"Képzelj el egy kevésbé zsúfolt várost! Amit megtehetsz érte: sterilizáltasd magad!" - olvasható egy pár napja kikerült londoni óriásplakáton. Szimpla kis provokációról lehet szó, hiszen úgy tűnik, mindössze ez az egy példány árválkodik, nincs körbetapétázva a brit főváros. Magáról a plakátról az sem derül ki, hogy ki az üzenet gazdája. Talán csak egyszeri trollkodás, talán egy új propagandacunami első hulláma - a fene se tudja.

Az utóbbi tíz évem egészen biztosan úgy telt el, hogy egyetlen epizódot sem láttam a Született feleségek című sorozatból. Ám az az ősrégi jelenet kitörölhetetlenül beleégett az elmémbe, amikor Lynette megkéri férjét, Tomot, hogy sterilizáltassa magát. A magyarázat meglehetősen beteg: ha ne adj' isten különválna útjuk, nem szeretné, ha a férfi más nőnek is nemzene gyermeket... Emlékszem, a távirányító majdnem kiesett a kezemből. Egészen nyilvánvaló, hogy egy egészséges ember kapásból, gondolkodás nélkül visszautasít minden olyan felhívást, mely öncsonkításra szólít, függetlenül attól, hogy az örök szerelem bizonyítása, avagy a szellősebb város a cél. Ennyi erővel kampányolhatnánk azért is, hogy mindenki vágja le a jobb karját, vagy egyenesen ugorjon a folyóba. A sterilizálás - ha fizikailag nem is, de képességeinket tekintve kétségkívül - egy kifejezetten durva csonkítás: a szaporodás lehetőségének intünk végleges búcsút. Alig van olyan élethelyzet, amikor ez a beavatkozás indokolt lehet.  

Tényleg elmebeteg korban élünk. Az egyik oldalon ott áll a katolikus egyház, mely mind a mai napig bűnösnek mondja még az óvszerhasználatot is, míg a paletta másik végén az olyan kretének, akik sterilizálást hirdetnek. Elképzelni sem tudom, micsoda káosz van azoknak a fejében, akiket ezek a szélsőséges gondolatok képesek megszólítani. Ezek mindegyikére már réges-régen úgy kéne reagálni, mintha valaki azt hirdetné, hogy bolygónk banánalakú, vagy hogy birkavesével meg lehet előzni a földrengést. Egy felnőtt világban mindenki ura a saját testének, s még véletlenül sem mond le arról az elemi döntési jogáról, hogy kíván-e szaporodni, vagy sem. Ha valaki a klímakatasztrófa elkerülése érdekében, avagy csupán az élhetőbb Londonért képes sterilizáltatni magát, az épp olyan menthetetlen idióta, mint az, aki Isten akaratára, vagy a nemzet megmaradására hivatkozva jóval több gyereket vállal, mint amennyit a szíve diktálna. Semmi bajom azzal, ha valaki tudatosan tervez, sőt. De ennek soha nem lehet a része az, hogy végleges és megmásíthatatlan döntést hozunk a jövőnket illetően - totál feleslegesen. Lehet, hogy húszesztendősen úgy érezzük: sosem szeretnénk gyereket. Ha harmincöt éves korunkra változnak a vágyaink, cseszhetjük.

A sterilizálás kifejezés hallatán sokunknak azonnal a történelmi bűnök jutnak eszünkbe. Elborzadva idézzük fel, ahogyan a 20. század első felében Dániában, Norvégiában, Finnországban, az USA tagállamainak több mint a felében, s persze a hitleri Németországban ezerszámra sterilizálták a szellemi fogyatékosokat, az önellátásra képteleneket, az örökletes betegségben szenvedőket, a bűnözőket, mozgássérülteket, epilepsziásokat, kábítószereseket, alkoholistákat, prostituáltakat, vakokat, süketeket, színesbőrűeket. (A tavaly bemutatott, A 64-es betegnapló című dán-német film is e történelmi örökségből merít.) Nyilvánvaló persze, hogy amíg a másik ember - akarata ellenére történő - sterilizálása főbenjáró bűntett (pláne, ha maga az állam az elkövető), addig önmagával mindenki azt tesz, amit akar, a tiltásnak sincs különösebb erkölcsi alapja. Magyarországon ennek ellenére 2014 óta kifejezetten szigorú a művi meddővé tétel szabályozása: családtervezési okkal csak azok kérhetik, akik elmúltak negyvenévesek, vagy legalább három saját gyereket tudnak felmutatni. Ez nem csupán az állami finanszírozású egészségügyi intézményeket érinti, de a magánklinikákat is. Aki ma fiatalon és legfeljebb két utóddal sterilizáltatni szeretné magát, kénytelen külföldi szolgáltatást igénybe venni. A kérdés persze inkább elvi, mint gyakorlati jelentőségű: 2014. előtt sem tülekedtek a népek a művi meddővé tételért; éves szinten még kétszázan sem vették igénybe a családtervezésnek ezt a módját.

"Képzelj el kevésbé zsúfolt várost! Amit megtehetsz érte: sterilizáltasd magad!' Talán ez csak az első kavics, amit valaki bedobott a tóba. A hullámok lassan elülnek, s talán jönnek majd az újabb, ehhez hasonló propaganda-üzenetek. Egy idő után már ezekhez is úgy hozzászokunk, mint a fogkrémreklámokhoz. Ha elég immunissá válunk, ha már fel sem háborodunk, meg sem lepődünk ezeken, annak az lesz az igazi veszélye, hogy már nem is fogjuk érzékelni, nem is fogjuk tudatosítani, micsoda pusztító ideológiával van dolgunk. A túlnépesedés nem vicc, de nem is az a probléma, amelyet csírájában kellene elfojtani. Akkor sem, ha a harmadik világot, s akkor sem, ha konkrétan Londont érinti.