téveszmék

téveszmék

"Nem árt némi bűntudat"

2024. december 02. - G. Nagy László

adventi_koszoru.jpg

 

Elkezdődött az advent, az ünnep előtti várakozás, a csend, a bűnbánat időszaka. Persze, bánni valója csak annak akad, akinek életében - így vagy úgy - megjelenik a bűntudat. Vajon ismeri-e mindenki ezt a nyomasztó érzést és van-e szükségünk rá egyáltalán?

 

Elisabeth Brinton kisiskolás cserkészlányként minden rekordot megdöntött, amikor szülővárosában - családi házakba becsöngetve - 11.200 doboz édességet adott el. Amikor megkérdezték, mi a titka, csak ennyit válaszolt: "Erősen az emberek szemébe kell nézni, és akkor bűntudatuk lesz..." Parádés, hogy már egy tizenéves kicsi lány is milyen professzionális manipulációra képes, ugyanakkor szavai remekül rávilágítanak arra, mi a valódi eredete, értelme és haszna a bűntudatnak. Pontosan az, amit látunk: többnyire a befolyásolás csalárd, ám annál hatékonyabb eszközéről van szó. Oké, akad pár ritka eset, amikor valódi vétkek nyomán ébred valódi lelkiismeret-furdalás. Ám sokkal gyakoribb az hogy mások igyekeznek bűntudatot kelteni bennük, hiszen tudják: ha sikerrel járnak, úgy puhábbá, engedékenyebbé válunk. Ennek három, egymással összefüggő pszichológiai oka van: részvét az áldozat iránt; a kárpótlás szándéka; valamint az önképen esett csorba kiküszöbölése. Nem árt hát óvatosnak lennünk. A bűntudat állapota az ember tudati skálájának egyik legmélyebb szintje, ahol elérhetetlen távolságba kerül az életöröm, a racionalitás és a valódi szeretet. Már önmagában is pokoli érzés, ha lelkünk itt vegetál. De ha még alapja sincs; ha mások játszmázása, manipulációja nyomán száműzzük tudatunkat az alvilág bugyraiba, az az önpusztítás legostobább formája.

 

A bűntudatból fakadó gyengeség és manipulálhatóság egyik legdurvább iskolapéldáját Pratkanis és Aronson mesélik el A rábeszélőgép című klasszikus művükben. Az egyetemista Brad Page 1984. november 4-én kocogni indult barátnőjével. Mivel a fiú gyorsabb tempót produkált, egy idő után elszakadtak egymástól. A célnál azonban hiába várta a lányt. Visszaindult, s tűvé tette érte az erdőt - eredménytelenül. A holttestet öt héttel később találták meg. Brad - teljesen érthető módon - olyan lelkifurdalást érzett, hogy kihallgatása során folyton azt ismételgette: "Életem legnagyobb hibáját követtem el." Mivel a nyomozóknak nem volt más kiindulópontjuk, őt kezdték gyanúsítani, s hogy mielőbbi beismerő vallomást csikarjanak ki tőle, szemtanúkról és árulkodó ujjlenyomatokról hazudtak neki. (Aronson szakértőként vett részt az ügyben, így hozzáfért a teljes joganyaghoz.) A fiút végül 1988-ban elítélték. Máig nem tudni, ki volt a valódi tettes, az viszont egészen bizonyos, hogy Brad Page erős bűntudata miatt keveredett bajba. Mindabban, amiket kihallgatása során mondott, s melyek alapján végül bűnösnek találták, jelentős szerepet játszott az az együttműködési és jóvátételi szándék, amelyet lelkiismeret-furdalása diktált, hiszen magára hagyta barátnőjét.

 

Hétköznapi létezésünk során rendre azt tapasztaljuk, hogy a bűntudat-keltés legprofibb mesterei a nők. Már anyánk is megmutatta: "Rátok áldoztam az egész életemet és ez a hála??" Húgaim immáron rég nem gyerekek, de a mai napig hordozzák e nyomasztó játszma lelki terheit. (Két öcsémet és engem nemigen tudott manipulálni, csak legyintettünk e permanens áldozati póz láttán.) Később az ember elköltözik a szülői házból, hogy egy másik nővel kösse össze az életét, akitől hasonlókat hall majd. Személyes kedvencem az, amikor a hetek óta várt Liverpool - Real Madrid rangadó közben csendül fel a menetrendszerű zsörtölődés egy rossz helyen hagyott ruhadarab, vagy egyéb jelentéktelen apróság miatt. Van pár barátom, akiknél ilyenkor azonnal hat a méreginjekció, s már ugranak is, teljesítve minden kérést és elvárást. Ismerek olyanokat is, akik a női szemvillanásokból igyekeznek kiolvasni, hogy az adott pillanatban épp meddig feszíthetik a húrt. Bevallom: én nem vagyok ilyen kifinomult. Egyenesen közlöm: engem ilyenkor kereshet Orbán Viktor, vagy akár Palvin Barbi is, egyiknek sem veszem fel a telefont. Ha bármi gond van, megbeszéljük a meccs után, addig nem vagyok kíváncsi senki gondjára-bajára... Egyszerű a recept: ha nincs bűnöm, úgy nincs bűntudatom sem, és az ebből fakadó végtelen nyugalmamból még a legrafináltabb manipulátorok sem képesek kibillenteni.

 

Túllépve a családon: a bűntudat-keltés a tekintélyelvű vallási és politikai vezetők igazi terepe. Valójában már akkor érdemes gyanút fognunk, amikor valaki kötelességekről kezd el papolni. Ennek semmi más célja sincs, mint megágyazni a lelkifurdalásnak. Századszor is leírom: a kötelesség olyan fogalom, mint a pokol, vagy az ördög. Tudjuk, mit jelent, ám ettől még messze nem valóságos. Nem létezik semmiféle kötelesség, amelyet a külvilág - szokás, hagyomány, ideológia, illem, nemzet vagy felekezet - aggathat ránk. Csupán önként vállalt felelősségekről beszélhetünk, melyek elhanyagolása esetén abszolút helyes az önvád. Mások értékrendjét ugyanakkor aligha lehet számonkérni rajtunk, így érdemes visszautasítani, ha bárki vakhitet, altruizmust, politikailag korrekt beszédmódot, vagy bármi más beteg dogma tiszteletét, betartását követeli. A politikusokról természetesen jól tudjuk, hogy egytől-egyig vérbeli manipulátorok, azonban attól mindig elkerekedik a szemünk, amikor azt látjuk, hogy ők maguk is a bűntudat-keltés áldozataivá válnak. Ez történt Angela Merkellel és számos európai vezetővel 2015-ben. Egy szíriai kurd család műanyag csónakba szállt a törökországi Bodrumban, remélve, hogy elérik a görög Kosz szigetét. Nem így történt; a lélekvesztő elsüllyedt, és a halottak közt volt egy hároméves kisfiú, Aylan Kurdi is. A testét partra vetette a tenger, arca a homokba fúródott, egy fotós így örökítette meg. A fotó körbejárta a világot, s az értelem és az érzelem vitáját az utóbbi javára döntötte el. Mindannyiunkat megráznak az ilyen történetek. Nézem a fényképet, és a saját kisfiam jut eszembe, aki háromévesen pontosan így feküdt az ágyán, a szőnyegen, s gyakorlatilag mindenütt - azzal a különbséggel, hogy ő lélegzett, többnyire kisautókat tologatott, s még ma is velünk van. A kérdés adja magát: érezhetünk-e bűntudatot Aylan Kurdi szívszorító halála miatt? S ha igen, következik-e ebből az, hogy Európából primitív, barbár, muszlim kalifátust kell formálnunk?

 

kurdi.jpg

 

Nyilvánvaló, hogy a bűntudat nem egy kívánatos lelki állapot, már csak a manipulálhatóság miatt sem. Az egészségesen működő ember mindent megtesz azért, hogy ne legyen része benne. Ehhez mindössze négy instrukciót kell betartani:

  1. KERÜLNI A BŰNT - Ez a legegyszerűbb. Ha nincs bennünk gyűlölet és rossz szándék; ha indulatainkat kézben tartjuk és nem élünk az erőszak eszközeivel, már eleget is tettünk ezen alapelvárásnak.
  2. KERÜLNI A GONDATLANSÁGOT - Ha pici gyerekünkkel szerencsétlenség történik, mert nem figyeltünk rá; ha mi magunk okozunk balesetet; ha felelőtlenek, elővigyázatlanok vagyunk - számtalan tragédia történhet a hibánkból minden szándékosság nélkül is. Megfelelő fókuszáltság mellett e téren is megúszható a baj, s az azzal járó - abszolút jogos - bűntudat.
  3. MEGBOCSÁTANI MAGUNKNAK - Minden bizonnyal ez a legnehezebb. Ha mégis megtörténik a gond, s mi magunk is hibáztunk... a fő kérdés ilyenkor az, hogy mekkora a tragédia, valamint hogy jóvátehető-e.
  4. FELVÉRTEZNI MAGUNKAT A MANIPULÁTOROKKAL SZEMBEN - Amint láttuk: a fél világ abban utazik, hogy bűntudatot keltsen másokban, akár bennünk is. Ilyenkor muszáj kiállni magunkért és világossá tenni: nem vagyunk bűnösök, nem vagyunk hibásak, s nem vagyunk hajlandók beteg játszmákat játszani senkivel.

 

Az advent sokféle módon telhet. Csendesen, avagy pörgősen. Koncentrálhatunk a családra, avagy az év végi céges teendőkre. Takaríthatunk, süthetünk, főzhetünk, szaladgálhatunk ajándékok után... a bűnbánat a lehető legritkábban kerül előtérbe. Ahhoz ugyanis valódi bűnök is kellenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr418740896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.02. 18:58:09

itten nagyon egyoldalú és egyirányú megközelítése van a bűntudatnak és az eredetének. pedig hát evolúciósan igencsak hasznos dolog amikor a horda fennmaradásáról van szó, az ellen véd, hogy folyamatosan kibasszon a társával a hordatag.

és pont azokat szelektálta ki az evolúció (a hordából való megdögleni kizavarás útján), akik nem éreztek ilyet és folyamatos késztetést éreztek az önzősködésre, a másikkal való kibaszásra.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.02. 19:02:14

@Alöksz Róz Unbanned: az már egy másik kérdés, hogy a nőknek nem volt elég, hogy körbenőtték a pinát, hanem megtanultak még ezzel is meg a szerelemmel is manipulálni.

ulpius66 2024.12.02. 19:12:54

Van-e bűntudata a Bidé bácsi fiának?????

Annak a fiúnak, aki a több év börtönnel fenyegetett büntetés elől apuci elnöki kegyelmet adott!!!!!

HÁT EZ SZERINTEM EZERSZER NAGYOBB SKANDALLUM, MINT AMIT NOVÁK KATALIN ELKÖVETETT, AMIKOR KEGYELMET ADOTT, EGY BÜNCSELEKMÉNYT ELTUSSOLNI IGYEKVŐ EMBERKÉNEK.......

EMBEREK!!!!!!!!!

ÉBRESZTŐ!!!!!!!!!!!!!!

HOL ÉLÜNK???????????????????????????????????

AZÉRT, MERT VALAKI AZ USA ELNÖKE, AZÉRT A FIACSKÁJA BÁRMILYEN BŰNT ELKÖVETHET?????????
(Apuci majd úgyis kegyelmet ad.....)

..... ÉS HOL VAN A BŰNHŐDÉS?

ulpius66 2024.12.02. 19:16:16

....azért kibaszott kíváncsi lennék azon magyar ballibsik véleményére, akik szerint "világraszóló" botrány volt, hogy Novák Katalin elnöki kegyelmet adott, egy igazgató-helyettesnek, aki mentegetni próbálta főnöke piszkos ügyeit, mostan mit szólnak ahhoz, hogy ez a vadbarom Bidé bácsi "kegyelmet adott" gyermekének, akinek évtizedekre börtönben lenne a helye....

....MÁN MINDEN BŰNTUDAT NÉLKÜL!!!!

ulpius66 2024.12.02. 19:51:03

Egyebekben Magyarországon is göncz-patkány vezeti az "elnöki kegyelemben" részesítettek számát tekintve!!!!!

EZ A GÖNC-PATKÁNY 1990-2000 KÖZÖTT TÖBB KÖZTÖVÉNYES BŰNÖZŐNEK ADOTT ELNÖKI KEGYELMET!!!!!!

.... CSAK UGYE EZZEL A BALLIBSI SAJTÓ NEM FOGLALKOZOTT!!!

EZ A GÖNC-PATKÁNY "ELNÖKI KEGYELEMBEN" RÉSZESÍTETT GYILKOSOKAT(!!!!!) KÖZTÖVÉNYES BŰNÖZŐKET EZERSZÁMRA... MEG UGYE A 6 MILLIÁRDOT LOPÓ, ÉS EZÉRT 10 ÉVET KAPÓ KUNOS PÉTERT IS.....

RÉGI SZÉP IDŐK!!!!! AMIKOR A BALLIBSIK MÉG AZTAT CSINÁLTAK, AMIT AKARTAK!!

ulpius66 2024.12.02. 19:58:48

Bűntudat ügyében nagyon jó kis összefoglaló a hvg.hu-tól 2006-ból.....

2006. november. 14.
hvg.hu

"Apagyilkos, kém és csaló orvos is kapott kegyelmet"

hvg.hu/itthon/20061114_kegyelem

MONDJUK EHHEZ KÉPEST BIDÉ BÁCSI KEGYELME A FIÁNAK, AZÉRT MÉGISCSAK ÚJ ELEM!!!!!!!!

ulpius66 2024.12.02. 20:02:13

Azért jó a Bidé bácsi fiának, mert bármilyen bűncselekményt elkövethet..... apuci majd úgyis kegyelmet ad!!!!!!!!

ulpius66 2024.12.02. 21:34:07

Mi a tököm folyik itt??????????????????

A német kormány után bukik a francia kormány is??????

"Michel Barnier francia kormányfő hétfőn a Nemzetgyűlésben bejelentette, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a társadalombiztosítás jövő évi költségvetését, amelynek kompromisszumos javaslatát az alsó- és felsőház vegyesbizottsága jóváhagyta, de amelynek elfogadásához nem biztosított a nemzetgyűlési többség. Az ellenzéki pártok jelezték, bizalmatlansági indítvány nyújtanak be a kormány ellen."

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.02. 22:29:04

@valis47: részben.

nagyon jó posztot olvastam az aktivitásodat megnézve a zsidókról.

ulpius66 2024.12.03. 11:35:12

HATALMAS SIKER!!!!!!

ÖRÖMTÜZEK A BALLIBSIKNÉL!!!!! HÁROMSZOROS HURRÁ!!!!!!!

"Június óta nem érkezett uniós pénz Magyarországra"

index.hu/gazdasag/2024/12/03/magyarorszag-europai-bizottsag-unios-forrasok-brusszel-finanszirozas-palyazat-tamogatas/

Nemhiába dolgoztak mindezért Brüsszelben gyurcsányiné Dobreva Klarováék, kiegészülve Cseh Kattinkával és Donáth Annácskával!!!!!!

Ez tényleg hatalmas siker.... büszkék lehetnek rá!!!!!!

MOSTAN MEG EZTET FOLYTATJA A TISZAPART EZZEL A VADBAROM MAGYAR GYEREK VEZETÉSÉVEL!!!!

EZ AZ FIÚK!!!! .... CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 11:50:30

@ulpius66: papám, ha téged elítélnek, mert loptál a szomszédodtól, akkor nem a szomszéd volt a geci h feljelentett, hanem te.

G. Nagy László 2024.12.03. 13:37:39

@Alöksz Róz Unbanned: Ez hogy jön ide? Legalább két ponton fals az analógia. Az első az, hogy nem a szomszéd jelentett fel, hanem a testvéred. A másik, hogy a vád nem lopás, hanem hogy kulcsra zárod a kertkaput, hogy a hajléktalanok ne tudjanak bejönni.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 14:44:28

@G. Nagy László: "Az első az, hogy nem a szomszéd jelentett fel, hanem a testvéred." - jó, legyen így, igazad van, ez talán még pontosabb.
na de az meg még rosszabb.
hát mekkora geci már, aki nemcsak a szomszédot, hanem még a saját testvérét meglopja...
és mekkora pofátlanság már még ezután a szomszédot és a saját testvérét gecinek nevezni...

G. Nagy László 2024.12.03. 16:06:49

@Alöksz Róz Unbanned: Tőlem ragaszkodhatsz a lopáshoz, hiszen szemmel láthatóan keresel egy legitim vádpontot. A fikázók és gyűlölködők oroszlánrésze nem is talál egyéb gondot - a működés csaknem minden lényeges sarokpontjával egyetértenek. Ebben meg nincs különbség. Lop a szomszéd, lop a rendőr, de még a bírósági dolgozók is lopnak. Amerre nézel, mindenütt. Épp ezért nem is ez a hivatalos vádpont. Ez csak egy béna, unalmas, ezerszer lerágott csont. Olyan, mint a Bezzegrománia, amely a szemünk előtt hull darabjaira.

G. Nagy László 2024.12.03. 16:08:22

@Alöksz Róz Unbanned: Ja, és lop a testvér is. Neki van a legtöbb büntetőügye...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 16:59:05

@G. Nagy László: "a működés csaknem minden lényeges sarokpontjával egyetértenek" - marhaság. dehogy értenek egyet.

de, az a hivatalos vádpont. uniós forrást hivatalosan csak az uniós költségvetést is érintő jogállamiságsértés miatt lehet visszatartani.

(nemtom ki volt az a hülye, aki kiment ultizni brüsszelbe a kétásznegyvennel a kezében, és nem hallgatva a kérdésben jóval okosabb lengyel miniszterelnökre, hanem elbaszva az ő lapjait is, aláírta ezt a gumiszabályt...)

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 17:03:03

@G. Nagy László: a komcsiknak se nagyon volt büntetőügyük annak idején, csak a rendszer ellenségeinek...

ulpius66 2024.12.03. 17:24:37

"NATO-főtitkár: A NATO-nak Ukrajna támogatására kell összpontosítani, nem a béketárgyalásokra"

Van az az ámerikai fegyverlobbi, aminek "felkérésére" még a NATO főtitkár sem tud nemet mondani....

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 18:09:30

menczer jó nagy hülyét csinált magából

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 18:14:17

@Alöksz Róz Unbanned: nagy zseni volt akinek ez eszébe jutott, csak gratulálni tudok hozzá...

wigotah224 2024.12.03. 18:31:30

@G. Nagy László: A „ne lopj“ ezek szerint nem lényeges? De akkor minek mantrázod folyton?

Wildhunt 2024.12.03. 18:58:19

@wigotah224: attól hogy te átdefiniálsz mindenféléket, nem Laci lesz hülye.

Boldeone2 2024.12.03. 20:05:18

@G. Nagy László: Mi van László? Úgy tűnik már sokadszorra nekem lesz igazam: "fokozódik a diktatúra" az nem kérdés!

Rövid időn belül a második ellenzéki képviselőtől veszik el a mandátumát; mi ez, ha nem diktatúra?

Menzer Tamás mai erőszakos fellépése is erre utal....

A kérdésem az, hogy nincs még bűntudatod, hogy támogatod a ma már egyre nyíltabban elnyomó rezsimet?

Az egészségesen működő ember mindent megtesz azért, hogy ne legyen része benne. "

- Én is ezt mondom: "vétkesek közt cinkos aki néma"- ne pártold a bűnt!

Boldeone2 2024.12.03. 20:15:04

@G. Nagy László: Vannak a cinkosok, akik csak meghajolnak a rezsim előtt, együttműködnek velük, elnézik a bűnöket; mások konkrét bűnöket is elkövetnek...

Aki nem akar bűntudatban élni, annak ki kell állni a rendszer ellen, bár a nihilista rezsimember - volt már ilyen sokszor, 700 ezy er párttag volt anno- erre nem lesz képes, hiszen bűntudata sincs...

Ha már eljutsz oda, hogy egy kis bűntudatot érzezz, az már haladás!

Bűntudat= a lélek impicit tiltakozása az általában elkövetett bűnökkel, vagy erkölcsi hibákkal szemben, amelyeket nem ismer el a
ráció...
Ha kellően erős a bűntudat, akkor vezekelni, megbánni fogsz, majd megváltoztatod az életed...

Ha nem bánsz meg semmit, nincs bűntudat, akkor örök nihilista maradsz!

Boldeone2 2024.12.03. 20:17:20

Bűntudat= a lélek impicit tiltakozása"- helyett: implicit ( rejtett, magyarul...)

G. Nagy László 2024.12.03. 22:38:28

@Boldeone2:

"Bűntudat = a lélek implicit tiltakozása"

Már ez is hülyeség. Pont ez a poszt lényege: a bűntudat ne egy rejtett szorongás legyen, hanem egy kifejezetten tudatos valami.

G. Nagy László 2024.12.03. 22:46:05

@Boldeone2:

"Mi van László? Úgy tűnik már sokadszorra nekem lesz igazam: "fokozódik a diktatúra" az nem kérdés!"

Vicces.

"Rövid időn belül a második ellenzéki képviselőtől veszik el a mandátumát; mi ez, ha nem diktatúra?"

Ez a jogállami működés. Semmi jogszerűtlenség nem történt egyik esetben sem. Vicces, hogy nálad az a diktatúra, ha ellenzéki politikusok esetén is van jogkövetkezménye a tetteknek.

"Menzer Tamás mai erőszakos fellépése is erre utal...."

Semmi erőszakosat nem tett. Gyenge szócsatát láttunk egy szimpatikus, határozott fickó és egy szürke erőlködő faszfej között.

"A kérdésem az, hogy nincs még bűntudatod, hogy támogatod a ma már egyre nyíltabban elnyomó rezsimet?"

ha majd a LEGKISEBB jelét is látom az elnyomásnak, azonnal elpártolok a kormánytól. A legkomolyabban mondom.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 22:54:05

@G. Nagy László: "ha majd a LEGKISEBB jelét is látom az elnyomásnak, azonnal elpártolok a kormánytól" - ettől azért nem kell tartani, hiszen ennek elkerülésére két bevált módszer is van
1. a fejünk elfordítása/szemünk becsukása
2. az elnyomás meghatározásának ide-oda húzogatása

G. Nagy László 2024.12.03. 22:55:58

@Alöksz Róz Unbanned: Ne beszélj mellé. Ha látsz olyat, ami a legkisebb mértékben is az elnyomásra emlékeztet, majd közöld, kérlek!

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 22:57:05

@Boldeone2: "Bűntudat= a lélek impicit tiltakozása az általában elkövetett bűnökkel, vagy erkölcsi hibákkal szemben" - szerintem meg egy evolúció alkotta, genetikailag kódolt fiziológiai alapú reakció.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 23:01:14

@G. Nagy László: tudok párat. de ebben konkrétan igazad van, a menczer performansza biztos hogy nem az elnyomásra utal, az elnyomásban egyszerűen csak elnyomnák, nem odamennének hozzá a nagy nyilvánosság előtt bohócot csinálni magukból...

valis47 2024.12.03. 23:01:54

@Alöksz Róz Unbanned: Gondolom az az elnyomás, hogy MP-t nem engedik be a gyerekotthonokba bohóckodni. Vagy hogy Fegyőr és Varjú mandátumát elvették.

Boldeone2 2024.12.03. 23:03:07

@G. Nagy László: Gyenge szócsatát láttunk egy szimpatikus, határozott fickó és egy szürke erőlködő faszfej között."

- Menczer Tamás műsorában mi volt a szimpatikus? Azért küldték oda, hogy provokálja Magyart, hogy az politikai hibát kövessen el. Csakhogy az nem tette meg a szívességet! Végig jól kezelte a helyzetet, magázódott, míg Menczer "csendőrpertuban" tegezte...
Ez a kocsmai provokáció stílusa: 20 centiről az arcodba köpködnek, üvöltenek, letegeznek...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 23:05:07

@valis47: a fegyőré igen. koncepciós per és ítélet.

valis47 2024.12.03. 23:05:15

@G. Nagy László: Mármint melyik a szimpatikus határozott fickó? Mert elég sokan MP-t látják annak. (Nem én, szerintem egy bohóc, aki Jakab Pétert és Márki-Zay Pétert próbálja vegyíteni a stílusában.) Menczertől sem vagyok persze elragadtatva. Nem tudom miért mennek egyáltalán oda mostanában a fideszes politikusok, ahol MP bohóckodik, hogy szócsatába keveredjenek vele.

Boldeone2 2024.12.03. 23:06:54

@valis47: Gondolom az az elnyomás, hogy MP-t nem engedik be a gyerekotthonokba bohóckodni"

-Joga van EU parlamenti képviselőként bemenni. Igen, ez része az elnyomó rezsimnek

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 23:08:35

@Boldeone2: "20 centiről az arcodba köpködnek" - büdös szájjal, habos szájszéllel... ez az elégtelen folyadékbevitel jele, innia kellett volna egy nagy pohár forró teát mielőtt odamegy.

Boldeone2 2024.12.03. 23:28:41

@Alöksz Róz Unbanned: lehet csak egy 0,5 mg- os xanaxot kellett volna bevenni előtte..

Már napokkal ezelőtt az írta: "Gyere ki a hóra! " Ez nálunk azt jelenti, hogy " Verekedjünk meg!"...

Ilyet nem mondat egy kormányszóvivő, vagy nem tudom mi most a titulusa...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 23:42:17

@Boldeone2: menczer nem idegbeteg és alapból nem ilyen stílusú.
nem értem hogy főzték ki ezt az előadást, de gondolom egy fideszes magyarpétert szerettek volna volna bemutatni menczer személyében...

G. Nagy László 2024.12.03. 23:49:16

@Boldeone2:

"míg Menczer "csendőrpertuban" tegezte..."

Atyaég, te hol élsz??? Ennyi faszságot összehordani...

1. A csendőrpertu azt jelenti, hogy az egyik félnek KÖTELEZŐEN magázódnia kell. Itt szó nincs ilyesmiről. Magyar Petya maga választotta ezt a nevetséges helyzetet, hogy elkezdett magázódni azzal, akivel világ életében tegeződött.

2. Egy 40 és egy 43 éves srácról van szó (Menczer a fiatalabb). Nincs a világon olyan szituáció, hogy ezek a srácok egymással magázódjanak. Talán a 19. században még megtették volna, de ma ez lehetetlen. Max ha az egyig rendőr és igazoltatja a másikat...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.03. 23:52:01

@G. Nagy László: "Nincs a világon olyan szituáció, hogy ezek a srácok egymással magázódjanak." - dehogynincs. a hivatalos kommunikáció.

G. Nagy László 2024.12.03. 23:55:19

@Alöksz Róz Unbanned: baszki, erre írtam a rendőrös szituációt. Csupán még egy mondatot kellett volna elolvasnod... De ez nyilván egy fikció. Egyikük sem rendőr. Fiatal politikusok, akik ismerik egymást. SOHA nem fognak tegeződni. Egy tévés vitán sem. Egy bírósági tárgyaláson sem.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 00:03:15

@G. Nagy László: de én nem arra gondoltam. nyilvános fellépésükön, politikai vezető tisztségüket képviselve, rendben van a magázódás akkor is, ha ismerik egymást. (magyar államtitkározta menczert)
pl. a parlamentben is magázódni szokás.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 00:17:34

@Boldeone2: szerintem onnan jött ez a dolog, hogy a saját keménymagjának játszik már csak a fidesz, már a nagy bukó, a kétharmados vereség elkerülésére és a ner háttérben túlélésére játszanak.

kétharmados vereség esetén vagyonelkobzás és a börtön elől külföldre menekülés néz ki sokaknak.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 00:25:46

@Boldeone2: @Alöksz Róz Unbanned: nagyon úgy néz ki, orbán európai ellenfelei jól számoltak, türelmesek voltak és végül is elérik a céljukat.

elismerem, hogy jobban tudták.
(végül is nem szégyen - csak egy kicsit kellemetlen -, van benne párszáz év tapasztalatuk...)

ha a sleppet etetni kell és az ingyenpénz megszűnt, csak a közpénzből és a lakosságtól lehet elvenni. és el is veszik, nem bírnak leállni.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 00:32:13

@Alöksz Róz Unbanned: "a kétharmados vereség elkerülésére és a ner háttérben túlélésére játszanak." - ezért mentek rá most a bíróságokra is.

G. Nagy László 2024.12.04. 00:41:08

@Alöksz Róz Unbanned:

"pl. a parlamentben is magázódni szokás."

Ez így igaz, csak ott nem találkoznak. MP nem országgyűlési képviselő.

G. Nagy László 2024.12.04. 00:45:55

@Alöksz Róz Unbanned:

"a nagy bukó, a kétharmados vereség elkerülésére és a ner háttérben túlélésére játszanak."

Másfél évvel a választások előtt én így látom:

Fidesz újabb kétharmados győzelme: 20%
Fidesz sima, abszolút többsége: 50%
Fidesz abszolút többsége a Mi Hazánkkal együtt: 20%
Az ellenzék sima győzelme (Mi Hazánk nélkül): 10%
Az ellenzék kétharmados győzelme (Mi Hazánk nélkül): 0%

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 00:49:05

@G. Nagy László: az csak általános példa. itt az államtitkár titulusnak szólt a magázódás. rosszul tette menczer hogy folytatta a tegezést.
(ha emlékszel rá, horn gyula annak idején vette a lapot orbánnal szemben, és hamar áttért a képviselőzésről az elnökurazásra)

egyébként ezzel a primitív családozással, gyerekezéssel sok elvált apukát megsérthetett most a fidesz...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 00:56:16

@G. Nagy László:
fidesz 2/3 8%
fidesz sima 40%
ellenzék sima 51%
ellenzék 2/3 1%

kb fele-fele az esély. de ennél sokkal rosszabbul érzik magukat a fideszben, mert van mit veszteniük.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 00:58:06

@G. Nagy László: "de ennél sokkal rosszabbul érzik magukat a fideszben, mert van mit veszteniük." - ezt neked ismerned kell pókeresként.

G. Nagy László 2024.12.04. 01:03:43

@Alöksz Róz Unbanned:

"ezt neked ismerned kell pókeresként."

Ne is mondd! Életem legrosszabb éve... eddig :)

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 01:28:35

@G. Nagy László: de attól még nincs miért aggódnod, ott a kis ékszerdoboz stb :-)

de akik félnek... és beeszi magát a kétség a szívükbe, hajaj, szinte kiérezni belőlük. beszállnak a hülyeségekbe, elkövetik a hibákat.

és még ijesztgeti őket a kétségüket rögtön kiszagoló kopó, a rafkós hahn endre... hadd kapkodjanak és hibázzanak nagyokat.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 01:33:16

tkp nem is magyarTÓL, hanem magyar MIATT szartak be

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 01:35:58

@Alöksz Róz Unbanned: "és még ijesztgeti őket a kétségüket rögtön kiszagoló kopó, a rafkós hahn endre... hadd kapkodjanak és hibázzanak nagyokat" - és persze lehet én is rafkós vagyok és csak el akarom dobatni a lapot, nem tudni

Boldeone2 2024.12.04. 08:55:35

@G. Nagy László: Nincs a világon olyan szituáció, hogy ezek a srácok egymással magázódjanak."

- Ez a szituáció pont az volt: Magyar Péter EP- képviselőként látogatott oda, nem a kocsmában találkoztak össze. Egyébként sem hiszem hogy a becsmérlő, agresszív stílus után járható út a tegeződés. Magyar Péter helyében azt kellett volna mondani, hogy " a bíróságon találkozunk!"
Én ha ott vagyok, akkor lehet hogy ütöttem volna, a mi vidékünkön ez így szokás, ha nyíltan provokálnak. Menczer is csak úgy volt bátor, hogy Magyar Péter vékonyabb, kisebb fizikum, meg ott volt lehetett a kísérője is...

A cél egyértelműen az volt, hogy Magyart hibára kényszerítsék. Nem sikerült

Boldeone2 2024.12.04. 09:05:33

@G. Nagy László: Amit Mentzer tesz, az tipikus bullying: fenyegetés, mások előtti megszégyenítés, fizikai erőfölénnyel visszaélés, kicsúfolás, csúfnéven szólítás

Ez a kormányszóvivő ?

Nem fog nyerni a Fidesz, hiszen csődbe jutott a kormányzásuk: a GDP csökken, az infláció elképesztő magas, a forint összeomlott, jövőre új adóemelések jönnek- a megélhetési válság folytatódik
Egy árva fillért nem ad az EU - nekik, tehát bezárult a kör...
A "háború vagy béke " - hamis dichotómia lejárt lemez...

Boldeone2 2024.12.04. 09:10:49

Egy módon nyerhet a Fidesz- csalással, szerintem..Ahogy megtörtént ez elvi barátaiknál is, Grúziában...Ahol minden nap tízezrek tüntetnek az elnyomó, oroszbarát, állampárti rezsim ellen...

Ha így haladunk, nálunk is az utcán dőlhet el Orbánék sorsa! A diktátor nem adja fel...

G. Nagy László 2024.12.04. 09:53:28

@Alöksz Róz Unbanned:

"a rafkós hahn endre"

Rafkósnak hívod a csalót?

G. Nagy László 2024.12.04. 10:01:32

@Boldeone2:

"Magyar Péter EP- képviselőként látogatott oda, nem a kocsmában találkoztak össze."

Értem. És ha én a Magyar Horgászszövetség tagjaként látogatok oda, akkor hirtelen magázódni kezdesz velem? Hagyjuk már ezt a hülyeséget! Ez egy béna póz: amikor valaki túl komolyan veszi magát. Inkább vicces, mint tiszteletet parancsoló. Magyar Péter is kapcsolt idővel: a végén már tegeződött ő is. Érezte, mennyire kínos a magázódó, alakoskodó póz.

"Magyar Péter helyében azt kellett volna mondani, hogy a bíróságon találkozunk!"

Mondott hasonlót: "hívja valaki a rendőrséget!" Hasonlóan szánalmas.

"Én ha ott vagyok, akkor lehet hogy ütöttem volna, a mi vidékünkön ez így szokás, ha nyíltan provokálnak."

Ez is vicces. Eddig a progresszió, az elfogadás bajnoka voltál, most hirtelen a tenyeres-talpas suttyó karakterét öltöd fel. Hol itt a következetesség? A mi vidékünkön pedig úgy szokás, hogy mosolygunk és megőrizzük a nyugalmunkat minden hasonló helyzetben.

Boldeone2 2024.12.04. 10:16:56

@G. Nagy László: Egy ideig megmarad mindenkin a kultúrmáz, de csak egy pontig! Ha 20 cm- ről az arcodba köpködnek - engem az idegesítene legjobban- meg gyalázkodnak, akkor lehet hogy elszakad a cérna...

Lehet én is magázódással kezdtem volna, tarsuk meg a komolyságot- amíg lehet!

Viszont amikor lerántanak a sárba, akkor már te is muszáj vagy birkózni!

Boldeone2 2024.12.04. 10:23:14

@G. Nagy László: Egy ismerősöm mesélte, aki készenléti rendőr volt a rendőrattack idején, hogy sokáig némán álltak és tűrtek, molotov - koktélok repültek feléjük és kövek..
Sokáig " rendőrök maradtak" - tűrtek, azonban van az a pont - amikor már az életedért küzdesz- amikor már ugyanúgy ember vagy mint mások, elaszakad a cérna és elkezded ütni a támadókat

Van az a pont, amikor leesik a kultúra zubbonya és csak a ki- ki küzdelem van...

Boldeone2 2024.12.04. 10:29:02

@G. Nagy László: A provokáció célja is mindig az, hogy az ellenfelet kizökkentsék, hogy ledobja a kultúrmázt, és erőszakhoz folyamodjon

Putyin is azt mondta, hogy ő nem akart háborút, csak "rákényszerítették". Minden embernél van végső pont, amikor már visszavág!

Anno a kékfény műsorában gyakran megkérdezték a gyilkost, hogy miert ölte meg, erre gyakori válasz volt, hogy " szidta az anyámat"

A határok nyilván egy normális embernél jóval távolabb vannak, de mindig van határ!

G. Nagy László 2024.12.04. 11:10:41

@Boldeone2:

"A határok nyilván egy normális embernél jóval távolabb vannak, de mindig van határ!"

Hét éve írom e blogot, s jócskán túl vagyok az ötszázadik bejegyzésen, ugyanakkor szinte minden posztom erről szól, amit most feszegetsz. Hogy hol van ez a határ.

1. Ha fizikailag támadnak, ha az életedért küzdesz - itt nyilván nincs miről beszélni.

2. Ha túl közel jönnek, ha az arcodba lihegnek, ha megsértik az intim szférádat - ez még nem bántalmazás, de játék a fizikai síkon zajlik. Hátrébb lehet lépni, faképnél lehet hagyni az illetőt, avagy fel lehet szólítani, hogy ő lépjen hátrább. Kezelni kell, de verbálisan.

3. Szidják az anyánkat - én még soha senkivel nem tettem ilyet és nem is fogok, de ha velem teszik, legfeljebb mosolygok rajta. Ez egy gyenge, óvodás szintű verbális támadás - lelkileg-mentálisan aligha felnőtt ember az, aki erre bepöccen és tettlegessé válik. Pláne, ha gyilkol.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 11:21:46

@G. Nagy László: figyelj már, a gyurcsány film csak fikció, bíróság mondta ki :-)

valis47 2024.12.04. 11:32:33

@Boldeone2: Értem, tehát ha a vesztesek nem akarják elfogadni a vereséget, és balhéznak, az bizonyíték a csalásra.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 11:43:34

@G. Nagy László: "Ha túl közel jönnek, ha az arcodba lihegnek" - itt kihagytál egy fontos szempontot, amit már korábban kitárgyaltunk. büdös volt menczer szája, tehát erőszak.

egyébként ilyen agresszív, családozós, gyerekezős gyalázkodással nem egy szimpatikus határozott fickó lép fel, hanem egy kocsmatöltelék vagy egy primitív falusi cigány... de nem ilyenek olvassák a blogot, hanem értelmes emberek, nagyon disszonáns ez itten... azt értem hogy védi az ember a sajátjait, de basszus, ilyen posztok alatt (és ilyen jó moralizálós témák mellett) ezt előadni...
(vagy időnként benyomni a primitív "brüsszel gazdasági hidegháborút akar kirobbantani", "magyar péter ki akarja robbantani az atomháborút" propaganda elemeit, hát ez nem az a célközönség szerintem akiknek ez szól...)

tegnap egyébként mondtam egy példát az elnyomásra, ma is fideszes vagy még? ha igen, melyik elkerülést választottad?

Boldeone2 2024.12.04. 11:48:22

@valis47: Egyelőre a Fidesz balhézik, Magyar - még - nyerésben van!

Boldeone2 2024.12.04. 11:52:26

@G. Nagy László: hvg.hu/itthon/20241203_magyar-peter-menczer-tamas-budai-gyula-facebook

Már le is akarják pofozni, mielőbb Orbán még ezt mondta:

"Megjelent az erőszak a magyar politikában. Régen az ilyenért bocsánatot kértek és visszavonultak. Most meg árad a közönségesség és durvaság.”

Most akkor döntsétek már el mit kell csinálni: lepofozni, vagy visszafogottan viselkedni?

Vagy van az " határ" "nálatok" is, amikor már pofozni kell?

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 11:54:17

@Alöksz Róz Unbanned: "egyébként ilyen agresszív, családozós, gyerekezős gyalázkodással nem egy szimpatikus határozott fickó lép fel, hanem egy kocsmatöltelék vagy egy primitív falusi cigány..." - jav. kieg: ...FRADISTA kocsmatöltelék...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 11:58:52

@Boldeone2: "Vagy van az " határ" "nálatok" is, amikor már pofozni kell?" - hát persze hogy van. amikor ellenük szól valaki primitív stílusban (puzsér), vagy arrogáns fellépéssel (magyar) akkor pofozni kell.

ha ők lépnek fel így, az már más tészta... az szimpatikus határozott fellépés.

G. Nagy László 2024.12.04. 11:59:23

@Boldeone2:

"Magyar - még - nyerésben van!"

Milyen nyerésben? Nincs pártja, nincsenek használható emberei. Nincs programja. Vannak szavazói. Harminc százalék. Ha egy nyerést jelent nálad...

Boldeone2 2024.12.04. 12:00:22

Csak kérdezem: "A valaki adjon már a Petyának egy lángost!" - az nem vicces köntösbe burkolt, de valós fenyegetés?

Felhívja a híveket, hogy valaki üsse már meg, " disztréten", közepes erővel, csak hogy meg ne sántuljon...

"Neveljék meg " a "rossz fiút"...

Ez megint csak politikai fegyver: "félemlítsük meg az ellenfelet"

G. Nagy László 2024.12.04. 12:02:28

@Alöksz Róz Unbanned:

"tegnap egyébként mondtam egy példát az elnyomásra"

Bige Lászlót mondtad. Keveset tudok az ügyről. De ha utánaolvasnék, és kiderülne bármi disznóság - kétlem -, akkor is ez egyetlen ember szívatása volna, nem általános eleme az elnyomásnak. Olyan mondj, ami általánosan sérti bármely szabadságjogodat.

Boldeone2 2024.12.04. 12:03:09

@G. Nagy László: Ha nincs nyerésben, akkor miért bosszantja ennyire a rendszert? HA " kicsi" , "jelentéktelen", "nevetséges"

A sas nem kapkod legyek után! Vagy mégis???

Boldeone2 2024.12.04. 12:17:29

Budai Gyula politikusi oldalán ez van kiírva:

"Petya, ez még csak a Menczer volt!
Mi lesz ha velem találkozol?!"

Ez már bírósági ügy, szerintem

G. Nagy László 2024.12.04. 12:18:21

@Boldeone2: Potenciális ellenfél, először látunk ilyen 14 év óta. De nincs nyerésben.

Tavasszal részt vettem egy állófogadáson, ahogy a kormányoldal megmondóembereinek zöme is megjelent. Sokat beszélgettem Jeszyvel, Apáti Bencével, Schmidt Máriával, Bohár Danival, Hidvéghi Balázzsal, meg egy sor ismert figurával, s mindet azzal fárasztottam, hogy vegyék komolyan Magyar Pétert. Akkor még csak legyintettek, mondván, langsam spazieren...

G. Nagy László 2024.12.04. 12:19:30

@Boldeone2:

"Ez már bírósági ügy, szerintem"

Dehogy az. Szimpla kakaskodás tesztoszterontól fűtött férfiak közt.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 13:21:28

@G. Nagy László: tehát a meghatározás ide-oda tologatását, gumiszabályként értelmezéset választottad.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 13:26:51

@Boldeone2: nem fenyegetés, hanem uszítás meg felbujtás. de egyébként jól beszélsz.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 13:33:25

@G. Nagy László: arra biztatni a hónapok óta hergelt híveket, hogy üssék meg magyart, az nem szimpla kakaskodás...
(és minimum egy 16-os előterében eladott labda. tényleg minden faszságba beszállnak...)

egyébként hogy van ez, diktátorozni nem fér bele a szólásszabadságba, lepofozásra buzdítani meg belefér a szólásszabadságba?

GyMasa 2024.12.04. 13:40:37

@G. Nagy László:
Sőt, hamarosan a CIA erőforrásai sem lesznek...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 13:47:23

@GyMasa: csak akad majd valami patrióta milliárdos filantróp.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 14:00:50

@Boldeone2: "Ha nincs nyerésben, akkor miért bosszantja ennyire a rendszert?" - mert elkezdtek nem bízni egymásban.

Wildhunt 2024.12.04. 16:43:47

@G. Nagy László: Ha túl közel jönnek, ha az arcodba lihegnek, ha megsértik az intim szférádat - ez még nem bántalmazás, de játék a fizikai síkon zajlik

Itt azért megjegyzem, hogy fenntartom az első csapás jogát, ha valami miatt nem tudok kilépni a helyzetből. Az én szülőfalumban kb mindenki türelmesen, tisztelettel beszél a többiekkel, de ebben vastagon benne van az, hogy ha valaki üvöltözik hogy "úgy beb...szok egyet, hogy tolószékbe kerülsz", ala Ráczbandi, még a mondat befejezése előtt elveszti pár fogát. Míg ott éltem, alig emlékszem nemhogy komolyabb verekedésre, de még rendbontásra is alig.

Wildhunt 2024.12.04. 16:44:49

@Alöksz Róz Unbanned: amit már korábban kitárgyaltunk. büdös volt menczer szája, tehát erőszak.

Napkommentye!

ulpius66 2024.12.04. 17:13:50

Világszenzáció!

Ez szinte HI - HE - TET - LEN!!!!!!

ECCER EZ A VADBAROM GYEREK IGAZAT MONDOTT!

"MINDEN TISZAPARTI EP KÉPVISELŐ AGYHALOTT!"

.... ÉS TÉNYLEG!!! ... MOST AZ ECCER IGAZSÁGON KAPTAM EZT A MAJMOT!

ulpius66 2024.12.04. 17:17:54

Egyebekben mán mostan borítékolható, egy azaz egyetlen percre sem fog alábbhagyni a Masgyar gyerek elleni gyűlölet-kampány!!!!!!

"Amilyen az adj'Isten, olyan a fogadj Isten!"

TALÁN ENNEK A VADBAROM MAGYAR GYEREKNEK NEM AZZAL KELLETT VOLNA NYITNI, HOGY POLITIKAI HASZONSZERZÉS FEJÉBEN LEHALLGATJA A MINISZTER FELESÉGÉT..... AKIT EGYEBEKBEN TERROR ALATT TARTOTT, MINT AHOGY VERTE A GYERMEKEIT IS!!!!!

KÍVÁNCSI VAGYOK MIKOR JÖN ELŐ A FIDESZ AZON SZERETŐK ÜGYEIVEL, AKIKET EZ A MAGYAR GYEREK KITARTOTT A HÁZASSÁGA ALATT......

NEM LESZ ENNEK A VADBAROM MAGYAR GYEREKNEK EGY PERC NYUGALMA SEM...

ulpius66 2024.12.04. 17:20:33

A BLOG CÍMÉHEZ KAPCSOLÓDVA..... EGY NAÍV KÉRDÉS:

"ENNEK A VADBAROM MAGYAR GYEREKNEK VAN BŰNTUDATA, AZOK MIATT, AMIT TETT A CSALÁDJÁVAL?"

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 17:52:10

@Wildhunt: kösz.
én is rendkívül elégedett vagyok vele :D

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 18:00:35

@G. Nagy László: "Olyan mondj, ami általánosan sérti bármely szabadságjogodat." - nyilván ha csak a vörösbárókat viszik el, az nem az ÉN szabadságjogomat sérti... de most az ulpiust olvasva eszembe egy általános.

ez a klasszikus megfélemlítés, amit a fidesz csinál, az az én szabadságjogomat is sérti.
hogy ne merjen SENKI ellenük fellépni. abban már én is benne vagyok.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 18:06:30

@Alöksz Róz Unbanned: "nyilván ha csak a vörösbárókat viszik el, az nem az ÉN szabadságjogomat sérti..." - de attól még UGYANÚGY elnyomás.
ha a zsidót, kulákot, buzit viszik el, ha a szomszédot viszik el, de engem nem, attól még én is elnyomó rendszerben élek.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.04. 18:12:33

@Alöksz Róz Unbanned: "ez a klasszikus megfélemlítés, amit a fidesz csinál, az az én szabadságjogomat is sérti.
hogy ne merjen SENKI ellenük fellépni." - egy cseppet el is kezdtem most tisztelni az ellenzéki pártok még kitartó embereit, vagy még inkább a tiszához csatlakozókat, mind bátor emberek.

ulpius66 2024.12.04. 19:34:24

@Alöksz Róz Unbanned:

Mink mán nem is kellünk ide!

Te tök jól elbeszélgetsz önmagaddal......

ulpius66 2024.12.04. 19:42:04

Ez a vadbarom Magyar gyerek teljes mellszéllességgel feltárta a mai Magyarország legnagyobb porblémáját!!!!!!!

Milyenek az állapotok a gyermeknevelő intézmények mosdóiban??????
(persze mindegy is, hogy mért... a lényeg, hogy ez a vadbarom Magyar gyerek a gyermeknevelő intézményekben kiélhesse pedofil vágyait!!!!!)

ulpius66 2024.12.04. 19:46:01

Manapság kibaszott könnyű a fideszes médiumok dolga!!!

Mindegy mi történik a világban, Magyarországon.... LÉNYEG, BÁRMIÉRT IS, DE FIKÁZNI KELL EZT A VADBAROM MAGYAR GYEREKET!!!!!

HA IGAZ A HÍR, HA NEM........
(ha pedig nincsen ilyen hír, akkor gyártani kell valami dehonesztálót erről a vadbarom Magyar gyerekről......ha pedig nem teccik neki, fjorduljon bírósághoz!!!!)

ulpius66 2024.12.04. 19:48:01

... egyebekben kiadta mán az EU Parlament ennek a vadbarom Magyar gyereknek a mentelmi jogát a magyar bíróságnak????? .... tuggyátok, amikor erőszakkal elrabolta az egyik vendég többszázezres mobilját, aztán belebaszta a Dunába....)
süti beállítások módosítása