoba és értelmetlen szabályokat. Sajnálatos módon még a demokratikus jogállamok is tele vannak olyan elvárásokkal és előírásokkal, amelyek betartása teljesen értelmetlen, merő képmutatás. Tekintsünk egy átlagos vállalkozót, aki mindig tisztességesen jár el; minden munkájáról számlát készít; minden rá kirótt adót korrektül megfizet. Ha kap egy NAV-ellenőrzést, minden vizsgált ügylete mellé szerződést, teljesítésigazolást kell mellékelnie. Ezekre talán semmi szüksége nincs: bízik üzleti partnereiben, akik annak rendje s módja szerint ki is egyenlítik számláikat. Minek a további adminisztráció ezen túl? A totál felesleges papírmunka kizárólag az adóhatóság kielégítését szolgálja. Egy normális világ nem így működik. Alacsony adók, alacsony adminisztrációs elvárás, ritka ellenőrzés - így mindenki abban lesz érdekelt, hogy tiszta lapokkal játsszon. Elég egy pillantást vetni Svájcra, amely a világ második legszabadabb gazdasága. Példaértékű, ahogyan berendezik országukat.

 

Lépjünk még egyet: a vallások többsége nem is szól másról, mint a tömény képmutatásról. Az ötletgazdák kiagyalnak egy csomó ostoba dogmát, melyeknek egyetlen célja, hogy megkeserítsék a hívek életét. Azok persze többféle megküzdési stratégiával is operálhatnak. A klasszikus keresztény reakció a szorongás. Ha mindannyian menthetetlenül gyarlók és bűnösök vagyunk, miközben célunk az életszentség - ezt aligha lehet komolyan venni permanens frusztráció nélkül. Az ószövetségi zsidó vallás követői sokkal inkább a törvények kijátszásában utaznak. Meg sem fordul a fejükben, hogy megreformálják és a jenkorhoz igazítsák ősi hitrendszerüket, inkább azon agyalnak, miként lehet alaposan átverni a teremtőt. Az ortodox zsidók szombaton nem léphetnek az utcára, de ha egy magasban kifeszített drótkötél - az ún. eruv - összeköt egy városrészt, úgy már szabad a séta. Olvasószemüveget és könyvet így már vihet magával a bigott, de trükkös hívő, esernyőt és íróeszközt azonban továbbra sem... Kávét főzni is tilos szombaton, de simán készíthet bárki instant kávét, azt szabad, az nem főzés... A lámpát sem szabad felkapcsolni, de ha már eleve ég, akkor ki-be takargatva a fényt ez a gond is kipipálva... Vajon mire tanítják a gyerekeiket, a diákjaikat, vagy akár az egész népüket azok, akik alapszocializációjuk szerint még a saját istenüket is folyton becsapják? Az sem véletlen, hogy Izraelt mindig szombaton éri támadás, legutóbb tegnap.

 

Ha igazi, pusztító világot kívánunk építeni, ahhoz nem is kell más, csak egy ostoba vallás, vagy egyéb ideológia, és emeljük azt állami szintre! Kommunizmus, nácizmus, iszlám - mind erről szól. Igaz, hogy ezek önmagukban is mérgező, beteges eszmerendszerek, ám amíg megmaradnak szűk csoportok perverz ábrándjaiként, addig nem történik katasztrófa. Igaz, hogy ezek mind erőszakos tanok, ám a fizikai agresszió minden esetben rendőrségi ügy - tök mindegy, hogy valakit ideológiai alapon vágnak fejbe, vagy csupán a hecc kedvéért. Hasonló lehetne a helyzet korunk maistream vallásával, a wokeizmussal is. Senkit sem zavarna, ha néhány idióta bölcsész a feketék felsőbbrendűségéről posztolna, vagy arról, hogy befogadott egy afgán családot és most milyen jó neki. Ugyanúgy mosolyognánk rajtuk, mint ahogy az ortodox zsidókon, akik a hülye vallási szabályaikkal csakis a saját életüket nehezítik meg, másnak közvetlenül nem ártanak. Ám sajnos nem ez a helyzet. A wokeizmus ma már igen közel van ahhoz, hogy az USÁ-ban és az EU-ban államvallásnak mondhassuk. Az Európai Parlament a héten elfogadta az új migrációs paktumot, ami minden elemében a bevándorlást támogatja, s a migránsokat be nem fogadó országokat bünteti. Világos, hogy ez a jelenlegi összetételű EP utolsó, szánalmasan izzadtságszagú próbálkozása, mielőtt többségüket szélnek eresztik júniusban, hogy soha többé a politika közelébe se merészkedjenek. Világos, hogy az Európai Tanácsnak is jóvá kellene hagynia a döntést ahhoz, hogy az életbe lépjen. És beszédes az is, hogy ez a velejéig romlott, neobolsevik EP-banda is csupán 52% igent tudott összehozni - szerencsére még messze van a kontinens attól, hogy egyhangúan fel akarnánk számolni önmagunkat. Ám az, hogy itt tartunk, hogy az elmúlt 10 esztendő minden katasztrofális tapasztalata után a vékony többség még mindig a migrációt élteti, ez minden vallásos fanatizmusnál pusztítóbb. És ne tévedjünk: nem mindenki elmebeteg. A többség csupán képmutató, csupán eljátssza a konfliktuskerülő szerepet, hogy megússza a vezérideológusok rosszallását. Ez a farizeusság viszi sírba Európát.

 

Minden józan ember arra vágyik, hogy őszinte életet élhessen. A magánéletünkben minden rajtunk múlik: barátainkat, szerelmeinket, üzletfeleinket, munkaadóinkat és munkavállalóinkat mi magunk választjuk. Akivel nem lehet egyenesen kommunikálni, arra kár is időt vesztegetnünk. A politika szintjén a különböző ideológiák azok, amelyek szerepjátszásra kényszerítik az érintetteket - már ha nem fanatikus hívők, vagy nyílt ellenállók. Amikor annak idején beléptünk a NATO-ba, egy pragmatikus, védelmi szövetségnek lettünk tagjai, nem egy ideológiai akolnak. Amikor annak idején beléptünk az EU-ba, független nemzetállamok gazdasági együttműködésére mondtunk igent, nem egy ideológiai olvasztótégelyre. De ugyanitt említhető az ENSZ is, amelynek elsősorban a békét kéne elősegítenie, nem a konfliktusokat dagasztania, ugyancsak ideológiai megfontolások alapján. Az a minimum, hogy megköveteljük: sem a nemzetállam, sem az országokat összefogó szövetségek, szervezetek nem válhatnak foglyává egyetlen ostoba ideológiának sem, vagy ha ez megtörtént, érdemes kiszabadítani azok fojtogató öleléséből. Bőven elég nekünk a szabadság és a béke - már ha őszintén akarunk élni.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr1718380099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 19:12:55

@Boldeone2:

"a brüsszeli kerület polgármestere úgy ítélte meg, hogy az ottani lakosság ezt nem tolerálná"

Most ezt alkalmazd a buzifelvonulásra.

alöksz róz 2024.04.16. 19:14:34

@Boldeone2: "Ezt pedig provokációnak tekintették. Ennyi" - vagy ehhez mit szólnál: téged mint szélsőbaloldalit ki kell tiltani az országból, mert provokációnak tekintjük a létezésedet, ennyi.
kiabálnál hogy diktatúra.

alöksz róz 2024.04.16. 19:26:31

@Boldeone2: vagy ehhez mit szólsz: az európai baloldal egy erőszakos bűncselekményekkel vádolt szélsőbaloldali terroristát véd.

Wildhunt 2024.04.16. 19:28:52

@alöksz róz: abszolút a véleményszabadság mellett vagyok, de csakis a szélsőballal kapcsolatban ezt el tudnám képzelni. Na jó, mehetnek velük a nemzetiszocialisták is.

alöksz róz 2024.04.16. 19:38:36

@Wildhunt: "abszolút a véleményszabadság mellett vagyok, de csakis a szélsőballal kapcsolatban ezt el tudnám képzelni. Na jó, mehetnek velük a nemzetiszocialisták is." - most túl azon, hogy elvi okokból se értek egyet ezzel, meg kell nézni hova vezet, ha teret kap az ilyen gondolkodásmód: előbb-utóbb mindenki náci/komcsi lesz, aki nem ért egyet

Boldeone2 2024.04.16. 19:54:31

@alöksz róz: brüsszelben demokratikusan és toleránsan kell viselkedni, az eltérő véleményen lévőket nem szabad elnyomni.
akkor ezek szerint mégse."

- Brüsszelben toleránsak az emberek, de Schaerbeek, Molenbeek, Anderlecht nem egészen olyan. Ott bevándorlók élnek. Ezért volt hülyeség oda konferenciát szervezni, amit provokációként értékelhettek
Ismered a mondást: "Everybody has a plan, until they get punched in the face" tehát: mindenkinek van egy terve, amíg pofán nem vágják
Hülye ötlet volt oda konferenciát szervezni!
Ha jól tudom, eleve nem is kapták meg az engedélyt a polgármestertől
Nem értek egyet a döntéssel, de valahol hibásak voltak a szervezők is, mert nem voltak elég körültekintők, hová mennek...

Boldeone2 2024.04.16. 20:19:37

Az történt, amit írtam: egy helyi politikai döntés történt, nem pedig kormánydöntés
A belga miniszterelnök is elítélte... Felesleges volt a hisztériakeltés...

hvg.hu/eurologus/20240416_a-belga-miniszterelnok-szerint-orbannak-is-szabad-beszelnie

alöksz róz 2024.04.16. 21:00:56

@Boldeone2: oké, papám. mi bajod a ceu elzavarásával?

alöksz róz 2024.04.16. 21:02:39

@Boldeone2: fasza gyerek ez a belga miniszterelnök, pont mint poncius pilátus.

alöksz róz 2024.04.16. 21:04:37

@Boldeone2: "Ott bevándorlók élnek." - és a bevándorlónak nem szent kötelessége a szent eu szent előírásait betartani, csak a orbánnak meg a mucsai magyaroknak?

alöksz róz 2024.04.16. 21:05:38

@alöksz róz: nekik nyilván nem, mert a baloldalra szavaznak.

Boldeone2 2024.04.16. 21:09:42

@alöksz róz: mi bajod a ceu elzavarásával?"

- A CEU a kormány döntései miatt ment el, tehát az általános állami politika miatt. Ez viszont egy helyi politikai döntés volt, ami ellen maga a kormány is fellépett. Menjenek bíróságra, ha nem tetszik, vagy legközelebb figyeljenek oda, hová szervezik a konferenciát

Boldeone2 2024.04.16. 21:15:40

@alöksz róz: nekik nyilván nem, mert a baloldalra szavaznak."

- Valószínű... Mit vársz egy bevándorló kerület, bevándorló polgármesterétől? Meg akart a szavazóinak felelni a szavazóinak és túllőtt a célon...

Ez a konferencia résztvevőinek jött jobban, hiszen lehet sivalkodni hogy " nincs demokrácia " Belgiumban. Holott csak egy helyi elhibázott döntésről van csak szó

alöksz róz 2024.04.16. 21:16:42

@Boldeone2: de mi bajod a ceu elzavarásával.
nem voltunk rá kíváncsiak, provokációnak tekintettük.
tehát akkor jogos az elzavarása.
forduljanak a kúriához ha nem tetszik, vagy menjenek a picsába, nem?

alöksz róz 2024.04.16. 21:19:21

@Boldeone2: tőlük semmit nem várok, a baloldalnak MINDENT lehet, erről beszélek.

Boldeone2 2024.04.16. 21:23:06

@alöksz róz: nem voltunk rá kíváncsiak, provokációnak tekintettük.
tehát akkor jogos az elzavarása"

- Nem volt jogos. Mivel egy EU- tagállam kormánya/ parlamentje nem hozhat az alapjogokkal ellentétes döntést, törvényt

alöksz róz 2024.04.16. 21:25:14

@Boldeone2: önkormányzata sem.

kivéve ha baloldali.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 21:29:03

@alöksz róz:

"ha teret kap az ilyen gondolkodásmód: előbb-utóbb mindenki náci/komcsi lesz, aki nem ért egyet"

Na de már most is ez van, legalábbis ami a lenácizást illeti.

Boldeone2 2024.04.16. 21:30:15

@alöksz róz: Egyébként az is lehet, hogy ez egy zseniálisan megszervezett provokáció volt. Vannak jobb helyek is Brüsszelben, ez nagyon nem az...

Meg miért Brüsszel? Annyi más hely van az EU- ban....Nyilvan mindennek oka van... Most, hogy a médiafigyelem nagyobb, több embernek elmondhatják a propagandát..Zseniális!

Hagyni kellett volna őket konferenciázni, a kutyát nem érdekelte volna mi hangzik el ott...Csak a szokásos hazugságok, féligazságok...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 21:32:48

@Boldeone2:

"Brüsszelben toleránsak az emberek, de Schaerbeek, Molenbeek, Anderlecht nem egészen olyan. Ott bevándorlók élnek."

Most kimondtad azt, amit valójában nem akartál: az ott lakó bevándorlók intoleránsak, nem Európa-kompatibilisek, nem lett volna szabad beengedni őket Európába in the first place.

Wildhunt 2024.04.16. 21:36:15

@alöksz róz: ezért nem támogatnám soha a bevezetését. Azért álmodozni lehet...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 21:37:28

@Boldeone2:

"Holott csak egy helyi elhibázott döntésről van csak szó"

Inkább háromról, hiszen előzőleg két helyre sem engedték őket helyi politikai nyomásra.

Három ilyen döntés/tiltás azért már szimptomatikus. Na jó, neked nem, de csak neked.

Boldeone2 2024.04.16. 21:37:28

Majdnem elkezdtem sajnálni őket, erre mit mondott Orbán:

"Brüsszel szintet lépett.
Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják. Nincs mese, június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!"

- Tehát az egész miről szólt? Választási propaganda! Magyarul: " Emberek szavazzatok ránk, populista szélsőjobbra! (( akkor Putyin elvtárs a térdét fogja csapkodni örömében))
Ekkora bullshit demagógiát! Ki háborúzik, a Bizottság, az EP vagy a tanács, amiben Orbán is benne van?

Wildhunt 2024.04.16. 21:38:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: mikor boldili nogo zónázik. Epic. A következő az lesz, hogy lenácizza az ukránokat.

alöksz róz 2024.04.16. 21:39:49

@Boldeone2: "Egyébként az is lehet, hogy ez egy zseniálisan megszervezett provokáció volt." - jaja, a kegyelmi botrány meg jól megszervezett usa titkosszolgálati akció.

Boldeone2 2024.04.16. 21:40:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Inkább háromról, hiszen előzőleg két helyre sem engedték őket helyi politikai nyomásra."

- Utólag azért kiderült, hogy politikai nyomást mentek volna gyakorolni " Brüsszelre" csak ez nem jött össze...Viszont a médiafelhajtást elérték...miért nem mentek Flandriába?

Brüsszel migránsváros!

Boldeone2 2024.04.16. 21:42:39

@Wildhunt: A felmenőidet, ok? Ostoba!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 21:43:46

@Boldeone2:

"legközelebb figyeljenek oda, hová szervezik a konferenciát"

Nem úgy van, hogy egész Belgiumban érvényesek a szólásszabadságot garantáló törvények?

Most gyakirlatilag elismerted azt a tényt, hogy Belgiumban párhuzamos (bevándorló) társadalmak léteznek, amelyek a belga hatóságok, kormány és törvényhozás nem is annyira hallgatólagos jóváhagyásával magasról szarnak azokra az "európai értékekre", amelyeket amúgy Magyarországon vasszigorral számon kérnek.

Kettős mérce at its best.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 21:45:47

@Boldeone2:

"Brüsszel migránsváros!"

Ebben igazad van, tekintettel a sokezer EU-s léhűtőre.

Boldeone2 2024.04.16. 21:46:43

hvg.hu/itthon/20240416_politico-brusszel-orban-mcc-farage

Érdemes elolvasni a hozzászólásokat is... A legtöbben örömködnek, hogy lezárták a rendezvényt, sőt "örüljenek hogy nem rángatták ki őket"
Ez is mutatja, milyen politikai ellentét van ma Magyarországon

alöksz róz 2024.04.16. 21:48:36

@Boldeone2: "Ez is mutatja, milyen politikai ellentét van ma Magyarországon" - ez má az egész világon így van, papám.
neten lincsel mindenki.

alöksz róz 2024.04.16. 21:50:20

@Boldeone2: "Egyébként az is lehet, hogy ez egy zseniálisan megszervezett provokáció volt." - bár mondjuk jobban meggondolva, úgy kellett egy ilyen a fidesz-tábornak, mint egy falat kenyér

Boldeone2 2024.04.16. 21:52:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Brussels is home to many immigrants, with approximately 70% of people of foreign origin making up the region’s population. Approximately 32% of residents are of non-Belgian European origin, and 36% are of other backgrounds, mostly Moroccan, Turkish, and Sub-Saharan African."

- Tehát a 70% külföldi. Akik nyilván nem látnak szívesen olyan politikai erőket, akik bevándorlásellenesek. A helyi önko, polgármester meg úgy döntött, h9gy oda nem. Mivel provokációként fogták fel a rendezvényt
Lehet a rendezvényhelyszín is önkó tulajdon volt...

G. Nagy László 2024.04.16. 22:04:29

@Boldeone2:

"Ezt pedig provokációnak tekintették. Ennyi"

Korrekt álláspont. Én provokációnak tekintem a Telex, a 444.hu és a Népszava működését. Szabó Tímeát és karácsony Gergelyt is.

Baszki: BÁRMIT tekinthetsz provokációnak. Ez nem egy egzakt jelenség, csupán egy szubjektív benyomás. Ezzel érvelni rém komolytalan dolog.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 22:11:09

@Boldeone2:

"Tehát a 70% külföldi. Akik nyilván nem látnak szívesen olyan politikai erőket, akik bevándorlásellenesek."

Joguk van nem szívesen látni, sőt ennek hangot adni is joguk van, ez alkotmányos joguk. Viszont KÖTELESEK eltűrni, mert a másik félnek alkotmányos joga a szabad véleménynyilvánítás. Migránsnegyedekben is, mivel ott is érvényes az almotmány. Legalábbis még egyelőre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 22:14:47

@Boldeone2:

"Utólag azért kiderült, hogy politikai nyomást mentek volna gyakorolni " Brüsszelre""

Ez nem törvény- és alkotmányellenes. A rendezvény betiltása, ellehetetlenítése ellenben az. Ezt még a belga miniszterelnök is kénytelen-kelletlen elismerte.

alöksz róz 2024.04.16. 22:15:04

@G. Nagy László: de azt azért remélem elfogadod, hogy tényleg van olyan, hogy provokáció :-)))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.16. 22:19:51

@Boldeone2:

"Menjenek bíróságra, ha nem tetszik, vagy legközelebb figyeljenek oda, hová szervezik a konferenciát"

Bevetetted az áldozathibáztatási kártyát: a rendezők hibasak, miért oda mentek.

Fordítsd ezt le nemi erőszakra: a megerőszakolt nő a hibás, miért ment oda, ahova.

G. Nagy László 2024.04.16. 22:20:17

@Boldeone2:

Ennyi kibaszott öngólt, és fel sem tűnik...

1. Magyarország diktatúra, de bárki tarthat nagygyűlést, konferenciát pride-ot, bármit. Brüsszel demokratikus hely, de ott nem lehet.

2. Amit a brüsszeli önkormányzat csinál, az nem számít, hiszen a farizeus kormány mossa kezeit. Itt a nemzetállami szint a döntő. Magyarországon a nemzetállami szint eltörlendő. Nálunk az önkormányzati szint oké, az EU nemzetek feletti szintje oké, csak a nemzeti szint az, ami nem számít.

3. A migránsok EU-kompatibilisek. Ja, nem, mert ahol migránsok vannak ott meg kell szüntetni a szólásszabadságot.

4. Amit a konzervatív oldal tesz, az náci provokáció. Amit az erőszakos baloldal, az demokratikus véleménynyilvánítás...

Hú baszki, hogy nem robban szét az elméd...

G. Nagy László 2024.04.16. 22:24:05

@alöksz róz:

"de azt azért remélem elfogadod, hogy tényleg van olyan, hogy provokáció :-))) "

Hogyne lenne. Meg van csúnya nézés is. Meg udvariatlan beszédmód is. Mindhez jogod van egy demokratikus jogállamban.

G. Nagy László 2024.04.16. 22:26:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tökéletesek az érveid és az analógiáid.

Boldeone2 2024.04.16. 23:07:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A rendezvény betiltása, ellehetetlenítése ellenben az. Ezt még a belga miniszterelnök is kénytelen-kelletlen elismerte

- Tehát működik a demokrácia, hiszen maga a polgármester ismerte el, hogy a polgármester hibázott

Bevetetted az áldozathibáztatási kártyát: a rendezők hibasak, miért oda mentek."

- Előre jelezték nekik, hogy ne jöjjenek, nem kaptak helyiségeket, amelyek jó eséllyel önkó tulajdonban vannak, vagyis lehet hogy jogszerű volt minden.. Mégis odamentek, akkor viseljék a következményeket, vagy menjenek bíróságra. Ha igazuk van, nyernek. Ennyi

Boldeone2 2024.04.16. 23:09:36

@Boldeone2: Tehát működik a demokrácia, hiszen maga a polgármester ismerte el, hogy a polgármester hibázott"

Tehát maga a miniszterelnök ismerte el ...( közben a meccset néztem...) de akár a polgi is elismerheti utólag hogy hibázott...

Boldeone2 2024.04.16. 23:15:07

@G. Nagy László: Magyarország diktatúra, de bárki tarthat nagygyűlést, konferenciát pride-ot, bármit. Brüsszel demokratikus hely, de ott nem lehet"

- Ilyen már Magyarországon több tucatszor előfordult. Az ellenzéki pártok a fideszes vidéki városokban lényegében ki voltak tiltva mindenhonnan, mondván hogy " ne politizáljnak a művházban" stb..
Csak dugd ki a fejed a fényre és mindjár látni fogsz!

migránsok EU-kompatibilisek. Ja, nem, mert ahol migránsok vannak ott meg kell szüntetni a szólásszabadságot."

- Ezt te írod! Én SEHOL nem írtam ilyet, de tudom, így működik a goebbelsi demagógia...

Boldeone2 2024.04.16. 23:22:46

@G. Nagy László: Ő csak egy humorista
rtl.hu/kultura/2024/01/09/orban-parodia-komikus-muvelodesi-haz-fellepes-kiskoros

de választási kampány idején ez történik az ellenzéki pártokkal is: sok helyre be sem engedik őket az ügybuzgó neres polgármesterek...

Az is "alkotmányellenes" mégsem számít...

alöksz róz 2024.04.16. 23:24:09

@Boldeone2: 2de akár a polgi is elismerheti utólag hogy hibázott... " - nagyon ki lesznek vele segítve.
utólag elismerheti, amit már előtte tudott.

Boldeone2 2024.04.16. 23:29:55

@alöksz róz: pereljék be ha úgy érzik jogsértés történt. Viszont ha önkormányzati tulajdonról van szó, kicsi az esély hogy nyernek..

G. Nagy László 2024.04.16. 23:49:40

@Boldeone2:

Egyetlen hazai esetről tudsz: Somogyi András humoristát nem engedték fellépni a kiskőrösi művházban... Abban igazad van, hogy mindkét esetben meghiúsul egy rendezvény egy túlbuzgó önkormányzati faszfej miatt. De azért érzek különbséget egy jelentéktelen standup-os kisvárosi bohóckodása vs művház vezető és egy nemzetközi konferencia vs Brüsszel főpolgármestere bokszmeccs között. Nem ugyanaz a súlycsoport.

Boldeone2 2024.04.17. 00:17:56

@G. Nagy László: Dehogy egyetlen. Vidéken nagyon sok helyen ki vannak tiltva az ellenzéki pártok, pl a művházakból

Debrecenben még a Belga étteremből is kirúgta a fidesz- kegyelt tulajdonos Pálikás profot és MZP-- , hogy úgymond "politikai rendezvény" - a két ember találkozása ...

A Fidesz folyamatosan azt csinálja itthon, amit ő külföldön sérelmez: a masodvonalas apparatcsikok szívóznak...

Boldeone2 2024.04.17. 00:28:21

@G. Nagy László: Brusszelben úgy vannak vele, hogy Orbánék- a populista szélsőjobb-Putyin szerkertolója, az EU bomlasztója

Eleve faszságokkal házal:

- No war" ezt miért nem Putyinnak címezik! Egyedül ő tudja abbahagyni a háborút, az Eu csak teszi a dolgát: az agresszió áldozatat megsegíti, összhangban a nemzetközi joggal

- No gender" - egy újabb faszság! A legtöbb ember életében nem lát transzneműt, olyan kevesen vannak, nemhogy közösségi szintre emelni. Ez már lehet mondani, hogy fasisztoid jelszó

- No migration" - éppen erről szól az EU- paktum: megvédeni a határokat, egységesíteni a menekültpolitikát, tehat megint egy demagóg pont, hiszen mindnyájan tudjuk, amit Orbán mond az megvalósíthatlan demagógia. A magyar határ sem védte meg Európat, akkor miről beszélünk?

Wildhunt 2024.04.17. 00:38:33

@Boldeone2: no war - mindkét félnek címezik, az oroszok tárgyalnának, az ukránoknál meg törvény szerint tilos.

No gender - a propaganda tilos veszélyeztetett csoportnak, szülői engedély nélkül.

No migration - minket viszont igen, Brüsszellel ellentétben nálunk nincs nogo zóna.

G. Nagy László 2024.04.17. 00:42:20

@Boldeone2:

"No migration - éppen erről szól az EU- paktum: megvédeni a határokat"

Nyilvánvalóan nem erről szól, és ezt te is pontosan tudod. Pont ellenkezőleg: a paktum arról szól, hogy mindenkit be kell engedni.

Viktor ma világosan elmondta Brüsszelben: a migránsokat a határon kívül kell megállítani, ott kell benyújtaniuk kérelmüket. Egyetértesz ezzel?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.17. 02:04:28

@Wildhunt:

"az oroszok tárgyalnának, az ukránoknál meg törvény szerint tilos."

Zelenszkij "békeformulája" törvényi tiltás nélkül is eleve kizárja a tárgyalást, hiszen az egyenlő a totális orosz kapitulációval. Z meg nyilván tudja, hogy ezt az oroszok még a vicc szintjén sem tekintik tárgyalási alapnak.

GyMasa 2024.04.17. 13:00:15

@Wildhunt:
Nem, nem olvasom. Miért, kellene?

GyMasa 2024.04.17. 13:02:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ne alkalmazza, mert ezt NEM a kerületi polgármester hatásköre eldönteni.
Egy ilyen konferencia semennyire nem engedélyköteles, mivel egy zártkörű rendezvény, magánterületen.
Ha közterületen lenne, akkor beleszólhatna a rendőrség, hogy tudja-e biztosítani az eseményt, vagy nem.
De, itt, erről nem volt szó.

GyMasa 2024.04.17. 13:03:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem is tudatm, hogy a polgármester bevándorló hátterű volt!
Azt hittem, egy buzgómücsing, woke fasiszta ámokfutása volt a dolog..

GyMasa 2024.04.17. 13:04:57

@G. Nagy László:
Jajj, ne bántsd már a lelkemet...
Neki csak ez van, meg a woke-fasisyta könnyek :-D

GyMasa 2024.04.17. 13:08:21

@G. Nagy László:
Szóval, még mindig nem gonolod, hogy lelőnéd magad, ha belekerülnél Boldi testébe?
www.youtube.com/watch?v=CWO5skS1MjQ

GyMasa 2024.04.17. 13:10:32

@Wildhunt:
Az hagyján, de május 21 után Zselé mindenféle tekintetben elveszíti a jogosultságát Ukrajna elnökeként (talán, ha meghosszabítják a különleges állapotot, de nem vagyok biztos, hogy most, ügyvezető elnökként ezt megteheti-e?) Utána ténylegesen sem lesz senki, aki aláírhatna bármilyen megegyezést.

GyMasa 2024.04.17. 13:13:31

@G. Nagy László:
Nos, az egy kicsit furcsa, mert itt, a német hírekben ez az egyezmány pont úg van kommunikálva, ahogy Orbánék akaták:
- Lezárnia határokat a bevándorlók elől.
- Kiutasítani a jogosulatlan menekültkérőket
- SZigorúan albírálni a kérelmeket
- Az elbírálás végéig táborban tartani őket
- Csak Franciaország, Németország és Lenygelország fogad be menekülteket
- Szó nincs arról, hogy ez kötelező lenne,
- Szó nincs róla, hogy fizetni kell a be nem fogadott menekültek után

Szóval, én most csak pislogok, mint hal a szatyorban...

Tesz vesz XVIII. · www.kkbk.blog.hu 2024.04.17. 14:23:17

@G. Nagy László:
szánalmas erölködés mert te csak kaleta nevét hallottad? a fidesz hozta haza és nevetségesen alacsony büntetést kért rá a fidesz párttag polt péter ügyészsége.

ez inkább téged minősít hogy a többit meg nem ismered.

"pont ez az egy, ami nagyon távol van a Fidesz eszmeiségétől és működési gyakorlatától."

azért is sikerült felmenteni a pedofilsegítőt mert távol áll tőlük. mesélj még. na. hazudj valami szépet.

ki kérte Balog Zoltánt a kegyelem megadására? Varga Judit a kormány tagjaként és hivatalos képviselőjeként tényleg olyan ostoba, hogy elég neki Balog és Novák pressziója egy ilyen ügynél?

"A pedofíliánál jobban aligha undorodik jobban bármitől egy átlag-fideszes. "

látható is, hogy mennyivel megcsappant a fideszre szavazók száma. aki még mindig fideszes az meg nem undorodik annyira a gyerekektől, vagy nem képes felfogni a kegyelmi-pedofil-novák-ügyet.

" A gyermekvédelmi törvényt is a Fidesz alkotta meg"

és milyen védelem illeti meg a gyerekeket? jön K endre és lebeszéli megzsarolja őket? azt is beleírták ? mit tartalmaz egy a törvény? a nagy semmit, ami jólhangzik legalább? ennek a törvénynek nem sikerült megvédenie egy gyereket sem. nem zavar a valóság , ugye?
vagy most alkotja meg ezt a propagandát a félhülyéknek szólóan? nem tartok számon minden propagandát, ez akkor nem a 97-es törvény?

Tesz vesz XVIII. · www.kkbk.blog.hu 2024.04.17. 14:27:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

minek támadna meg nato -tagországot putyin, ha sikerül megzsarolni, és megvenni az egyiket többszörös árulóvá változtatva?

orbánra célzok. a gyengébbek kedvéért.

kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

nincs önálló külpolitikáknk, nem gáz?

Tesz vesz XVIII. · www.kkbk.blog.hu 2024.04.17. 14:35:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

milyen érzékenyek lettetek hirtelen a szabadságjogokra.
visszanyalt a fagyi és nem tetszik neked meg a gazdádnak?
egyem a kis szíveteket.

G. Nagy László 2024.04.17. 15:15:51

@GyMasa: Múltkor jót röhögtem e Rick and Morty videón. Nekem tök új volt, megmutattam a fiamnak is. Ő azt mondta, ismeri. Nagyon le vagyok maradva bizonyos kultúra-elemekről...

Fogalmam sincs, mi történne, ha Boldi elméjével ébrednék egy reggel. A kognitív disszonancia legtisztább kincsestárát őrzi a fejében. Sok ilyen embert ismerek, de ők - felismerve belső ellentmondásaikat - kihátrálnak a vitákból. Boldi bátran belemegy és leírja a legképtelenebb paradoxonokat. És nem zavarja... Talán ez maga a szabadság? Amikor nem következik semmiből semmi? :)

G. Nagy László 2024.04.17. 15:21:25

@GyMasa:

"Nos, az egy kicsit furcsa, mert itt, a német hírekben ez az egyezmény pont úgy van kommunikálva, ahogy Orbánék akarták"

Szerencsére a paktum szövege hozzáférhető. Ekkorát nem lehet hazudni egy 80 milliós országban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.17. 15:25:31

@G. Nagy László:

"Boldi bátran belemegy és leírja a legképtelenebb paradoxonokat. És nem zavarja..."

Észre sem veszi. Vagy csak nagyon bátor.

Tesz vesz XVIII. · www.kkbk.blog.hu 2024.04.17. 15:35:15

@G. Nagy László:

milyen érzékenyek lettetek hirtelen a szabadságjogokra.
visszanyalt a fagyi és nem tetszik neked meg a gazdádnak?
egyem a kis szíveteket.

G. Nagy László 2024.04.17. 15:42:56

@Tesz vesz XVIII.: Hét éve írom ezt a blogot. Semmi másról nem szól, csak a szabadságjogok melletti kiállásról. Még a te szabadságjogodért is kiállok. Fura, ha ezt nem látod.

Tesz vesz XVIII. · www.kkbk.blog.hu 2024.04.17. 16:04:16

@G. Nagy László: úgy állsz ki, hogy tiltasz 19x, amikor válaszolok egy kérdésedre és nekiállsz hazudozni? nagyon nehéz látni. de hazudj még valami szépet.

azért tiltasz, amit magadnak megengedsz, hogy röfögj a blogom olvasottságáról, de amikor én mondanám, már mindjárt tiltás jár? szellemi fogyatékos véglény vagy ha ezt nem látod.

ez ilyen fideszes negatív erkölcs ugye?

Fókát azért törlöd, mert állítólag mellébeszélt, miközben amikor orbánról kérdezlek, akkor megkérdezel a krumplihámozásról engem? a magad kommenjteid nem akarod törölni?

jelzem eutanáziapárti vagyok lacika. ha tiltani akarod magadat, csak tessék. látom nagyon szenvedsz.

több mitn 300 releváns kérdésem volt, egyre se válaszoltál.

GyMasa 2024.04.17. 16:29:03

@G. Nagy László:
És, szerinted hány. egységsugarú német állampolgár veszi a fáradtságot, hogy utánaolvasson?
És, ha utánaolvas, akkor meg is érti, ami le van írva?
Pont az a lényege, aposztmodern sajtónak, hogy átveszi a helyét az igazságnak!
Ma a "Nekem hiszel, vagy a szemednek?" korszakában élünk.

GyMasa 2024.04.17. 16:30:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
SZerintem az első.
Ő a tipikuspéldája annak, hogy akár egy (vagy több) diploma megléte sem korrelál az egyén értelmi képességeivel...

Wildhunt 2024.04.17. 17:12:04

@GyMasa: nem. A 444 őszintébben Amerika hangja.

Boldeone2 2024.04.17. 18:06:45

@GyMasa: Te putyinista rohadék, te nyomorult müncheni menekült! Magyarországon mérnökként sem tudtál boldogulni, így inkább a saját értelmi képességeiddel foglalkozzál , mielőtt másokat kritizálsz, te barom!

Boldeone2 2024.04.17. 18:15:34

@G. Nagy László: Fogalmam sincs, mi történne, ha Boldi elméjével ébrednék egy reggel. A kognitív disszonancia legtisztább kincsestárát őrzi a fejében. Sok ilyen embert ismerek, de ők - felismerve belső ellentmondásaikat - kihátrálnak a vitákból. Boldi bátran belemegy és leírja a legképtelenebb paradoxonokat. "

- Ami neked " paradoxon" az valójában az igazság. Vegyétek már magatokat észre: ti egy elnyomó, bűnös, népbutító rezsim prókátorai vagytok, fogadott vagy fogadatlan, lényegtelen
Egyik másik hülye még a tömeggyilkos faxát is szopogatja, ami extra gáz.

Ezzel a viselkedéssel szemben minden erkölcsileg helyesen gondolkodó ember fellép!

Boldeone2 2024.04.17. 18:21:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Észre sem veszi. Vagy csak nagyon bátor."

Nézzük már meg akkor a konkrét ügyet, utólag, kinek volt igaza?

1. A konferenciát végül nem zárták be, de hisztérakeltésre, propaganda - hírverésre jó volt egész
2. A miniszterelnök elítélte, tehát hazug volt a narratíva , a "brüsszelezés"
3. A Közigazgatási bíróság döntött

Tehát, Orbán hazugságaival ellentétben, ott MŰKÖDIK a demokrácia!

Abban is biztos vagyok, a háború ügyében igazam van, a jövő be fogja igazolni!

alöksz róz 2024.04.17. 18:34:01

@Boldeone2: "Ami neked " paradoxon" az valójában az igazság." - külön-külön lehetne mindegyik igazság. de két egymásnak ellentmondó dolog nem lehet egyszerre igaz.
tudtad te ezt?

alöksz róz 2024.04.17. 18:35:57

@Boldeone2: "Vegyétek már magatokat észre: ti egy elnyomó, bűnös, népbutító rezsim prókátorai vagytok, fogadott vagy fogadatlan, lényegtelen" - de attól még lehet igaza vkinek

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.17. 18:41:03

@Boldeone2:

Egy demokráciában a polgármester nem utasíthatjava rendőrséget.

Egy demokraciában a rendőrség megtagadja egy alkotmányellenes utasítás végrehajtását.

Egy demokráciában a rendőrség saját hatáskörben dönt úgy, hogy nem egy zárt körű, semmilyen törvénybe nem ütköző rendezvényt akadályoz meg, hanem a rendezvény békés részvevőit védi meg, ha az ellene tüntetők erőszakossá válnak.

A szólásszabadság - és ezzel a demokrácia - durva megsértése a rendőrség fellépésével már megvalósult, ezt még a miniszterelnök elítélő nyilatkozata sem teszi meg nem történtté. Még a bocsánatkérése sem, ami természetesen nem történt meg.

alöksz róz 2024.04.17. 18:46:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Egy demokráciában a polgármester nem utasíthatjava rendőrséget." - mert miért nem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.17. 18:49:54

@Boldeone2:

Plusz vedd már észre azt is, hogy egy EU-tagállam miniszterelnökét akadályozták meg a szabad véleménynyilvánításban. Bár megjegyzem, ha XY egyszerű állampolgárral teszik ezt, az nem kevésbé sérti a szólásszabadság jogát. Remélem, ennek az ügynek lesz diplomáciai folytatása.

Hozzáteszem, ugyanilyen felháborítónak tartanám azt is, ha egy magyar elkenzéki politikussal történt volna ugyanez. Itt ugyanis nem a személy fontos, hanem az, hogy rajta keresztül Magyarorszagot alázták meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.17. 18:52:04

@alöksz róz:

Gondolkozz rajta, egyszer majd rájössz.

Boldeone2 2024.04.17. 19:56:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egy demokráciában a polgármester nem utasíthatjava rendőrséget."

- Miért, utasította? Vagy csak leírta a Pesti Srácok?

Egy demokráciában a rendőrség saját hatáskörben dönt úgy, hogy nem egy zárt körű, semmilyen törvénybe nem ütköző rendezvényt akadályoz meg, hanem a rendezvény békés részvevőit védi meg, ha az ellene tüntetők erőszakossá válnak."

Egyik sem történt meg. Végül nem is akadályozták meg, és erőszakos tüntetők sem voltak

"A konferencián jelen volt Orbán Balázs is. A miniszterelnök politikai tanácsadója reggel arról posztolt, hogy bár a baloldal megpróbálta megakadályozni, a konferencia mégis elkezdődött"

Tehát akkor kisebb fennakadások után, de a konferencia elkezdődött és folyamatos volt, egy kis idő volt, amíg nem engedtek be tovább
Vagyis hisztériakeltés volt, főleg

Boldeone2 2024.04.17. 20:04:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hozzáteszem, ugyanilyen felháborítónak tartanám azt is, ha egy magyar elkenzéki politikussal történt volna ugyanez. Itt ugyanis nem a személy fontos, hanem az, hogy rajta keresztül Magyarorszagot alázták meg"

Bezzeg amikor Tarr Zoltánt kirúgták egy beszéd miatt, nem szóltatok egy szót sem! Orbánékkal lényegében nem történt semmi, csak felfújták az ügyet, ez is része volt a politikai dzsemborinak...

Nagyon sem az SZFE - ügy idején sem tiltakoztatok, vagy amikor a CEU- t elüldözte a kormány, vagy amikor egyetemi oktatókat eltávolítottak állásukból..
...és még jogorvoslat sem volt...
Brüsszelben lényegében semmi komoly nem történt, csak volt egy túlbuzgó polgármester...Ha meg önkó tulajdon az épület, még igaza is lehet...

Boldeone2 2024.04.17. 20:12:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: . Itt ugyanis nem a személy fontos, hanem az, hogy rajta keresztül Magyarorszagot alázták meg."

- Én meg azt szeretném, ha Orbán Viktor - végre - leszállna a magas lóról! Bizony, van olyan az életben, hogy megalázzák az embert. Néha a mini szterelnököt is !
Ilyen az élet! Jobban örülnék egy olyan miniszterelnöknek, aki nem félti ennyire magát, aki pl nem fél vitázni, pl kiállt volna vitában egyszer az elmúlt 10 évben!

Nyugaton nincsenek ilyen pátosszal övezett nemzetvezetők, csak egyek a politikusi sokadalom közül, egyik jön, másik megy ...

Ez a valódi demokrácia, nem pedig az, hogy ugyanazt a pofát látjuk a hatalomban 15 év után, meg 18 év után is ... Ez a valódi demokrácia megcsúfolása!

Boldeone2 2024.04.17. 20:32:28

@Boldeone2: Egy dologban revidiálom magam: a polgármester adta ki rendeletben, mivel ott a polgármestereknek rendeletalkotási joga van, de mivel ezt a közigazgatási bíróság felülbírálta, semmissé vált, tehát működött a demokrácia

alöksz róz 2024.04.17. 21:30:03

@Boldeone2: "Nyugaton nincsenek ilyen pátosszal övezett nemzetvezetők" - merkel?
vagy az mi, hogy mostanában macronba helyezve végső bizodalmatokat a pátosszal övezett pátoszán lógtok? :-)))

Boldeone2 2024.04.17. 22:03:15

@alöksz róz: Igen, Macron egy egészen jó fej politikus... Tökösebb mint Olaf Sholz...
Több Macron kellene Európába! Nem micron, hanem Macron!

Macronra nem lehet mondani, hogy meghajol az amerikai akaratnak, erős, önálló EU- t akar....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.17. 23:20:37

@Boldeone2:

"Macronra nem lehet mondani, hogy meghajol az amerikai akaratnak, erős, önálló EU- t akar...."

Francia irányítás alatt.

Pici emberke nagy egóval, Napóleon v2.0, aki ég a vágytól, hogy újra Oroszországnak induljon. A mulya Olaf Scholz legalább tanult a történelemből, Micron sajnos nem.

Boldeone2 2024.04.18. 06:15:14

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Pici emberke nagy egóval, Napóleon v2.0, aki ég a vágytól, hogy újra Oroszországnak induljon"

- Putin is pici emberke, csak még nagyobb egóval, akik Sztálin és a cárok örökösének képzeli magát!

Ne feledjük, először a muszkák fenyegettek atommal, Macron csak visszaszólt

Amit mind Macron, abban van logika. Nem harcoló csapatokat lehetne küldeni Ukrajnába, nemzeti alapon, önkéntesen. Úgy sok ukrán katona felszabadulhatna. Ezek a katonák biztosítanák Kievet pl, vagy a Belorusz határt
A nemzetközi joggal az sem ellentétes. Amit Putler csinál az

A lényeg: az orosz fasiszta hadiállamnak nem szabad engedni!

Én ki nem állom őket, de ebből nem is csináltam titkot soha...Történelmi ellenségeink, mint sok más kis európai népnek...

G. Nagy László 2024.04.18. 06:55:00

@Boldeone2:

"Történelmi ellenségeink, mint sok más kis európai népnek... "

Történelmi ellenségeink a mongolok a 13. századtól kezdve.
Történelmi ellenségeink a törökök a 15. század óta.
Történelmi ellenségeink az osztrákok évszázadok óta.
Történelmi ellenségeink a szerbek 1914. óta.
Történelmi ellenségeink az angolok, a franciák és az olaszok az első világháborútól kezdve.
Történelmi ellenségeink a románok és a csehek Trianon óta.
Történelmi ellenségeink a náci németek mindazért, amit velünk tettek.
Történelmi ellenségeink az amerikaiak, akik mindig cserben hagytak minket és mindig ellentétes oldalon háborúztunk.

Talán Svájc, Málta és Mozambik marad, akikkel nem volt konfliktusunk.

Nekem sem szívem csücske Oroszország. De az a gyűlölet, amit te táplálsz a szívedben, az nettó fasizmus, nem találok rá jobb szót.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.18. 07:31:10

@Boldeone2:

"Nem harcoló csapatokat lehetne küldeni Ukrajnába"

Bármilyen csapatokat lehetne küldeni Ukrajnába internacionalista, szocialista segítségnyújtás keretében, csak aztán nem kell meglepődni a következményeken.

De mindegy is. A hadköteles korú ukrán férfiaknak egyre kisebb kedvük van lemészároltatni magukat a vágóhídon, az idióta lengyel vezetés meg már ég a vágytól, hogy jól odavágjon az oroszoknak, ráadásul ők helyben vannak, tömegesen bevonulhatnak Ukrajnába.

A mostaninál sokkal kisebb szikrától is tört már ki világháború, feszültség és gyúanyag meg ma is van bőven. Én a 97 évemmel már eleget éltem, engem nem zavar, ha hamuvá atombombázzák egymást meg egész Európát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2024.04.18. 07:39:50

Azt meg józan ésszel senki nem gondolhatja komolyan, hogy az oroszok visszaadják a Krímet meg a Donbaszt. Szóval el lehet gondolkodni, mi éri meg jobban: lenyelni a békát és megadni az oroszoknak, ami történelmileg amúgy is jár nekik, vagy bevállalni egy Európa-égést középkorba visszabombázással és párszáz millió halottal.

GyMasa 2024.04.18. 12:46:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Egyes teóriák szerint Macron most azért ilyen aktív az oroszok ellen, mert ezzel akar visszavágni az Afrikában elszenvedett, abszolút szégyenteljes veszteségek miatt, miszerint az ottani Wagner egységek teljesen kipicsázták a franciákat már több országból is.
Macronnak nincs több dobása, nem indulhat újra a Francia elnöki székért.

Boldeone2 2024.04.18. 16:02:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én ezzel tudok egyetérteni:

"Charles Michel brüsszeli újságírókkal közölte: a tagállami vezetők egyetértettek abban, hogy fel kell gyorsítani és fokozni kell a szükséges katonai segítségnyújtást, beleértve a tüzérségi lőszerek és rakéták átadását Ukrajnának."

Vagy ezzel:

"mai találkozónkon egyetértettünk abban, hogy a NATO-nak nagyobb szerepet kell vállalnia az Ukrajnának nyújtott biztonsági segítségnyújtás és képzés koordinálásában. Abban is egyetértünk, hogy Ukrajnának hosszú távon kiszámítható pénzügyi támogatásra van szüksége"

-Ezt Stoltenberg mondta...Mindez egybevág azzal amit én is gondolok: Oroszországot előbb - utóbb le kell győzni!

Diktatúra, amely Európa a demokrácia és a liberalizmus ellensége!

De nem vagy te olyan hülye, hogy ne lásd be a valóságot, csak a régi bolsevik attitűdök előjönnek...

Boldeone2 2024.04.18. 16:05:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: vagy bevállalni egy Európa-égést középkorba visszabombázással és párszáz millió halottal."

- Egy fikció, egy muszka fenyegetés, melynek nem szabad bedőlni! Putyin nagyon jól tudja, hogy a komplett nyugat ellen esélye nincs!

Boldeone2 2024.04.18. 16:11:04

@G. Nagy László: Nekem sem szívem csücske Oroszország. De az a gyűlölet, amit te táplálsz a szívedben, az nettó fasizmus, nem találok rá jobb szót."

- A lófaszt fasizmus, én csak tényszerű vagyok! Az orosz nép keveset változott: félázsiai, barbár, erőszakos, tekintélypárti, kollektivista ma is; tiszletet a kivételnek ( mert olyan is van...)

Ukrajnában ugyanazt csinálják, mint itt, amikor bejöttek ide 1944 telén... Nekem a nagymamám testvérét 3 orosz katona 3x erőszakolta meg...
Nekik köszönhetjük a 45 év államszocializmust, 56 leverését, stb...

Semmi szeretnivaló nincs bennük! Én mindig ellenük leszek, amíg nem változnak meg!

Boldeone2 2024.04.18. 16:16:07

Aki meg nem hisz a szemének, ajánlom:

Mihail Hodorkovszkij: " Az Oroszország- feladvány" című könyvét

Leír mindent a bűnös orosz rezsimről, tőle jobban nem sokan látták a rendszert..

Tesz vesz XVIII. · www.kkbk.blog.hu 2024.04.18. 16:38:29

@G. Nagy László:

nem látom a harcos kiállást akkor amikor a félisten gazdád és csürhéje rúg ki valakit, meg nem enged fellépni.

Pottyondi, Somogyi András?

kirúgják a meterológust, vízügyi mérnököt debreceni dékánt, é s mindenkit, akinek nem agy agyhalott bolsevik párt és a vezér az első, hanem pl szakmai és tudmányos ismeretei, vagy csak a józan ész és logika.
kirúgják a meterológust, vízügyi mérnököt debreceni dékánt, és mindenkit, akinek nem agy agyhalott bolsevik párt és a vezér az első, hanem pl szakmai és tudmányos ismeretei, vagy csak a józan ész és logika.
Ez rákosista-sztálinista tempó a személyi kultuszukkal.

Karl Popper szerint nem véges a szólásszabadság, és a zsarnokoknak nem szabad hagyni mindent

dehát te megint nem érted miért nem vagyunk jogállam, és nem is akarod megérteni, gondolom a korruptság és a szellemi fogyatékosság együttes hatása ez.

nem tudsz alap információkat felfogni, szellemi fogyatékosként. nem véletlen hogy 300 releváns kérdésemre sose válaszolsz.
cserébe kitiltasz 19x és eljátszod hogy a szólásszabadság meg a liberalizmus hőse vagy. korrupt agyhalott hazudozóként ez nehézkes, de hajrá.

egy erős államban vannak elbocsátások? mint sztálinnál, csak ma nem kivégzés van, hanem kirúgás, hasonló okok miatt. de ezt meg hogy a fenébe kell érteni csöpike? a jogállamban lehetnek törvényes elbocsátások, az nincs közte, hogy a meteorológus a tudománya szerint rossz időt jósol, és nem engedik neki az ismételt mérést kicsit később, a milliárdos tűzijáték-lopások elmaradása miatt ki kell rúgni, mert nehogy már kovács zoltán politikai megbizott komisszár vigye el a balhét, aki amúgy az egész ügy felelőse. és döntnöke.

Háromhetes szabadságon volt, nem is vett részt a tűzijáték előkészítésében Horváth Gyula, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökhelyettese, akit augusztus 21-én az elnökkel együtt kirúgott Palkovics László ipari miniszter. A szervezet irányítási jogát gyakorló Palkovics László technológiai és ipari miniszter augusztus 22-ével felmentette Radics Kornéliát és Horváth Gyulát.

A vízügyi igazgatót, Kincses Dánielt is ki kell rúgni, azért amit minden vízügyes mond a háttérben, hogy az aksigyárak elveszik az ivóvizet és a vízkészleteinket a lakosok elől. erős állam vagyunk, megérthető, nemigaz csöpike? az hogy ugyanaz lesz itthon mint mexikóban kit érdekel? csak a "nemzeti" banánköztársaság a fontos! a magyarok majd isznak a pocsojából a fel nem újított vízhálózatokkal, amik pár éven belül mind lerohadak.

ha a jóelvtárs gyereke nem tud átmenni a vizsgán, akkor az egész rendszert kell a feje tetejére állítani, és előre megadni neki a válaszokat is, Ádám Zoltán corvinusos tanárt ki kell rúgni, amikor a saját etikai kódexét rója fel az egyetemnek, mint a feudalizmusban. de mintha hasonlóról szólna a Magyarázat mindenre című film is.

ezért mondom, nem gyurcsány és orbán között kell választani, hanem a józan ész, és a hitványság között. ezek az oldalak, amiket ez a kókler-tudatlan rendező elretusál, hiába csinál róla filmet. ahogy orbán is mismásol, mikor a diktatúrát illiberalizmusnak hívja (amiben az elcsalt választások csak kellékek, hogy legitimizálják a rezsimet).
már érted csöpike? vagy mégegyszer elmondjam az oldalakat? esetleg kifejtsem jobban a választási csalásokat? vagy hogy miért nem vagyunk se jogállam, se demokrácia? arról pár szót lehet?
süti beállítások módosítása