"Gyarló az ember - bűnben fogant és a bűnben él" - énekli Sur, Solt és Bese az István a király című rockoperában. Bár a darabbéli főurak szájából ez színtiszta cinizmus, hisz épp a lelküket kínálják megvételre, mindazonáltal a szöveg zseniális. Zseniális utalás arra, hogy új idők következnek a magyarság életében. Bródy számos helyen finoman céloz rá, hogy nem kizárólag István és Koppány hatalmi harcáról van szó, hanem ennek kapcsán különböző kultúrák összeütközésének is szemtanúi lehetünk; a nyugati kereszténység és a nomád magyarság hitvilága, moralitása és életstílusa gyakorlatilag összeegyeztethetetlennek mondható. Nos, tényleg gyarló volna az ember? Vagy csupán az újonnan megjelenő vallás szüli e lehangoló gondolatot? Valószínűleg nem csak Koppány és csapata, de még az Istvánt támogatók többsége is értetlenül pislogott ezidőtájt, hogy mi ez az új dili; miért vált hirtelen központi témává a bűn kérdése.
Ugorjunk egy kicsit térben és időben! Az ószövetségi zsidóság életvitele rém egyszerű volt. A törvényvallás gyakorlatilag minden lélegzetvételüket szabályozta. Ha cselekedeteik megfeleltek az Írásnak, gyakorlatilag biztosak lehettek benne, hogy jó úton járnak. Ugyanezt a formális világot örökölte meg és élteti a mai napig az iszlám is. Ha a hívő naponta ötször imádkozik Allahhoz, betartja a kötelező böjtöket, s egy évben egyszer részt vesz a szent zarándoklaton, úgy egészen biztos lehet abban, hogy bérelt helye van a mennyországban. E vallások követői elfogadják, hogy nem körülöttük forog a világ; hogy személyes szükségleteiknek, megfontolásaiknak, döntéseiknek nincs különösebb jelentőségük. Egy ortodox zsidó nem kérdőjelezi meg a szombatra vonatkozó tilalmakat, miközben racionális elméje pontosan tudja, hogy teljesen értelmetlen szokásról van szó. Egy muszlim hívő sem feszegeti, hogy miért a napi öt fohász, hiszen lehetne akár kettő, vagy ugyanúgy nyolc is. A kereszténység - tökéletesen szembefordulva a jézusi attitűddel - ugyancsak az ószövetségi törvényvallás mintájára építette fel saját magát: számos rigorózus szabállyal és előírással. Szemben azonban a másik két ábrahámi vallással, a kereszténység képes volt a változásra, s az a rossz szokása, hogy hívei számára mindent precízen előír, idővel sokat szelídült (még ha nem is eleget). Egy valami azonban semmit sem változott. Ez pedig a vallás gyökere: a kereszténység továbbra is a bűnt tekinti központi elemének. E köré szervez mindent. Az egyház már nem akar jelen lenni minden egyes hálószobában, de továbbra is bűnnek tart minden szexuális megnyilvánulást, amely nem házasok közt történik. Már nem szed tizedet, de továbbra is a szegénységet hirdeti, s gyanakvó rosszallással tekint az anyagi bőség minden megnyilvánulására. Az inkvizícióról már csak a történelemkönyvekben olvasunk, ám a szenvedést még mindig fennhangon dicsőíti, mintha bármiféle megváltást adhatna bűneinktől.
Ha a kereszténység alapművét, az Újszövetséget tekintjük, két teljesen ellentétes mentalitással találkozunk. Jézusról és Pálról van szó, akik csupán azért nem keveredtek valódi, világnézeti konfliktusba, mert soha életükben nem találkoztak. (Scorsese legendás filmjében, a Krisztus utolsó megkísértése című moziban létrejön e találkozás, s Jézus szóvá is teszi, hogy Pál tanítása köszönőviszonyban sincs az övével. Utóbbi csak legyint, s folytatja tovább ideológiai ámokfutását.) Ha az evangéliumokat böngésszük, szinte sosem olvasunk olyat, hogy Jézus a bűnről beszélne. Ezzel szemben Pál sportot űz belőle. Mintha fogadást kötött volna, hogy képes-e egy bekezdésbe nyolc-tíz alkalommal is beleszőni a BŰN kifejezést. A kereszténység mainstream teológiája pedig egyértelműen a páli vonalat viszi tovább, s ahová csak lehet, skarlátbetűt festene. Csupán pár közismert példa arra vonatkozóan, miként lehet bűnt szüretelni még a legkopárabb mezőn is:
- A HÉT FŐBŰN - Még a Magyar Katolikus Egyház hivatalos honlapján is az szerepel, hogy a hét főbűn egyike sem valódi bűn. Mégis annak keresztelte a vallás egykoron, csak hogy a lelkiismeret-furdalás lehetséges forrásai bővüljenek.
- LITURGIA - "Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással." - e sztenderd miseelemet a hívek úgy darálják vasárnapról vasárnapra, hogy valószínűleg bele sem gondolnak: gondolattal lehetetlen vétkezni, s szóval és mulasztással is csupán extrém esetekben. A lényeg, hogy beleverjük a saját fejünkbe: sokszor és sokat vétkezünk, függetlenül attól, hogy szent életű szerzetesek, vagy hidegfejű sorozatgyilkosok vagyunk.
- ÁTEREDŐ BŰN - Az egyik legerkölcstelenebb vallási húzás. A katekizmus szerint még csak el sem kell követnünk semmit ahhoz, hogy vétkesek legyünk; bűnre hajló jellemünket Ádámtól és Évától, a két fantázia szülte bibliai szereplőtől kaptuk örökségként: "az áteredő bűnt analóg értelemben nevezzük 'bűnnek': 'magunkra vont' (contractum), és nem elkövetett bűn; állapot, és nem cselekedet." S hogy ez mit is jelent valójában? "Az áteredő bűn átszármazása azonban misztérium, melyet teljesen nem tudunk megérteni." Amikor először olvastam, hangosan felröhögtem. Adott egy dogma, melyet a valláscsinálók legyártanak, majd azt mondják: ez egy olyan piszok nagy titok, hogy még mi magunk sem értjük... Ennél nagyobb szemfényvesztést el sem tudok képzelni. Parádés.
- TÍZ PARANCSOLAT - A mózesi tízes listáról - melyet a kereszténység is egy az egyben továbbvisz - mindössze kettőt találunk, amely valódi bűn elkerülésére int (ne ölj, ne lopj). A többi csupán arra való, hogy a hívek szorongást és kínt érezzenek, ha nem tudnak eleget tenni a kőtáblákra vésett formális, avagy a puszta vágyak elnyomására irányuló kívánalmaknak.
"Gyarló az ember - ahhoz a párthoz áll, ahonnan többet remél." A rockopera betétdala valójában a korrupcióról, a hatalomhoz való dörgölőzésről szól. Bródy szövege kifejezetten komplex, benne van minden emberi romlottság: a kereszténység alapattitűdje, mely szerint mindannyian bűnösök vagyunk, s a politika sajátos logikája, mely szerint nyomban korrupttá és elvtelenné válik mindenki, aki a hatalom közelébe kerül. Mi több, e dalban elnézők is vagyunk magunkkal szemben, mondván: mit is tehetnénk? Ilyen a teremtés, ilyen a teremtett világ. Ha azonban egy hangyányit továbbgondoljuk a kérdést, hamar rájövünk, hogy fordítva ülünk a lovon. Nem arról van szó, hogy gyarlók, esendők, romlottak vagyunk, sokkal inkább arról, hogy beteg társadalmat építünk. Ha csak egy kis eszünk lenne, úgy formálnánk a világunkat, hogy abban alig maradna hely a bűn számára.
- MORÁLIS ALAPVETÉS - Az első lépés az lehetne, hogy tisztázzuk: mit is tekintünk valójában véteknek. Bárki, aki csupán egy leheletnyi morális tartással bír, egyetlen mozdulattal rázza le magáról a feleslegesen bénító, szimplán formális parancsokat. Ezt jelképesen úgy is tálalhatjuk, hogy ráébredünk: nem Ádám és Éva gyümölcslopós sztorija jelenti az ősbűnt, hanem Káin tette: Ábel brutális lemészárlása. Az ugyanis, hogy szakítunk a jó és rossz tudásának fájáról, teljesen természetes emberi tett, a legtöbbünk simán meglépné. Felfedezésre, a világ megismerésére születtünk, s a kreatív és sikeres emberek mindegyikét e kíváncsiság hajtja. A gyilkosság ugyanakkor valóban fajsúlyos bűntett, mely a legtöbbünktől nagyon idegen.
- NEM GYARLÓ AZ EMBER - A második lépés ebből következik: elutasítjuk a különböző vallások azon attitűdjét, mely szerint az emberi természet eleve rosszra hajló. Ilyenről szó sincs. Alapvetően nem vagyunk sem ördögök, sem angyalok - csak túlélésre játszó, önérdektől vezérelt, mindig új kalandra vágyó, autonóm teremtmények.
- ELFOGADÁS - Mivel az ember alapvetően nem bűnös, felhagyunk azokkal a világégést okozó eszmékkel, melyek az emberi természet erőszakos megváltoztatását célozzák. Nácizmus, kommunizmus, iszlám, középkori katolicizmus - mind az ÚJ EMBER megformálását és az agresszív térítést hirdette/hirdeti. Rá kéne ébredni: az ember kívülről nem alakítható, bármiféle pozitív változás csakis belső meggyőződésből eredhet. De nincs is szükség az ÚJ EMBER legyártására, hiszen alapvetően nincs komoly baj a régivel sem.
- TÁRSADALOM - Érdemes volna olyan világot építeni magunk köré, amelyben a természetes emberi önzést a legsportszerűbb és leghatékonyabb módon lehet használni. A történelem világosan megmutatja: minél nagyobbra duzzasztjuk a központi hatalmat, annál több Sur, Solt és Bese jelenik meg a színen, hajbókolni a hatalmasoknak, csipegetni a közösből. A korrupció mindig ott lesz a legvisszafogottabb, ahol az állami szerepvállalás és a köztulajdon a legalacsonyabb mértékű.
Tényleg fordítva ülünk a lovon. Vallásokat, eszméket és világmegváltó ideológiákat találunk ki, melyek mindegyike az embert ostorozza a tökéletlensége miatt. Van ennek bármiféle értelme? A magam részéről csupán egyetlen magyarázatot látok. Egy olyan világban, amelyben senkit sem illet meg az ártatlanság vélelme, amelyben mindenkire úgy tekintünk, mint bűnöktől terhes, gyarló lényre, ott minden sérült ember komoly pszichológiai hasznot könyvelhet el. A valódi bűnözők flegmán legyinthetnek, mondván: senki sem makulátlan, így aztán ők sem lógnak ki a sorból. A vesztesek, a frusztráltak, a meg nem értettek, a beilleszkedésre és együttműködésre képtelenek pedig simán nyugtathatják magukat azzal, hogy a sikeresek mind bűnös úton járnak. Erkölcstelenek, gátlástalanok, másokat kihasználva, kizsákmányolva aratják diadalaikat, szemben velük, akik a szerény, de tisztességes létformát választották. Nos, ha tényleg egy ilyen beteg, önáltató, elfajzott világra voksolunk, úgy bátran hirdessük tovább, mennyire gyarló is az ember.