Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a legtöbben már eldöntötték, kire fognak szavazni vasárnap. Az sem kérdés, hogy a többség úgy hiszi, intellektuális alapon nyugvó, racionális döntést hoz, miközben a mélyben csupán vegytiszta indulatok, érzelmek és évtizedes beidegződések dolgoznak. Nincs olyan naiv reményem, hogy e poszt hatására bárki is változtatna döntésén, mindössze azt szeretném láttatni, hogy miként volna érdemes választanunk, hogy hideg fejjel hogyan járnánk el.

Amikor egy nagyvállalat, vagy állami szerv valamiféle munka elvégzésére tendert ír ki, rögtön közzé is teszi, hogy milyen szempontrendszer alapján választja majd ki a győztes pályázót. Ez valahogy ilyenformán szokott kinézni:

• Vállalkozói díj 30%
• Műszaki tartalom 30%
• A projektben részt vevők szakmai múltja 20%
• A társaság referenciái 10%
• A vállalt határidő 10%

(A százalékértékek természetesen azt jelölik, hogy az adott szempontok milyen súllyal jelennek meg a végső döntésnél.)

Az az érdekes, hogy nem csupán a hűvös üzleti szférában, de életünk legforróbb és legintimebb választásainál is hasonló szisztémát működtetünk. Mondhatjuk, hogy Arankával szerelem volt első látásra, ám valójában agyunk már a találkozás első percében milliónyi impulzust dolgoz fel, s veti össze ezeket azzal az idealizált képpel, melyet magunkban hordozunk a "tökéletes társ modellje" elnevezésű fiókban. Egyéni preferenciáink, értékelési szempontjaink és az ezekhez illeszkedő súlyok adottak, még akkor is, ha többnyire a tudattalan mélyén dolgoznak.

Amikor a jövőnk kapcsán politikai természetű döntést hozunk, a legkevésbé szerencsés, ha ezt érzelmi alapon, tiszta indulatból tesszük, még akkor sem, ha a palettán sorakozó valamennyi szereplő ebbe az irányba igyekszik terelni bennünket. Nekik az a dolguk, hogy az emóciókra - a félelemre, a haragra, az irigységre, az undorra és nagy ritkán a szimpátiára - hassanak, nekünk pedig az, hogy mindezt figyelmen kívül hagyva megpróbáljunk a lényeges szempontokra figyelni. A legfontosabb, hogy legyen egy jól megfestett víziónk; tudnunk kell, hogy miféle országban szeretnénk élni. Ha ez kész, már csak azt kell megvizsgálni, hogy mely politikai erők visznek a legközelebb ehhez az álomhoz. Mintha csak egy tenderbontáson lennénk. Nekem például borzasztó nehéz dolgom van, mert jelenleg egyetlen politikai erőt sem látok, amelyre jó szívvel szavaznék. Ugyanakkor nagyon is világos képem van arról, hogy milyen világban szeretnék felébredni április 9-én. Meggyőződésem, hogy életünk minősége egyenes arányban áll személyes szabadságunk mértékével, ezért olyan politikai erőt szeretnék támogatni, amelyik ezt a legmagasabb szinten szolgálja, biztosítja. Személyes szabadságom leginkább a következőktől függ:

• közbiztonság,
• szabad piac, a vállalkozás szabadsága,
• stabil gazdaság,
• vélemény-, szólás- és sajtószabadság,
• gyülekezési szabadság és a tüntetések békés kezelése,
• alacsony adók, szerény állami szerepvállalás,
• politikától független igazságszolgáltatás,
• korrupciómentesség,
• kormányzóképesség.

Szomorú, hogy ezeket az alapkövetelményeket együttesen egyetlen párt győzelme esetén sem látom biztosítottnak, sőt vannak olyan pontok a felsorolásban, amelyek mindenféle választási forgatókönyv szerint reménytelennek tűnnek. Ezzel együtt is izgalmas szellemi feladvány, hogy a felvázolt szempontrendszer és a megfelelő súlyozás figyelembevételével kiértékeljem az egyes pályázókat.

"Arra az út, amerre a kerékvágás" - vallja a néplélek. Én ezzel szemben azt mondom: csakis rajtunk múlik, hogy merre indulunk. Nem a kerékvágást érdemes figyelni, hanem sokkal inkább a térképet, s legfőképp a célt, ahová megérkezni vágyunk. Legyünk észnél vasárnap!