Ingle Lake, az Indiana University of Pennsylvania hallgatója - az előadó tanár kérdésére válaszolva - megjegyezte, hogy a biológusok szerint csak két nem létezik. A tanár ezt - felindultan reagálva - a transzneműekkel szembeni tiszteletlenségnek nevezte, s fegyelmi eljárást kezdeményezett a diákkal szemben, akit végül eltiltottak a kurzus látogatásától. Az egyetem rektorának levelében ez állt: "Viselkedésével súlyosan megzavarta az oktatást." Amerikában járunk, a szabadság bölcsőjében; egy felsőoktatási intézményben, a tudás, az együttgondolkodás, a véleményütköztetés szellemi műhelyében. Mindez napjainkban, még véletlenül sem az inkvizícióval fenyegető sötét középkorban.

Hasonló a helyzet Európában, ha a migránskérdésről esik szó. A két évvel ezelőtti kölni szilveszter eseményei kapcsán a német sajtó majdnem egy hétig hallgatott, az elkövetők származását pedig még azt követően is igyekezett eltitkolni. Az öreg kontinens nyugati felében nem igazán illendő no go zónákról beszélni, vagy az iszlám vallást kritizálni. Lázár János meglehetősen visszafogott bécsi helyzetjelentésén is napokig hőbörgött a sógorok sajtója, sőt a Facebook egy időre le is tiltotta a videót. Kocsis Máté a napokban nyerte meg azt a pert, amelyet a Helsinki Bizottság indított ellene még 2015-ben. Bűne az volt, hogy egy posztjában szóvá tette: a migránsok tönkretették az egyik frissen felújított VIII. kerületi teret, s ezzel a bejegyzéssel megbántotta őket...

Akár a rabszolgatartó társadalmakat tekintjük, akár a végtelenül primitív és embertelen indiai kasztrendszert, azt azért feltétlenül meg kell említenünk, hogy ezek az elnyomó berendezkedések legalább nem hazudták azt, hogy a szabadságuktól brutálisan megfosztott rétegekkel jót tesznek. Hivatkoztak isteni törvényekre, hazudtak eleve elrendeltetett sorsról, de azt a beteg maszlagot legalább nem igyekezték elhitetni a megtiportakkal, hogy rabláncra verésük az ő érdekükben történik. A kommunista rendszerek már komolyabb kész átverés show-t produkáltak: demokráciát és népjólétet hazudtak, csupán arra nem találtak megfelelő ideológiát, hogy miért kell az embereknek befogni a szájukat, ha egyszer oly boldogok. A posztmodern nyugat erre is meglelte a csodaszert: az emberbaráti tapintatra hivatkozva igyekszik csírájában elfojtani az ellenvéleményeket, mindezt politikai korrektségnek nevezve. Amit George Orwell hetven éve megírt az 1984 című remekművében, azt nem is a szocialista diktatúrák, hanem a nyugati "demokráciák" viszik tökélyre. A recept: a nemkívánatos kifejezéseket töröljük a szótárból! Amire nincsenek szavak, arra előbb-utóbb gondolni sem tudunk. Zseniális elképzelés.

Legyünk persze jóhiszeműek, s felejtsük el a szélhámos propagandát és a háttérben meghúzódó gazdasági és politikai érdekeket! Feltételezzünk jó szándékot a jelenkor ideológusai részéről! Bár jómagam nemigen hiszem, hogy Európa jobb hely lesz, ha milliószámra elárasztják a migránsok, vagy ha több tucatnyi transzgender elnevezést gyártunk. De ne zárjuk ki, hátha így van. Még az is lehet, hogy ezek a mozzanatok változtatnák a világot földi paradicsommá, csak mi még nem vagyunk elég érettek ahhoz, hogy mindezt átlássuk. Az viszont tény, hogy jogunk van bambának és éretlennek lenni, akik nagy ostobaságukban azt mondják, hogy nem kérnek ebből a mennyországból. Ha létezik igazán idióta téveszme, akkor az az, hogy lehetséges hazugsággal és erőszakkal boldogságot teremteni. Ez az, ami még eddig sohasem sikerült senkinek, mégis vannak, akik újra és újra nekifutnak, hiszen ők fölülről jobban látják, hogy mi jó az átlagembernek. Erről szóltak a vallások évszázadokon át, erről szóltak a 20. századi elnyomó rendszerek és erről szól a jelenkor véleménydiktatúrája is; tabukat, gátlásokat és szorongásokat építve. A békés emberi együttélés és mindenfajta morál ezzel szemben arra az alapvető attitűdre épül, hogy inkább lemondok a másik meggyőzéséről, mint hogy vélt igazamat erőszakkal nyomjam le a torkán.

A megfelelő mértékű tapintat önmagában csupán egy apró és kegyes hazugság, a jó modor része. Tényleg semmi szükség arra a faragatlan és nyers őszinteségre, mellyel úton-útfélen mindenkit megbántunk. Teljesen rendben van, hogy a túlsúlyosokat nem hívjuk dagadt zsírsertéseknek, hanem a teltkarcsú kifejezést alkalmazzuk. Azonban olyan világot sem érdemes építenünk, ahol tojáshéjon kell járni, kínosan ügyelve embertársaink összes apró rigolyájára. Ahol a legfőbb értéknek tekintett tapintat totális módon uralkodik az őszinteség felett, ott megszűnik a barátság, lehetetlenné válik a szerelmi intimitás, és kizárt mindenfajta tanulás és fejlődés. Abban semmilyen szeretet, törődés és felelősségvállalás sincs, amikor megsimogatjuk a kövér gyerek fejét és beletömünk még egy franciakrémest.

Nyugaton most olyan világ épül, ahol igaz a címbéli mondás. De abszolút téveszme, hogy a túlzott tapintat hazugsága, s a politikai korrektség önkéntes vaksága földi mennyországhoz vezet. Az meg pláne, hogy nincsen más út. Megítélésem szerint KIZÁRÓLAG olyan emberi kapcsolatokat és társadalmi rendszereket érdemes fenntartanunk és működtetnünk, amelyek elbírják a kritikát, ahol nem vernek fejbe, ha igazat szólunk. Nem is megtorlás az ijesztő, hanem hogy eltékozoljuk az időnket. Csupán egy élettel számolhatunk, azon pedig érdemes volna nyitott szemmel, őszintén, szorongásoktól és szégyenérzettől mentesen végigvitorlázni.