Morvai Krisztinával nem igazán vagyunk egy platformon. Ő a konzervatív értékeket képviseli, jómagam a klasszikus liberális eszmében hiszek. Az ember elsőre úgy vélné, hogy ezek a hitrendszerek fényévnyi távolságra vannak egymástól. Mégis, amikor pár napja megnéztem az R56 Sörözőben felvett, vele készült beszélgetést, egyetlen másodpercig sem munkált bennem, hogy a gondolkodásmódunkban lévő különbségeket keressem, annyira magával ragadott a személyisége.

Morvai Krisztina életteli, mosolygós, szenvedélyes, energikus és lelkes - már ezek elégségesek ahhoz, hogy az EP képviselőasszony levegyen a lábamról. Azt érzem, hogy pozitív küldetéstudattal bír, s ténylegesen tenni szeretne a világ jobbításáért. Nyílt és szókimondó, ráadásul valódi egyéniség: mer különc lenni, mer különbözni még a hozzá hasonló nézeteket vallóktól is. Ilyen tekintetben a liberális Puzsér Róbertre és a marxista Tamás Gáspár Miklósra emlékeztet (azzal az apró megjegyzéssel, hogy TGM megkeseredett és filozófiája vállalhatatlan).

Csupán a rend kedvéért említem meg Morvai Krisztina társadalomfilozófiájának azon elemeit, amelyekkel nem tudok azonosulni. A riportban arról beszél, hogy mindenkinek van valamiféle küldetése, ezért senki sem mondhat le önmagáról, sem emberi méltóságáról. A társadalomnak kötelessége, hogy megfékezze a prostitúciót, az alkoholizmust és minden egyéb önpusztító cselekvést. Liberálisként úgy vélem, hogy üdvözlendő minden olyan kezdeményezés, amely önkéntes segítségnyújtást jelent, ám senkit sem szabad az akarata ellenére boldogítani. Az emberi méltóságnak az is a része, hogy mindenki saját maga dönthet a sorsa felől, még akkor is, ha önpusztító utat választ. Morvai elmesél egy történetet, amely egy franciaországi búcsúban játszódik. A célbadobó játék élő céltáblája egy helyi szerencsétlen, akin jót röhög a közönség, ha eltalálják. A dilemmából - lemondhat-e az ember a saját méltóságáról - végül jogi ügy kerekedett, s a francia bíróság úgy döntött: senki sem hozható ilyen helyzetbe. Az csak egy dolog, hogy a saját cimboráinkat mi is szívesen megsorozzuk (mert a barátság intimitásába ez bőven belefér), ám egy idegen ember megalázásán aligha tudnánk szórakozni, s pláne nem vennénk benne részt tevékenyen. Ugyanakkor az legalább ilyen megalázó, ha az embereket súlyos szellemi fogyatékosként kezeljük, akik nem képesek dönteni saját sorsuk felett, s nem mellesleg egy számukra vonzó pénzkereseti forrástól fosztjuk meg őket. Veszélyes terep ez, hiszen ha engedjük, hogy az állam - bármilyen szinten, bármilyen jószándékkal - beleszóljon az egyén magánéletébe, akkor onnan - filozofikus értelemben - mindössze egyetlen lépés, hogy Észak-Koreában találjuk magunkat, s a kormányzat már a hajviseletünk szabályzására is jogot formálhat. A másik, amivel problémám van, az a konzervatívoknál elengedhetetlen hagyománytisztelet, a tradicionális közösségekhez való feltétlen ragaszkodás. Jómagam abban hiszek, hogy bármiben találhatunk értéket, még a legősibb rituálékban is, ám semmit sem fogadhatunk el pusztán a múlt tekintélyére alapozva. A szokásainkat, a kultúránkat, az emberi kapcsolatainkat mind érdemes átengedni a saját szűrőnkön, s csupán azokat megtartani, amelyeknek nem járt még le a szavatossági ideje. Ennyit a különbségekről.

Meglehetősen ritka az, hogy politikus - párthovatartozástól függetlenül - magáról a morálról ejtsen szót. Nagyon bírom, hogy Morvai Krisztinától ez egyáltalán nem idegen: "Az erkölcsileg felnőtt ember az, akinek van egy szilárd, belső lelkiismerete, és döntési helyzetben ez a szilárd, belső lelkiismeret ad neki iránymutatást, nem pedig az aktuális hasznosság." Ez annyira alapvető, hogy jómagam ezt tekintem az emberré válás minimumának. Valójában nem is tesszük túl magasra a lécet a tudati skálán: csupán a becsületesség szintjéről beszélünk, messze a szeretet, az empátia és a spiritualitás szintjeitől. Ám még ez is bőven elég lenne a földi Paradicsom megteremtésére, ha az emberiség nagyobb hányada képes lenne hozni ezt a nívót. (Visszautalva a bevezetőre: Puzsér és TGM is attól hiteles, hogy süt róluk az erkölcsi felnőttség, még ha számos kérdésben jelentősen tévednek is.) Kifejezetten szimpatikus, ahogy az EP képviselőasszony az egyén önmagáért vállalt felelősségéről beszél, mintha a saját gondolataimat hallanám vissza: "Rossz környezetből jöttél? Veled is úgy bántak, mint az állattal, gyerekkorodban? (...) Ez most már a te életed, felnőtt vagy, fel kell emelned a fejed." Ugyanígy a hajléktalanok kapcsán is: "Próbálj meg talpra állni, itt vagyunk melletted." A beszélgetés során többször is szóba kerül az önfejlesztés, az önképzés fontossága, s ezzel összefüggésben a Jobbik eredeti célkitűzéseit is megemlíti: "Az emberi méltóság volt a program középpontjában és gyakorlatilag a polgárosodás, tehát odaállni az emberek mellé és segíteni abban, hogy mondjuk vállalkozóvá váljanak." Tökéletesen egyetértek azzal a gondolatával is, mely szerint ideje lenne világosan beszélni arról, hogy a politikai közélet szereplői valójában milyen világot kívánnak építeni, ezen belül hogyan látják a polgár és az állam egymáshoz való viszonyát. Méltatlanul kevés szó esik erről, holott ez volna a kulcsa mindennek. Persze, amíg a jobb- és a baloldal is terebélyes, nagy hatalommal bíró államban gondolkodik, addig aligha kerülnek terítékre az ehhez hasonló kérdések. Az egyórás interjú alatt Morvai Krisztina számos vesszőparipámat érinti, többek között amikor politikai ellenfeleiről beszél, s azon vágyáról, hogy szeretne belelátni a fejükbe. Nos, ha volna három kívánságom, az egyik egészen biztosan az volna, hogy néhány embernek - akárcsak pár órácskára - beköltözhessek az elméjébe. Az övébe speciel felesleges volna, mert ugyanazt látnám odabent, mint amit hallok idekint: a gondolatai tiszták és következetesek, még ha nem is értek velük mindenben egyet. Puzsér Róbert koponyáját már izgalmasabb terepnek látom: érdekes volna megtudni, hogy a liberális attitűd miként fér meg a reklámok gyűlöletével és betiltásának szándékával. Egy kirándulás TGM elméjében pedig maga lehetne tömény csoda: megérteni azt hogy egy igazán széles látókörű és nagy tudású ember miként tud Marxért rajongani... Elsőként mindenesetre Ferenc pápa fejébe fészkelném be magam. Tényleg furdal a kíváncsiság, mit gondol, mit érez ott legbelül: miként lehet a világ szegényeit és nyomorultjait felemelni anélkül, hogy személyes felelősségvállalásukat egy hangyányit is növelnénk.

A mai közéletet erősen az jellemzi, hogy az ideológiai hovatartozással mindenki kap egy bélyeget, hogy ennek alapján gyűlölhessük, vagy rajongjunk érte. Morvai Krisztina az élő példa rá, hogy nem érdemes előre beskatulyázni senkit, helyesebb inkább a gondolataira, a szavaira és a tetteire figyelni, minden esetben feltételezve a jószándékot. Hiába igyekeztek ráragasztani a Nyilas Barbie gúnynevet, nem igazán vert gyökeret, hiszen a Barbie-jellegből legfeljebb a szőkeség stimmel, a nyilas jelzőből még annyi se. Ha kell, kiáll a nők és az elnyomottak jogaiért, máskor harcosan védi szülőhazáját, ahogy az igazság iránti elkötelezettsége diktálja. Nagyon bírom ezt a nőt.