"Az eugenika tudománya mindazokkal a hatásokkal foglalkozik, amelyek egy faj veleszületett kvalitásait javítják, és amelyek ezen kvalitások lehető legelőnyösebb kifejlődését elősegíthetik." - Ez az angol Francis Galton fogalmi definíciója; magát az eugenetikai irányzatot kifejezetten az ő nevéhez társítjuk. Célja: az intelligencia növelése, az emberi szenvedés csökkentése, az öröklődő testi és szellemi tulajdonságaink javítása. Rögtön az elején szögezzük le: ez önmagában vonzó és kívánatos. Probléma csupán azzal lehet, hogy e nemes cél érdekében miféle beavatkozások kerülnek napirendre.

"A társadalomnak nem érdeke, hogy degeneráltakat hagyjon szaporodni." Sosem találná ki a széplelkű Olvasó, hogy kitől származik az idézet. Theodore Roosevelt szavai ezek, melyeket 1913-ban vetett papírra. Így folytatja: "Egyszer majd megértjük: a jó fajtából való jó polgár elsődleges, megkerülhetetlen kötelessége, hogy saját vérét továbbörökítse a világban; azt viszont nem áll érdekünkben megengedni, hogy a rossz polgárok fajtája fennmaradjon." Ez a szemléletmód és nyelvezet igen távolinak tűnik manapság, pedig annak idején - egészen a második világháború kitöréséig - az eugenika a társadalmi progresszizmus egyik vezéreszméjének számított. Ez a haladáspárti irányzat a kötelességének tekintette, hogy az emberi faj tökéletesítésén munkálkodjék. Az eugenika egyik legfontosabb bázisa akkortájt az Amerikai Egyesült Államok volt, a tengerentúlon a humángenetika szerves részének tekintették. Az első „tudományos” intézet, az Eugenics Records Office 1910-ben alakult, és munkatársai rögtön meg is szövegezték azt a törvényt, amely a társadalomba - megítélésük szerint - beilleszkedni képtelen emberek, azaz a gyengeelméjűek, őrültek, gyilkos hajlamúak, epilepsziások, iszákosok, krónikus betegek, vakok, süketek, torz testben élők, árvák, csavargók, hajléktalanok és a koldusok sterilizációját engedélyezte. E beavatkozáson hatvanezren estek át, s nem győzöm hangsúlyozni: száz éve ezt nevezték progressziónak. Természetesen Európa is csatlakozott: Svédország már 1921-ben megalapította a „faji tisztaságot védő intézetet”, de nem sokkal később Svájcban, Finnországban, Dániában és Norvégiában is született sterilizációs törvény –elsősorban értelmi fogyatékossággal élőknél vetették be. Kanada, Ausztrália és Japán is ugyanezt az utat járta, utóbbiban 1996-ig érvényben maradtak a kényszer-sterilizálásról szóló jogszabályok...

Nem véletlen tehát, hogy az emberi faj nemesítésének ügye kifejezetten kényes téma. Baloldalról azonnal fasizmust kiáltanak, ha napirendre kerül. Megnyugtatásukra először is azt érdemes tisztázni, hogy nem csupán negatív eugenika létezik, amely hatalmi erőszakot gyakorol bármiféle, számára nem tetsző társadalmi csoporton, így értelemszerűen erkölcstelen és elvetendő. Hanem beszélhetünk pozitív eugenikáról is, amely nem bánt senkit, amely minden tekintetben önkéntes, amely nem pusztít, csupán szelektál, vagy javít. A konzervatív térfélről ugyanígy behúznák a kéziféket, mondván: a Teremtő elleni vétek minden változtatás. Isten tökéletes világot alkotott, hogy jövünk ahhoz, hogy javítani akarunk rajta?? Az ortodoxok aggályait eloszlatandó: A Mennyei Atya közel sem teremtett tökéleteset. Mindannyian látjuk a hibákat, a betegségeket, a korlátokat, az elnagyolt megoldásokat - elég csak egymásra néznünk. A homo sapiens ugyanakkor nem véletlenül lett értelmes és kreatív faj. Meghívást kaptunk a társteremtői pozícióba, így inkább az volna a vétek, ha nem élnénk ezzel az invitálással. A harmadik nagy szegmens, amely az eugenika kifejezést hallván azonnal megálljt parancsol, a globalista üzleti szféra. A multinacionális nagyvállalatok számára ugyanis elemi érdek, hogy az átlagpolgár a lehető legostobább, legbetegebb, a legkönnyebben befolyásolható legyen. Nekik bamba fogyasztók kellenek, gondolatok és önkontroll nélkül. Jól is néznének ki, ha mindenki egészségessé, fitté és takarékossá válna... Ezt a tábort aligha tudnám, de nem is kívánnám meggyőzni semmivel. Bekaphatja minden cinikus seggfej, aki puszta üzleti érdekből az emberi faj testi-szellemi leépülésén munkálkodik.

Mindezek után lássuk, hogy is néz ki a pozitív eugenika! Ritkán beszélünk róla, de már a terhesség alatt megejtett Down-szindróma szűrés is ennek a része. Senki sem szeretne nyilvánvaló genetikai rendellenességgel bíró gyermeket, így józan ember - vallási, vagy politikai beállítottságtól függetlenül - nem is kritizálja az erre vonatkozó vizsgálatokat. A mesterséges megtermékenyítés esetén már gyakrabban halljuk az etikai aggodalmaskodók hangját, rendszerint a vaskalapos hívők felől. A probléma abban áll, hogy az eljárást végző klinika - a terhesség létrejöttének esélyét növelendő - több embriót is létrehoz, ám ezek nem mindegyike kerül beültetésre. Rendszeres időközökben elvégzett mikroszkópos vizsgálatok segítenek kiválasztani a legnagyobb életképességet mutató embriókat - ebben az evolúciós versenyben az orvos játssza Isten szerepét. Van hogy 1-2, néha 3-4 embrió is esélyt kap, ám minden esetben lesznek megsemmisítésre ítélt életkezdemények is. Az erkölcsi dilemma elsősorban miattuk jelentkezik. Bevallom: e téren nem értem a merev valláskövetők fenntartásait. A mérleg egyik serpenyőjében egy gyermektelenségre ítélt párt látunk, a másikban egy boldog családot, néhány fel nem használt embrióval. Az élet tisztelete - megítélésem szerint - az utóbbi mellé teszi le szavazatát. De akárhogy is: itt is a pozitív eugenika gyakorlatban létező megnyilvánulási formáját látjuk. Ebbe a felsorolásba kívánkozik a génsebészet területe is, melynek szakemberei immáron ötven éve folytatják ígéretes kutatásikat. A gyógyító célú beavatkozásokat génterápiának nevezzük, s a lényege, hogy molekuláris biológiai módszerekkel új gént juttatunk a sejtmagba, a hibás gén szerkezetét átalakítva. Az elvi lehetőségek száma végtelen, ám az orvostudomány e téren jelenleg elsősorban a rosszindulatú daganatokra, az autoimmun betegségekre, illetve a cukorbetegségre fókuszál. De ne is álljunk meg itt! Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben a génsebészet már napi rutin, s mindenféle mellékhatás nélkül formálhatjuk jobbá, egészségesebbé, tökéletesebbé önmagunkat! Képzeljük magunk elé a huszonéves Annácskát, akinek mindkét szülője 120 kiló feletti, s akin már kislány korában is látszott, hogy jó eséllyel pufi lesz egész életében. Kamaszkorától kezdve végigcsinált tucatnyi diétát és edzéstervet, de még mindig nagyon távol jár az áhított formától. Játsszunk el a gondolattal, hogy egy gyors génsebészeti beavatkozást követően a teste immáron új tervrajz szerint építi fel önmagát, s pár hónap alatt sikerül elérnie az álomalakot. Mi rosszat látunk e (ma még) fantázia szülte világban? Mi a baj azzal, ha felnőtt emberek - szabad akaratukból - döntenek a saját testük sorsa felett? Mi a baj azzal, ha ilyen mélységben is Isten társaivá szegődünk a teremtés folyamatában? Ha végignézünk a történelmünkön, azt látjuk, hogy az Égi Gondviselő szinte mindent megenged az embernek, s hogy újabb és újabb felfedezéseinket, találmányainkat ugyanúgy használhatjuk jóra és rosszra egyaránt. Egy repülővel kényelmesen és gyorsan eljuthatunk sok ezer kilométer távolságra, de bombákat is szórhatunk róla. Az atomenergiával a fél világot elláthatjuk árammal, de el is pusztíthatjuk az egészet. Miért pont a génsebészet volna Istennek nem tetsző mutatvány? Hiszen akárhogy is erőltetjük a fantáziánkat; akármilyen sötét thrillereket is szállít a filmipar - azért e téren sokkal több áldást vizionálhatunk, mintsem átkot.

Túl a technológiai lehetőségeken, a téma jelentős társadalomfilozófiai kérdéseket is felvet. Az eugenika atyja, Francis Galton úgy vélte, nem kell bátorítani a legelesettebbek istápolását célzó társadalmi intézkedéseket, mert azok ellentétesek a természetes kiválasztódás erőivel és fékezik az evolúció természetes menetét. Éppen ellenkezőleg, szerinte a népesség elitjét, a legkedvezőbb helyzetű, legkiválóbb egyéneket kell támogatni. Ha erre bárki azt mondja, hogy sportszerűtlen álláspont, jómagam aligha fogok tiltakozni. A liberális eugenetika ugyanakkor a közöny, a be nem avatkozás pártján áll, s azt hirdeti: ha a kontraszelektív, gondviselő államot visszaszorítjuk, úgy a természet simán elvégzi a dolgát, s a természetes szelekció a legmodernebb társadalmakban is folytatódik. A reformista eugenika pedig a környezet korrigálásában látja a népesség feljavításának zálogát. Akárhogy is: a társadalompolitika is jelentős szerepet játszik abban, mivé formálódik fajunk a jövőben. A jobboldal világszintű előretörése a lehető legjobb lakmuszpapír, s egyértelműen jelzi: túlbabusgattuk az alkalmatlanokat.

Jó lenne, ha végre rákapnánk az analitikus, mindent szétszálazó gondolkodásmódra. Ha nem ítélkeznénk puszta szavak alapján. Rögtön belátnánk, hogy a marxizmus esetén sincs gond az alapvető céllal, mely szerint mindenki a szükségletei szerint jusson mindenféle földi jóhoz. Az eszköz azonban, hogy ennek érdekében véres proletárdiktatúrát hozzunk létre, már nem tűnik túl vonzónak. Ugyanígy: a kereszténység is megfogalmaz egy csomó dogmát és tanítást, ám ezek közül is csak azok bírnak erővel és hitelességgel, amelyek kényszer nélkül is fennmaradnak. Érdemes volna az eugenikát is ilyen szemüvegen át vizsgálni. Ami erőszakos és kegyetlen, azt értelemszerűen kukázni kell. De miért kéne nemet mondani a jó dolgokra is, csak mert maga a fogalom - a rárakódott történelmi guanó miatt - immáron rosszul cseng? Éberség, elvtársak, éberség!