téveszmék

téveszmék

"Egyenlő munkáért egyenlő bért!"

2017. szeptember 17. - G. Nagy László

 munkaber2.png

Igazi pusztító gondolat, mint mindegyik, amely erőszakkal kíván egyenlőséget teremteni a világban. Ilyen alapon hirdethetnénk azt is, hogy "azonosan velőtrázó orgazmust minden nőnek!" Totális szereptévesztés: egy szabad világban a munkabér mértéke kizárólag a szerződő feleken múlik, abba kívülről senki bele nem szólhat. Lakást, sportzakót, téliszalámit és munkaerőt is annyiért fogunk vásárolni, amennyit az - a tökéletesen szubjektív preferenciáink szerint - számunkra megér. Egy fillérrel sem fizetünk többet.

 

Mindannyiunk számára tiszta, hogy a teremtés nem ugyanazzal a bőkezűséggel osztotta áldásait. Léteznek magasak és alacsonyak, egészségesek és betegek, csúnyák és szépek. Talán csak az eszével elégedett minden egyes teremtmény... Nemes és kívánatos gesztus, amikor egy társadalmi csoport (család, törzs, nemzet) tagjai önkéntes alapon felkarolják a legelesettebbeket. Ám erőszakos módon egyenlőséget követelni nem csupán szembemenetelés az evolúcióval, nem csupán csapnivaló hatékonyságot és leépülést hozó folyamat, de abszolút erkölcstelen húzás is egyben. A történelem oly sokszor bizonyította már, hogy a kommunista-szocialista típusú gondolkodás és berendezkedés semmi jóra sem vezet. Miért erőltetjük még mindig ezeket az értelmetlen frázisokat? (A szocializmus szószólói rendszerint Svédországot szokták említeni, mint pozitív példát. Mindössze három apróságról feledkeznek el. Egyrészt arról, hogy 50 ezer dolláros egy főre jutó GDP-ből nem nagy kunszt szociális hálót építeni. Másrészt, hogy soha nem derül ki, mennyivel előrébb járnának technológia és életszínvonal tekintetében, ha alacsonyabb adókkal és szerényebb mértékű központi szolgáltatásokkal működnének. És a harmadik, hogy pont ez a szocialista-típusú ideológia vezetett a migránsválság olyan mértékéhez, hogy a pár éve még mennyei nyugalomnak örvendő Stockholm ma a nemi erőszak fővárosának számít.)

 

Amikor a lánglelkű szocialisták egyenlő munkáért egyenlő bérezést követelnek, az elvi-erkölcsi problémán túl több egyéb falba is ütköznek. Rögtön az elején: mit nevezünk egyenlő munkának? Természetesen léteznek olyan területek, ahol az alkalmazottak tökéletesen azonos körülmények között dolgoznak, teljesítményük pedig precízen mérhető. Ilyen például a darabbérben termelő varrónő, vagy a jutalékért hajtó üzletkötő. Ezekben az esetekben a munkáltató elemi érdeke, hogy azonos darabbért, illetve jutalékkulcsot alkalmazzon, különben lőttek a munkavállalói motivációnak. Minden egyéb esetben, ahol a teljesítmény nem mérhető ilyen egzakt módon, igencsak nehézkes volna egyenlő munkáról beszélni. Arról sem feledkezhetünk el, hogy a piaci környezet is ezerféle arcot mutathat. Egy adatrögzítő adminisztrátor végezheti hajszálpontosan ugyanazt a tevékenységet Budapesten, Bombayben, vagy akár Brüsszelben is. Fizetéseik között óhatatlanul brutális különbségek lesznek, s e pénzügyi szakadékokat sosem lesz képes áthidalni semmiféle ostoba, szocialista ideológia.

 

Ha megkérdezzük az utca emberét, hogy zavarja-e, ha a vele egy irodában ülő, azonos munkakört betöltő kollégája 300 ezret keres, míg ő csak 200 ezret, a válasz a túlnyomó többségében az igen. Ám ha megkérjük, hogy válasszon a következő alternatívák közül: a) mindketten kétszázezres fizetést kapnak; b) a kolléga másfél milliót, míg ő egymilliót vihet haza, úgy minden megkérdezett a b) verziót fogja választani. Elég egy ilyen egyszerű kérdésfeltevés, hogy lássuk: az egyenlőségre való törekvés könnyen feladható, hiszen hátterében nem áll semmiféle magasrendű eszme, csupán a legszimplább emberi irigység.

 

Az egyenlősdi szószólói mindössze egyetlen érvre támaszkodhatnak, ez pedig az igazságosság, a méltányosság szempontja. Igen ám, csakhogy ezek még véletlenül sem objektív jelentéstartalmú kifejezések. Akik a szabadságot tartják a legfőbb értéknek, azok pont azt érzik igazságtalannak és méltánytalannak, ha nem hozhatnak önálló pénzügyi döntéseket. Egy valóban szabad világban senkinek sem kell magyarázkodnia annak kapcsán, hogy mire költi a pénzét. Nem kell álszent módon eljátszania a politikai korrektséget sem. Egy szabad világ munkáltatója nyugodtan adhat kétszeres fizetést Micikének, akár csak azért, mert jobb feneke van, mint a vele azonos munkakört betöltő Arankának. Nem tartozik magyarázattal senkinek. Természetesen a felemás bérezésből eredő munkahelyi cicaharcokat is neki kell majd elviselnie...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr912829496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Nagy László 2017.09.17. 12:23:35

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Köszönöm az építő kritikát :) Pazar, ahogy pontról pontra cáfoltad az érveimet. Meghajlok a nagyobb tudás előtt.

Hemi12 2019.05.24. 13:20:10

Remek cikk, le a kalappal!

Reactor 2023.08.18. 22:11:15

Ez sem téveszme. Egyenlő minőségű, fajsúlyú stb. munkáért járjon egyenlő mértékű fizetés. Könnyebb melókért járjon kevesebb. Ami pedig nem tekinthető munkának, azért egy fitying se járjon. Igazán pusztító gondolat? Debezzeg a kapitalizmus mennyivel igazságosabb ugye...ja, nem.
süti beállítások módosítása