téveszmék

téveszmék

"Minden a szavakon múlik"

2023. október 02. - G. Nagy László

torpe2.jpg

 

Képzeljük el, hogy sokadmagunkkal egy váróteremben ülünk! Egyszer csak belép egy törpe és apró lábaival végigtipeg a helyiségen. Vajon észrevesszük-e hogy méreteit tekintve ez az ember más, mint a többi? Vajon egy pillanatra átfut-e az agyunkon, hogy ennek az embernek hányféle extrém problémával kell megküzdenie, melyekkel nekünk soha? Nyilvánvalóan. A posztmodern kor mindazonáltal azt üzeni nekünk, hogy ez súlyos hiba, már-már vétek. Valójában észlelnünk sem volna szabad, hogy nem egy szálfatermetű atléta érkezett közénk.

 

A posztmoderneknek egy dologban feltétlenül igazuk van: a tapintat érték. Tapló dolog volna az érintett orra alá dörgölni, micsoda fura gnómnak látjuk. Feltételezhető, hogy nem örülne a törpe vagy a liliputi jelzőknek sem. Nem is volna ildomos az arcába tolni mindezeket. Arra azonban semmi okunk, hogy egymás közt is finomkodjunk, kínosan ügyelve a politikailag korrekt szóhasználatra. A törpe törpe marad, bárhogy is nevezzük. Pontosan ugyanazokkal a gondokkal küzd majd holnap is, bármilyen tetszetős hazugságokkal áltatjuk egymást méretét illetően. Igazság szerint az égvilágon semmi jót nem teszünk vele azzal, ha szemérmesen szűkítjük aktív szókincsünket. A probléma ezen része már csakis és kizárólag rólunk, kívülállókról szól. Egészen pontosan arról hogy engedjük-e gondolatvilágunkat orwelli módon befolyásolni. Engedjük-e, hogy a kényszerrel karcsúsított szókészletünk lehetetlenné tegye, hogy mást gondoljunk a világról - s benne a törpékről - mint amit a központi véleménydiktátorok hirdetnek.

 

A magam részéről rendszerint ragaszkodni szoktam ahhoz, hogy a szavakat és a fogalmakat őrizzük meg eredeti jelentéstartalmukban; a minket körülvevő dolgokat pedig nevezzük azoknak, amik. Példának okáért: ha egy társadalomfilozófiai irányzatról üvölt, hogy  a legundorítóbb bolsevizmussal rokon, azt még véletlenül se hívjuk liberalizmusnak, még akkor sem, ha képviselői így nevezik magukat. Ugyanígy: ne hívjuk szólásszabadságnak a cenzúrát, vagy demokráciának a diktátumok világát. Ezek mezei hazugságok csupán, hiszen puszta fogalmakról beszélünk; semmi szükség sincs a diplomatikus óvatoskodásra. Amikor hús-vér emberekről van szó, természetesen már van helye a tapintatnak, de persze itt is csak akkor, ha konkrét személyt érint, akivel szemtől szembe kommunikálunk. Általánosságban itt is azt mondunk,  amit csak akarunk. Ha valaki például a kövérséget,  annak nyilvánvaló negatívumait teszi szóvá, prüszkölhetnek a progresszívek, hogy ez nyílt testszégyenítés, csakhogy ennek a vádnak az égvilágon semmi értelme sincsen. Ha valakit zavarnak a zsírpárnák, akár le is fogyhat. Ha valakit nem érdekel, hogy néz ki, akár együtt is lehet élni a kövérséggel. No de az, hogy általános érzékenységre hivatkozva gátat emelünk egy téma tárgyilagos - vagy épp szenvedélyes - kibeszélése elé, az nem csupán sportszerűtlen, de egyenesen nonszensz.

 

Hasonlóan szenzitív probléma a homoszexualitás kérdése is. A különböző emberek különféleképpen gondolkodnak róla. Van, aki szerint természetes dolog, mások szerint természetellenes. Van, aki szerint egyenesen ünnepelendő, mások szerint inkább titkolni, takargatni kéne. Van, aki betegségnek, aberrációnak, perverziónak nevezi. A kérdés csak az: vajon van-e bármiféle jelentősége annak, hogy ki miként gondolkodik a témáról és miféle jelzőkkel illeti? A valóság az, hogy az égvilágon semmi, akár a törpék, vagy épp a kövérek esetében. Jürgen és Thomas épp ugyanúgy fog análisan közösülni egymással akkor is, ha ezt bárki szépnek látja és akkor is, ha rútnak; akkor is, ha a külvilág egy része betegségnek mondja, a másik fele pedig egészséges szerelemnek. Ami engem illet: legalább heti harminc órát pókerezem. Mondhatják rólam: szerencsejáték-függő vagyok. Akár azt is: beteg. Változtat ez bármin? Az égvilágon semmi jelentősége sincsen. Csupán két dolog számít: kitart-e a királypárom a riverig, s ha nem, az veszélyezteti-e a csekkek másnapi feladását. Tőlem nevezhet bárki bárminek, amíg szabadon kártyázhatok, a többi nem érdekel. Soha nem fogom követelni, hogy a világ tartsa nemesnek szenvedélyemet. Nem kívánom az óvodásokat és a kisiskolásokat sem a póker szépségeivel traktálni. De még csak felvonulást sem tervezek az Andrássy útra... Körülbelül ez volna a liberális attitűd a homoszexuálisok részéről is. A sajnálatos csupán az, hogy már régen átestünk a ló túloldalára. Ha például tárgyilagosan megjegyzem, hogy Jürgen és Thomas nászából - legyenek melegek, transzok vagy bármifélék - sosem lesz gyermekáldás, máris kiérdemeltem a homofób, a transzfób és a ki tudja még, miféle jelzőket. Pedig hiába mondanék mást. És hiába hoz törvényt róla az EU, hogy márpedig ez lehetséges. És hiába tapsolnék annak, hogy Németországban a férfivécékbe tamponautomatákat telepítenek. És hiába a progresszívek vallásos befeszülése - nem, nem, soha nem fogjuk kimondani, hogy Jürgennek és Thomasnak nem lehet közös gyermeke és hogy ez komoly hiátus a heteró szerelemmel szemben -, mindez semmin sem változtat. Ahogy a törpék, vagy épp a kövérek esetében, a melegekkel sem teszünk az égvilágon semmit jót azáltal, ha finomkodva, öncenzúrázva, a valóságot elferdítve beszélgetünk róluk egymás közt.

 

Manapság egyre több szó esik a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításáról. Egyesek - spártai lelkülettel - azzal érvelnek: mindenkinek jót tesz az, ha kényszerítik rá, hogy edzésben maradjon, ne puhuljon el, képes legyen megvédeni önmagát, esetleg még a hazáját is. A magam részéről felháborítónak tartom ezt a szemléletet. Ha valaki tenni akar a fittségéért, azt megteheti önként is. (Ötvenegy múltam, heti 14 órát sportolok, pedig senki sem hajt.) Aki pedig a löttyedt elpuhultságot választja, hát szíve joga. Alig hiszem, hogy bárkit erőszakkal kéne rávenni egy minőségibb életre. A vicc csak az, hogy a progresszívek pontosan ugyanezt teszik szellemi-lelki-verbális síkon. Egy ideológiai kiképzőtábort hoztak létre, melybe mindenkit kötelezően beterelnének, természetesen azzal a pozitív céllal, hogy jobb embert formáljanak belőlünk. E virtuális kaszárnyákban nem a fegyverforgatást tanuljuk, hanem a helyes szóforgatást; nem a testünket tesszük acélossá, hanem a lelkünket-elménket érzékenyítjük. A lényeg ugyanaz: kötelezően, büntetés terhe mellett faragnak belőlünk valami nemesebbet. A magam részéről visszautasítom mindkét szemléletet, az viszont nem megy a fejembe, hogy az erőszakos világjobbítók e két tábora közt miért nincs semmi átfedés. Pedig pont ugyanolyan embertelen mindkét gárda.

 

Hitem szerint messze a legfontosabb, hogy van-e bennünk jó szándék. A csempész című film egyik jelenetében a Clint Eastwood által alakított főhős egy fekete házaspár segítségére siet, akik az út szélén vesztegelnek. "Még sohasem cseréltem kereket négereknek..." - mondja gyermeki ártatlansággal, mire az érintettek kijavítják: "De uram, ma már ilyet nem mondunk..." Pár filmkocka csupán egy kétórás moziból, de mindent elmond a jelenkorról. És arról is, hogy az emberség a legkevésbé sem a posztmodern szalonképesség függvénye.

 

A rideg valóság az, hogy közel sem minden a szavakon múlik. Egy törpéből - becézhetjük bárhogy - sohasem lesz kosárlabdasztár, de még csak profi versenytáncos sem. Egy férfi sosem fog tudni gyereket szülni, legyen bármilyen befogadó és érzékeny is a társadalom. A progresszió nem róluk, nem a hátrányos helyzetűekről, nem az áldozatokról szól. (Egy normális társadalomban bőven megvédi őket a rendőrség, a bíróság és az akadálymentesített környezet.) A progresszió elsősorban a neomarxisták uralomvágyát szolgálja, akik a szavainkon keresztül - vagy azok hiánya által - kívánnak megváltoztatni minket. Ez az orwelli út: ha képtelenek leszünk a helytelenre gondolni - hiszen még szavaink sincsenek rá - úgy csakis a helyesre fogunk. Én biztosan nem ezt az utat járom. Jómagam - leszakítva a tiltott gyümölcsöt - szeretném megismerni a rosszat is, és tudatosan választani a jót. Már csak azért is, mert a legkevésbé sem bízom az agymosókban, legyenek bármely vallás küldöttei.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr5718226043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Nagy László 2023.10.04. 15:23:50

@Tesz vesz XVI.: Maradj a témánál, ne szemetelj. Törlöm a nem ide illő szófosást. Írd meg a saját blogodon az összes hülyeségedet, én meg megírom itt az enyémeket. Nem muszáj kapcsolódnunk.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.04. 15:28:32

@G. Nagy László: "Mindkettő vastagon rászolgált. Egyiknek sem volt építő gondolata. Mindkettő százszor visszamászott az ablakon. Tényleg nem vagy normális."

ezt már megbeszéltük hogy ez most vagy hazugság, vagy teljesen elmeháborodott idióta vagy. egy bolond funkcionális analfabéta? nem elég funk. analf lenned, aki nem érti az "ideológia" szó jelentését, hanem neked még bolondnak is kell lenned mellé? vagy gátlástalanul hazudsz már megint. ahogy a múltkor. ott mindenképp hazudtál ha elolvastad a kommentem akkor azért, ha nem, akkor azért.

mondtam, segítek és kézenfoglak, hogy rámutassak hol vannak az érvek a törölt kommentemben,.

valóban visszamászok. nem tűröm el hogy ostoba korrupt hazudós becstelen emberek dirigáljanak nekem, majd én eldöntöm, hogy mikor kommentelek és mikor nem.
ezt úgy hívják hogy gerinc és becsület. gyakoroljátok fideszes csőcselék. próbáljátok meg értelmezni.

2023.10.04. 15:28:50

@G. Nagy László:
csak az orbánizmusban nem veszed érszre, hogy abban a gecizésen túl nincs kultúra, csak ellenkultúra. abból próbálnak építkezni, hogy van egy az utolsó mocsadék állat ballib. tehát. ööö. egy ellenkultúra. hogyan a ballib is az. van az orbán sátán. tehát. ööö. abból se következik semmi, vagy alig valami. és ezek csapnak össze.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.04. 15:31:29

@G. Nagy László: nahát, te miért nem maradsz a témánál amikor ki akarnánk beszélni, hogy akkor mit csinálsz a házadba betörökkel az ukrajnai háború kapcsán?

te ahhoz kevés vagy hogy megítéld mi szemetelés és mi nem. állítsd vissza Fóka kommentjét!

nehogy azt hidd hogy attól leszel valaki hogy külföldön nyaralgatsz és közben lenézed a népet aki ezt nem engedheti meg magának miattatok, mint a kullany a kutyában. eltart titeket, és ti meglopjátok

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.04. 15:38:37

@baalint1: dehát lacika is liberálisnak tartja magát, aztán a nála milliószor értlemesebb fókát meg törli.
lehet hogy csak egy bolsevik cenzor agy nélkül?

2023.10.04. 15:40:07

hajdúszoboszlóra is telepítenék a migránsokat.
24.hu/fn/gazdasag/2023/09/20/migransuldozese-vendegmunkasok-kormany-felelem-pletykak-hajduszoboszlo-sarand-munkaerohiany/
gyurcsány telepítené be, mert utolsó mocsadék állat? vagy az orbán. aki szerint a migránsok elveszik a munkát. felnyomják az árakat, lenyomják a munkabért, növelik a gdp-t, de ez a gonosz multiknak jó, a helyi népességnek rossz. ki akarja ezt? a gyurcsány a csótány. vagy az orbán. ez egy rendszer valójában.

az illib-neolib kombó ugyanazokat a problémákat eredményezi, csak az egyik nagy nemzetköziségbe van csomagolva, az legalább elvhű, orbánizmus a totális elvtelenség. nem kellenek migránsok, pfúj, aztán jöjjenek minél többen, mert növelik a gdp-t. és ezek legális migránsok. a nyugatra is legálisan érkeznek. csak a helyi népesség a tömeges munkerőimporttal nem feltétlen jár jól.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.04. 15:41:57

@G. Nagy László: miért nézne ki hülyén ha megbírságolnák orbánt kövérék? furcsa lenne ha jogállamban élnénk ahol mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok és törvények, mi?
lehet akkor te se mehetnél el Alicantéba, és index-címlap se lehetne.

de ha viktornak lehet akkor fókának és nekem miért nem?

hirtelen milyen bizonytalan leszel ha a fidesz is azt csinálja amit előtte utáltál tudatlannul. kötelező sorkatonaság pl.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.04. 15:42:37

@cvsvrs: NEM VEHETIK EL A MUNKÁNKAT!

megígérte viktor! ezek csak turisták!

erol 2023.10.04. 16:11:43

@G. Nagy László: Értem az álláspontodat, de a példáidban olyan dolgok szerepeltek amiket az emberek egy része elfogad, egy másik meg nem. Viszont ebben a konkrét esetben kivétel nélkül mindenki elitéli a fickót (még a saját anyja is). Majd ha olyan ítéleteket hoznak ami kiveri a biztosítékot sokaknál, akkor nyilván változik a dolog.

Wildhunt 2023.10.04. 16:12:20

@cvsvrs: nahát! Pont olyan migránsok mint az 56-os magyarok, meg mint akik a ditttttatúúúra elől londonig menekülnek ma is. Neked mi velük a bajod?

grundigg 2023.10.04. 16:29:32

@G. Nagy László:

A magyar jog szerint garázdaság szabálysértését követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

Tökéletesen illik a cikkben írt magatartásra. Az egyik lehetséges szankció: elzárás.

Miről beszélünk?

grundigg 2023.10.04. 16:42:24

@G. Nagy László:

A társadalmi együttélésnek mindig is megvoltak és meglesznek a szabályai azon túl is, hogy "ne üsd agyon a másikat!". Abból, hogy bizonyos magatartások ebbe nem férfnek bele, nem következik Charlie Hebdo.

2023.10.04. 16:54:00

@Wildhunt:
ezt az érvet mintha halottam volna már a ballibbantoktól. hogy a migránsok valójában olyanok, mint az 56-os menekültek. őket is befogadta a nyugat.

ilyenkor miért nem mondjátok azt, hogy ez a gonosz multik műve, hogy átbasszák a népet. hiába növelik a gdp-t és a fogyasztást ha felfelé nyomják az árakat és lefelé a béreket, akkor azzal az átlagember összeségében pórul jár.

2023.10.04. 17:25:14

@grundigg:
errefelé török jános idején (az egri csillagokból ismert jancsi volt a földesúr) eljutott a bíráskodás odáig, amikor ha valaki olyan vétséget követett el, ami nem volt erőszakos, akkor a bűnös bocsánatot kért és ő maga határozhatta meg, hogy mi legyen a büntetése akkor ha még egyszer ezen vétekbe esne.

ha valaki részegen megsértett nőket, akkor kikötötték egy fához. és a török jános azt mondta, hogy na jó, legyen úgy, hogy a tisztes férfiak könyörögnek, az asszonyok megbocsátanak és a részeges ha még egyszer ezen vétekbe esne, akkor vessék tömlöcbe. előtte bocsássanak meg neki. a nem erőszakos bűnesetekben ez vált szokásjoggá. (török jánost megcsalta a felesége. annak leütötte a fejét. az asszonyét.)

Sadist 2023.10.04. 17:35:25

@erol: "Nem értem a problémát, bárhol buzizhatsz, nyomingerezhetsz, kurvaistenezhetsz, otthon, az utcán, a kocsmában"

Még...

"a blogodon, a kommentekben"

Aha, próbáld meg facebookon, youtube-on, disquson vagy valami amazonon vagy guglin hosztolt felületen. Úgy fognak kivágni, mint a szaros macskát.

Sadist 2023.10.04. 17:40:40

@erol: "A külföldi példákat nem ismerem"
"Miért, mi történt szegény Watsonnal?"

Baszki, te egy kő alatt töltötted az elmúlt ~10 évet? Én sem tudom eldönteni, hogy csak játszod-e a hülyét.

erol 2023.10.04. 18:49:35

@Sadist: Jaj, pedig úgy szeretnék buzizni a tecsőn.
Oké, jár nekem a fekete pont hírfogyasztásból, de azért összefoglalhatnád 2 mondatban ezt a rendkívül érdekfeszítő sztorit.

Wildhunt 2023.10.04. 19:33:18

@cvsvrs: szóval mi a bajod velük? Táncsak nem rasszista vagy?

Sadist 2023.10.04. 20:03:55

@erol: Nem fogom fölöslegesen koptatni a billentyűzetet, úgyis csak a /dev/null-ba menne.

Ballipsik mindig ugyanazt a játékot játsszák. Ha feljön a téma a cancel culture-ről, gender lobbiról, big tech cenzúráról, akkor az az első, hogy ez csak alt right-os összeesküvés-elmélet. Aztán mikor szembesítik őket a tényekkel, akkor elismerik, hogy jó, tényleg létezik, de ezek csak elszigetelt esetek és/vagy csak az óceánon túl létezik, hozzánk soha nem fog elérni. Aztán mikor elér hozzánk és egyre csak terjed, mint az influenza, akkor ezek nem problémák, hanem valójában jó dolgok.
Faszomnak sincs kedve ilyet játszani.

2023.10.04. 20:20:19

@Wildhunt:
ugyanaz a probléma a fidesszel, ami a ballibbantakkal. szijjártó ugyanazt csinálja, amit kóka jános. osztogatják a pénzt boldog boldogtalannak. orbán ugyanúgy benyal putyinnak, mint a gyurcsány házaspár. csak totó kutyát nem adják az ölébe. ugyanaz megy. ahogyan a fideszes ismerősöm mondja. ipari káoszt teremtünk, mert addig kiszedni a pénzt, amíg van. a fideszben se hülyék, látják, hogy ha szabad munkaerő elfogy, akkor a tőkeimport nem lesz népszerű. az ellenzék ugyanezt csinálná.

Boldeone2 2023.10.04. 20:53:17

@G. Nagy László: Aránytévesztésben vagy! Miközben világszerte valóban súlyos kihívások érik a szólás- és sajtószabadságot, nem a jelentéktelen cancel culture- ról kellene beszélni, ami inkább szélsőjobboldali mítosz, mint valós és általános probléma
A legtöbb eset általában már csak torzítva kerül be a magyar jobboldali sajtóba, mint pár éve a skót Dr Mackereth ügye, akit Orbán fő egyik ideológusa szerint a nézetei és kereszténysége miatt rúgták ki, valójában nem volt hajlandó a munkáját ellátni, nem vizsgálta meg a transzneműt, vagyis nem látta el a feladatát, megszegte az esküjét, nem vette fel a munkát
Általában a szélsőjobboldali sajtó vagy a bulvár csinál ügyet ezekből, de jól körüljárva a történetet, kiderül az " áldozat " egy degenerált volt

De, tegyük fel hogy létezik egy ilyen társadalmi norma nyugaton, ha igen, akkor annak megszegése soha nem egy büntetéssel szankcionált dolog
Pl a gyűlöletbeszéd egészen ritka esetben szankcionált, csak akkor ha kimutatható a " present danger"

Ennél jóval súlyosabb probléma ami a világban folyik, mint pl a putyini rezsim most ítélte 8,5 év börtönre Ovszjannyikovát, az orosz újságírónőt, aki kritizálni merte Putyint
Csak annyit tett, hogy kimondta: Putyin egy gyilkos és hagyják abba a háborút
Ez a VALÓDI elnyomás!

Az én ellenségem Putyin meg Orbán, azok, akik elnyomó, monolit, autonómia- nélküli államot akarnak építeni erőszakkal vagy fondorlattal

Természetesen a nagy gazember Putyin, mert ő egy tömeggyilkos, Orbán - szerencsére - nem az, de amit tesz politikailag az elvetendő, erkölcstelen, üldözendő...

A degenerált, kakadu fejű külügyminiszer Lavrov külügyminiszterrel ölelkezik, holott már százezrek vére tapad az orosz rendszerhez

Hol van itt az erkölcs? Sehol ...

Boldeone2 2023.10.04. 21:07:24

A fő gond Európában a demagóg, populista politikusokkal van, ők azok akik az EU - ellen, Putyin érdekében működnek közre

Idióta módon - a való világ realitásait semmibe véve, sőt, megtagadva- mindent vétóznak, pedig a napnál is világosabb, csak átfogó közösségi megoldás lehet:

hvg.hu/eurologus/20231004_Migracios_reform_az_EUban_egyszerre_feladat_az_epitekezes_es_tuzoltas

Orbán hazug sorra narratívái elbuktak:

1, Ha már Európában van a migráns, akkor SENKI, semmilyen kerítés nem állítja meg, özönlenek Magyarországon keresztül a migránsok

2, Valójában Orbán szerint Magyarországra kellenek a munkavállalók, így legális úton is özönlenek befelé az országba

Akkor, mi a faxt akar Orbán? Meddig akarja még szédíteni tanulatlan, tuskó törzsszavazóit????

G. Nagy László 2023.10.05. 08:39:13

@Sadist:

"Ballipsik mindig ugyanazt a játékot játsszák. Ha feljön a téma a cancel culture-ről, gender lobbiról, big tech cenzúráról, akkor az az első, hogy ez csak alt right-os összeesküvés-elmélet. Aztán mikor szembesítik őket a tényekkel, akkor elismerik, hogy jó, tényleg létezik, de ezek csak elszigetelt esetek és/vagy csak az óceánon túl létezik, hozzánk soha nem fog elérni. Aztán mikor elér hozzánk és egyre csak terjed, mint az influenza, akkor ezek nem problémák, hanem valójában jó dolgok."

Pontosan. Mindegyik, egytől egyig. Csak nézd meg az itteni kommentelőket! Százból egy tényleg vakon hiszi a progresszív faszságokat, de a többi ugyanúgy idegenkedik tőlük, mint mi. Csakhogy itt jön be a balosok végtelen gerinctelensége: a szekértábor-logika mindig megkívánja a szerecsenmosdatást. Amikor annyira gyűlölik Orbánt, Trumpot, vagy bármely szuverenista politikai erőt, hogy BÁRKIVEL összefognának ellenük, olyankor a woke-elmebajt is mentegetni kell, hiszen ők is elvtársak. Látod: összebútoroznak a nácikkal, ha kell. Bábokat ültetnek kormányra, s ennek tapsikolnak. Idehaza: MZP, Jakab, Fegyőr, Gerencsér, Karácsony - csupa-csupa használhatatlan idióta, de nekik ez is megteszi. Lassan Gyurcsánynak is elfelejtik az összes szemétségét. Ilyen mocskos, undorító, romlott lélekkel az a legkevesebb, hogy a progresszív faszságoknak tapsikolnak. Puzsért azért becsülöm, mert attól, hogy utálja Orbánt, még nem vált elvtelenné. Pont ugyanúgy felemeli a hangját az idióta ellenzékkel és az elfogadhatatlan woke-kultúrával szemben, mint minden józan ember. De ehhez kell némi gerinc.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.05. 14:25:31

@G. Nagy László: még mindig gondolkozol azokon az érveken, amikkel sadist haverod előállhat, miszerint nem szavazhatnak a nők?

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.05. 14:45:42

@G. Nagy László: hallod, de tudod mi érdekelne még nagyon:

miféle jellemed, "erkölcsiséged" lehet, amikor a hazugságot csak szavaknak titulálod?

gyurcsánynál se volt baj hogy 2006-ban csak szavakkal hazudozott?

ezt ki tudnád fejteni két keresztény poszt között? nagyon érdekelne. ezeket is godnolkozhattál volna Alicantéban a tengerparton, nemcsak ezen a posztot lehet ám gondolkodni, kitalálni hogy vajon mi tetszene rogánnak?

vannak fajsúlyosabb kérdések is.

G. Nagy László 2023.10.05. 15:25:31

@Tesz vesz XVI.:

"még mindig gondolkozol azokon az érveken, amikkel sadist haverod előállhat, miszerint nem szavazhatnak a nők?"

Felesleges ilyesmivel piszkálnod. Tudod jól az álláspontomat: férfi és nő a jog előtt egyenlő. Természetesen a nők is szavazzanak, nem is kérdés. A szomorú az, hogy ilyen primitív módon kívánsz éket verni két ember közé. Működött ez valaha?

"gyurcsánynál se volt baj hogy 2006-ban csak szavakkal hazudozott?"

Gyurcsánnyal négy gond van:

1. Piszok szarul kormányzott olyan időkben, amikor nemzetközi gazdasági fellendülés volt. Totál amatörizmus.
2. Hazudott, csalt, adatokat hamisított. (És látod: az EU simán elnézte neki.)
3. Rendőri brutalitást rendelt el.
4. Még mindig nem tűnt el. (Nehéz is volna neki. Felesége, Dobrev Klára tagja annak a szűk csoportnak, amely az amerikai külügy feltétlen bizalmát élvezi. Egy csapatban focizik a kedvenceddel, MZP-vel, Bajnai Gordonnal, Ficsor Ádámmal, Kész Zoltánnal és Karácsonnyal. Ezek mind kilóra megvett emberek, pont olyanok, mint amilyen az SZDSZ volt. A rendszerváltás óta nem volt még olyan balos kormány, amelyik nem a Washington-Brüsszel tengely feltétel nélküli kiszolgálója lett volna.)

Bayaz 2023.10.05. 18:20:14

@G. Nagy László: Az ember már-már visszasírja az SZDSZ-t.

Velük kapcsolatban az volt a benyomásom, hogy bármennyire is hataloméhesek voltak (lásd 94'-es Hornnal lepaktálást), legalább (egy jó részüknek) voltak bizonyos elveik.

Öszintén szólva, szerintem ez az oka annak, hogy a DK vált a legnépszerübb ellenzéki párttá: ök a megalakulásuk óta többé-kevésbé ugyanazt (Orbán-gyülölet, nyugatimádat) képviselik, nem forgattak köpönyeget újra és újra. Mára az összes jelentös ellenzéki párt lényegében ugyanazt a 'filozófiát' követi mint ök, csak Gyurcsány kezdte ezt elöször.

Sadist 2023.10.05. 18:47:57

@MEDVE1978: "A tolerancia más dolog, ne diszkrimináljuk negatívan se a homokosokat, sem az egyedülálló gyermekteleneket."
"Viszont a normát, a gyerekes családokat pozitívan diszkrimináljuk és az oktatásban őket jelöljük meg célként, prioritásként."

Öh, a diszkrimináció megkülönböztetést jelent és önmagában nem létezik olyan, hogy pozitív diszkrimináció. Ami egy csoport számára pozitív diszkrimináció, az a komplementer csoportnak negatív és vica versa.
A családi adókedvezmény tipikusan ilyen. Ami a családosoknak pozitív, az az egyedülállók számára hátrány. Vagy szerinted állam bácsi nem diszkriminálja az egyedülállókat negatívan azzal, hogy több adót kell fizetniük?
Amivel egyébként semmi baj nincs. Ahol van bármiféle értékhierarchia, ott definíció szerint lesz valamilyen diszkrimináció, a kérdés az, hogy milyen ez az értékhierarchia.

Sadist 2023.10.05. 19:07:06

@G. Nagy László: "Csakhogy itt jön be a balosok végtelen gerinctelensége: a szekértábor-logika mindig megkívánja a szerecsenmosdatást."

Nekem egyre szilárdabb meggyőződésem, hogy létezik egyfajta morális autizmus, amiben a balosok és erol félék szenvednek. Azért képtelenek felfogni azokat az elveket, amiket korábban felsoroltál, mert nincs meg hozzá a szükséges hardverük, nem fejlődött ki vagy sérült az agyuknak az a területe, ami ezeknek a koncepcióknak a megértéséhez és alkalmazásához szükséges.

erol 2023.10.05. 22:17:59

Ezt nem hiszem el, most komolyan azért vagyok mocskos, undorító, romlott lelkű, gerinctelen szemétláda, mert azt mertem írni, hogy nem hat meg ha egy sötét bunkónak is befigyel néha egy csicska lángos?

G. Nagy László 2023.10.05. 23:42:53

@erol: Ne drámázd túl! Én annyit írtam, hogy a balosok sunyi szerecsenmosdatása gerinctelenség. Ha magadra ismersz ebben - ha tudod, hogy a radikális iszlám életveszélyes, de mentegeted; ha tudod, hogy az antifa terrorszervezet, de nem zavar; ha tudod, hogy a gender-ideológia nettó őrültség és szembemegy a valósággal, de legyintesz rá; ha tudod, hogy a hazai ellenzéket és a sajtóját szőröstül-bőröstül külföldről pénzelik, de ezt sem tartod túlzott árnak Orbán megbuktatásáért - úgy igen, te is gerinctelen vagy. Ha nem, úgy egyszerűen csak tájékozatlan.

alöksz róz 2023.10.06. 05:26:00

@Sadist: "Azért képtelenek felfogni azokat az elveket, amiket korábban felsoroltál, mert nincs meg hozzá a szükséges hardverük, nem fejlődött ki vagy sérült az agyuknak az a területe, ami ezeknek a koncepcióknak a megértéséhez és alkalmazásához szükséges." - ezt én írtam már többször, nem a laci. szerintem agyi fejlődési rendellenesség, egész pontosan a logikai készségük maradt olyan szinten mint egy gyereké.

alöksz róz 2023.10.06. 05:57:26

@alöksz róz: na látom nem olvastam elég figyelmesen. akkor pontosítok.

@Sadist: nekem is ez a meggyőződésem.
csak nem a morálhoz van köze, hanem a logikai készséghez.

erol 2023.10.06. 09:38:10

@G. Nagy László: Tehát ha nem értek veled egyet, akkor gerinctelen vagyok vagy tájékozatlan. Más választás nincs? Pl. hogy másképp látom a dolgokat?

Wildhunt 2023.10.06. 09:50:01

@alöksz róz: ja. Obama és Biden Nobel díjas békegalamb, de trump vérgőzös háborús uszító. És ezt az összes libbancs csont nélkül lenyeli.

Wildhunt 2023.10.06. 09:50:55

@erol: nem ezt mondta. Rajtad meg teszetoszán kívül mindenki számára világos.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 10:22:15

@G. Nagy László:

"Felesleges ilyesmivel piszkálnod. Tudod jól az álláspontomat"

nem, nem tudom, hisz óránként váltogatod a véleményed, jellemed, ideológiád(vagy hogy értsd: "filozófiád"), te szociopata hüllő , amire Grundig és Bálint, Fóka is nemegyszer rávilágított.
ráadásul még gátlástalanul hazudsz is, ahogy például fent tetted mikor azt írod nem írok érveket.

de ha egyenlő a férfi és a nó a jog előtt miért írod hogy lehetnek Sadist haverodnak érvei rá, hogy a nőktől megvonjuk a szavazati jogot? piszkálás hogy kérem hogy tisztázd magad? de a magadfajta nárc. pszi.-k mindig jó színben akarnak feltűnni ezért meg is köszönhetnéd hogy "tisztázom ezt veled" ;)

"A szomorú az, hogy ilyen primitív módon kívánsz éket verni két ember közé."

ezt vasszövetséget, vér- és dacszövetséget hogyan választhatnám pont én széjjel? :D édes f*szom. nagyon szomorú valóban, hogy ilyeneket irkálsz. miért is kéne az ilyen dolgokat kifejteni? végülis egy fideszes érdekkörbe tartoztok, és mindig bevéditek a másikat! ilyen hogy jog meg erkölcs! tisztesség?!!? hogy verhetne éket közétek! első a fidesz és orbán f*sza a hitvány bandatagokatnak, modnom én hogy Marbellára kellett volna menneketek nyaralni.

nagyon nehéz hazug és hitvány emberrel érdembenben vitázni, csak mint pszichologizálás érdekelne, hogy miket firkálgatsz a kérdéseimre.
bár FMJ is ilyen hitvány mint te, vagy megafonos, bedő alapítványos korrupt szarok vagytok, vagy agyhalottak tehát, hogy egy k vitát nem tudtok ill. akartok végigvinni.
funkcionális analfabetizmus ilyen, hogy nem érted hogy mit írok, mert neked túl bonyolult részleteiben.

a kokaintól lettél ilyen nárcisztikus?

FÓKA kommentjét meg állítsd vissza te k nagy liberális, te! a kisujjába több ész van mint benned valaha is lesz.
én kiállok érte, de ő nem állt ki értem sajna mikor 16x kitiltottál, és törölted azokra a kérdésekre a részletes és érvelő válaszomat, amiket te kérdeztél, bájosan hitvány, aranyos na. meg is jutalmaznám illendően.
a hitvány FMJ ugyanezt csinálta. érdekes.

"2 Hazudott, csalt, adatokat hamisított. (És látod: az EU simán elnézte neki.)"

dehát orbán is elnézte neki. hogy lehet ez?

A Fidesz egyik legtöbbet ismételt jelszava a tavaszi országgyűlési választásokat megelőző kampányban az elszámoltatás volt.

2010 márciusában Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy "két ügy van, amely nem tűr halasztást: az elszámoltatás és az ország megmentése a gazdasági összeomlástól". Mint mondta, minden más - így még az új alkotmány megalkotása is - csak e két ügyet követheti majd, amit szeptemberben, kormányának első száz napját értékelve azzal indokolt: "az elszámoltatás tétje a jövő".

gyurcsány miért nincs elszámoltatva? hazudott a fidesz akkor a választás előtt a szavazóinak. nem felelős az a kormány
Ha egy párt ellenzékben azt mondja, hogy a kormány korrupt, és választási programjává teszi az elszámoltatást, de nem számol el, ahogy kormányra kerül, akkor az vagy hazudott, vagy maga is korrupt ! Nem felelős az az új kormány a tetteiért és a szavaiért, mert akkor mégis mi alapján állította korábban hogy korrupt a másik? Nem volt bizonyítéka?
Jogászként orbán ilyen hülye? ennyire? akkor ezért alkalmatlan, mert egy bolond, folyamatosan konfabuláló korrupt, hazug bűnöző.

kkbk.blog.hu/2015/03/07/orban_viktor_fejben_elszamoltat

kkbk.blog.hu/2023/05/30/par_kerdes_a_fideszeseknek

"Hazudott, csalt"

igen, ez volt a kérdés, ha gyurcsánynál baj, hogy hazudott akkor amikor orbán hazudik akkor miért mondod rá hogy azok "csak szavak"

most érted a kérdést? mert a múltkor a blogomnál eljátszatottad hogy nem érted. és mindig félrebeszélsz. te k nagy keresztény:

" VIII. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!

Az emberek közti kapcsolatok legfőbb munkálója az emberi beszéd. E nagyadománnyal nem élhetünk vissza, nem használhatjuk mások kárára. A parancs a nyelvvel elkövethető legnagyobb bűnt is jelzi, sáltalánosságban is elénk állítja az igaz beszédet, mint Istentőlszabott kötelességet."

most ki ne találd hogy orbán még sose hazudott. mert elkezdjük sorolni. akkor a múltkor miért mondtad a hazudozására hogy azok csak szavak?

azt most hagyjuk hogy gyurcsányt valószínűleg megzsaroltál orbánék (putyinnal a háta mögött).
kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

mennyivel jobb az usa helyett a népirtó putyint szolgálni?

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 10:31:11

@erol: ha lemész a kövek alá a hitvány elmebeteg férgekhez, ne csodálkozz, ha undorodni fogsz tőlük.

fényt vigyél magaddal legalább. hogy utat mutass a sötétségben.
mehr licht!

G. Nagy László 2023.10.06. 10:31:50

@erol:

"Más választás nincs? Pl. hogy másképp látom a dolgokat?"

Nyitott vagyok. Meséld el, hogy látod!

G. Nagy László 2023.10.06. 10:39:52

@Tesz vesz XVI.:

"nem, nem tudom, hisz óránként váltogatod a véleményed"

Kérlek, mutass EGYETLEN olyan elvi megnyilatkozást, ahol változott a véleményem az elmúlt hat évben! Ne üresben pufogtasd a hülyeséget!

"de ha egyenlő a férfi és a nó a jog előtt miért írod hogy lehetnek Sadist haverodnak érvei rá, hogy a nőktől megvonjuk a szavazati jogot?"

Azért, baszki, mert amíg nem alkalmaz a másik ember fizikai erőszakot, addig joga van BÁRMILYEN álláspontot képviselni. Ezt hívják demokráciának, liberalizmusnak, szólásszabadságnak, toleranciának. Nem kell, hogy egyetértsek vele, de hadd tárja fel az érveit. Te például baloldali álláspontokat képviselsz, ami a legbetegebb minden társadalomfilozófia közül. De tök jó lenne, ha neked is volnának érveid, amiket megfogalmaznál, nem csak a primitív károgást, basztatást és tartalmatlan szófosást löknéd. Tényleg örülnék.

grundigg 2023.10.06. 10:45:33

@G. Nagy László:

Mégis mit kéne elmesélnie? Te magad közölted, hogy aki másképp lát dolgokat (pl. aki szerint az ellenzék külföldi támogatása nem túl nagy ár Orbán megbuktatásáért), az gerinctelen.

Persze lehet, hogy csak nem ismered a "gerinctelen" szó jelentését.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 10:51:33

@G. Nagy László:

"a balosok sunyi szerecsenmosdatása gerinctelenség"

szerencsére a magukat jobbosoknak gondoló hitvány korrupt elmeháborodottak szerecsenmosdatása meg maga az isteni csoda.
pl hogy a "félisten" orbánnál nem bűn a hazugság. mert "azok csak szavak".

mondjuk először érdemes lenne felfognod hogy mi az hogy baloldal te bányász szőllősgazda.
mondtam hogy nézd át az érvelési hibákat. a balosok sunyi szerecsenmosdatása három konkrét példát mondjál már. konkrét embereket!

"ha tudod, hogy a radikális iszlám életveszélyes, de mentegeted" - lehet aki mentegeti, az nem tartja életveszélyesnek általánosságban? :O bazmeg mint egy óvodásnak olyan az agyad.

"ha tudod, hogy az antifa terrorszervezet, de nem zavar" ilyenkor rakjuk mellé a nácikat is, akik meg ugyanúgy találomra vertek embereket. mindkét szélsőséget

de kissé kapcsolódhat ha mellérakhatjuk (érzek egy ilyen implikációt is.), hogy a "terroristákat" nem szokta zavarni a "terror", a pesti srácokat se zavarta hogy szétlőtték az utcát. az meg hogy ki terrorista, és ki szabadságharcos, majd a csatájuk végén dönti el a történelemkönyve az adott országnak. a kánon. ugye.

"a tudod, hogy a gender-ideológia nettó őrültség és szembemegy a valósággal, de legyintesz rá" aki tudja az nem szokott rá legyinteni, max marginalizálja, hisz itthon marginális is, az usára meg nem vagy hatással. tehét nehogy már a józan legyen a gerinctelen lacika szerint a gerinctelen.

"ha tudod, hogy a hazai ellenzéket és a sajtóját szőröstül-bőröstül külföldről pénzelik"

és ezzel mi baj? szent istvánt ki pénzelte? vagy rákóczyt? orbánt ki pénzelte amikor elment kalapozni merkellnél? akkor nem zavart vagy csak tájékozatlan voltál, és most megmondod hogy orbán mégse félisten?

közpénzt lopnak ha külföldről fizetik őket ahogy ti? legalább közpénzbe nem kerülnek, ha idegen érdekeket szolgálnának azt lehet bizonyítani ám.

de milyen érdekes, hogy a fideszes agyhalottak milyen k kritikusak a valósággal szemben, de a hazug propagandájukkal szemben már nem ilyen kritikusak soha.

fizetett ügynök?

Szent istván? Az nem volt kulfoldi ugynok? Meg vallast is valtottak a magyarok miatta. Kulfoldi erdekek szerint.
Meg a kepes kronika is azt irja a kopannyal valo csatajara hogy ossuecsaptak a magyarok es a nemetek. Na a nemet sereggel volt szent istban

Rakoczit a francia kiraly penzelte. Stb

Orbant most az oroszok.

Kossuth Lajos is gyűjtött külföldön ,merkelnél is kalapozott orbán, és kapott is. akkor ezért érinthetetlenek a német autógyárak, orbán is egy külföldi ügynök, gy kibaszott banánköztársaság, aminek a vezetője harsogva hazudja a twitteren is, hogy ő szabadságharcos.

nem az a baj ha valakit külföldről fizetnek csöpike, ne hazudj már annyit, az a baj, ha hazudik.
és ha valakit külföldi pénzből fizetnek és igazat mond úgy is rosszabb, mintha valakit meg közpénzből és állandóan hazudik? csak elméletileg kérdem persze természetesen. most még. válasz leszt rá hitvány hazug agyhalott csőcselék?

ebbe a kommentemben sincs érv lacika? ezt is törlöd majd és kitilasz mégegyszer?

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 11:14:09

@G. Nagy László:
"Kérlek, mutass EGYETLEN olyan elvi megnyilatkozást, ahol változott a véleményem az elmúlt hat évben! Ne üresben pufogtasd a hülyeséget!"

eddig mi a f*szt csináltam állandó jelleggel bazmeg?! te tényleg ilyen ostoba vagy, vagy már megint hazudozol?

A HADKÖTELEZETTSÉG! pl.ha orbán csinálja minden oké vele? a hazugsággal minden oké ha orbán csinálja? eleinte evolúció dolga volt kiirtani a szegényeket, most már nem lehet hagyni hogy éhenhaljanak?
de ha felfognád azokat a vitákat, amikben mind zsákutcába kerültél, pl az ukrán háború. akkor változnia KELLETT volna a véleményednek.

sikerült felfogni hogy a szőllősgazda akkor nem a kapitlaizmus dicső előőrse?
vagy a kanadai kávézóst akibe belerúgtál azért amiért a szőllősgazdát dicsérted?

sikerült felfogni akkor Sadist elvenné a szavazati jogát a nőknek? megváltozott akkor a véleményed hogy lehetnek érvei erre vagy sem?! mert most azt mondod hogy férfi nő jogok egyenlően, de akkor miért mondtad korábban hogy lehetnek sadist haverodnak érvei ez ellen?
jövőhéten mit mondasz majd?

"amíg nem alkalmaz a másik ember fizikai erőszakot, addig joga van BÁRMILYEN álláspontot képviselni. Ezt hívják demokráciának, liberalizmusnak, szólásszabadságnak, toleranciának."

nem ezt hívják annak. a bolondoknak a sárgaházban a helye, és az nem demokrácia, hogy te teret adnál a bolondoknak. az őrültség.
de te nem is ezt mondtad hogy joga van képviselni bármilyen álláspontot, te konkrétan azt mondtad egy konkrét kérdésre HOGY lehetnek érvei arra hogy megvonjuk a nőktől a szavazati jogot!
eddig érted, vagy lemaradtál. változott az álláspontod? rosszul írtál már megint valamit?
az hogyha valakinek LEHET érve az magyarul azt jelenti, hogy lehet IGAZA, mert ez az ÉRV! vagy te szoktad az is mondani, hogy a bolondnak lehet rá érve, hogy ő napóleon?
nem beszéled ezt a szép magyar nyelvet? vagy csak a gondolkodás nem megy már megint?

"Ettől még imádom a hazámat és hiszem, hogy a világ egyik legjobb helyén élek. És igen: van lúdbőr a himnusz alatt. Adnék magamnak olyan 7 pontot hazaszeretetből."

csupán csak 3 minusz pont, amiért alkut kötnél és tárgyalnál a megszállókkal, meg nem védenéd meg az országot hanem egyből külföldre menekülnél. ahogy írtad a kommentekben is:

"minek veszekedni ha verekedni is lehet? - A birkává butított agymosottak ma kórusban bégetik: "a béke rossz, a háború jó..." Aki fegyverszünetet és béketárgyalásokat sürget, az a Sátán küldötte; szent csak az lehet, aki fokozná a vérontást... Tényleg kezd totálisan elhülyülni az emberiség."

teveszmek.blog.hu/2023/02/28/_minek_veszekedni_ha_verekedni_is_lehet

10-3 = g. nagy lacika. ugye a 10-es aki "meghalna a hazájáért" és aki fokozná a vérrontást! de ugye ez még a doni áldozatokra se egyértelműen igaz, hogy hazájukért haltak meg, és nem az aktuális rezsim kedvéért. tudod kikre teljesen egyértelmű ez? 1848. 1956. és mst ukrajna kapcsán kurvára egyértelmű, akik szerinted megérettek a pusztulásra? de miért is? sose tudjuk meg, mert nem kötnek békét! nem akarnak trianont a mocskok, mi? idióta

de most akkor a 10-es hős vagy totálisan elhülyült?!

lacika!!!!! ne hagyj minket kétségek között vergődni!!! VÁLASZOLJ! (morális kérdéseknél hal a szatyorban bazmeg.)

na mi van 7-es hazafi?

"az ukránok megérettek a pusztulásra"

mondana egy okos ember olyan, hogy a tanároknak (közakalmazottaknak) politikai pártszimpátia alapján kell fizetésemelést adni? ezzel még egyetértesz?
hogy ki kell egyezni az oroszokkal, holott azok eddig se tartottak be semmilyen egyezményt? ezzel még egyetértesz? mert ezek ellentmondások lacika.

"Te például baloldali álláspontokat képviselsz, ami a legbetegebb minden társadalomfilozófia közül."

legbetegebb? betegebb ezeknél te k nagy liberális:

"A klasszikus liberalizmus lényege, hogy engedjük dolgozni az evolúciót. Pont akkor teszel erőszakot, ha elveszed a tehetősek pénzét és odaadod másoknak - csóróknak, bevándorlóknak, korrupt politikusoknak, Ukrajnának "
"az önzés a legmagasabb szintű erkölcsiség"
"a hazugság csak szavak"
"az ukránok megérettek a pusztulásra"

én nemcsak baloldali vagyok lacika, hanem "jobboldali" is ahogy ti használjátok a szót. kollektivista konzervatív-liberális inkább, de neked ez már magas te bányász szőllősgazda. még az ideológia szó definicióját se értetted, amiért kitiltottál, mikor elmagyaráztam. miért pont ennél sokkal bonyolultabb dolgokat értenéd meg?

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

Ez az irány pedig a "nemzeti szociáldemokrácia",
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen, a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre. ez nálad a legbetegebb te ostoba, gátlástalanul hazudozó korrupt véglény. akkor ez tőled bók te elmeháborodott

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 11:31:30

@alöksz róz: és neked a logikai képességed milyen, ha nem gyerekes?

mint egy tinié?
tudsz már összuetett modnatokat írni?
honnan veszed a bátorságot hogy másokat lenézz ha érdemben még kommunikálni se tudsz?

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 11:32:34

@Wildhunt: de ezt mondta. ostoba véglények vagytok, akik még vitára is alkalmatlanok, annyira buták.

illetve lacikánál a korrupció is fenáll

G. Nagy László 2023.10.06. 11:52:58

@grundigg:

Oké, te hogy látod? Szerinted oké az, hogy külföldi megrendelők emberei veszik át bármely ország irányítását? És most nem arra gondolok, hogy az USÁ-ban MZP már börtönben ülne, mert ez a dolog büntetőjogi része. Én a mögöttes erkölcsi szálra gondolok. Te hogy látod? Ha egy országban szabad választásokat tartanak, vagyis a kormány demokratikus keretek között leváltható, ott erkölcsös dolog külföldről - pénzzel, médiabefolyással, politikai támadásokkal - beleszólni az adott társadalom életébe?

G. Nagy László 2023.10.06. 11:57:13

@Tesz vesz XVI.:

"Orbant most az oroszok."

MZP-t meg a Ku-Klux-Klan. Lehet ilyen súlytalan, alaptalan faszságokkal dobálózni, csak minek?

G. Nagy László 2023.10.06. 12:02:23

@Tesz vesz XVI.:

"Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek: Ez az irány pedig a "nemzeti szociáldemokrácia", a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát"

Ezt képviseli Schiffer András, és valójában a Fidesz is. Ez az a vonal, amiből a nemzetit elfogadom, a szociáldemokráciát nem. Minden sejtem tiltakozik a segélyezés, a tehetségtelenek kitömése ellen. Az igazságérzetem azt mondatja, hogy azé legyen a gyümölcs, aki megtermeli és leszüreteli. Meggyőződésem, hogy csakis ebből épülhet igazságos és demográfiailag fenntartható társadalom.

Bayaz 2023.10.06. 12:30:49

@G. Nagy László: Nyilván lehet azt gondolni, hogy a jelenlegi vezetésnél az is jobb, ha külföldi támogatással és idegen érdekeket kiszolgáló vezetés kerül hatalomra.
Thököly a törökök embere volt - akiknél nagyobb pusztítást kevesen vittek végre Magyarországon - és mégis szobra van a Hösök terén.

Nyilván én nem értek egyet az ellenzékkel (vagy Thököly szobrával), de ez egy legitim âlláspont adding amíg valaki ezt nyíltan felvállalja (és látva a DK tâmogatottságát, van legalább 10% aki vevö were) - gerinctelen akkor ha tagadja az ellenzék külföldi hátszelét.

2023.10.06. 13:02:28

@Bayaz:
bocskai is a törökök embere volt. és ott áll a reformáció falán cromwell olivér mellett. bethlen a törökök embere volt. erdély inkább a törökök oldalán állt. és amagyar polgári fejlődés erdély és nem budapest. az zsidó, német többségű. magyarok nem nagyon lakják, csak magyarkodó vagy magyarellenes idegenek. és azok hőzöngenek, hogy ők a bal és a jobboldal.

2023.10.06. 13:09:11

@Bayaz:
ha megszűnnének az országos listák, amit ugye gyakorlatban csak budapesti lakos vezethet, akkor társadalmi egység lenne. és nemzeti összefogás. budapestnek van túlhatalma, abban idegen népcsoportok, vallások balhéznak egymással. budapest nem szerves módon fejlődő etnikum. a keveredés nem természetes és ezért túlreprezentáltak a homoszexuálisok. hanem különféle erőszakos megszállók leszármazottai.

ha budapest túlhatalma megszűnik, akkor egy nemzedényi idő alatt létrejön a társadalmi egység. elkezdődhet egy értelmes szomszédsági és szövetségi politika. úgy, hogy budapestiesk kisebbsége kerülnek. úgy lehet értelmesen beszélni a magyar közoktatásról, az egészségügyi ellátásról, stb. budapesti többséggel nem megy. és mindegy, hogy fidesz, vagy nem fidesz.

2023.10.06. 13:29:17

hogy lehet értelmesen beszélni mondjuk magyar közoktatásról? 30 éve budapesten handandázó csoportosulás, akadémikus filozófuskör,, médiaértelmiség gyakorlatilag szétverik a magyar közoktatást. mindegy, hogy fidesz, vagy nem fidesz. vsecko jedno.

a rendezett közigazgatás keretében minden magyar állami tankerület (ami ugye értelemszerűen egyházkerület és világias tankerület egyben) delegáljon egy tanácsost. és megvitatják a tanügyi kérdéseket. és van közte 20 budapesti és 100 vidéki. és 100 vidékiből 20 határmenti, vagy határon túli. ugyanazt meg lehet csinálni néppárti keretek között egy szakmai konferencián. nem kell sok párt. mi a francnak.

egy magyar néppárt. többes jelöléssel. budapesten nincsenek se szocialisták, se liberálisok, se konzervatívok. az egy identitását vesztett német, zsidó, szláv népesség, asszimilálódott cigányok. nincs valódi magyarság tudat. nem jött létre csak elvétve. mint mond egy tankerület választott főtanácsosa székesfehérvárt, egerben, komáromban, délvidéken bácskában, vagy akárhol. budapest is mondja el. csak legyenek kisebbségben.

2023.10.06. 13:48:08

nem a fidesz és a nem-fidesz komcsi, libsi, autoriter, náci, hazaáruló, bla, bla, bla, amit egymásra kiabálnak a pártok, hanem budapest többsége. mindegy, hogy fidesz vagy dk, vagy momentum, vagy akármicsoda. nem lehet értelmes közélet budapest túlsúllyal. ez fővárosi etnikum erre alkalmatlan. az elmúlt 30 év bizonyság. mindegy, hogy antall, boross, horn, orbán, medgyessy, gyurcsány, bajnai kormányok. jöhet vona gábor és schiffer andrás. az csak arra kell, hogy az alkalmatlanságukat bizonyítsák.

mert mind egy szűk baráti körként képzeli el a kormányzást. és nem úgy, hogy valóban reprezentálva legyen az ország. általános politikai, vagy akár szakpolitikai kérdésekben. és jobbágyoznak újabban. engedjék már meg, hogy ne országos listán szerveződjön a közélet. és vona gábor válassza már ki, hogy ki képviseli a második reformkort. a reformkorban egyéni kerületek maguk választották ki a köznemesek, közpapokat, középpolgárokat, általában véve közembereket. nem egy pártelnök, aki országos listán befutó helyhez juttatta barátait, barátnőit, szeretőit, vagy aki sikeresen megzsarolta.

kellenek persze általános politikai kérdésekben megszólaló pártpolitikusok is, bőven elég egy párt akkor ha többes jelölés van. (nem kell ez ügyben a nyugatot utánozni. a többpártrendszer a gyarmatosítók arra találták ki, hogy politikailag megosszák a külbirtokot. másra nem való. csak most hogy a nyugat nem tud gyarmatosítani a többpártrendszerből nem tudnak előnyt kovácsolni) és szakpolitikusok szerte az országból kerüljenek ki. budapesti etnikum is legyen képviselve. legyenek kisebbségben.

és lehet, hogy a magyar országgyűlés ilyenformán értelmetlen lenne, de az nincs kipróbálva. budapest a közéleti értelemben vett gyenge láncszem.

erol 2023.10.06. 14:33:12

@G. Nagy László: Miért rosszabb a külföldi pénz, mint az adófizetők pénze?

grundigg 2023.10.06. 15:48:48

@G. Nagy László: "Szerinted oké az, hogy külföldi megrendelők emberei veszik át bármely ország irányítását?"

Egyrészt mi az, hogy "átveszik az irányítását"? Olyan mintha valami puccsról beszélnél, de a magyar ellenzék nem rátörte Orbánra az ajtót, hanem elindult a választáson. (A neked ellenszenves politikusok - Biden, Zelenszkij - esetén rendszeresen arra utalgatsz, hogy öket csak odaültették - nyilván a gyíkemberek -, miközben a nép választotta őket.)

Másrészt mi az, hogy "külföldi megrendelők emberei"? Arra gondolsz, hogy az ellenzék csak azért mondja és teszi azt, amit, mert valaki megrendelte tőlük? Ha nem lenne megrendelés, rajonganának Orbánért és a nerért? Milyen változást látsz a tevékenységükben, ami arra utal, hogy ott jött egy megrendelés?

Ellenben izgalmas kérdés, hogy Orbán miért vett 180 fokos fordulatot az oroszokhoz való viszonyban. Vagy nézzük pl. a svéd csatlakozást: még csak hivatkozás sincs semmiféle magyar érdekre, ellenben többet hazudtak már a kérdésben, mint Gyurcsány egy átlagos kormányzati ciklusban. Vajon mi áll a háttérben? Remélem, nem egy külföldi megrendelés, mert akkor te nagyon kiborulnál!

Szóval ha ezeken a finom csúsztatásokon túllépünk, annyi marad, hogy egy helyesnek tartott célt, tevékenységet külföldről támogatnak. Mégis mi ebben az erkölcstelen? A múltkor pont azt magyaráztad, hogy mekkora kuruc ez az Orbán. A kurucoknál rendben volt a külföldi támogatás?

És mi a véleményed Le Pen vagy Janza külföldi támogatásáról? Az nem erkölcstelen?

Egyébként a fidesz és fideszes körök is kaptak külföldi támogatást Sorostól kezdve a Konrad Adenauer alapítványig vagy akár a holland államig. Persze ma már erre nem nagyon vannak rászorulva, hisz a magánvagyonukként kezelik Magyarországot. Mint egy jó szőlősgazda.

G. Nagy László 2023.10.06. 16:17:26

@grundigg: @erol:

"Miért rosszabb a külföldi pénz, mint az adófizetők pénze?"

Szokás szerint megúszásra játszotok és visszakérdeztek. Természetesen az ellenzék mentegetésében ott van a válasz, de sokkal tisztességesebb volna, ha nyíltan beleállnátok: igen, tök oké, a külföldi támogatás. Ez legalább tiszta és férfias volna.

Elmondom, én hogyan látom.

1. Az, hogy a Fidesz az adófizetők pénzét költi kampányra, propagandára, saját médiára, az gáz és elfogadhatatlan.

2. Az, hogy az ellenzék az Egyesült Államokból kap jelentős támogatást, egyedül abból a szempontból érdekes - amit szemérmesen soha nem tesztek fel magatoknak - hogy mit kérnek majd cserébe. Látjuk a múltat: Bajnai első útja miniszterelnökként az amerikai nagykövetségre vezetett. (Ma is ő az összekötő.) Gyurcsányék a legnagyobb gazdasági konjunktúra idején húgyért-szarért kiárulták az állami vagyon azon részét, mely az MSZP-SZDSZ kormány bizniszei után még megmaradt. És ezek még csak gazdasági visszaélések, itt még szó sincs háborúról, migrációról és gender-faszságokról. Az eddigi baloldali kormányok minden gátlás nélkül baszták szét az országot, a mostani ellenzéki generáció - ti is látjátok - még százszor hülyébb és elvtelenebb, mint Hornék, Kovács Lászlóék, Pető Ivánék voltak. Iszonyú felelőtlenség volna az MZP-Karácsony-Dobrev-Gelencsér csapatra bízni az országot; pontosan tudjátok, hogy bontanánk a határkerítést, eladósodnánk Ukrajnát támogatva, s megteremtenénk mi is azt a játszóteret, ahol a radikális iszlám barbár munkanélkülijei összecsaphatnak a buzikkal, a transzokkal és a zsidókkal. Én értem, hogy utáljátok Orbánt, de ezt túl nagy árnak érzem, márpedig ez lesz az ára a külföldi támogatásoknak, ha sikerül megbuktatni a Fideszt.

3. Ha Magyarország beteglelkű balosai 2002-ben - az első igazán jó kormányzati ciklus után - nem küldik el a Fideszt pont ugyanilyen fröcsögő gyűlölettel, mint ami titeket jellemez, sosem jött volna létre a NER, nem volna Mészáros Lőrinc, nem volna semmi jelentős botrány, ami a Fidesz ártatlanságán foltot ejthet. Tiétek, balosoké a felelősség, hogy itt tartunk ma. Brüsszel és Washington pont ugyanilyen idiótán viselkedne, s nekünk pont ugyanígy meg kéne védenünk az országot, ezt a maradék kis Európát, de Orbán talán valamivel tisztább eszközökkel játszhatna.

Van itt egy-két kommentelő, akik bátran felvállalják, hogy szerintük jó a bevándorlás, hogy fel kell oldódnunk a népek tengerében és el kell felejtenünk végre a magyarságunkat, a nyelvünket, a kultúránkat, az identitásunkat. Akiknek mindig kell egy birodalmi segg, amit nyalni lehet. Elég önpusztító álláspont, de ők legalább vállalják. Most ti jöttök.

Boldeone2 2023.10.06. 17:26:53

@G. Nagy László: ti is látjátok - még százszor hülyébb és elvtelenebb, mint Hornék, Kovács Lászlóék, Pető Ivánék voltak. Iszonyú felelőtlenség volna az MZP-Karácsony-Dobrev-Gelencsér csapatra bízni az országot; pontosan tudjátok, hogy bontanánk a határkerítést, eladósodnánk Ukrajnát támogatva"

-Pontosan tudod, hogy nem bontanak le a határkerítést, ilyenről szó sem volt soha, csak kormánymédia hisztériakeltéseiben
Egyébként hány ellenzéki politikust ismersz személyesen, hogy kijelented: " hülyék és elvetelenek" Én többeket személyesen is ismerek- többek között Karácsony Gergelyt és Schiffer Andrást is- és pont az ellenkező benyomásaim vannak

Nemzeti egységkormányra lenne szükség, koalícióra, az alkotmány újraírására, a pluralizmus demokrácia helyreállítására, mert az most minden eddigi szint alatt van 1990 óta
A fő probléma nem Gyurcsány - soha nem ő volt- hanem az orbáni egypárti, antidemokratikus rendszer, ami Magyarországon épül. Gyurcsánynak soha nem volt hatalma, mindig is egy renegát volt, a maga hibáival, Orbán viszont lényegében a rendszerváltás óta egy háttérállamot és egy hatalmi rezsimet épít
A " baloldali " veszély a 90-es években lehett esetleg, ma már éppen az ellenkezője igaz: szélsőjobboldali veszély van, ami ellentétes az ország érdekeivel

Ezt azért sokan felismerék a nemzeti -liberális konzervatív oldalon is, többek között Pálinkás József, Bod Péter, Csaba László és társai
Az értelmiség vagy Karácsony és/vagy MZP mögött sorakozott fel, mert ellenzik Orbán társadalmat megosztó gyűlöletpolitkáját, meg a rendszert is, amit épített

Új világra lenne Magyarországon szükség, hiszen azt rombolás amit Orbán tett a társadalomban évtizedek alatg lehet helyrehozni. A demagóg, szélsőjobb populizmus lett az országnarratíva
Hazudnak estétől reggelig, százmilliárdokból- ez az Orbán-rendszer....
Olyan ez az ország, mintha a fasizmus és a bolsevizmust összegyúrták volna, ez a paradox helyzet

Boldeone2 2023.10.06. 17:45:20

Orbán legnagyobb hazugsága: " Brüsszel, a baloldal szervezi és támogatja a migrációt"

Nagyon jól tudja, hogy ez nem így van. Azt is tudja: a migránsokat itt Európában már nem lehet megállítani, semmilyen határőrzéssel, vagy kerítéssel. A migránsok MINDIG meg fogják találni az utat, hogy a fejlettebb Európába jussanak. Afrika óriási demográfiai, etnikai, környezeti problémákkal küzd, amit eddig láttunk, az csak a kezdet
Európa valóban bajban van, de NINCSEN semmilyen gyors és hatékony válasz, a szélsőjobbnak sem, csak pofázni tudnak. Lsd Meloni kormánya, sem tudott eredményt felmutatni
Ha az afrikai premem államok nem állítják meg az illegális migránsokat, akkor senki
Ha már Európában vannak, akkor szinte tehetetlen minden állam, nem hinném, hogy tízezreket lehet hónapokig zárt táborba vinni, sőt , sok esetben visszaküldeni sincs hova...

SENKI a világon nem tud rá megoldást, mert mert nem is lehet, olyan szintű a demográfiai nyomás és életszínvonalbeli különbségek
Ezeket a bajokat csak tetőzi Putyin háborúja, a világinfláció

A közös európai megoldást pedig az Orbán- féle kóros populista hazudozók gátolják. Nyilván teljes vagy " végső" " megoldás " soha nem lesz, mindenki tudja a jövőt, csak nem merik megmondani...

Sadist 2023.10.06. 18:06:22

@alöksz róz: "szerintem agyi fejlődési rendellenesség, egész pontosan a logikai készségük maradt olyan szinten mint egy gyereké."

A morális érzéknek és a logikai készségeknek szerintem nem sok köze van egymáshoz. Van jó néhány nagyvárosi, libbancs értelmiségi ismerősöm, akik mérnöki területen dolgoznak, az IQ-juk valahol 120 környékén van, de annyi erkölcs se szorult beléjük, mint egy zöld szemesostorosba. Ezzel szemben a kisvárosi/vidéki kékgalléros ismerőseim sokkal emberségesebbek, még ha nem is lehet velük kvantumfizikáról diskurálni.

De pl. az abortuszkérdésnél is nagyon szépen kirajzolódik, hogy a kisebb városokban élő, kevésbé iskolázott emberek sokkal nagyobb arányban tekintik gyilkosságnak (tehát morálisan mélyen elítélendőnek), mint a belpesti értelmiségiek.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 18:07:46

@G. Nagy László:

te tényleg ilyen buta vagy?

ezt végigolvastad?
kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

kkbk.blog.hu/2023/05/30/par_kerdes_a_fideszeseknek

ja nem tudsz olvasni. csak írni nárcistikus grafomán véglényként.

szijjártó mi faszért kapott lavrov-érdemrendet? szépek a szemei? minek járkál luikasenkóhoz meg a zárt eu-s bizottsági ülések után egyből moszkvába?

annyira buta vagy hogy nem tudod hogy ilyenek történnek? a csehek kitalálták?

még mindig nem érted vagy gátlástalanul hazudsz az orbáni békepártisághot:
segít orbán "szövetségese" meloni.
www.facebook.com/watch/?v=3408980329371387&t=12

de nem lehet beavatkozni ugye a küldöldieknek más országokba, akkor mi mi a faszért fizetjük adóforintok milliárdjaiból melonit, le pent, dodikot, a magyargyűlölő ficót, meg még a jó ég tudja mit és kit.

csak ennyi érdemi infót találtál a kommentemben? látod ezért is hitvány vagy és funkc analfabéta.

figyelj már ide, elvehetik a külföldiek a magyarok munkáját vagy sem?

Sadist 2023.10.06. 18:14:58

@G. Nagy László: "És most nem arra gondolok, hogy az USÁ-ban MZP már börtönben ülne, mert ez a dolog büntetőjogi része."

Ugyan már! Legfeljebb akkor, ha republikánus lenne.

Sadist 2023.10.06. 18:16:08

@G. Nagy László: "Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek: Ez az irány pedig a "nemzeti szociáldemokrácia", a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát"

Loálmár, emberünk most ismerte el, hogy náci :D

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 18:16:27

@G. Nagy László:
"Ezt képviseli Schiffer András, és valójában a Fidesz is. "

hazudj még te hitvány,

"Minden sejtem tiltakozik a segélyezés, a tehetségtelenek kitömése ellen"

akkor hogy lehetsz fideszes te balfasz? a fideszesek cégeit KITÖMIK KÖZPÉNZEK MILLIÁRDJAIVAL TA HAZUG IDIÓTA!

amúgy múlt héten még azt mondtad mikör felróttam az "evolúciós" hitványságod, hogy nem szabad hagyni hogy éhenjaljanak emberek
most akkor melyik

a kommunikáció meg a vita csöpikém amúgy nem olyan hogy mazsolázgathatsz. mindenre reagálnod kéne csöpike. nem mondták a kisegítő iskolában?

úgy érzed sikerült bárkit meggyőznöd mikor nem fejted ki, hogy gyurcsánynál miért baj a hazugság orbánnál meg miért oké?

siffer egy ostoba fidesz spicli. már az lmp élén is ostoba volt álellenzékként szanálta ki az értelmesebb embereket
lányi már megmondta miféle véglény is siffer, nem hiszem hogy őt megzsarolták gyurcsánnyal ellentétben.

a neoliberális fidesz aki építi le az oktatást és az eü, hogy rátolja a betegeket a magánra (már a mok is megmondta) aztán nagyon jóléti állam te hazug idióta.

kkbk.blog.hu/2023/03/01/magyar_orvosi_kamara_legsotetebb_kommunista_idok

"Az igazságérzetem azt mondatja, hogy azé legyen a gyümölcs, aki megtermeli és leszüreteli. Meggyőződésem, hogy csakis ebből épülhet igazságos és demográfiailag fenntartható társadalom."

ne hazudozz már te hitvány darab szr. az hogy a magyar családok VALÓDI segítése helyett most ázsiából importál munkaerőt a fidesz hogy mutatja hogy ez a párt nem hazudik ugyanúgy gátlástalanul, ahogy te szoktál.
bár te lehetsz fogyatékos is, a párt korrupt hazudós véglények áll az pártelitben mindenképpen.

grundigg 2023.10.06. 18:21:19

@G. Nagy László:

"pontosan tudjátok, hogy bontanánk a határkerítést, eladósodnánk Ukrajnát támogatva, s megteremtenénk mi is azt a játszóteret, ahol a radikális iszlám barbár munkanélkülijei összecsaphatnak a buzikkal, a transzokkal és a zsidókkal."

Nem, én nem tudom pontosan. De az a helyzet, hogy te sem, de azért tolod azt a süketelést. A határkerítés emlegetése különösen vicces, mert a határkerítésen még az is átjut, aki nem akar. Nem olvasol híreket? Közben meg a kormány embercsempészeket enged szabadlábon százával. Szóval én a helyedben nem nagyon erőltetném ezt a határkerítés meg migráció témát.

"Ha Magyarország beteglelkű balosai 2002-ben - az első igazán jó kormányzati ciklus után - nem küldik el a Fideszt pont ugyanilyen fröcsögő gyűlölettel, mint ami titeket jellemez, sosem jött volna létre a NER, nem volna Mészáros Lőrinc, nem volna semmi jelentős botrány, ami a Fidesz ártatlanságán foltot ejthet. Tiétek, balosoké a felelősség, hogy itt tartunk ma."

Na ezt be kell keretezni, olyan gyönyörű. Tehát Orbán mostani gazemberségeiért a "beteglelkű" balos szavazók !! a hibásak, mert volt pofájuk 2002-ben nem Orbánra szavazni. Gyönyörű morálfilozófiai alapvetés! (De azért gondolom, most hogy a többség már Orbánra szavaz, meggyógyult a lelkük.)

Hogy én hogy jövők a képbe, azt végképp nem tudom, mert én 2002-ben, meg utána is sokáig Orbánra szavaztam, mert elhittem, hogy nyugatias polgári világot akarnak, nem ezt a keleti mocskot.

"Az eddigi baloldali kormányok minden gátlás nélkül baszták szét az országot"

Na de most akkor maguktól basszák szét az országot vagy külföldi megrendelésre? Vagy a 2022-es pénzekkel rendelték meg a 94-es, 2002-es, 2006-os szétbaszást? Kicsit hibádzik a logika, nem?

Amúgy nem válaszoltál arra, hogy mi a véleményed Orbánékról, akik maguk is elfogadtak külföldi támogatást, és maguk is adnak külföldre támogatást. Mindenesetre az elvi álláspontodból elég egyértelmű következtetés adódik.

grundigg 2023.10.06. 18:34:05

@G. Nagy László: "Van itt egy-két kommentelő, akik bátran felvállalják, hogy szerintük jó a bevándorlás, hogy fel kell oldódnunk a népek tengerében és el kell felejtenünk végre a magyarságunkat, a nyelvünket, a kultúránkat, az identitásunkat. Akiknek mindig kell egy birodalmi segg, amit nyalni lehet. Elég önpusztító álláspont, de ők legalább vállalják. Most ti jöttök."

Ezeket a primitív inszinuációkat meg abbahagyhatnád, kifejezetten gusztustalan. Kitalálsz rólam valami faszságot, aztán ha nem vagyok hajlandó védekezni ellene, akkor gyáva vagyok. Leírtam már direkt neked, direkt a te kedvedért, hogy nem pártolom a korlátlan bevándorlást, nem támogatom a woke dolgokat, fontosnak tartom a nemzeti érdeket stb. De amint ezt látjuk, te leszarod, és megint nekem kell magyarázkodnom, és hiába írtam le megint, jövő héten újra ezt fogod mantrázni, mint egy szenilis vénember, és elvárod, hogy magyarázkodjak.

És befejezheted az ostoba balosozást is meg a "fröcsögő gyűlöletemről" szóló delirálást. Röhej, hogy képes vagy "mocskos, undorító, romlott lélek"-ről értekezni, de közben szerinted belőlem fröcsög a gyűlölet. Hol? Konkrétan, tényszerűen, ha kérhetem.

Szóval próbálj meg minimális szinten tisztességesen vitázni!

Bayaz 2023.10.06. 18:55:31

@Boldeone2: egy kibaszott tenger van Európa és Afrika között. Hogy ne lehetne megállitani a migránsokat attól, hogy ide jöjjenek? Ne hülyéskedj már.
Magyarország egyedül persze nem elég, ezt jól látod, de a határkerités legalább biztosit egy minimális védelmet és biztositja, hogy a bevándorlók többsége nem Magyarországon próbál keresztülmenni.

erol 2023.10.06. 19:02:26

"Az, hogy az ellenzék az Egyesült Államokból kap jelentős támogatást, egyedül abból a szempontból érdekes - amit szemérmesen soha nem tesztek fel magatoknak - hogy mit kérnek majd cserébe. "
Mit? Természetesen magyarország rombadöntését, mi mást.

libernyák 2023.10.06. 19:03:28

@G. Nagy László: "Ha Magyarország beteglelkű balosai 2002-ben - az első igazán jó kormányzati ciklus után - nem küldik el a Fideszt pont ugyanilyen fröcsögő gyűlölettel, mint ami titeket jellemez, sosem jött volna létre a NER, nem volna Mészáros Lőrinc, nem volna semmi jelentős botrány, ami a Fidesz ártatlanságán foltot ejthet. Tiétek, balosoké a felelősség, hogy itt tartunk ma. Brüsszel és Washington pont ugyanilyen idiótán viselkedne, s nekünk pont ugyanígy meg kéne védenünk az országot, ezt a maradék kis Európát, de Orbán talán valamivel tisztább eszközökkel játszhatna."
Szóval Orbán gazemberségeiért a balos szavazók felelősek (akiknek jó része ma már a Fideszre szavaz). Ezt be kéne keretezni.
Jó látni hogy végre egyszer őszintén leirod, amit valójában gondolsz.

erol 2023.10.06. 19:21:41

"mocskos, undorító, romlott lélekkel" "gerinctelen" "beteglelkű" írod, és utána, hogy a balosok fröcsögnek.

Boldeone2 2023.10.06. 19:43:12

@Bayaz: egy kibaszott tenger van Európa és Afrika között. Hogy ne lehetne megállitani a migránsokat attól, hogy ide jöjjenek? Ne hülyéskedj már."

- Nézd meg a térképet, a Kanári-szigetektől Ciprusig mekkora területet kellene védeni. Lehetetlen feladat. Ha pedig már belül vannak egy adott ország felségvizén, akkor egyértelmű a helyzet, hogy hová kell vinni őket
A szárazföldi határ megint védhetelen, Belorusztól Törökország bárhol jöhetnek
A lehetőséget mindig meg fogják találni, csak pénz kérdése. Sokan Belgrádig repülnek, vagy diákvízumot váltanak
Európa nem légmentesen elszigeteltő kontinens
Ha az afrikai államok nem állítják meg, akkor gyakorlatilag senki, a migrációt
Valószínűleg SEMMILYEN módon nem tudjuk megállítani, csak lassítani- esetleg

Olaszországban gyakran beszélgetek migránsokkal, érdekel ez a globális folyamat és egyszer az egyiktől megkérdeztem, hogy :"tudja -e hogy ez törvénytelen?"
Erre azt válaszolt: " Mindenkinek joga van egy jobb életre", " A nyugati ember is szabadon mozog a világban"
Lényegében igaza van. Ha van elég pénzed, akkor az USA-ban is letelepedhetsz, befektetői vízummal...
Az afrikai vlogokban is írok néha, ott meg azt írják, a ha fehér embernek joga volt " Afrikába menni" (gyarmatosítás) akkor most nekik is joguk van Európába jönni
Tehát, van egy komplett világkép is ami a migrációt támogatja
Valójában nem is legszegényebbek jönnek, hanem a szegényedő ottani alsó közép
Az EU-nak van egy nagyon jelentős fejlesztési terve Afrikára, azt kellene valahogy felpörgetni, csakhogy ma már Kína ott a nagy játékos, Oroszország a bomlasztó . A bajok viszont Európára szakadnak
Ebből kell valamit kínozni, hogy jó legyen mindenkinek. Az afrikaiak többsége szerintem szocializálható, ha nem muszlim

Azt , senki nem meri kimondani: egy mérsékelt, válogatott migrációra szüksége van Európának, mely durván elöregszik
Az afrikaiak megnyerik a foci vb-t a franciáknak, a kosárlabdát a németeknek...
Debrecenben átvették az ételkiszállítást...

Tetszik, vagy nem...Ez az új világ, ebből kell valahogy kínozni a legjobbat...

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 20:06:03

@Sadist: csöpike, te inkább a nőgyűlölettel foglalkozz, ha már barátnőt nem tudsz összeszedni, te véglény.

mi a náci a DEMOKRÁCIÁN? a nemzetit csak azért rakom elé, nehogy pár érzékeny lélek besérüljön a szociáldemokrácián, ami önmagában nem nemzetietlen.

nem vagyunk mi a liberális internacionálé alelnökei, meg komcsi spiclik sem.

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.06. 20:08:21

@G. Nagy László: és az mennyire családbarát a fidesztől hogy telerakja az országot aksigyárakkal a környezetvédelmet meg leépíti?
gödön magzatkárosító mérgek vannak a földben és győrben is találtak. odarakni játszótér, meg falvak, városok közepére, széléra kötzvetlenül mennyire családbarát?

ezek nem is politikusok, ezek tovja férgek, akiket nem érdekel a jobbágyaik egészsége.
ennek tapsikolsz? ezért is vagytok mind hazaárulók.

egy dolog szétlopni az országot, és másik mérgezni a lakosokat tudatosan, hisz leépítették a szankcionálásukat is az aksigyáraknak! idióták!

olyan még kádárnál se volt hogy hétvégente ne legyen szülészet te idióta.

ezért is agyhalott minden fideszes szavazó
hazudj még

G. Nagy László 2023.10.06. 21:17:30

@grundigg:

"Leírtam már direkt neked, direkt a te kedvedért, hogy nem pártolom a korlátlan bevándorlást, nem támogatom a woke dolgokat, fontosnak tartom a nemzeti érdeket stb"

Rendben, innentől emlékezni fogok rá. Ez tisztességes és korrekt.

"De amint ezt látjuk, te leszarod, és megint nekem kell magyarázkodnom, és hiába írtam le megint, jövő héten újra ezt fogod mantrázni, mint egy szenilis vénember, és elvárod, hogy magyarázkodjak."

Nem szarom le, ezt a kérdést egyszer s mindenkorra rendbe tettük. Abszolút tetszik a válaszod, s bízom benne, hogy ez az attitűd jellemzi majd a későbbi kommentjeidet is.

G. Nagy László 2023.10.06. 21:45:09

@grundigg:

"én 2002-ben, meg utána is sokáig Orbánra szavaztam, mert elhittem, hogy nyugatias polgári világot akarnak"

Világos. Én még most is 100%-ig biztos vagyok abban, hogy nyugatias, polgári világot akarnak. És ha hozzátesszük, hogy egyikünk sem támogatja sem a korlátlan bevándorlást, sem pedig a woke-őrültségeket, ezek alapján úgy tűnik, mintha nem is lenne tűz és víz kettőnk világa. Mintha mindkettőnk a józan, demokratikus, liberális Európára, a független, egyenrangú nemzetállamok együttműködésére szavaznánk. Ez nem is volna rossz alap.

2023.10.07. 09:35:51

@G. Nagy László:
orbán, mint nyugatos politikus?

G. Nagy László 2023.10.07. 11:14:02

@cvsvrs: Attól függ, mit értesz nyugatos alatt. Ha azt híg fost, amit a mai neomarxista-progresszív elmebetegek képviselnek, úgy semmiképpen. Ha azt a szemléletet, amelyet Nyugat-Európa és az USA képviselt a 20. század második felében, úgy feltétlenül. Nem Orbán tért le az útról.

Wildhunt 2023.10.07. 11:25:35

@Sadist: a kulcsszó a "jóravaló". Aki nem az, annak meg endlösung.

Wildhunt 2023.10.07. 11:28:32

@cvsvrs: 70-2000 közötti nyugatos. Se a 70 előtti rasszizmus, se a 2000 utáni woke nincs meg nála. Persze értem hogy nektek ezek hiányoznak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.10.07. 12:00:51

Jaja. Hívhatjuk Orbánt miniszterelnöknek, nemzetmentőnek de valójában csak egy sima hazaáruló.

2023.10.07. 12:18:03

@G. Nagy László:
egy konzervatív politikus ugyebár mondhatja azt, hogy a nyugat múltja a mintaadó. a régi nszk. és azt is, hogy szükség van egy liberális önkorrekcióra a keresztényszocialista államiság keretei között. és ezt majdnem teljes egészében elfogadhatja egy bajor. de akár egy veszfáliai német is. csak orbán nem ezt mondja.

2023.10.07. 12:20:58

@Wildhunt:
abból a régi nszk következne. orbán egyre inkább egy új ndk-t épít.

G. Nagy László 2023.10.07. 12:33:34

@cvsvrs:

"csak orbán nem ezt mondja. "

De. Pontosan ezt mondja.

"abból a régi nszk következne. orbán egyre inkább egy új ndk-t épít."

Lófaszt. Mellesleg a NDK-nak tapsolnál is.

2023.10.07. 12:41:41

@Wildhunt:
a rendszerváltás után medgyessy péter kormánya volt "brinkmann professzoros". az eü. miniszter nem egy közkedvelt doki, hanem pintér. aki oktatási miniszter egyben. mert miért ne "menedzselje" azt is. a mérsékelt nemzeti középpel kulturálisan medgyessy próbálkozott. görgey volt a kultuszminiszter. persányi miklós, kovács kálmán és ehhez hasonló centrum irányába hajló kicsit szakpolitikusok. az mszmp-ből megmaradt csehák judit. vagy lévai katalin esélyegyenlőségi miniszterként elfogadható volt a többség számára. csak ez a mérsékelt középutas politika verte meg orbánt.

aztán orbán szerencséjére jött a gyurcsány adminisztáció. a nagy haddelhadd. gyurcsány ez ügyben orbánt utánozta. és a negyedik kétharmaddal orbán gyurcsányt. ami most megy az a kezdeti dobrevi politika, amikor putyin totó kutyát simogatta.

Wildhunt 2023.10.07. 12:50:02

@cvsvrs: azzal hogy? Vagy megint csak hiányod a betűlevest?

2023.10.07. 12:50:06

@G. Nagy László:
az ndk-ban nem voltak reformok. mert ott megmaradt a belügyi dikatúra. magyarországon volt egy belpolitikai elképzelés. szövetkezeti rendszer reformja és társaik. az mai napig iránymutató. csak ahhoz való visszatérés nehézkes. a rendszerváltás (orbán és gyurcsány bukása) oda tér vissza politika kényszerű módon. a rendszerváltás neolib és illib változatban is befucssol. összefogunk az azerbajdzsánnal és grúziával. és mi lesz?

ahhoz, hogy magyarország hiányzó nyersanyagot, energiahordozókat importálja egy jelentős agrárexport többlet szükségeltetik. a szocialista agrárium 30-50 évvel ezelőtt is felülmúlta a jelenlegi teljesítményt. csak aztán a komcsik rájöttek, hogy a minőségi agrárterményekhez a belső piacon háztáji birtokok kellenek. és azt 80-as években megengedték. a faluben a pap is kapott háztájit, kisegítő gazdaságként részese legyen a reformoknak.

2023.10.07. 12:58:34

@Wildhunt:
a régi ndk arra épült, hogy a belügy lehallgatta a közalkalmazottakat. keresve a nyugat ügynökeit. azért, hogy meg ne buktassák honecker elvtársat. az ndk-ban nem voltak reformok: a belügynek volt alárendelve a szakpolitika. mondván, hogy másképp nem tartható fent az államrend, amit a nyugat fel akarja számolni. budapesten kicsit úgy harcol egymással, a baller és a jobber tábor, mint nyugat és kelet berlin.

2023.10.07. 13:13:54

@Wildhunt:
nekem nem az a problémám orbánnal, hogy leuralta pest-budát, hanem hogy nem uralta le. alkotmányos módon közjogi eszközökkel. fel kellene számolni a "habsburg" kerületeket, lipótvárost, terézvárost, erzsébetvárost, józsefvárost, belső ferencvárost. és azt mondani, hogy ez a középponti állam, pest belvárosával és buda belső részével együtt. és ez közvetlen alá van vetve az országgyűlés hivatalának. azért, mert az országos közintézmények összpontosulnak.

ez egy illiberális átmenet, aminek a célja, hogy létrejöjjön a központi állam. ami nincs alávetve az atlanti-transzatlanti világnak, ugyanakkor ez centrista politika, nem kell nem kell szembefordulni a nyugattal és az autoriter kormányzásnak alávetni az ország egészét. nyilván nem egy egyszerű diplomáciai mutatvány, de nem is lehetetlen megcsinálni.

Wildhunt 2023.10.07. 16:01:11

@cvsvrs: értem. Szóval megint hányod a betűlevest.

G. Nagy László 2023.10.07. 22:38:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Baszki, iszol te eleget?

Ezt írod: "Hívhatjuk Orbánt miniszterelnöknek, nemzetmentőnek de valójában csak egy sima hazaáruló. "

Mi az állítás? "Orbán csak egy sima hazaáruló"

Vicces, hogy arra sem emlékszel, mit írtál.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.10.07. 23:00:59

@G. Nagy László: sajnos ma is meg tegnap is csak két két feles volt! :))

G. Nagy László 2023.10.07. 23:14:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"sajnos ma is meg tegnap is csak két két feles volt!"

Mondom én, hogy nem veszed komolyan a szombat estét :)))

2023.10.08. 15:00:34

" A magam részéről rendszerint ragaszkodni szoktam ahhoz, hogy a szavakat és a fogalmakat őrizzük meg eredeti jelentéstartalmukban"

Értem akkor a hazaszeretet fogalmát is kérem értelmezni mert egy exclusive logika, ami megmondja kit nem kell utálni.
Folytassam a sort vagy szeretnél bocsánatot kérni? ?

Tesz vesz XVI. · www.kkbk.blog.hu 2023.10.09. 17:44:27

@G. Nagy László: nyugatias, polgári világot akarnak"

lacika, polgári világot az kasigyárak és az uniós pénzek nélkül hogy akarnak? olyan nehéz bevezetni az átlátható politikusi vagyonnyilatkozatot? brüsszel nem akarja átműtetni az óvodásokat.

mint borjú az új kapura, új játszod el a csodálkozást ha leírom milyen a közmédia, ugye?
szólásszabadság nélkül polgári világ? a közmédia színvonalát magyarázni kell?
az 500 milliárdos propagandagépezetet?

oké hogy skizofrén vagy. de látni kéne ha nem vagy mellé mégy fogyatékos is.

"Mintha mindkettőnk a józan, demokratikus, liberális Európára, a független"

ne hazudj már légyszi , demokratikus? a tavaris-, sargentini-, és gendolin- jelentéssel pont az a baj, hogy még túl kedvesek is.
olvastad őket lacika? tudsz olvasni?

a magyar családok segítése helyett a migránsok elveszik a munkánkat! magzatkárosító mérgek és aksigyárak, meg a környezervédelmi szabályok és törvények leépítése, meg az ország kiáríustása kínának a ruszkiknak, meg a töröknek hazaárulás.
mind hazaárulóak vagytok. te 7-es hazafi te, kifejtetted hogy miért -3 pont csak hogy te azonnal menekülnél külföldre, ha megtámadják az országot? hol is?
süti beállítások módosítása