Nehéz volna meggyőzően állítani, hogy a címbéli frázis semmiféle igazságtartalommal sem bír. Szülőként mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy utódaink felnevelése az idő előrehaladtával egyre összetettebb feladatok elé állít bennünket. Egy újszülöttnek az anyatejen és a tiszta pelenkán túl csupán mosolygó, szeretetteljes környezetre van szüksége. Később jön az Xbox, a bicikli, meg a mateklecke; a kamaszkorban pedig minden a fejünkre szakad, amit Woodstock világából - és saját fiatalkorunkból - ismerünk: sex, drogs, rock and roll... Ám mindez csupán a felszín. Érdemes egy hangyányit mélyebbre ásni.

A kérdés hátterében ugyanaz a fals gondolkodásmód áll, mint egyes hagyományőrzők görcsös múltba kapaszkodása esetén. Amikor azt halljuk, hogy bezzeg régen mennyivel jobb volt, olyankor többnyire a jelenkor valamely problémás aspektusa kerül terítékre, összevetve a letűnt idők gondtalan nyugalmával. Csakhogy amikor repülőgép-szerencsétlenségekről beszélünk, olyankor nem mehetünk el szó nélkül a légi közlekedés ezernyi áldása mellett sem. Amikor azt látjuk, hogy pár antiszociális zombi a legjobb társaságban is csak az iphone-ját nyomogatja, az sem jelent olyasmit, hogy az internet és az okostelefon az ördögtől való lenne, s csupán elmagányosodást eredményez. Az evolúció már csak ilyen: egyre összetettebb, egyre gazdagabb, egyre izgalmasabb korok jönnek, s ez komplexebb problémákkal is jár. Egy zsiráfnak ezerszer többféle gondja-baja akadhat, mint egy amőbának, ám ettől még nem érezzük szerencsétlenebbnek a zsiráf-létet. Hasonló a helyzet a kis gyerek - nagy gyerek kérdés kapcsán is. Lehet önmagában csakis az újdonsült problémákra fókuszálni, ám így sosem fogunk reális képet nyerni. És itt nem csupán arról van szó, hogy közvetlen leszármazottunk testi-szellemi fejlődése a gondokon túl kiapadhatatlan örömforrás is egyben, hanem arról is, hogy a gyerek önállósodásával egy sor korábbi probléma automatikusan megoldódik. Már nem kell tisztába tenni, büfiztetni, cipőjét megkötni. Kikerülhet a lakásból az etetőszék, a bili és a kiskád, hogy átadják helyüket az újabb és jócskán izgalmasabb dolgoknak.

Amikor a "kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" frázist puffogtatjuk, a háttérben csaknem minden esetben meghúzódik egy jól kitapintható félelem, hogy túlnőnek rajtunk a dolgok, s képtelenek leszünk kézben tartani azokat. Egy csecsemő minden tekintetben kiszolgáltatott a gondozóinak, s egy kisgyerek is még viszonylag jól irányítható. Ugyanakkor a legtöbb kamasz gyakorlatilag megzabolázhatatlan, s ez - valamelyest érthető módon - aggodalommal tölt el szinte minden szülőt. Természetében hasonló ez ahhoz a bizonytalansághoz, amelyet a mesterséges intelligencia kapcsán érezni. Valami felnő a kezeink alatt, majd kiszabadul, s ki tudja, mire lesz képes, ha önállósítja magát... Minél kevésbé érzékeljük és értjük a világot, amelyben élünk, annál több lesz bennünk a bizalmatlanság és a félelem a fejlődés, az új dolgok iránt. Ám a groteszk valóság az, hogy még a legelveszettebbek is nagyságrendekkel jobb minőségű életet tudhatnak magukénak a fapados repülőgépek és az internet korában, mint amit valaha is élvezhettek volna a világtörténelem során. Még azzal együtt is, hogy valószínűleg lényegesen magabiztosabban mozogtak volna a szimplább tudati szintű korokban.

Hordoz tehát némi részigazságot a címbéli felvetés, ám pont azért, mert egy részelem túlhangsúlyozásával kíván teljes képet festeni, a sugallt üzenet mindenképpen hamis. Nem érdemes tartani a fejlődéstől, legyen szó akár tudományos, technikai, társadalmi változásokról, akár utódaink felnőtté éréséről. Minden új perc egy komplexebb, egy potenciálisan jobb világot tartogat számunkra. Az a tény, hogy egyáltalán létezünk, pláne, hogy gyerekeink is vannak, már önmagában az evolúció győztesei közé emel bennünket.