Minden szóbeszédnek van valamicske igazságmagja - gyakorlatilag ezt takarja a címbéli közmondás. Arról azonban már nem szól a fáma, hogy e valóságtartalomnak mekkorának kell lennie. Hetven százalék? Húsz? Vagy elég csak 5? Pedig ez egyáltalán nem lényegtelen szempont.

Július végén, a 24.hu oldalán látott napvilágot Filippov Gábor politológus írása "A hibrid ellenforradalom kora" címmel. Ha valaki szeretne egy reális és kiegyensúlyozott képet kapni hazánk mai állapotáról, elég elolvasnia ezt az egyetlen - ha nem is rövid - cikket. A helyzetjelentés így indul: "Nem burokban élünk. Ami Magyarországon és a magyarokkal az elmúlt évtizedben történt (tömören fogalmazva: a demokrácia és a jogállamiság leépülése), távolról sem elszigetelt eseménysor. Nem magyar, de még csak nem is kelet-európai betegség, hanem egy világtrend újabb és közelibb tünete. Nem a "mutálódott fasizmus" (Ungváry Rudolf) megjelenése, nem is "az ötvenes évek visszatérése" vagy a "posztkommunista maffiaállam" (Magyar Bálint) tombolása, hanem egy új kontextusban fejlődő, saját logikával és jellegzetességekkel bíró, mindenekelőtt pedig globális jelenség." Később megemlíti azt a fura állapotot, mely szerint mintha két külön dimenzióban léteznénk: "Ezért is uralkodik például a magyar közbeszédben a szembenálló (az egyszerűség kedvéért: fideszes és nem fideszes) szekértáborok között a kölcsönösen egymást tagadó párhuzamos valóságok diskurzusa. Az egyik oldal joggal mutat rá a demokrácia és a jogállamiság súlyos leépülésére, az intézményesített autoriter gyakorlatok terjedésére, mindenekelőtt pedig a nyilvánosság és a pártverseny durván esélytorzító szerkezetére. Eközben a másik oldalnak is igaza van, amikor túlzónak minősíti a diktatúrázást, a fasizmussal, a sztálinizmussal való összevetést, amely egyszerűen figyelmen kívül hagyja a (Magyarországon szerencsére nem létező) rendszerszintű erőszak jelentőségét, illetve a viszonylag szabad (bár fairnek már távolról sem mondható) választások meglétét."

Filippov Gábor nem tett semmi különlegeset. Csupán használta a szemét és az eszét. Igyekezett megfigyelni a körülötte zajló történelmet, s azt becsületesen bemutatni. Judith Sargentininek ugyanez lett volna a küldetése. Kár, hogy ebbe bele sem kezdett. Élt a fejében egy koncepció, s ahhoz keresett megfelelő muníciót régi jelentésekből, s nyíltan kormányellenes szervezetekkel készített interjúkból. Távol álljon tőlem, hogy jelentésének részletes elemzésébe kezdjek, elsősorban azért, mert ezt az elmúlt napok során már épp elegen megtették. Az Orbán-kabinethez közel álló Nézőpont Intézet tíz pontban cáfolta Sargentini vádiratát. Strassbourgi felszólalásában a kormányfő rámutatott, hogy a dokumentumban 37 helyen szerepelnek tárgyi tévedések. Még a kormánypártinak legkevésbé sem nevezhető, jobbikos Mirkóczki Ádám is úgy nyilatkozott az ATV-nek adott interjújában, hogy a jelentésben igaz elemek mellett szerepelnek konkrét hazugságok is. Csupán ízelítőképpen pár érdekes megállapítást azért ideollóznék. A 23. pontból: "Az OLAF 2016-ban zárta le egy 1,7 milliárd EUR értékű magyarországi közlekedési projekt vizsgálatát, amelyben több, ilyen nemzetközi építkezésekre szakosodott cég volt az érintett. A vizsgálat a projektek végrehajtása terén igen súlyos szabálytalanságokra, valamint lehetséges csalásokra és korrupcióra mutatott rá." Pontosan tudjuk, hogy a 4-es metróról van szó, mely beruházás csaknem teljes egészében a Demszky-korszakhoz köthető. A 45. pontból: "Az új tankönyvek még mindig tartalmaznak nemi sztereotípiákat, a nőket elsősorban anyaként és feleségként, és egyes esetekben az anyákat az apáknál kevésbé intelligensként ábrázolva." Hogy ezeket honnan veszi??? Csoda, hogy ez a mondat egyáltalán benne maradhatott a jelentésben, hiszen az anya és az apa kifejezések ma már nem igazán számítanak politikailag korrektnek... Ugyaninnen: "A nők továbbra is alulreprezentáltak a politikai életben, és nincsenek jogi követelmények a nemek közti egyenlőség előmozdítására a választási környezetben." Vagyis kvótát követel. Egy teljesen erkölcstelen, verseny- és szabadságellenes intézkedést sürget, teszi ezt a szabadságjogok nevében. Ügyes. Az 50. pontból: "Visszatérő probléma az antiszemitizmus, amely gyűlöletbeszéd, valamint a zsidók és a zsidó tulajdon ellen elkövetett erőszakos cselekmények formájában nyilvánul meg." Hol él ez a nő??? Mit tud? Mit látott? Mi az, amiről mi még csak nem is hallottunk? A 73. pontból: "2010 decembere óta, amikor Orbán Viktor kormánya megszavazta az úgynevezett sztrájktörvény módosítását, a sztrájk Magyarországon elvben jogellenes." Ez pedig egy a tökéletesen valótlan állítások közül, nem is érdemel több szót.

A szenvedélyektől erősen fűtött keddi vitanap után szerdán az Európai Parlament kétharmados többséggel jóváhagyta a Sargentini-jelentést. Egyetértek Kugyela Tamással, az Index újságírójával: "Magyarországon ez az eljárás nem fog változást hozni. Ráadásul csak egy szerencsésen időzített ürügy vagyunk egy nagyobb játszmában." Az az érzésem, hogy az egész hajcihőnek egyetlen kézzelfogható hatása lesz: Orbánból most csináltak igazi hőst. Már nem csupán nemzeti hős, de európai értelemben is azzá tették. Valószínűleg nem ez volt az eredeti szándék... És mindez azért lehetséges, mert Magyarországot egy ilyen silány, régen lezárt kérdéseket újra felemlegető, uniós hatáskörökön messze túlmenő, nagyrészt megkérdőjelezhető, helyenként egyenesen hazugságokat tartalmazó jelentés alapján kívánják meghurcolni. (Le a kalappal a Jobbik és az LMP előtt, akik nem voltak hajlandók igennel szavazni.) A demokráciáért aggódók legalább annyit megtehettek volna, hogy felkérnek egy Filippov Gábor szintű koponyát, aki képes viszonylag tárgyilagos képet festeni az országról, nem kérve számon olyat a kormányzaton, ami nem bűn, vagy legalábbis nem a kabinet bűne. Igaza van Kugyela Tamásnak, amikor azt írja: "Körülbelül mindegy, hogy mi áll a Sargentini-jelentésben." Tényleg nem számít. Ha a holland képviselőasszony azt találta volna beleírni, hogy a mai napig jurtában lakunk, kumiszt iszunk és péntekenként gyerekáldozatokat mutatunk be pogány isteneinknek, valószínűleg akkor is meglett volna a kétharmad. Úgy érzem magam, mintha a Tanú című filmet látnám: "Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet..."

Persze, ne legyünk naívak! Az a tény, hogy az Európai Parlamentet még a jelentésben szereplő nyilvánvaló tárgyi tévedések és valótlanságok sem zavarták, egyértelműen arra utal, hogy a mögöttünk hagyott kétnapos bohóckodás a legkevésbé sem Magyarországról szólt. Strassbourgban senkit sem érdekel, hogy az amerikai Heritage Alapítvány szerint gazdasági szabadság tekintetében megelőzzük Spanyolországot, Franciaországot és Portugáliát is, bár még ez is csupán az 55. helyezéshez elég. Azon sem mereng el senki, hogy az Economist idei toplistáján - mely a világ legélhetőbb nagyvárosokat rendezi sorba - Budapest a 34. helyen szerepel, maga mögé utasítva Londont, Prágát, Rómát és Stockholmot. Az ülés célja még véletlenül sem az volt, hogy hazánk valamivel szabadabb és boldogabb hellyé váljon. Az egész ügy sokkal inkább arról szól, hogy miként lehet megosztani a néppárti frakciót, s e kérdésben - úgy tűnik - Orbán éppen úgy érdekelt, ahogyan Macron is. Ezek önmagukban izgalmas hatalmi és pozíciós csaták, csak kár, hogy mindeközben egy országgal játszadoznak. Talán még ennél is nagyobb kár, ami a Sargentini-jelentés igénytelensége nyomán világossá vált: valódi intellektuális mélyrepülés jellemzi Európa mai vezetőit.