téveszmék

téveszmék

"A szerelem vak"

2021. április 26. - G. Nagy László

meszaros-lorinc-varkonyi-andrea.jpg

 

"A szerelem vak" - tartja a régi mondás, nem is teljesen alaptalanul. Ha a rózsaszín hormonködben bolyongó hetekre, hónapokra gondolunk, pontosan tudjuk: ilyenkor megszűnik az éleslátás, észre sem vesszük a másik legnyilvánvalóbb hibáit és magasról teszünk a világ véleményére. Vagyis igaz lehet a frázis abban a módozatban, mely szerint "a szerelem elvakít". Az eredeti verzió azonban nem igazán állja meg a helyét. Valójában a legkevésbé sem véletlen, hogy miért pont az adott emberbe szeretünk bele. Az meg pláne nem, hogy miért választunk mindig egymáshoz oly hasonlókat.

 

A Netflix The Love is Blind című valóságshowja érdekes kísérletre vállalkozott: a potenciális párkeresők oly módon randevúznak egymással, hogy ki-ki külön kapszulában tartózkodik - nem látják, csak hallják egymást. A műsor készítői azt próbálják igazolni, hogy a közös hullámhossz elég is ahhoz, hogy szerelem ébredjen, még csak azt sem kell megtapasztalni, miként fest a másik. Hogy a valóságshow mennyire manipulált, valószínűleg sosem derül ki, viszont láttunk már hasonlót. Léteznek olyan párkereső szolgáltatók, amelyek kifejezetten a testszagra fókuszálnak. A lányokkal tucatnyi pólót megszagoltatnak, amelyeket tulajdonosaik előzetesen legalább két napon át viseltek. Randevúra már csak azokkal kerül sor, akik verejtékének illatát kellemesnek, vagy legalábbis elfogadhatónak ítélik. A dolog egész jó hatásfokkal működik, a nők szimata ritkán csal... Az igazság az, hogy ezeket nevezhetjük ugyan vakteszteknek, ám ezzel együtt is a kompatibilitás lényeges összetevőit szondázzák. Kizárólag olyan tekintetben "vakok", hogy nem a vizualitásra építenek. Amennyiben a címbéli közmondást szeretnénk igazolni, úgy sorshúzással kéne párt választanunk, vagy pedig elrendezett házasságok sorsát kellene nyomon követnünk. Szerencsére ezek egyike sem gyakori jelenség - még ha az utóbbi évszázadokon át jellemezőnek is számított.

 

Harville Hendrix, a Pár-bajok című bestseller szerzője szerint párválasztásunk a legkevésbé sem a véletlen műve, mi több, nagyon is kitapintható séma szerint történik. "Kivétel nélkül valamennyien kényszeresen olyan társat keresünk magunknak, aki bizonyos igen jól körülhatárolható pozitív és negatív személyiségjegyekkel rendelkezik." Amikor egy bántalmazó apa leánygyermeke következetesen agresszív férfiakkal kezd; avagy egy frigid nő fia folyamatosan jégkirálynők mellett köt ki, annak okát kár lenne valamiféle furcsa mazochizmusban keresni. A sebzett lélek gyógyulni vágyik, s ehhez ösztönösen olyan partnert keresünk, akivel gyermekkori sérüléseink atmoszférája újrateremthető - és létezik-e olyan, aki ifjúkori traumáktól mentes? Nem mindegy persze, hogy képesek vagyunk-e párkapcsolatunkat tudatosan kezelve és formálva gyógyulásunk szolgálatába állítani; avagy tudatlanul bukdácsolunk végig az életen, azt érezve, hogy újra és újra ugyanabba folyóba lépünk.

 

A kérdés innentől kezdve adott: ha már ösztöneinktől vezérelve - vagyis a legkevésbé sem véletlenszerűen, vakon - társat választottunk magunknak, miért nem használjuk e kapcsolatot arra, amire hivatott? Miért vagyunk képtelenek létrehozni a vágyott harmóniát és meggyógyítani egymást? (Hiszen a dolog nem egyoldalú, jellemzően mindkét fél hasonlóan sérült; épp azért kompatibilisek, mert egymás sebeinek potenciális bekötözői.) Harville Hendrix megadja a választ: egyszerűen azért, mert a környezetünk és a kultúránk azt sugallja, hogy ez egy automatikus folyamat. Megtaláltuk az igazit, innentől hátra lehet dőlni, megérkeztünk... Ráadásul - ahogy arra már a bevezetőben kitértünk - a szerelem tejfehér ködében ez valós ígéretnek tűnik. Ilyenkor valóban azt érezzük, hogy otthonra leltünk, hogy biztonságban vagyunk, hogy a másik - akárcsak anyánk csecsemőkorunkban - szavak nélkül is tudja mire van szükségünk. Ősagyunk valósággal lubickol ebben a regresszív állapotban. Úgy érezzük: most igazán részesülünk a feltétlen szeretetből, melyet talán még szüleinktől sem kaptunk meg. Nem vitás, hogy ezek azok a hónapok, amelyek mámoráért érdemes volt megszületnünk, s kár volna siettetni a kijózanodást. Ám az óhatatlanul bekövetkezik, másfél évnél tovább kevesen húzzák a mézesheteket. S ahogy kezd felnyílni a tekintetünk, meglátva a másik - a kívülálló szemével eddig is nyilvánvaló - jellemhibáit, a korábbi szerelemvakság miatti kontraszt még mellbevágóbb. Tényleg ilyen lovat akartunk? Pedig ha tudnánk, hogy pont ezekért a konfliktusforrásokért választottuk az illetőt, nem kezdenénk azonnal a szakításban gondolkodni, hanem kifejezetten gyógyforrásként tekintenénk társunk zárkózottságára, mohóságára, sértődékenységére, vagy épp zsémbes mivoltára. Tudatosan azt kutatnánk: miként tudunk egymás segítségére lenni lelki békénk megteremtésének frontján. Ez pedig - érezzük - közel sem automatikus folyamat. Ehhez egy kicsit felnőtté kell válni. Legalább az egyik félnek mindenféleképpen.

 

Nem vitás, hogy az összetartozás érzése akkor ér a plafonig, ha a felek közös elhatározással, csapatmunkában dolgoznak azon, hogy egymás perfekt társai - és egyúttal gyógyítói - legyenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyéni aktivitás - ha a másik nem elég elkötelezett - mit sem érne. Emlékezzünk csak Eric Berne tranzakcióanalízisére! Ha egy házaspár beleragad valamiféle klasszikus játszmázásba, nem muszáj mindkettőjük egyidejű megvilágosodása ahhoz, hogy a hosszú évek óta űzött beteg tragikomédiából kilábaljanak. Ha bármelyikük kilép a megszokott szerepéből, azzal dől az egész előadás, és a előbb-utóbb a másik is kénytelen lesz felébredni. (Ha meg nem, az talán tényleg elégséges ok a szakításra.) Felnőttnek, józannak, tudatosnak lenni azt is jelenti, hogy búcsút veszünk a "nélküled semmi vagyok", a "te vagy a másik felem" és az ezekhez hasonló gyermetegségektől. Komplex életet csak az élhet, aki elég érett, s nem érzi magát kiszolgáltatottnak, teljes egészében a másiktól függőnek. Változtatni kizárólag magunkon tudunk. Ha a társunk velünk tart az úton, az csodás. Ha nem, az sem katasztrófa. (Még mindig jobb egyedül, mint egy mérgező kapcsolatban.) A Pár-bajok című alapmű zárófejezetében párterápiás gyakorlatok egész sorát találjuk. Igen beszédes, hogy ezek jelentős része önállóan, társunktól tökéletesen függetlenül végzendő.

 

Sokan vannak, akik szeretnek az önzetlenségről papolni, különösen ami a segítségnyújtást és a gyógyítást illeti. Bevallom: a magam részéről az altruizmus semmilyen formájában sem hiszek. Önzésünkből fakad az is, hogy legelemibb vágyainkra, ösztöneinkre hallgatva, szerelemből házasodunk. Ugyanennek az önzésnek már egy intelligens, kifinomult megnyilvánulása az, amikor - megismerve társunk hibáit, traumáit és az ezekben rejlő lehetőséget - elköteleződünk a másik sérüléseinek orvoslása mellett. Hiszen pontosan tudjuk: három legyet ütünk egy csapásra; egyúttal önmagunkat és magát a kapcsolatot is a gyógyulás felé tereljük. Hálás vagyok Harville Hendrixnek, hogy könyvével egyértelművé tette: a szerelem nem vak, a legkevésbé sem az. Azt hiszem, jó hír ez mindenkinek, aki hozzám hasonlóan javíthatatlanul romantikus lelkű.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr8816491040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2021.04.26. 09:34:14

Végre!

Gyönyörű napsütés, nyitott teraszok, sör, boldog emberek, vidám dudorászás balról. Egy boldog ember sétál a szerelmével

-Béla olyan jó látni, hogy boldog vagy.
-Igen, végre, kijöhettünk a szabadba a szerelmemmel.
-Ez jó, és őt hol hagytad?
-Nem látod? Itt van a jobb kezemben.
-Béla, az egy leharcolt philps vasaló.
-Igaz, hogy a drágámnak nehéz sora volt, de ha látnád, hogy most is milyen vidáman gőzől. Imádom a drágát.
-Béla, hát sok boldogságot, de ne legyél túl sokáig a napon.

www.youtube.com/watch?v=tz_pqMmrphM

G. Nagy László 2021.04.26. 10:28:02

@6.Lenin: Az irodalmi gyöngyszem azért maradhat, igaz?

6.Lenin 2021.04.26. 10:36:00

@G. Nagy László:

Felőlem. Közben nagyjából elolvastam a posztot is. Utána írtam.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.27. 08:13:31

Kérdés mit értünk vak alatt.

Annyiban vak, hogy az alapja véletlen. Senki se tudatosan választ.

A férfiak eleve a nők külseje alapján döntenek első szinten, s csak második szinten lép be a belső, a kölcsönös harmónia vizsgálata.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.04.27. 08:16:53

"a magam részéről az altruizmus semmilyen formájában sem hiszek"

Ez megint az altruzimus meghatárizásától függ.

Nyilván mindenki végsősoron a saját érdekét nézni. Mondjuk senki se akar olyan nőt, aki se nem tetszik neki, se nem jó kommunikálni vele.

Az altruizmust jellemzően szűken szokás érteni, azaz "anyagi érdekek mellőzése" értelemben, s ebben az értelemben már a legtöbb ember párválasztása altruista, azaz nem gondol a párja anyagi helyzetére.

G. Nagy László 2021.04.27. 08:34:44

@MAXVAL birсaman közíró:

Teljesen igazad van, első körben a külső alapján döntünk. (Nem csak mi, a csajok is.) Ha valaki külső alapján nem jön be, ahhoz nagy valószínűséggel sosem lesz semmi közünk. Ám lépjünk ezen túl, s maradjunk azoknál, akik a vizuális teszten megfeleltek! Ahogy írod is, vannak további tesztszempontok. Amit te a "kölcsönös harmónia" vizsgálatának nevezel, az a hétköznapi kommunikációban közös hullámhossznak, egymásra hangoltságnak szoktuk hívni. Ez már sokkal mélyebb és összetettebb kérdés, mint a 90-60-90, vagy épp a szőke-barna dilemma. A fenti poszt erről a területről szól.

A könyv szerzője azt állítja, hogy a legkevésbé sem véletlen az, hogy ezt a "kölcsönös harmóniát" miért az adott jelöltben fedezzük fel. Jómagam nagy előszeretettel szoktam emlékeztetni gyermekeim anyját mindazon jellemvonásaira, melyek a saját anyámban is felfedezhetők, ahogy ő is meg tudja nevezni számos olyan tulajdonságomat, amelyeket az apja is hordoz. Érdekes módon ezek nem mindig pozitív elemek, sőt azt kell mondjam, zömében inkább problémás vonások. Ugyanezt látom számos barátomnál is. Több mint húsz éve történt, amikor beszédet mondtam egy esküvőn, kifejtve, hogy a vőlegény hosszú, kalandos és eseménydús előéletét követőn végre megállapodott: s lássunk csodát, a menyasszonyt ugyanúgy Juditnak hívják, mint az édesanyját... Kaptam is a fejemre :)

G. Nagy László 2021.04.27. 09:16:15

@MAXVAL birсaman közíró: Elolvastam. Olyan, mint egy mai, amerikai romantikus vígjáték. Számomra ezek mindig nagyon fura történetek. Nekem soha nem volt lány barátom, s gyanítom, hogy nem is lesz. Ha ránézek egy nőre, a másodperc tört része alatt eldől, hogy akarom-e, mint nőt, vagy sem. Ha nem, úgy barátság sem épül. ha igen, úgy még kevésbé...

6.Lenin 2021.04.27. 10:18:16

Ma van a 47. házassági évfordulónk. 73 nyarán jöttünk össze Mo-on, 74 őszén már kint laktam náluk. 80-ban visszajöttem Mo-ra, magammal ráncigáltam (az ő kívánságára) a nejem+ két kislányt, akik a következményei lettek a házasságnak. Ha nem lennék egy lusta tróger, regényt tudnék róla írni. Ismerőseim, akiknek elmeséltem a történetet próbáltak rábeszélni, hogy írjam meg, eddig eredménytelenül.Szinte néhány hét kivételével (kórház) mindig együtt voltunk. Vannak közös érdeklődési témáink. Mindenhová együtt megyünk, minden eröltetés , kényszer nélkül. Mindig van közös téma. Mi a titka? Talán majd egyszer tényleg megírom, de kurva hosszú lenne, ha meg kihagynék belőle, elveszne a lényeg.

1 jótanácsom azért lenne, mindenki úgy oldja ezt meg, ahogy a maga számára jónak látja. Aztán vagy bejön, vagy nem. sokaknak nem, keveseknek igen. Ennyi a lényeg.Szerinte.

Ja, és még 1 , egy leharcolt philips vasalóval sokkal kevesebb a probléma, mint egy hisztis nővel, bár ezt csak elképzeltem, nem tudtam kipróbálni, de nem zárható ki teljesen, hogy 1x sor kerülhet ilyesmire is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2021.04.27. 11:24:02

@6.Lenin: Szerencsés vagy. Egy ilyen kapcsolathoz mind a két fél részéről sok türelem, odaadás és szeretet kell.

6.Lenin 2021.04.27. 11:38:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Kösz. Ebben tökéletesen igazad van. Egy lényeges dolgot azért kifelejtettél. egy olyan képesség is kell, hogy valaki mérlegelni is tudja, hogy mi, mit is ér egy házasságban, kapcsolatban. Bár ez megy szinte automatikusan, ha több a jó, mint a rossz. Mi is veszekedtünk, néha nevetségesnek tűnő dolgokon (utólag annak ítélve), de van miért kibékülni, ami egy kellemes része a dolognak.

6.Lenin 2021.04.27. 12:07:55

Most olvasom az indexen:

"Tényleg a véletlenek játéka a párválasztás?"

72 -ben gyűrüs menyasszonyom volt Bp-en, az anyja ellenezte a házasságunkat, ezért 73 nyár elején leköltöztem egy alföldi fürdővárosba, hogy majd utánam jön, jött is, de az anyja hazavitte. Másnap késett az Esti Hírlap, ennek következtében találkozhattam a jelenlegi nejemmel. Igaz, akkor ezt a találkozást elég hamar elfelejtettem. Elmentem egy hónapra Bulgáriába a tengerpartra felejteni. Visszajőve várt egy levél tőle. Októberben kiutaztam, szilveszterre ő jött hozzám Bp-re, áprilisban kint összeházasodtunk, szeptembertől ott laktam, dolgoztam. 47. éve együtt vagyunk, itt Mo-on , egy teljesen új helyen. Egyikünk se ismerte ezt a vidéket előtte.

Hol itt a véletlenek sorozata? Vagy ez valahol így volt megírva? Én csak vakon követtem az előírtakat? Most már mind1.

Ha az előző anyósjelölt nem olyan háklis, időben hozza a póstás az Esti hírlapot, ma........ki tudja? Meg már minek is rajta agyalni. Ez van. Ja, a gyűrűs előtt volt több jelölt is, de valami mindig közbejött. Szerencsémre? Jó kérdés.

G. Nagy László 2021.04.27. 12:28:28

@6.Lenin:

Abból a mélyen gyökerező hitből, mely szerint nincsenek véletlenek, még a magamfajta cinikus-szkeptikus lelkek is bőven profitálhatnak. Példának okáért: gyermekeim anyjával akkor ismerkedtem meg, amikor az adott nagyvállalatnál a legutolsó munkanapomat töltöttem. Egy értekezletet hívtam össze, melyre teljesen ismeretlenül és váratlanul érkezett, egy aznap reggel lebetegedett munkatársát helyettesítendő. (Utólag többen is megjegyezték, hogy a szándékosnál hangosabbra sikerült a belőlem spontán feltörő "hoppá" szócska, mikor ő az ajtón belibbent...) A szeánsz végén természetesen körbejárt a jelenléti ív, ám csupán a legszemfülesebbekben merült fel a kérdés, hogy - közvetlenül a cégtől való távozásom előtt - miért is kérek telefonszámot minden résztvevőtől... Nem vitás, hogy huszonnégy éve tartó kapcsolatunk legfőbb kovásza a sorsszerűségben való hite, más indokot nem látok, amiért hajlandó ilyen valószínűtlenül hosszú ideig elviselni. Jó szívvel ajánlom tehát minden szoknyavadásznak a legsziruposabb tánc- és popdal üzenetek szuggesztív alkalmazását: "Nekünk találkozni kellett", vagy akár "Meg van írva a csillagokban". Röhejes, de a jelek szerint működik.

6.Lenin 2021.04.27. 13:11:11

@G. Nagy László:

Engem ezekről nem kell különösebben győzködni, bár többször is vergődöm abban a tévhitben, hogy néha tudom befolyásolni a történéseket.
Egyszer hosszasan beszélgettünk ezekről, és szóba került egy másik dolog is. Lehet-é kérni az univerzumtól, és teljesül-e az?

És amikor szintén szóba került ez, a nősülésemmel kapcsolatban is, akkor úgy tűnik van összefüggés, vagy beledumálja az ember. De tudnék ilyen történeteket mesélni a saját életemből is, bár ezeket az ember elhallgatja, mert nem szereti, ha mások hülyének nézik, pedig a dolog működik (valószínűleg)

ewk.hu/_userfiles_/egeszsegsuli/mohr_hogyan_rendeljunk_jol.pdf , de van több könyv is letöltve tőle, de saját megfigyelés is.
Működött, vagy beledumáltam. De ezek hosszú történetek. Sok esetben nagyon logikusnak is tűnik, bár az ezoterikus dolgokban logikát keresni badarságnak tűnhet.

Aztán néha társaságban szóba kerülnek ilyen történetek, és kiderül, mások is rejtegetnek magukban hasonló történeteket. Csak félve mesélnek sokan róla.

G. Nagy László 2021.04.27. 13:35:33

@6.Lenin: Talán badarság, de két haszna mindenképpen van az effajta, pozitív gondolkodásnak, miközben hátrány egy sem:

1. Ha hiszel, ha optimista vagy, az már önmagában is pozitívan formálja a jellemedet és szerethetőbbé tesz. Lehet, hogy a lottóötöst nem vonzod be, de más pályákon jól jöhet egy egészségesebb, derűlátóbb attitűd.

2. A legtöbb nő hisz az ezoterikus dolgokban. Csodás és kifizetődő beszédtéma, még ha te magad szkeptikus is vagy.

G. Nagy László 2021.04.27. 17:20:23

@Zabalint: Nincs semmi kifogásom az ellen, hogy egy lányra - aki szexuálisan nem mozgat, de intellektuálisan, spirituálisan igen - barátként tekintsek. Csak valahogy nem találkozom ilyenekkel. Akkor is nehéz volna elképzelni, hogy praktikusan mit kezdünk egymással. A fiúbarátaimmal együtt tudok, kondizni, focizni, kártyázni, s ezek a cselekménye köré épül az életem.

Sokszor leírtam már: a legnagyobb szellemi példaképem Ayn Rand. Egy nő, baszki. Nincs még egy ilyen teremtés, aki ennyire tisztán és logikusan gondolkodna. Őt napestig hallgatnám, ha még élne.

G. Nagy László 2021.04.27. 17:43:26

@Zabalint: Tegnap belekezdtem egy új könyvbe, s miközben olvasom, végig a vitáink zakatolnak a fejemben. Egyszerűen muszáj, hogy te is elolvasd. Fogok róla írni, de addig is : Douglas Murray: A tömegek tébolya. A szerző konzervatív és meleg. Olyan alapossággal és részrehajlás nélkül tálalja a nemi identitással kapcsolatos kérdéseket és problémákat, hogy az példátlan. Tényleg olvasd el, muszáj lesz róla beszélnünk.

ViCa 2021.04.27. 22:49:07

@6.Lenin: hajrá. Mi tart vissza? Csak nem az hogy nem lesz tökéletes:)? A lustaság sohasem igazi ok.
(Én a válásom elején írtam meg házasságunk történetét,na jó nekem az volt a motivációm hogy meg akartam magamnak őrizni a szépet nehogy befeketedjen a sok vitától...érdekes volt egyébként hogy még 20 év történeteit is milyen nehéz volt "objektíven " évről évre visszaidezni. )

6.Lenin 2021.04.28. 10:16:06

@ViCa:

Mi tart vissza? Ez jó kérdés, soxor feletettem magamnak, mert többen is ösztökéltek az írásra. Talán az önbizalom hiánya. Anno kiscsikó koromban még egy laptól is kaptam felkérést, sőt amikor Bulgáriában együtt voltam egy bp-i egyetemistával megígétrte, hogy vannak az ismerősei közt akik támogatnák a megjelenést. Egy francia ismerős kért, hogy engedélyezzem az összegyűjtött (általa) rövid szösszenetek kiadását.

Mindig az tartott vissza, ha kényszerből kéne, megrendelésre írnom, képtelen lennék rá.
Volt a katonaságnál egy költő barátom, azóta JA díjas, több kötete is megjelent, nekem is vannak dedikált példányaim tőle.( a közös piálások emlékére). Jártam vele író-olvasó találkozókra.
Mire gondolt a mester kérdéseken röhögtünk a legjobban utána. Akkorákat kamuzott, hogy mindig csodálkoztam miért is nem szakad le a plafon. Nekem elmesélte, hogyan is jönnek ezek. Éjjel felkelt leírta, mert ha nem , reggelre elfelejtette. Egy festő ismerősöm is mesélte, hogy az képe nyert Varsóban díjat, amire nem is emlékezett , hogy ő festette, mert 3 napig olyan részeg volt, hogy nem is emlékezett semmire.

Szörényi Levente nyilatkozta egyszer, hogy amikor végighallgatta az István a király kész zenéjét, sírva fakadt, mert úgy érezte ez nem az Ő zenéje, ezt ő csak leírta. Valahonnan máshonnan jöttek a hangok, nem az ő fejéből.

Ezek a dolgok valahonnan jönnek. Nem tudom kikényszeríteni, legalább is ettől féltem mindig. Kényszerből nem fog menni. Aztán maradt mint a saját szórakozásom, vagy mint a hasmenés, jön, és kész. Túl kell esni rajta. Meglátok, elolvasok valamit kijön, leírom. Ennyi. Azért kösz, hogy megpróbáltál rábeszélni.

Kettőnk történetét tegnap átbeszéltük a nejemmel, de nem tudtunk rá értelmes, logikus magyarázatot adni még ennyi év után sem. Így történt, szerencsére, kész,. ebben megegyeztünk, és jókat nevettünk. Elég biztosíték a jövőre nézve, ennyi a lényeg.
süti beállítások módosítása