Hosszú hetek után végre a végére értem. Jó-jó, nem kapkodtam el. Mentségemre legyen mondva, hogy ötszáz oldal, és a legkevésbé sem vidám olvasmány...

Tormay Cécile Bujdosó Könyv c. műve olyan alkotás, amelyet mindenkinek el kéne olvasnia. Azoknak is, akik tisztában vannak vele, milyen a kommunizmus valós természete; s azoknak is, akik még dédelgetnek magukban némi hamis illúziót. Valójában egy naplóról van szó, amely a magyar történelem egyik legocsmányabb fejezetét tárja elénk. 1918. novemberétől 1919. augusztusáig - tíz hónap, a két ízben is irodalmi Nobel-díjra jelölt szerző személyes tapasztalatain keresztül. Nem is a Tanácsköztársaság borzalmai és kegyetlenségei az igazán érdekesek - ezekről már hallottunk épp eleget. Ami leginkább izgalmas, az az oda vezető út: egy gőgös, sértett arisztokrata ámokfutása; a kicsinyes bosszúvágy, amely képes romba dönteni egy egész országot. Mintha csak ma lenne.

"A gyűlölet eredete mély volt és engesztelhetetlen, mert nem eszmei ellentétekből, hanem fizikai ellentétekből, Károlyi organizmusából sarjadt. A degenerált, farkastorkú Károlyi Mihály, a gőgös, féktelenül hiú, romlott és tehetségtelen főúr nem tudta megbocsátani az ősnemesi származású Tiszának, hogy tehetséges, erős, tiszta és egészséges, hogy talpig férfi és hatalmas és uralkodó. A nyomorék irigy gyűlölete volt ez, az erővel, az egészséggel, a sikerrel szemben." Károlyi Mihály 1913-ban még párbajra is hívta Tisza Istvánt, olyan erősen dolgozott benne az indulat. Ma pontosan ugyanezt látjuk, még akkor is ha manapság a párbajokat nem karddal vagy pisztollyal vívják. Igaz ugyan, hogy Magyar Péter sértettségét nem fizikai, vagy egészségügyi nehézségek dagasztják, minden más körülmény azonban megdöbbentően hasonló. MP a budai, úri elitből való, azonban az övéi közt képtelen volt kitűnni és jelentős karriert befutni. Ez a mellőzöttség vitte át az ellenzéki térfélre, ahol már egy közepes tehetség is kiemelkedőnek számít. Egy az egyben Károlyi Mihály receptje. A szerző arról ír, hogy a vörös gróf származásához a konzervatív irányzat illeszkedett volna, ám ott már Tisza István és Andrássy Gyula vitték a prímet. "Ezekben a táborokban csak mellékes szereplő lehetett volna, de sohasem vezér. A szélsőbaloldalra sodródott hát. Nem a meggyőződés ereje vitte oda. A hatalom beteg vágya hajtotta, és beállt az a visszás helyzet, hogy gróf Károlyi Mihály, akinek nemzeti érzése nem volt és magát francia dédanyja révén mindig is franciának vallotta, aki tradíciói révén arisztokratikus volt - a nemzeti jelszavakkal dobálózó demagógiának és a radikális demokráciának fejévé lett." Mintha Magyar Péter olvasta volna e sorokat, hogy aztán - egy évszázad elteltével - egy az egyben meg is valósítsa mindezt újra. Tormay Cécile forog a sírjában.

"Mialatt családomban árulónak neveztük őt, a radikális sajtó prófétát csinált belőle, és a tömegek megtévesztetten honmentőnek tartották. A szabadkőművesek, a szocialisták, a feministák és a galileisták mögé álltak. Szűkebb családjának néhány asszonya pedig, mint tanítványa vette őt körül és kritikátlanul utánaszajkózott mindent, amit hirdetett..." Még hogy a történelem nem ismétli önmagát... Mintha e sorok a múlt héten születtek volna. "Hízelgők vették körül. És ő elhitte, amit a haszonlesők hajlongva mondtak. Nagyravágyása beteges formákat öltött. Alapvető tudás nélkül egyszerre pótolni szerette volna, amit léha fiatalságában elmulasztott. Olvasni kezdett. Mezőgazdasági, nemzetgazdasági, szociológiai káosszal a fejében most már vezér akart lenni." Döbbenetes. Magyar Péter az EP Mezőgazdasági Bizottságának a tagja. Hozzáértéséről már számos alkalommal meggyőződhettünk...

"Azok, akik hazudtak, mint ahogy még emberek nem hazudtak a földön, és megcsalták a nemzetet antantbarátságuk meséjével, megcsalták a királyt hűségnyilatkozataikkal, megcsalták a hadsereget és a népet a jó béke ígéretével, megcsalták József főherceget is. Jóformán ugyanakkor, amikor az esküt a Városházán átvették tőle, az Országház téren Linder szavával szétkergették azt a hadsereget, amelyet odaígértek neki. Hazugság minden... De a hazugság olyan híd, amely nem támaszkodik partokra és mindig leszakad." Kell ehhez bármit is hozzátenni? Magyar Péter mindössze másfél esztendeje tűnt fel, ám azóta nem telt el egyetlen nap sem, hogy ne közölt volna valami gátlástalan, ordas nagy hazugságot. Ma már ott tartunk, hogy egy-egy józanabb híve MP Facebook-posztja alatt rimánkodik: ne kamuzzon már annyit.

"Vesszen Tisza! Egyre hallottam még. Úristen, hány év óta készítették elő ezt a vad kiáltást az elvakult politikusok, a könnyelműen politizáló szalonok és a sajtó majdnem valamennyi lapja az utcán, a kaszárnyákban, a gyárakban, az egyetem aulájában, a piacon, a pincelakás és padláslakás között, minden emberi odúban. Hány év óta! Irgalmat nem ismerő következetességgel folyt a munka, és a szörnyű siker megérett. A tömegek szemében ma már nem bűnös az, aki Tisza élete ellen tör. Szabad préda a léte. A lelkek készek. Az utca csőcseléke ellentmondás és fenyítés nélkül ordíthatja, hogy haljon meg egy ember: Vesszen Tisza! Nem tágított többé mellőlem a förtelmes kiáltás emléke. Végtelen nyugtalanság fogott el." Ismerjük a sztori végét: Tisza Istvánt a saját villájában, a családja szeme láttára lőtték agyon. Manapság mit látunk? Orbánt immár 33 éve gyalázza a honi és a külföldi balos-globalista média, Magyar Péter pedig e gyűlöletet és indulatot sosem látott magasságokba korbácsolta fel. A Tisza-hívek országszerte lámpavasról, IFA-platóról, de a legvisszafogottabb esetben is börtönről merengenek, s ennek vastagon hangot is adnak. Ez már nem játék, mindenki tudja. Majkára is azért haragszanak oly sokan, mert felelőtlen: egy hülye poén kedvéért e barbár attitűdnek ad megerősítést. Még csak a történelmet sem kéne ismernie ahhoz, hogy ne tegyen ilyet; a Fico és a Trump elleni merényletekről ő is bizonyára hallott.

Érdemes egy pillantást vetni a korabeli újságírásra is. Úgy tűnik, e téren sem változott semmi: "A magyarországi liberális és radikális sajtó levetette utolsó álarcát: mezítelenül látszott az arca, amely sohasem volt magyar." Ugyanaz a balos média, amely ma kritikátlanul hajbókol Magyar Péternek, száz éve a hasonlóan érdemtelen vörös grófot emelte magasra: "Károlyi hűbéres újságjai megint egyszer elbódították hazugságaikkal a tömeget. És a tömeg bután és egykedvűen megy a tegnapi úton tovább. Vak birkanyájak és megvakított ökörcsordák, beláthatatlan világtalan gulyák követik törtetve elvetemült kolomposukat a szakadék felé." Mintha a történelem egyetlen kottából játszana. Mintha mindig is a háttérből mozgatnák a szálakat, elvtelen tudatossággal lökve balra és még inkább balra a világot: "Közben történnie kellett valminek, ami nem látszott. Mára megváltozott a szociáldemokraták sajtójának a hangja, és a kormány dühösebben fenyegeti meg az ellenforradalmat, mint tette valaha, Bethlen István zászlóbontását nagyobb bűnül állítja oda, mint a kommunisták gyilkos tüntetését."

Vajon ismétli-e önmagát a történelem? Bizonyos elemeiben, látjuk, feltétlenül. Magyar Péter sztorija azonban remélhetőleg nem úgy végződik majd, mint ahogy Károlyié. Ha jövőre nyerne, az épp oly életveszélyes zuhanórepülést hozhatna az országnak, mint amilyet az őszirózsás forradalom hozott. Persze nem proletárdiktatúra és Tanácsköztársaság volna a záróakkord, hanem csupán globalista bábkormány, mindenesetre az ország teljes önfeladása ezúttal is megtörténne. A Tisza Párt frakciója az EP-ben igennel szavazott a migrációs paktumra, Ukrajna gyorsított felvételének előmozdítására és mindennemű támogatására is - ez mindennél többet elmond a párt jövőképéről. Hazánk helyzete azonban ma teljesen más, mint százhét esztendővel ezelőtt. Az első világháború során a lakosság felélte a tartalékait, 1918. végére az ország az összeomlás szélére került. Élelmiszerhiány, szénhiány - éhező-fázó városlakók mindenütt. A csalódottság, az elkeseredettség remek táptalajt adott a forradalomnak - nem véletlen, hogy az ellenzék ma is ezt a hangulatot kívánja megteremteni, erősíteni, az égig dagasztani. Igaz ugyan, hogy a magyar gazdaság immáron évek óta egy helyben topog, azonban a topogás nem feltétlenül elviselhetetlen, főként ha a magasban történik. Igaz ugyan, hogy ma is sok az elégedetlenkedő, de ezúttal nem az a gond, hogy nincs mit enni, hanem hogy a szomszéd Mexikóban nyaral, mi meg csak Horvátországban; a szomszéd háza előtt két Porsche áll - egy Cayenne és egy 911-es - nálunk meg csak egy nyamvadt, hároméves Honda CRV... Akárhogy is, ez azért még nem szül forradalmi hangulatot. "A magyar faj nem forradalmár - a magyar szabadsághős! Ezer év óta minden kitörésünk szabadságharc volt." - írja Tormay Cécile, és tökéletesen igaza van: sosem vívtunk polgárháborút nemzettársaink ellen. Ha nem is vagyunk tűzön-vízen át összetartók, de azért egymás torkának sem esünk; ha valaha is fegyvert fogtunk, mindig akadt külső ellenség is láthatáron. E történelmi attitűdre építve Orbán Viktor mindeddig kiválóan csatornázta a társadalmi indulatot, persze a brüsszeli elit a mai napig mindent meg is tesz azért, hogy világfájdalmaink miatt elsősorban rájuk haragudjunk. Ha ez így marad a következő nyolc hónap során is, úgy a történelem nem fogja ismételni önmagát - már ami a tragikus végkifejletet illeti.