téveszmék

téveszmék

"A világ azé, aki teleszüli"

2020. június 22. - G. Nagy László

 tomeg.jpg

 

A címbéli frázist talán Németh Szilárdtól hallottam először, aki a migrációt érintően fogalmazta meg egy lakossági fórumon.  Az utóbbi hetekben - Trianon századik évfordulója kapcsán - ismét sokan és sűrűn pufogtatták, természetesen az elcsatolt területek demográfiai jellemzőit boncolgatva. Vajon van-e bármiféle igazság e gondolatban?

  

Ha valaki még nem látta volna a Hülyék paradicsoma (Idiocracy) című, 2006-ban forgatott vígjátékot, az villámgyorsan pótolja e mulasztást, hiszen alapműről van szó, különösen a jelen poszt tartalmát tekintve. A 2505-ben játszódó történet - amikorra az emberiség már totálisan elhülyült - elsősorban komédia, a szokásos blőd, amerikai stílusban. Azonban nem kell túlságosan éles szem és sorok közti olvasás, hogy észrevegyük: a film nyílt társadalomkritika is egyben. "A 21. század elején az emberi evolúció fordulóponthoz érkezett. A természetes kiválasztódás, amelynek köszönhetően addig az átlagosnál erősebb, okosabb és gyorsabb egyed sikeresebben szaporodhatott, a folyamat, amely valaha biztosította, hogy a legelőnyösebb emberi vonások öröklődjenek, a visszájára fordult. A tudományos-fantasztikus művek olyan jövőt vizionáltak, amelyben az ember kulturáltabb és intelligensebb. Ám a fejlődés mégis ellentétes irányt vett. Butulás következett be. Hogyan történhetett ez? Az evolúció nem feltétlenül az intelligenciát jutalmazza. Miután eltűntek a természetes ragadozók, az evolúciós versenyből az került ki győztesen, aki a legtöbbet szaporodott. Az intelligencia pedig kihalófélbe került." E bevezetőszöveggel indít a mozi, s ha körbenézünk, azt érezzük, hogy nem tiszta disztópiáról van szó, találunk benne igazságelemet bőven. Különösen ami az első filmkockákat illeti. Trevor (138-as IQ) és Carol (141-es IQ) így nyilatkoznak: "A gyermekvállalás rendkívül jelentős döntés. A megfelelő időpontra várunk. Ezt nem szabad elkapkodni." Ugyanez a páros öt esztendővel később: "Most nem vállalhatunk gyereket. Ilyen gazdasági helyzetben nem. Felelőtlenség lenne." Majd újabb öt év elteltével: "Végre eldöntöttük, hogy jöhet a gyerek. És én nem akarok vádaskodni..." - az asszony sokatmondóan a férjére néz  - "...de nem boldogulunk." Mindeközben a szomszéd házaspárnál (84-es IQ) a következő párbeszéd zajlik: "A francba, megint teherbe estem!" Mire a férj: "A szentségit! Így is túl sok gyerekem van! Azt hittem, szeded azt a bogyót. Biztos csak Brittanynek mondtam, a szentségit..." Az értelmiségi óvatoskodás és az alsóbb néprétegek felelőtlensége így összességében egy szellemileg leépülő társadalmat eredményez - legalábbis a mozivásznon. Maradjunk abban, hogy ez is egy lehetséges forgatókönyv. 

 

nepsuruseg.jpg

 

Amikor a címbéli frázis igazságtartalmát kutatjuk, érdemes néhány társadalmi berendezkedési formát külön megvizsgálnunk. A fent említett vígjáték két családjától ihletve modellezzük úgy a világot, mintha összesen két nemzet, két állam létezne, közel azonos méretű lakható területtel, közel azonos népességgel. Feltételezzük azt, hogy az egyik nép szaporodási rátája 4, vagyis idővel szűk lesz számukra a rendelkezésre álló természetes tér; míg a másiké 2 vagyis esetükben egy közel stagnáló lakossággal számolhatunk. Mi fog történni e két országgal? Próbáljunk történelmi dimenziók mentén gondolkodni!

  • PREMODERN KOR - Léteztek idők, amikor a konfliktusok elrendezésének magától értetődő módja az agresszió volt. Egy ilyen világban a területét kinövő nép előbb-utóbb hódító háborút indít szomszédja ellen. Tekintve, hogy e primitív morálhoz primitív haditechnika párosul, e dimenzióban a haderőt nagyrészt a létszám határozza meg. Mindez azt eredményezi, hogy valóban azé lesz a világ, aki teleszüli. Szögezzük le azonban még egyszer: ez egy végtelenül barbár kor igazsága, a továbbiakban ilyen konklúzióval már sehol nem találkozunk.
  • MODERN KOR - A modern kor a nemzetállamoké, a liberális demokráciáké, a boldog békeidőké. Ebben a világban a magántulajdon szent, ahogyan a határok is azok. Az egyes országok szabadon döntenek arról, hogy kik léphetnek be a területére, kiknek kell vízumért folyamodniuk, kik kapnak munkavállalási engedélyt, vagy épp állampolgárságot. Ez a világ a fegyveres agressziót annak tekinti, ami: a lehető legbarbárabb és leginkább kerülendő aktusnak. Modellünket e dimenzióba helyezve azt találjuk, hogy a túlságosan magas szaporodási ráta az adott nép privát problémája, melyet belső eszközökkel kell kezelnie. Ha mégis háború törne ki a két közösség között, a haderő tekintetében a lélekszám már alig bír jelentőséggel - köszönhetően a fejlett haditechnikának.
  • POSZTMODERN KOR - A 21. század elején járva ember legyen a talpán, aki pontosan tudja, merre tartunk. Sokan visszafelé forgatnák az idő kerekét, míg mások egyre mélyebb változásokat sürgetnének. Induljunk ki abból, hogy a posztmodern a totális globalizmusé, a nyílt társadalmaké, a nemzetállamok és határok nélküli világé! Természetesen ezt az alapstruktúrát is számtalan módon berendezhetjük:
    • POSZTMODERN KÁOSZ - Vigyázó szemünket vessük az Egyesült Államok jelen állapotára, s képzeljük el, hogy valami hasonló következik mindenütt a Földön! Győz az erkölcsi relativizmus, s a továbbiakban már semmi sem szent, sem az emberi élet, sem a magántulajdon. A kiinduló modellünket tekintve a két ország közti határ megszűnik, a világpolgárok szabadon jönnek-mennek, fosztogatnak. Nem nehéz belátni, hogy még mielőtt kialakulhatna a szaporább nép hegemóniája, az egész civilizáció pusztulásnak indul.
    • POSZTMODERN KOMMUNIZMUS - Tekintve, hogy a teljes társadalomra kiterjedő kommunista berendezkedés csakis felülről diktált erőszakkal megvalósítható, e disztópia felépítéséhez szükségünk lesz egy világállamra. E világállam fő feladata a gazdasági egyenlőség megteremtése, vagyis a javak újraelosztása. Az alacsony népességű, jómódú közösség rovására a túlszaporodott, nélkülöző nép tagjai némi tulajdonhoz jutnak. Ezt látva már-már azt hinnénk, hogy tényleg azé lesz a világ, aki teleszüli. Azonban amikor azt tapasztaljuk, hogy megszűnik minden tőkekoncentráció, leáll a tömegtermelés, majd hetek alatt elszegényedik és nyomorba jut a teljes népesség - mert minden kommunista kezdeményezésnek ez a logikus végállomása -, kénytelenek leszünk belátni e frázis hamisságát.
    • POSZTMODERN KAPITALIZMUS - Ebben az utópisztikus világrendben az egyén szabadságjogai korlátlanul érvényesülnek. Ennek megfelelően a közbiztonság és a magántulajdon védelme az első, függetlenül attól, hogy egy globális hatalom által fenntartott rendőrség, avagy piaci alapon működő biztonsági cégek látják el e feladatot. A világpolgárok szabadon jöhetnek-mehetnek, tekintve azonban, hogy nincs újraelosztás, nincsenek központi szolgáltatások, így mindenfajta migrációnak csakis akkor van értelme, ha az érintett az új lakóhelyén értékteremtő tevékenységet képes folytatni. Aki nem talál munkát, melynek bevételeiből finanszírozhatná létezésének költségeit, az lényegesen jobban jár, ha inkább a szülőföldjén marad. E világrendben a tehetség és a szorgalom lesz a nyerő, a származástól tökéletesen függetlenül. Itt sincs semmi értelme a címbéli frázisnak, hiszen senki sem lesz érdekelt abban, hogy több gyereket nemzzen, mint ahányat önerőből el tud tartani.
    • POSZTMODERN ÁTVERÉS - Ha már pozitív és negatív utópiákról beszélünk, ne hagyjuk ki az összeesküvés-elméletek legnépszerűbb darabját se! E forgatókönyv szerint megvalósul a totális kizsákmányolás, mégpedig ördögi módon: a világállammal összefonódó globális tőke szocializmust, multikulturalizmust és egyenlőséget hirdet, kizárólag profitérdekeit szem előtt tartva. Ennek az ideológiai csomagnak - melyben egyébiránt a legkevésbé sem hisz, hiszen elsőként önmagát kéne felszámolnia - a gyakorlati megvalósulása létrehozná a számára ideális fogyasztói társadalmat, mégpedig három legyet ütve egy csapásra. A középrétegek brutális megadóztatása nem csupán forrást biztosít, de egyben ellehetetleníti a tehetős és öntudatos polgárság kialakulását; a legalsóbb rétegek anyagi támogatása mindennél hatékonyabb fogyasztásösztönző; s mindezeket megfűszerezve némi etnikai diverzitással - máris kész a bábeli zűrzavar: az alattvalók közti összefogás még a szakszervezetek szintjén sem tud létrejönni. Ebben az alternatív jövőképben sem azok dominálják a bolygót, akik teleszülik, hanem elsősorban azok, akik képesek a hatalom közelébe férkőzni.

 

Akárhogy is alakul történelmünk, a világ sosem lesz azoké, akik telepotyogtatják utódokkal, sokkal inkább azoké, akik képesek örömöt lelni a földi létezésben. Valami egészen súlyos elmezavar kell ahhoz, hogy az ember - bármilyen ködös ideológia nevében - letérjen arról az útról, amelyet a szíve diktál. Ha bárki azért vállal egy, vagy két gyerekkel többet, mint amennyit tisztességesen fel tud nevelni, hogy népe, nemzete, kultúrája, vallása továbbéljen és terjedjen, az pontosan ugyanakkora idióta, mint aki azzal az indokkal marad gyermektelen, mert szerinte ez a leghatékonyabb védekezés a klímakatasztrófával szemben. Életünk legapróbb mozzanatait is érdemes tudatosan megélnünk, a legjelentősebbeket - és ilyen az utódnemzés is - egyenesen muszáj. A fene se tudja, kié lesz holnap a világ. Ma azoké, akik jól boldogulnak benne. A legtöbb, amit a jövőért tehetünk, hogy kiegyensúlyozott, csillogó szemű, boldogulni képes utódokat hagyunk magunk után. Tökéletesen lényegtelen, hogy kettőt vagy tizenkettőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr1415886340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.06.25. 13:33:15

Először is azt kellene leszögezni, hogy Európa is túlnépesedett, csak nem mostanában lett az, hanem korábban jutottunk el a mostani népsűrűségre. Mert mezőgazdaságilag ugyan el tudja tartani magát, szemben pl. Közel-Kelettel vagy Afrikával, azonban ebben benne van két nem elhanyagolható tényező. Az egyik az erdő aránya a mezőgazdasági és beépített területekhez viszonyítva. Igen, az elmúlt 100 évben pl. Magyarországon az erdők aránya növekedett (újraerdősítés), csakhogy ma sincs közelében a brazíliai helyzetnek, amiről a fejlett világ sír, hogy kiírtják az esőerdőket. Pedig a kontinentális erdőkkel ez már megtörtént. A fenntarthatósághoz pedig kell egy optimális aránya az erdőknek és a hasznosított területeknek. A másik tényező pedig a műtrágyázás, illetve a mezőgazdasági termelésben és az élelmiszeriparban használt fosszilis energiahordozók, amelyek hozzájárulnak a magas termésátlagokhoz, ugyanakkor nem megújuló erőforrások. Nyilván utóbbi technológiai váltással megváltoztatható, a műtrágyázás megszűnése viszont mindenképpen rontani fogja a termésátlagokat.

Amúgy főleg Nyugat-Európa a túlnépesedett, nem Kelet-Európa, de az optimális lélekszámnak még mi is felette vagyunk. Egyes országok, mint pl. Nagy-Britannia meg mezőgazdasági szempontból is túlnépesedettek, nettó élelmiszer importra szorulnak.

A hülyék paradicsoma pedig azért nem valósul meg, mert egyrészt mindig vannak olyan korszakok, amikor visszaütnek a rossz gének, a születésszabályozás óta eltelt idő szelekciós szempontból pedig jelentéktelen., másrészt a géntechnológia ezen a téren jelentős változásokat fog hozni, bármennyire is próbálják egyesek vélt etikai okokból korlátozni.

szkornat 2020.06.25. 13:42:24

"Akárhogy is alakul történelmünk, a világ sosem lesz azoké, akik telepotyogtatják utódokkal, sokkal inkább azoké, akik képesek örömöt lelni a földi létezésben. "
A hit az egyik legfontosabb pillér a világ alakításában. Ne veszítsd el. Viszont egy kicsit cinkesebb a helyzet.

Egyértelmű, hogy bizonyos népek arra számítanak, hogy sok lúd majd disznót győz. Teleszülik a világot. Nem férnek el a saját országaikban? Sebaj, majd elfoglalják mások életterületeit. Vonatkoztassunk el Amerikától (bár nem tenném, mert ott már jól látszanak a törekvések) és lépjünk közelebb. Nézd meg Londont és Párizst. Ezekben a városokban a saját országukban élők már kisebbségben vannak. Amikor az alapkultúra ennyire visszaszorul a többi rovására, ki van zárva, hogy az eredeti lakosok jól érezzék magukat.

Igen, mindenhonnan az ömlik, hogy a XXI. század a nemzetállamok és a határok nélküli világot jelenti. Éljen a multikulti! De érdekes módon ez mindig csak azt jelenti, hogy a fehér népesség szó nélkül fogadjon be mindenkit, aki ide kíván jönni. A gazdasági jóllétből részesedni akarnak, de az ezt kitermelő kultúrát már nem szeretnék elfogadni. Rasszista is csak a fehér ember lehet, aki esetleg morog ezzel kapcsolatban. Aki továbbra is az eddigi értékrendje szerint akar élni és nem abban, amit rátolnak. Félre ne értsd, természetesen sok embernek sikerült az asszimiláció és az európai értékek átvétele, de az áramló tömegre nem ez a jellemző.

Posztmodern káosz: ha egymást ölik az emberek és mindent szétrombolnak, egyértelmű, hogy a legvégén a szaporább nép hegemóniája alakul ki. Persze, az értékek elpusztulnak, de adott kollektív tudatok célja mindig a hatalom. Nem a fejlődés.

Posztmodern kommunizmus: megint az előző ponthoz tudok visszakanyarodni. A hatalom a cél és az adott kollektív tudat térhódítása. Akik már évek óta nyugati országban élnek és dolgoznak, látszólag beilleszkedtek, még azok 40%-a is azonnal bevezettetné a saját kultúrájának és vallásának törvényeit a fogadóországban.

Posztmodern kapitalizmus: sajnos megbukik ott, hogy kis arányú kivételtől eltekintve nem fogadják el magukra nézve az értékteremtő hozzáállást. Látod, hogy nem marad az országában, sőt még öntik is be őket máshova.

Posztmodern átverés: itt is az köszön vissza, amit eddig mondtam. Ez egy másik típusú kollektív tudat, de nekik ugyanúgy csak a hatalom számít. Bármi áron, hiszen a hatalom és a pénz karöltve jár.

Amiben te mélyen hiszel, és egyébként én is, hiszen a boldogság és a fejlődés miatt érdemes igazán élni, azt az egyéni tudatok által felépített demokrácia és liberalizmus tudja biztosítani. És ezt az alap hozzáállást használja ki és manipulálja mindenki (minden kollektív tudat által irányított ember), aki különböző hatalmi törekvések kibomlása és megszilárdulása érdekében vet be különféle eszközöket.

G. Nagy László 2020.06.25. 13:53:36

@szkornat:

Néha szeretnék vitatkozni veled, de nem igazán tudok; pontosan ugyanígy látom magam is.

Ami a jövőt illeti: a határok nélküli világ csakis decentralizált módon etikus és működőképes, ami gyakorlatilag anarcho-kapitalizmust feltételez. Szerintem ez a jövő útja, de piszok messze vagyunk még ettől.

Glokta 2020.06.25. 21:40:52

@szkornat: "Egyértelmű, hogy bizonyos népek arra számítanak, hogy sok lúd majd disznót győz. Teleszülik a világot. Nem férnek el a saját országaikban? Sebaj, majd elfoglalják mások életterületeit. Vonatkoztassunk el Amerikától (bár nem tenném, mert ott már jól látszanak a törekvések) és lépjünk közelebb. Nézd meg Londont és Párizst. Ezekben a városokban a saját országukban élők már kisebbségben vannak. Amikor az alapkultúra ennyire visszaszorul a többi rovására, ki van zárva, hogy az eredeti lakosok jól érezzék magukat."
Azért ez egy kicsit erős - azok, akik 'teleszülik a világot', azok nem gondolnak arra, hogy sok lúd disznót győz, nincs a fejükben valamiféle hódító terv, hanem nem használnak fogamzásgátlót és azt akarják, hogy valaki eltartsa őket idősebb korukban.
Illetve Amerikától azért is vonatkoztatnék el, mert az ottani illegális bevándorlók (akik Latin-Amerikából jönnek) nem segélyen élnek, hanem keményen kell dolgozniuk, hogy eltartsák magukat.
Csak Európában lehetséges az, hogy egy elsüllyedt csempészhajóban lévőket kimentik, azokat egyből a kontinensre viszik és ott hosszú hónapokig segélyeken élnek, ráadásul ha visszautasítják a menedékkérelmüket, akkor se lehet őket igazán kitoloncolni.

szkornat 2020.06.26. 07:22:17

@G. Nagy László:

Igen, azt már többször levettem, hogy ezt tekinted a valóban működő modellnek. Az alapelvekkel akár egyet is érthetek, de ennek megvalósulásához úgy "mellesleg" sok mindenre lenne szükség. A távoli jövőben.

Amire hivatkozol, egy gazdasági modell, de a gazdaság működése az adott valóság egyik (nagyon fontos) mellékterméke. Az irányító elv mindig az etikán és a minőségi mutatókon keresztül kibomló szellem. Ja, bocs, most jut eszembe, hogy közgazdász vagy. Ezt a felét sokkal jobban tudod, mint én.

Ez csak olyan emberekkel megvalósítható, akik nagyjából hasonló fejlettségi szinten állnak és alapvető készségük a demokrácia és a másik szabadságelveinek teljes tisztelete. Már megint rasszista leszek a populista tömegeknek, de ez a fehér ember történelme során kibomló eszmerendszerben található meg. Viszont a kollektív tudat által történő irányítás már nagyon erősen besugárzik és irányítja a fehér embert is. Ennek egyik jele a populista politika térhódítása. A kollektív tudat nem tud mit kezdeni az egyéni tudattal, számára értelmezhetetlen, így nem is tűri meg. Egyre jobban behatol és manipulál mindent ennek működési területén. A fehér populáció zónájában az egyik kollektív tudat olyan, mintha a modern keretek közé a középkori hűbérviszonyokat próbálná behozni (nem kellene messze menni, hogy példát hozzak rá, bár ezzel nem értenél egyet), míg a másik a pénz mindent elsöprő hatalmával terjeszkedik. A kollektív tudatokon belül minden egyed saját maga, ezért értelmezhetetlenek számukra az egyéni szabadságjogok.

Túl sokat dumálok és most sokat fogok ugrani. Az ugrás miatt radikálisnak fog tűnni, amit mondok, de ezek a "mellékesen" szükséges dolgok a modelled működőképességéhez. Természetesen a távoli jövőről beszélünk. Csak a valódi demokráciaként működő közösségek maradhatnának a földön, különben a többi csoport mindig visszaélne azzal, amit automatikusan biztosítanak mindenkinek. Meg kell oldani a túlnépesedés kérdését, hogy a szabadság és egyenlőség kérdésébe a teljes élettér beletartozzon. Az egész pénzrendszert át kell alakítani, hogy ne az alaptalan lufit jelentő, az olajhoz kötődő dollár határozza meg. Ehhez viszont elképzelhetetlen az alternatív energia szabad térnyerése. Olyan etikai és erkölcsi alap szükséges, hogy a hierarchiában való feljebb jutást a valódi szakértelem alakítsa ki.

Most furcsa világban élünk, ahol különböző valóságok frekventálódtak össze. Mindegyik szeretné a saját szellemiségét érvényre juttatni. Spirituális szempontból a kollektív tudatok igyekeznek az általuk elképzelt mennyországot megvalósítani a földön. (Ezekbe most nem megyek bele mélyebben, mert az emberek 99,8%-ának agya ledobná az ékszíjat.) Egyik ilyen próbálkozás volt a szocializmus. A következő hullám az iszlámmal akar mindenkit egy platformra hozni. A harmadik a már emlegetett modern feudális rendszert építi teljes erővel. Mindegyik külön-külön támadás a demokráciában gyökerező emberi szabadságjogok ellen.

szkornat 2020.06.26. 07:51:44

@Glokta:
"Azért ez egy kicsit erős - azok, akik 'teleszülik a világot', azok nem gondolnak arra, hogy sok lúd disznót győz, nincs a fejükben valamiféle hódító terv"

Természetesen nem így működnek a kollektív tudatok által irányított emberek. Már csak azért sincsenek terveik, mert nem igazán használják az elméjüket. Pont ezért nem tudnak a józan hangok mit kezdeni az ösztönök és indulatok által mozgatott tömegekkel. A fejlettebb emberek csak tehetetlenül néznek és magukból kiindulva nem értik, miért nem lehet bármit értelmes érvek mentén, minden oldalról átgondolva megvizsgálni és úgy dönteni a további lépésekről. A kollektív tudat által manipulált embereket egyszerűen a szív és az érzelmek mozgatják. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a kollektív tudat a Lélek, aminek a minősége áthat mindent. Mindenkit manipulálnak a kollektív tudatok minden pillanatban. Természetesen engem is. A kérdés mindig az, hogy valaki mennyire tudja egyensúlyban tartani a szívét és az elméjét. A kollektív tudatok által erősebben irányított csoportoknál az értelemnek sokkal kevesebb szerepe van. A demokrácia és a liberalizmus alapja viszont az, hogy ezt a kettőt mindig együtt vizsgálja, tehát ilyen típusú embereket nevel ki.

Az egészet egyébként nem lehet megérteni a 3D-s valóság látószögéből, muszáj hozzá magasabb perspektíva. Ehhez viszont elengedhetetlen valamiféle spirituális nyitottság. Az idő nem más, mint a magasabb dimenziók kibomlása, hiszen különben nem férnek el egyszerre egy lineáris vonalon.

G. Nagy László 2020.06.26. 09:10:57

@szkornat:

Ezúttal is szinte mindennel egyetértek, amit írsz, mindazonáltal pár kiegészítést engedj meg nekem!

"Ez csak olyan emberekkel megvalósítható, akik nagyjából hasonló fejlettségi szinten állnak és alapvető készségük a demokrácia és a másik szabadságelveinek teljes tisztelete."

Ez így ebben a formában utópia. Nézd meg a Föld közel nyolcmilliárd lakóját! Az iszlám világ még mindig a középkorban él, miközben a dekadens nyugat a posztmodern tüneteivel küzd. Léteznek helyek a bolygón, ahol még ősközösségi szintű a létezés. Vannak, akik a mai napig hisznek a kommunizmusban, mások a lapos Földben. Az USA (!!!) lakosságának jelentős hányada elveti az evolúció gondolatát és máig azt gondolja: Ádám és Éva valós személyek voltak pár ezer évvel ezelőtt. A tudati szint különbségei csak nőni fognak, még akkor is, ha a legalsó fok is emelkedik valamelyest. Az azonban naivitás, hogy globálisan elérjük e demokratikus attitűdöt. Ugyanígy: pszichopaták is lesznek mindig, ahogy voltak is mindig. A közrend védelmét még egy anarcho-kapitalista közösségnek is meg kell szervezni - nyilván piaci alapon.

"Már megint rasszista leszek a populista tömegeknek, de ez a fehér ember történelme során kibomló eszmerendszerben található meg."

Ez is nyilvánvaló igazság, de azért ne mondjunk le a többiekről se! Pár száz évvel ezelőtt a fehér ember is végtelenül primitív módon gondolkodott. Talán eljön az idő, amikor a feketéket a jólét; az arabokat és a hispánókat a szekularizált világ szabadságélménye; a sárgákat pedig a tekintélytisztelettől való szabadulás felemeli legalább erre a szintre.

"Viszont a kollektív tudat által történő irányítás már nagyon erősen besugárzik és irányítja a fehér embert is. Ennek egyik jele a populista politika térhódítása. A kollektív tudat nem tud mit kezdeni az egyéni tudattal, számára értelmezhetetlen, így nem is tűri meg."

Abszolút ugyanígy látom, de mondjuk ki nyíltan, hogy ez a tudati evolúció útján visszalépés! Semmi sem mutatja jobban a szellemi hanyatlást, mint az, hogy a választókban alig van igény a középutas, individualista eszmékre. A Fekete-tengertől az Atlanti óceánig mindenütt a balos és jobbos demagógiák a nyerők. Ez elég lehangoló.

"Csak a valódi demokráciaként működő közösségek maradhatnának a földön, különben a többi csoport mindig visszaélne azzal, amit automatikusan biztosítanak mindenkinek."

Ez a puritán világ az egyén szabadságán kívül nem biztosít senkinek semmit. Nincs mivel visszaélni. A bűnözőket pedig a rendvédelmi cégek lefülelik (és száműzik valami szigetre).

"Mindegyik külön-külön támadás a demokráciában gyökerező emberi szabadságjogok ellen."

Ezt hasonlóan látom. Azt gondolom, hogy a legfontosabb: tudatosítsuk magunkban és másokban, hogy az individualizmus valódi ÉRTÉK. Morálisan magasabb szinten áll, mint bármiféle nacionalista, vagy osztályalapú kollektivizmus. Már csak azért is, mert egyén felelősség létezik, kollektív nemigen.

szkornat 2020.06.26. 12:05:55

@G. Nagy László:
Igen, a mai vetületben és az általános elvekben egyet értek. Valószínűleg csak azt látjuk másképp, hogy ehhez milyen változások szükségesek, amelyek az elevenünkbe vágnának.

"A tudati szint különbségei csak nőni fognak, még akkor is, ha a legalsó fok is emelkedik valamelyest. Az azonban naivitás, hogy globálisan elérjük e demokratikus attitűdöt."

Nem véletlenül írtam a "mellékes" dolgokat. A valamikori jövővel kapcsolatban. Nem fog menni 8 milliárd emberrel. (Még a felével is necces.) Nem fog menni túlságosan nagy különbségekkel, mert a nagyon primitív és csőlátó hányad mindig tele fogja szülni a világot. (Most az okokat ne vesézgessük, mert nem arról van szó. Azokban mind egyetértünk.) Igen, kilógó szélsőségek vannak és lesznek (hiszen mindenre érvényes a haranggörbe), de nem mindegy, hogy az alap demokratikus berendezkedéshez képest a földön mekkora ezek aránya. Ha a föld teljes lakosságát veszed, akkor a valóban demokratikus berendezkedés jelenti a kis súlyú kisebbséget. Milyen formában tudnák keresztül vinni az érveiket olyan tömegeken, akik nem gondolkodnak?

"Talán eljön az idő, amikor a feketéket a jólét; az arabokat és a hispánokat a szekularizált világ szabadságélménye; a sárgákat pedig a tekintélytisztelettől való szabadulás felemeli legalább erre a szintre."

Az a baj, hogy a rendelkezésre álló idővel állunk a legrosszabbul. A népesség viszont robbanásszerűen nő, ami ezeket a problémákat egyre jobban kiélezi. Mire a tudatszintjük eljutna oda, hogy ezeket belássák (hiszen a fehér embernek is kellett párszáz év), addigra 50 milliárdan lennénk. A megtelt kontinensek már így is folyamatosan túlcsordulnak és öntik magukból az embereket.

"Abszolút ugyanígy látom, de mondjuk ki nyíltan, hogy ez a tudati evolúció útján visszalépés!"

Pont ezért írtam én is. Kétségbe vagyok esve, hogy az elmúlt tíz évben micsoda visszaesés történt az egész világban ezzel kapcsolatban.

"Ez a puritán világ az egyén szabadságán kívül nem biztosít senkinek semmit. Nincs mivel visszaélni. A bűnözőket pedig a rendvédelmi cégek lefülelik (és száműzik valami szigetre)."

Igen, elvben stimmel. Viszont amikor a puritán világ rendvédelme az elenyésző kisebbség, a (most direkt sarkítok) bűnözők pedig a többség (nyilván arra célzok, hogy ezeket az elveket el nem fogadók), akkor ez csak álom.

A legutolsó bekezdéseddel végtelenül egyet értek. Csak ha a világ legnagyobb része nem eszerint működik, hogyan akarod érvényesíteni?

A jelek azt mutatják, hogy most elérkeztünk valami csomóponthoz. Radikális változások fognak jönni. Globálisan szemlélve a következő tíz év elég nehéz lesz.

G. Nagy László 2020.06.26. 13:05:43

@szkornat:

"A jelek azt mutatják, hogy most elérkeztünk valami csomóponthoz. Radikális változások fognak jönni. Globálisan szemlélve a következő tíz év elég nehéz lesz."

Azt gondolom, hogy izgalmas korban élünk. Az első 18 évemet még a szocializmusban éltem, internet és okostelefon nélkül. Az utóbbi harminc már egy egész más világ. Az előttünk álló időszak pedig csupa talány, melyet - a Föld más szegmenseihez képest - egészen védetten, kényelmesen, szinte karosszékből nézhetünk végig.

A magam részéről abszolút optimista vagyok. Minden ballépés, amit a nyugat elkövet, minket erősít. Amikor bevezették a brutális vagyonadót Franciaországban, a leggazdagabbak azonnal Svájcba költöztek. Ha továbbra is szembemegyünk az öngyilkos fősodorral, csak jól jöhetünk ki a buliból.

aranyláz 2020.06.27. 17:12:36

@G. Nagy László: "Ha továbbra is szembemegyünk az öngyilkos fősodorral, csak jól jöhetünk ki a buliból."

Ebben azért nem vagyok olyan biztos. Nem látok túl nagy perspektívát az összeszerelőüzem-ország imázsban. Másrészt ha két flúgos szembemegy egymással az autópályán, én egyik mellett se szeretnék ülni. De abban egyetértek, hogy izgalmas korban élünk, bár lehet inkább furának, vagy érdekesnek nevezném. Ha tudjuk, hogy az egész csak színház, akkor nem nagy ügy.

Reactor 2023.07.29. 05:03:56

Eeeegen, van pár idióta fogyaték, aki komolyan ezt képzeli, Férfihangon is összefutottam egy (azóta már kitiltott) trollal, aki őszintén azt hitte, a mennyiség egyenlő minőséggel. Nos, nyet. A világ (vagy hatalom) azé, aki meg is tudja tartani. Ellenkező esetben a teleszülésből tömegpusztulás lesz.

Tollforgato 2024.09.01. 20:58:25

Bár régi ez a poszt, de azért nem hagy nyugodni, hogy ne szóljak hozzá :)

Távol áll tőlem bármiféle Németh Szilárd iránti szimpátia, de történetesen a fenti állítása helytálló. A posztban kifejtett konfliktushelyzetek ugyanis országok közötti nemzetközi relációban vizsgálták a lehetséges forgatókönyveket. A valóságban a demográfia nem, vagy nem pusztán nemzetközi (nemzetek közötti) területen okoz konfliktust, hanem a globális migrációnak köszönhetően belföldi, országon belüli szinten is.

Vegyünk egy konkrét példát. Képzeljünk el egy országot, ahol az újszülöttek körében 80-20% az arány az őshonos gyermekek javára. De az őshonos lakosság termékenységi aránya 1,3, szemben a bevándorló lakosság 3,0 arányával szemben.

Mit jelent ez? Azt, hogy az őshonos lakosság minden generációja harmadával kisebb lesz, mint a megelőző volt. A bevándorló lakosság pedig generációnként 50%-kal népesebb lesz.

Amennyiben az arányszámok nem változnak, akkor röpke két generáció alatt (ami alig 50-60 év mindössze, történelmi léptékben egy szempillantás) az újszülöttek összetétele az alábbi módon változik:
- az őshonos újszülöttek 80 egységről 40 egységre feleződnek (0,7*0,7=0,49)
- a bevándorló hátterű gyermekek pedig 20 egységről 45 egységre nőnek (1,5*1,5=2,25)

Azaz alig két generáció alatt többségbe kerülnek az újszülöttek körében a nem őshonos gyerekek. Persze lehet ilyenkor még csűrni csavarni, hogy de a teljes társadalomban többségben vannak az őslakosok, de valójában az újszülöttek körében tapasztalható arányok idővel a teljes társadalomban érvényre jutnak amint kihalnak az elöregedett őslakosok. Ez ekkor már csupán idő kérdése.

Az elképzelt fiktív ország pedig a valóságban is létezik, Franciaország történetesen ilyen demográfiai adatokkal rendelkezik.

Nem kell fegyveres konfliktusnak kitörnie két közösség között ahhoz, hogy a társadalmi őrségváltás végbemenjen. A demokrácia lényege pedig a többség uralma, így amennyiben egy társadalom demográfiája ilyen mértékű változáson megy keresztül, csak idő kérdése, hogy a politikai hatalom is idővel a demográfiai többséget alkotó csoport kezébe csússzon át.

Németh Szilárd nem egy nagy karakter, de a fenti mondata történetesen nagyon is igaz.

G. Nagy László 2024.09.02. 08:42:42

@Tollforgato: Minden egyes mondatoddal egyetértek. Pontosan erről írok a posztmodern kor lehetséges útjai kapcsán. Ugyanis az csak egy dolog, hogy egy népcsoport jellemzően sokat szül, de azokat a gyerekeket el is kell tartani. Ha az idióta, fehér franciák simán elfogadják, hogy az ő adójukból táplálják a bevándorlókat és gyerekeiket, úgy ez az önfeladás ideig-óráig működik. Azután - ha semmi sem változik - a káosz ideje jön el. Hosszútávon nem lehetséges, hogy az arra érdemtelenek "leszaporodják" a tehetségeseket és szorgalmasokat.

Deansdale 2024.09.16. 13:12:19

Szerintem itt egy kissé túlfilozofáltad a szóbanforgó tételt, ami valójában színtisztán egzisztenciális. Akinek nincsenek utódai az nem vesz részt a jövőben, akinek vannak az meg igen, ez ennyire egyszerű, és nyilván igaz is. Ha bármely identitási csoportot vizsgálva annak a reprodukciós rátája a szintentartás alatt van, ott csak idő kérdése hogy eltűnjenek - bár persze a jövőben jöhet valamilyen váratlan fordulat, de ennek az esélye általában rohamosan csökken. A japánoknál sem az a probléma, hogy fogy a lakosság, hanem hogy öregszik, és az öregek már nem tudnak gyereket csinálni ha akarnak sem, vagyis képtelenek megfordítani a trendet.

Szóval izé, lehet vitatni, hogy fontosabb-e a kultúra vagy az életszínvonval vagy bármi más, mint a gyermekvállalás, de annál faékebb tény nincs, mint hogy ha nem csinálunk elég gyereket akkor kikpounk a történelemből a p*csába. Akik a helyünkre jönnek nem fognak minket a saját őseikként tisztelni és a kultúránkat sem fogják fenntartani, még örülhetünk ha valami olyan szituba kerülünk mint az amerikai indiánok, hogy néhány rezervátumban nyugdton haldokolhatunk 1-2 évszázadig. Szerintem nem lesz ilyen, khm, "szerencsénk", valószínűbb az a szcenárió hogy úgy járunk mint a búr földművelők Dél-Afrikában.

Deansdale 2024.09.16. 13:19:39

...ha meg azt nézzük, hogy kié a világ feletti hatalom, akkor teljesen félrement az egész téma, legalábbis az én alusapkám alól kinézve így tűnik :) Már a 2. VH-t is a globalista zsidó hatalom nyerte, cirka azóta totális kontrolljuk van a világ fölött, csak volt elég IQ-juk ezt nem bejelenteni a TV-ben, szóval csak az látja akinek nyitva van a szeme. Ez kb. az emberek 1%-át jelenti. Mindenki más azon vitázik, hogy miért cselekszik minden nyugati politikus mindig az országa és nemzete érdekei ellen, akkor is ha a választók ezért aztán kiszavazzák. Rejtély, bakker, egy igazi rejtély :)

G. Nagy László 2024.09.16. 13:44:11

@Deansdale: Itt is az van, hogy nem sok gondolatoddal tudok vitázni, de azért mégis...

"de annál faékebb tény nincs, mint hogy ha nem csinálunk elég gyereket akkor kikpounk a történelemből a p*csába."

Kétségkívül ez a vége. De azért ez nem máról holnapra történik. Simán lehet, hogy lefogyunk egy ötmilliós szintre, majd ott beáll valamiféle egyensúly és azt tartjuk ötszáz évig... Semmi alapja ennek, csak koholom légből kapva, de lássuk be: sokféle szcenárió elképzelhető.

"Akik a helyünkre jönnek nem fognak minket a saját őseikként tisztelni"

No de amíg itt vagyunk, nem jön a helyünkre senki. Ez volna a nemzeti politika lényege, és jómagam hiszek is ebben.

"Mindenki más azon vitázik, hogy miért cselekszik minden nyugati politikus mindig az országa és nemzete érdekei ellen, akkor is ha a választók ezért aztán kiszavazzák. Rejtély, bakker, egy igazi rejtély :)"

Én csak azon csodálkozom, hogy a fényes Nyugat polgárai ennyire el vannak hülyülve. Világos, tesz róla a progresszív oktatás. De tényleg tíz (vagy még sokkal több) év kellett hozzá, hogy végre elkezdjenek felébredni??

Deansdale 2024.09.16. 14:35:53

@G. Nagy László: Na ja, elvileg hosszú folyamat egy nép önkéntes kihalása, de rá lehet segíteni idegenek tömeges betelepítésével, főleg ha azok eleve gyűlölik a helyieket és erre még rá is tesz egy lapáttal a haladár propaganda.

(De jó, hogy TGM megförmedt, itt ő volt az ezirányú propaganda egyik értelmiségi forrása.)

Az sem segít, hogy mi pl. eleve el vagyunk látva cigókkal, akiknek nagyobb a termékenységi rátája. Az államhatalmat egy darabig még nem fogják átvenni, de hamarosan egyre több település fog úgy járni mint London Sadiq Khan-nal.

"No de amíg itt vagyunk, nem jön a helyünkre senki. Ez volna a nemzeti politika lényege, és jómagam hiszek is ebben."

Ha a fityisz tartaná is magát ehhez, az jó lenne, de ha a határon áttörő söpredék helyett "vendégmunkások" érkeznek, hosszú távon az is ugyanoda vezet. Szeretnék optimista lenni, de nehezen megy.

"a fényes Nyugat polgárai ennyire el vannak hülyülve"

Nehéz ügy ez, mert a többség túl békés, és elviseli ha az érdekei nincsenek tiszteletben tartva. A nyugatot pont a saját civilizáltsága öli meg. Évtizedekkel ezelőtt elkezdték fejleszteni a propagandát, hogy a jó és kedves és tisztességes és civilizált nyugati ember támogatja a sokszínűséget és a becándorlást meg a satöbbit, és bár a tömeg sosem értett egyet, a média és a politika következetesen tolta ezt az üzenetet, így most hamis módon azt lehet mondani, hogy nem volt tiltakozás. Akinek az üzenet eljutott a tömegekhez, azt pedig a szokásos karaktergyilkossággal csinálták ki, mint pl. Enoch Powellt. Rasszofób masiniszta, tudjuk. És a médiának meg a politikának ezügyben szörnyű hatalma van, egész tömegeket tudtak évtizedekre elriasztani a saját érdekeik képviseletétől azzal, hogy Powellt kvázi publikusan megszégyenítették. A kisember látja, hogy ezért még a nagyembereket is kicsinálják, szóval inkább csöndben marad.

És az a gond, hogy most már hiába az ébredés, vérengzés nélkül nem lehet csinálni semmit, sokmillió migráns már gyereket szült a célországba, azoknak állampolgársága van, nem lehet őket hivatalosan deportálni, még ha akarnák se. Ez egy nagyon g*ci csapda volt amit a nyugat elé dobtak, és sajnos belesétáltak. Egy nemzet sokmindent túlélhet, de ha a saját hazájában válik kisebbséggé rosszindulatú idegenekkel szemben, ráadásul a politikai vezetés és a fegyveres erők az idegeneket támogatják, az a vég, lehúzhatják a rolót. És semmi nem fogja visszahozni vagy pótolni őket.

És el lehet gondokodni, hogy a Keir Starmerek miért támogatják az idegeneket a britekkel szemben, de csak óvatosan, mert ez már konteós terület, és bámely agymosott balos megmondhatja, hogy aki ilyesmikkel foglalkozik az buta :)

Deansdale 2024.09.16. 14:37:36

@Deansdale: Elnézést a hibákért, túl szeleburdi voltam a visszaolvasáshoz.

G. Nagy László 2024.09.16. 16:07:16

@Deansdale:

"De jó, hogy TGM megförmedt, itt ő volt az ezirányú propaganda egyik értelmiségi forrása."

TGM egy igazi őrült volt. A Partizán nemrég adta le a halála előtti utolsó nagy interjút - még abban is kommunista forradalomról ábrándozik...

"Az sem segít, hogy mi pl. eleve el vagyunk látva cigókkal, akiknek nagyobb a termékenységi rátája."

Bizonyos szempontból segít. Egyrészt tapasztalatot ad, hogy milyen az együttélés egy egészen más kulturális gyökérzettel bíró népcsoporttal. Másfelől hivatkozási alap is kifelé és befelé is, mondván: pontosan tudjuk, mit jelent a barbárság. Harmadrészt: rengeteg pozitív tapasztalatunk is van: a városi, tehetős cigányság integrációja, sőt asszimilációja egész látványos és sokat ígérő. Én kifejezetten gyűjtöm a cigány származású cimborákat, barátokat, velük ugyanis nincs más út - muszáj beilleszkedniük. (Ez a nagy különbség: a migránsok kívül tarthatók, a cigányság a nemzet része.)

Deansdale 2024.09.16. 16:28:34

@G. Nagy László: Nincs bajom azzal ha optimista vagy a cigánysággal kapcsolatban, de pont TGM emlegette anno, hogy na csak várjon a magyarság amíg a cigányok többségbe kerülnek, akkor aztán... És nem vagyok biztos abban, hogy tévedett, mikor úgy gondolta, hogy a kisebbség többségbe kerülve vérszemet fog kapni.

Talán az emlegetett városi, tehetős cigányság eltakarja azt a problémát, amit a sokkal nagyobb számú nem tehetős vidéki cigányság jelent... Mindenesetre amikor azt látod, hogy valahol egy iskolában egy évfolyam nagyobb része cigány mint magyar, attól eléggé meg tud süllyedni az ember gyomra. A mi munkánkon nevelkednek fel és a mi meg nem született gyerekeink helyét veszik át, és amikor többségben lesznek erre valószínűleg nem fognak emlékezni, hogy milyen kedves volt tőlünk. De lehet hogy csak pesszimista vagyok, talán el kellene költöznöm az országnak valami olyan területére, ahol kevesebben vannak mint itt :)

G. Nagy László 2024.09.16. 17:07:45

@Deansdale:

"A mi munkánkon nevelkednek fel és a mi meg nem született gyerekeink helyét veszik át"

Erre a válaszom: alacsony adók, semmi segélyezés. Ebben is a Fidesz áll a legközelebb az optimális, klasszik liberális világhoz.

"talán el kellene költöznöm az országnak valami olyan területére, ahol kevesebben vannak mint itt :)"

Merrefelé élsz? Borsod? Baranya? Van egy-két meleg környék, kétségkívül...

Deansdale 2024.09.17. 08:13:41

@G. Nagy László: Ja, északkelet, errefelé nem kell messzire menni, hogy érdekes dolgokat lásson az ember. Amikor még közbeszekkel dolgoztam egy nemzetközi fejes ki akart menni terepre, és mondták neki, hogy nem akar, de nem értette. Ragaszkodott hozzá, ígyhát odavitték. A helyszínen úgy döntött, hogy inkább nem száll ki a kocsiból. Tanulságos út volt :)
süti beállítások módosítása