Ezúttal nincs túlságosan nehéz dolgunk. Ezt a közmondást többször analizálták, mint Martin Luther King washingtoni, Kossuth Lajos ceglédi és Gyurcsány Ferenc öszödi beszédét összesen. Az elemzés minden esetben arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy ostobaság.
A kérdés kereskedelmi aspektusára nem is érdemes túl sok szót vesztegetnünk. Minden valamirevaló termék élvez reklámtámogatást, a legjobbakra egyenesen dollármilliókat költenek. Egy-egy új árucikk bevezetésekor - legyen az bármilyen kiváló minőségű - különösen hangsúlyos az indítókampány, mindazonáltal a termék-életgörbe további szakaszaiban is megkerülhetetlen a folyamatos kommunikáció. A marketing évtizedek óta önálló szakterület, ha úgy tetszik: tudományág, mely jócskán többet jelent a reklámnál: a termékfejlesztéstől kezdve az árképzésen és az értékesítési csatornák megválasztásán túl az összes kommunikációs elemet - reklám, PR, vásárlásösztönzés - magában foglalja. Nem kérdés tehát, hogy az árucikkek piacán megkerülhetetlenül szükséges az a bizonyos cégér. Világunk azonban ennél lényegesen sokrétűbb.
A demokráciákban a pártok és a politikusok ugyanígy megméretnek a piacon, akárcsak az árucikkek. Következésképpen számukra is létkérdés, hogy megfelelő minőségű és intenzitású kommunikációt folytassanak. Ha a magyar viszonyokat tekintjük, azt látjuk, hogy ezen a téren rendkívül sokat léptünk előre. Az egypártrendszer alatt a politikai marketinget egyszerűen propagandának nevezték, s érthető módon nem fektettek bele túl sok pénzt és energiát, pláne kreativitást. (Világos: ha csupán egyetlen bor létezik, úgy tényleg felesleges a cégér...) Az első szabad választások idején - hagyományok hiányában - gyakorlatilag még mindig nem létezett ez a szakma. Nem volt egyetlen egy magyar nyelvű, politikai marketinggel foglalkozó szakkönyv sem a piacon. Az a tény, hogy a Kisgazdák kampányfőnökének G. Nagyné Maczó Ágnest, a párt egyik vezetőjét jelölték ki, mindent elárul arról az amatőr szemléletről, melynek jegyében a kampányok szerveződtek akkortájt. A 2002-es választások idején a Fidesz is elkövette azt a hibát, hogy még mindig lebecsülte a kommunikáció jelentőségét. Úgy gondolták, hogy egy sikeres ciklust hagynak maguk mögött, s ugye, a jó bornak nem kell cégér... Csúnyán ráfaragtak. Ma egész más a helyzet. 2017-ben már a politikában is minden a marketingről, a kommunikációról szól.
De ne álljunk meg itt! Az egyes ember szintjén a címbéli, ostoba közmondás a következőképpen folytatódik: "Csak add önmagad!" Ha létezik brutálisan kontraproduktív útravaló, akkor ez az. Amikor egy önéletrajzról, vagy egy társkereső oldal profiljáról mosolytalan, bamba tekintető, mackófelsős szerencsevadász néz vissza ránk, akkor pontosan érzékeljük, milyen az, ha valaki önmagát adja. Léteznek olyanok, akik ódzkodnak az önmenedzseléstől és önmarketingtől, mert valamiféle érthetetlen szoftverhiba folytán azt gondolják: hazugság és csalás, ha önmagunkról a valóságosnál kedvezőbb képet festünk. Ez az aggály jócskán túlzó. Alapvető küldetésünk, hogy mindig a legelőnyösebb arcunkat mutassuk. Természetesen a marketing - ahogy már korábban is írtuk - nem merül ki a reklámban és a csomagolástechnikában. Egészen komplex folyamatról van szó, amely az önismeretnél kezdődik (előnyök, hátrányok, lehetőségek és veszélyek), a pozicionálással, illetve a célközönség kijelölésével folytatódik, majd a kommunikációs stratégiák és csatornák kialakításával tetőzik be, miközben folyamatos termékfejlesztés jellemzi. Egy tudatos és hatékony párkereső a lehető legprofesszionálisabb fotóit tölti fel a profiljára; rövid, meghökkentő, frappáns bemutatkozást ír; felkészülten érkezik a randira; a kapcsolat korai szakaszában még véletlenül sem beszél a gyengeségeiről; és persze pontosan tudja, mit várhat a Tindertől, a Randivonaltól, vagy akár a Puncs.hu-tól.
Vajon Van Gogh hány festményét adta volna el, ha testvérénél talpraesettebb ügynököt választ? Talán egészen másként alakul sorsa. A marketing nem csalás, nem hazugság, nem üres fecsegés vagy tartalmatlan lufifújás. Maga a tudatos evolúció, a célirányos teremtés. Óriási baklövés, ha feleslegesnek, vagy az ördögtől valónak tartjuk. A legjobb bort is ki kell vinni a piacra - de minimum egy nyamvadt cégérrel jelezni kell a pincét, ha be szeretnénk csábítani a szomjas vándort.
