téveszmék

téveszmék


"Isten is a munkára fizet"

2022. március 21. - G. Nagy László

  Ami a sikert illeti, alapvetően kétféle radikális állásponttal találkozunk. Az egyik szerint minden csakis rajtunk áll, határ a csillagos ég; a másik ennek szöges ellentéte: sorsunkat a génállományunk, a környezetünk, a neveltetésünk, a csillagok, vagy épp az előre megírt életkarmánk alakítja,…

Tovább

"Óvakodj a szélsőségektől!"

  A legtöbben habozás nélkül belekürtöljük a világba: a szélsőségektől márpedig óvakodni kell! A pszichológusok a világ minden tájáról futószalagon gyártják a cikkeket, melyek elmagyarázzák a polarizált gondolkodás veszélyeit, hangsúlyozva, hogy súlyos kognitív torzulásról van szó. Mindeközben el…

Tovább

"A jótett mindig elnyeri jutalmát"

  Nem tudom, hogy a széles közönség előtt mennyire ismert Irena Sendler neve. Gyanítom: semennyire. Bevallom, jómagam is mindössze pár napja találkoztam vele először. Pedig egy valódi hősről van szó, és a valódi hősök nevét illő volna ismernünk és megjegyeznünk.   Ez a lengyel nő a második…

Tovább

"A szabadság nem egyenlő a szabadossággal"

  Tisztán emlékszem: a rendszerváltás idején jártunk, amikor ezt az ostoba és hamis frázist először hallottam. Már akkor is azt éreztem, hogy színtiszta kamu az egész.   Az első kérdés, ami felmerül az emberben, rögtön az, hogy jelent-e a SZABADOSSÁG kifejezés bármit is? Van-e valódi…

Tovább

"Ha konzervatívként élsz, sosem leszel tökéletes"

  A Szájer-ügy kirobbanását követően Vésey Kovács László egy meglehetősen indulatos írásművet tett közzé a Tutiblogon, melyet a Mandiner is átvett, mi több, Bayer Zsolt a vasárnap esti műsorában szinte egy az egyben fel is olvasta azt. Úgy tűnik, mintha e poszt - a liberális véleményelit elleni…

Tovább

"A politikai identitás rém bonyolult kérdés"

    "Minden egyszerű. Az emberek komplikálják túl a dolgokat." - írja Albert Camus, és a magam részéről mélységesen egyetértek vele. Az élet nem bonyolult, a politikai pozicionálás és hitvallás pedig különösen szimpla dolog.   Ha maradunk a klasszikus jobb- és baloldali felosztásnál - amelyben a…

Tovább

"Az isteni terv része a szenvedés"

  A legtöbb vallás - a kereszténység különösen - irgalmatlan bajban van, amikor a szkeptikusok a szenvedés kérdését feszegetik. Ha Isten egyszerre jó és mindenható, úgy mi a fenéért hagyja, hogy hívei borzalmakat éljenek át? A jellemző válasz az, hogy a Teremtő a legkevésbé sem örül az emberi…

Tovább

"Ahány ház, annyi szokás"

  Nem vitás: a különböző kultúrákból eredő súlytalan szokásokkal, üres rituálékkal Dunát lehetne rekeszteni, s nem is igazán zavar senkit ez a sokféleség. A bajok ott kezdődnek, amikor a címbéli mondást a morál felségterületére is igyekszünk kiterjeszteni. Ha a multikulturalizmus azt jelenti, hogy…

Tovább

"Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan"

  Sohasem szerettem A kis herceg-et. Nem is értettem igazán. Olyan nyálasnak és idegennek hatott már gyerekfejjel is. Világos, hogy számos megszívlelendő gondolatot megfogalmaz, ám Antoine de Saint-Exupéry világa sosem lesz igazán az enyém.   "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan" -…

Tovább

"Az engedelmesség minden erény alapja"

  Ábrahám és Izsák története nem csupán egy a legismertebb bibliai epizódok közül, de az egyik legmeghatározóbb is, ha a monoteista vallások Isten-ember viszonyát kívánjuk szemügyre venni.   Ha valaki nem ismerné a sztorit: az aggastyán Ábrahám végre megkapja azt, amire hosszú élete során mindig…

Tovább
süti beállítások módosítása