Amennyiben egy buddhista, vagy egy ferences szerzetestől azt halljuk, hogy az ő boldogságához a pénz nem sokat tesz hozzá, készséggel elhihetjük. Ugyanígy, ha egy dúsgazdag üzletemberrel pókerezünk, pontosan tudnunk kell, hogy őt hidegen hagyja a második, vagy a harmadik helyezettnek járó pénzdíj, csakis a győzelemre hajt. Inkább kiesik a versenyből idő előtt, s hazamegy egyetlen fillér nélkül, de egy percig sem fog óvatoskodni a pénz miatt. Ezek az emberek - a csuhások és a milliárdos is - már egy magasabb szintre léptek; megérkeztek abba a szűk körbe, amelyre ténylegesen igaz a fenti mondás. Ugyanakkor nekünk, átlagembereknek muszáj valamilyen módon viszonyulnunk a pénzhez. Isteníthetjük, gyűlölhetjük, avagy a helyén kezelve szerethetjük és a céljainknak megfelelően használhatjuk azt. Hozzáállásunk csakis rajtunk múlik, tökéletesen függetlenül anyagi helyzetünktől, neveltetésünktől, vallásunktól, avagy akár környezetünk idevágó attitűdjétől.
Olyan ez, mint a csajozás. Sem egy aszexuálist, sem egy randigurut nem fog igazán tűzbe hozni egy átlagos kaland ígérete. Az utóbbi már éppen eléggé jóllakott, az előbbi pedig sosem volt igazán éhes. Az átlagférfi ugyanakkor nagyon is jó étvággyal bír, s ebből fakadóan bálványozhatja a nőket, vagy akár gyűlölheti is őket sorozatos kudarcai miatt - mindkét út a biztos vereséghez vezet. Egy józan gondolkodású fickó ugyanakkor egyszerűen csak szereti a lányokat, anélkül, hogy piedesztálra emelné őket. Létezik-e olyan ember, aki megkérdőjelezi a szerelem szerepét a boldogság kapcsán? Aligha. Miért volna más a helyzet a pénzzel?
Oké, nincs biztos kalauz a boldogsághoz. Ahogyan Popper Péter megfogalmazta: "Elhatározhatom én, hogy elutazom Barcelonába, de az már nem tőlem függ, hogy ott boldog leszek-e, vagy sem. Ez találkozásokon, helyzeteken, külső körülményeken, valamint olyan belső tényezőkön múlik, amelyek nem az én irányításom alatt állnak." Nincs tehát mód rá, hogy az euforikus, mámoros boldogságot önmagunk számára legyártsuk, annyit azonban feltétlenül megtehetünk, hogy elégedettségünket, kiegyensúlyozottságunkat a lehető legmagasabb szintre tornázzuk. Ehhez szükségleteink kielégítésén át vezet az út.
Ahogy a Janet Jackson - Luther Vandross duó is megénekelte: "A legjobb dolgok az életben ingyen vannak." Ezzel a mondással nehéz volna vitatkozni, elég csak ránézni a Maslow-piramisra. Azt látjuk, hogy már a harmadik szinttől felfelé csupa olyan motiváció szerepel, melyeknek nem sok közük van a pénzhez. Igen ám, csakhogy odáig el is kell jutni, és az első két lépcsőfok - koszt, kvártély, illetve megtakarítások - nagyon is anyagi természetűek. A szerzeteseket a spiritualitásuk lendíti túl ezeken a szinteken, a milliárdosokat a bankszámlájuk. Az átlagembernek ezek a lépcsőfokok megkerülhetetlenek, s a szóban forgó pénzalapok előteremtése napi szintű elfoglaltságot jelent. A folyton nélkülöző - és közel sem átlagos - József Attila így ír első, még gyerekfejjel alkotott költeményében: "De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni, Jó ruhába járni kelni, S öt forintér kuglert venni." A fene se tudja, hogy miket alkotott volna ez a hatalmas zseni, ha napjai gondtalan kényelemben és biztonságos, szerető környezetben teltek volna. Valószínűleg sosem születik meg a Nagyon fáj, vagy a Kései sirató. De egész biztosan több örömöt és talán jóval hosszabb életpályát tudhatott volna magáénak.
Pontosan azért érdemes mielőbb meggazdagodni, hogy az embernek a továbbiakban már ne kelljen a létfenntartásáért aggódnia, vagy lélekölő, minden életenergiát elszívó munkákat elvállalnia. Nem is szükséges különösen vagyonosnak lenni ahhoz, hogy viszonylag nagy nyugalommal tekintsünk a Maslow-piramis felső szintjeire. Intellektuális tudás, művészetek - sosem volt ennyire könnyen és költségkímélő módon megtapasztalható a világ, mint manapság, az internet korában. Gyakorlatilag mindenkinek ott áll a kertjében a jó és rossz tudásának fája, csak le kell szakítani a gyümölcsöket. Élmények, a pillanat megtapasztalása - megpihenni a Duna-parton; mélyen belélegezni a fenyőerdő illatát; szemünket hosszú percekre alvó szeretőnkön felejteni - csupán nyitottság és rászánt idő kérdése. Önmegvalósítás, spiritualitás - ezek sem kerülnek pénzbe, csupán tudatosságra, tapasztalásra és bölcsességre van szükség. Ezek egyikét sem kapjuk könnyen, főként ha ostoba, örömtelen és terméketlen tevékenységekkel töltjük el életünket, soha el nem jutva az izgalmas fejezetekig. Persze, számtalan módon elhibázhatjuk a dolgot, s többnyire meg is tesszük. Az egyik legtipikusabb bénázás az, amikor rosszul mérjük fel szükségleteinket és lehetőségeinket - több gyereket, esetleg nagyobb házat vállalunk, mint amennyit, illetve amekkorát megengedhetnénk magunknak -, s egész nyomorult életünk azzal telik el, hogy valamiképpen kimásszunk a hiteleinkből. A másik véglet a fantáziátlanságé, amikor már rég megkerestünk annyit, hogy egy életen keresztül sem tudnánk elkölteni, ám a biznisz világa annyira beszippant, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk leállni. Egypólusú világunk e forgatókönyv szerint is élmények sokaságától foszthat meg bennünket.
Most akkor boldogít a pénz, vagy sem? Olyan ez, mintha azt kérdeznénk: Boldogít-e a levegő és az ivóvíz? Boldogítja-e vízipólóst az, hogy remekül úszik, vagy a jéghokist, hogy tud korcsolyázni? Ezek mind alapok, szükséges, de nem elégséges feltételei a kiegyensúlyozott létezésnek. A pénz nem cél és nem végállomás. A pénz nem teremt valós vágyakat, nem tűz ki célokat, nem mutat elszántságot, kitartást és nem is végez el helyettünk minden munkát. De mindenképpen egy nemes és tiszteletreméltó eszköz, melyet érdemes szeretnünk, birtokolnunk és dolgoznunk érte. Csak hogy legyen belőle épp elég, akár az ivóvízből, vagy a tiszta levegőből. Hazudhatjuk, hogy a pénz bűnös dolog, s hogy nem járul hozzá a boldogsághoz, de csak saját magunkat ringatjuk bele egy buta és önpusztító téveszmébe.
