téveszmék

"Gyarló az ember"

2020. január 02. - G. Nagy László

 istvan.jpg

  

"Gyarló az ember - bűnben fogant és a bűnben él" - énekli Sur, Solt és Bese az István a király című rockoperában. Bár a darabbéli főurak szájából ez színtiszta cinizmus, hisz épp a lelküket kínálják megvételre, mindazonáltal a szöveg zseniális. Zseniális utalás arra, hogy új idők következnek a magyarság életében. Bródy számos helyen finoman céloz rá, hogy nem kizárólag István és Koppány hatalmi harcáról van szó, hanem ennek kapcsán különböző kultúrák összeütközésének is szemtanúi lehetünk; a nyugati kereszténység és a nomád magyarság hitvilága, moralitása és életstílusa gyakorlatilag összeegyeztethetetlennek mondható. Nos, tényleg gyarló volna az ember? Vagy csupán az újonnan megjelenő vallás szüli e lehangoló gondolatot? Valószínűleg nem csak Koppány és csapata, de még az Istvánt támogatók többsége is értetlenül pislogott ezidőtájt, hogy mi ez az új dili; miért vált hirtelen központi témává a bűn kérdése.

 

Ugorjunk egy kicsit térben és időben! Az ószövetségi zsidóság életvitele rém egyszerű volt. A törvényvallás gyakorlatilag minden lélegzetvételüket szabályozta. Ha cselekedeteik megfeleltek az Írásnak, gyakorlatilag biztosak lehettek benne, hogy jó úton járnak. Ugyanezt a formális világot örökölte meg és élteti a mai napig az iszlám is. Ha a hívő naponta ötször imádkozik Allahhoz, betartja a kötelező böjtöket, s egy évben egyszer részt vesz a szent zarándoklaton, úgy egészen biztos lehet abban, hogy bérelt helye van a mennyországban. E vallások követői elfogadják, hogy nem körülöttük forog a világ; hogy személyes szükségleteiknek, megfontolásaiknak, döntéseiknek nincs különösebb jelentőségük. Egy ortodox zsidó nem kérdőjelezi meg a szombatra vonatkozó tilalmakat, miközben racionális elméje pontosan tudja, hogy teljesen értelmetlen szokásról van szó. Egy muszlim hívő sem feszegeti, hogy miért a napi öt fohász, hiszen lehetne akár kettő, vagy ugyanúgy nyolc is. A kereszténység - tökéletesen szembefordulva a jézusi attitűddel - ugyancsak az ószövetségi törvényvallás mintájára építette fel saját magát: számos rigorózus szabállyal és előírással. Szemben azonban a másik két ábrahámi vallással, a kereszténység képes volt a változásra, s az a rossz szokása, hogy hívei számára mindent precízen előír, idővel sokat szelídült (még ha nem is eleget). Egy valami azonban semmit sem változott. Ez pedig a vallás gyökere: a kereszténység továbbra is a bűnt tekinti központi elemének. E köré szervez mindent. Az egyház már nem akar jelen lenni minden egyes hálószobában, de továbbra is bűnnek tart minden szexuális megnyilvánulást, amely nem házasok közt történik. Már nem szed tizedet, de továbbra is a szegénységet hirdeti, s gyanakvó rosszallással tekint az anyagi bőség minden megnyilvánulására. Az inkvizícióról már csak a történelemkönyvekben olvasunk, ám a szenvedést még mindig fennhangon dicsőíti, mintha bármiféle megváltást adhatna bűneinktől.

 

Ha a kereszténység alapművét, az Újszövetséget tekintjük, két teljesen ellentétes mentalitással találkozunk. Jézusról és Pálról van szó, akik csupán azért nem keveredtek valódi, világnézeti konfliktusba, mert soha életükben nem találkoztak. (Scorsese legendás filmjében, a Krisztus utolsó megkísértése című moziban létrejön e találkozás, s Jézus szóvá is teszi, hogy Pál tanítása köszönőviszonyban sincs az övével. Utóbbi csak legyint, s folytatja tovább ideológiai ámokfutását.) Ha az evangéliumokat böngésszük, szinte sosem olvasunk olyat, hogy Jézus a bűnről beszélne. Ezzel szemben Pál sportot űz belőle. Mintha fogadást kötött volna, hogy képes-e egy bekezdésbe nyolc-tíz alkalommal is beleszőni a BŰN kifejezést. A kereszténység mainstream teológiája pedig egyértelműen a páli vonalat viszi tovább, s ahová csak lehet, skarlátbetűt festene. Csupán pár közismert példa arra vonatkozóan, miként lehet bűnt szüretelni még a legkopárabb mezőn is:

  1. A HÉT FŐBŰN - Még a Magyar Katolikus Egyház hivatalos honlapján is az szerepel, hogy a hét főbűn egyike sem valódi bűn. Mégis annak keresztelte a vallás egykoron, csak hogy a lelkiismeret-furdalás lehetséges forrásai bővüljenek.
  2. LITURGIA - "Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással." - e sztenderd miseelemet a hívek úgy darálják vasárnapról vasárnapra, hogy valószínűleg bele sem gondolnak: gondolattal lehetetlen vétkezni, s szóval és mulasztással is csupán extrém esetekben. A lényeg, hogy beleverjük a saját fejünkbe: sokszor és sokat vétkezünk, függetlenül attól, hogy szent életű szerzetesek, vagy hidegfejű sorozatgyilkosok vagyunk.
  3. ÁTEREDŐ BŰN - Az egyik legerkölcstelenebb vallási húzás. A katekizmus szerint még csak el sem kell követnünk semmit ahhoz, hogy vétkesek legyünk; bűnre hajló jellemünket Ádámtól és Évától, a két fantázia szülte bibliai szereplőtől kaptuk örökségként: "az áteredő bűnt analóg értelemben nevezzük 'bűnnek': 'magunkra vont' (contractum), és nem elkövetett bűn; állapot, és nem cselekedet." S hogy ez mit is jelent valójában? "Az áteredő bűn átszármazása azonban misztérium, melyet teljesen nem tudunk megérteni." Amikor először olvastam, hangosan felröhögtem. Adott egy dogma, melyet a valláscsinálók legyártanak, majd azt mondják: ez egy olyan piszok nagy titok, hogy még mi magunk sem értjük... Ennél nagyobb szemfényvesztést el sem tudok képzelni. Parádés.
  4. TÍZ PARANCSOLAT - A mózesi tízes listáról - melyet a kereszténység is egy az egyben továbbvisz - mindössze kettőt találunk, amely valódi bűn elkerülésére int (ne ölj, ne lopj). A többi csupán arra való, hogy a hívek szorongást és kínt érezzenek, ha nem tudnak eleget tenni a kőtáblákra vésett formális, avagy a puszta vágyak elnyomására irányuló kívánalmaknak.

 

"Gyarló az ember - ahhoz a párthoz áll, ahonnan többet remél." A rockopera betétdala valójában a korrupcióról, a hatalomhoz való dörgölőzésről szól. Bródy szövege kifejezetten komplex, benne van minden emberi romlottság: a kereszténység alapattitűdje, mely szerint mindannyian bűnösök vagyunk, s a politika sajátos logikája, mely szerint nyomban korrupttá és elvtelenné válik mindenki, aki a hatalom közelébe kerül. Mi több, e dalban elnézők is vagyunk magunkkal szemben, mondván: mit is tehetnénk? Ilyen a teremtés, ilyen a teremtett világ. Ha azonban egy hangyányit továbbgondoljuk a kérdést, hamar rájövünk, hogy fordítva ülünk a lovon. Nem arról van szó, hogy gyarlók, esendők, romlottak vagyunk, sokkal inkább arról, hogy beteg társadalmat építünk. Ha csak egy kis eszünk lenne, úgy formálnánk a világunkat, hogy abban alig maradna hely a bűn számára.

  1. MORÁLIS ALAPVETÉS - Az első lépés az lehetne, hogy tisztázzuk: mit is tekintünk valójában véteknek. Bárki, aki csupán egy leheletnyi morális tartással bír, egyetlen mozdulattal rázza le magáról a feleslegesen bénító, szimplán formális parancsokat. Ezt jelképesen úgy is tálalhatjuk, hogy ráébredünk: nem Ádám és Éva gyümölcslopós sztorija jelenti az ősbűnt, hanem Káin tette: Ábel brutális lemészárlása. Az ugyanis, hogy szakítunk a jó és rossz tudásának fájáról, teljesen természetes emberi tett, a legtöbbünk simán meglépné. Felfedezésre, a világ megismerésére születtünk, s a kreatív és sikeres emberek mindegyikét e kíváncsiság hajtja. A gyilkosság ugyanakkor valóban fajsúlyos bűntett, mely a legtöbbünktől nagyon idegen.
  2. NEM GYARLÓ AZ EMBER - A második lépés ebből következik: elutasítjuk a különböző vallások azon attitűdjét, mely szerint az emberi természet eleve rosszra hajló. Ilyenről szó sincs. Alapvetően nem vagyunk sem ördögök, sem angyalok - csak túlélésre játszó, önérdektől vezérelt, mindig új kalandra vágyó, autonóm teremtmények.
  3. ELFOGADÁS - Mivel az ember alapvetően nem bűnös, felhagyunk azokkal a világégést okozó eszmékkel, melyek az emberi természet erőszakos megváltoztatását célozzák. Nácizmus, kommunizmus, iszlám, középkori katolicizmus - mind az ÚJ EMBER megformálását és az agresszív térítést hirdette/hirdeti. Rá kéne ébredni: az ember kívülről nem alakítható, bármiféle pozitív változás csakis belső meggyőződésből eredhet. De nincs is szükség az ÚJ EMBER legyártására, hiszen alapvetően nincs komoly baj a régivel sem.
  4. TÁRSADALOM - Érdemes volna olyan világot építeni magunk köré, amelyben a természetes emberi önzést a legsportszerűbb és leghatékonyabb módon lehet használni. A történelem világosan megmutatja: minél nagyobbra duzzasztjuk a központi hatalmat, annál több Sur, Solt és Bese jelenik meg a színen, hajbókolni a hatalmasoknak, csipegetni a közösből. A korrupció mindig ott lesz a legvisszafogottabb, ahol az állami szerepvállalás és a köztulajdon a legalacsonyabb mértékű.

 

Tényleg fordítva ülünk a lovon. Vallásokat, eszméket és világmegváltó ideológiákat találunk ki, melyek mindegyike az embert ostorozza a tökéletlensége miatt. Van ennek bármiféle értelme? A magam részéről csupán egyetlen magyarázatot látok. Egy olyan világban, amelyben senkit sem illet meg az ártatlanság vélelme, amelyben mindenkire úgy tekintünk, mint bűnöktől terhes, gyarló lényre, ott minden sérült ember komoly pszichológiai hasznot könyvelhet el. A valódi bűnözők flegmán legyinthetnek, mondván: senki sem makulátlan, így aztán ők sem lógnak ki a sorból. A vesztesek, a frusztráltak, a meg nem értettek, a beilleszkedésre és együttműködésre képtelenek pedig simán nyugtathatják magukat azzal, hogy a sikeresek mind bűnös úton járnak. Erkölcstelenek, gátlástalanok, másokat kihasználva, kizsákmányolva aratják diadalaikat, szemben velük, akik a szerény, de tisztességes létformát választották. Nos, ha tényleg egy ilyen beteg, önáltató, elfajzott világra voksolunk, úgy bátran hirdessük tovább, mennyire gyarló is az ember.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr5115368740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serény Vélemény 2020.01.02. 15:47:09

Ezt a rém ostoba agymenést egészen idáig bírtam olvasni: "Ugorjunk egy kicsit térben és időben! Az ószövetségi zsidóság életvitele rém egyszerű volt"

Ott van ugye a 613 darab parancsolat, aminek a betartásához olyan "egyszerű" kérdésekben kellett minden nap döntést hozniuk, hogy "szombat" vagy "körülmetélés", vagy hogy lehet-e egyáltalán a szőlőbe fügefát ültetni, vagy sem, esetleg az árpa mellé lehet-e vetni búzát?

Vagy, hogy le kell-e bontani az egész kemencét, ha egy döglött egér beleesett, vagy sem? (Egyébként le kell.)

Vagy mondjuk hogy ha anyucinak "megjött", akkor megszoptathatja-e a fiát, vagy lányát, és ha igen, akkor mi van? A gyerek tisztátalanná válik, vagy nem? És ha igen, akkor mit kell tenni vele, hogy megtisztulhasson? Vagy, hogy lehet-e bűnért való áldozatot bemutatni szombaton? Az nem munka? Vagy munka, és nem lehet?

stb.

szkornat 2020.01.02. 15:50:13

Nem meglepő, hogy a lényeget tekintve mindenképpen csatlakozom. Egy csomó apróság jutott eszembe.

"A törvényvallás gyakorlatilag minden lélegzetvételüket szabályozta. ..... Ugyanezt a formális világot örökölte meg és élteti a mai napig az iszlám is. Ha a hívő naponta ötször imádkozik Allahhoz, betartja a kötelező böjtöket, s egy évben egyszer részt vesz a szent zarándoklaton, úgy egészen biztos lehet abban, hogy bérelt helye van a mennyországban."

Az intézményesített vallásokkal az a fő problémám, hogy a kollektív tudat vak terjedéséről szólnak. Erre az a jellemző, hogy minden üres helyet (tudatot) azonnal kitölt, tekintet nélkül arra, hogy az az üres hely milyen minőségű, így összesített erejével a minősíthetetlen és morálisan elfogadhatatlan egyedeket is automatikusan felemeli és érinthetetlenné teszi, hiszen a saját részének tekinti. Erre mindenki végtelen számú példát tudna mondani. A kollektív tudat úgy tekint mindenkit egyenlőnek, hogy az az egyenlő Én vagyok, tehát megpróbál mindent magába olvasztani. Innentől kezdve az apró tudategységei is ilyen módon működnek. Vakon csak önmaguk (pénzük, érdekük, hatalmuk, stb.) látják és egy külső szempontú egyenrangúságra törekvés nekik azt jelenti, hogy megpróbálják automatikusan maguk alá gyűrni azt a külső létezőt.

A nyugati civilizációkban olyan gazdasági helyzet van, hogy az embereknek nem kell egész nap folyamatosan gürcölniük a megélhetésért, van üres idejük, amivel egy intelligens ember tud mit kezdeni, alkotó módon használja. Sokan nem, többek között ezért is nyílt lehetőség az iszlám ilyen arányú beözönlésére Európába a fizikai síkon. (Az egyéb szempontokat most hagyjuk, mert nagyon messze nyúlik.) Eredetileg ott terjedt el az iszlám, ahol az emberek egész nap unatkoztak, valamivel le kellett kötni őket, ezért jó ötletnek tűnt a napi ötszöri imádkozás, mert feszes keretet jelentett. Ott volt a kereszténység határa, ahol elkezdődött az intenzív földművelés.

"Ha a kereszténység alapművét, az Újszövetséget tekintjük, két teljesen ellentétes mentalitással találkozunk. Jézusról és Pálról van szó, akik csupán azért nem keveredtek valódi, világnézeti konfliktusba, mert soha életükben nem találkoztak."

A másik példa, mi a probléma az intézményesített vallásokkal. Mindegyik indulásánál egy szikrázóan fényes és teremtő egyedi tudatot látunk, aki igen magas szintű emberi és metafizikai szakmai minőséggel rendelkezett. Annyira kiemelkedő példák voltak az adott közegben, hogy buzgón tovább adták és felvésték a szavaikat, amelyek abban a szövegkörnyezetben és azoknak az embereknek, akiknek mondták felemelő, tudat-gyújtópont elmozdító volt. Nélkülük ezek a szavak halott betűk halmazává válnak, amelynek terjesztésére intézményesített hatalmi rendszer alapul. A kollektív tudat beömlik az egyéni tudat által elkészített új, üres tér-idő térrészbe.

A vallásokkal ugyanaz a probléma mint minden megkövesedett szervezettel: van egy átlagos tudatszintjük, ami nem emelhető. Azok az egyedek, akik még nincsenek az átlagnak megfelelő szinten, azoknak erősen felemelő lehet, ha csatlakoznak hozzájuk, hiszen viszonylag gyorsan felrántják őket az adott szintre. Utána adódnak a problémák, mert a felfelé haladó tudatokat viszont lekorlátozza ez az átlag, amitől arrafelé sem lehet eltérni. Ezt szabályokkal, dogmákkal, előírásokkal, tiltásokkal biztosítják. Amíg a népesség átlagtudata az adott szervezet tudatszintje alatt van, addig életképes. (Nagy különbség esetén nagyon népszerű az adott irányzat és gyors az új tagok beáramlása, míg kicsi különbség esetén egyre több kifogás fogalmazódik meg velük szemben.) Utána jön az elnyújtott nyűglődés, amikor az adott szerveződést a népesség kevésbé tudatos része tartja fent, majd szépen lassan kikopik a világból.

G. Nagy László 2020.01.02. 16:44:45

@Serény Vélemény: Drága barátom, ha csak annyi fáradságot vettél volna, hogy egyetlen mondatot olvasol még, azt találtad volna, hogy pont ugyanazt írom, amit te is: "A törvényvallás gyakorlatilag minden lélegzetvételüket szabályozta." Nem azért volt rém egyszerű a dolguk, mert mindezt könnyű volt betartani. Ha nem azért, mert nem kellett döntéseket hozniuk. Az Írás gyakorlatilag mindent eldöntött helyettük, úgy, ahogy egyébként te is kifejted intelligensen.

G. Nagy László 2020.01.02. 17:03:41

@szkornat: Nagyon jókat írsz. Ugye, tisztán látszik, hogy minden a tudati szinteken múlik.

"Eredetileg ott terjedt el az iszlám, ahol az emberek egész nap unatkoztak, valamivel le kellett kötni őket, ezért jó ötletnek tűnt a napi ötszöri imádkozás, mert feszes keretet jelentett."

Most képzeljünk el egy olyan világot, ahol a tudati szint olyan régiókba emelkedett, hogy az unalom már nem opció. Ahol a többség kreatív és alkotni szeretne. Ott szabadság kell és nem merev keretrendszer. (És micsoda paradoxon: Isten a saját képmására alkotta az embert, vagyis társnak a teremtésben. Az intézményesített vallások pont ezzel menetelnek szembe.)

"Amíg a népesség átlagtudata az adott szervezet tudatszintje alatt van, addig életképes."

Pontosan így látom én is. E ponton két lényeges kérdés adódik:

1. Vajon az muzulmán népesség tudati szintje mikor emelkedik arra a szintre, hogy az iszlám vallás számára is tarthatatlanná válik a középkori hitrendszere?

2. A kereszténység tényleg a mennyiségre megy? Inkább beérik az afrikai és latin-amerikai térítéssel és végképp lemondanak a Föld civilizált térségeiről? Olyan érzésem van, hogy az egyháznak Európa részére már nincs semmi mondanivalója.

Serény Vélemény 2020.01.03. 07:31:44

@G. Nagy László: Nem vagyok a barátod. Sajna néha idetévedek, de azt is minden egyes esetben megbántam, amikor beleolvastam az írásaidba. Tudod ez olyan, -- mármint az írásaid olyanok --mint amikor egy két Michelin csillagos sztárséf elé tesznek egy darab wc-ből kihalászott szardarabot, amit előtte egy kicsit megszórtak fahéjjal és kakaóval, mondván hogy ez az új menő kaja.
A kakaó, meg a fahéj nem teszi sem az írásodat sem a szardarabot fogyaszthatóvá!

""A törvényvallás gyakorlatilag minden lélegzetvételüket szabályozta.""

Pontosan azt akartam volna megértetni veled, de sajna úgy tűnik, hogy a te pszichoszociális szinteden ez nem működik, hogy ez a mondat nem igaz. Nincs olyan, hogy "törvényvallás", az, amit te Törvénynek gondolsz, azt lehet "Tan"-nak is fordítani, és nem azért, mert Isten eltévesztette a kinyilatkoztatás nyelvét, hanem pont azért, hogy ebben is üzenet legyen. És ez a Tan, ami Törvény -- _nem_ szabályozza az ember életének minden lélegzetvételét, és amit szabályoz azt is csak akkor tudja az ember követni, ha 1) teljesen jó erkölcsi érzékkel rendelkezik 2) nagyon alaposan ismeri a törvényt. Ha bármelyik nem elég magas szintű az életében, akkor elcsúszik, és nagyon tévútra kerül. (Mint például Te, aki valószínűen sem a törvény szövegét, nem ismered, sem erkölcsileg nem vagy egy magas szinten létező személyiség.)
Jézust nem azért kérdezték meg a rabbik, hogy "Melyik a nagy parancsolat", mert annyira buták voltak, hogy ezt sem tudták, hanem mert ezen múlik a Tan/Törvény helyes értelmezése és alkalmazása. Amikor ugyanis két parancsolat egymással ütközésbe kerül, akkor el _kell_ dönteni, hogy melyik megtartása a fontosabb? A fontosabb, nagyobb, erősebb parancs megtartása a kevésbé fontos parancs nem megtartása révén ugyanis nem törvényszegés.

szkornat 2020.01.03. 09:23:29

@Serény Vélemény:
Biztos vagyok benne, hogy épp elég feladatot jelent neked a nemzedékek hosszú során rögzített Szóbeli Tan minden egyes szabályának ismerete, nehogy rosszat csinálj és emiatt vétkezz. Gondolom, arra már nincs erőd, hogy a Széder Histálselut részleteiben és értelmezésében elmerülj. Egyébként a legfontosabb zsidó bölcsek, akik jelentőset tettek hozzá a Szóbeli Tanhoz, egyben a legnagyobb misztikusok is voltak a zsidó vallás történetében. Pont azért tudtak ennyi finom szintösszehangolást kidolgozni, mert voltak annyira tudatosak, hogy látták és értették a lényeget is. (A blogger általában a dolgok mögötti lényeget próbálja magyarázni az átlag népesség számára érthető szinten.) Maimonidész elképesztő rendszert tett le az asztalra, hiszen nagyon magas dimenzióból látott rá az egészre, de ennek a tudásnak a pókhálófinomságú kikristályosodása a fizikai síkon, amit a zsidóság általánosan a mindennapi életre alkalmaz, az ő egyedi jellemzője. Igazából minden zsidó feladata az lenne, hogy olyan szinten értse az egészet, mint ő. Ja, igen, elsőre nagy falat, de hát hosszú az élet.

G. Nagy László 2020.01.03. 09:25:54

@Serény Vélemény: Tudod mi a legviccesebb?

"Mint például Te, aki valószínűen sem a törvény szövegét, nem ismered, sem erkölcsileg nem vagy egy magas szinten létező személyiség."

Írsz két hozzászólást, mindkettőt kizárólag azzal a motivációval, hogy minél nagyobbat rúgj belém, lehetőség szerint minél szarosabb csizmával. Hogy ennek a belőled áradó, rossz szagú keserűségnek és nyilvánvaló frusztráltságnak mi az oka, nem tudhatom. Talán évek óta nem jutsz rendes szexhez. Talán kemények az elvonási tünetek és kaparod a falat. Talán csak az, hogy már azok sem állnak szóba veled, akik egykor még kedveltek - nem tudhatom. Egy biztos: abból a békaperspektívából, ahonnan jelenleg szemléled a világot, teljesen esélytelen, hogy bárkiről is hitelesen megállapítsd, milyen morális szinten áll.

Ráadásul ami a tartalmat illeti, végig mellébeszélsz és maszatolsz. A hozzászólásaidból az a minimálisan elvárható információ sem szűrhető le, hogy mivel van bajod.

1. Nem léteztek olyan vallási előírások az ószövetségi zsidóságnál, melyek pusztán formálisak?

2. Ha léteztek, ezek csupán amolyan liberális ajánlások voltak, mint egy szekularizált államban?

Nem csak azt nem tudom, hogy mi fáj neked ennyire, de azt sem, hogy mivel vitatkozol.

G. Nagy László 2020.01.03. 09:46:53

@Serény Vélemény:

Ha a hozzászólásaid tartalmi része arra utal, hogy a rengeteg előírás néhol egymásnak ellentmondó, s esetenként el kellett sétálni a rabbihoz, hogy elmondja, melyik a magasabb szintű törvény, az mi a fenét változtat a lényegen? Nyilvánvalóan semmit.

Ahol (túl) sok a szabály, ott sohasem az a cél, hogy gondolkodó, érett, öntudatos, belső morális tartással bíró társadalom épüljön, hanem ellenkezőleg: egy birkanyáj. Persze, örömmel veszem, ha bármilyen épkézláb érvet tudsz hozni ez ellen...

szkornat 2020.01.03. 15:32:01

Na, látszik, hogy ma jobban ráérek, egyelőre nem fogom be.. :)
A témával, illetve a hozzászólással kapcsolatban még valami beugrott.

A szekta megnevezés nem csak mindenféle gyanús kisegyházra vonatkozhat, hanem akármilyen ideológiai alapon létrejött szervezetre, bármilyen nagy legyen és bárhogy hívják. A szekta mindig totális rendszer, ahol fontos szerepe van a hierarchiának, zsargonkészletükben csak általuk értett szavaik vannak, hogy megkülönböztessék magukat másoktól, erős szabályrendszer ad keretet, amit mindenkinek be kell tartani, ha a közösséghez akar tartozni, nem tűrik az egyéni utakat és kereséseket, a legfőbb vezetőnek tekintett lény szava megkérdőjelezhetetlen.

Zabalint 2020.01.03. 17:30:19

Tudatos, saját értékrenddel bíróy erkölcsös, de vallástalan embereket csak egy módon lehet megtéríteni: ha a fejébe ülteted, hogy már önmagában a léte bűn. A kereszténység ezt csúcsra járatta, ezért tud máig ennyire sikeres lenni.

"Nem kell olyan isten, kinek bűnös aki él"

Nekem ez a kedvenc mondatom az István a királyból.

A kereszténység meg nem szelidül, hanem fogy a hatalma. Európa felvilágosodása abban rejlik, hogy elkezdtek az emberek távolodni a vallástól. Az iszlám világ is akkor tud felvilágosodni, ha ugyanez a folyamat elindul. Ha a keresztényeknek holnap ugyanakkora hatalma van, ne legyenek kétségeink, ugyanúgy megpróbalnák lerombolni az európai kultúrát, mint ahogy egyszer már megpróbálták...

Zabalint 2020.01.03. 17:32:00

@szkornat:
A szekta szót az új, még be nem futott vallásokra használják. A befutottak elmebeteg ideológiáját és szokásait már megszokták az emberek, ezért nem kelt megbotránkozást, ezért nem szektázzák le, akkor sem ha semmivel sem humánusabbak, mint mondjuk a szcientológusok.

Zabalint 2020.01.03. 17:34:56

Plusz ugye a kizárólagosság nem tűnik elvakultságnak, ha majdnem mindenki meg van keresztelve, ám ha nem így lenne, és azt mondanák, hogy mindenki szemét ember, aki nincs, a családtagodat is vesd ki vagy térítsd meg, akkor az szektásság, holott a kettő között csak az adott szekta elterjedettsége a különbség. A blogírónak is csak azért tűnik humanusabbnak a kereszténység az iszlamnal, mert előbbiben szocializálódott, két lépéssel távolabbról nézve viszont mindegyik ártalmas szekta.

G. Nagy László 2020.01.03. 19:02:31

@Zabalint:

"A blogírónak is csak azért tűnik humanusabbnak a kereszténység az iszlamnal, mert előbbiben szocializálódott, két lépéssel távolabbról nézve viszont mindegyik ártalmas szekta."

Teljesen igazad van, az inkvizíció idején semmivel sem volt humánusabb a kereszténység az iszlámnál, s abban is, hogy elsősorban azért szelídült, mert elfogyott a hatalma. Ám továbbra is ragaszkodnék hozzá, hogy a jézusi alap ezerszer humánusabb, mint Mohamed tanai. Sőt, szerintem Jézus maga a humanizmus, és nagyon messze áll a keresztény tanoktól - de ezeket a köröket már párszor megfutottuk.

"Nem kell olyan isten, kinek bűnös, aki él,
Nem kell olyan isten, ki csak szenvedést ígér..."

Imádom. El tudom képzelni, hogy ott vannak a bitang barbár magyarok, duzzadnak az életerőtől, az önbizalomtól és a szabadság szeretetétől; úgy élnek, hogy nekik aztán senki sem parancsol, s akkor jön egy ilyen életidegen vallás... sokkoló és letaglózó lehet.

legionre 2020.01.07. 16:20:45

@G. Nagy László: Az utolsó bekezdés tartalma telitalálat! De hiszen így is tanultuk az iskolában.

"Jézus maga a humanizmus, és nagyon messze áll a keresztény tanoktól" - az első állítással maradéktalanul egyetérten, és a másodikban is lehet igazság, de szívesen elolvasnám ennek az állításnak a részletesebb kifejtését. Csak véletlenül kerültem erre az oldalra szinte ebben a pillanatban, ezért előbb szétnézek itt, hátha rátalálok a keresztény tanok "kivesézésére".

legionre 2020.01.07. 16:24:23

@legionre: Megjegyzés a fenti kommenthez: úgy látom, hogy elküldés után nem törölhető és nem is szerkeszthető, amit ide írunk, ezért egy utólag észlelt elütést így korrigálok a fenti kommentemben: "egyetérten" = "egyetértek" volt.

G. Nagy László 2020.01.07. 17:19:40

@legionre: Megtisztelő a látogatásod, köszönet érte.

"de szívesen elolvasnám ennek az állításnak a részletesebb kifejtését"

Gyakorlatilag minden bejegyzésem, amely a vallásról szól, ezt a témát járja körül. Példának okáért azok is, amelyek a poszt alatti ajánlóban megjelennek.

legionre 2020.01.07. 17:57:36

Átolvastam minden fenti kommentet, és a keresztény tanok kimerítő felsorolásával nem találkoztam, ezért "fejből" szeretnék egynéhánnyal kapcsolatban állást foglalni. Sajnos, Jézus zsidó környezetben kezdte evilági "működését", ezért a keresztény/keresztyén hívőknek illik tudniuk arról, hogy már gyermekként "fellépett" a zsinagógában, és ismeretekben túlszárnyalta még a képzett rabbikat is. Ennek előzményeit (iskolázottság?) részleteiben nem ismerteti a Biblia. A keresztények számára ez a kis információ mégis fontos, hiszen rávezet az Ő közelségére az Atyához, máris nem evilági módon. Ezt a vonalat viszik tovább a csodatevései: a gyógyítás, a feltétlen hit erejének hangsúlyozása, a bűnbánat csodálatos gyógyító hatása stb. Nos, ha csak ezek és a hasonló csodálatos történések lennének a keresztény tanítások, akkor ezekkel semmi baj nem lenne. Csakhogy ott van az egész Ószövetség! Az is része a keresztény tanításoknak. A mai ember számára a Tóra egy egészen más világ, jóllehet maga Jézus is, beszédeiben gyakran hivatkozik az Szentrásra és az abban foglalt parancsolatokra. --- Nem vagyok benne biztos, hogy ez a rész teljesen valósághű. Én úgy látom, hogy Jézust már "utódai" emelték integrálták be az Ószövetségbe teljesen világos céllal: meggyőzni a zsidókat, hogy ő a megváltójuk.

Véleményem szerint a bibliai teremtéstörténetet - Ádámmal, Évával, az angyalokkal és a kígyóképű Sátánnal együtt - csak szimbólikus felfogásban lehet kezelni. Mondhatni: egy dajkamese. Tudom, tele van a zsidó nép ősi mítoszának elemeivel, sőt, a múlt kútjának mélyén talán a zsidókon kívűl még más népek teremtésének néhány mozaikját is odaképzelhetjük, hogy legyen kik közül választania az Örökkévalónak, aki Mózesnek és Jehova tanúinak még be is mutatkozik: JHWH, így lehetővé teszi, hogy egy modern szekta megalkossa a legtökéletesebb Bibliát és pontos elképzelésekkel tudjon szolgálni a mai embernek arról, hogy lesznek kiválasztottak, akik végül örök boldágságban fognak élni a Földön, amely már nem lesz romlott, ahol a bűnös emberiség kiválasztott egyedi örökké fognak élni örökös, megunhatatlan csodákban gyönyörködve és egyetlen másodpercet sem töltenek evéssel-ivással, ürítéssel, talán még levegővétellel sem, csak gyönyörködnek és örömködnek majd.

legionre 2020.01.07. 18:12:48

Bocsánatot kérek az elütésekért: (1) Szentírás, (2) emelték-integrálták, (3) kívül, (4) egyedei

legionre 2020.01.07. 18:38:06

Gyakran alszom el egy orosz nyelvű gyermekbiblia hallgatásával (valódi dajkamese egészen költői megfogalmazásban, pl. a frissen megteremtett Föld csodálatos növényeinek, állatainak tényleg szép nyelvi leírásával), és pl. József élettörténete kimondottan tanulságos (biztosan nincs is úgy a Bibliában: elkényeztetett kisgyermek volt, ezért a 11 testvére (ezek nem mind voltak 1/1 testvérek, csak 1/2 = csak az apjuk volt közös), soha nem küldte ki az apjuk a testvéreivel állatokat terelgetni, hanem otthon maradt, végül csak kiküldte utánuk egy távoli legelőre, némi elemózsiával. Na, kaptak is a testvérei az alkalmon, hogy eltegyék láb alól Józsefet. Először bedobták egy kiszáradt kútba, majd az egyiknek jobb ötlete támadt: el kell adni Józsefet jó pénzért egy közeledő karavánnak, amely Egyiptomba tartott. Otthon az apjuknak persze azt hazudták, hogy vadállatok tépték szét Józsefet. A karaván pedig egy gazdag emberé volt, akinél évekig rabszolgaként szolgált, de jól viselte magát, és még elő is léptették. Sajnos mások bűne miatt ő került börtönbe, ahol az egyik börtöntársának különös álma volt, és ezt József megfejtette. Az illető a fáraó pohárnoka volt, akinek a 3 nap múlva történő kiszabadulását József kiolvasta az álomból. Úgy is történt. 2 év múlva a pohárnok a fáraó különös álmát segített megfejtetni Józseffel. Ez József csodálatos szabadulását és még csodálatosabb karrierjét eredményezte. Magas beosztásba helyezte a fáraó, és mivel ő volt a 7 szűk esztendőben a gabonaraktár főnöke, még a kánaáni testvérei is, az apjukkal együtt, tőle tudtak gabonához jutni. Mi több, József meg tudott bocsátani a testvéreinek, és az 7-ből az utolsó 2 szűk esztendőben magához vette őket Egyiptomban. Ezek mögött a csodák mögött persze az ő istenük volt, aki a nehézségeket tanítási céllal küldte Józsefre, de a megbocsátást is az isteni tanítás részeként kell tekinteni.

G. Nagy László 2020.01.09. 11:48:13

@Zabalint: Ha van egy kis időd, ebbe hallgass bele, kérlek! Kíváncsi volnék a véleményedre.

www.youtube.com/watch?v=Uex0CIHQxpA

Zabalint 2020.01.09. 12:07:03

@G. Nagy László:
Ezt már anno végighallgattam, sejtettem is, hogy előbb utóbb berakod ezt, meg azt is, hogy sok gondolatod konkrétan Puzsértól és műsoraiból származik, ami sokmindent megmagyaráz...

G. Nagy László 2020.01.09. 12:12:42

@Zabalint: Bálint, ez három nappal ezelőtt jelent meg. A beszélgetéssorozat negyedik része. Puzsért csípem, de itt szinte egy az egyben a vitapartnerével, Szabolccsal értek egyet. Hallgass bele, ha teheted! Kitérnek egyebekre is, pont olyan területekre, amelyekről beszélgetni szoktunk.

Zabalint 2020.01.09. 13:41:03

@G. Nagy László:
Ok, akkor ezt benéztem, mert egy korábbi részt hallgattam, amiben egy muszlim és egy ex-muszlim keresztény akárkicsoda vitatkozott, amelyben mindkét fél részéről nagyon erős csúsztatások hangzottak el, de az egész úgy volt felépítve, hogy a kettő közül a kereszténységet jónak, az iszlámot rossznak állítsa be.

Untermensch4 2020.02.10. 12:29:23

@legionre: "Jézus maga a humanizmus, és nagyon messze áll a keresztény tanoktól" - az első állítással maradéktalanul egyetérten, és a másodikban is lehet igazság, de szívesen elolvasnám ennek az állításnak a részletesebb kifejtését.

ateistaklub.blog.hu/2019/05/02/az_agressziv_jezus