Meglehetősen mélyen ül a népi tudatban az a téveszme, hogy a kívánatos dolgoknak mindig szenvedés az ára. Kockahasat szeretnél? Koplalj! Anyagi biztonságra vágysz? Hajtsd ki a beledet! Családot alapítanál? Tűrd a házastársad összes elviselhetetlen rigolyáját! A címbélihez hasonló közmondások ezt a bántóan hamis attitűdöt örökítik át generációról generációra.

Vizsgált témánk szempontjából háromféle emberi karaktert különböztethetünk meg: a hedonista, az aszkéta és az intelligens típust. Az első kettőt jól ismerjük. A hedonista örömteli; imádja, élvezi az életet. Éjfélkor is lazán betol egy dupla adag gesztenyepürét, nyakló nélkül vedel, s úgy általában nem állít korlátokat, nem számol a következményekkel. Az aszkéta ennek tökéletes ellenpólusa. Vezérlő elve a szigorú felelősség, és ennek oltárán kész minden örömöt és élvezetet feláldozni. Fő a kötelesség, a munka, a takarékosság - a léhaság maradhat holnapra, ha lesz egyáltalán valaha holnap. A címbéli frázis erősen azt sugallja, hogy világunk ilyen szimplán fekete-fehér; csupán a két véglettel számolhatunk, azok minden áldásával és átkával. A valóság ezzel szemben az, hogy nagyon is léteznek átmenetek. Ha az ember képes felmérni rövidtávú szükségleteit és hosszútávú céljait, úgy ezek összehangolása már csupán megfelelő eszközök és józan ész kérdése. Ezzel meg is alkottuk a közmondás által eltagadott intelligens karaktert, aki csekély önfegyelemmel és nagyfokú szervezettséggel, ugyanakkor mindenféle szenvedés, kínzó lemondás, vagy bénító kompromisszum nélkül képes jóízűen falni az életet.

Milliók küzdenek súlyproblémákkal. Az OECD idei felmérése szerint Európa legkövérebb nemzete a magyar. Gyakorlatilag minden harmadik honfitársunk kifejezetten elhízott, többségük - érthető módon - boldogtalan is emiatt. A "nincsen farsang böjt nélkül" típusú gondolkodásmód vastagon felelős azért, hogy ezek az emberek - elkeseredettségük ellenére - az égvilágon semmit sem tesznek önmagukért. Ha tisztában lennének azzal, hogy a szükséges életmódváltás nem böjtöt, nem aszkézist, és a legkevésbé sem szenvedést, sokkal inkább izgalmas kalandot és új, pazar gasztronómiai élményeket tartogat, úgy rövid időn belül nagyságrendekkel fittebbé válhatna a magyar lakosság. (A franciák például kevés dolgot szeretnek jobban a hasuknál. Mégis napokig kellett járnom Párizs utcáit, mire az első kövér ember szembejött.) Aki csak egy picit is járatos a témában, az pontosan tudja, hogy koplalással lehetetlen lefogyni: az éhező test azonnal tartalékolni kezd. A böjt kifejezés is azért cseng negatívan, mert kúraszerű és jellemzően szigorú, így mindig idegennek fogjuk érezni. Az életmódváltás ugyanakkor hosszútávra szól és nem jár fájdalmas megvonásokkal (cukor helyett eritrit, zsírban sütés helyett párolás és hasonló apróságok), ezért - hétköznapjaink részévé téve - könnyen bensőségesítjük.

Hasonló a helyzet végzett tevékenységeink és emberi kapcsolataink terén is. Kisgyerek korunk óta mást sem hallunk, mint a következő lélekmérgeket: "más a munka és más a szórakozás"; "a házasság kompromisszumokat követel"; "a családalapítás lemondásokkal jár". Ha csak egy kicsit is komolyan vesszük magunkat, úgy nem szerződünk olyan munkára, amelyet nem tudunk szívvel és szenvedéllyel végezni; nem választunk olyan házastársat, aki nem kelt bennünk őszinte vágyat; valamint nem vállalunk több gyereket annál, mint ahányat tisztességesen és harmonikus körülmények közt fel tudunk nevelni. A többi már csupán odafigyelés, szervezés és egymással való nagyvonalúság kérdése. A lelkek megnyomorítása természetesen a felnőttkorban is folytatódik, ebben az állam és az egyházak nagyszerűen teljesítenek: "idén még össze kell húzni a nadrágszíjat, ám a következő költségvetési évben már kedvezőbbek a kilátások..."; illetve: "légy szerény, jámbor, alázatos és lemondásaidért elnyered jutalmad a Földön túli élet során..." Persze, persze.

Ne hagyjuk hülyíteni magunkat! Tiszta sor, hogy némi intelligenciával szükségleteink fontosság és sürgősség szerint sorrendbe állíthatók, s e preferenciák mentén egyes kívánalmainkat késleltetnünk kell. Fogalmazhatunk úgy is, hogy életünk az optimalizálás örök játéka, melyben azok nyernek, akik jól gazdálkodnak erejükkel, idejükkel, pénzükkel, s persze a kalóriákkal. A győzteseknek pedig nem csupán annyi a jutalmuk, hogy átszakíthatják a célszalagot, de az is, hogy az odavezető út is csak jóleső mértékű verejtékkel jár. Mert nem böjtölni, szenvedni, koplalni és vezekelni jöttünk e Földre.