Sokan valljuk: nincs nagyobb érték, mint a szabadság. Ez a hitünk egyben azt is jelenti, hogy a korlátok a legkevésbé sem a barátaink. Miért halljuk mégis úton-útfélen - még a felvilágosult és jámbor társaink szájából is -, hogy ezekre égető szüksége van az embernek?
Biológia korlátainkat nyilván kénytelenek vagyunk elfogadni. Futógyorsaságunk a kanyarban sincs a gepárdéhoz képest; aligha bírjuk ki másfél-két percnél tovább a víz alatt; s a repülés sem tartozik az erősségeink közé. Ezekkel azért együtt lehet élni, már csak azért is, mert az idők során feltaláltuk a sportautót, az oxigénpalackot és a repülőgépet is. Nem nehéz belátni, hogy belső korlátokra kifejezetten szükségünk van, elég, ha csak arra gondolunk, hogy reggel be kéne érnünk a munkahelyünkre, hogy nem kívánunk brutális sörhasat növeszteni, s hogy utódainkról is szeretnénk tisztességesen gondoskodni. A konfucianizmus egyik szent könyve, a Ji King így fogalmaz: "Az embernek nem valók a korlátlan lehetőségek. Az erőssé váláshoz éppen a kötelességen keresztül vezető, önként vállalt korlátozás szükséges." Mindezekkel kevesen szállnának vitába, azonban mi a helyzet a külső, mesterséges korlátokkal? Szükség van-e olyan tiltó intézkedésekre, amelyeket a közösség, a társadalom, az állam fogalmaz meg az egyénnel szemben?
Ahhoz, hogy erre a kérdésre racionális módon felelni tudjunk, muszáj segítségül hívnunk természetes erkölcsi érzékünket. Ha csupán érzelmeinkre, beidegződéseinkre, jobb-, vagy baloldali ideológiai hagyományainkra támaszkodunk, aligha fogjuk megtalálni a morálisan helyes válaszokat. A legelemibb etika szerint mindaz, ami az egyének szabadságát összességében növeli, az támogatandó, ami pedig csökkenti, az simán elvetendő. A bürokratikus korlátoknak csakis akkor van erkölcsi alapjuk, ha az egyén szabadságának védelmét szolgálják. Ha minden egyes központi intézkedést ezen egyszerű elv mentén vizsgálunk, rövid gondolkodás után laikus állampolgárként is képesek leszünk megítélni, hogy helyes, avagy helytelen korlátozással van dolgunk.
1. ÖNPUSZTÍTÁS - A morál ott kezdődik, hogy mindenki azt tesz a saját testével, amit csak akar. Semmiféle központi hatalom nem rendelkezhet arról, hogy miként öltözünk, milyen frizurát viselünk, s hogy miféle életmódot folytatunk. Tudatos emberként persze igyekszünk megóvni magunkat, gyermekeinket és barátainkat is az önpusztító szenvedélyektől, ám pontosan tudjuk, hogy nincs jogunk a másik felnőtt ember helyett döntéseket hozni. Mindezt figyelembe véve sem az alkohol-, sem a drogfogyasztás, sem a prostitúció, sem pedig az eutanázia nem tiltható. Nem sorolható ide a dohányzás, amely a passzív környezet egészségét is károsítja, ebből fakadóan a közösségi terekben való korlátozása kifejezetten üdvözlendő.
2. BIZTONSÁGI KORLÁTOK - Mindazon tetteink, melyek mások testi épségét veszélyeztethetik, el kell hogy viseljenek bizonyos társadalmi korlátokat. (A saját szabadságom sohasem növelhető a másik ember szabadságának terhére.) A munkavédelmi és tűzvédelmi előírások betartása joggal kérhető számon az egyénen és a vállalkozásokon úgyszintén. Hasonló a helyzet a sebességkorlátozással is, leszámítva a kisstílű lehúzásokat az indokolatlan 30-as táblákkal és a bokorban meglapuló pandúrokkal. (Valódi jogállamban súlyos következményei volnának az alaptalanul kihelyezett tábláknak és bírságolásoknak.) Sokáig azt gondoltam, hogy a biztonsági öv használata is magánügy, hiszen legfeljebb önmagunkat veszélyeztetjük, ha nem kapcsoljuk be. Mióta felhívták a figyelmemet arra, hogy a komolyabb közlekedési baleseteknél az autóból kirepülő emberi testek újabb baleseteket okozhatnak, hamar beláttam, hogy morálisan elfogadható előírásról van szó.
3. SZÓLÁSSZABADSÁG - Az általam egyébiránt igen kedvelt Puzsér Róbert a közelmúltban, egy vele készült interjúban mottójaként említette a Voltaire-nek tulajdonított idézetet: "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd." Sokan vagyunk, akik ugyanígy gondoljuk. Puzsér azonban másfél percen belül a következőt is kibökte: "Betiltanám az összes óriásplakátot és a filmeket szétszabdaló reklámblokkokat." Nos, ez az, ami borzasztó skizofrénnek hat. Az óriásplakát - és minden reklámhordozó, vagy egyéb kommunikációs platform - használata a szólásszabadság része. Amikor az autópályák mentén, vezetésbiztonsági okokra hivatkozva tiltják, azzal egyet lehet érteni. (A másik ember fizikai épségének védelme magasabb rendű szabadságjog, mint a reklámozó kommunikációhoz való joga.) De minden egyéb tiltás - függetlenül attól, hogy politikai cenzúráról, avagy kultúr-elitista hőzöngésről van szó - tökéletesen immorális elgondolás.
4. JELKÉPEK HASZNÁLATA - Vörös csillag, horogkereszt, török félhold, Dávid-csillag, feszület... Ezek mindegyike alkalmas lehet arra, hogy bárkiben rossz érzést, vagy akár félelmet váltson ki. Túlérzékenyek ugyanezt elmondhatják a Fradi címer, a Metallica logo, vagy akár a Mercedes embléma kapcsán is. Ami viszont szikár tény: a jelképek önmagukban képtelenek fizikai fájdalmat, szenvedést, kárt okozni. Ennek megfelelően tiltásuk is tökéletesen értelmetlen, ahogyan kötelezővé tételük úgyszintén. Az identitását ki-ki maga választja meg, s amíg nem árt vele másnak, nincs miért pánikot kelteni.
5. KÖRNYEZETVÉDELEM - Amikor Mózes megjelent a Sínai-hegy lábánál a két kőtáblával, a Föld népessége nem volt nagyobb, mint a mai Olaszországé. Az ipari forradalomra ekkor még több mint háromezer évet várni kellett. Mindez azt jelenti, hogy az ember - a többi élőlényhez hasonlóan - nem csinált túl nagy rumlit a bolygón, olyat közel sem, amely a Föld természetes adottságait veszélyeztette volna. Éppen ezért hiába keresnénk olyat a parancsolatok között, hogy "Óvd a környezetedet!". Mára egészen más a helyzet. Több mint hétmilliárdan nyüzsgünk a bolygón, s kezdjük teljesen lepusztítani. Mivel a környezetszennyezés olyan tett, amellyel fizikailag ártunk - esetenként konkrétan megmérgezzük a másikat - épp ideje volna, hogy a Föld védelme olyan szintű erkölcsi követelménnyé váljon, mint a "Ne ölj!", vagy a "Ne lopj!" parancsolatok. Ha létezik értelmes funkciója a kormányzatoknak és a világszervezeteknek, úgy a környezetvédelem feltétlenül ide sorolható. Már csak azért is, mert ez egy tipikusan olyan probléma, amelyet a piac - szemben csaknem minden egyébbel - képtelen megoldani. (A Föld légköre például természeténél fogva köztulajdon, s mint ilyen, józan számítás szerint mindig is kívül fog esni a piac hatókörén.)
6. GAZDASÁGI SZABÁLYOZÓK - Akár jobboldali, akár baloldali kormányzat irányít egy adott országot, mindegyik elsősorban azokkal az intézkedéseivel igazolja önnön létét, szükségességét, nélkülözhetetlenségét, amelyekkel durván beavatkozik a gazdaság működésébe, magáénak követelve olyan funkciókat, amelyeket egyébiránt a piac is tökéletesen ellátna. Ilyenkor azt tapasztaljuk, hogy teljesen értelmetlen, bürokratikus korlátok emelkednek, melyek vagy egy-egy lobbicsoportnak kedveznek a többiek kárára, vagy kifejezetten mindenkit csak hátráltatnak. Az előbbire példa az Uber betiltása a taxisok nyomására. Az utóbbi kapcsán megemlíthetjük a vasárnapi zárva tartás elrendelését (itt idővel azért észbe kapott a kabinet), illetve számos olyan központi előírást, melyek sem az embereket, sem a környezetet nem védik, így morálisan indokolatlanok, feleslegesek, gátlók. Csak hogy egy régi vesszőparipámat említsem: belsőépítészet. Bárki, aki megvásárol egy kész lakást, olyan módon alakítja át a tereket és funkciókat, ahogy a kedve tartja, elég, ha a statikai követelményeknek eleget tesz. Akár a nappali közepére is állíthatja a fajanszot, ha úgy kívánja, senkinek nincs joga beleszólni, s ez így helyes. Igen ám, de a kivitelezőt számtalan előírás köti, nem fog sem építési, sem használatbavételi engedélyt kapni, ha ezektől eltér. Lehet, hogy az átadás másnapján már dőlnek is a frissen festett falak, ha a megrendelő extrém igényeket támaszt, s hajlandó költeni a bürokrácia okozta többletmunkára. Halvány fogalmam sincs, miért jó a központi hatalomnak tökéletesen értelmetlen korlátokat emelnie.
Sorolhatnánk még napestig a hétköznapi létezés apró-cseprő ügyeit, a csendrendelettől kezdve a városi állattartáson át a hajléktalanok problémaköréig. Ha morálisan helyes szemlélettel közelítjük az adott kérdéseket, úgy a válaszaink is helyesek lesznek. Nem tudom eléggé hangsúlyozni az erkölcs fontosságát.
