Ha nem utaznék metróval néhanap, sosem találkoztam volna a fenti hirdetéssel. A Kossuth térhez érve akadt meg a szemem a No Fluff Jobs nevű szervezet aprócska plakátján, s egészen a Déli pályaudvarig fogva is tartott. Muszáj volt utánanéznem, mi is ez az egész.

A "tiszteljük egymást!" elnevezésű kampány jelenleg három országban - Lengyelországban, Csehországban és hazánkban - fut, azzal a deklarált céllal, hogy a munkaerő-toborzás sztenderdjei jelentősen megváltozzanak. A honlapra látogatva találkozhatunk azon kívánalmakkal, melyek - a kampányt folytatók szerint - átláthatóságot és tiszteletteljes bánásmódot biztosítanak minden munkára jelentkező számára.

MINDEN ÁLLÁSHIRDETÉSBEN LEGYEN BÉRSÁV!

Kezdjük a fő üzenettel! Ami engem illett: a munkáltató székében ülve több száz állásinterjún vagyok túl. Soha, egyetlen alkalommal sem adtam meg semmiféle előzetes információt a meghirdetett álláshoz tartozó javadalmazás kapcsán, és ha rajtam múlik, a jövőben sem fogok. Aki ilyet javasol, valójában azt kéri, hogy a hirdető fegyvertelenül induljon csatába. Muszáj látni: minden licitálós játékban azé az előny, aki később szólal meg. (A pókerben az osztógombon ülő játékos beszél utoljára, s nincs az a valamirevaló szerencsevadász, aki ne ismerné fel ennek ezernyi áldását.) Minden interjú során eljön az a pillanat, amikor megkérdem a jelöltet: "Mi az a pénz, amiért hajlandó reggelente felkelni és ellátogatni hozzánk?" A válaszból sok minden kiderül. Határozottság avagy bizonytalanság; a munkaerőpiaci viszonyok ismerete avagy teljes homály; illetve az, hogy az illető miként látja, miként árazza be önmagát. (Előfordul, hogy egy-egy pályázó visszakérdez, de teljességgel kizárt, hogy hagyjam magam. Muszáj, hogy ő nyilatkozzon először.) Sosem fogok felvenni senkit, aki mélyen a piaci szint alatti jövedelemigényt jelent be, de olyat se, aki túlzó álmokat kerget. Jellemzően a középmezőny legrátermettebb aspiránsával kötök szerződést. Ugyanezt a metódust alkalmazzák a legtöbb tendernél is: a vállalási ár többnyire igen nyomós szempont; a kiugró szélsőségeket mindig érdemes lemetszeni. Ami pedig a transzparenciát illeti: most képzeljük el azt a beruházási pályázatot, ahol a kiíró előre megadja az árat... Az egész versenyeztetési eljárást herélnék ki ezáltal. Ugyanez történne a munkaerőpiacon, ha a bérsáv előzetes közlése kötelezővé válna. Hitem szerint nagyon is elvárható minden munkavállalótól, hogy szakterületének átlagos piaci bérszintjével tisztában legyen, valamint azzal is, hogy ő maga mit ér. Arról nem is beszélve, hogy már eleve minden sejtem tiltakozik a gazdasági szereplők szabadságának bármiféle megnyirbálása ellen.

A MUNKAVÁLLALÓ KORA NE LEGYEN HÁTRÁLTATÓ TÉNYEZŐ!

No persze. És legyen világbéke! És ne essen hétvégén, amikor grillpartit tervezünk... Ha léteznek értelmetlen kívánalmak, úgy az effajta, vágyvezérelt ideák mindenképpen ezek közé sorolhatók. Az ilyesmit még megfogalmazni sem érdemes, hiszen amelyik munkáltató konkrét elképzeléssel bír a keresett munkaerő életkorát illetően, úgy azt érvényesíteni is fogja. Legfeljebb nem közli az elutasított jelöltekkel, hogy túl vének, vagy túl ifjak voltak. Egy szoláriumot üzemeltető vállalkozó például joggal gondolhatja úgy, hogy egy fiatal, feszes bőrű, napbarnított lány nagyobb forgalmat ígér, mintha egy nyugdíjast ültetne a recepciós pultba. De olyan is előfordulhat, hogy egy magas pozíciót betöltő papucsférj annyira retteg betegesen féltékeny feleségétől, hogy kizárólag idős titkárnőket alkalmaz. Akárhogy is: soha nem fog kiderülni, ha valaki az életkora miatt szenved hátrányt. Mi több: minél erőteljesebben követeljük a politikailag korrekt kommunikációt, annál jobban ártunk azoknak, akiket védeni szeretnénk. Mert ha egy hirdető nem lehet kellően őszinte, úgy azok is jelentkezni fognak, azok is elküldik önéletrajzaikat, azok is energiát és reményeket pazarolnak az ügyre, akiknek eleve esélyük sem lehet.

NE HANGOZZON EL ILLETLEN KÉRDÉS EGY ÁLLÁSINTERJÚN!

Ez talán még az eddigieknél is nagyobb ökörség. Először is: ki lesz az, aki megmondja, hogy mi számít illetlenségnek? Soha, senki nem fogja ilyen bátran felvállalni a diktatórikus cenzor szerepét. Másodszor: Létezik jó pár olyan szakma, ahol elkerülhetetlenül felszínre kerülnek olyan kérdések, melyek a prűd átlagember számára igencsak sikamlósnak tűnnek. Ha egy vállalkozó masszázsszalont vagy bordélyházat működtet, esetleg felnőttfilmeket forgat, ott bizony lesznek illetlen kérdések minden egyen kasztingon. Harmadszor: hagyjuk is a szolgáltató és a művészeti szektorok extrém ágait, s maradjunk a leghétköznapibb állásoknál! Miért is baj az, ha az interjúztató tapintatlan? Nem jobb a jelöltnek, ha már a kezdet kezdetén megismerkedik a vállalati kultúrával? Ha álláskeresőként kínosan érezném magam egy felvételi beszélgetésen, még hálás is lennék, hogy idejében megszólalt a vészcsengő, s még véletlenül sem fogadnám el a felkínált pozíciót. Jómagam - amint fent már említésre került - többnyire a másik oldalon ülök, s bevallom: a lehető leggátlástalanabbul kommunikálok minden pályázóval. Nem tudom, hogy a No Fluff Jobs szerint illetlen-e, de az interjúk során többnyire be szoktam szúrni a sztenderd kérdések közé olyanokat is, mint hogy "mikor volt a mohácsi csata?" avagy "ki írta a Bűn és bűnhődés című regényt?" Olyan is előfordult már, hogy egy jelölt véletlenül az én helyemre ült le, ezért megfordítottam a szerepeket és kértem, hogy - ha már így alakult - ő felvételiztessen engem... "Eljönnél velem randira?" - kérdi az interjúztató a főhősnőt (Emma Watson) A kör című, 2017-es filmben. "Ez nagyon nem ide illő." - válaszolja a lány egyszerű diplomatikussággal, s ezzel át is megy a vizsgán. Számtalan jópofa és tanulságos helyzetet teremthet, ha az ember mer - akár illetlenül viselkedve - kimozdulni a szokásos sémák és rutinok világából. Ezek a szituációk sokkal biztosabb válaszokat szülnek a legfőbb kérdés kapcsán, hogy szeretnénk-e egyáltalán együtt dolgozni a jövőben.

AZ ÁLLÁSHIRDETÉSEK LEGYENEK TRANSZPARENSEK ÉS ŐSZINTÉK!

Bár erőltetni ezt sem érdemes, de ez legalább végre olyan felvetés, amelynek tartalmával maradéktalanul egyet lehet érteni. A kampány honlapján ki is hangsúlyozzák, hogy a klasszikus álláshirdetések hemzsegnek a semmitmondó frázisoktól: "fiatal, dinamikus csapat", avagy "európai szintű munkakörnyezet", esetleg: "érdekes projektek, izgalmas feladatok". Az ilyen általánosságok nem csupán arról árulkodnak, hogy a HR-es kollégába csipetnyi kreativitás sem szorult, de van egy olyan üzenete is a dolognak, hogy ez egy kötött műfaj, kőbe vésett szertartásrenddel. E pontban igazat kell adni a No Fluff Jobsnak, ezt az ostoba, béna, terméketlen stílust valóban érdemes volna kukázni. Nem állítom, hogy egy rövidke álláshirdetésbe minden lényeges információt bele lehetne préselni, és azt sem, hogy minden titokról azonnal le kéne rántani a leplet. Azt viszont határozottan, hogy a kenetteljes mellébeszélés nem csupán megmosolyogtató és haszontalan, de egyenesen kontraproduktív is lehet.

Ami engem illet, én minden világjobbító kezdeményezést örömmel veszek. Ha a No Fluff Jobs szerint javaslatai boldogabb társadalmakat eredményeznek, úgy hajrá, kampányoljanak bátran! Igen ám, csakhogy a szervezet aláírásgyűjtésbe is kezdett, mégpedig azzal a céllal, hogy első számú üzenetükből EU-s törvény kerekedjen. Nos, ez az a pont, ahol a kampány elveszíti mindazok támogatását, akik józan erkölccsel bírnak. Az evolúció - és azon belül a társadalmi-gazdasági evolúció - ugyanis úgy működik, hogy minden változás önmagától is fennmarad, ha életképesnek és hasznosnak bizonyul. No de akkor miért kell törvénybe foglalni? "A kampány arra kíván rávilágítani, hogy a fizetési bérsáv megadása az álláshirdetésekben a munkáltató és a munkavállaló közös érdeke." Valóban így lenne? Akkor miért kell erőnek erejével kikényszeríteni? Elég, ha a munkáltatók egy szűk csoportja rájön, hogy ez számukra milyen frankó, s máris futótűzként fog elterjedni a teljes munkaerőpiacon. Az a tény, hogy a No Fluff Jobs e kezdeményezést a központi hatalom segítségével kívánja lenyomni a piaci szereplők torkán, egyértelműen annak a jele, hogy saját kampányszövegét sem hiszi el. No de nem ez az egyetlen ellentmondás. Ha alaposan megnézzük a fenti javaslatokat, azt fogjuk látni, hogy azok is összeférhetetlenek egymással. Olyan ugyanis nincs, hogy egyszerre kívánunk őszinteséget, miközben minden oldalról szűkíteni kívánjuk a munkaadó mozgásterét. (Az álláshirdetés legyen őszinte, de ugyanakkor tilos nyíltan preferálni bármilyen életkort... Fából vaskarika.) A "tiszteljük egymást!" kampány pontosan olyan mint minden baloldali kezdeményezés, mióta világ a világ: rémesen következetlen.