Elkezdődött az advent, az ünnep előtti várakozás, a csend, a bűnbánat időszaka. Persze, bánni valója csak annak akad, akinek életében - így vagy úgy - megjelenik a bűntudat. Vajon ismeri-e mindenki ezt a nyomasztó érzést és van-e szükségünk rá egyáltalán?

Elisabeth Brinton kisiskolás cserkészlányként minden rekordot megdöntött, amikor szülővárosában - családi házakba becsöngetve - 11.200 doboz édességet adott el. Amikor megkérdezték, mi a titka, csak ennyit válaszolt: "Erősen az emberek szemébe kell nézni, és akkor bűntudatuk lesz..." Parádés, hogy már egy tizenéves kicsi lány is milyen professzionális manipulációra képes, ugyanakkor szavai remekül rávilágítanak arra, mi a valódi eredete, értelme és haszna a bűntudatnak. Pontosan az, amit látunk: többnyire a befolyásolás csalárd, ám annál hatékonyabb eszközéről van szó. Oké, akad pár ritka eset, amikor valódi vétkek nyomán ébred valódi lelkiismeret-furdalás. Ám sokkal gyakoribb az hogy mások igyekeznek bűntudatot kelteni bennük, hiszen tudják: ha sikerrel járnak, úgy puhábbá, engedékenyebbé válunk. Ennek három, egymással összefüggő pszichológiai oka van: részvét az áldozat iránt; a kárpótlás szándéka; valamint az önképen esett csorba kiküszöbölése. Nem árt hát óvatosnak lennünk. A bűntudat állapota az ember tudati skálájának egyik legmélyebb szintje, ahol elérhetetlen távolságba kerül az életöröm, a racionalitás és a valódi szeretet. Már önmagában is pokoli érzés, ha lelkünk itt vegetál. De ha még alapja sincs; ha mások játszmázása, manipulációja nyomán száműzzük tudatunkat az alvilág bugyraiba, az az önpusztítás legostobább formája.

A bűntudatból fakadó gyengeség és manipulálhatóság egyik legdurvább iskolapéldáját Pratkanis és Aronson mesélik el A rábeszélőgép című klasszikus művükben. Az egyetemista Brad Page 1984. november 4-én kocogni indult barátnőjével. Mivel a fiú gyorsabb tempót produkált, egy idő után elszakadtak egymástól. A célnál azonban hiába várta a lányt. Visszaindult, s tűvé tette érte az erdőt - eredménytelenül. A holttestet öt héttel később találták meg. Brad - teljesen érthető módon - olyan lelkifurdalást érzett, hogy kihallgatása során folyton azt ismételgette: "Életem legnagyobb hibáját követtem el." Mivel a nyomozóknak nem volt más kiindulópontjuk, őt kezdték gyanúsítani, s hogy mielőbbi beismerő vallomást csikarjanak ki tőle, szemtanúkról és árulkodó ujjlenyomatokról hazudtak neki. (Aronson szakértőként vett részt az ügyben, így hozzáfért a teljes joganyaghoz.) A fiút végül 1988-ban elítélték. Máig nem tudni, ki volt a valódi tettes, az viszont egészen bizonyos, hogy Brad Page erős bűntudata miatt keveredett bajba. Mindabban, amiket kihallgatása során mondott, s melyek alapján végül bűnösnek találták, jelentős szerepet játszott az az együttműködési és jóvátételi szándék, amelyet lelkiismeret-furdalása diktált, hiszen magára hagyta barátnőjét.

Hétköznapi létezésünk során rendre azt tapasztaljuk, hogy a bűntudat-keltés legprofibb mesterei a nők. Már anyánk is megmutatta: "Rátok áldoztam az egész életemet és ez a hála??" Húgaim immáron rég nem gyerekek, de a mai napig hordozzák e nyomasztó játszma lelki terheit. (Két öcsémet és engem nemigen tudott manipulálni, csak legyintettünk e permanens áldozati póz láttán.) Később az ember elköltözik a szülői házból, hogy egy másik nővel kösse össze az életét, akitől hasonlókat hall majd. Személyes kedvencem az, amikor a hetek óta várt Liverpool - Real Madrid rangadó közben csendül fel a menetrendszerű zsörtölődés egy rossz helyen hagyott ruhadarab, vagy egyéb jelentéktelen apróság miatt. Van pár barátom, akiknél ilyenkor azonnal hat a méreginjekció, s már ugranak is, teljesítve minden kérést és elvárást. Ismerek olyanokat is, akik a női szemvillanásokból igyekeznek kiolvasni, hogy az adott pillanatban épp meddig feszíthetik a húrt. Bevallom: én nem vagyok ilyen kifinomult. Egyenesen közlöm: engem ilyenkor kereshet Orbán Viktor, vagy akár Palvin Barbi is, egyiknek sem veszem fel a telefont. Ha bármi gond van, megbeszéljük a meccs után, addig nem vagyok kíváncsi senki gondjára-bajára... Egyszerű a recept: ha nincs bűnöm, úgy nincs bűntudatom sem, és az ebből fakadó végtelen nyugalmamból még a legrafináltabb manipulátorok sem képesek kibillenteni.

Túllépve a családon: a bűntudat-keltés a tekintélyelvű vallási és politikai vezetők igazi terepe. Valójában már akkor érdemes gyanút fognunk, amikor valaki kötelességekről kezd el papolni. Ennek semmi más célja sincs, mint megágyazni a lelkifurdalásnak. Századszor is leírom: a kötelesség olyan fogalom, mint a pokol, vagy az ördög. Tudjuk, mit jelent, ám ettől még messze nem valóságos. Nem létezik semmiféle kötelesség, amelyet a külvilág - szokás, hagyomány, ideológia, illem, nemzet vagy felekezet - aggathat ránk. Csupán önként vállalt felelősségekről beszélhetünk, melyek elhanyagolása esetén abszolút helyes az önvád. Mások értékrendjét ugyanakkor aligha lehet számonkérni rajtunk, így érdemes visszautasítani, ha bárki vakhitet, altruizmust, politikailag korrekt beszédmódot, vagy bármi más beteg dogma tiszteletét, betartását követeli. A politikusokról természetesen jól tudjuk, hogy egytől-egyig vérbeli manipulátorok, azonban attól mindig elkerekedik a szemünk, amikor azt látjuk, hogy ők maguk is a bűntudat-keltés áldozataivá válnak. Ez történt Angela Merkellel és számos európai vezetővel 2015-ben. Egy szíriai kurd család műanyag csónakba szállt a törökországi Bodrumban, remélve, hogy elérik a görög Kosz szigetét. Nem így történt; a lélekvesztő elsüllyedt, és a halottak közt volt egy hároméves kisfiú, Aylan Kurdi is. A testét partra vetette a tenger, arca a homokba fúródott, egy fotós így örökítette meg. A fotó körbejárta a világot, s az értelem és az érzelem vitáját az utóbbi javára döntötte el. Mindannyiunkat megráznak az ilyen történetek. Nézem a fényképet, és a saját kisfiam jut eszembe, aki háromévesen pontosan így feküdt az ágyán, a szőnyegen, s gyakorlatilag mindenütt - azzal a különbséggel, hogy ő lélegzett, többnyire kisautókat tologatott, s még ma is velünk van. A kérdés adja magát: érezhetünk-e bűntudatot Aylan Kurdi szívszorító halála miatt? S ha igen, következik-e ebből az, hogy Európából primitív, barbár, muszlim kalifátust kell formálnunk?

Nyilvánvaló, hogy a bűntudat nem egy kívánatos lelki állapot, már csak a manipulálhatóság miatt sem. Az egészségesen működő ember mindent megtesz azért, hogy ne legyen része benne. Ehhez mindössze négy instrukciót kell betartani:

1. KERÜLNI A BŰNT - Ez a legegyszerűbb. Ha nincs bennünk gyűlölet és rossz szándék; ha indulatainkat kézben tartjuk és nem élünk az erőszak eszközeivel, már eleget is tettünk ezen alapelvárásnak.
2. KERÜLNI A GONDATLANSÁGOT - Ha pici gyerekünkkel szerencsétlenség történik, mert nem figyeltünk rá; ha mi magunk okozunk balesetet; ha felelőtlenek, elővigyázatlanok vagyunk - számtalan tragédia történhet a hibánkból minden szándékosság nélkül is. Megfelelő fókuszáltság mellett e téren is megúszható a baj, s az azzal járó - abszolút jogos - bűntudat.
3. MEGBOCSÁTANI MAGUNKNAK - Minden bizonnyal ez a legnehezebb. Ha mégis megtörténik a gond, s mi magunk is hibáztunk... a fő kérdés ilyenkor az, hogy mekkora a tragédia, valamint hogy jóvátehető-e.
4. FELVÉRTEZNI MAGUNKAT A MANIPULÁTOROKKAL SZEMBEN - Amint láttuk: a fél világ abban utazik, hogy bűntudatot keltsen másokban, akár bennünk is. Ilyenkor muszáj kiállni magunkért és világossá tenni: nem vagyunk bűnösök, nem vagyunk hibásak, s nem vagyunk hajlandók beteg játszmákat játszani senkivel.

Az advent sokféle módon telhet. Csendesen, avagy pörgősen. Koncentrálhatunk a családra, avagy az év végi céges teendőkre. Takaríthatunk, süthetünk, főzhetünk, szaladgálhatunk ajándékok után... a bűnbánat a lehető legritkábban kerül előtérbe. Ahhoz ugyanis valódi bűnök is kellenek.