téveszmék

téveszmék

"A kormány lepattintja a piszkos melót"

2021. november 11. - G. Nagy László

covid_oltas.jpg

 

"Orbán gyáva." "A kabinet egymásnak ugrasztja a munkavállalókat és a munkáltatókat." "A kormány kibújik a felelősség alól" - Ilyen és ezekhez hasonló kritikákat hallunk nap mint nap, mióta bejelentésre került: a munkáltatók megkövetelhetik alkalmazottaiktól a koronavírus elleni védőoltást. Vajon mennyire jogosak e bírálatok?

 

Amíg csupán indulattól fűtött ellenzéki médiumok rugóztak ezen, a magam részéről simán legyintettem. Onnantól azonban, hogy Puzsér Róbert és Schiffer András is beálltak a károgók sorába, talán már érdemes eggyel komolyabban venni a szóban forgó álláspontot. "Mire szolgál ez az illiberális feudalizmus Magyarországon, ha Orbán Viktor, amint egy kicsit kényelmetlenebb döntéssel szembesül, azt rögtön átruházza a cégekre?" - így előbbi. Az LMP egykori elnöke igyekszik még erősebben fogalmazni: "Ez az orbáni világkép, hogy a munkaadók teljhatalmat élveznek a dolgozók felett. Ebben a kaszárnya-kapitalista szemléletben Orbán Viktor nem talál semmi kivetnivalót." 

puzser-schiffer.jpg

 

Mondjuk ki: a lehető legüresebb hisztiről van szó, amivel valaha csak - kormánykritikaként tálalva - előrukkoltak. Mert miről is beszélünk? Adott egy munkaadó és egy munkavállaló - két tökéletesen egyenrangú tárgyalópartner - akik minden esetben megállapodnak a munkavégzés feltételeiről. Előbbi rendszerint számos speciális kívánalmat megfogalmaz: megszabhatja az adott tevékenység helyét, idejét, módját, eszközeit; de előírhatja egyenruha, vagy védőfelszerelés viselését úgyszintén (mi több: speciális masszázsszalonokban akár ezek teljes mellőzését is). Egy tökéletesen liberális világban az állam abszolút kimarad ebből a buliból: 100%-ig a szerződő felekre bízza az együttműködés körülményeinek, sarokpontjainak lefektetését. Nos, pontosan érezzük, hogy egy védőoltás megkövetelésében nincs semmi extrém; lazán beilleszthető a munkáltatói elvárások sorába és ugyanilyen lazán lehet nemet is mondani rá. Puzsér, Schiffer és az összes fintorgó fordítva ül a lovon: a kormány ezúttal a gazdasági szereplők mozgásterét tágította, szabadságát bővítette, ami minden esetben üdvözlendő - már ha az ember egyáltalán értéknek tartja a szabadságot.

 

Tudjuk: Schiffer ízig-vérig baloldali figura, és a gazdasági kérdések frontján Puzsér is szocialistának vallja magát. Ez azt jelenti, hogy eszményképük a gondoskodó állam, amely nem csupán fizikai és jogbiztonságot teremt polgárainak, de saját döntéseiktől is megvédi őket. Mi több: meg is hozza helyettük a lényeges döntéseket. Két kifejezetten értelmes fickót látunk, akik valamiért hagyták, hogy gondolkodásmódjukat foglyul ejtse a tömény marxizmus. Ők maguk semmit sem tartanak olyan gonosznak, ártalmasnak és a kisemberre nézve veszélyesnek, mint a velejéig romlott burzsoáziát, a munkaadókat... Schiffer álláspontja különösen groteszk: kifejti, hogy csupán veszélyhelyzeti engedéllyel rendelkező vakcinákról van szó, ezért kötelezővé tételük központilag aligha lehetséges. Elmondja azt is, hogy ő maga is felvette az oltást, mert ezt tartja biztonságosabb megoldásnak. Mármost ezekből hogy következik az, hogy Orbán gyáva? Hogy következik az, hogy a dereguláció, a munkaadók természetes szabadságának visszaállítása erkölcstelen húzás? Schiffer érvei éppen a kormánydöntés logikai és morális alapjait visszhangozzák. Értem én, hogy úton-útfélen bizonyságot kell adni a kabinettel szembeni kritikus attitűdnek, de arra azért érdemes volna odafigyelni, hogy mondataink minimum konzekvensek maradjanak.

 

Pontosan ugyanez történt három évvel ezelőtt is, amikor a munka törvénykönyve túlórára vonatkozó fejezetének liberalizálását az ellenzék - rém demagóg módon, de kifejezetten kreatívan - elnevezte rabszolgatörvénynek, majd erre alapozva tüntetéseket is szervezett. Ott sem volt szó semmi egyébről, csupán bénító, adminisztratív korlátok lebontásáról, mégis azt láttuk megdöbbenve, hogy egyesek képesek az utcára menni és felháborodottan tiltakozni megnövekedett szabadságuk miatt...

 

Lassan a 21. század derekán járunk, ám - köszönhetően a marxi ideológia évszázados tudatrombolásának - az átlagpolgár a mai napig nem képes különbséget tenni szabadság és kényszer; saját döntés és kötelező diktátum között. Ez valami egészen elkeserítő. Mert hogy is van ez valójában? Az ember nem választhatja meg sem a szüleit, sem a születésének helyét, így jellemzően az állampolgárságát sem. A munkahelyét ugyanakkor nagyon is; akár minden szembejövő felkérésre bátran mondhat nemet. Mindebből következik, hogy az adott ország törvényei kötelező diktátumok; akkor is, ha egyetértünk azokkal (csecsemőkori védőoltások), vagy zsigerből elutasítjuk azokat (hajviseletre vonatkozó előírások Észak-Koreában). Szemben a "társadalmi szerződéssel", ami egy tisztán jelképes fogalom, a munkaszerződés nagyon is konkrét és kézzelfogható dokumentum, amely két egyenrangú fél önkéntes megállapodását tükrözi. A világ természetesen változik, ennek megfelelően egy munkaviszony feltételrendszerét nem lehet évtizedekre előre bebetonozni, a felek időről-időre újratárgyalhatják azt. Az állampolgárság ezzel szemben nem ilyen; egy etikus kormányzat még katasztrófahelyzetekben sem hozhat olyan döntést, amely radikálisan szűkíti polgárainak mozgásterét. Puzsér álláspontja egészen hajmeresztő: "Csak hát jövőre választás lesz. És hát ez a kötelezővé tett oltás nem nagyon népszerű." Tényleg az a baj, ha egy kormány attitűdje találkozik a választópolgárok szándékával, miközben minden érintett morálisan helyes álláspontot képvisel? Ez maga az éden, mit lehet ezen kifogásolni??? (Ha Puzsér gondolatát továbbvisszük, pillanatok alatt eljutunk oda, hogy a kormánynak be kéne tiltania a dohánytermékek és a szeszes italok forgalmazását, továbbá kötelezővé kellene tennie a rendszeres testmozgást is minden magyar ember számára...)

 

A Portfolio hírportálon tegnap délután jelent meg Zsoldos Ákos írása, melyben a koronavírus elleni vakcina kötelezővé tétele mellett érvel. Kifejti: "A kormányzatok azért hoznak az egyének érdekét sértő döntéseket, mert az a teljes társadalom érdeke. Így tehát hiába gondolják azt sokan bármilyen okból, hogy nem akarják felvenni az oltást, ha a társadalom érdeke azt kívánja, az államnak vannak olyan szempontjai, sőt, a mindennapokban alkalmazott elvei, amelyek alapján az egyén akaratával szemben kikényszeríthető erejű döntést hozhat. A kérdés inkább így hangzik: megteheti-e, hogy nem vezeti be a kötelező védőoltást?" Ha mindezt egy szélsőbalos, vagy fundamentalista keresztény oldalon olvasom, egy szót sem szólnék. No de a Portfolio alapvetően egy gazdasági elemző portál! Egy ilyen orgánum esetén az ember a piac, vagyis a szabadság feltétlen tiszteletét várná. Miként lehetséges, hogy már itt is a kollektivista hangok dominálnak? És a szerző még azon csodálkozik, hogy - hihetetlenül meggyőző érvelése ellenére - a koronavírus kapcsán Európa egyetlen kormánya sem vezette be a kötelező védőoltást... Agyrém.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr1616751130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodney2 2021.11.12. 13:30:04

@G. Nagy László: birkamenet teljesen elmebeteg, egyetlen ép gondolata nincsen. Nem kell foglalkozni vele. Talán egyszer Szájer Józsi a megbeszélt szájbakúrás helyett seggbekúrta és azóta fidesz és magyargyűlölő. Az ilyeneknél 10 év pszichoanalízisre lenne szükség de annyit meg nem ér. Nyugaton meg utoljára gorenjéért volt és megállapította hogy azok ott milyen fejlettek, mert kötelező buzulni. Ja akkor még nem volt kötelező..

Glokta 2021.11.12. 13:39:18

@G. Nagy László: "Ennyi tömény magyargyűlölet talán még a vérmesebb DK-fanatikusokban sincs. Baszki, ez az a két ország, amelyet évszázadok óta szívatnak. Lengyelországot hányszor osztották fel maguk közt a geci németek és a még gecibb oroszok? Minket hányszor hagyott cserben Nyugat-Európa csak a 20. században? S tette ezt úgy, hogy tudatosan rángattak bele minket az első világháborúba (egyedül mi nem akartunk háborút), hogy azután dominóként dőljön ránk Trianon, 45, 56 és az egész elbaszott múlt század."
Nem csak a 'birkamagyarozásra', hanem erre a rohadt áldozati pózra se lenne szükség.

Lengyelország esetén lehet indokolt, ami tényleg csupán elszenvedője volt a háborúknak.
De én úgy emlékszem, hogy 14'-ben a magyarok többsége üdvözölte a háborút, és idővel Tisza is beadta a derekát, pedig talán lett volna esélye megakadályozni a háborút, ha kitart a kezdeti álláspontja mellett és lemondással fenyeget, mert ő volt Ferenc József után a legnagyobb tapasztalattal és befolyással rendelkező ember a Monarchiában.
41'-ben a Szovjetunió megtámadása sem volt szükségszerű, csak akkor ez tűnt a nyertes lépésnek (Jugoszláviáét inkább megértem morálisan, mert ha nemet mondunk, lehet hogy a németek velük együtt minket is lerohantak volna).

Na meg ez a 'cserbenhagyás' is mítosz. Nem hiszem, hogy te mondjuk hajlandó lennél katonaként meghalni azért, hogy Franciaország vagy Németország felszabaduljon egy diktatúra alól, nem hiszem hogy ezt el kéne várni fordítva tőlük. Különösen nem akkor, ha egy ilyen beavatkozás atomháborúval fenyeget.
56'-ban pedig az amerikaiak és a SZER nem ígért beavatkozást, ez a mítosz egy félreértésből adódóan terjedt el.

Emmett Brown 2021.11.12. 13:44:04

@Glokta: These raw data should not be used to estimate vaccine effectiveness ezzel indít

2021.11.12. 13:46:32

@Wildhunt:
csak tavaly ilyenkor kijárási korlátozást volt érvényben és jelentős volt a többlethalálozás.

most ugye arra készülnek, hogy a programturizmust engedik, a rendezvényeket megtartják. ezeken a maszkhasználatot sem teszik kötelezővé. mert nem kötelező odamenni. a nyájimmunitás elérésére törekednek. és úgy kalkulálnak, hogy az egészségügyi ellátórendszer nem omlik össze. és ha nem lesz jelentős többlethalálozás, akkor nagyjából ezt kellett csinálni. ha nem, akkor nem.

Wildhunt 2021.11.12. 13:47:45

@birkamenet: jaj Matyi, ha csak ennyit nem értenél az életből, nem te lennél a blogszféra hülyéje.

Glokta 2021.11.12. 14:02:00

@Emmett Brown: nyilván, mert alapvetően azt akarják elérni, hogy mindenki felvegye, nem fogják beleírni, hogy nem akadályozza a továbbfertőzést. :-)
Ettől még tény, hogy 30 év feletti korosztályban több fertőzött van az oltottak közt. Mivel magyarázod ezeket az adatokat?

eßemfaßom meg áll 2021.11.12. 14:19:01

@Liberal left wing trash: "Mindig fideszes szavazo voltam" :))))))))))))))

Halibuli 2021.11.12. 14:23:03

@G. Nagy László:
Tisztelt Nagy László Úr!
Köszönöm, hogy reflektált!
Lejárt szavatosságú kakaót lehet pótolni bármikor, ha nincs hiány, de a fogyasztása is legfeljebb emésztési problémát okoz és nem halált. Pillanatnyilag fennálló 2/3-os felhatalmazással a kormány cselekvőképessége teljes birtokában van, ahogy a 16000 lélegeztető gép beszerzése idején is. Azért tartom gyávának, mert a jelen helyzetből fakadó társadalom iránti kötelezettségét próbálja áthárítani az ilyen jogosítvánnyal nem rendelkező munkáltatókra. Ők ezt nem fogják tudni megoldani, mert az egész emberiséget érinti (híradások szerint az állatvilágot is)
"Cirkuszigazgató áll a tigrissel szemben. Tigris! Covid oltás, vagy holnaptól nem lépsz fel!
Tigris: okay, nincs oltás, de a kajám legyen meg minden nap!"
Nem olyan világot élünk, ahol az oltást megtagadók nem érintkeznek közvetlen kontaktban a közösséggel. Nem mehetnek el remetének. Személy szerint nekem az a meggyőződésem, hogy a jelenleg elérhető információk alapján elkerülhetetlen lesz a védőoltások kötelezővé tétele vagy a természetes immunitás (megfertőződés)
A vírus majd eldönti ki hal bele, a választók pedig azt, hogy gyáva volt-e a kormány?
Utolsó stádiumos oltatlanok a végén mutathatják a győzelem jelét, vagy (már későn) revidiálhatják az álláspontjukat. Nem azok a felelőtlenek az országban ahol 10 millió emberből közel 6 millió oltakozott, hanem az 1-2 millió oltható, de oltást megtagadó. A hatalomnak őket kellene ""korlátozni-kizárni" a társadalomból, ahogy a dohányosokat is a vendéglátó helyekről
Egyetértek Önnel, hogy a védőoltások munkáltatói előírása nem ugrasztja össze a munkáltatókat és a munkavállalókat, de erősen vitatom, hogy össztársadalmi szinten ez lesz a megoldás. A jelenlegi hatalom gyáva, hogy a rendelkezésére álló felhatalmazás, cselekvőképesség, vakcinamennyiség és infrastruktúra birtokában azt használja. Ezt próbálja átengedni a munkáltatóknak, akik ezzel nem tudnak és részben nem is akarnak élni.
Lesznek áldozatok.

Glokta 2021.11.12. 14:24:29

@eßemfaßom meg áll: Mondjuk a neve alapján ezt elhiszem neki. Bármilyen hihetetlen számodra, vannak kormánypárti szavazók, akik a járványkezelés az oltások miatt fordultak el a Fidesztől.

Rodney2 2021.11.12. 14:34:04

@G. Nagy László: A románok (és bulgárok) most éppen beelőznek covid kipusztulásban és egészségügyi rendszer összeomlásban. Néhány napja a románoknál már minden harmadik teszt pozitív volt, így igazából fogalmuk sincsen, hogy ki covidos és ki miben fog meghalni hamarosan. Az oltásellenesség és az ikoncsókolgatás kombó megteszi a magáét.
Mindenkit aki azt mondja, hogy Románia elhúzott Magyarország mellett deportálnék Romániába 10 évre. Ha túléli, rángatózó fejű zombiként fog visszatérni (én éltem ott, de megőrülés előtt leléptem :))) )

A cseheknél 68-ban nem volt semmilyen fegyveres felkelés, csak bementek a baráti tankok hogy ejnye. A lengyelek 80-ban egymás között intézték el, mert ez volt az ára, hogy ne jöjjenek a szovjet tankok, sok lehetőség nem volt. Viszont a lengyelek tényleg tömegesen álltak ellen a szovjetnek, főleg vallásos-szakszervezeti vonalon (az ott olyan volt, hogy a Solidarnosc 100 ezres nyilvános miséket rendezett amitől a komcsik elég idegesek voltak). Gdanskban érdemes megnézni a Solidarnosc muzeumot, minden felirat angolul is megvan, illetve a Szent Brigida templomot, az volt a Solidarnosc temploma, abban is van kiállítás. Viszont 1956-ban volt felkelés a lengyeleknél is, de az csak a poznani munkáslázadás volt mert éhesek voltak. Leverték őket max 100 halottal és ennyi volt. De 56 októberében pont ezért a poznaniak küldtek segítséget a magyaroknak, pl vérplazmát is ami elég érdekes. Poznani pályaudvaron van erről egy nagy emléktábla. Lengyelországban a legmeglepőbb helyeken is lehet látni lengyel-magyar emléktáblákat, ők lehet hogy komolyabban élik meg a történelmi barátságot mint a magyarok.

Rodney2 2021.11.12. 14:36:13

@Wildhunt: Szerintem birkamenet nem a Bendelszar. Ugyanúgy elmebeteg büdösbunkó, de Brendelszarnál sokkal ostobább :)

Rodney2 2021.11.12. 14:39:31

@Halibuli: Már több országban döntött úgy az alkotmánybíróság, hogy a kötelező oltás alkotmányellenes. A "fölösleges" áldozatokat írd nyugodtan a "liberális demokrácia" és a "jogvédők" számlájára :) Ja és Soros :)))

Rodney2 2021.11.12. 14:43:20

@Glokta: Biztosan vannak ilyenek is. Próbálom vizualizálni, hogy az Összefogás nevű tömörülésben levő kontraszelektált, degenerált, nettó elmebeteg és hazaáruló seggarcok mennyivel jobban kezelték volna ezt a dolgot :))) Kár, hogy nem lehet létrehozni ilyen párhuzamos univerzumokat, hogy mindenki ott dögöljön meg amit választott magának :)

Halibuli 2021.11.12. 14:44:52

@Rodney2:
Tisztelt Rodney2!
Nincs különbség a jobb vagy baloldali, a konzervatív vagy demokrata, az oltott vagy oltatlan sír mélysége és fájdalma között. Kérem!

2021.11.12. 14:54:30

@Wildhunt:
a többségi akarat érvényesülése a demokrácia minimuma. a piacon az igazgatótanácsi tagokat a többség jelöli. egyetlen neoliberálistól nem hallottam azt, hogy a felügyelőbizottságot a kisrészvényesek képviselőiből adják. orbánizmus semmivel sem elnyomóbb mint az úgynevezett szabad piaci működés. orbán a zrt. felügyelőbizottságaiba kinevezi a haverjait. mert megteheti. a különbség az, hogy a "baloldal" nyrt-ként akarja működtetni az országot.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.12. 15:15:40

@G. Nagy László: "Itt elvekről beszélgetünk, ezek függetlenek a saját preferenciáimtól."

Nem aggódom én érted, van nekem jobb dolgom is annál. Csak az oltást megtagadó ne másokat hibáztasson, mielőtt elpusztul. Ezt rögzítsük és kész. Volt egy olyan sejtésem, hogy akár be is lehetsz oltva. A teljesség kedvéért azért odabiggyeszthetted volna. De akkor vedd úgy, hogy én is elvből írtam.

Nagyjából 3-3,5 millió ember nincs még beoltva egyáltalán. Ebből mindjárt levehetjük az 5-11 év közötti gyerekkorúakat, akiket még most kezdenek oltani. Ott vannak még az 5 éven aluliak korcsoportja is, ők is lejönnek. A maradék az, akik saját döntésből még nem kérték a vakcinákat. Az elsőt sem, de a csak az első és a második. vakcinát is megkapók száma között szerencsére nincs szignifikáns különbség. Ebben a szegmensben elenyésző számban ott vannak az oltatlan nyugdíjasok - őket is levonva marad az az X számú munkavállaló oltatlan ember, akit érint a kormány döntése.

Mit jelent ez az oltatlan lakossági szegmens életvédelem és a munkaerőpiac szempontjából? A nem beoltott elvileg kockázati tényező, a beoltott is ugyanúgy (újra) elkaphatja a fertőzést akár a beoltottól akár oltatlantól, ugyanakkor a beoltatlanokhoz képest elenyésző eséllyel betegszik meg, így életvédelem szempontjából tulajdonképpen nem számít.

Annál inkább számít a gazdaság szempontjából. Egyfelől a lebetegedett (elhalálozott) munkaerő időlegesen vagy tragikus mód végleg kiesik a munkából. Másrészt ha újra korlátozásokat, lezárásokat lesznek kénytelenek bevezetni, azzal szívni fog mind a beoltott és az oltatlan egyaránt, és azért egyedül és kizárólag a szabadságjogaikat rosszkor féltő oltatlan balekok lesznek a felelősek.

eßemfaßom meg áll 2021.11.12. 15:22:29

@G. Nagy László: "1. A kötelező védőoltások ismert és súlyos betegségek elleni kipróbált, bizonyítottan ártalmatlan szerek." a bevezetésükkor nem voltak semmivel kipróbáltabbak, és mindegyiknek van ismert mellékhatása.

G. Nagy László 2021.11.12. 15:24:59

@Rodney2:

"ők lehet hogy komolyabban élik meg a történelmi barátságot mint a magyarok."

Valószínűleg így van. Ezzel együtt is nagyon csípem a lengyeleket, manapság kurucabbak még nálunk is. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden jelentős iparágban hasítanak. Talán túlzóan romantikus az a narratíva, hogy e két nemzet menti meg Európát, de a szívemhez igen közel áll :)

2021.11.12. 15:25:20

@G. Nagy László:
svédországban az éjszaki germánok vannak relatív többségben. dániában a nyugati-árják.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.12. 15:32:08

@Glokta: "Akiket a jóember megfertőz a két hét alatt azokkal mi van? Mert simán lehet, hogy oltatlanként semmi bajod, de megfertőzöl másik százat."
Oltottként is. Épp ezt mondom: sajnos úgy néz ki, hogy az oltás nem csökkenti a megfertőződés és a továbbfertőződés kockázatát."

Az oltás nem vagy csak mérsékelten csökkenti a fertőzés és a továbbfertőzés kockázatát, viszont hatékonyan csökkenti a megbetegedés és a halálozás kockázatát.

Ennél fogva faszság, amit írtál. Nem a fertőzéstől, újrafertőzéstől kell félni, hanem a kórházi kezelést is igénylő súlyos tünetek produkálásától és a haláltól. Azok ellen meg a vakcina védelmet nyújt.

eßemfaßom meg áll 2021.11.12. 15:33:09

@Glokta: "De én úgy emlékszem, hogy 14'-ben a magyarok többsége üdvözölte a háborút" Volt róla népszavazás magas részvétellel?

Emmett Brown 2021.11.12. 15:33:28

@Glokta: pl: az oltottak és az oltatlanok nem egyformán viselkednek, mind a kitettség és a tesztelési hajlandóság kapcsán.

Illetve ami még fontos: a vakcina a súlyosabb tünetektől véd (ezt a kezdetek óta mondják), és ez a számok alapján teljesen megállja a helyét. A "mekkora eséllyel fertőz meg másokat" kérdésre meg ezekből az adatokból nem lehet következtetést levonni.

2021.11.12. 15:40:43

@G. Nagy László:
az, hogy magyarországot és lengyelországot az európai bizottságban kifogták elsődlegesen annak tudható be, hogy ennek a két országnak a jegybankja gdp arányosan jóval több készpénzt generált, mint az "oecd europe" nevű közösség. matolcsy mester leütötte az entert. és a rakás pénzt betolta a haveri bankokba. akik megsorozzák haveri hitelként. és ebből az ügyes üzletemberek jelentős kormányzati, önkormányzati támogatással (anyagi és nem anyagi) részesülnek. az ügyes üzletemberek gdp arányosan többet ne kaphassanak már, mint nyugat-ejrópában. vagy ha mégis, akkor miért is finanszírozzák ezeket a tagállamokat abban az értelemben, hogy részben a nyugat adósodik el a kelet-európaiak helyett. ez miért is jó nekik? nyilván nem jó. és ezt ők úgy mondják, hogy nincs jogállam.

tiltsál ki te gyökér 2021.11.12. 15:55:21

@Glokta: Nincs ugyanannyi fertőzött az oltottak között, ez egy marhaság.
Egyébként tényleg fizikailag nem pattan rólad vissza a vírus, ha oltott vagy. Beléd megy, és elkezd tevékenykedni. A tested meg reagál, sokkal gyorsabban mint egy oltatlan szervezet. Viszont, mivel a szervezet védekezik, ezért kevésbé tud elszaporodni. Na, és akkor ki a potenciálisan fertőzőbb, akiben van egymilliárd vírus, vagy akiben ezermililiárd.

tiltsál ki te gyökér 2021.11.12. 15:57:25

@midnight coder: Na, szóval akkor még egyszer. Azt, hogy 1950ben a gyerekkort vagy kiskorúságot 14. életévét betöltötten határozták meg az az ég világon semmit nem jelent. Egy büntetőjogi kategória. A 14 év egy napos gyerek semmivel sem érettebb meg okosabb mint három nappal előtte. Ez egy határvonal, mert meg kellett húzni valahol.
A 19. századig ez a fogalom nem létezett.
És van az ember biológiája ami alapján nemileg érett lesz - változóan 10 és 14 éves kora között. Ez sok mindentől függ, genetikától, táplálkozástól, de még attól is, hogy nyugodt-e a környezet vagy éppen háború van és stresszes.
A pedofil a serdületlen gyerekek iránt vonzódik - a biológiai gyerekekhez, nem pedig arra izgul, hogy a személyijében elmúlt-e már 14.

A középkorban pedig nem vettek el serdületlen gyerekeket, hanem olyanokat akik már szülőképesek voltak.

tiltsál ki te gyökér 2021.11.12. 16:04:37

@cvsvrs: "a különbség az, hogy a "baloldal" nyrt-ként akarja működtetni az országot."
Aham. Tényleg. Mint ahogy Budapesten is látjuk.
Tényleg, előszedtek ilyen ősfideszes embereket, mint Drazsé, meg Vágó, és be is tolták őket mindenhova.
Meg tök átláthatóan balos és jobbos karöltve akarja épp eladni a városházát, a nép teljeskörű tájékoztatásával.

2021.11.12. 16:16:47

@Glokta:
14-ben debrecenben templomot szenteltek, egyetemet nyitottak. a császár leányunokája tüdőszanataróiumot avattott. eközben a munkanélküliek nagygyűlést tartva tüntettek. a görökatolikus püspökséget felrobbantották. a kommnunisták akartak polgárháborút. nem a munkások, hanem a kommunisták. és elsődlegesen a velük politikai szövetségben álló kapitalisták érdeke volt a háború. weiss manfréd eladja a konzervet és a lőszert. goldberger a kabátot. és ugye a konteó az, hogy a hogy is hívjákok két extrém ideológiával fel akarták számolni a feudalizmust. megszűnt a német-római császárság, az osztrák-magyar monarchia, az orosz cárság és musztafa pasa kiszorítva az európai megszállókat kikiáltotta a török köztársaságot. a magyar feudális uralkodó osztálynak vajon miért akart háborúzni? hacsak azért nem, hogy a monarchiát egyben tartsák. de ez esetben meg kellene mondani, hogy azt kik akarták felszámolni.

2021.11.12. 16:22:11

@tiltsál ki te gyökér:
a fidesz zárt körben adnak hitelt, adnak bérbe, vagy adnak el vagyontárgyakat. ez a zrt. működése. mondván, hogy így jön létre a nemzeti nagytőkések osztályuralma. az ellenzékiek nyíltan dobra vernék ugyanezt. mondván, hogy szabad a vásár. minden eladó. és abból jön létre magyarország nyrt.

2021.11.12. 16:28:15

@tiltsál ki te gyökér:
a kormánypártban egy zárt közben folyik a brutális mértékű teljesítménynélküli meggazdagodás. az ellenzék kinyitná ezt a kört. és ha nem lenne a soros alapítvány idiótizmusa, nem lennének a nyugatról exportált szélbalos faszságok, akkor orbánt már réges régen leváltották volna.

2021.11.12. 16:55:01

orbánnak az a mázlija, hogy nincs olyan politikus, aki azt mondja, hogy szinte mindenben igaza van, leszámítva azt, hogy ezt az egészet csak geci korrupt módon lehet keresztülvinni.

Rodney2 2021.11.12. 17:26:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Te ismert funkcionális analfabéta vagy, nem vitaképes :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.12. 18:08:38

@Rodney2: valszeg, mert az ilyen egy-két éves kamu fikanickek, akik leginkább annyit tudnak hogy deazellenzék (bár az előbbi információk a Csehszlovák és Lengyelországi eseményekről érdekesek voltak) nem igazán hitelesek számomra.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.12. 18:09:57

@Rodney2: meghát gyönyörű ahogy a gazdi seggéből osztjátok az észt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.12. 18:10:53

@Rodney2: ismert seggnyaló vagy, nem vitaképes.... :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.12. 18:11:58

@Rodney2: De amikor még a szocikat szidtuk ugyanezekért, gondolom nem volt probléma.

a nagy hohohorgász 2021.11.12. 18:43:36

@G. Nagy László: sikerült már utána nézni a természeti kincsek tulajdon jogának????

a nagy hohohorgász 2021.11.12. 18:47:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Figyelj, én hinni akarok neked. Mivel te úgy itguru vagy kérlek linket ahol 2010 elottrol írásos bizonyíték van arról hogy szidod az akkori kormányt! Annyi segítséget kapsz hogy hasznalhatod a kurt úrfi, tagaszar, math0, azaz bármelyik nickedet bizonyítékként:)))) hajrá

Rodney2 2021.11.12. 18:52:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ha nem lennél funkcionális analfabéta, akkor fognád hogy 30 éve külföldön élek és nem a fidesz vagy az mszp vagy Soros kegyelméből :)

a nagy hohohorgász 2021.11.12. 18:57:01

@Rodney2: de attól még az orrod akkora hogy beleer vitya seggebe.... bezzeg a független értelmiségi balliberális szavazokkal:))) o1g gyűlölködő, de az hogy ha nem ellenzéki szavazo vagy akkor egy buta vidéki bogatyas szaralak vagy az oké:)))) a 40 millió román sem volt gyűlölködő meg az o1g sem:)

2021.11.12. 19:05:32

@Rodney2:
a fidesz lényegében a támogatások kiszórásával államcsőd közelébe vezeti az országot. medgyessy 100 napos és gyurcsány 100 lépés programja lett újratöltve azért, hogy megnyerjék a választást. és a hogyan továbbra nincsenek elképzelések. az ellenzékben sem akkor ha esetleg ők nyernék a választást. és itt orbán racionálisan egy dolgot tehet. azt, hogy lölőéknek kell beáldozni a vagyonból. mert ha azt mondja, hogy soros ármánykodása, akkor azt aligha hiszik el neki.

Rodney2 2021.11.12. 19:14:52

@cvsvrs: Ez egyáltalán nem így van: simán elbírja a post-covid gazdaság ezt az osztogatást (ezért nincsenek újra lezárások, business as usual, GDP nő mint a picsa, új beruházások naponta, stb) A kurva nagy hitelt azért vették fel, hogy ne legyenek zsarolhatók buzulás és migráncs ügyben az EU pénzekkel. Majd a választások után ez is megoldódik. Ha nyer az ellenzék, akkor bevezetik a kötelező nemváltást az óvodában, beengedik a nigger csordákat és a közpénzek feletti rendelkezést átadják a Soros-ügynököknek. Innentől kezdve dől majd az EU pénz,amiből szépen visszafizetik a hiteleket. Ha meg Viktor győz megint, akkor majd valahogy megoldja ezt is (van néhány ötletem)

Rodney2 2021.11.12. 19:16:46

@a nagy hohohorgász: az orrom genetikai okoból olyan amilyen, most miattad megint össze kell ülni a zsidó világtanácsnak hogy elitéljék a magyar fasiszmust és antiszemitizmust. Szegényeknek semmi nyugtuk nincsen :)))

tiltsál ki te gyökér 2021.11.12. 19:19:25

@cvsvrs: Végigolvastam a sok sületlenséged, csak egyre reagálnék:
"a támogatások kiszórásával államcsőd közelébe vezeti az országot"
"itt orbán racionálisan egy dolgot tehet. azt, hogy lölőéknek kell beáldozni a vagyonból."

Nos, Lölökének a vagyonát 455 milliárdra teszik. Most abba ne menjünk bele, hogy ez nem ott van a párnacihában, hanem mondjuk tőzsdén jegyzett cégének a részvényei éppen mennyit érnek, vagy hogy ki mire becsül fel egy ingatlant. Szóval 455 000 millió. Ez a tízmilliós országban 45500 Ft/ fő. Komolyan azt gondolod, hogy államcsőd esetén ennyi, vagy ennek egy része kellene, hogy kijöjjön belőle az ország? Beszélsz összevissza.
Csak szólok, hogy a teljes államadósság 47 ezer milliárd.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.12. 19:47:46

@Rodney2: faszom tablet! Szóval ezt még nem olvastam tőled.
Aha, tehát éldegélsz mondjuk kint németben:Hűha, bántsák a vityát, na gyorsan regelek...! :)

2021.11.12. 19:49:15

@Rodney2:
a tiszántúlon a köznép lölőnek fizeti a villanyszámlát, az újságszámlát, lölő építi a vasútat és a kelet-magyarországra érkezők fele részben lölőhöz járnak szállodába. ez teljesítmény nélküli gazdagodás. és erre az a válasz, hogy ez kell ahhoz, hogy szét tudják verni a soros alapítányt és annak kapcsolt részeit. mert a nemzeti nagytőkések vagyona nélkül nem megy. valahogy fel kell venni a versenyt mondjuk a bertelsmann csoporttal, ami egy 30 milliárd dollár felett diszponáló médiakonglomerátum. és ez csak egy tőkealap. amelyeknek társadalmi programja van.

rendben van. de ezeket a fidesz nem verte szét. hanem lölő lenyúlta a pénzt. oszt jónapot. és ha gazdasági problémák lesznek, akkor ezt a kérdést a jobboldali választók is felteszik. amire persze lehet azt mondani, hogy soros újabb támadásba lendül, meg azt is, hogy visszatér a gyurcsány. és ha látják, hogy orbán továbbra is erős kezű politikus, akkor a brüsszeliták engednek. mert az unió szétverése nekik se lenne jó. és a bezsebelt eu támogatásokkal a forintgazdaság egyenesbe állítható. lehet. ez az egyik forgatókönyv.

és a másik, hogy elszáll az infláció, be lehet fagyasztani az üzemanyag árakat, a mol leértékelődik, elszállnak az igatlanárak, az otp felelőtlenül osztogatja az államilag támogatott hiteleket. kínából nem jönnek az olcsó tömegtermékek. miközben a német gyáriparosok beruházásai késlekednek. és a válság ahogyan régen mondták "begyűrűzik". mert most a fideszben is a "régi jól bevált" kommunista módszereket alkalmazzák csak hazafias arcéllel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.12. 19:54:31

@a nagy hohohorgász: van az 2010 ben/után is szerintem!:)
Csak egy másik nevem van de egy sem a felsoroltak közül de ezt te is tudod. :)
Nincs legalább öt nickem, mint neked. És sajnos nem vagyok it guru.
De ezt már akkor megbeszéltük amikor volt normális blogszféra, és "te" még sehol nem voltál.
De megint egy kamunicknek magyarázok.

2021.11.12. 20:01:38

@tiltsál ki te gyökér:
az ellenzék lölőt lámpavasra verné. csakhogy jelenleg nincs államcsőd. és ha beáll egy csődközeli állapot, akkor szerinted nem mondanák azt az emberek, hogy szedjék el a pénzt tőle. egy ilyen helyzetben akkor jár jobban ha önként adományoz. és ez az állapot könnyen bekövetkezhet. azért, mert az osztogatással szinte csak a fogyasztást öszönzik azért, hogy választást nyerjenek. pontosan azt csinálják, amit a baloldali kormányok.

a fidesz behúzhatja 22-t. de egyelőre nem látni a perspektívikus elképzeléseket. ellenkormányzás folyik. jönnek a migránsok, lmbtq, stb.

Rodney2 2021.11.12. 20:21:38

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Dehogy élek a hanyatló Nyugaton :))) voltam ott eleget. Amióta nem kell dolgoznom, azóta főleg Lengyelországban élek. Szuper jó hely, ha az embernek van elég pénze.
Németeknél a migránsok leölik a keményen dolgozó lengyel kamionost aztán a kamionjával száguldoznak a sétálóutcán. Nem jó hely. Brüsszelben az utolsó terrorhullámnál kétszer is majdnem elkaptak, éljen ott akinek 10 élete van :)))

Lengyelországról egy pár dolgot: földrajzilag fantasztikus, van minden hosszú homokos tengerparttól nagy hegyekig, romantikus tóvidéktől vadregényes őserdőkig (ahol még medve farkas és bölény is vadon él) Kultúrálisan meg eszméletelen. Pl Gdansk (Danzig) volt a legnagyobb Hansa város, 15 gótikus téglatemploma van (Backsteingotik) közte Európa legnagyobb ilyenje. Malbork Európa legnagyobb középkori téglavára (az volt a német lovagrend központja). Wroclaw is kb hasonló, ott is megvan a 15 gótikus templom :) Krakkó az kb olyan mint Firenze, csak a Wawelnek nincsen párja és a katedrálisukban ott van sorban az összes király sírja a középkortól, ilyen se nagyon van máshol (kb olyan mint a Westminster Abbey). Nem véletlen, hogy még pandémia idején is TELE van olasz és spanyol túristákkal. Varsóban 3 olyan királyi palota van full korabeli berendezéssel amilyen Magyarországon egy sincs. Nem főváros központú, hanem teljesen decentralizált a gazdasági és kultúrális élete ami ezért sokkal virágzóbb. Ahogy a kicsit megzüttyent Kaczyński mondja, nem is kell innen külföldre menni, megvan itt minden szép és jó :))) Szóval nem egy Magyarország, na.

tiltsál ki te gyökér 2021.11.12. 21:22:00

@cvsvrs: "ha beáll egy csődközeli állapot, akkor szerinted nem mondanák azt az emberek, hogy szedjék el a pénzt tőle."
Nem tudom, hogy mit mondanának az emberek. Azt tudom, hogy most mit magyaráz az ellenzék, hogy itt aztán aranyból lenne a kerítés is, csak a lölö ellopta. Aztán majd visszaveszik, aztán majd mennyire jó lesz mindenkinek. Aztán ha elszednek tőle mindent, akkor kiderül, hogy hú, 45 ezer forint/fő az a rettenetes nagy lenyúlás.

tiltsál ki te gyökér 2021.11.12. 21:24:14

@Rodney2: Sivatagjuk is van, ne hagyd ki.
"van minden hosszú homokos tengerparttól"
Csak azon a tengerparton kurwa hideg van.

Rodney2 2021.11.12. 22:10:11

@tiltsál ki te gyökér:
Amikor én voltam 30 fok volt és a víz is elég meleg volt (augusztus) Timing is everything :) Egyébként nem vagyok beachen rohadó tipus, csak for the experience :)
Vicces volt nézni november végén Cipruson ahogy az angolok boldogan füdőztek, végre otthon érezték magukat (kinn volt kb 25 fok)
Te menjél a Balatonra és élvezzed az északbalkáni kultúrát :)

@a nagy hohohorgász: én is mindig ezt mondom a global warming miatt sikoltozóknak. Már alig várom :))) Valahol olvastam, hogy 60 év alatt fél fokkal emelkedett a hőmérséklet. Szerintem mindjárt itt lesz a világvége. A kis Grétának nem kellett volna kimaradni az iskolából amikor az elemi matematikát tanították.

a nagy hohohorgász 2021.11.12. 22:16:32

@tiltsál ki te gyökér: amúgy tudod milyen jó a Balti tengerben fürödni nyáron, körülöttem ndks lelkű lányokkal, miközben te az 50 fokban 1m2en próbálod a testedet mainstreamre égetni és az egészet a Facebooknak csinálod és te sem élvezed:)))

tiltsál ki te gyökér 2021.11.12. 23:46:34

@a nagy hohohorgász:
Igen, csak ha kijössz a kurwahideg Balti tengerből, akkor az ndks lányoknak marhára nehéz megmagyarázni, hogy az a pici valami működőképes.

Wildhunt 2021.11.13. 07:43:09

@cvsvrs: nem volt jelentős többlethalálozás mostanhoz képest. Nézd meg az adatokat.

G. Nagy László 2021.11.13. 09:13:09

@cvsvrs:

"orbánnak az a mázlija, hogy nincs olyan politikus, aki azt mondja, hogy szinte mindenben igaza van, leszámítva azt, hogy ezt az egészet csak geci korrupt módon lehet keresztülvinni. "

Ez mekkora igazság! Ebben az egy mondatban szinte minden benne van!

2021.11.13. 09:29:10

@Wildhunt:
a ksh egy hónap késéssel közli az összesített halálozási adatokat. nehéz ezt eldönteni.

errefelé tavaly tavasszal a harmadik hullámban állítottak fel egy hűtőkonténert a krematórium mellett. és most is ott van a konténer. egy hónapja rendelték meg a határon túlról áthozott betegek miatt.

alöksz róz 2021.11.13. 10:57:20

"az átlagpolgár a mai napig nem képes különbséget tenni szabadság és kényszer; saját döntés és kötelező diktátum között." - erre te se vagy képes.

alöksz róz 2021.11.13. 11:27:15

@Halibuli: "Most kellene az egész országra kiterjedő kötelező oltást törvényileg előírni, mert van elég vakcina." - olyan vakcina, ami nem felel meg a kötelező biztonsági előírásoknak, amiért a gyártó nem vállal semmilyen felelősséget, és amiért a kormányok sem vállalnak semmilyen felelősséget.
ezt tennéd kötelezővé.

alöksz róz 2021.11.13. 11:32:42

@Sir Gombóc: "az oltottak esetében jóval kisebb a súlyos megbetegedés és az elhalálozás kockázata!" - milyen életkorban? nem mindegy.

(nem mindegy, hogy a fiatalabbak esetében a koronavírussal összemérhető veszélyességű az oltások mellékhatása)

Wildhunt 2021.11.13. 12:43:11

@cvsvrs: nem nehéz. Az oltások nem hoztak jelentős (legalább 20-30%) csökkenést a halálozások számában. KB semmit nem érnek a statisztika alapján.

2021.11.13. 12:50:25

@Wildhunt:
itt egy diagram a legutolsó ksh adattal bezárólag.
i.ibb.co/0tCKKCK/hal-loz-sok-sz-ma.png
ez alapján nem nagyon lehet eldönteni. mert nem látni, hogy a 2021-es görbe merrefelé tendál. ha a kék közelében marad, akkor az oltás működik. ha a piroshoz tart, akkor nem. ha közte, akkor működik is, meg nem is. kinek kinek az ő hite szerint.

taga20 2021.11.13. 15:05:46

@G. Nagy László: elvette a maradék eszedet, a csutigeci iránti rajongásod.

kevés olyan embert láttam, aki ilyen rövid idő alatt épült le, mint te.

jövő ilyenkor, szégyellni fogod magad.

uploads.disquscdn.com/images/3e937b9399b129de18ad878d97f6916db749e252506442fec0ccf69327b294f0.jpg?w=800&h=467

2021.11.13. 15:16:01

@Wildhunt:
tavaly ilyenkor lépett életbe a lockdown. tilossá vált mindennemű gyülekezés, iskolák, éttermek, szállodák bezártak, korlátozták az üzletek nyitvatartását, éjszakai kijárási tilalmat rendeltek, stb. és most ez nincs. lényegében ezt a nagyrészt fizikai védekezést felváltotta egy kémiai (az oltás). ennek következtében a kórházi megbetegedésnél nagyon hasonló felfutást tapasztalunk, mint tavaly.
i.ibb.co/z7BYHtL/k-rh-zi-poltak-covid.png
ennek a görbének nem látjuk a végét. az összhalálozásról pedig október 17-ig van ksh adat. és addig jelentős mértékű többlethalálozás nem mutatkozott, ami nem azt jelenti, hogy később nem lehetséges. ha a mortalitás hasonló lesz, mint tavaly ilyenkor, akkor 60%-os vakciáció annyit ér, mint az akkori lockdown. azzal, hogy többen átestek a betegségen, ez egy új variáns. korrektül nehéz összehasonlítani.

Wildhunt 2021.11.13. 16:13:24

@cvsvrs: ne haragudj, de ez így hülyeség. A 60% feletti oltottságnak ugyanis a halottak számán látszania kellene akkor is, ha 3-4x annyi megbetegedés lenne. Vagyis a halottak /kezeltek arányának drasztikusan csökkennie kellene.

2021.11.13. 18:19:18

@Wildhunt:
a kórházi ápoltak és az átoltottság egy diagramon.
i.ibb.co/54b8mj7/k-rh-zi-poltak-oltotts-g.png
ebből azt látjuk, hogy télen el kezdtek oltani. és a járvány nyár elejére megszűnt. lehet, hogy azért, mert kisütött a nap. és amíg elég erősen sütött napközben addig a vírus nem terjedt annyira. mert a járványnak van szezonalitása.

a népesség 60%-a be van oltva. nem a vírus, hanem annak egy része a tüskefehérje támadása ellen. és most nem rendeltek el lezárás ahogyan tavaly ilyenkor. és most fog kiderülni, hogy az oltás mit ér. lesz-e olyan védelmi hatása, mint a lezárásnak. ha nem, akkor lehet mondani, hogy ez az oltóanyag nem működik túl jól.

Bandibacsi34 2021.11.13. 18:54:44

@Rodney2: En csak Krakkoban es Zakopaneban voltam. Azok elegge "unalmas"-ak voltak. Persze lehet helyikent mas a helyzet.

Rodney2 2021.11.13. 19:07:16

@Bandibacsi34: Ez izlés dolga. Pl aki képes elmenni Dubaiba, annak teljesen felesleges megnézni Lengyelországot (vagy akár Olaszországot) :)))

taga20 2021.11.13. 19:19:10

@Rodney2: "Pl aki képes elmenni Dubaiba,"

a nerribanc bandád ott veriki!

Rodney2 2021.11.13. 19:28:08

@taga20: Pont azért írtam :) de te szellemi fogyatékos vagy és belőled sem nézem ki, hogy egy kultúrhelyen az első kocsmánál tovább jussál :)))

taga20 2021.11.13. 19:36:01

@Rodney2: szopjon le a demeter,vagya német!

hülye vagy nercigány a kurvaanyádba!:))

Rodney2 2021.11.13. 19:37:43

@taga20: Egyébként az első lesifotó amin Lölö és Andika kézen fogva andalog, valahol Pugliában készült ami az egyik kedvencem (volt, amikor még nem jutott minden négyzetméterre egy nigger migráns Soros Gyuri igyekezetének és pénzének hála). Nászút meg Dubaj. Fene érti ezeket.

birkamenet 2021.11.13. 19:42:26

@Rodney2:

És azt is tedd hozzá te félkegyelmü csrögősipkás bohóc, hogy Lengyelország legfőképp azért jó hely neked, mert te a szellemileg leszálékolt nagyonkorai nyugdíjas abból a 100 ezer forint nyugdíadból ott jobban kijössz, mint az egykori magyar zsákfaludban. Nyugaton meg ugyebár már 3 napon után éhen halt lennél alig 30 évi lumpenségi munkaviszony és 128 matematikai világbajnoki győzelem (sic!) után.

Ja kérem, a magyar blogvilág egyik leghirhedtebb elmebetegjét a bulgár sárgaházban ápolják, téged meg a lengyelben. Egyikőtöknek se jutott a megfelelő ellátásból.

taga20 2021.11.13. 19:43:37

@Rodney2: cigány, sorosgyuribá, ha mekhal, mi a faszt fogtok csinálni?

elköltöztökn kazasztánba, vagy mi a kurvaanyádat foksz csinálni?:)))

Rodney2 2021.11.13. 19:51:27

@birkamenet: Látom nagyon megviselt, hogy nem vitted semmire és egész életedet egy északbalkáni pöcegödörben kell töltened :)

taga20 2021.11.13. 20:14:24

@Rodney2: látom megvisel, hogy a csutigeci gazdádat szopkodod:)))

u.i.: látom nem vagy full primitív állat, de úgy viselkecc!

mi ebben a jó neked? moszkvából tolod, vagy honnan?

Wildhunt 2021.11.13. 20:45:29

@cvsvrs: igen. A légúti megbetegedések nyáron szinte megszűnnek. Most meg visszajöttek, oltástól függetlenül.

alöksz róz 2021.11.13. 21:17:51

@taga20: "sorosgyuribá, ha mekhal, mi a faszt fogtok csinálni?" - örvendezni

a nagy hohohorgász 2021.11.13. 21:21:10

@taga20: Tagbaszakadt tagaszar megjottel te is, kurt úrfi már beegett:)? Lesz itt olyan dinom danom.

alöksz róz 2021.11.13. 21:33:04

@a nagy hohohorgász: "kurt úrfi már beegett:)?" - az mindig beég.

2021.11.13. 21:59:56

@Wildhunt:
ha lezárás nélkül annyi megbetegedés lesz, mint lezárással, akkor az oltás valamennyire működik. ha nem, akkor nem.

alöksz róz 2021.11.13. 23:19:30

@cvsvrs: vagy mindkettő teljesen mindegy :-)

Wildhunt 2021.11.13. 23:26:31

@cvsvrs: nem igaz. A svédek alapján ugyanis lezárás nélkül is kb ugyanannyi a megbetegedés mint lezárással. Meg mint oltásnál.

2021.11.14. 09:50:00

@Wildhunt:
ezek szerint a lezárás se ér semmit? a szlovákok mindenkit leteszteltek. és utána mennyi lett a megbetegedés? ugyanannyi, mint magyarországon vagy még annál is több. ezek szerint a teszt se ér semmit.

2021.11.14. 10:32:54

@Wildhunt:
debrecenben 2020. február 29-én hajnalban leszállt egy wizz air gép milánóból. amin egy brit férfi fertőzött volt. ő volt a 2. számú fertőzött magyarországon. márc, ápr, máj, jún hónapokban összesen 22 fertőzött volt a megyében.

vélhetően a lockdown gátolta a vírus terjedését. nem kicsit. aztán egy másik kérdés, hogy utána feloldják a zárat. a fertőzésen előbb-utóbb mindenki átesik. ennyiben nem ér semmit. és lehet kérdezni, hogy mégis mi a francnak korlátoztak. kis túlzással ki se volt szabad nézni az ablakon úgy, hogy a településen egyetlen egy fertőzött sem volt. egy se. tapsoltak az emberek. hogy milyen hősies küzdelmet folytatnak az orvosok. az első hullámban a lezárás brutálisan jól működött errefelé. túlságosan is. mert lazult a fegyelem, jötten a feloldások és utána a járvány a környező településeken végigsöpört.

alöksz róz 2021.11.14. 15:27:59

@cvsvrs: "vélhetően a lockdown gátolta a vírus terjedését. nem kicsit. aztán egy másik kérdés, hogy utána feloldják a zárat. a fertőzésen előbb-utóbb mindenki átesik. ennyiben nem ér semmit." - van olyan következménye is a lezárásnak/távolságtartásnak (plusz maszkhordás, kézfertőtlenítés), ami nincs reklámozva, hogy minden fertőzésre fogékonyabb lesz a népesség.

alöksz róz 2021.11.14. 18:04:21

@cvsvrs: pont nem volt túl jó a helyzet tavasszal.
pár hónap korlátozás maszkviselés fertőtlenítés után. van az éremnek másik oldala is, csak az nincs nagyon reklámozva. (bár egy cikk volt az indexen, az influenzáról.)
előbb-utóbb dönteni kell, mi az "ami még belefér"

baalint1 2021.11.15. 18:18:42

@G. Nagy László:
Az oltással kapcsolatban már korábban kifejtettem a véleményemet. Van amit jól csinált a kormány, van amit nem. Ha tényleg az számítana, hogy ellentmondjak a kedvenceidnek, akkor lehetnék oltástagadó, járványtagadó.

Ellenben te olyan "libertárius" vagy, akit zavar, ha az állam nem engedi, hogy egy nyilvános étteremből kizárják a négereket, viszont az teljesen rendben van, ha a benzinkutak számára hatósági árakat írnak elő, és még arra is kötelezi, hogy akkor sem tarthat átmenetileg zárva, ha azon az áron vesztesége keletkezne.

Bocs, te vagy nem vagy libertárius, hanem szimplán kommunista, vagy akkor is megvéded a kedvenceidet, ha a te elveiddel ütközik, amit csinálnak. Veled ellentétben én nem egyszer kiálltam az ellenzék balos faszságaival szemben, lásd pl. alapjövedelem, szociális bérlakás rendszer, adóemelés, az ellenzék egy részének egészségügyi elképzelései (minden legyen szerintük 100%-ban állami).

G. Nagy László 2021.11.16. 00:45:19

@baalint1:

"Ellenben te olyan "libertárius" vagy, akit zavar, ha az állam nem engedi, hogy egy nyilvános étteremből kizárják a négereket, viszont az teljesen rendben van, ha a benzinkutak számára hatósági árakat írnak elő, és még arra is kötelezi, hogy akkor sem tarthat átmenetileg zárva, ha azon az áron vesztesége keletkezne."

De ez nem igaz. Kurvára zavar az árplafon és még annál is jobban piszkálja a csőrömet a vonatkozó rendelet. Abszolút önkényes belenyúlás a piacba, minden sejtem tiltakozik az ilyennel szemben.

Rodney_2 2021.11.17. 06:42:16

@tiltsál ki te gyökér: még nov 12 reggel volt:
én: "31 éve figyelem ahogy a Nyugat kinyírja magát," mire te:
"Az a durva, hogy az elmúlt 5-8 évben mennyire begyorsult a folyamat. 2000ben még szuperhatalom volt Európa, erős gazdasággal, most meg a gazdag részeg nagybácsi a lagziban, akit mindenki hülyének néz és kiröhög, de még van némi pénze.
És ezt nem külső hatások, nem katasztrófa, nem valami rendkívüli dolog idézte elő, hanem a saját hülyeségünk"

Én 1993-4 körül már tudtam hogy a UK-nak esélye nincs és 1997-ben magyarázták el nekem valahol a Ruhr vidéken, hogy hogyan hal meg Németország. Aztán tényleg :((( Franciaország, stb... tényleg direkt magukat nyírják ki. Darwin díj
Ez tényleg egy olyan dolog ahogy a civilizációk ciklikusan felemelkednek majd megdöglenek. A sok agyhalott ott tart, hogy a "nyugat" milyen jó hely, magasak a fizetések, elég nagy gazdagság van. Csak azt felejtik el, hogy a nyugat meggazdagodása nem a (túltolt) buzulás, feminizmus, emberi jogi idiotizmus, niggerfaszszopás stb eredméye, hanem pont ezek ellenkezője (a niggereket leölték vagy adták-vették, a nők szakmányban szültk a katonát, tengerészt és iparost, stb) Azóta már csak lefele megy. És ezt kb minden makro idősor jól mutatja. Érdemes megnézni a térség katonai, politika és gazdasági súlyának változását az elmúlt 200-300 évben. Magáért beszél.

Glokta 2021.11.18. 01:07:46

@Rodney2: "Ez egyáltalán nem így van: simán elbírja a post-covid gazdaság ezt az osztogatást (ezért nincsenek újra lezárások, business as usual, GDP nő mint a picsa, új beruházások naponta, stb) A kurva nagy hitelt azért vették fel, hogy ne legyenek zsarolhatók buzulás és migráncs ügyben az EU pénzekkel. Majd a választások után ez is megoldódik."

Hát én nem látom ilyen pozitívan a helyzetet. Az infláció és a költségvetési hiány is az egekben van, 22'-ben is a legrosszabbak közt lesz az EU-ban, hitelből megy a választási osztogatás és most már a piacot is baszogatják (lásd benzinkutak lefoglalása). Konkrét elképzelés nincs (korábban, amikor Varga Mihály irányított, még volt), a választás megnyerésének van minden alárendelve.
Valahogy engem ez a 2006 előtti választásra emlékeztet, ahogy cvsvrs is írta.
Persze szerintem is jobban jönnek ki ebből, mint az akkori kormány, de úgy érzem, akárki nyer, szarban lesznek.

taga20 2021.11.20. 17:05:57

@Rodney2: mennyi retardált fityeszretek bassza itt a rezet!
többek köszt te is, meg a bloggazda!:)))

Rodney_2 2021.11.20. 19:28:51

@taga20: Szerencse, hogy te mindig részeg vagy, így nem hasznos időt pazarolsz el az értelmetlen blogbejegyzéseiddel :)
süti beállítások módosítása