téveszmék

"Jézus azért jött közénk, hogy megváltson bűneinktől"

2019. december 19. - G. Nagy László

jezus.jpg

 

Karácsonykor Jézus születésére emlékezünk. Valójában kedves kis sztori - jászollal, pásztorokkal, napkeleti bölcsekkel -, tökéletesen alkalmas a negédes tálalásra. A vásári betlehemek pazarul harmonizálnak a kürtőskalács és forralt bor illatával, és semmi sem áll olyan távol tőlünk, mint hogy azt firtassuk, ténylegesen miről is szól az ünnep. Persze, ilyenkor is akadnak szigorú prédikátorok, akik összevont szemöldökkel emlékeztetnek rá: Jézus valójában azért jött el közénk, hogy megváltson minket bűneinktől. Hitem szerint ez annyira beteg gondolat, hogy ennél még a fahéjillat és a vásári giccsparádé is elviselhetőbb. 

 

Az elmúlt kétezer esztendőben az egyházat alapvetően két dolog tartotta életben, s ha a vallásosság drasztikus európai hanyatlását tekintjük, ezzel párhuzamosan pont ezen pillérek megroggyanását észleljük. Az egyik az állammal való szerves összefonódás, mely hatalmat és adóbevételeket biztosított (cserébe a mindenkori uralkodó erkölcsi legitimációjáért). A másik, amelyről ritkábban esik szó, maga a show, maga a tömény bulvár. A papság ügyesen tálalta azt hollywoodi történetet, amely minden vallásfogyasztó számára kínált valamit. A betlehemi sztoriban - akár egy vasárnap délutáni Disney filmben - bőven ott a cukiság faktor. A felnőtt Jézus kapcsán tízből kilenc hívő a csodatételeket emlegetné, hiszen a varázslatra mindig éhes a közönség, a fantasy-elemek elmaradhatatlanok. A végjáték valódi horror; kegyetlenség és vér minden mennyiségben. (A jelen problémája csupán az, hogy időközben sokkal cukibb, misztikusabb és véresebb történetek jelentek meg a filmvásznon, s az egyháznak alaposan fel kell kötnie a gatyáját, ha élményintenzitás terén versenyben kíván maradni.) Természetesen a látványelemek mögé muszáj volt némi tartalmat is csempészni, azonban a jézusi tanítás itt szóba sem jöhetett. Még csak az kéne. hogy a hívek gondolkodni kezdjenek, s felelős, autonóm személyiségekké váljanak! (Nem véletlen, hogy a Bibliát évszázadokon át le sem fordították, s az sem, hogy misék nyelve is a latin egészen a múlt század közepéig.) Így aztán maradt az áldozatkultusz és a páli vonal, amelyben - a jézusi filozófiával szemben - az üdvözség már nem egy kiteljesedő, magas tudati szintű, komplex létezést jelent, hanem önsanyargatást, lemondást, s főként görnyedt főhajtást a tekintély előtt - egy ködös feltámadás reményében. Már csak egyetlen szürke folt maradt a dogma-térképen: ha Jézus pályafutásában nem a tanítását tartjuk fő értéknek, hanem a halálát, úgy ennek az áldozatnak muszáj valami értelmet találni, legyen az bármilyen légből kapott is. Erre hozták létre az okos egyházatyák az áteredő bűn fogalmát, mely szerint Ádám és Éva gyümölcslopós sztorija óta egyikünk sem indítja tiszta lappal az életét (viszont a kereszthalál megfelelő gyógyírt jelent e makulára). Ezzel a hittétellel nem csupán az a baj, hogy morálisan védhetetlen (hiszen egy újszülött honnan és miféle bűnt hozhatna magával?), de az legalább annyira problémás, hogy Jézus ilyenről soha, sehol nem beszélt. Ahogyan természetesen a szenvedést és az önfeláldozást sem hirdette semmiféle formában.

 

John Shelby Spong anglikán püspök a kereszthalált, mint a megváltás eszközét, barbár koncepciónak minősítette. E gondolattal magam is mélyen egyet tudok érteni. Az emberáldozat csupán a legprimitívebb kultúrákat jellemezte; tökéletesen groteszk dolog egy mai napig meghatározó vallást erre az alapkőre építeni. A rituális gyilkosság már az ószövetségi zsidó társadalomban is jócskán meghaladottnak számított. Ábrahám nézett is egy nagyot, amikor Isten - az Ótestamentum egyik legvállalhatatlanabb történetében - azt kérte tőle: áldozza fel egyetlen fiát. Természetesen értjük a költészetet: "úgy szerette Isten a világot, hogy fiát adta érte", miközben Ábrahámot is csupán egy kész átverés show kedvéért csalta fel a hegyre; ilyen mészárlást még tőle sem várt el. Aki látta a Trónok harca című sorozatot, sosem felejti el az egyik legbrutálisabb jelenetet, amikor Stannis Baratheon - a Fény Urának áldozva - élve elégeti saját kislányát. Ez persze még a sokat látott, harcedzett katonáinál is kiveri a biztosítékot. A fél csapata lelép, s az eleddig tökéletesen érzéketlennek mutatkozó felesége is felköti magát, miután végignézte gyermeke kínhalálát. Valójában minden élő ember, akibe csak egy csepp morál is szorult, pontosan tudja, hogy az emberáldozatnál semmi sincs lejjebb. Még a legszívtelenebb rablógyilkost is hamarabb megértjük, mint azt, aki embertársát áldozza fel az istenek engesztelésére. Ehhez képest az egész keresztény vallás ezt a barbár aktust tekinti központi elemének. Döbbenetes.

 

Karácsonykor Jézus születését ünnepeljük. Személyében egyesek a barlangistállóban, barmok közt világra jött, cuki kisdedet látják; mások a csodatevő rabbit; legtöbben pedig a keresztfára szegezett, töviskoszorús istenembert. Ünnepeink közt csupán a lényeg vész el: az a lelkiség, az az érzelmi intelligencia, az a szívbe írt törvény, melyet Jézusnál jobban és igazabb módon nem sokan közvetítettek a világtörténelem során. A keresztény vallás számos teológusa és hirdetője szerint Krisztus azért jött közénk, hogy megváltson minket vétkeinktől. A magam részéről ennek nem sok értelmét látom. A morálnak létezik pár egészen kézzelfogható, történelmi korokon átívelő, általános érvényű alapköve, melyeket Jézus is megerősít, elmagyaráz, árnyal, kiegészít. Élhetünk ezen erkölcsi elvek mentén, s járhatunk más utakon is. Érezhetünk lelkiismeret-furdalást, s lehetünk elnézőek is magunkkal szemben. De mi köze Jézus születésének és halálának mindezekhez? A katekizmusban ez áll: "Ez az áldozat elsősorban magának az Atyaistennek az ajándéka: az Atya odaadja a Fiát, hogy megbékéltessen minket Önmagával." Aligha tudok ennél irracionálisabbat elképzelni. Már az is nonszensz, hogy az Atya haragszik a teremtményeire. Végtére is formálhatott volna tökéletesebb homo sapienst is... S ha már nem így történt, ha már a teremtés eszközéül az evolúciót választotta, melynek részeként a csigalassúságú biológiai változás mellett megjelent a lényegesen gyorsabb tudatfejlődés is - köszönhetően többek közt az olyan tanítóknak, mint Buddha és Jézus -, ebbe a koncepcióba miként fér bele az, hogy egy mindenható Isten neheztel a tökéletlen, de fejlődésben lévő emberiségre? S ha valamiféle érthetetlen okból mégis engesztelésre szorul, annak tényleg ez a vérontás a legmegfelelőbb módja? A keresztyén bibliai lexikonban ezt olvashatjuk: "Krisztus azért adta oda érettünk önmagát, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik." Tényleg nem értem. Adott egy fejlődőképes faj, azzal a génjeibe kódolt, ezerszer azonosított programmal, mely szerint messze az együttműködés a legnyerőbb létstratégia. Ezt az igazságot időről időre próféták, tanítók, filozófusok és tudósok igyekeznek a fejünkbe verni. Tényleg annyira szánalmasan hülyék volnánk, hogy mindebből semmit sem fogunk fel? Tényleg látványos vérfürdő kell ahhoz, hogy észbe kapjunk? Kevés ennél rosszabb üzenetet tudok elképzelni. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora így ír: "Míg az ószövetségi áldozatok csak rituális hibákért engeszteltek, addig Jézus halála minden bűnt kiengesztel, a valódi értelemben vett bűnöket is. Jézus kiontott vére a bűntől való szabadulás és az üdvösség lehetőségét hozta meg nemcsak Izraelnek, hanem minden embernek." Számomra végtelenül elkeserítő ez a párhuzam. A primitív népek ostoba babonáinak szintjére fokozza le a jézusi küldetést, és persze magát a kereszténységet is. Levágtunk egy bárányt - s lám, mosolyog az Isten. Tényleg ennyit ér számunkra Jézus? Tényleg nem mozdultunk előre egy tapodtat sem az ószövetségi barbarizmusból? Tényleg van olyan ember, aki érti is mindezt a keresztény zagyvaságot?

 

Hitem szerint Jézus küldetése nem az áldozati bárány szerep. Sokkal inkább az, hogy megtanítson bennünket ÉLNI. A savanyú lelkű keresztények imádnak bűnről, vezeklésről és áldozatról papolni, holott a Názáreti szinte sosem beszélt hasonlókról. Ha karácsonykor rászánjuk magunkat arra, amit egyébként sosem teszünk meg, hogy egy percre a kezünkbe vesszük az Írást, üssük fel találomra bármelyik evangélium bármely szakaszánál! Azt fogjuk találni, hogy Jézus az életet, annak túlcsorduló örömét hirdeti. Őszintén hiszem, hogy ez a karácsony valódi üzenete. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr915343282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkornat 2019.12.19. 08:11:14

Úgy látom, neveltetésünk okán mindketten valamelyik egyház közeléből indultunk, aztán próbáljuk magyarázni, hogy mi lenne a hiteles, minden rárakódott hatalommániától megfosztott vallásosság lényege. 16 éves voltam, amikor a presbiter apám ellen fellázadtam és azt mondtam, hogy akarata szerint konfirmáltam, de én a továbbiakban nem vagyok hajlandó eljárni a templomba. Egyrészt a legtöbb lelkész, akivel találkoztam, leginkább jobb-rosszabb lelkész-iparosnak nevezhető. (Tudom, vannak kiemelkedő kivételek, akiket tisztelek, de ők valamiképp mindig saját utas megoldásokat találtak.) Másrészt a szerelmemmel való kommunikációhoz sem igénylek tolmácsot, és ezzel analóg módon miért használnék a felfelé történő belső párbeszédhez? Tudom, nagyon sok embernek tartást, támogatást és melegséget jelent egy nyájhoz tartozni (nagyon találó az egyházi szóhasználat), de Jézus alakja pont a mindent vállaló és bármivel szembe néző saját erőt és az ebből fakadó saját (egyszemélyes, keskeny) utat mutatja be elérendő célként. A többi csak porhintés. Jézus azt mondja, hogy rajta keresztül lehet az Úrhoz menni, de ezzel arra céloz, hogy egyszerűen olyanná kell válni, mint ő. Igen, elsőre nagy falat, de egész életben lehet törekedni.

Visszatérve az egyházi dogmákhoz és kötelező hittételekhez: minden nép kollektív tudata olyan isteneket teremt magának, amilyen a közös nevezőjük, a legbelsőbb ösztönük, késztetésük. (Neil Gaiman: Amerikai istenek) Nem véletlen, hogy folyamatosan azt a tudatossági szintet forszírozod, amelybe ezek vannak beleágyazva, amiből kinőttek. A felsőbb szinteken a közlekedés és az ott létezők megjelenése két irányú (kollektív tudati teremtés, illetve alászállás), de mi itt a földi három dimenzióban ebből csak a megnyilvánulásokat fogjuk így-úgy (már aki), és képtelenek vagyunk megkülönböztetni, hogy milyen típusú felsőbb tudattól csíptünk el valami morzsát. Maximum egy belső, megtisztított etikai és morális kódex lehet valamiféle segítség.

Ugyanezt lehet segítségül hívni, ha azzal jön bárki, hogy Jézust mindenki magyarázza valamiképp. Mi az én problémám a jól bevált és évezredek óta hangoztatott, hivatalos egyházi tanokkal? Egyszerű: a gyümölcs, amire Jézus is hivatkozott. Ha nekem magánemberként soha nem férne bele bármi hasonló, amit az egyházak hivatalosan megengednek maguknak, akkor nem értem, miért nekem kellene elsilányodni, hogy hasonlóvá váljak hozzájuk. Persze, tudom, a hívők azt mondják, hogy ott az a rengeteg jó is, amit az egyházak felmutathatnak, az az igazi irány, arra figyeljünk, hiszen az ellensúlyozza a rosszat, de ez csak a saját lelkiismeretük megnyugtatására szolgál.

G. Nagy László 2019.12.19. 10:19:49

@szkornat:

"16 éves voltam, amikor a presbiter apám ellen fellázadtam és azt mondtam, hogy akarata szerint konfirmáltam, de én a továbbiakban nem vagyok hajlandó eljárni a templomba."

Ugyanígy, csak presbiter apa nélkül.

"Másrészt a szerelmemmel való kommunikációhoz sem igénylek tolmácsot, és ezzel analóg módon miért használnék a felfelé történő belső párbeszédhez?"

Ezért pár száz éve megégettek volna :) Ez a gondolkodás az egyház legnagyobb ellensége. A felnőtt emberé...

"Jézus azt mondja, hogy rajta keresztül lehet az Úrhoz menni, de ezzel arra céloz, hogy egyszerűen olyanná kell válni, mint ő. Igen, elsőre nagy falat, de egész életben lehet törekedni."

Pontosan.

"Visszatérve az egyházi dogmákhoz és kötelező hittételekhez: minden nép kollektív tudata olyan isteneket teremt magának, amilyen a közös nevezőjük, a legbelsőbb ösztönük, késztetésük. (Neil Gaiman: Amerikai istenek) Nem véletlen, hogy folyamatosan azt a tudatossági szintet forszírozod, amelybe ezek vannak beleágyazva, amiből kinőttek. "

Az emberiség tudati szintje látványosan emelkedik. A problémám az, hogy az egyház a kőbe vésett hagyományokban keresi az értéket, s nem a világgal való együtt fejlődésben. A II. Vatikáni Zsinat kifejezetten a modernizációt hirdette, de nem sokat mozdultak előre. Ráadásul azóta is sok víz lefolyt a Dunán...

Untermensch4 2020.02.10. 12:44:32

" Ha karácsonykor rászánjuk magunkat arra, amit egyébként sosem teszünk meg, hogy egy percre a kezünkbe vesszük az Írást, üssük fel találomra bármelyik evangélium bármely szakaszánál! Azt fogjuk találni, hogy Jézus az életet, annak túlcsorduló örömét hirdeti."

"A kinek van, adatik; a kinek pedig nincs, még a mije van is, elvétetik tőle. Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!" Lukács 19:26-27

G. Nagy László 2020.02.10. 18:01:36

@Untermensch4: Igen ez jogos. Van pár olyan igehely, amelyet nehéz kimagyarázni, ez tényleg elég gáz. Viszont beleolvastam az általad linkelt Brendel Matyi posztba, de az nagyon erőltetett. A Koránban kb. száz egészen konkrét utalás található, mely a hitetlenek elpusztítására buzdít. Így, felszólító módban. Az Ószövetség bármilyen kegyetlen és barbár, csupán egy mese a múltból, nem tartalmaz ilyen jellegű uszítást. Jézustól különösen idegen mindez. Amit Matyi a bevezetőben ír, az tökéletesen igaz: Jézus valóban a békét és a szeretetet hirdeti, tanításának 80%-a színtiszta buddhizmus. Az egyik legtipikusabb mondása: "Tedd vissza hüvelyébe kardod! Kard által vész, ki kardot ragad." De ne nekem higgy, olvass utána bárhol: Jézust kivétel nélkül minden ismert elemző a humanisztikus tanítók közé sorolja.