Két székely utazik egy vasúti kocsiban, elnyúló, mély hallgatásba burkolózva.

- Tán csak nem kend is Gyergyóról való? - kérdi egyikük hosszú percek után.

- De biza'. - válaszol a másik.

Bő fél óra csendet követően folytatódik a diskurzus:

- Tán csak nem kendnek van az a szép szál legény fia?

- De biza'.

Egy óra hallgatás után:

- És serken-e már a bajsza a legénynek?

- Serken a'.

Ismét a béke csendje borul rájuk, de nem sokáig; a vonat összeütközik egy másikkal, kisiklik, brutális a katasztrófa. Mindenütt, roncsok, törmelékek. A két öreg csodával határos módon túléli a szerencsétlenséget. Miközben ruházatukat leporolva igyekeznek rendbe szedni magukat, megszólal az egyik:

- És, pödri mán?

Persze, elmosolygunk az effajta szűkszavúságon, de azért pontosan tudjuk, hogy az élet nagy csatamezőin ennél jócskán több munícióra lesz szükségünk. A hallgatag emberek aligha futnak be nagy karriert, s a párválasztás frontján is pokoli hátránnyal indulnak. Mindenkinek szívből ajánlom Gecse Dóra 18 randi című kötetét. Az alcím mindent elárul: "Ha sikerül, abból párkapcsolat lesz. Ha nem, akkor novella." E groteszk, elcseszett randik közül talán a legtipikusabbal, a csendes ifjú esetével indul a könyv:

Tibi nem nagyon volt partner a beszélgetésben. Kínosan éreztem magam, mert kérdéseimre csak félmondatokkal válaszolt. Dicséretére mondom, a fiú a tőmondatok mestere. Alany-állítmány. Esetleg megfűszerezi mondókáját egy-egy tárggyal. Néhol elvétve felbukkan egy-egy helyhatározó. Az pedig már a bővítmények orgiája.

- Te hol laksz, mit is írtál?

- Budán.

- És azon belül?

- A Moszkva térnél. - Hopp, ez már három szó!

- Mindig ott laktál?

- Nem.

- Előtte hol laktál?

- Kelenföldön.

 - Én a nyolcadik kerületben születtem, de aztán gyorsan kiköltöztünk Óbudára, és azóta ott lakom. Jó környék, csak macerás a közlekedés. Jól jönne oda is egy metró – reméltem, ezzel a mondattal megtöröm a jeget, és sikerül beszélgetést kezdeményeznem arról például, hogy miért kevés a metróvonal Budapesten. Tévedtem.

- Hát, van ez így – mondta Tibi. Értettem. Metró-téma lezárva.

- Hova jártál gimibe?

- Kelenföldre.

Tíz perc néma csendet tartottunk az elmúlt kelenföldi diákévek tiszteletére. Kavarogtak a gondolataim, hogy mégis mit kérdezhetnék tőle, milyen témát dobhatnék fel, amire ráharap, és beindul a beszélgetés köztünk. Értem én, hogy ő egy csendes fiú... valószínűleg én nem tudom ezt elég intelligensen kezelni. Frusztrált lettem. Ez így nagyon nehéz lesz.

Az igazság az, hogy nem Gecse Dóri az egyetlen, aki a megkukult srácok miatt panaszkodik, számos lányismerősömtől hallottam hasonló sztorikat. A legtöbben nem voltak ilyen türelmesek; a randi közepén egyszerűen felálltak és faképnél hagyták a töketlen udvarlót.

Az evolúcióbiológia kutatói évtizedek óta töprengenek azon, hogy miért nőtt ilyen brutálisan nagyra a homo sapiens agya. Az egyik korai hipotézis az eszközhasználatot jelölte meg fő okként, ám amikor látták, hogy nem csupán a főemlősök, de még egyes madarak is számos eszközt használnak, ez az elgondolás a sufni mélyére került. Hasonló a helyzet a vadászattal, amely a fajtársak között komoly együttműködést, összehangolt cselekvést igényel. Amikor megfigyelték, hogy a zebrát becserkésző oroszlánok zsigerből megoldják e csapatmunkát, ezt a hipotézist is elvetették. A téma tudósai között ma már széles az egyetértés annak kapcsán, hogy testtömegünkhöz képest gigantikus méretű agyunkat elsősorban a beszéd, a nyelv kialakulása, egymás befolyásolása, manipulálása - vagyis végső soron a szexuális szelekció - tette szükségessé. A pletyka, a csajok befűzése szavak által; a politikai populizmus; a marketing és a szélhámosság szinte egyidős az emberré válással. Aki jobban kommunikál, az nagyobb hatalomra és több nőre tesz szert, mint csendesebb riválisai. Természetesen léteznek olyan élethelyzetek, amikor hallgatni arany - erre a záróbekezdésben visszatérünk még - de alapvetően a beszéd és az arra való készség az, amely kiemel bennünket az állatvilágból - és a lúzerek közül.

Susan Blackmore A mémgépezet című művében egy külön alfejezetet szán annak megválaszolására, miért is beszélünk olyan sokat. A hallgatásról így ír: "Csupán ritkán fordul elő, és különleges szabályokat követel megerősítése a végtelenül hosszú beszélgetés természetes mémikus törekvésével szemben. Ezekkel a szabályokkal találkozunk számos helyen: könyvtárakban és iskolákban, előadótermekben és mozikban, sőt még egyes vasúti kocsikban is, és azt láthatjuk, hogy az emberek - a legjobb szándékuk ellenére - azon kapják magukat, hogy megszegik a szabályokat. Nagyon nehéz valódi némasági fogadalmat tenni, és akik vallási okból vonulnak vissza, kezdetben igen nehezen tartják be a hallgatási előírásokat akár néhány napig is. A hallgatás mémjét átvenni annyit tesz, mintha árral szemben úsznánk." Ahogyan génjeink, úgy mémjeink is szaporodni, terjedni kívánnak. A szótlan ember gondolatai, ötletei, meglátásai aligha kapnak szárnyra. Úgy tűnik, evolúciós programozásunk szerint minden a folyamatos kommunikáció mellett szól. Mémjeink terjedése már önmagában is jutalmazza verbális aktivitásunkat; ezen túlmenően ha hangunk erősebb, befolyásunk jelentősebb és dominanciánk kitapintható, mindez a szexuális szelekció harcmezején is komoly fegyverelőnyt jelent. 

Számos társasági eseményen veszek részt, s legyen szó családi összeröffenésről, baráti sörözésről, vagy épp pókerversenyről, az asztal körül ülőket tekintve minden esetben háromféle karakterrel találkozom.

• A SZÓTLAN - Csendben ül, figyeli a hangadókat. Akár hosszú órákon át. Láthatatlan, észrevehetetlen, jelentéktelen.
• A SZÓNOK - Magabiztosan és nagy hangon kommunikál, szavait lehetőség szerint a teljes asztaltársasághoz intézi. Domináns, számos eszközt ismer, amivel eléri, hogy figyeljenek rá. (Jómagam természetesen ezt a szerepet viszem. A mögöttem hagyott évtizedekre visszagondolva azt kell mondanom: számos trófeát köszönhetek e habitusnak. A csajok határozottan bírják az effajta dominanciát.)
• A FÉLSZEG - Szemben a szótlannal, ő is szeretné terjeszteni mémjeit, ugyanakkor tart attól, hogy mondandója nem lesz érdekes a széles közönség számára, illetve nem érzi magában az erőt ahhoz, hogy minden figyelmet magára irányítson. Ezért inkább privát diskurzusokat kezdeményez, igyekezve elcsábítani valamely közvetlen szomszédját. A szónok természetesen rosszul van ettől az aknamunkától, ám a kiszemelt beszélgetőtárs jellemzően még inkább, hiszen e mellékvágány sokszor valóban érdektelen, s ő inkább a szónokra figyelne.

"Hallgatni arany." Nagy ritkán persze igaz lehet a régi frázis. "Hallgattál volna, bölcs maradtál volna" - nem véletlen, hogy több verzióját is ismerjük e közmondásnak; léteznek esetek, amikor a szótlanság értékesebb, mint a fecsegés.

• Nyilvánvalóan érdemes mellőzni az alpári, primitív témákat.
• Ugyanígy kerülendő az érdektelen, üres, önmagán túl nem mutató locsogás. Ha van valami, amitől a falat kaparom, az az, amikor felnőtt emberek azzal fárasztják az asztaltársaságukat, hogy melyik palacsintát szeretik legjobban. Ki a fenét érdekel?
• A jó ízlésű és egészséges lelkű emberről biztosan elmondható, hogy nem károg folyton. Persze, mindannyian ismerjük az örök fanyalgókat, akik mindig kéjesen fikáznak bármit, mintha pozitív örömök nem is léteznének. A legszűkebb baráti körömben is találni olyanokat, akiknek elég egyetlen gyengébb félidő, máris telerinyálják zárt csoportunk üzenőfalát. Mintha a Muppet Show két öregje kelt volna életre a karzaton. Ez még akkor is kínos, ha Szoboszlaiék nem hoznak össze három parádés gólt a második játékrészben. Hát még így.
• "Amikor beszélsz, csupán azt ismétled, amit már tudsz. Viszont ha hallgatsz, tanulhatsz valami újat." A dalai láma mondása kiválóan alkalmazható például egy üzleti-szakmai megbeszélésen, ahol számunkra ismeretlen a terep. 15-20 perc figyelmes hallgatás a legtöbbször elég ahhoz, hogy az első megszólalásunk már olyan benyomást keltsen, mely szerint otthonosan mozgunk a témában.
• Amikor kiemelten fontos, hogy jó benyomást keltsünk a partnerünkben - egy randi, vagy egy üzleti tárgyalás tipikusan ilyen lehet -, olyankor elsősorban a másikat beszéltetjük. Itt nincs szó semmiféle passzivitásról, mi több: segítő kérdéseinkkel abszolút mi irányítjuk a diskurzust. Ez a metódus számos haszonnal kecsegtet, ám a legfontosabb mind közül: a másikban az a kivételesen jó érzés alakul ki, hogy most valóban értően figyeltek rá. Sokan tízezreket fizetnek a terapeutájuknak, hogy ilyen élményben legyen részük.
• A titkok megőrzésének képessége az egyik legfontosabb megbízhatóság-elem. A különböző vígjátékok esetén elnézhető, hogy mindig mindenki mindent elkotyog, hiszen többnyire ebből szövődik a kalamajka. De amikor - az ápolóit kijátszó :) - Márki-Zay Péter képtelen tartani a száját egy ártatlan interjú során, az valami egészen döbbenetes élmény. Számos cimborámnak ismerem üzleti ügyeit és tudok a félrelépéseikről is, de magától értetődő módon az összes sikamlós sztorit viszem magammal a sírba. Ha akarnak róla beszélni, tegyék meg ők maguk, én biztosan nem fogok eláztatni senkit.

Látható tehát, hogy a hallgatás is nyerő stratégia lehet néhány speciális esetben. Többnyire azonban az extrovertált karakter előnyt élvez az introvertálttal szemben; a beszédes a hallgatag fölé kerekedik. Évezredek evolúciója munkál bennünk, s készteti szólásra szánkat. Nem kéne szembemasírozni a teremtéssel egy jól hangzó, de hamis közmondás kedvéért.