Ezúttal nehéz volna magával a közmondással vitatkozni. Mindenki ismeri azokat a feszítő, kínzó, ellentmondást nem tűrő pillanatokat, amikor a muszáj kopogtat. Azonban életünk nem csupán fiziológiai szükségletekből áll. Az ember szellemi renyhesége és birkaösztöne persze határtalan. Szinte bármikor képesek vagyunk a fenti frázissal takarózni: "Nagy úr a muszáj, egyszerűen nincs más választásom..."
A valóság az, hogy MINDIG van választásunk. Létezik szabad akarat, s ezt semmilyen nyomorúságos élethelyzet sem írja felül. Végtelenül gyermeteg, amikor döntéseinkért és tetteinkért a gonosz külvilágot, a ránk csúnyán néző másik embert, esetleg egyik-másik istent, vagy sátánt okoljuk. "Nagy úr a muszáj, s ha Allah azt akarja, hogy furgonommal hajtsak bele az ártatlan tömegbe, ugyan mit tehetnék?" Egészen döbbenetes, hogy ez a középkori tudatállapot még a XXI. században is él, mi több, az emberiség nagyobb hányadát ez a gondolkodásmód jellemzi. A világ civilizáltabb régióiban valamivel jobb a helyzet, ám a személyes felelősségvállalás itt is csupán egy - morális tekintetben - igen szűk elit sajátja. A legtöbben a mai napig a muszáj mögé rejtőzünk, a legkülönbözőbb élethelyzetekben.
1. KÖTELESSÉG - Az ünnepi lakomáról szóló példabeszédében Jézus a sztori negatív szereplőiként jeleníti meg mindazokat, akik valamiféle - egyébiránt hasznos és értelmes - kötelességükkel magyarázva mondják le a meghívást. Ez egy meglehetősen hétköznapi és talán még a legártatlanabb formája a muszájra való hivatkozásnak, mindazonáltal - ha készek vagyunk a nyitott és racionális gondolkodásra - könnyen beláthatjuk, hogy egyáltalán nem létezik olyan, hogy kötelesség. Természetesen felelősséggel tartozunk mindenért, amit szabad akaratunkból vállaltunk: ígéreteinkért, szerződéseinkért, gyermekeinkért. Ám ez minden. Szép és dicséretes, ha meg akarjuk menteni a pandákat, ha segíteni szeretnénk az elesetteken, ha kultúrát kívánunk közvetíteni a végtelenül műveletlen tömegeknek. Ám ezekre is legfeljebb egyéni elhivatottságként tekinthetünk, semmiképpen sem minden egyebet felülíró kötelességként.
2. KIÜRESEDETT SZOKÁSOK, HAGYOMÁNYOK - Anthony de Mello meséli el egyik rövid írásában azt a történetet, melyben a szerzetesek a közös meditációt megelőzően - sajátos, kötelező rituáléként - minden alkalommal kikötöznek egy macskát a kolostorkert legtávolabbi fájához. Senki se tudta, honnan e hagyomány. Egyszer valaki elkezdte kutatni az eredetét és kiderült, hogy az első kikötözött macska mindössze azért jutott erre a sorsra, mert hangos nyávogásával zavarta az elmélyült meditációt... Az ortodox zsidók a mai napig követik ószövetségi őseik tisztasági és egyéb szabályait, melyek Mózes korában még praktikus, egészségügyi funkciókkal bírtak, azonban nemhogy a mai, összkomfortos létezésben feleslegesek, de már Jézus is cinkelte miattuk az írástudókat. Mindannyiunknak kifizetődő volna végigtekinteni napi dolgainkon, s átgondolni, hogy megszokott cselekvéseink, rutinjaink mennyiben szolgálják céljainkat. Ha bármi olyat találunk, ami nem hasznos, vagy nem okoz örömöt, azt érdemes azonnal száműznünk életünkből. Senki sem tart pisztolyt a fejünkhöz, hogy például karácsonykor fát állítsunk, mézeskalácsot süssünk és ajándékok után rohangáljunk, az éjféli miséről nem is beszélve. Ezek is csupán akkor nyernek értelmet, ha valódi örömöt okozunk vele magunknak, vagy szeretteinknek.
3. PROSTITÚCIÓ - A napokban jelent meg Karafiáth Orsi azon írása, melyben a Puncs.hu jelenséget méltatja. A poszt számos igazságot tartalmaz, s szemléletével nagyrészt egyet lehet érteni: sokan gondoljuk úgy, hogy olcsó és méltatlan pénzért árulni a szerelmet, s olyanokkal hancúrozni, akiktől egyébkén hányingert kapnánk. A szerző azonban komoly tévúton jár, amikor az érintett lányok vélhetően nehéz gyerekkorát és szűkös anyagi helyzetét boncolgatja hosszú bekezdéseken keresztül, azt az üzenetet sulykolva az olvasóba, hogy szerencsétleneknek szinte nincs is más választásuk, ha révbe kívánnak érni. Én a magam részéről senkit sem ítélek el, aki prostit fogad, vagy prostinak áll. Csak érdemes volna ezt is felnőtt módon tenni, nem a külvilágot, a sorsot okolva, az elkerülhetetlen muszájjal takarózva.
4. "MEGÉLHETÉSI BŰNÖZÉS" - Aki olvasta Robert Merle zseniális regényét, a Malevilt, az sosem felejti a könyv egyik kulcsjelenetét, az élethalál-harcot a búzamezőn. A történet egy atomtámadás után játszódik, ahol a csekély számú túlélő megpróbál életet lehelni a halott bolygóba. A friss gabona épp hogy szárba szökken, azonnal megjelennek a csontsoványra fogyott további túlélők, hogy felzabálják a nyers kalászokat. Ha létezik olyan, hogy megélhetési bűnözés, amikor az élethez való jog még a fosztogatást is elfogadhatóvá teszi, úgy a Merle által megálmodott jelenet tökéletesen kifejezi a lényeget. Ezt nagyon nehéz lenne egy kalap alá venni azokkal a valós rémtörténetekkel, amikor pár ezer forintos zsákmányért magányos öregasszonyokat vernek agyon a saját házukban. Mert hogy nagy úr a muszáj, ugyebár.
5. HÁBORÚ, TERROR, NÉPIRTÁS, VALLÁSI FANATIZMUS - Meredek a lejtő. A birkaszellem vonalán a legártatlanabb hagyománykövetéstől hamar eljutunk a legsötétebb árnyalatokig. Adolf Eichmann, az egyik leghírhedtebb náci főbűnös pere során mindvégig azzal védekezett, hogy az általa elkövetett szörnyűségeket kizárólag parancsra tette. Számos ismert pszichológiai vizsgálat - többek között a Milgram-kísérlet, illetve a Zimbardo-féle börtönkísérlet - igazolja, hogy külső utasításra, személyes felelősség hiányában az átlagember szinte bármilyen kegyetlenségre képes. Semmi sem veszélyesebb a vakhitnél. Ha bármikor, bármiféle embertelenségre akarnak rávenni bennünket, az a minimum, hogy feltesszük magunknak a kérdést: valóban muszáj megtenni?
Ha őszinték vagyunk magunkhoz, úgy pontosan tudjuk, hogy néhány sürgető élettani szükséglet kielégítésén túl semmit sem muszáj megcselekednünk. Nem léteznek külső erők által ránk kényszerített kötelességek, sem súlytalan, üres hagyománykövetés, sem pedig bűnözés, kiváltképp kegyetlenkedés formájában. Bármit is teszünk, szabad akaratból tesszük, s viselnünk kell minden következményét. Lehet, hogy nagy úr a muszáj, de fajsúlyos döntéseinkhez az égvilágon semmi köze sincsen.