Fura, de már százezer évvel ezelőtt is pont akkora agyunk volt, mint manapság. A hardver tehát rendelkezésre állt, de még jócskán okosodnunk kellett, míg megtanultuk az eszközkészítést, a tagolt beszédet, vagy épp a földművelést. Úgy tízezer éve felhagytunk a vándorló, vadászó-gyűjtögető életmóddal, s feltaláltuk a magántulajdont, a pénzt, a tudatos gazdálkodást. Azután egészen az ipari forradalomig kellett várnunk, hogy egy újabb drámai előrelépésnek lehessünk szemtanúi. Évszázadokon át topogtunk egy helyben - egész egyszerűen nem volt elég eszünk ahhoz, hogy komoly gépesítést hajtsunk végre.

Hasonló a helyzet az emberiség erkölcsi színvonala kapcsán is. Azelőtt természetesnek számított az emberáldozat, a gyilkolás, a háború, egymás kínzása és megcsonkítása. Csak nagyon-nagyon lassan jutottunk el 1948-ig, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáig, a szabadság, az igazság és a béke megteremtésének közös szándékáig. A nyolcvanas évek végén az európai kommunista diktatúrák is megdőltek, s úgy tűnt: elértünk az általános emberi tudat eddigi legmagasabb fokára. Ám ennek sem sokáig örülhettünk: az ezredforduló óta ismét zuhanórepülésbe kezdtünk; az önmagát progresszívnek nevező mainstream irányvonal minden fronton az emberi szabadság megnyirbálásában, az erőszak éltetésében, a nemzetek önpusztításában utazik. A gazdaságok hanyatlást mutatnak, a civilizált országok közbiztonsága drámaian csökken, egyre több a háború és szemmel láthatóan egyre idiótábbak a világot vezető politikusok.

No de mit mondanak a számok, a tények, a kutatások? Pontosan ugyanezt. Az intelligenciamérés módszertanát a múlt század elején rögzítették. Onnantól kezdve azt tapasztalták, hogy évtizedenként 2-3 pontot emelkedik az emberiség átlagos intelligenciaszintje. A hetvenes évek második felében ez a trend megtorpanni, majd visszafordulni látszik. Lassan ötven éve butulunk, s ez a teljes nyugati régióra igaz; Svédországban, Norvégiában, Dániában, Angliában, Németországban, Franciaországban és Ausztráliában külön kutatások igazolják ugyanezt. Brent Bratsberg és Ole Rogeberg a norvég sorkatonai szolgálatba lépő férfiak IQ-tesztjeit tanulmányozta az 1970-2009 időszak tekintetében. Több mint 730 ezer teszt eredménye alapján azt találták, hogy nemzedékenként 7 ponttal romlott az azt kitöltők teljesítménye. Evan Horowitz, az amerikai FCLT Global kutatási igazgatója 2019-ben publikált felmérése ugyanezt az eredményt erősíti meg más nyugati országok kapcsán. Asa Wikforss, a Stockholmi Egyetem professzora az Alternatív Tények című, 2020-ban megjelent könyvében arról számol be, hogy évről évre egyre több funkcionális analfabéta diákkal találkozik, akik még a vizsgakérdéseket sem képesek megérteni...

Ha szétnézünk magunk körül, lépten-nyomon az elhülyülés apró jeleit láthatjuk.

• JÁTÉKOK - Nincs élő ember, aki ne játszana az okostelefonján naponta néhány percet. Kiválasztjuk és letöltjük az érdeklődésünkhöz legközelebb álló újdonságokat (jómagam kizárólag logikai fejtörőkkel múlatom az üres időt), ugyanakkor reklámok formájában folyamatos tájékoztatást kapunk egy sor egyéb játékról is. Néha nem hiszek a szememnek, olyan kisiskolás blődségekkel találkozom. Legutóbbi élményem: összeadásokból és kivonásokból összeállított ábra, az üres mezők kitöltendők... Egy ilyet már az általános iskola második osztályában is untam volna. Elképzelni sem tudom, ki tölt le hasonlót.
• MUNKAERŐ-ÁLLOMÁNY - Az elmúlt húsz évben sok száz pályázót felvételiztettem a legkülönbözőbb cégekhez. Mindenkinél ugyanazt a tízpontos intelligenciatesztet alkalmaztam, tudva, mit várok egy vezető beosztásútól, egy menedzserasszisztenstől, vagy akár egy karbantartótól. Egészen döbbenetes, hogy milyen mértékben estek vissza az eredmények az esztendők során. Az ezredforduló környékén elképzelhetetlen volt, hogy öt pont alatt bárki titkárnő lehessen az érintett cégeknél. Az utóbbi években már a három pont is kiemelkedő eredménynek számít.
• FÓKUSZÁLT FIGYELEM - Egyre rövidebb ideig tudunk koncentrálni egy adott tevékenységre. A korábbi kutatások 25 percben jelölték meg egy átlagos felnőtt fókuszált figyelmének időtartamát, ma ez az érték csupán 17 perc. A jelenkor tinédzserei pedig már egyetlen perc után is elkalandoznak.
• DOHÁNYTERMÉKEK - A dohányzás káros hatásai régóta közismertek, ezért a trend egyértelműen az, hogy a fogyasztót érő ártalmakat csökkenteni, minimalizálni kell. Annak idején a füstszűrős cigaretta viszonylag gyorsan kiszorította a mezítlábas termékeket, mi több: ma már egyes dohánygyárak - pl. Philip Morris - olyan bejelentéseket tesznek, hogy nemsokára teljesen megszüntetik a hagyományos cigaretták gyártását. De mielőtt örülni kezdhetnénk, jönnek az okos svédek, és legalizálják, divatba hozzák és elterjesztik a snüssz használatát, mely talán minden egyéb dohányterméknél ártalmasabb. Égéstermékkel ugyan nem jár, azonban pillanatok alatt teszi tönkre az ínyt és a fogazatot, emellett minimum négy rákfajta kialakulását is okozhatja. Döbbenetes, hogy mennyire népszerű ez a cucc a fiataloknál, különösen a középiskolás korosztályban. Irgalmatlan hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki - a 21. század minden tudása mellett - képes legyen egy életre tönkretenni a megjelenését csak azért, hogy némi nikotinhoz jusson.
• FRIZURÁK - Világos, hogy a hatvanas-hetvenes évek hippi sérói sem álltak jól mindenkinek. Megértem azt is, ha sokan idegenkednek a nyolcvanas évek melírozott, dauerolt, a végletekig beállított frizuráitól. De ilyen trend, mint amit ma látunk, talán még sosem létezett a világtörténelem során. A Dumb és Dumber című kultikus vígjátékot 1994-ben forgatták, s akkortájt még világos volt, hogy Jim Carrey bilifrizurája egy értelmi fogyatékost jelenít meg. Manapság döbbenten látom, hogy sokan - köztük igazi hírességek - szándékosan vágatnak ilyen, vagy ehhez hasonló hajat, mintha csak önmaguk elcsúfítása lenne a cél. Elég, ha Cole Palmert, a Chelsea sztárfocistáját, vagy Dzsudlót, a hazai popzenészt említem. Szörnyű.
• TERMÉK KISZERELÉS - Voltak idők, amikor mindenki számára egyértelmű volt, hogy a nagyobb tétel fajlagosan olcsóbb. A gyártók és a kereskedők ennek megfelelően áraztak. A vásárló kiszámolta az egységárat és azt a kiszerelést tette a kosarába, ami számára gazdaságosabbnak tűnt. Manapság - igaz, apró betűmérettel - minden termék mellett feltüntetésre kerül a pontos egységár, ám úgy tűnik, a fogyasztó magasról tesz rá. Ugyanis ha csak a legkisebb vásárlói tudatosság megjelenne, úgy sohasem fordulhatna elő az, hogy a nagyobb kiszerelés egyben magasabb egységárral is jár. Márpedig a boltok polcain egyre gyakoribb az ilyen.
• POPKULTÚRA - Emlékszünk: a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje valóságos zenei Kánaánnak számított. A régi nagyok még aktívak, az újak már éledeztek, csúcson a rock, valamint az igényes popmuzsika egyaránt. Több száz világhírű előadó készítette egyidejűleg vadiúj lemezeit és szinte hetente születtek világslágerek. Az ezredforduló után keresve sem találunk ilyen bőséget. Egy kezünkön meg tudjuk számolni a minőségi zenét játszó újdonsült világsztárokat, s jó ha évente találkozunk egy-egy maradandó nótával.
• ZÖLD-PROGRESSZÍV ŐRÜLETEK - "Asszony, ne szülj gyermeket! Zárjuk be az atomerőműveket, helyette égessünk lignitet! Öljük le a teheneket, mert túl sokat szellentenek! Fogyasszunk inkább bogarakat! Sőt: együk meg a hulláinkat! Tegyünk tönkre híres festményeket, hiszen azzal jobb lesz a Földnek!" Napestig lehetne sorolni a jelenkor "haladó" ámokfutásait.
• VISSZAFORDULÁS - Az egész modern kor az egyéni szabadság kiteljesítéséről szólt - a posztmodern újra a korlátozásokat élteti, különös tekintettel a véleményszabadság terén. Az egész modern kor a rasszizmus elleni küzdelemről szólt - a posztmodern újfent rasszista; immáron a fehér ember a megvetendő. Az egész modern kor a szexuális szabadság megteremtésének jegyében telt - a posztmodern ismét prűd, persze kizárólag a heteroszexuális kapcsolatok vonatkozásában.
• MAKE LOVE NOT WAR! - Ha John Lennon élne, bizonyára elcsodálkozna azon, hogy ugyanazok, akik ötven éve még lelkesen énekelték: Give Peace a Chance, ma a háború legnagyobb éltetői. Minden kétséget kizáróan ez a legdurvább jele a civilizált ember totális elhülyülésének.

Nem ragozom tovább. Nyilván minden generáció azt érzi, hogy jobb mindenki másnál; a szüleinél és a leszármazottainál egyaránt. Most azonban nem csupán személyes benyomásaink, de - amint láttuk - a nemzetközi kutatási eredmények is komoly lejtmenetről számolnak be. Vajon mi lehet a jelenség oka? Sokan az oktatást említik első helyen. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a fejlett világ országai elképesztő különbségeket mutatnak iskolarendszereik terén - még a skandináv országok oktatási szisztémái is egymástól nagyban eltérőek -, úgy arra a következtetésre kell jutnunk, hogy nem itt a fő hiba. Tudjuk azt is, hogy a vacak életminőség, a nem megfelelő táplálkozás, és különösen a csecsemőkori elégtelen tápanyagbevitel sokat ronthat az egyén intelligenciáján. Ám azt aligha gondolhatjuk, hogy az utóbbi 40-50 évben pocsékabb kajákkal tömjük magunkat és gyermekeinket, mint szüleink és nagyszüleink tették. Van, aki a globális felmelegedéssel, mások az agykímélő, adminisztratív munkakörök sokaságával, megint mások az informatikai robbanással magyarázzák az általános elbutulást, ám ezek is csupán találgatások. Létezik ugyanakkor két olyan jelenség, amelyek minden kétséget kizáróan hatnak a fejlett világ általános intelligenciaszintjére. Az egyik a migráció. Tény, hogy a harmadik világból érkezők átlagosan alacsonyabb intelligenciahányadossal bírnak. Tekintve, hogy a nyugati országokban ma már 10%-ot meghaladó a részarányuk, ennek lenyomata a teljes társadalmon belül markánsan megjelenik. A másik ilyen jelenség az, hogy az intelligensebb egyének jellemzően kevesebb gyermeket vállalnak. Tudatosabban terveznek családot, figyelembe veszik az anyagi lehetőségeiket és utódaik jólétét. Az alacsonyabb társadalmi rétegekben (és különösen az Európán kívüli kultúrákból érkezőkben) nyoma sincs az effajta tudatosságnak és visszafogottságnak.

S hogy mit lehet tenni? Alapvetően két dolgot. Az egyik a beletörődés. Elfogadjuk, hogy a homo sapiens szellemileg leépül, s imádkozunk, hogy ez ne legyen villámgyors folyamat; hogy az orvos, aki szívünket műti, s a mérnök, aki a házunkat tervezi, azért még valamelyest értse a dolgát... A másik út az, hogy megpróbálunk tenni valamit az általános elhülyüléssel szemben. Tekintve, hogy az intelligencia nemigen fejleszthető, erre az egyetlen esély az, ha sikerül megfordítani a trendet, s a jövőben azok vállalnak majd több gyereket, akik szellemileg is vértezettebbek. Ezt kívánná a társadalmi érdek, már csak azért is, mert az intelligensebbek statisztikailag jóval kevesebb bűncselekményt követnek el, különös tekintettel az erőszakos tettekre. Ehhez azonban le kellene számolni a baloldali illúziókkal: a gazdasági egyenlőség eszméjével, a segélyek és magas adók világával, az alapjövedelem beteg ötletével. Minél jobboldalibb, minél liberálisabb gazdaságpolitikát folytatunk, annál nagyobb az esélye, hogy elkerüljük a teljes és általános szellemi leépülést. Megérné megpróbálni.