téveszmék

téveszmék

"A tudatos ember szűkíti a szókincsét"

2023. január 11. - G. Nagy László

 stanford.jpg

 

Persze, persze. A Nyugat köszöni, jól van. Az orwelli világot csupán mi, közép-európai konzervatív-liberálisok vizionáljuk mindenhová. Igaz ugyan, hogy a tengerentúli elit hetente produkál őrültebbnél őrültebb dolgokat, ám ezek csupán apró és jelentéktelen vadhajtások, nem is érdemes foglalkozni velük... Azért az igazi csemegéket muszáj leszüretelni, csak hogy lássuk, mi jár az elmebeteg progresszívek fejében. Még december végén történt, hogy a Stanford Egyetem honlapján közzétették a TILTOTT SZAVAK LISTÁJÁT, felsorolva azokat a rasszista, szexista, lekezelő kifejezéseket, melyeket a jövőben mellőzni kell - a felsőoktatási intézményen belül, annak felületein feltétlenül. E lépést olyan kommentcunami és általános médiacinkelés követte, hogy az egyetem gyorsan le is vette nyilvános oldaláról. Mi több, lassan önmaguktól is elhatárolódnak a téma kapcsán, holott jó másfél éven át dolgoztak az agymosásos népnevelés e legutóbbi gyöngyszemén. Az intézmény kommunikációért felelős alelnöke az informatikai területet hibáztatva megígérte, hogy a jövőben még finomítanak e listán. (Vagyis alapvetően nem azt érzik problémásnak, hogy ilyesmin dolgoznak, hanem azt, hogy túl korán nyilvánosságra került... Persze, nincs mit csodálkozni: ahol 17 ezer hallgatóra 2300 oktató és csaknem 16 ezer adminisztrátor jut, ott el kell foglalniuk magukat valamivel.)

 

Most lássunk néhány példát azokra a szavakra és szófordulatokra, melyeket a jövőben el kéne hagynunk, hogy jó emberré válva mi is beléphessünk a mennyek kapuján:

AMERIKAI - Ehelyett kéretik az "USA-beli", vagy az "USA állampolgár" kifejezést használni. Arról van szó ugyanis, hogy a kontinens 42 különböző országot foglal magában, és az bántó egy mexikóira, vagy egy uruguayira nézve, ha Kalifornia vagy Michigan szülötte önmagát szimplán amerikainak nevezi. Hiszen ez azt sugallja, mintha az Egyesült Államok volna a földrész legfontosabb országa... Teljesen beteg világlátás. Egy egészséges lelkű sokkal inkább azt hirdetné: kedves mexikóiak és uruguayiak, ezentúl hívjátok magatokat ti is egyszerűen amerikainak, ha úgy hozza kedvetek!

BÁTOR - Az egyetem itt még alternatívát sem kínál, csupán azt javasolja, töröljük a kifejezést a szótárunkból. Ez a fogalom ugyanis fenntartja a nemes, bátor vadember sztereotípiáját, ami rendkívül káros, hiszen a posztmodern, immáron kiherélt férfi még láthatja, honnan indult...

BEVÁNDORLÓ - A Stanford által preferált kifejezés a "bevándorolt személy". Apró nyelvtani változtatást látunk: a folyamatos melléknévi igenevet befejezetté formálták az egyetem kreatívjai. A sugalmazás is ennek megfelelő: a bevándorlás folyamata lezárult, az érintett otthonra lelt; magatartásától és státuszától függetlenül immáron nem kiutasítható. Csalárd, de meglehetősen átlátszó nyelvi trükkről van szó.

FEKETE BÁRÁNY - Nincs kérdés: a fekete kifejezés semmiképpen sem hordozhat negatív jelentéstartalmat, hiszen az maga a tömény rasszizmus... A gond ezzel csak az, hogy sok ezer éves beidegződéseket igyekeznek felülírni, ami önmagában is reménytelen vállalkozás. Amikor "sötét gondolatokról" beszélünk, az mindig is gonoszságot fog jelenteni, a megvilágosodás pedig ezzel ellentétes módon egyértelműen pozitív jelentéstartalmú. Ha úgy tetszik: Isten a fény, a Sátán a sötétség. Carl Gustav Jung után a pszichológia is árnyéknak nevezi személyiség negatív oldalát, az előnytelen, sokszor rejtett vonásokat, tudattalan tartalmakat. Ilyen tekintetben valóban pech, hogy az afroamerikaiak bőrszíne sötét, a fehéreké meg világos, ám sem ez a tény, sem pedig az ősi gondolkodásmód nem megváltoztatható. Eltörölhetjük akár a feketeleves, a feketelista, vagy épp a fekete mágia kifejezést, betilthatjuk a Fekete Péter nevű kártyajátékot is, nem sokat fog változtatni a világon.

FÜGGŐ - Ezzel a szóval az a gond, hogy az alkoholisták és a kábítószerproblémákkal küzdők személyes felelősségére utal, pedig ők aligha tehetnek róla, ők csupán áldozatok... (Bár ez így nem igazán pontos, hiszen a lista szerint az "áldozat" kifejezést is törölni kéne a szótárunkból.)

GURU - Mivel a buddhista és hindu hagyományokban ez a megnevezés a tiszteletet jelzi, nyugati világunkban gyorsan elkoptatjuk az értékét, ha mindenre ezt használjuk, amikor mondhatnánk azt is, hogy "témaszakértő", vagy "oktató". Természetesen itt is indokolatlan túlérzékenységről van szó. Néhány éve valamelyik progresszív lángelme kitalálta a kulturális kisajátítás kifejezést (amely történetesen annak pont ellenkezőjét jelenti), vagyis hogy a fehér ember fertelmes bűnt követ el, ha indián jelmezt visel, vagy kínai kaját készít. Ennek szerves folytatását látjuk itt is, meglehetősen álszent magyarázattal. Ilyen alapon ugyanis tiltani kéne az isteni, a fenséges, a mennyei, a királyi és még számos egyéb, szándékosan túlzó jelző használatát, hiszen akkor ezek is mind csökkentik az uralkodók és a Teremtő értékét. Egyértelműen a vallások világába érkeztünk.

HISPÁN - A spanyol telepesek használták e jelzőt a gyarmatok őslakosaira, így e fájdalmas emlék miatt érdemes volna a jövőben inkább a "latinx" kifejezést alkalmazni. Vicces.

KÉT LEGYET EGY CSAPÁSRA - A Stanford munkatársai szerint ez a kifejezés normalizálja az állatok elleni erőszakot, ezért jobb lenne a "két dolgot valósít meg egyszerre" szófordulattal élni... Úgy tűnik, az idiótaságnak nincs határa, de hogy mindezt egy messze földön híres egyetem produkálja... A magam részéről lelkes támogatója vagyok az állatvédelemnek, s megvetéssel tekintek mindenkire, aki szándékosan fájdalmat okoz bármely élőlénynek. Egy azonban biztos: nem attól leszünk melegszívű állatbarátok, ha kiölünk minden színt a beszélt nyelvből.

ÖNGYILKOSSÁGOT KÖVET EL - A javasolt alternatíva: "öngyilkosság által hal meg". Talán a legbetegebb mind közül. Ami a formai részét illeti: értem én, hogy az öngyilkos személyes felelősségének tompítása a cél, de akkor már választhattak volna valami költőibb megoldást, amely valódi rózsaszín önhazugságot teremt. Például: "visszaadja lelkét a Teremtőnek". Ami viszont a tartalmi oldalt illeti, teljes döbbenet számomra e nyílt hadviselés a tudatossággal szemben. Ha valaki végső elkeseredésében odáig jut, hogy eldobja magától az életét, akkor azt tegye emelt fővel, teljes súlyával felvállalva döntését. Valójában itt érhető tetten a progresszió lényege: a tudatosság teljes kiiktatása, az önámítás mindenek fölé helyezése.

PROSTITUÁLT - A prosti és annak csaknem minden szinonimája - ribanc, szajha, cafka, kurva, kurtizán - alapvetően pejoratív csengésű. A helyette javasolt "szexmunkát végző személy" sem tűnik sokkal finomabbnak. Viszonyulásunkat egyébként is elsősorban az fogja meghatározni, hogy miként vélekedünk a pénzért kínált testiségről, függetlenül a szakterület képviselőinek megnevezésétől. Ha prűden elítéljük, úgy az új, tökéletesen sótlan formula sem fog változtatni attitűdünkön. Ha pedig nincs bennünk efféle ellenérzés, úgy a prostituált kifejezést sem fogjuk bántónak gondolni. De ha már változtatunk, érdemes volna valami valóban jól csengő verziót ajánlani. A magam részéről az örömlány, avagy a kéjnő mellé helyezném a voksom.

RAB - Helyette a "bebörtönzött" kifejezést kínálja a Stanford csapata. Ugyanazt a szerecsenmosdatást látjuk, mint a függő, az öngyilkos, vagy épp a prostituált esetében; ők mind csupán a körülmények áldozatai. A bűnöző sem tehet róla, hogy lesittelték, valójában épp az ítélethozó a bűnös, aki bebörtönözte őt.

 

tiltott2.jpg

 

Minden józan ember egyetért abban, hogy a szókincs szűkítése aligha jó irány. Mert mit is várunk a nyelvtől?

LEGYEN SZÍNES! - Minél több szinonimát ismerünk, annál ízesebb a beszédünk.

LEGYEN ÁRNYALATOKBAN GAZDAG! - Az egyes szinonimák sokféle tónust képesek lefedni. Ha már a bátor kifejezés terítékre került, a kalandvágyó, a rettenthetetlen, vagy épp a vakmerő közel sem ugyanazt a jelentéstartalmat hordozza. Én egyiket sem törölném a szótáramból.

LEGYEN GÖRDÜLÉKENY! - "Miért használjunk egy szót, ha négy is megteszi?" - írták kellő szarkazmussal a Stanford-lista kritikusai. Tényleg ezt látjuk: a politikailag korrekt nyelvezet körülményes, dadogó, dallamtalan és felesleges. Nem muszáj mindig mérnöki precizitással fogalmazni, mert így eltűnik a költészet, elvész az élet is a nyelvből.

LEGYEN ÉRTHETŐ! - A gazdag szókincs önmagában is lehetővé teszi, hogy megértsük egymást. Ha elsőre pongyolán fogalmaztunk, másodikra pontosíthatjuk az üzenetet.

 

Aki olvasta John Steinbeck Rosszkedvünk tele, esetleg Erich Segal Love Story című regényét, vagy csak egész egyszerűen élt már működő párkapcsolatban, az tisztában van vele, hogy egymást szerető emberek közt nem léteznek tiltott szavak. (Most hogy nézem: az előbbi műremek 1961-ben, az utóbbi 1970-ben látott napvilágot, mindkettő amerikai író alkotása. Akkortájt még szó sem volt PC nyelvezetről...) Egészen bizonyos vagyok afelől, hogy nem a szókészlet szűkítése vezet el odáig, hogy ne bántsuk meg a másikat. Épp ellenkezőleg: a tapintat legjobb eszközei a gazdag szókincs és a nagyfokú tudatosság. És persze a jó szándék. Egy széles mosoly kíséretében mindenki azt mond, amit akar. Aligha fogunk rá haragudni.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr418023248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2023.01.16. 08:52:04

@HypocritSlayer:
1. a fidesz egyik fele lenyúlja. a nemzeti nagytőkések. ez az orbánizmus. ezt megszavazzák hajdúszoboszlón is. legyen szállodája lölőnek. azért, hogy cserébe felújítsák nekik a főteret. mivel hajdúszoboszlónak nincs rá pénze. nincs önálló költségvetése, saját önkormányzatisága. illiberális demokrácia. kényszerpálya.
2. és ezek után ugyanez a fidesz visszavenné a városi szállodát. visszaállamosítanák. úgy, hogy legyen önálló költségvetésük. és ha svájci mintára saját kis központi bankjuk lehet a hajdútakarék, akkor az polgári fejldődést eredményezhet.

orbán szétveri a neoliberálisokat. történetileg ennyi dolga van. az orbánistákból a vidéki fideszesek sem kérnek. és ha nincs uniós forrás, orbán nem tud mit szétosztani, akkor nem kell. lásd jászberény. megválasztották képviselőnek az orbánista pócs elvtársat, hogy sorosozzon. ha orbán nem oszt pénzt, akkor tönkreverik a fideszt az önkormányzatokban. és ha úgy adódik, akkor a helyi a fidesz is átáll az ellenzékhez.

az új törésvonal nem a fideszesek és a fideszellenesek között van. hanem az orbánisták és a nem-orbánisták között. cserpalkovicsok simán egyeztetnek az ellenzékkel is. vagy a navracsicsok feltéve, hogy úgy adódik.

Wildhunt 2023.01.16. 09:25:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: eleinte még veszekedtem velük, aztán egy szünetmentes táp + 110Ah akkumulátor + arduinovezérelt generátor egyszeri befektetéssel megoldottam. A számlákat meg évente egyszer tisztázza a feleségem. Gyógypedagógusként van hozzá türelme és képesítése is.

2023.01.16. 09:52:58

@Wildhunt:
erre van kitalálva az, hogy a közösség, a város, vagy a városrész bízza meg a villamosmérnököt. és úgy le lehet váltani az elmü vezetőjét. úgy, hogy a piac éppensággel építhet egy alternatív magánhálózatot.

HypocritSlayer 2023.01.16. 10:08:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
>>Menjek be személyesen a városba, ott az irodájukban kérjek időpontot, hogy aztán 1-2 nappal később újra bemehessek<<

Nem.

Írj emailt/levelet, egyszerűbb, gyorsabb és kötelező 30 napon belül válaszolnia, ráadásul ez egy dokumentáció és bizonyítékként is szolgálhat, ha jogi vita alakul ki!

Semmi értelme személyesen elcseszni az időt, mert úgyis jegyzőkönyvezni kell a panaszt, ha el akarnak utasítani, ha meg nem, akkor is írásba kell foglalnia, hogy magát menthesse, ha a vita tovább fajulna.

Ha a válasszal nem értesz egyet, akkor azonnal a megyeszékhelyeden lévő békéltető testülethez fordulni, ingyenes, gyors és általában hatékony.

Szívesen.

HypocritSlayer 2023.01.16. 10:12:30

@cvsvrs:
>>mondjuk svájcban (ahol nem kicsit fejlett a pénzrendszer) minden kantonnak van egy saját bankháza. az mégis hogy lehet? <<

Te elbaszott, aspergeres kretén, mi a szarról hadoválsz már megint?
Milyen "bankház"-ról szemetelsz?

Nem többek, mint az itthoni, "takarék-bankok", megint milyen faszságot hallucinálsz ebbe is bele?

HypocritSlayer 2023.01.16. 10:30:18

@cvsvrs:
>>1. a fidesz egyik fele lenyúlja. a nemzeti nagytőkések. ez az orbánizmus. ezt megszavazzák hajdúszoboszlón is. legyen szállodája lölőnek. azért, hogy cserébe felújítsák nekik a főteret. mivel hajdúszoboszlónak nincs rá pénze.<<

Kurvára nincs a kettőnek köze egymáshoz, még áttételesen sem......

>> nincs önálló költségvetése, saját önkormányzatisága. illiberális demokrácia. kényszerpálya.<<

Persze persze......

>>2. és ezek után ugyanez a fidesz visszavenné a városi szállodát. visszaállamosítanák.<<

Te elbaszott kretén, maximum az önkormányzat "venné vissza", aminek a vezetése választáson dől el, négyévente, ha Fidesz, akkor Fidesz, ha nem, akkor más......

>> úgy, hogy legyen önálló költségvetésük. és ha svájci mintára saját kis központi bankjuk lehet a hajdútakarék, akkor az polgári fejldődést eredményezhet.<<

Gondolkodom, hogy mivel lehetne téged kezelni....

>>orbán szétveri a neoliberálisokat.<<

Dehogy veri szét, ideje se lenne rá, szétverik azok saját magukat....

történetileg ennyi dolga van. az orbánistákból a vidéki fideszesek sem kérnek. és ha nincs uniós forrás, orbán nem tud mit szétosztani, akkor nem kell. <<

Persze te kretén, ha nincs uniós forrás, akkor itt mindenki éhenhal......
Mond már meg, hogy az úniós forrás mire lesz elköltve , ami létszükséglet?

>>lásd jászberény. <<

Látom, pedig mennyi pénzt beleölt a Fidesz:) , de hiába, és még uniós forrást sem kapnak:), mert Orbán "nem oszt" neki:) ezek meg akarnak éhen dögleni:), te elbaszott aspergeres kretén.

>>megválasztották képviselőnek az orbánista pócs elvtársat, hogy sorosozzon. ha orbán nem oszt pénzt, akkor tönkreverik a fideszt az önkormányzatokban. és ha úgy adódik, akkor a helyi a fidesz is átáll az ellenzékhez.<<

Át, át, mert akkor kapnak uniós pénzt, te kretén....

>>az új törésvonal nem a fideszesek és a fideszellenesek között van. hanem az orbánisták és a nem-orbánisták között. cserpalkovicsok simán egyeztetnek az ellenzékkel is. vagy a navracsicsok<<

Persze, persze, szajkózzad a faszságaidat.....

>> feltéve, hogy úgy adódik. <<

Ja, főleg, hogy feltéve, és ha úgy adódik, kemény érvek és bizonyítékok:)

alöksz róz 2023.01.16. 11:08:09

@HypocritSlayer: "és kötelező 30 napon belül válaszolnia" - addig képes és leköti a (nem létező) tartozás miatt az áramot baszod

alöksz róz 2023.01.16. 11:12:05

@alöksz róz: és van olyan gusztustalan, hogy addig vissza se köti, míg ki nem fizeted a nem létező tartozást plusz a visszakötés díját.
aztán majd jóváírja amit kifizettél (kivéve a visszakötést, azt buktad) a következő számláidon

alöksz róz 2023.01.16. 11:15:51

@G. Nagy László: "Az önvédelem kiterjesztése." - nem magamat védem.

"Ez pedig a fizikai agresszió egy speciális formája." - annyira speciális, hogy nem is az :D

lehet el kéne fogadni, hogy nem lehet mindent is két kategóriába beleszuszakolni, nem gondolod?

HypocritSlayer 2023.01.16. 11:40:41

@alöksz róz:
>>"és kötelező 30 napon belül válaszolnia" - addig képes és leköti a (nem létező) tartozás miatt az áramot baszod <<

Baszom:), de ennek is megvannak a kötelező feltételei (moratórium, felszólítások száma idő, etc.) , nem akarok ilyen részletességgel "szakmázni", de a lényeg az, hogy a kikötés az mindig a fogyasztó által elbaszott időhatár be nem tartásából adódik.....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.16. 12:31:22

@G. Nagy László: nem látom a választ, mondd mit nem értesz ezen?:

1. jöttél az unióval ami elveszi a nemzeti függetlenségünket azzal, hogy kötelezővé teszik a politikusok vagyonnyilatkozatát? ezekszerint te nálad nem volt ez eddig probléma?
korrupt vagy kissé, ugye?

2. tényleg elhiszed hogy Libanonban templomok épülnek?

NE LELKIZZ MINT EGY BULVÁRPROSTI

álljál bele a válaszba, mint egy férfi! vagy te valami travi vagy? aki nem válazol, az buzi! :D

elhiszem hogy neked kényelmetlen értelmes emberekkel szóbaállnod és jobb itt neked a saját kis belterjes pocsolyádban a degenerált közönségeddel, de lépjél már ki a buborkékodból, mint aki legalább a látszatra ad.

szeretném látni mi van a fideszesek kis fejescskéjében, csak olyan nehéz őket meglékelni, mert nagyon szemérmesek lesznek egy idő után.

ne vigye el mindig a cica a nyelved. a fideszesek bizonyára képesek az óvodások szellemi teljesítményét meghaladni, ha összeszedik magukat, csak erre még nem láttam példát.
legalább nevezz meg egy olyan fideszet, akit értelmesnek gondolsz ÉS nem ahzudozik állandóan.
3. láttad a gulyásgerike nyilatkozatát?
444.hu/2023/01/12/erasmus-gulyas-szerint-brusszelt-eloszor-nem-zavartak-a-kuratoriumok-aztan-a-kormany-azt-hitte-ez-csak-aprosag

beszámoztam neked a kérdéseket, mert azt mondod eddig nem értetted a kommentjeimet, meg nem találtad a konkrétumokat se.

így azért nagy segítség, ugye?

Wildhunt 2023.01.16. 13:38:16

@HypocritSlayer: természetesen mindig lehet jogászkodni, még igazad is lehet a végén, de legtöbbször nem éri meg.

alöksz róz 2023.01.16. 14:14:54

@HypocritSlayer: már felszólító levelet küldtek... ha most erre írsz egy e-mailt, pár hét múlva válaszolnak, hogy köszönjük az észrevételt, kivizsgáljuk. és vizsgálják megint pár hétig.
a behajtási osztály (vagy mi a tököm) viszont sokkal gyorsabban dolgozik, addig kiküldenek még egyet hogy 8 munkanapon belül fizesd be vagy kikötik (már ha most nem azt küldték). és tényleg kikötik, nem foglalkoznak vele, mit és meddig válaszol az ügyfélszolgálat és meddig vizsgálódik a tökömtudjamilyen osztály...
kb ennyit érsz az e-mailezéssel

HypocritSlayer 2023.01.16. 14:46:28

@Wildhunt:
>>természetesen mindig lehet jogászkodni, még igazad is lehet a végén, de legtöbbször nem éri meg. <<

Nem jogászkodom, olvassátok már el a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket egyrészt a fogyasztóvédelemre vonatkozóan, másrészt a kikötés-el , behajtással kapcsolatosan!

Ha valaki hülye és a füle botját sem mozgatja a felszólításokra, az úgy járt, baszódjon meg, mert megérdemli:)

Min. 60 nap, amíg a konkrét kikötéshez eljutnak, sok kört kell lefutni amíg odajutnak, hogy ténylegesen "levágják" az alatt ne kapcsolnak ki, kivéve a hülyéknél:) másrészt pedig egy folyó ügyben ez is hosszabodik, kitolódik az ügyintézés idejével általában .

@alöksz róz:

>>már felszólító levelet küldtek...<<

Innen kezdődik a 60 nap és 63. napon lehet leghamarabb kiköti.

>>ha most erre írsz egy e-mailt, pár hét múlva válaszolnak, hogy köszönjük az észrevételt, kivizsgáljuk. és vizsgálják megint pár hétig.
a behajtási osztály (vagy mi a tököm) viszont sokkal gyorsabban dolgozik, addig kiküldenek még egyet hogy 8 munkanapon belül fizesd be vagy kikötik (már ha most nem azt küldték). és tényleg kikötik, nem foglalkoznak vele, mit és meddig válaszol az ügyfélszolgálat és meddig vizsgálódik a tökömtudjamilyen osztály...
kb ennyit érsz az e-mailezéssel <<

Szolgálati közlemény azoknak, akik hülyék/nem képesek utána nézni stb:

"A szolgáltató csak akkor kezdeményezheti a lakossági felhasználó kikapcsolását, ha az 60 napot meghaladó késedelembe esett a fizetési kötelezettségével, és a fogyasztó a fizetési haladék adásáról vagy részletfizetési lehetőségről egyeztetést kezdeményezett, azonban az nem vezetett eredményre.

További feltétel, hogy magáról a tartozásról és a kikapcsolás lehetőségéről is a lakossági fogyasztót legalább kétszer írásban értesíteni kell, sőt az első értesítésben egyúttal fel kell hívni a figyelmét a Vet. és a végrehajtására kiadott Korm. rendelet alapján a szociálisan rászoruló fogyasztókat megillető kedvezményekre, valamint az előrefizetős mérő felszerelésének a lehetőségére is.

Amikor a szolgáltató értesíti e szerint a fogyasztót, akkor azt postai úton teheti meg és csak kivételesen, a fogyasztó hozzájárulása esetén küldheti meg a tájékoztatást elektronikus úton. A második értesítést pedig már mindenképp tértivevényes levélben kell továbbítani vagy olyan módon szükséges megtenni, hogy az alkalmas legyen annak igazolására, miszerint a fogyasztó valóban átvette a levelet.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kikapcsolást csak akkor lehet kezdeményezni, ha a fenti feltételek együttesen és kétséget kizáró módon fennállnak, más esetben jogtalan a fogyasztó kikapcsolása, amiért akár kötbérre is jogosult lehet a lakossági felhasználó.

Ha pedig a fogyasztó nem szerepelt a védendő fogyasztók nyilvántartásában szociálisan rászoruló fogyasztóként és tartozása van, akkor az első írásbeli értesítéskor közérthetően arról is tájékoztatni kell a fentiek szerint, hogy a szociálisan rászoruló fogyasztókat milyen kedvezmények illetik meg pontosan. Kötelező tájékoztatás emellett az, hogyan kezdeményezheti a fogyasztó a nyilvántartásba történő felvételt, emellett meg kell kapnia a kérelemhez felhasználható adatlapot is.

Legkorábban a második értesítéssel együtt, de meg kell adni azt a tájékoztatást is, hogy mikor kerül sor a kikapcsolásra – erre öt munkanapos időszakot kell meghatározni. Arra is szükséges felhívni a fogyasztó figyelmét ekkor, hogy mekkora tartozása van és mi volt annak eredeti fizetési határideje.

E tájékoztatásnál, ha „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza a tértivevényes levél, akkor azt kézbesítettnek csak a postai kézbesítés megkísérlésének napját követő 10. munkanapon lehet tekinteni. Sőt további feltétel az is, hogy a fizetési kötelezettség határidejének lejártát követő 63. napon lehet csak legkorábban kezdeményezni a kikapcsolást.

Azoknál, akiknél a fizetési kötelezettség nem vagy nem kizárólag számlatartozásból ered, fontos tudni még, hogy a kikapcsolás feltétele annak igazolása is, miszerint e tartozás kapcsán a szolgáltató már polgári peres vagy fizetési meghagyásos eljárást indított.

Azt sem árt tudni: jogszabályt sért az az áramszolgáltató, amely a fogyasztót a szolgáltatásból munkaszüneti napon, ünnepnapon, munkaszüneti napot vagy ünnepnapot közvetlenül megelőző munkanapon vagy éppen pihenőnapon zárja ki."

alöksz róz 2023.01.16. 15:18:22

@HypocritSlayer: legyen így, valóban nem néztem utána.
csak leírtam egy évekkel ezelőtt megtörtént esetet.

">>már felszólító levelet küldtek...<<
Innen kezdődik a 60 nap és 63. napon lehet leghamarabb kiköti." - nem a felszólító levéllel kezdődik a késedelmbe esés

HypocritSlayer 2023.01.16. 15:24:21

@alöksz róz:
>>nem a felszólító levéllel kezdődik a késedelmbe esés <<

Igazad van, azt elcsesztem.

Wildhunt 2023.01.16. 16:32:16

@cvsvrs: persze, építsen minden falu saját kommunista erőművet. Mondanám hogy te sem lehetsz már hülyébb, csak sajnos tudom hogy DE.

2023.01.16. 18:20:26

@Wildhunt:
minden kommuna építsen magának azt, amit kollektíve építeni akar. az ehhez szükséges fejlesztési forrásokat kapja meg akár a jegybankból. az éves növekedési többlet kommunára eső részét. vagy kapja meg egy nagyobb kommuna, kommuntitás, pl. a vármegye. úgy nagyjából félmilliós egységekben döntenek a fejlesztésekről. felőlem lehet ez régió, vagy akármicsoda.

a közigazgatásnak vannak viszonylagos önálóssággal rendelkező egységei. ezt egyik tábor se akarja. orbánisták semmiféle hatalommegosztást nem akarnak. az orbánellenesek pedig azt mondják, hogy minden egyes ember külön külön önálló. tehát semmiféle kollektív döntést nem hozhatnak, mert az szembe menne a szabad piac szent elvével.

a vicc, hogy a totalitárius államegységet hirdetők mondják azt, hogy a falu az csak egymás mellé épült házakból áll, tehát magának a falunak, vagy akármilyen közösségben, városnak, vagy vidéknek nincs és nem is lehet semmiféle önállósága. úgy magyarországnak se.

G. Nagy László 2023.01.16. 19:28:52

@tesz-vesz:

1. Vagyonnyilatkozatok

Az EU faszfej bürokratái kitalálták, hogy a magyar nem jó. Mi erre: oké, és átvettük a brüsszeli mintát. Erre ők: ez rosszabb, mint az előző, legyen inkább mégis a magyar verzió... Ennyire idióták az elvtársaid. Nálunk eddig se volt gond, hogy a politikusoknak vagyonnyilatkozatot kell tenniük. És természetesen sosem mondtam olyat, hogy "az Unió elveszi a nemzeti függetlenségünket azzal, hogy kötelezővé teszik".

2. "tényleg elhiszed hogy Libanonban templomok épülnek?"

Igen.

2,5 "Legalább nevezz meg egy olyan fideszet, akit értelmesnek gondolsz"

Orbán Viktor, Varga Judit, Szijjártó Péter, Varga Misi, Orbán Balázs, Bayer Zsolti, Kocsis Máté, Kovács Zoltán, Gulyás Gergő, Dömötör Csaba... soroljam még? A másik oldalon Kovács Laci volt az utolsó értelmes figura 20 éve.

3. Kuratóriumok

A világon mindenütt politikusok ülnek az egyetemi kuratóriumokban. Brüsszelt csak a magyar egyetemek esetén zavarja ez, az összes többi országban ez megengedett. Elmennek a picsába ezek a szarháziak. Már a látszatra sem adnak. te meg ennek tapsikolsz. Tényleg van eszed. (Ráadásul Orbán ebből is jól jön ki. Azonnal reagált: ha az EU diszkriminálja a hazai diákságot, majd fizeti a magyar költségvetés. A kormánynak sosem volt még ilyen olcsó és ilyen hatékony marketingeszköze a haza fiatalság körében.)

2023.01.16. 20:18:57

@G. Nagy László:
csak ugye nyugaton különféle pártok képviselői ülnek a kuratóriumokban. leszámítva persze a gonosz fasisztákat. magyarországon mindössze egy párt képviselői. ezt felejti el a fidesz propaganda hozzátenni. svájcban is van nemzeti konzultáció. az összes párt elhelyezheti a maga kis szórólapját a borítékban. magyarországon egy párt.

G. Nagy László 2023.01.16. 21:18:24

@cvsvrs: Értem. Tehát van egy általánosan elfogadott nemzetközi sztenderd, amelyet írásba foglaltak, rögzítve, hogy hány helyet kapnak a kormánypártok és hányat az ellenzékiek és minden EU ország így jár el, csak mi nem.

Hát kurvára nem. Ilyen nem létezik. Te is úgy hivatkozol rá, mint egy szokásra, amely semmire sem kötelez. Ráadásul még valóságalapja sincs, de ez már szinte részletkérdés.

grundigg 2023.01.16. 22:59:52

@G. Nagy László:

Fogalmad sincs a hazai alapítványi egyetemek, a nyugati egyetemek, vagy akár az erasmus működéséről, és szokásod szerint lusta és igénytelen vagy, hogy utánanézz. De a legszebb, hogy az egészből csak annyi fontos neked, hogy Orbán hogy jön ki belőle. Az ország meg kit érdekel, ugye?

Az külön vicces, hogy ha általánosságban kell beszélned, még az adózást is erőszaknak tartod, de az a legkevésbé sem zavar, hogy a magyar adófizetők által összeadott közös vagyonunkból ezermilliárdokat adnak ki alapítványoknak, amiket leválthatatlanul és élethosszig a saját embereik irányítása alá helyeznek.

Olvasgass picit (Akadémiai Dolgozók Fóruma):

"A vagyonkezelői alapítványokba szervezett modellváltás megbukott

Kezdettől fogva világos volt, hogy a hazai egyetemek alapítványi átszervezése semmilyen komolyan átgondolt oktatáspolitikai koncepcióra nem épült. Látható volt, hogy mindazok a hasznok, amelyek az ígéretekhez képest minimális mértékben valósultak meg, a modellváltás nélkül is megvalósíthatók lettek volna.

A beígért százmilliárdos európai fejlesztési támogatásból egyetlen fillér sem érkezett még meg a modellváltó egyetemekhez. Az Európai Bizottság költségvetési kockázatnak tartja ezen egyetemek anyagi támogatását, és ezért nem hajlandó az egyébként jogos támogatásokat kifizetni.

Az EB azt is kinyilvánította korábban, hogy a helyreállítási alapból nem lehet az alapítványi egyetemeknek támogatást adni, de a miniszterek tanácsának decemberi döntése alapján az Erasmus és a Horizon programokra sem lehet kötelezettséget vállalni. A kormány pénzügyi zsarolása tehát eddig blöffnek bizonyult.

A vagyonkezelői alapítványok rendszere minden hangzatos szólam ellenére nem hozott létre független egyetemeket. A jogi szabályozás kétharmados bebetonozása gúzsba köti a jövőbeli kormányok felsőoktatás-politikáját, és lehetetlenné teszi az egyetemi autonómia visszaállítását. A nemzetközi modellektől lényeges pontokon eltérő kuratóriumi rendszer felett semmilyen ellenőrző, kiegyensúlyozó szerepe nincs sem az egyetemi szenátusnak, sem a kormánynak.

A nem hivatalból delegált, hanem konkrét személyekre vonatkozó és élethosszig tartó kuratóriumi tagság nem az egyetemek függetlenségét hozta létre, hanem a fideszes politikusok befolyását betonozta be. Az Európai Bizottság és a miniszterek tanácsa számára sem elfogadható a modellváltó egyetemek szabályozása és működése.

A tét nem 5 milliárd forint – amit a kormány könnyen kifizet a mi pénzünkből, és ismét győztesnek hirdeti magát az EU-val szemben. A tét a magyar egyetemek részvétele a magas színvonalú kutatások végzéséhez szükséges nemzetközi együttműködésekben.

A külföldi diákok és oktatók nem fogják böngészgetni a magyar egyetemek szervezeti és működési szabályzatát, hogy megállapítsák, melyik alapítványi egyetem, és melyik nem. Egyszerűbb máshová menni. Így minden magyar egyetem, nem csak az alapítványiak, egyre gyorsuló ütemben szakad majd le a versenytársai mögött. És ezzel az ország is.

A kormányzati hazudozás és bűnbakkeresés csak a figyelemelterelést szolgálja. A különböző nem-kormányzati szereplők jó szándékúnak látszó javaslatai is legfeljebb az elégedetlenkedőket csendesítenék le, pillanatnyi kármentést jelentenének, és ezzel az elfogadhatatlan rendszert erősítenék.

Ahogyan az Akadémiai Dolgozók Fóruma már a 2021-ben közzétett nyilatkozatában is megállapította, a hazai egyetemek vagyonkezelői alapítványba szervezett rendszere nem felel meg sem a minimális alkotmányos követelményeknek, sem a tudományos és oktatási szabadság elvi kívánalmainak, ezért az alapítványi rendszert azonnal meg kell szüntetni, és vissza kell állítani a magyarországi egyetemek autonómiájának törvényi garanciáit és szervezeti kereteit."

G. Nagy László 2023.01.16. 23:57:54

@grundigg: Döbbenetes.

Először is döbbenetes ez a végtelen szolgalelkűség, amit bemutatsz. Ha csak egy csipetnyi tisztesség volna benned, azzal kezdenéd: "Egyetértek az EU döntésével, mellyel megszopatják az ártatlan magyar egyetemistákat." Avagy: "Nem értek egyet vele". Csakhogy annyi gerinc sincs benned, hogy felvállald a véleményedet. Ehelyett elkezdesz egész másról ömlengeni.

Másodszor: Mi volt az EU indoka, amiért ki akarnak baszni az egyetemistákkal? Az, amiről te írsz, vagy az, hogy politikusok ülnek a kuratóriumokban? Simán lehet, hogy az Akadémiai Dolgozók Fóruma által megfogalmazottakban van igazság. És az lehet egy külön téma, hogy helyes-e az egyetemek ilyetén átalakítása. De azt ki ne találd már, hogy létezik egy egységes szabályrendszere az egyetemek működtetésének, melynek minden más európai felsőoktatási intézmény megfelel, csak mi nem...Nagy lófaszt. Primitív, impulzív gecizést látunk. Ráadásul annyira hülyék, hogy végig sem gondolták, mi lesz ennek a vége. Még politikai bosszúállásnak is gyenge, amit tesznek.

Szóval: van gerinced, hogy válaszolj?

2023.01.17. 10:08:04

@G. Nagy László:
nincs ilyen jogszabály. azonban arról sincs szó, hogy a fidesz a nyugat-európában bevett normarendszert követné. az az étosz, hogy vannak szociáldemokrata, liberális demokrata és konzervatív demokrata pártok (ohne nationalismus) és ebből a háromból a relatíve győztes választ egy koalíciós partnert ahhoz, hogy abszolút többsége legyen. a harmadik kerül ellenzékbe. és ebből adódik a politikai váltógazdálkodás. mdf-szdsz paktum, az mszp maradt ki, mszp-szdsz kormányok az mdf maradt ki. és ugye elvben még lehetne egy mszp-mdf kormány is, amelyik az szdsz-t hagyja ki. ez lenne az irányadó logika nyugatról.

na most ez nem feltétlen kell átvenni. ez esetben meg kellene mondani, hogy mi a magyar rendszer. és a fidesz ugyanazt akarja, amit az szdsz. hogy egypárti keretek között kinevezik a saját embereiket, akik klánszerűen megszervezdőve kívánják biztosítani a főhatalmat maguknak és a családtagjaiknak. lehet így is. csak ez egy az egyben az orosz rendszer. a kreml szerepét a karmelita tölti be.

és erről gondolhatja azt egy nyugati értelmiségi, hogy ez a gonosz putler világképe. ez az szdsz világképéhez nagyon hasonló. csak ez nemzeti bolsevik (többségi), az nemzetközi mensevik.

G. Nagy László 2023.01.17. 10:14:43

@cvsvrs:

"nincs ilyen jogszabály"

Én is így tudom. Vagyis az EU érzéseket, pillanatnyi hangulatokat, spontán szeszélyeket követ. Ki nem szarja le? Vagy legyen egységes jogszabály, amely Lisszabontól Helsinkiig mindenkire igaz, vagy ne basztassanak minket a hülyeségeikkel. Ez ilyen egyszerű.

És vegyük észre: ha jogszabály hiányában büntetnek, úgy ők vétenek a jogállami működéssel szemben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.17. 10:30:11

Befizettem a két legrégebbi számlát, azok a fizetési határideje 50 ill. 26 napja járt le. A régebbi nagyjából annyiról szól, amennyi _mostanáig_ az összes fogyasztásom lehet. Vagyis az azután kiküldött számlák már alaptalanok, ahogy a most befizetettek is azok voltak a kibocsájtásuk időpontjában. Sajnos nincs mit tennem, rászánom a két napot, nincs kedvem kamatmentes hitelt nyújtani az Eonnak. Már ha magától valaha is hajlandó lenne korrigálni a túlzott számlákat.

alöksz róz 2023.01.17. 10:47:18

@cvsvrs: "azonban arról sincs szó, hogy a fidesz a nyugat-európában bevett normarendszert követné" - még szerencse.
akkor kötelező lenne mindenhol minden pozícióban a ballibeknek (és csak a ballibeknek) ülni

2023.01.17. 10:50:15

@grundigg:
az akadémia dolgozók fóruma a másik véglet. az egy többségében szdsz-es gittegylet. többek között azért jött létre a ner, hogy ezt a bagázst a bölcseletben kiszorítsák. a neoliberális hegenómiával szemben szupremáciát hirdessenek. és ez egy illiberális átmenet, amire szükség van.

HypocritSlayer 2023.01.17. 11:03:05

@cvsvrs:
>>nincs ilyen jogszabály.<<

Akkor meg addig kuss van.....

>> azonban arról sincs szó, hogy a fidesz a nyugat-európában bevett normarendszert követné.<<

Aztán, mi lenne az a "normarendszer"?:)
Úgy, mint a "jogállamiság", hogy majd ők megmondják, hogy ki és mikor jogállam, arról meg nem is beszélve, hogy az ajnározott finneknél, nagyon demokratikusan és jogállami módon:) a mindenkori igazságügyi miniszter nevezi ki a bírókat........, nesze neked jogállam.....

>> az az étosz, hogy vannak szociáldemokrata, liberális demokrata és konzervatív demokrata pártok (ohne nationalismus) <<

Aztán a végén mindig kiderül, hogy valójában mindig 2 pólus van: a "szocik-libsik" és (ha van!, akkor ) a "konzervatívok", de jelenleg igazán csak ballibsik különféle elvadult formáció vannak jelenleg a nyugati világban, legalábbis 60%-nál nagyobb arányban, vagyis a "konzervatívak" min fele is valójában " ballibsi", tökmindegy, hogy hogyan hívják magukat, mert egykutyák.....

>>és ebből a háromból a relatíve győztes választ egy koalíciós partnert ahhoz, hogy abszolút többsége legyen. a harmadik kerül ellenzékbe.<<

A valóságban pedig az van,. hogy mivel a tűz a vízzel és az olajjal nem "keveredik", ezért általában egy híg fos "emulzió" lesz a "koalícióból" és egymás farkát szorongatva azzal vannak elfoglalva, hogy minél nagyobbat markolhassanak a kondérból a többi rovására, az érdemi munkára meg marad annyi idő és energia, amennyi......

>> és ebből adódik a politikai váltógazdálkodás. <<

Dehogy van ebből bármilyen "váltó-gazdálkodás", igazán abban versenyeznek, hogy mennyire tudják fullba tolni a kretént......

>>mdf-szdsz paktum, az mszp maradt ki, mszp-szdsz kormányok az mdf maradt ki. és ugye elvben még lehetne egy mszp-mdf kormány is, amelyik az szdsz-t hagyja ki. ez lenne az irányadó logika nyugatról.<<

A valóságban pedig pontosan tudjuk, hisze átéltük, hogy az SZDSZ az mi volt, és milyen "áldásos ténykedést" vitt véghez és ennek mi lett az eredménye...........

Az MSZP-SZDSZ-nek pedig nagyon egyszerű logikai oka volt: a szadesz "legitimálta" a "kommunista Hornékat", és ezt el lehetett "adni" hogy ez még mindig "demokrácia" és már nem szocializmus, hiába a kommunisták jöttek újra vissza, cserébe pedig a szadesz elkezdhette az ámokfutását, csak nagyobb hatalommal.

Nagyon leszűkítetted, mert az FKGP-t kihagytad, amivel ugye a Fidesz "bútorozott össze", alternatíva hiányában, hiszen a nélkül nem lettek volna kormányzóképesek, és ott is, Torgyán hiúsága és személyes ambíciói és az "éhsége", no meg a Orbán profizmusa gyakorlatilag lenullázta őket, és "beintegrálódott" a java, akárcsak az MDF-nek, amelyik Antal nélkül végleg "béna kacsává" vált.... ........

Kurvára köze sincs a nem létező "nyugati irányadáshoz"......

A "nyugati irányadás" az, amit Horn, Medgyessy, Gyurcsány és egy évig Bajnai követett, szolgalelkűen, bárkinek és akár ingyen is , de ha nyugati, akkor annak "aláfeküdni" , ez a privatizációtól kezdve a közbeszerzéseken át mindenre értendő.......

>>na most ez nem feltétlen kell átvenni. ez esetben meg kellene mondani, hogy mi a magyar rendszer.<<

Ez baromság, nincs olyan, hogy "magyar rendszer", bár olyan szinten belekényszerültünk egy irányba, mint Musk, hogy feketeseggűek vagyunk, akkor is, ha ha bármit megteszünk, hiszen
ha csak "állunk" , már nácifasiszta dikatúra van itten......

>> és a fidesz ugyanazt akarja, amit az szdsz. hogy egypárti keretek között kinevezik a saját embereiket, akik klánszerűen megszervezdőve kívánják biztosítani a főhatalmat maguknak és a családtagjaiknak. <<

A vicc az, hogy minden párt ezt akarja, csak épp "a farka rövid hozzá":)DDDD
Mindegyiknek az a baja, hogy egyenként sem tudnak labdába rúgni, együtt meg egy foslék az egész....

>>lehet így is. csak ez egy az egyben az orosz rendszer. a kreml szerepét a karmelita tölti be.<<

És én még mindig "túl puhának" tartom.......

>>és erről gondolhatja azt egy nyugati értelmiségi, hogy ez a gonosz putler világképe. <<

Az egyúttal azt is gondolja, hogy simán lehet genderbuziszarságokat tolni, hogy az ukránok szentek, hogy Putyin az már Hitler meg hasonló faszságokat......, miközben a tetves muzulmánok napi szinte felfalják fel őket elevenen......

>>ez az szdsz világképéhez nagyon hasonló. csak ez nemzeti bolsevik (többségi), az nemzetközi mensevik. <<

Köze sincs hozzá, de te aspergeres monomániás kreténként úgysem vagy képes a saját elbaszott faszságokkal teli alternatív valóságodból kilépni, úgyhogy számodra ez is tökmindegy..-.....

alöksz róz 2023.01.17. 11:05:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Már ha magától valaha is hajlandó lenne korrigálni a túlzott számlákat." - ezt valahogy még elképzelni is nehéz

alöksz róz 2023.01.17. 12:36:17

@cvsvrs: "európai értelemben vett konzervatív" - nem, az az újbaloldali meg az újliberális.
és a konzervatívot mondják neonácinak.

alöksz róz 2023.01.17. 12:41:30

@cvsvrs: "és ez egészül azzal, hogy vannak zöldek" - nem egészül ki. azok újbaloldaliak (vagy régebbi kifejezéssel szélsőbaloldaliak).

"és legújabban vannak még a szivárványosok." - olyanok sincsenek, azok az újliberálisok. (és őket nevezik progresszívnak, nem az ún zöldeket.)

G. Nagy László 2023.01.17. 13:08:52

@cvsvrs:

"és ezt nyugaton akkor fogadják el, hogy ha ez a rendszer "plurális". azaz vagy az összes szereplőt odaengedik"

Nagy lófaszt. Nyugaton akkor fogadják el, ha valamelyik megbízható csicskájuk uralja a kondért. A legkevésbé sem érdekli őket a pluralizmus. Szerinted Gyurcsányék idején minden szép volt, és demokratikus és jogállami? Mert hogy nyugatról nem sok kritikát kapott a Fletó vezette kormány, az biztos. Bármit elnéztek neki.

HypocritSlayer 2023.01.17. 13:32:40

@cvsvrs:
>>a probléma, hogy az összes ugyanazt akarja, amit orbán. a saját embereit beültetni mindenhová.<<

Ez nem "probléma", hanem a való világ. És a végeredményt tekintve tökmindegy, hogy a hatalom korrumpál, vagy a korrupt jut hatalomhoz. Más forgatókönyv nem igazán létezik, ugyanis ennek ilyen a természete, a "naiv balfaszt" megeszik reggelire, vagy az ellenfél, vagy a "fajtársai"......

A "nüansznyi" különbségek pedig kihatással vannak a jelenre, de a jövőre nézve viszont determinisztikusak: van/nincs kerítés, beengedjük a muszlim szemetet, avagy sem, kell-e nekünk a genderbuziszar, vagy nem, szüljenek-e a férfiak vagy sem, a nyugati okosoknak befekszünk és nyalunk csont nélkül vagy sem, kívülről döntsenek rólunk/fölöttünk, vagy sem, ha térden állva szopunk és könyörgünk az ujabb faszért, akkor jófiúk vagyunk stb. stb........

>>és ezt nyugaton akkor fogadják el, hogy ha ez a rendszer "plurális". azaz vagy az összes szereplőt odaengedik mondván, hogy nagykoalícióra van szükség, mert jönnek a "fasiszták". <<

Lófaszt, semmi bajuk nem volt egyszer sem a szadesz-mszp-vel, ők nem "pluralitást" szeretnének, hanem hogy azok legyenek kormányon, akiktől mindent (is) megkapnak, kurvára nem érdekli őket azoknak sem a mennyisége, sem az összetétele, sem a politikai, bal/jobb vagy libsi/konzervatív "színe", hanem az, hogy mennyre szolgálja ki a fényessegűek érdekeit, bármi áron.

A ballibsi foslék szurkólói és te, mint aspergeres főkretén, azt hiszitek, hogy itten Orbán és a Fidesz "diktatúrája" miatt nincs Kánaán, mintha nem is a valóságban, a realitásban élnétek, hanem az elbaszott álomvilágotokban, miközben a mozgásterünk kurvára bbe van határolva, mindegy, hogy egyedül, koalícióban, bal/jobb/zöld meg a fene tudja milyen izmusok és ideákban hisznek az adott politikai formációk, a "kijelölt sugáruton" max az azt övező fasor összetételében van beleszólásunk, de egyértelműen determináltak a korlátok.

Igazán a között lehet választani, hogy önként, feltétel nélkül fogunk szopni, vagy kényszer hatására és csak "kiverjük" nekik.....

>vagy az egyik kimarad a dobásból. és átmenetileg a neoliberálisok is lehetnek, amikor a rövidebbet húzzák, akkor ha európai értelemben vett konzervatívok kormányoznak a szocikkal (cdu/csu és/vagy spd kormány van).<<

Ezek mind csak néphülyítő faszságok, midig is az erőviszonyok döntenek , aztán ennek a "csomagolásán" lehet csámcsogni......

>>lehet mondani, hogy ezt a rendszert a fidesz elutasítja. ez esetben meg kellene mondani, hogy az micsoda. nem elég azt mondani, hogy "most mi mondjuk meg", "ti is ezt csináljátok nyugaton". <<

Kurva lényegtelen, mert a "sugárúton" kötelező haladni, aki nem hajlandó, azt úgy is kényszerítik, ennyire egyszerű....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.17. 17:09:53

@G. Nagy László:

1. ha nincs információd, persze hogy JÓNAK találod a magyar vagyonnyilatkozatot. csak nem értem ha értelmesnek tartod magad, miért nyilvánítasz magad felé véleményt olyan kérdésben, amit nem ismersz.

mert most komolyan olyan butácska lény vagy 50 évesen, hogy magyarázni kell, miért ROSSZ, KORRUPT a mostani magyar vagyonnyilatkozat? komolyan EZT IS LE KELL ÍRNOM MOST RÉSZLETESEN?

miért olyan nehéz megérteni hogy az unió még most is túlságosan kedves és gyengekezű ezekkel a hazug bűnözőkkel szemben.
kleptokrácia

1a, miért volt tilos 2019-ben levényképezni a szavazatot szavazáskor, és miért kellett az éjszaka közepén benyújtott javaslattal a fidesznek engedélyeznie-ezt?
hát aki elhiszi, hogy templomok épülnek libanonban, AMI megakadályozza a migrációt (hogy is?) az lehet hogy már mindent mesét elhisz.

miért az eu a faszfej te idióta tehát? miért nem te és orbán, akik ki se töltik a vagyonnyilatkozatukat, és a családtagjaik se. szankció nélkül azt írhatnak bele amit akarnak, és nincs ki ellenőrizze objektíve
ez eddig neked oké volt? fogalmad nincs róla, vagy hazudsz korrupt hitvány módra

"Mi erre: oké, és átvettük a brüsszeli mintát. "

milyen mintát vettünk át te szerencsétlen?

"ez rosszabb, mint az előző, legyen inkább mégis a magyar verzió... ennyire idióták az elvtársaid"

vagy inkább nem megfelelően hajtották végre.
hogyan tájékozódsz, mondd? mi a f*szért nem két féltől veszed az infóidat te nyomorult?! miért a csalókra halggatsz, akik állandóan hazudnak neked és olyan nyomorult vagy, hogy el is hiszed.
tudod a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak, a hitványak tartanak mindenkit hitványnak, az egész eu szerinted faszfejekből áll te szerencsétlen ?

az agyad helyén egy darab szar van. nézzed a fideszes szarjaidat, oké, de nézzed mellé az rtl klubbot is ahol KONKRÉTAN megszólalnak akár az EU-s szakemberek, és politikusok is, hidd el, egy svéd, egy dán, egy finn politikus nem az a fajta minőség, amit te itthon megszoktál.
azért is jobb ott az életszínvonal. és azért is vannak a legtisztább, legkevésbé korrupt országok között.

a te elvtársaid miért nem idióták te balfasz? hogy lehet ilyen kibadszott ostobán leélni egy életet ahogy ti teszitek?

"És természetesen sosem mondtam olyat, hogy "az Unió elveszi a nemzeti függetlenségünket azzal, hogy kötelezővé teszik""

a múltkor itt csesztél le, hogy hogyan lehetek olyan hogy hagyom hogy az unió elvegye a nemzeti önrendelkézüsnket? komolyan ki kell keresnem a 5-8 poszttal ezelőtti kommentedet? ennyire szalonképtelen vagy? arra se emlékszel már hogy mi a véleményed.
vagy az a gonosz ikertesvéred volt a te reg.eddel? nem hiszem, mert ugyanolyan óvodás fideszes ostobaságokat tolsz.

orbán viktor nem teljesen ostoba az igaz, de nem is a legélesebb kés, nem művelt, nem értelmiségi, egy csalónak is intelligensnek kell lennie, mondhatám primtiív dolog láttad te már színházban? mi a kedvenc verse? ki a kedvenc írója? filmje? színdarabja?
csak egy ostoba nb2-es focista. a mi szintünkön, persze nem a szinteden, honnan tudhatnád ki az értelmes ember, hisz életeben alig találkoztál igazán értlemes emberrel és magad se vagy túl okos,
persze aki alacsonyabb az a nála magasabbra felnéz. csak tudod nálam viktor alacsonyabb, mert belém pl erkölcs, és morális érzék is szorult, és nem hazudoznék úgy mint egy 8 éves óvodás, soroljam a hazugságait? képes lennél felfogni pl hogy mit hazudozott a legutóbbi sajtótájékoztatón
képes vagy te felfogni a mellébeszélés fogalmát? amikor a polgári engedetlenségről kérdezték, az nem mellébezszélés volt?
nem ugye? mert ha képes lennél, akkor nem lennél fideszes.

a nyílt hazugságaira te csak azt mondod kogn. disszonanciával, hogy azok csak szavak. hát kezdjem akkor így sorolni hogy hol hazudott?
orbánnak pont annyi esze van mint egy csalónak. ahhoz is kell ész. nálad mindenképp magasabb, így felnézel rá, így lett orbán a hülyék királya.

varga judit, aki menekül az rtl-es komoly kérdések elől, és komcsizza a másikat, miközben az apja SZT-tiszt volt, nagyon okos valóban, a te szintedhez képes tényleg intelligens. ő tudja hogy hazudik. te nem.
szijjártó a harci kakadu, nyugaton nincs diplomata aki komolyan venné, lavrov viszont kérdéses hogy miért tüntette ki, mert tudták hogy a ruszkik megfigyelik a külügyet és semmit se tettek miatta, talán ezért. persze ha homoerotikus vonzalmat érzel iránta, tudja hogy hazudik, de amióta milliárdok vannak a számláján családi összefogással, azóta nagyon elszántan tolja, a cselédeknek el kell magyarázni miért baj hogy szij laci jaxhtén volt, egyszer már leírtam ide, leírjam mégegyszer? minek, te félsz a tudástól, nem vagy nyitott, nincs türelmed a valósághoz. egy álomvilágba akarsz menekülni. zavar ha másként gondolkokkal kell beszélned, ez a kognitiv disszonancia.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.17. 17:10:45

@G. Nagy László: továbbá
vargán látszik, hogy nincs ínyéra hogy állandóan hazudni kell
bár legutóbbi ügyénél már felvette ő is arrogáns tempót, amikoris letagadta mi volt a napirenden, érdekes a világ legnagyobb lapjai, meg az unió honlapja mondott neki ellent, de te biztos vargának hiszel, mert fideszes, ezek nem hazudnak ugye?
ugyanaz mint szijjártónál, muszáj arrogánsnak lenniük, mert loptak, mert mélyen benne vannak a rendszerben. nem lehet a fideszesnek szelíden békésen igazmondóként lopnia, mert ha őszinte lenne, akkor bevallaná és még a leghülyébb is felsimerné, te is viheted már jövőhéten a péznt az unokázós csalóknak is, olyan szinten vagy nyomorult. de még véletlenül se ismerd el hogy nincs igazad. az önérzetes prolik "mind egyéniségek", van öntudatuk, csak eszük nincsen Dunning-Krugerrel már megbeszélték. szólj ha ezt sem érted, szívesen elmagyarázom.

sok ez neked ugye? nem is tudsz ("nem is akarsz") rá reagálni olyan sokat kéne írni egy ilyen kis embernek.
keményen dolgozó kisember pedig még lehet belőled. rogánféle már van is. minek írsz ennyi nevet, akit te okosnak gondolsz. nem kéne annyit írnom. de nem figyelted, direkt úgy írtam, aki
legalább nevezz meg egy olyan fideszet, akit értelmesnek gondolsz ÉS nem hazudozik állandóan.

ki volt emelve az ÉS, mégis lehagytad. fura

orbán balázs aki most az olimpiát akarja megint idehozni, nagyon "okos". tolvaj, korrupt HAZUG aljas ember. tény hony nem buta, de tisztesség is kne tudod az emberiség legnagyobb tragédiája, hogy az értelmes ember nem feltétlenül jó.
bayer a leghitványabb legprimitívebb lény grat hogy van képed felhozni. és "aki szerint ha a ruszkik megtámadják ukrajnát az hülye" igazi zseni na, kicsit se arrogáns.
kocsis máté dettó, miért tartod őt és dömötör csabát olyan k okosnak? mert ki tud állni és el tud mondani egy összetett mondatot? alacsony a léc.
kovács zoltán a legostobább bazmeg. kálmán olgának a legendás, "ne de sikerült?" mondatát gondolom képtelen vagy felfogni, nyugi megszoktam már, hogy a fideszesek olyan buták, hogy alap mondatokat képtelenek megérteni, főleg ha a kedvenceiket bántják.
gulyás gergelyt meg már leírtam, hogy aki vágatlanul nézni rendszeresen a kormányszóvívőséget, annak le kéne esnie ha az IQ-ja nagyobb mint 50, hogy gátlástalanul hjazudik, de látszik is a fején. mondd mit nem értesz ezen?:

"Szóval Gulyás azt magyarázta, hogy a benzin hatósági ára, amit még a háború előtt hónapokkal vezettek be az elhibázott brüsszeli szankciók ellen, tarthatatlanná vált az olajembargó miatt, amely nem vonatkozik ránk, és ami ugyan tegnap lépett életbe, de már a múlt héten ellátási zavart okozott nálunk."

kínos nézni, hogy pontosan tudja, h hazudik. te tényleg ennyire ilyen szinten vagy ostoba és nem is akarsz sose fejlődni?
ez egy hazug összetartozó BŰNSZERVEZET, bűnözőkkel. nem véletlen hogy Ángyánnak annyira nekimentek a napraforgó bloggal, de a köztévébe pont nem hívták, nem véletlen hogy orbán árulónak tartja a magyar hangot is, ezért nem hívják sehová.

nem hallottál pletykákat hogy pintér a maffia feje? soroljam miért és kik mondták ezt már nekem?
kleptokrácia, minden amit hazudnak KONKRÉTUMOK nélkül, de néha konkrét hazugságokkal is

összefoglalva elképesztően buta vagy, hogy a csalóknak és hazudozóknak hiszel, csak őket olvasol ÉS nem figyeled pl az rtl klub híradóját. vagy a nem fideszes lapokat. ha néznéd redszeresen és megértenéd, akkor kivételesen degeneráltnak kell lenni ahhoz hogy továbbra is fideszes (szavazó) legyen valaki. dehát nem is találunk olyan fideszest, aki értlemes lenne ÉS nem hazudozik állandóan. tehát aki értelemes és nem hitvány, hanem tisztességes. aki hitvány az meg lop is. aki hazudik az lop. egész jó mondás. nagy feró meglopta a kispálékat most megy igazi fideszes értelmiségi, mint győzike, mint a várba szálló kis grofó. ezek a fideszes "értlemiségiek."

én nézem mit hazudozott varga zoli meg a többi fidezses, olvasom faceén is a kommentjeiket, neked is kéne, még a fideszesek kommentjénél

képtelen vagy felismerni ki az okos és ki az ostoba, ki hazudozik neked, ki aljas, és ki a tisztességes, ezért a minimum az lenne ha néznéd az rtl klub híradóját, a nem fideszes lapokat. magyar hang, flaszter, kötöttfogás, 24.hu beszélgetős műsorát, és a szabadsajtó klubbot is Stumpf és Tóta is ott van a két oldalról. lehet hogy neked fáj, de az orvosság se finom, de meg kell gyógyulni a fejednek. persze ha fejlődni akarsz, csak akkor. kell hozzá minium 80 IQ.
nnm KORRUPT gátlástalan hazudozókat kell nézni, mert te egy balek vagy, téged be lehet csapni, de vajon gerinctelen balek vagy, vagy gerinces? ez a kérdés.
ha rájössz, hogy belehazudnak a szemedbe, te eltűröd, vagy nem tetszik neked?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.17. 17:11:28

@G. Nagy László: továbbá:
a kuratóriumok rész és link arról szól, hogy a 18. sorba rejtették gulyás szerint és nem vették sézre, egy kisiskolás hazudozik így, már minimum féléve tudnak róla, hogy az unió
ugye, mert szerinted mitől jobb egy iskola működése ha ÁTLÁTHATALAN alapítvány finanszírozza, a minisztérium helyett ? elárulod vagy beimsered magadnak hogy hülyének vagy nézve.

válasz lesz? ugye hogy nem. addig másolom ezt a kommentet amíg nem válaszolsz rá, mert mindig elviszi a cica a nyelvedet, amikor lényegi kérdésre kerülne sor.

"Már a látszatra sem adnak. te meg ennek tapsikolsz. "

annyira bájos ez az idézet pont tőled. orwelltől tanultad? vagy tudod hogy hazudsz csak pénzt kapsz érte?

"A kormánynak sosem volt még ilyen olcsó és ilyen hatékony marketingeszköze a haza fiatalság körében"

kurvára el vagy tévedve bazmeg, ez annyira ostoba és cinikus mondat, hogy komolyan elgondolkozok hogy te nem egy naiv balek vagy, hanem egy korrupt hazug tovaj.
a fiatalság most épp a tanárok mellett tüntet bazmeg te nyomorult. és pontosan tudja hogy a fidesz az férgek társasága és semmiben sem jobbak, sőt rosszabbak is mint a komcsik, azok legalább nagyszerű filmeket tudtak csinálni, orbán akkora féreg, hogy csak szar propaganda aranybullára meg elkurtuk c filmre telik.

alöksz róz 2023.01.17. 18:28:11

@tesz-vesz: azt álmodtam, hogy fosok.
de nem ám csak egyet. hanem olyan fosás jött rám álmomban, hogy feszt a vécén kellett ülnöm, úgy fostam és olyat, mintha a seggemen is hugyoznék.
nem tudod ez mit jelenthet?

alöksz róz 2023.01.17. 21:50:52

@Wildhunt: fossak bele? :-)))

nincs amúgy

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.18. 07:17:46

@alöksz róz:

Nincs akváriumod? Akkor te buzi vagy!

(Biztos ismered a rendőrviccet.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.18. 10:28:52

@alöksz róz: fideszes agyi színvonal, olyanok vagytok mint a férgek.
nem sikerült érdemben reagálni semmire.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.18. 10:29:22

@G. Nagy László:

*ja és úgy elhiszed a libanoni templomokat, hogy semmilyen tervet, képet nem láttál eddig, és nagyon valószínű hogy nem is fogsz! mert a fideszes csürhe, az agyhalott cselédnép nem igényli a folyamatos igazmondást, és ellenőrzést. nem fogja megkérdezni a jövőben 5-10 év múlva a fideszt hogy mi van a libanoni templomokkal, és ez hogyan csökkenti a migrációt?, mert nem is fog rá emlékezni és alapból is birka, agyhalott szolga. degenerált rajongó, aki összekeveri az érzelmét, meg a (nemlétező) értelmét. mint egy állat.
ezért is balek vagy. és agyhalott is, tényleg muszáj ennyire hiszékenynek lenni? ez már nem elmebetegség? nem gyengeelműség? nem tudsz válaszolni érdemben ezekre és ráfogod hogy nem is akarsz. ha nem számozom be, magadtól képtelen vagy észrevenni a kérdőjeleket.

alöksz róz 2023.01.18. 11:27:25

@tesz-vesz: bölcsészmérnök vagy, nem?
azok foglalkoznak ilyen szintű dolgokkal, hogy ki mit gondolt meg mit ámodott. és tekintettel arra h értelmetlenül fosod a karaktert és ömlik a szar a szádból, szerintem joggal feltételeztem, hogy szakértője vagy a témának

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.18. 11:58:39

@alöksz róz:

na hogy is van ez pl az MNB több milliárd forintot ellop, elveszti közpénz jellegét, amikor alapítványoknak utalják.

miért nem lehet átlátható a pénz útja, ha tisztességesek? ezt mondjátok meg ostoba arrogancia nélkül. bár képtelenség, de az agyhalott fideszesek megpróbálhatják.

nem erős a gyanú hogy ellopják, amikor matolcsi fiacskája porshékat gyűjt és 15 milliáérdért vesz luxuslakást manhattanben?

ezért fizetjük az adót, fideszes cselédek?

átlagember nem tudja felfogni a millió és a milliárd ft közötti különbséget, számold már ki mennyi 1 millió másodperc, meg mennyi 1 milliárs másodperc. az unokáinkat lopják meg ezek a patkányok. bűnüzők vezetik az országot, amúgy Németh Miklós megmondta, hogy matolcsi csillag istvánnal lopott a 90-es évek elején.

alöksz róz 2023.01.18. 12:45:58

@tesz-vesz: "miért nem lehet átlátható a pénz útja, ha tisztességesek" - ha nem átlátható, akkor valószínűleg valamit takargatni akarnak, tehát feltehetően nem tisztességesek.

"ezért fizetjük az adót" - láthatóan igen.

"Németh Miklós megmondta" - nincs semmi relevanciája, hogy mit mondott a lopásról egy régi komcsi, a rendszer egyik vezetője, aki minimum aktívan segítette (de vezetőként inkább irányította) az ország szétlopását...

alöksz róz 2023.01.18. 12:47:04

@tesz-vesz: és most beszélj arról, amiben szakértő vagy, a fosásról

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.18. 14:02:50

@alöksz róz: Grósz volt a komcsi, nem Németh akinek az apja kitagadta mikor az belépett GAZDASÁGI SZAKEMBERKÉNT az mszmp-be. ha nem ismered, ne mondj róla véleményt.

a fideszesek miért nem komcsik akkor? miért szavazol a fideszre, ha tudod hogy csak hazug bűnözők? nem átlátható ,matoclsi maga mondja hogy elvesztette közpénz jellegét, nem ismered a sztorit?

nem tehetek róla, hogy én tudok értlemes összetett mondatokban fogalmazni, érvelni, és neked ez nem tetszik

nem veled ment a beszélgetés ugyanis.

alöksz róz 2023.01.18. 15:46:42

@tesz-vesz: "nem veled ment a beszélgetés ugyanis"; "én tudok értlemes összetett mondatokban fogalmazni, érvelni" - :DD
csak egy hőbörgő proli köpködése, amit beszélgetésnek, érvelésnek titulálsz... you are out of my league :-)
de azért szívesen leoltalak, ha gondolod

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.18. 15:49:26

@alöksz róz: te nem tudsz leoltatni, mert genetikailag képtelen vagy rá.
látod, az érvek és a konkrétumok is k nehezen mennek neked, viszont ezeket a bulvárszarokat, meg élvezettel írod, ugye tudod hogy az intelligens embert untat a bulvár? nem hiszem, mert te nem vagy intelligens

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.18. 15:52:13

@alöksz róz: és ez bántja a füledet?:

""nem veled ment a beszélgetés ugyanis""

egyéni szocprobléma csöpi. de azért érted a mondatot ugye?

alöksz róz 2023.01.18. 15:52:54

@tesz-vesz: te nem tudsz érvelni, mert logikából nulla vagy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.18. 15:58:16

@alöksz róz: komolyan? és akkor ezt most higgyem is el egy félállatnak?

ha csöpp kis eszed lenne, rájönnél hogy mi hiányzik a kommentedből. de nincs eszed

elég sokat írtam fenn amúgy, ezért külön megérdemelnél egy k anyázást te proli, te

alöksz róz 2023.01.18. 16:31:49

és ezt nevezi beszélgetésnek meg érvelésnek :D

Sadist 2023.01.18. 16:39:07

@tesz-vesz: Aktív szenet próbáltad már?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.18. 17:03:22

@alöksz róz: te tényleg ennyire szinten vagy ostoba?! te állítottad hogy nem ismerem a logikát

segítek: most neked kéne KONKRÉTAN LEÍRNI, hogy miért te ostoba patkány.

minden kibaszott komment, ami nem tartalmaz érvet, konkrétumot, az nálam vörös posztó az agyhalott fajtátoktól.

@Sadist: tőleg még értelmes mondatot nem láttam

TAKARODJATOK VISSZA UTCÁT SÖPRENI! értem hogy ha azt hiszitek, hogy vagytok olyan értlemesek, h beleszólhattok a nagyok, az értelmes emberek dolgába, de ez nincs így.
ilyen színvonalan alatt ez nem fog működni, és erre még rá se jöttök, hisz magyarázni kell hogy épül fel egy rédemi kommunikáció?

agyhalott fideszesek. vagytok mind
i0.wp.com/pestibulvar.hu/wp-content/uploads/2021/10/Szavaz-a-fidesz.jpg?resize=640%2C952&ssl=1

ez a bulvár, amit toltok, titeket ez szórakoztat, különben nem írnátok le. bazmeg, nálatok kibazott szokatlan ugye, ha valaki sokat ír, mert ti csak képregényeket tudtok olvasni.

alöksz róz 2023.01.18. 17:49:05

pont így csinál egy agyatlan hőbörgő proli. érvel.

Sadist 2023.01.18. 17:58:00

@tesz-vesz: tl;dr;
Tanulj meg összeszedetten írni, fostoska! :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.19. 06:01:32

@Wildhunt:

Te pontosan melyik típust használod? Én ui. átnéztem a hálózatfigyelő reléket, de olyat nem találtam, amelyiknél a hiba (pl. a feszültség rövid idejű eltűnése) fellépésekor történő kikapcsolást követő _visszakapcsolást_ lehetne késleltetni. Olyat olvastam már nem emlékszem, melyik típusnál, hogy kézzel kell visszakapcsolni, de ez is csak a gyártó Schalk német nyelvű leírásában szerepel. Annál viszont .6 másodperc a kikapcsolás késleltetése, ami nálam már sok lenne, mert ekkorra már visszatérhet a hálózati feszültség, a klíma meg hibakóddal leállt.

Lehet, hogy már nem kapni azt a típust, amit te használsz?

Ha másképp nem megy, megcsinálom én, de jobb lenne készen. Egyszerű megoldás lenne. Egy FET tartja behúzva a relét, a FET gate-jét a mikrokontroller húzza fel egy nullára lehúzó ellenállással szemben. Arduino vagy akár egy PIC optocsatolón át figyeli a hálózati félhullámokat, beállítható számú kimaradás után a mikrokontroller kimenő portja tristate-be megy, ekkor a lehúzó ellenállás nullára viszi a FET gate-jét, és ott is tartja, hiszen a port továbbra is tristate-ben van, így a relé akkor sem tud visszakapcsolni, ha közben visszajött a hálózati feszültség. A kapcsolás egy nagy elkóról megy, ami pár másodpercig kitart. Amikor visszajön a villany, még mindig nullán van a gate. Ha már kisült az elkó, újraindul a mikrokontroller, a port indulaskor alapból tristate, kivárja a késleltetést, majd a port kimenetre vált, és felhúzza a gate-et. Egyedüli apró hátrány, hogy hosszabb kimaradás után is fogja késleltetni a visszakapcsolást, de ezzel már nem érdemes törődni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.01.19. 06:05:58

De lehet, megteszi egy egyszerű monostabil is. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 13:01:43

@alöksz róz: ezért meg külön a k anyád, fent érveltem elég hosszan, most meg hiányolod ?! te utolsó senkiházi. agyhalott troll köcsög.

két akkora pofont lekevernék neked ha élőben így játszanéd az ostobát te fideszes szar. persze csak itt a neten mersz trollkodva patkánykodni. élőben lehet éreznéd hogy se eszed, se tudásod nincs komolyabb vitához, meg az összetett modnatokhoz

leírtam mit kéne tenned mégse teszed, mint ez másik ostoba k ugyanazt a viselkedésformát veszitek fel, mint a csirkék a csirkeólban. ez a kovácsné se képes érvelni a szkeptikus blogon se.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 13:02:18

@Sadist: menne ez jobban is, erőlködj még

alöksz róz 2023.01.19. 13:58:39

aszongya érvelt elég hosszan.

"alapból is birka, agyhalott szolga. degenerált rajongó, aki összekeveri az érzelmét, meg a (nemlétező) értelmét. mint egy állat"
"az agyad helyén egy darab szar van"
"TAKARODJATOK VISSZA UTCÁT SÖPRENI!"
"képtelen vagy felismerni ki az okos és ki az ostoba, ki hazudozik neked, ki aljas, és ki a tisztességes, ezért a minimum az lenne ha néznéd az rtl klub híradóját"

micsoda érvek...
(az rtl klubos a kedvencem)
és még csodálkozik meg ő van felháborodva h nem válaszolnak neki

alöksz róz 2023.01.19. 14:00:15

@tesz-vesz: "két akkora pofont lekevernék neked ha élőben így játszanéd az ostobát te fideszes szar." - :DD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 14:07:26

@alöksz róz: 3 kurva hosszú posztom volt csöpi, EDDIG nem sikerült reagálni rá konrkéltan a k anyádat! fent csöpi , tudod, ami miatt rámírtál, elfelejtetted honnan indult ez a nagyívű beszélgetés? te ostoba darab szar!

ez bulvár, hogy kötnéd már fel magad, ne írj rám, ha nem tudsz érvelni

AZ EGÉSZET MÁSOLD KI TE PATKÁNY!

"nézzed a fideszes szarjaidat, oké, de nézzed mellé az rtl klubbot is ahol KONKRÉTAN megszólalnak akár az EU-s szakemberek, és politikusok is, hidd el, egy svéd, egy dán, egy finn politikus nem az a fajta minőség, amit te itthon megszoktál."

" ha néznéd az rtl klub híradóját, a nem fideszes lapokat. magyar hang, flaszter, kötöttfogás, 24.hu beszélgetős műsorát, és a szabadsajtó klubbot is Stumpf és Tóta is ott van a két oldalról."

MIND A KÉT OLDALRÓL!

nem iskerül kimazsolázni semmit a 3 k hosszú kommentemből

nem sikerült elmondani hogy miért ne lennék én logikus. pedig te állítottad!

MI A FASZNAK ÍRSZ IDE A K ANYÁDAT?! hogy kötnéd már fel magadat te haszontalan szar troll

mi A BAJ AZ RTL KLUB HÍRADÓJÁVAL? de konrkétan.
20x leírtam már mindent erről logikusan, de biztos nem olvastad, de lejátszhatjuk.

hiába kérdezem meg, erre se válaszolsz. becstelen féreg vagy
még a logikát se ismered, de azért a másikat sároznád vele.
nyilván ezért nem válaszoltál konkrétan hogy én miért lennék logikátlan. idióta.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 14:17:04

@alöksz róz: te is olyan vagy mint a téveszmés bloggazdánk, nem ismeri fel az ÉRVEKET ,a konkrétumokat. csak a bulvár részeket, a személyeskedést emeli ki mint egy óvodás. az irreleváns a sok érv mellett. azokra VÉLETLENÜL nem jutott kapacitás.

tényleg mint egy degeneráltnak, be kell számozni neki. mert kib. buta.

általában a korrupt hitvány, és hazug emberek teszik ezt, mint a pesti srácokos varga ádám. te, meg bloggazdánk korruptak vagytok és hazudoztok vagy csak naiv tudatlan balekok?

ja és ne csinálj úgy, mintha te nem lennél felelős hogy így lezüllött ez a beszélgetés
olvasd vissza miket írogatsz és miket NEM! amiket kérek pl azokra semmit se írsz.

ugyanez a helyzet áll a téveszmés bloggazdánkra is. egy elfajult beszélgetésbe csöppentél bele

de ő 20x elmondta, hogy őt nem zavarja ez a hangnem. szép is lenne,
vagy szerinted nem létezik olyan objektíve hogy buta és okos? leírni sem lehet? ezeket a vitákat már 20 éves korodban le kellett volna már játszanod magadban. de még midnig nem sikerült. nyilván azért mert olyan k okos lennél.

alöksz róz 2023.01.19. 14:48:15

@tesz-vesz: "én miért lennék logikátlan" - hogy ne görcsölj rajta tovább:
németh miklós nem lehet komcsi, mert az apja kitagadta, amikor belépett az mszmp-be.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 15:14:57

@alöksz róz: ez nem logikáltan te fafejű, ez csak szemantika, amit képtelen voltál megérteni. alap szavakat, mondatokat magyarázni kell már megint. de én legyek türtelmes persze, ha óvodás szintre kell lemenni.

nyilván amikor azt írom hogy grósz volt az ( IGAZI ) komcsi, nem Németh, akire írom, hogy gazdasági szakember volt, aki ráadásul még egyre több elsődleges forrásból hallom, hogy tisztességes is volt poszton.

nem azért nem volt komcsi, mert az apja kitagadta, tetszik érteni? hanem mert gazdasági szakember volt

a családi hátteréről írtam. még a tehetségeseknek is be kellett lépni az MSZMP-be. és a legjobb dolog volt az országgal, hogy Németh odakerült akkor, aim nem véletlen, 82 körül vettük fel az imf-hitelt, esett szét a szovjetunió gazdaságilag, és komoly problémák voltak itthon is. ma is nagy szükség lenne amúgy rá, csak már olyan korrupt volt az mszp hogy nem akarták visszavenni.

elsődleges forrásból tudom, hogy a tolvaj komcsi ágazatvezetőket úgy lecseszte,hogy "lopnak", túlságosan fogy a pénz, és kirúgta őket a posztokról is.
ezért mondtam: ha nem ismered, előbb kérdezz, de ne nyilvánits véleményt.

aztán írom hogy belépett Németh is sz MSZPM-be, tehát láthatod ebből már hogy itt én ezt tudom hogy párttag volt.

aztán írom a fideszt is, azoknál nem baj a komcsi háttér? ugyanúgy párttagok voltak mint Németh, nála felróvod, a fideszeseknél meg nem baj, tetszik érteni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 15:19:50

@alöksz róz: ja és ez nem görcsölés.

tudod egy ÉRDEMI kommunikáció így épül fel

örülök hogy ma is tanultál újat.

alöksz róz 2023.01.19. 15:21:03

@tesz-vesz: "nem azért nem volt komcsi, mert az apja kitagadta, tetszik érteni? hanem mert gazdasági szakember volt" - a kettő nem zárja ki egymást.
logika nulla.

alöksz róz 2023.01.19. 15:23:48

@tesz-vesz: "tudod egy ÉRDEMI kommunikáció így épül fel" - nebassz, tényleg? hát mégse anyázásból, köpködésből, szidalmazásból, mint ahogy állítottad? :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 15:56:51

@alöksz róz: most komolyan leírjam ugyanezt?

e is olyan vagy mint a téveszmés bloggazdánk, nem ismeri fel az ÉRVEKET ,a konkrétumokat. csak a bulvár részeket, a személyeskedést emeli ki mint egy óvodás. az irreleváns a sok érv mellett. azokra VÉLETLENÜL nem jutott kapacitás.

vagy szerinted nem létezik olyan objektíve hogy buta és okos? leírni sem lehet? ezeket a vitákat már 20 éves korodban le kellett volna már játszanod magadban. de még midnig nem sikerült. nyilván azért mert olyan k okos lennél.

tényleg mint egy degeneráltnak, be kell számozni neki. mert kib. buta.

"a kettő nem zárja ki egymást.
logika nulla."

LÁSD ÚJRA: aztán írom hogy belépett Németh is sz MSZPM-be, tehát láthatod ebből már hogy itt én ezt tudom hogy párttag volt.

felhívom figyelmed az IGAZI szóra a mondatomban

nyilván amikor azt írom hogy grósz volt az ( IGAZI ) komcsi nem Németh, ebből sokat nem vonsz le látom.

aztán írom a fideszt is, azoknál nem baj a komcsi háttér? ugyanúgy párttagok voltak mint Németh, nála felróvod, a fideszeseknél meg nem baj, tetszik érteni?

alöksz róz 2023.01.19. 16:08:56

@tesz-vesz: hát végül is lehet szemantikázni is logika helyett.
ha valakinek nincs logikai készsége, érvelés helyett nyilván nem nagyon marad más.
ez, meg a hőbörgés-köpködés.
ahogy azt láttuk is.

alöksz róz 2023.01.19. 16:11:04

@tesz-vesz: "nyilván amikor azt írom hogy grósz volt az ( IGAZI ) komcsi nem Németh, ebből sokat nem vonsz le látom" - mert nincs logikai kapcsolat.
csak nincs annyi eszed, hogy felfogd.

Sadist 2023.01.19. 16:30:04

@alöksz róz: Mondjuk azt megnézném, ahogy a ropi mancsaival megpróbálna kárt tenni bármiben, ami keményebb, mint egy medúza.
Btw ha akarod, most simán feljelentheted.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 16:35:45

@Sadist: a jog nem erősséged, ne erőltesd se ezt, se a beszédet. főképp ne a gondolkodást.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 16:41:49

@alöksz róz: " mert nincs logikai kapcsolat. csak nincs annyi eszed, hogy felfogd."

te tényleg ostoba vagy. úgy értettem hogy grósz ideológiai alapon igazi komcsiként csatlakozott
Németh Miklós meg nem ideológiai elvek miatt, hanem más okok miatt, szakmai előrelépés
miatt, tudod EGYPÁRT rendszer volt. 1974–75-ben ösztöndíjjal tanult a Harvard Egyetemen, az Amerikai Egyesült Államokban, szerinted ez biztos felesleges tudás volt a dekadens nyugaton, mi?

ezt nem lehet megérteni?

minden MSZMP-tag komcsi?
soroljuk fel a fideszes MSZMP-komcsikat! akkor azok is komcsik, nemigaz?

kérdeztem az rtl klubbot is. de akinek ilyen kibaszott nehéz a feje. azzal lehet hogy nem kéne semmiről se beszélni.

egy kurva mondatot alig bírsz kipréselni magadból te nyomorult.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.19. 16:47:02

@alöksz róz: ja,és a harvard azért nem egy soros-ösztöndíj, ezért van az, hogy a kis komcsi spicli orbán a mai napig nem érti hogy a hatósági ár miért drágítja a többi terméket.
meg utasítja a minisztereit hogy felezzék le az inflációt.

édes istenem, korbácsolja meg a tengert is

alöksz róz 2023.01.19. 17:25:43

leégeti magát a logikával, erre nekiáll köpködni.

szóljon aki mást várt :-)

HypocritSlayer 2023.01.20. 11:40:20

@alöksz róz:
>>leégeti magát a logikával, erre nekiáll köpködni.

szóljon aki mást várt :-)
<<

Én már átpörgetem:) Hidd el, ennél semmi sem fáj jobban neki:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.20. 13:18:59

@alöksz róz: mi lenne ha arra reagáltál amit írtam.

leírtam proli. ez nem logika. ez szemantika. értem hogy nincs szókincsed, de tényleg ilyen nehéz megérteni amit leírtam 5x másként? ennyire komplex neked pár alapszó? ennyire vagy lemaradva? biztos okosnak tartod magad dunning-krugeresként , de nem kéne okosnak tartanod csöpi.

mert nem vagy az.

elmondod mégegyzer hogy logika, vagy sikerülne esetleg felfogni, amit írtam?

olvasd újra a kommentjeimet, TALÁN segítene :) talán nem.
de garantálom csöpi, nem velem van a baj, és ne az ostoba fideszes barátaidat kérd meg hogy segítsenek.
mert nincs fideszes értelmiségi.

korlátatolt vagy, degenerált, és buta. talán az iskolázottság segített volna rajtad. egy jó iskolarendszer.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.20. 13:21:31

@HypocritSlayer: mondanám hogy te is állj neki konkrétumokat mondani. de veled felesleges leállni, hazug hitvány troll vagy. még az érvelés se megy. főként a gondolkodás. na te visoznt egy haszontalan grafomán vagy, érdekes a haverjaid neked nem szóltak hogy feleslegesen írod a szót?

mert most akkor mondom.

az előző posztoknál konkrétan rámutattam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.20. 13:22:43

@alöksz róz: ja amúgy meg ha nem tudod mit kell írni ,mert magadtól olyan kib. ostoba vagy, akkor keresd a kérdőjeleket

arra kellett volna válaszolni

minden MSZMP-tag komcsi?
soroljuk fel a fideszes MSZMP-komcsikat! akkor azok is komcsik, nemigaz?

alöksz róz 2023.01.20. 14:01:40

@HypocritSlayer: "Én már átpörgetem" - én még oltogatom egy kicsit.
nem tűnik fel neki, hogy saját magát alázza a proli stílusával :-)

Sadist 2023.01.20. 14:02:56

@HypocritSlayer: "Én már átpörgetem:) Hidd el, ennél semmi sem fáj jobban neki:)"

Pontosan :) Fostoskának viszont még mindig nem tűnt fel, hogy a /dev/null-ba hőbörög már napok óta :D

alöksz róz 2023.01.20. 14:04:59

@tesz-vesz: "olvasd újra a kommentjeimet" - minek, egyforma proli hőbörgés mind.

a grammatik ganxsta :DDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.20. 14:06:47

@alöksz róz: ja én ezt hittem te alázod magad. persze az intelligens társaságban, pl azzal hogy nem reagálsz érdemben, és nem válaszolsz a kérdésimre és egy kurva mondatot alig bírsz kipréselni magadból te nyomorult.

itt a fideszes patkány becstelen csőcseléknél ez úgy látszik érdem, az ostoba trollkodás.

ez a bulvár szórakoztat titeket,

pedig lehet ám a betűket és szavakat másra is használni ám, hogy úgy mondjam magasabb színvonalon.

de nem értitek, ti ebben a pocsolyában dagonyáztok röfögve és röhögve.
hatalmas a buli!

alöksz róz 2023.01.20. 14:12:58

@Sadist: látni ilyeneket néha a városban. áll a megállóban a proli, fröcsög és káromkodik magába, szidja a mocskosorbánt, mocskosfideszeseket.

alöksz róz 2023.01.20. 14:14:23

@tesz-vesz: "pedig lehet ám a betűket és szavakat másra is használni ám, hogy úgy mondjam magasabb színvonalon" - igen, láttuk a rendkívül magas színvonalú fröcsögésedet, köszönjük.

alöksz róz 2023.01.20. 14:16:15

@tesz-vesz: buta köpködő proli a finom urak közt, ez vagy te, nem veszed észre? :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.20. 14:28:08

@alöksz róz: ezt már megbeszéltük, mindent 6x kell leírni és akkor se érted?

hányszor másoljam még be?

te is olyan vagy mint a téveszmés bloggazdánk, nem ismeri fel az ÉRVEKET ,a konkrétumokat. csak a bulvár részeket, a személyeskedést emeli ki mint egy óvodás. az irreleváns a sok érv mellett. azokra VÉLETLENÜL nem jutott kapacitás.

tényleg mint egy degeneráltnak, be kell számozni neki. mert kib. buta.

általában a korrupt hitvány, és hazug emberek teszik ezt, mint a pesti srácokos varga ádám. te, meg bloggazdánk korruptak vagytok és hazudoztok vagy csak naiv tudatlan balekok?

ja és ne csinálj úgy, mintha te nem lennél felelős hogy így lezüllött ez a beszélgetés
olvasd vissza miket írogatsz és miket NEM! amiket kérek pl azokra semmit se írsz.

alöksz róz 2023.01.20. 14:34:10

@tesz-vesz: "hányszor másoljam még be?" - ahányszor akarod, te grammatik ganxsta

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.20. 14:52:55

@alöksz róz: én vagyok a hülye, hogy tanulatlan emberekkel szóbaállok, az igaz :)

fáj, ha gondolkodni kell, ugye?
gépelni se tudsz.

HypocritSlayer 2023.01.22. 08:48:49

@tesz-vesz:
>>érdekes a haverjaid neked nem szóltak hogy feleslegesen írod a szót?<<

Mert a haverjaim engem szeretnek:)
Téged meg rühellnek:) még a saját fajtád is leszar:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.23. 13:34:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: te takarodj vissza a szkeptikus vlogra válaszolni!

csoda hogy még van képed írni, agyhalott p*csa.
vastag a bőr az ostoba pofádon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.01.23. 13:36:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ráadásul ezt nekem kéne írnod te analfabéta tyúk. :D
itt én érveltem, ő meg trollkodik, tisztában vagy a troll jelentésével? nem ugye, mert olyan buta vagy
süti beállítások módosítása