Magyarország egy olyan szerencsés hely, ahol mindenki ért a politikához és a focihoz - és jól is van ez így. A címbéli mondásnak csupán annyi az értelme, hogy a jelentős szaktudást igénylő, s komoly rizikóval járó projekteket nem érdemes vészesen amatőrökre bízni, de nem is igazán jellemző, hogy a szívműtétre várók az Ezo tévéhez fordulnának segítségért.
Minden az iskolánál kezdődik. A dilemma örök: érdemes-e a közép-európai típusú, nagy általános műveltséget célzó oktatást folytatni, avagy szerencsésebb az amerikai módi, ahol a szakterületekre kerül a hangsúly, még akkor is, ha ezáltal egy átlagos, tengerentúli felnőtt alig találja meg Európát a térképen? A legtöbben azt érezzük, hogy valahol a kettő között lehet az optimum, ám ahhoz, hogy válaszunk megalapozott legyen, először is tisztázni kellene magát a tanulás célját. Nagy általánosságban azt mondhatjuk: azért tanulunk, hogy minél jobban érvényesülhessünk a világban. A földhözragadtak forintban, a galamblelkűek társadalmi hasznosságban mérnek, ám a lényeg ugyanaz: képessé kell válnunk valamiféle értéket teremteni, valamint arra is, hogy ezt megosszuk a világgal. Ez két teljesen különböző készség. Az előbbi egy eladható szaktudás - szoftverfejlesztés, villanyszerelés, basszusgitározás -, a másik pedig az eladás tudománya. Ahhoz, hogy képesek legyünk érvényesülni, értékteremtő képességünket megmutatni és felkínálni, vagyis csatlakozni a nagy emberi együttműködéshez, először is kapcsolatba kell lépnünk a világgal. Hitem szerint MINDENNEK. amit az általános iskolában kötelezően oktatnak, ez utóbbi célt kellene szolgálnia. Ide tartozik az írás, az olvasás, a matematika, a verbális kommunikáció, az etika, a pénzügyi ismeretek, a pszichológia, a marketing, a sport, a testápolás és az öltözködés, illetve az egyéb szociális készségek is. Ezek mindegyike egy-egy külön nyelv ember és ember között, éppen ezért nélkülözhetetlenek, szemben azzal, hogy ismerjük-e a nádi poszáta latin nevét, vagy az egykori NDK nyersvastermelési adatait.
A társadalmi együttműködés szükségszerűsége már az ősközösségekben is megjelent; egyrészt idővel elkülönültek a férfi és női feladatok, másrészt azokon belül is egy-egy projekt - például egy mamut leterítése - komoly, összehangolt csapatmunkát igényelt. A mezőgazdaság, majd a céhek, a manufaktúrák és a gyáripar megjelenésével a szakmai specializálódás egyre jelentősebbé vált. Egy mai átlagember számára elképzelhetetlen, hogy zöldséget termesszen, ruhát varrjon, vagy bútort készítsen magának, holott nem is olyan régen ezek még teljesen hétköznapi feladatoknak számítottak. Néhány generációval ezelőtt egy ezermester még szinte minden praktikus dologhoz értett, a mai, lényegesen összetettebb világban ez gyakorlatilag lehetetlen; már egy mezei izzócsere is komoly szaktudást igényel egy 21. században gyártott autónál. Hasonló a helyzet a műveltséggel kapcsolatban is. Ami a középkorban jelentős tudásnak számított, az manapság megmosolyogtatóan kevésnek hatna, tekintve, hogy a tudományos felismerések és a művészeti alkotások túlnyomó többsége az utóbbi pár évszázadhoz köthető. A társadalmi együttműködés záloga a megfelelő emberi kommunikáció, természetesen e téren is kitapintható némi fejlődés. A kezdetleges, nonverbális elemek használata mellett úgy 30-40 ezer évvel ezelőtt általánossá vált a tagolt beszéd, majd alig néhány ezer éve megjelent az írásbeliség is. Az alapmatekra már a legprimitívebb korokban is szükség volt, s a pénz fogalma is viszonylag hamar megjelent, 2700 éve a kis-ázsiai Lüdiában már nemesfém érmékkel fizettek. Nem vitás, hogy a különböző nyelvek, a matematika és a gazdaságtudományok is - mind a mai napig - folyamatosan fejlődnek és egyre komplexebbé válnak. Ugyanakkor csak egyetlen életünk van, így meglehetősen korlátozott az időnk, érdemes azokra a területekre fókuszálnunk, amelyeknek ténylegesen hasznát vesszük. Amit ma Magyarországon az általános képzés keretén belül oktatnak, annak jelentős része befogadhatatlan, unalmas és felesleges, miközben úgy jövünk ki az iskolából, hogy képtelenek vagyunk bánni és kommunikálni egymással. Ráadásul - szemben a természettudományok és a technika forradalmi változásaival - a szociális készségek, az erkölcs, a nyelvhasználat és számtan alapjai nem csupán évszázadok óta állandóak, de viszonylag könnyen elsajátítható tudást is jelentenek.
Kifejezetten szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy a társadalmilag sikeres és a pszichikailag egészséges karakter többé-kevésbé egybeesik, s nem csupán abból adódóan, hogy ezek egymásra is jelentősen hatnak. A minden tekintetben optimális személyiség megfelelően összetett. Létezik egy fő csapásiránya, szakterülete, amelyben kiváló, kimagasló és nagy szenvedéllyel, odaadással gyakorolja azt, míg életenergiái és figyelme egy kisebb szeletét egyéb személyiségvonásainak fejlesztésére, karbantartására fordítja. Ez a fajta komplexitás egyfelől belső egyensúlyt, másrészt vonzó személyiséget eredményez. Ha spirituálisan szeretnénk megvilágítani a kérdést, úgy a négy alapelemre hivatkozhatunk: a föld jelentheti az anyagi biztonságot, a víz a testi egészséget, a tűz az emberi kapcsolatok melegét, míg a levegő a szellemi-lelki tartalmakat. Bármelyiket is tesszük parkolópályára, létezésünk aszimmetrikussá válik befelé és kifelé egyaránt. Mindez végtelenül egyszerűnek tűnik, ennek ellenére meglehetősen ritkán találkozunk kiegyensúlyozottan összetett személyiségekkel. Úgy tűnik, hogy a túlnyomó többség szeret megmaradni a kaptafánál, a saját langyos és egydimenziós komfortzónájában. A politikusok egy része látványos hízásba kezd. A vallási fanatikusok elhanyagolják a test szükségleteit. A testkultusz hívei sok esetben tesznek a szellemi értékekre. Néhány évig tagja voltam a magyar logikai rejtvényfejtő válogatottnak, így a világbajnokságok során volt szerencsém megismerni pár kifejezetten jó eszű fickót a Föld minden szegletéből. Az a fájó igazság, hogy a többségük végtelenül elhanyagolt képet mutatott, nem csupán fizikai ápoltság tekintetében, de a szociális készségek terén is. Valamit mindig valamiért? Tényleg az egyoldalúság volna az ára a kiválóságnak? Alig hiszem.
Megmaradni a kaptafánál - unalmas és egysíkú világ. Számos pszichológiai felmérés szerint Izland az egyik legboldogabb hely a Földön. Eric Weinert, "A boldog zarándok" című könyv szerzőjét nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy mitől érzik olyan jól magukat az emberek azon a fagyos, északi szigeten. Miután interjút készített számos izlandival, rájött, hogy ez a kultúra nem bélyegzi meg a hibázást. A szigetlakókat nem zavarja az, hogy nem tökéletesek, hogy néhanap hibákat követnek el - csupán élvezik azt, amit tesznek. Ez lehet a magyarázat arra, hogy a teljes népességhez viszonyítva itt a legmagasabb a művészek aránya. Nem az aggodalmak és a kétségek irányítják az életüket, hanem a vágyaik szerinti kreativitás öröme. A művészet, az alkotás önmagában is terápia, lélekgyógyító folyamat, függetlenül a tehetség mértékétől. Semmi baj azzal, ha tele van a net botcsinálta költők rettenetesen gyenge verseivel, önjelölt sztárok youtube-os szárnypróbálgatásaival, középszerű bloggerek felejthető írásműveivel :) Teljesen rendben van, hogy minden magyar fociszakértő és politikai elemző is egyben. Az sem volt gáz, ahogy a szép emlékű Gyurcsók Józsi a tévén keresztül műtött, még akkor sem, ha néha a jobb lábat operálta meg a bal helyett. Kevés közöttünk a Leonardo da Vinci, ám mindannyian gazdagabbá válunk, ha nem maradunk a saját kaptafánknál, s van bátorságunk idegen tájakra kalandozni.
