Ha azt hinnénk, hogy ez a primitív, hazug és uszító frázis Marx valamely veretes művéből való, nagyot tévednénk. A Bibliából, egészen pontosan a Példabeszédek könyvéből származik. Ezzel természetesen nem az a baj, hogy az állítólag isteni sugallatra íródott szent könyv nem csupán helytálló tanítások gyűjteménye. (Bár ez lenne a legnagyobb bibliai melléfogás!) Sokkal inkább az a probléma, hogy ez a nettó ostobaság a mai napig velünk élő, sokak által igaznak hitt gondolat, mely csak arra jó, hogy az alapból meglévő irigységre még egy vastag réteg gyűlöletet is felhordjon.
Először is azt kell megérteni, hogy a másik emberen uralkodni kizárólag erőszakkal lehet. Amikor valaki pisztolyt tart a fejünkhöz, kirámolja a lakásunkat, láncra ver bennünket, vagy bármilyen egyéb módon korlátozza a fizikai szabadságunkat, az illető lehet dúsgazdag, vagy ágrólszakadt, az égvilágon semmi jelentősége sincs. Bűne az agresszió, anyagi helyzetétől abszolút függetlenül. A feudális világban sem a nemesek és a jobbágyaik közti vagyonkülönbség jelentette a fő problémát, sokkal inkább a jogi aszimmetria, különös tekintettel az utóbbiak röghöz kötöttségére. Egészen döbbenetes az a morális mélyrepülés, amikor sokan összekeverik a határzárat a vasfüggönnyel, vagy amikor modern rabszolgaságról beszélnek képletesen. Képzeljük el azt a jelenetet, amikor Kunta Kinte bejelenti a gazdájának, hogy ezen az ültetvényen nem érzi teljesnek az önmegvalósítását, így inkább új munkaerő-piaci lehetőségek után néz...
Azt is érdemes látni, hogy az anyagiak hajhászása valójában egy igen békés szenvedély. Samuel Johnsont, a 18. századi költőt idézve: "Kevés olyan ártatlan foglalatossága van az embernek, mint a pénzszerzés." Jacques Savary, francia közgazdász így fogalmaz: "Az élet minden javainak a cseréje teszi a kereskedelmet, és a kereskedelem az élet minden nyájasságát." Tökéletes gondolatok, pontosan láttatják a lényeget: a tisztességes módon történő gazdagodás nem hogy rossz irányba változtatná a személyiséget, de egyenesen jobb embert farag az érintettből. A Példabeszédek könyve persze nem így látja: " a gazdagságra törő nem marad büntetlenül". Ez a gondolkodásmód legalább két okból hibás. Az egyik az, hogy összekeveri a pszichológiát a morállal. Helytálló volna, ha így fogalmazna: "aki kizárólag az anyagi haszonszerzésre összpontosít, annak beszűkül a látásmódja és egyoldalúvá válik a személyisége, így megfosztja magát a komplex létezés örömeitől". A bibliai szöveg ezzel szemben büntetésről beszél, ami a bűn ellentételezése, vagyis azt sugallja, hogy gazdagodni erkölcstelenség. A másik szempont, amiért az Írás téved, kifejezetten praktikus. Ha soha senki nem halmozna fel jelentős vagyont, úgy nem léteznének nagyobb beruházások, vagyis a gazdaság - és azzal együtt az általános életszínvonal - megrekedne egy rendkívül alacsony szinten, konzerválva az általános szegénységet.
"Aki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!" - ez a gondolat már az Újszövetség lapjain keresendő. A jézusi tanítás hibátlan és világos: minél több emberi szükségletet tudunk kielégíteni, annál magasabbra jutunk. Ez valójában a kapitalizmus első számú leckéje. Minél jobb ár-érték arányú terméket és szolgáltatást tudunk piacra dobni, annál nagyobb forgalmat remélhetünk. És fordítva: minél nagyobb vagyonra teszünk szert, annál többet tehetünk a világért - munkahelyeket teremtve, produktumainkkal valós emberi szükségleteket kielégítve, s nem utolsósorban pozitív életpéldát mutatva. Akik Marx és Engels szemüvegén át látják a történelmet, azok az ipari forradalom időszakát a legsötétebb pokolnak gondolják, ahol a kiszolgáltatott és végtelenül kizsigerelt munkások embertelen körülmények közt robotoltak. Tiszta sor, hogy a korai 19. század jellemző munkahelye nem a légkondicionált iroda volt, ergonomikus forgószékekkel, kávéautomatával és csocsóasztallal. A makrogazdasági tények ugyanakkor mindennél többet elmondanak. A 18. századi Anglia átlagos életszínvonala nagyságrendileg megegyezett az ősi Babilonéval, vagyis évezredek teltek el jelentős fejlődés nélkül. Az ipari forradalmat követően azonban az egy főre jutó jövedelmek meredeken emelkedni kezdtek. Hasonló trendet látunk a világ népességméretét tekintve is: a gőzgép feltalálását követő száz év alatt megduplázódott a Föld lakossága. A tőkefelhalmozás, a kapitalizmus és a technológia robbanásszerű fejlődése sosem látott jólétet hozott a világnak. Amíg a középkor céhes ipara csupán egy szűk réteg igényeit tudta kielégíteni, addig az ipari forradalmat követő tömegtermelés a legszélesebb társadalmi igényeket szolgálta. Az üzemekben előállított termékek első számú célközönsége éppen az ott dolgozó gyári munkás volt.
Világos, hogy rém kellemetlen szembenézni a valósággal. Azzal, hogy az ember nagyban felelős a saját sorsáért, ezen belül anyagi helyzetéért is. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy "fizessenek a gazdagok!" Ám ez nem egyéb, csupán egy társadalmi méretű projekció, egyszerű bűnbakkeresés. Valódi történelmi tragédiákkal jár, amikor a gazdagokat kiáltjuk ki a szegénység okozóinak. Még azzal is jobban járna a világ, ha a szőkéket, vagy a púposokat okolnánk. Ugyanis attól, hogy néhány elvetemült milliárdos nemtelen célokra használja a vagyonát, még igaz marad, hogy senki sem tesz többet a szegénység felszámolásáért, mint a koncentrált tőke tulajdonosai. A gazdag nemhogy nem uralkodik a szegényen, de egyenesen a szolgálója annak. Nehéz lesz békés és bőséges holnapra ébrednünk, amíg ezt nem vagyunk képesek megérteni.
