téveszmék

téveszmék

"A szó veszélyes fegyver"

2020. június 09. - G. Nagy László

legutobb_frissitve2.jpg

 

"A szó veszélyes fegyver, de van aki fegyvertelen" - énekelte az Illés együttes 1972-ben, s akkortájt ez igaznak is tűnt idehaza. A kádári cenzúra szigorúan ügyelt rá, hogy semmi kínos ne jelenjen meg, ne hangozzék el. Fura módon Trianon kérdése is a legnagyobb tabuk közé tartozott, holott ez az egy szégyenfolt bizonyosan nem volt Kádárék nyakába varrható. Fél évszázaddal korábban, 1920. január 16-án az antanthatalmak képviselői egyáltalán nem gondolták, hogy a szó önmagában különösen veszélyes volna. Udvariasan végighallgatták Apponyi Albert felszólalását, ám annak hatására a hazánkat érintő békediktátumon az égvilágon semmit sem változtattak. Trianon századik évfordulóján mi is számos beszédet végighallgathattunk, de talán csak egy volt, melyre igazán felkapta a fejét az ember: Igor Matovic szlovák kormányfőé. Hogy ez utóbbinak milyen történelmi visszhangja lesz, ma még nem tudhatjuk. Ami azonban biztos: mindkét szónoklat tankönyvbe illő, a verbális kommunikáció magasiskolája.

 

Tudjuk: egy nyilvános beszédet ezerféleképpen el lehet rontani. A sótlanság, a hamisság, a homályosság és a negatív hangvétel ugyanúgy élvezhetetlenné és hatástalanná teszi, ahogy a határtalan szenvedélyesség vagy épp az eltúlzott tapintat is. Ezekkel az amatőr hibákkal egyik esetben sem találkozunk; mind Apponyi, mind Matovic szónoklata kapcsán a hallgató őszinteséget, egyenességet, pozitív attitűdöt és megfelelő higgadtságot érzékel. Van mit tanulnunk tőlük, érdemes ellesnünk fogásaikat.

 

Mindkét beszéd rokon vonása, hogy igyekszik gesztust gyakorolni a hallgatóság felé. Ha úgy tetszik, hízeleg. Természetesen nem nyálasan, nem giccsesen, nem behódoló módon, hanem kifejezetten elegáns formában: "Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl – hogy csak európai nemzeteket említsek – meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nemes törekvések előőrse és a nagy eszmék szócsöve volt, annak a másik Angliának, a politikai szabadságok szülőanyjának, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek a bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül." Apponyi szavai természetesen messze túlmutatnak a puszta hízelgésen - valójában egy klasszikus kommunikációs trükköt alkalmaz. Minden konfliktushelyzetben, amikor a tárgyalópartnert pozitívan méltatjuk, a cél nem más, mint hogy igyekezzen megfelelni e képnek, vagyis az önmagával szemben támasztott mércét a lehető legmagasabbra emelje: "Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt a nagy erkölcsi befolyást, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg; őrizzék meg sértetlenül örökségüknek ezt a legszebb részét." Igor Matovic is mestere a gesztusgyakorlásnak: "Tehát, kedves magyarok, (...) önök a legközép-európaibb közösség. Használják ezt ki, kérem, használjuk ki, kérem. A magyar művészet és a kultúra rendkívül gazdag. Legyünk közösen büszkék arra, hogy a mai Szlovákia területén olyan nagyságok éltek, mint az írók közül Mikszáth Kálmán, Madách Imre, Márai Sándor, Grendel Lajos és mások. Nagy öröm számomra, hogy világhírű zeneszerzők is éltek és alkottak itt, mint Lehár Ferenc, Kodály Zoltán." Persze az érzelmek húrjain játszani úgy lehet a leghatásosabban, ha kifejezetten az összetartozást hangsúlyozzuk: "Legyen hát merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk. Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak."

 

A szlovák miniszterelnök múlt heti beszédének alaptónusát a közösségvállalás, az együvé tartozás, a bajtársiasság adja: "A szlovákok a magyarok és a többi nemzetiségek mellett együtt harcoltak a török hódítás ellen." Később: "Úgy, ahogy a 19. és a 20. század fordulóján a szlovákok segítették Budapestet építeni, úgy vagyunk ma gyakran szemtanúi annak, hogy a pozsonyi építkezéseken az ízes mátyusföldi vagy csallóközi magyar szót hallani. 'Nyomd a maltert, Pista', hallottam nemrég az egyik építkezésen itt nem messze, a pozsonyi várnál. Szeretném felszólítani ezért önöket, hogy nyomjuk együtt a maltert! Építsük együtt Szlovákiát közösen! Építsük az együttműködést a V4-eken belül, építsük a közös Európánkat!" Annak idején Apponyi is kitért a magyarság és Európa egymásra utaltságára: "A történelmi Magyarország töltötte be ezt a feladatot, az egyensúly és a stabilitás állapotának fenntartását, biztosítva így Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette."

  

Mindkét beszéd erőssége a megértés, az empátia. A szónokok nem csak a saját, de a másik fél szemszögéből is igyekeznek megvilágítani a helyzetet. Képesek reálisan pozicionálni önmagukat és a másik felet egyaránt. "Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek?" Apponyit mindvégig ez az attitűd jellemzi. Ha csupán annyit ellesünk tőle, hogy miként kell méltósággal viselkedni a vesztes szerepében, már nem hiába hallgattuk végig zseniális beszédét. Száz évet ugorva: Matovic nem csupán empatikus, de kritikáját is úgy fogalmazza meg, hogy azon lehetetlen megbántódni. Ráadásul eléri azt, hogy a másik fél is hasonló empátiát érezzen: "Emberi szempontból teljesen értem, hogy a trianoni döntéssel kapcsolatban sokan a mai napig szomorúságot és bánatot éreznek. Ugyanakkor hiszem, hogy önök is tudatosítják, hogy Trianon olyan történelmi folyamatok eredménye volt, melyek során a magyar elit sok hibát vétett, és több rosszul időzített lépést tett. Ugyanakkor meg kell érteni azt is, hogy ami az egyiknek veszteséget és igazságtalanságot jelentett, az másoknak esélyt és lehetőséget hozott."

 

Napjainkban ismét egy olyan világ felé masírozunk, melyben azt tartják: "a szó veszélyes fegyver". Nyílt társadalmakról beszélünk, miközben egyre szűkebb a kommunikációs játéktér; szabadságot és sokszínűséget hirdetünk, miközben egyre több a tabutéma és az elbeszélhetetlen kérdés. Igor Matovic megszólalása ezért is hat üdítően: tökéletesen szabadnak és őszintének tűnik; nincs benne semmi félelem, hogy esetleg nem minden szlovák állampolgár fogadja lelkesen szavait. Apponyi Albert idejében a politikailag korrekt hangvétel még a fasorban sem volt: "A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot." Manapság már egy ilyen hűvös, statisztikai adatsor is kiverné a biztosítékot. A magyar delegáció vezetője azonban nem áll meg félúton: "Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a civilizált nemzetek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan. Nézetem szerint azonban a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából." A magam részéről nem gondolnám, hogy bárki is bántó szándékot feltételezne Apponyiról. Igazi diplomatához méltóan kommunikál, szavaiban nincs semmi megvetés. Az adott kor szintjén ez a beszédmód tökéletesen elfogadottnak számított. Most, száz év elteltével nemhogy kimondani nem lehet hasonlókat, de a legtöbb helyen már az is szalonképtelennek ítéltetik, ha valaki egyáltalán felveti a hasonlóan nyílt kommunikáció szükségességét, lehetőségét, elfogadhatóságát.

 

A valamirevaló politikai szónoklatoknak természetesen túl kell mutatniuk az üres hatásvadászaton, a valós tartalmi elemek is nélkülözhetetlenek. 1920-ban Apponyi Albert megemlít minden releváns tényt, minden lehetséges alapelvet és érvet, mi több, konkrét megoldási javaslatot is kínál:  "De miért induljunk ki sejtésekből, és miért alapozzunk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll egy nagyon egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás. (...) Kijelentem, hogy előre alávetjük magunkat a népszavazás eredményének, bármi legyen is az."  A szlovák kormányfő beszéde sem mellőzi a konkrétumokat: kitér a nyelvoktatásra és -használatra, a munkahelyteremtésre, az infrastruktúra fejlesztésére, a környezetvédelemre és a korrupcióellenes programra. Számomra kifejezetten imponáló az a nyíltság, mellyel kommunikál: "Kérem önöket, akik ma itt vannak, segítsenek nekem és a kormányomnak megtisztítani az országot a maffiától és az ingyenélőktől."

 

Távol álljon tőlem, hogy a két beszéd közé bármilyen értelemben egyenlőségjelet tegyek. Más kor, más történelmi helyzet, más nézőpont, más hallgatóság, más funkció, más terjedelem. Apponyi Albert szónoklata jóval összeszedettebb, tudatosabban megszerkesztett és nyelvileg is gazdagabb, ízesebb. A hasonlóság mindezekkel együtt is több, mint a különbség: száz év eltéréssel mindkettő ugyanazt a problémát feszegeti, s a maga módján mindkettő profi módon teszi. Mindkettőt jó szándékú, őszinte és kiemelkedően fontos történelmi beszédnek látom. Mindkettővel tudok azonosulni, maximálisan egyetértve Igor Matovic zárószavaival: "Nagyon szeretném, ha száz év után előre néznénk. Ha egy vonalat húznánk, és előre nézve nem tekingetnénk vissza, hiszen tudják a saját életükből is, hogy ha sokat nézegetnek is hátra, az nem nagyon segít, csak a nyakuk fájdul meg."

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2215755038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

totii 2020.06.09. 20:27:42

"A magam részéről nem gondolnám, hogy bárki is bántó szándékot feltételezne Apponyiról. Igazi diplomatához méltóan kommunikál, szavaiban nincs semmi megvetés. Az adott kor szintjén ez a beszédmód tökéletesen elfogadottnak számított. Most, száz év elteltével nemhogy kimondani nem lehet hasonlókat, de a legtöbb helyen már az is szalonképtelennek ítéltetik, ha valaki egyáltalán felveti a hasonlóan nyílt kommunikáció szükségességét, lehetőségét, elfogadhatóságát." - Apponyi ugye arra akart rámutatni, hogy a magyarországi kisebbségek abszolút nem voltak elnyomásban, például magasabb volt az írni-olvasni tudók aránya itt, mint az anyaországukban. Erről itt van egy beszédes térkép: i.imgur.com/bayBQYf.jpg
Az, hogy elmondjuk (még ha nem is hencegésként, hanem sokkal inkább védekezésként), hogy mi jobbak vagyunk valamiben, nyilván nem szimpatikus, nem feltétlenül csak mai szemmel nézve.

G. Nagy László 2020.06.09. 21:49:56

@totii: Itt elsősorban arról volt szó, hogy Apponyi a környező népek alacsonyabb kulturális fokáról beszél, amellyel tönkreteszik az egyetemeket, a közigazgatást, továbbá ez a primitívség a kisebbségekkel való bánásmódban is megmutatkozik majd. Abszolút igaza volt, igaza lett. Matovic beszéde elsősorban attól szívderítő, hogy úgy tűnik, a szlovákok lassan túllendülnek a maguk kisebbségi érzésén. Ha úgy tetszik: tudati, kulturális szintjük jelentősen fejlődött. Hogy a románoknál ez mikor jön el, az a nagy kérdés.

BiG74 Bodri 2020.06.09. 23:19:42

@G. Nagy László:
Jó lenne hinni, hogy a szlovákok tényleg túllendülnek a maguk kisebbségi érzésén, és nem csak egy tűnő, meglepő pillanat tanúi lehettünk.

G. Nagy László 2020.06.10. 00:57:32

@BiG74 Bodri:

"Jó lenne hinni, hogy a szlovákok tényleg túllendülnek a maguk kisebbségi érzésén"

Ámen!

Gery87 2020.06.10. 01:00:58

"A hasonlóság mindezekkel együtt is több, mint a különbség: száz év eltéréssel mindkettő ugyanazt a problémát feszegeti, s a maga módján mindkettő profi módon teszi."

S egyik sem ér semmit...
De ne így legyen.

@BiG74 Bodri:

Jó lenne ha a magyarok is túllépnének rajta...meg a románok stb.
Tele vagyunk sértettséggel, félelemmel, irigységgel....bizalmatlansággal.

@G. Nagy László:

"Abszolút igaza volt, igaza lett. "

A "nagy magyar kultúrfölény" láttán valahol a föld alatt köhint egy Radnóti és megannyi zsidó...

"Matovic beszéde elsősorban attól szívderítő, hogy úgy tűnik, a szlovákok lassan túllendülnek a maguk kisebbségi érzésén. "

Mi is túlléphetnénk már...

@totii:

"Apponyi ugye arra akart rámutatni, hogy a magyarországi kisebbségek abszolút nem voltak elnyomásban, például magasabb volt az írni-olvasni tudók aránya itt, mint az anyaországukban."

Semmi összefüggés nincs.
A kollektív nemzeti és politikai jogokkal volt probléma....nem azzal hogy az egyén mit tehetett meg és mihez juthatott hozzá....lásd: a kisebbségi magyarok helyzetét..
Szlovákiában ezek szerint miden rendben van kisebbségi téren mert euró van meg mert lehagytak minket gazdaságilag????

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.06.10. 07:22:09

@Gery87: Nincs minden rendben, csak egy javuló életszínvonalú társadalomban a nacionalizmus visszaszorul.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.06.10. 08:33:21

A szó veszélyes fegyver, ezért igyekeznek a liberálisok elfojtani a nem liberális véleményeket.

Gery87 2020.06.10. 09:02:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

És ez a legtöbb amit várhatunk....szóval fejlődjenek csak.
süti beállítások módosítása